A tankot az IS-2-ről jól ismert 122 mm-es ágyúval szerelték volna fel, azonban hozzá képest egy erősen döntött, nagy effektív védelmet nyújtó homlok páncélzattal látták volna el. A torony - csakúgy mint a váltó - a tanktest hátuljára került. A motort közepére helyezték, a vezető pedig elszeparáltan a legénység többi tagjától, elöl kapott volna helyet. A futóművet nagyméretű kerekekkel képzelték el támasztógörgők nélkül. A hátsó tornyos kialakítás ötlete a szűk átjárókban történő könnyebb manőverezhetőség miatt született, hiszen így az ágyú nem lógott volna túl a testen. 1944-re az ideális nehéz tank felé támasztott követelmények tovább szigorodtak, melyeknek az IS-6 (Object 252 és 253) felelt volna meg, így az IS-2Sh (IS-M) projektet leállították. Mára csupán ez az egy rajz maradt fenn róla.
Modulfejlesztés
Ágyú → Torony → Motor → Felfüggesztés
Amikor a stock IS-M begördül a garázsunkba, az egyik szemünk sír a másik nevet, hiszen ha gyorsan összeadjuk a kifejleszthető modulok és felpakolni kívánt felszerelések súlyát, akkor láthatjuk, hogy a tank alap terhelhetősége is lazán elbír mindent. Hurrá, nem kell lánctalpat fejlesztenünk és egyből felszerelésekkel grindelhetünk. Aztán ha megnézzük azt, hogy az alap modulok milyen paraméterekkel rendelkeznek, máris elmegy a kedvünk az egésztől. Az alap ágyú már az IS-en is kevés volt mikor tier VIII-ba és tier IX-be került, ezzel a tankkal viszont tier X-ben is gyakori vendégek leszünk. Aztán ott van az alap torony, aminek a páncélvédettsége nem egy komoly akadály már tier VIII-ban sem és pluszban még a motor is gyenge, amitől lomhák is vagyunk. A top rádió jó néhány más orosz tankon is megtalálható és már az IS-en is ki lehetett fejleszteni, szóval csak fel kell rakni.
Persze free XP is van a világon és erre a tankra ne sajnáljátok, ha van. Én abban a nem túl szerencsés helyzetben voltam, hogy amikor elkezdtem játszani a tankkal szinte semmi szabad XP-m nem volt, mert elnyomtam más, szintén kellemetlen stock tankokra az egészet. Úgyhogy következett egy hosszú 42k XP-s ágyú grind, majd 14k-ért jött a torony, hiszen az ágyú magában nem húz ki a bajból, mivel a stock tornyot ugyan úgy szitává lövik. Viszont a tank még mindig piszok lassú volt, tehát nagyon kellett rá 27k-ért a motor, a végén pedig a lánc már csak hab a tortán. Akinek nincs elég free XP-je a toronyra és az ágyúra, az egy igen fájdalmas és költséges stock grind elé néz, pláne úgy, hogy a hátsó tornyos kialakítás miatt mindemellett még a tank stílusát is szokni kell.
Miután letudtuk a tier VIII egyik legkínosabb stock grindjét és sikerült hozzászokni a tankhoz, onnantól kezdve már jól muzsikál a kicsike.
Paraméterek
Ágyú
122 mm D-25T
Kezdjük ezzel, ugyanis free XP híján elég sokat fogunk vesződni vele. Az ágyú az előd IS-ről ismert, mindösszesen 175 mm AP átütésével nem egy kellemes történet a tierben, a prémium lőszere pedig egy szintén nem nagy eresztésű 217 mm átütésű APCR. Szerencsére a 390-es alfánk megvan, tehát valamelyest van egy kis fear faktorunk még így is, viszont ezzel a konfigurációval a tűzgyorsaság is rémes, ami még az IS-hez képest is visszalépés. 4,5 lövés/perc amivel papíron 1760-as DPM érhető el, ennél még a stock IS-3 is acélosabb. A szórása 0,45 m/100m, a célzásideje pedig 3,4 mp, csakúgy mint az IS és a stock IS-3 esetében.
Mint mondtam, szerencsére minden felszerelést rá tudunk pakolni az alap láncra, tehát ha felpattintunk rá egy Stabilizátort, Töltésgyorsítót és Szellőzést, plusz a legénység kap egy BiA-t, akkor máris jobb a helyzet, 2130-as sebzés/perc érték érhető így el PAPÍRON, és ezt hangsúlyozzuk ki! Igaz hogy 11 mp körül már betölt az ágyúnk, viszont az átütésünk továbbra is megbízhatatlanná teszi a löveget. A kapáslövéseket sem érdemes erőltetni ezzel a csővel és igazából az AP-t is el lehet felejteni, érdemes a stock ágyú lőszerkészletét jórészt a drágábbik APCR-ből feltölteni. Az ágyút ezen a tankon én csak a hétvégi x3 és x5 szorzókkal húztam, prémium fiókkal személyes tartalékokkal megtoldva, de így sem volt egy sétagalopp.
122 mm D-25BM
Szerencsére a top lövegünk már jóval használhatóbb, amire ha még ráhúzzuk a top tornyot még jobb lesz. Miután a top löveg és torony megvan, érdemes lehet egyéni preferencia alapján a szellőzést célzásgyorsítóra vagy optikára cserélni, hiszen a tűzgyorsaság e nélkül is kiemelkedő. Nézzük először a nyers értékeket:
212 mm AP átütés, ami frontharcos heavy révén nem lenne rossz, ha olyan 220-250 körül lenne, mint a Cérnán és az IS-3-on, de saját tierben igazából ezzel nincs gond. Aztán van egy 240 mm átütésű APCR prémium lőszerünk, ami a legalacsonyabb átütésű heavy prémium lőszer a tierben, a tierlimites IS-6 és KV-5 "gold" átütése után. Ez igencsak problémás tud lenni már egy VK 100.01 ellen is, de főként tier IX-ben és tier X-ben, hiszen ezekben a tierekben, ha komolyan érvényesülni szeretnénk, akkor szinte csak ezt a lőszert érdemes használni. A repeszlőszerünk 68 mm átütésére képes és 530 alfa sebzéssel bír, sokszor válik a hasznunkra, ha pár HP-ról kell kiszednünk egy jól páncélozott tankot, illetve a papír TD-k és tier IX-X-es artyk is kimondottan kedvelik. A lőszerkészlet mindössze 30 db-os, én egy 14/14/2 összeállítást használtam, mivel bottom tierben nagyon kell neki az APCR.
Ágyúkarakterisztikáját talán leginkább az IS-3-hoz lehet és érdemes hasonlítani. Az ágyú alap 5,13 lövést ad le percenként, amivel 2000-es DPM-e 200-zal magasabb az IS-3-énál. Ezt a gyakorlatban jól mutatja a tank töltésideje. Egy Töltésgyorsítóval és Szellőzéssel felszerelt, illetve BiA-val képzett IS-M 9,66 mp alatt tölt be, ezzel pedig a leggyorsabban töltő és ezáltal legnagyobb DPM-ű 390 alfás tier VIII-as heavy az IS-6 (és az IS-3A) mellett. Egy IS-3-mal szembeni 1v1-ben komolyan kiütközik ez a több mint 1 mp-es töltésidő előny. A tier VIII heavy összesített DPM táblában sem áll rossz helyen, ahol ugye a két Cérna áll az első két helyen, majd az AP-s O-HO és a KV-5 után jön az IS-3A, IS-6, IS-M, T26E5 négyes fogat.
A DPM-e (pótkaja nélkül) 2422-re maxolható. Az ágyú alap pontossági mutatója 0,42m/100 méter, ami a fent említett setuppal 0,39m/100 méterre csökkenthető, persze ez valamelyest elmarad az IS-3 0,37-es 100 méterenkénti szórásától, de bőven a használható kategória, pláne úgy hogy a célzásideje rövidebb mint az IS-3-é. Alap 3 mp alatt szűkül a célkereszt, felszerelve ez 2,75 mp, ha pedig a szellőzést célzásgyorsítóra cseréljük 2,56 mp-et kapunk. A mozgás és forgás közbeni szórásérték mutatók is elég pofásak, alap +0,17m/100m mozgás és forgás közben, illetve +0,08m/100m toronyforgás közben.
Stabilizátorral és legénységi skillezéssel ezek a mutatók 0,13-ra és 0,05-ra módosulnak és így még az IS-3-nál is lazább snapshotok leadására képes, persze ésszerű korlátokon (úgy 200 méteren) belül. Egyedül a lövés utáni célkereszt szétesése az ami rosszabb mint az IS-3-é, de a gyorsabb célzásideje ezt ellensúlyozza. Mint már említettem a lőszerkészlete 30 db-os, szemben az IS-3 28 db-jával, viszont a lőszerek sebességében elmarad tőle. Az IS-M AP-ja 850 métert tesz meg másodpercenként, APCR-e pedig 1000 métert, míg az IS-3 AP-ja 1007 m/s sebességgel repül, APCR-e pedig a X-es medeket idéző 1259 m/s sebességgel száguld. Jól látható tehát, hogy az IS-M-mel nem csak a gyengébb pontossági mutató és az eleve kisebb, távolság függvényében még inkább csökkenő átütés, de a lassúnak mondható lőszerei miatt sem érdemes távoli mozgó célpontokra lövöldözni.
A powercreep prémiumtankok megjelenése előtt az IS-3 volt az a tank ami ágyúkarakterisztikában és mozgékonyságban kiemelkedett a tier VIII heavyk mezőnyéből. Az IS-M viszont egyes pontokon veri ágyúkarakterisztikában a veteránt, ugyanis gyorsabb töltésideje magasabb DPM-et eredményez, jobb soft statjai és célzásideje pedig a kissé pontatlanabb löveg ellenére magabiztos ágykezelhetőséget kölcsönöz. Ugyanakkor a kisebb AP és APCR átütése, illetve a lassú lőszerei miatt el lehet felejteni vele a sniperkedést, igaz nem is erre való, ez egy ízig-vérig frontharcos ágyú egy frontharcos tankon. Ha a prémium heavyket nem nézzük, akkor véleményem szerint az IS-M ágyúja tier VIII-ban ott van a top 3-ban a Caernarvon és az IS-3 mellett.
WIKI: Átütés és sebzési mechanizmus
Torony
IS-M
Stock tornyunk szinte ugyan az, mint az IS fejlesztettje, 100 mm-es páncélvédettségén csak a döntöttsége és a lövegpajzsa tud javítani, de ebben a tierben és feljebb ez a torony már senkinek sem akadály. Ráadásul ott van a 90 mm-es páncélzattal rendelkező kupola is, ami hát nem kicsi, bár minimálisan laposabb az elődjénél. Az IS tornyához képest különbség a torony oldala és hátulja, ez már +10 mm-rel vastagabb, azaz 100/100 mm, illetve a torony forgási sebessége 2°-kal gyorsabb, azaz 30°/mp. Sajnos a látótávolságunk viszont a stock toronnyal kisebb, mint az IS-é, mindössze 340 méter.
IS-BM
A fejlesztett torony a 250/140/120 mm-es páncélvastagságával egy igazi felüdülés, bár ettől sem lesz a tank egy T32-szerű hulldown warrior, hiszen a torony elhelyezkedése és az 5°-os ágyúsüllyedés ezt nem igen teszi lehetővé. A löveg emelkedés 20°, tehát a domboldalra feltolatok módszer itt is működik, ha gundepet akarunk csalni magunknak.
A toronyfront 250 mm-es vastagsága közvetlenül az ágyú és a lövegpajzs mellett értendő. Sajnos ez egy merőleges felület, így pedig (bár csúnyán hangzik) "weakspot" is, hiszen a magasabb átütésű prémium lőszerek simán átütik ezen a ponton. Nem is kell bottom tierbe kerülnünk ahhoz, hogy ez megtörténjen, hiszen a legtöbb VIII-as TD prémium lőszere már képes ezt a vastagságot leküzdeni, de egyes VIII-as medek és heavyk "goldja" is képes az átütésére. A lövegpajzs és a torony oldalsó részei már komoly védelmet biztosítanak. Szemből a jobb oldalon található a parancsnoki kupola, melynek páncélzata mindössze 150 mm, viszont ez egy kimondottan kicsi és lapos felület, főként a magasabb tankok képesek erre rálátni és beütni, de úgy összességében ez nem túl gyakori és nem is túl triviális weak mert nehezen észrevehető.
Fun fact:
Van egy a parancsnoki kupolánál keskenyebb, de 3x olyan magas szellőzőnyílás az ágyú vonalától balra, a torony hátsó részén, ami a fenti live modellen nem véletlenül nem látszik. Ez ingame vagy a tanks.gg visual modelljén jól látható, viszont nem weakspot, ugyanis nincs mögötte hitbox, a lövedékek lazán keresztül-szállnak rajta, mintha ott sem lenne. Ugyanakkor időről időre akad egy-egy sasszemű és biztos kezű lövész, aki megpróbálja ezt eltalálni, ilyenkor pedig vagy a torony tetején pattan a lövedéke, vagy csak simán elszáll a tank fölött.
A toronyforgás sebessége a fejlesztett toronnyal már 32°/mp, a látótáv viszont csak egy 10-essel lesz magasabb, 350 méter. Csakúgy mint a többi VIII-as orosz heavy az IS-M is egy igazi vakegér.
Szemből, ha beütik nem jellemző a modulsérülés, hacsak nem a merőleges front helyett az ágyút találják telibe. Ilyenkor a penetráció elmarad, de a modul sárgul. Oldalról a lőszerrekesz sérülhet.
Tank test
Az IS-M testét egy 130/120/80 mm-es páncélzat szegélyezi. Egy hátsó tornyos tanknál a legfontosabb mutató ebből a hármasból az az oldalpáncél vastagsága. 120 mm-t egyetlen ágyú sem képes overmatchelni a játékban, szóval igazából csak arra kell vigyáznunk hogy ne forgassuk túl 60° alá (lásd ajánlott játékstílus: sidescrape). A frontpáncél felső homloklemezének a sarkai szépen lekerekítettek, ez egyértelmű weakspot sidescrape-eléskor ha nem figyelünk rá hogy elrejtsük, mert úgy egyébként egy 200 mm körüli átütés már elég a penetrálásához. Szerencsére a torony eléggé hátul van ahhoz, hogy legtöbbször el tudjuk dugni a fedezék mögött.
Az IS-M páncélhasználati hatékonyságát az határozza meg, hogy mennyire tudjuk elrejteni a fenti képen zölddel jelölt részt, illetve hogy ráérezzünk arra melyik az a pont, amikor még nincs túlforgatva az oldala.
Mint látható, ebben a szögben az oldalpáncél az ágyú vonala alatt már átüthető.
A tankhoz 1500 HP tartozik, különösebb érzékenységet egyik modul sem mutat, bár a lőszerrekesz mindössze 200 HP-t kapott, de nem túl gyakori hogy találatot kapna. Mint minden orosz tankon oldalról a farán az üzemanyagtartály sebezhető, de igazából ez sem túl gyakori ha jól használjuk a páncélt. A legényégi tagok arty találat esetén azért egyesével hullanak, de nincs is ebben semmi meglepő.
A teljesség kedvéért: az IS-M álcaértéke 6,43% mozdulatlanul és 3,19% mozgás közben, ezek teljesen átlagos álcaértékek a tier VIII-as heavy-k mezőnyében.
A top rádió hatótávolsága 625 méter, így ha ez a modul illetve a parancsnok sérül, akkor előfordulhat, hogy a térkép egyes részein nem látjuk mi történik.
Felfüggesztés
A stock lánc mint már mondtam elbír mindent, viszont ha már minden más modul megvan érdemes kihúzni a top-ot is, hiszen így nyerünk +2° forgási sebességet, illetve ezzel a célkereszt is kevésbé esik szét mozgás és forgás közben. A forgási sebességünk a top modullal tehát 26°/mp, de a tank nem képes a pivotra, azaz állóhelyben nem tud úgy megfordulni, hogy az egyik oldalán a talpakat előre, a másik oldalon pedig hátrafelé hajtja, és ha mindez nem lenne elég, a talajellenállása sem az igazi: 1,05 kemény, 1,63 közepes és 2,4 m/s2 puha talajon. Az IS-M ezáltal könnyen flankelhető és nyílt terepen terített asztal a rá rontó fürge medeknek és lightoknak.
Motor
A stock motor az M-40 650 névre hallgat, ami így nem túl meglepően 650 lóerős. Igaz a top is csak egy százassal erősebb (ezért is kapta az M-40 750 nevet), viszont még így is érezhető a különbség, mind a gyorsulásban, mind pedig a végsebességben. Stock motorral és lánccal ez a tank kimondottan esetlen és lomha. A 750 lóerős top motor a felszerelésekkel együtt 13,44 lóerőt oszt le 1 tonnára. Végsebessége 35 km/h, tolatni 12 km/h-val képes.
A motor 15%-os valószínűséggel gyullad, én a pótkaját itt nem kockáztattam meg, mivel épp elég kreditet vitt el az APCR spam, de nem igazán jellemző rá hogy lángra kapna.
Ajánlott játékstílus
Alapvetően a tank egy frontharcos sidescrape heavy és ennek a szerepkörének tier VIII-ban és tier IX-ben még megfelel, viszont bottom tierként nagyon figyelni kell arra, hogy milyen tankok állnak velünk szemben, hiszen a nagy átütésű lőszerek a tornyunkat könnyedén lövik át. De mindenekelőtt azok kedvéért, akik még nem játszottak hátsó tornyos tankkal és nem ismerik egy ilyen tank mechanikáját, nézzük mi is az a sokat emlegetett sidescrape és hogy hogyan is kell jól alkalmazni.
Sidescrape: Azt már remélhetőleg tier V-ben a KV-1-ben ülve mindenki megtanulta, hogy a sarkokról úgy nézünk ki, hogy srégen indulva szögeljük a frontpáncélt, így a front és az oldalpáncél effektív védelme is növelhető. Ha egy tank tornya elöl helyezkedik el, akkor ez nyilvánvalóan egy jó megoldás, hiszen így a lehető legkisebb felületet kell megmutatnunk az oldalunkból ahhoz, hogy az ágyú a sarok vonalán túl érjen és lőni tudjunk. Viszont ha egy tank tornya hátul van, akkor ehhez a művelethez az egész testet ki kéne toljuk mire a tornyunk és az ágyúnk a sarok mögül rálát az ellenséges tankra. Ezzel a tank egész testét veszélynek tennénk ki és túl sokat mutatnánk meg magunkból. Épp ezért a hátsó tornyos tankokkal a sidescrape módszerét kell alkalmaznunk, ami valahogy így néz ki:
Hátsó tornyos tankban ülve egész egyszerűen csak "hajtsunk neki" teljesen merőlegesen annak a saroképületnek, ami mellől ki szeretnénk majd nézni. Majd tolassunk hátra kissé srégen, hogy az ágyúnk tűzvonala már elférjen a sarok mellett:
A tank frontja ilyenkor szinte teljesen védve van, legalábbis a hasi részére nem látnak rá szemből, viszont ügyelnünk kell arra hogy a lekerekített sarok rész az elején szintúgy rejtve maradjon. Magunk előtt mindig hagyjunk annyi helyet, hogy ha előrefelé mozdulunk a felvett szögben, akkor teljesen el tudjunk tűnni a sarok mögött. Próbáljuk mindig a legélesebb szöget megadni a tank oldalának. Ezt meg kell tanulni és rá kell érezni, hogy melyik az a pont ahol még nincs túlforgatva.
Az IS-M egy remek tanulótank ehhez a technikához, hiszen tökéletes mintapéldánya a hátsó tornyos, sidescrape tankoknak. Ezt a tankot erre találták ki, top tierként pedig kevés természetes ellensége van. Ha jól használjuk a páncélt, egy sidescrape-elő IS-M ellen biztosra csak a repeszágyús japán nehezek mehetnek és egy idő után észre fogjuk venni, hogy boldog-boldogtalan tölti ránk a repeszt. Egy O-Ho-val vagy O-Ni-val szemben, ha elég messze áll, simán "eljárhatjuk a táncot", vagyis próbáljuk a fedezék mögött előre-hátra mozgással magunk mellett ellövetni, mert úgy egyébként DPM-ből megesszük. Mivel a repesz elég lassan száll, ez kb. az esetek 50%-ában be is jön. Ha az oldalunkat eltalálja, úgy 300-400 HP-s sebzésre lehet számítani. Mindazonáltal az se felejtsük el, hogy a toronyfrontot például egy WZ-120-1G FT a maga kis 310 mm átütésű HEAT lőszerével már lazán keresztül-lövi.
Tier IX-ben sincs a páncélzattal semmi gond, az AP pennel viszont itt már komoly problémák merülnek fel. Tier X-ben is képes lepattanókat generálni a páncél amíg elő nem kerül a HEAT (vagy meg nem jelenik egy repeszágyús Type 4-5, vagy FV TD), de ha heavy ütközőzónában harcolunk, akkor jól válogassuk meg a célpontot amire tüzelni készülünk. A páncélátütés indikátor ami egy IS-3 APCR-ével zöldet mutat mondjuk egy E 100 hasán, az itt már csak narancssárga és ha az RNG nincs velünk, csak pattogni fogunk. Érdemes tehát azokat a tankokat célba venni, akiket biztosan penetrálunk, illetve a track+dmg pontokat megcélozni, mert ha épp nem is megy át a lőszerünk egy vastagabban páncélozott tankon, legalább odaragasztjuk egy időre, amíg visszahúzódunk a fedezékbe és talán még sebzés hozzájárulást is kapjuk.
Pro tipp: Ugye az megvan, hogy E 100-nál és Mausnál, lövés után és töltés közben szögeljük a tornyot is, hogy ezzel is csökkentsük az esélyét a front beütésének? Na most ez az IS-M-nél is működik, viszont csak az egyik irányba és csakis fedezék mögött. Tegyük fel ráálltunk egy sarokra sidescrape-ben és közben leláncolnak minket, plusz javítónk sincs, vagy csak az egyik csapattárs beállt elénk és nem tudunk előregurulni, hogy elrejtsük a tankunkat lövés után. Ilyenkor ha jól toltuk ki (és az orra nem látszik), a testpáncélt nem nagyon tudják beütni, viszont a toronyfront sebezhető. Tehát Maus és E 100-szerűen szögelnünk kell, ha nem akarjuk hogy beüssenek. Igen ám, csakhogy ha az ágyú csövét és a toronyfrontot a fedezék mögé fordítjuk be, akkor a toronyoldal lesz könnyen átüthető. Ilyenkor célszerű kifelé fordítani a tornyot, hiszen ezáltal a fedezék mögül kilátszó toronyfront úgy kap nagyobb szöget, hogy a toronyoldalra sem látnak rá, a torony másik oldalát pedig (ami ilyenkor kisebb szöget kap) a fedezékünk védi, valahogy így:
Ugyan a legtöbbször nincs ezzel gond, hiszen fedezékbe tudunk húzódni lövés után, de ezzel a torony szögeléssel akár nyitni is érdemes a támadást és úgy ki-sideolni a tankkal, hogy a tornyot kifelé fordítjuk el kissé, ezzel nagyobb effektív védelmet elérve.
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
- Nagy kaliberű tank töltésgyorsító
- Függőleges Stabilizátor Mk 2
- Fokozott szellőzés 3. osztály / Fejlesztett célzórendszer / Távcső
Ajánlott fogyóeszközök
- Kis javító
- Kis elsősegély
- Automata tűzoltó
Ajánlott legénységi képzettségek
Nem egy nagy dolog, klasszikus heavy-s képzettségeket pakoljunk rá. A rádiós skilleket ezen a tankon és az Obj 705A-n is majd a parancsnok viszi.
- Parancsnok: BiA+ Hatodik érzék + Javítás + Helyzetfelismerés
- Lövész: BiA + Javítás + Pillanatkép + Mesterlövész
- Vezető: BiA+ Javítás + Sima utazás + Kuplung égető
- Töltő: BiA + Javítás + Biztonságos elhelyezés + Adrenalin roham
Ha még csak az első skillnél járunk, ne a BiA-val kezdjünk, hanem rakjunk elsőnek javítást. Aztán ha úgy 80%-ig kihúztuk a második skillt, akkor osszuk újra és a fenti táblázat alapján rakjuk ki.
Kredit és WN8 jövedelmezés
Őszintén szólva, nem nagyon figyeltem, de nem is igazán mérvadó. A tankkal top tierben ki lehet jönni pluszban, de tier IX-X-ben (ha sebezni is szeretnénk valamit) még prémium fiók mellett is átlag -15 ezer/kör lesz a mérlegünk. Mondjuk nálam gyakori, hogyha egyszer átváltok a prémium lőszerre, akkor az kb. a csata végéig azon marad, mert nem figyelek arra hogy visszaálljak AP-ra, így pedig zabálja a kreditet.
WN8 jövedelmezése hasonló az IS-3-éhoz, 1000 sebzés felett zöld, 2000 felett már lila statot produkál.
Előnyök és hátrányok
Előnye
- Jó ágyúkarakterisztika
- Remek DPM
- Kis és középtávon jó ágyúkezelhetőség
- A leggyorsabban töltő 390 alfás VIII-as heavy (az IS-6 és IS-3A mellett)
- Sidescrape-ben jól használható páncélzat
- Ha jól sideolunk (saját tierben) szinte kibonthatatlan bunker
Hátrányai
- Kínos stock grind
- Csapnivaló APCR lőszer (mind átütés, mind sebesség terén)
- Triviális weakspotok, ha nincs elrejtve a front vagy rosszul sideolunk
- Gyenge mobilitás - könnyen flankelhető
- Merőlegesen (prémium lőszerrel) beüthető toronyfront
Kiknek ajánlott?
Nyilván annak, aki szeretné egyszer a garázsában tudni a 705A-t, de igazából mindenkinek aki szereti a hátsó tornyos sidescrape tankokat. Akik ismerik a játékstílust, könnyedén összebarátkoznak majd vele (a stock grind után), akik pedig még nem, azok egy remek tanulótankot kapnak, hogy elsajátítsák a sidescrape-elés tudományát.
Videó
Az elemzést írta: Nortonor
2021 decemberi lootboxos tankok:
M-IV-Y - 2022 április 29:
https://worldoftanks.eu/en/news/specials/return-of-the-m-iv-y-apr22/
Caliban - ...