Jelenleg 258 vendég és nincs tag online

A játék furcsa dolgai:)

3 éve 7 hónapja - 3 éve 7 hónapja #222443 Írta: uBootVII
Megválaszolva: uBootVII
Lehet magasabb az álca majd megnézem (festés van rajta, legényeken nincs skill erre) TD-k nálam is 40% körüli camoval vannak, arra egyből képzem rá az álcát meg mindent ami segíti.

Lehet, hogy egy brutál spotter meglátott, de néha azért elég nagy távolságról lőnek meg ahhoz, hogy meglepődjek. Ismétlem, ha TD vagy light lő meg az érhető, hisz van álcájuk és nyilván nem kell meglátnom attól mert még ő lát.

Szóval majd replay jön. Másrészt ez nem mese :D biztos feltűnt már másnak is (zöld,kék,lila), hogy bug vagy lag miatt indokolatlan dolgokat csinál, mint ez is. Persze most már óvatosabb lettem és egyáltalán nem próbálok a látótávra hagyatkozni.

+ majd szerzek valakit gyakorlóba, mert kíváncsi lennék mit művel egy hasonló álcájú, kisebb látótávú géppel.

Vagy ha más szemszögből nézem:

Ha van az ellenfél mondjuk 420m-re tőlem. Én bokorban sunyulok egy light-al aminek a rend kedvéért legyen 30%-os álcája, és 480m látótávja. Az ellen pedig kint a mezőn ül egy O-Ni-ban.
Másik light felspotol, mert elég közel jön, én nem lövöm el magam. Ebben az esetben az O-Ni láthat egyáltalán? Mert ilyenkor nekem 100%,hogy látnom kellene.

Kb hasonló eset történt már meg m46-al is. TD-vel is volt már 1-2 eset, de ott azért az álca+bokor+háló dob annyit az alapon, hogy lövés után sem feltétlen látnak meg kellő távolságból.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

3 éve 7 hónapja #222446 Írta: matyiabagoly
Megválaszolva: matyiabagoly

uBootVII beküldte: Lehet magasabb az álca majd megnézem (festés van rajta, legényeken nincs skill erre) TD-k nálam is 40% körüli camoval vannak, arra egyből képzem rá az álcát meg mindent ami segíti.

Lehet, hogy egy brutál spotter meglátott, de néha azért elég nagy távolságról lőnek meg ahhoz, hogy meglepődjek. Ismétlem, ha TD vagy light lő meg az érhető, hisz van álcájuk és nyilván nem kell meglátnom attól mert még ő lát.

Szóval majd replay jön. Másrészt ez nem mese :D biztos feltűnt már másnak is (zöld,kék,lila), hogy bug vagy lag miatt indokolatlan dolgokat csinál, mint ez is. Persze most már óvatosabb lettem és egyáltalán nem próbálok a látótávra hagyatkozni.

+ majd szerzek valakit gyakorlóba, mert kíváncsi lennék mit művel egy hasonló álcájú, kisebb látótávú géppel.

Vagy ha más szemszögből nézem:

Ha van az ellenfél mondjuk 420m-re tőlem. Én bokorban sunyulok egy light-al aminek a rend kedvéért legyen 30%-os álcája, és 480m látótávja. Az ellen pedig kint a mezőn ül egy O-Ni-ban.
Másik light felspotol, mert elég közel jön, én nem lövöm el magam. Ebben az esetben az O-Ni láthat egyáltalán? Mert ilyenkor nekem 100%,hogy látnom kellene.

Kb hasonló eset történt már meg m46-al is. TD-vel is volt már 1-2 eset, de ott azért az álca+bokor+háló dob annyit az alapon, hogy lövés után sem feltétlen látnak meg kellő távolságból.

Ha az az O-Ni 460m-re van a nyílt mezőn, akkor simán láthat téged, amennyiben 420m-ről meglát az álcázott felderítő. A látótáv megnevezés kicsit félreérthető, mivel azt a távolságot adja meg, amit a felderítésnél számításba vesz, de a felderítés tényleges távolsága nem lehet több 445m-nél.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: uBootVII

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

3 éve 7 hónapja #222468 Írta: Tomat
Megválaszolva: Tomat

uBootVII beküldte: Lehet, hogy egy brutál spotter meglátott, de néha azért elég nagy távolságról lőnek meg ahhoz, hogy meglepődjek. Ismétlem, ha TD vagy light lő meg az érhető, hisz van álcájuk és nyilván nem kell meglátnom attól mert még ő lát.


Kiírom Neked 4 db jobb látótávval rendelkező heavy tankom látótáv értékeit (sok medemnél is jobbak ezek a számok!):
Tigris II: 437 m
T29: 441 m
E75: 423 m
T32: 409 m

Az álcájuk nem egetverő, de jó bokorhasználattal valamelyest orvosolható a dolog.

Játékosnév: szeni17

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

3 éve 7 hónapja - 3 éve 7 hónapja #222476 Írta: Rohamnyuszi
Megválaszolva: Rohamnyuszi

kisvadasz beküldte: itt nem azon múlik mennyi hozzászólásod van.milyen a statod az számít ha sárga vagy akkor nagyjából hülye vagy a játékhoz és azt sem tudod melyik tank mire jó és hova kéne menni vele stb ha zöld akkor nem annyira de csatát nem fogsz eldönteni max lesz 1 2 top gun és tank ász ha kék az már igen a kékek soha nem látnak ebben a játékban érdekes módon semmilyen furcsaságot 10 böl 8 lövésük talál stb ha lila vagy akkor te vagy az atyaúristen és a szavad az szent nézz csak körül bármelyik topicban milyen szinü játékosok írnak ide állandóan és dícsérik egymást kivéve 1 2 kezdöt akik még elhiszik azt a mesét hogy ebben a játékban megkell tanulni játszani stb és az hogy 4 5 prémium tank figyel a garázsodban több hónapos prémium fiokkal annak semmi köze nincs ahhoz kinek milyen a statja.mit is írtak itt nemrég? az egyik topicban ? a pénzemért kapjak valamit ?


Nekem se prémtankom, se prémfiókom, sőt még núb is vagyok...oszt' akkor? :huh: :pacifier:

Hihetetlen vagy sem, de az első perctől kezdve mindenki véleményét egyenrangúként kezelem, mindazonáltal azzal is tisztában vagyok, hogy az eredményeket nem a fáról aggatják le.

Ez egyetlen kivételt azok az emberek jelentik számomra, akiket már "real life xvm" nélkül is ki lehet szúrni, kb. a második mondatuk után.

Esetükben a Tomat-féle megoldást preferálom magam is.

Ha tényleg komolyan érdekel a játékbeli fejlődés, akkor inkább hasznosítsd azt amit lehet és ne ess bele a tipikus hibába, amikor másokat okolunk a saját sikertelenségünk helyett.

Számtalan játékossal tudsz kommunikálni az oldalon, akik messze nagyobb tapasztalattal bírnak és sokat segíthetnek abban, hogy számodra is élvezetesebb legyen a játék.

Ehhez viszont nem sokat fognak adni az ilyen megjegyzések és rinyálások.

Inkább:

  • Fogadd el a tényeket.
  • Találd ki mit szeretnél.
  • Nézd meg miként tudod elérni.
  • Tegyél érte.
  • Örömködj.

  • Ilyen baromi egyszerű, emellett sokkal több pozitív élménnyel gazdagítja az életed mint a nyafi.

    Písz

    :blondy:

Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: dobilaci, Kopasz0721, Volvo_elcsap, Sics, Tomat, Frankenstein Bourne, Sztyepan65, _BudSpencer_, straubbazsi

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

3 éve 7 hónapja - 3 éve 7 hónapja #222490 Írta: kisvadasz
Megválaszolva: kisvadasz
Honnan tudod mekkora az én tapasztalom ? Kiváncsi vagyok.És miböl gondolod hogy bárki segítsége kellene ?

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

3 éve 7 hónapja #222506 Írta: Koteal
Megválaszolva: Koteal

kisvadasz beküldte: Honnan tudod mekkora az én tapasztalom ? Kiváncsi vagyok.És miböl gondolod hogy bárki segítsége kellene ?


Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Volvo_elcsap, Frankenstein Bourne, Rohamnyuszi, Sztyepan65, _BudSpencer_, rotkiV999

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

3 éve 7 hónapja - 3 éve 7 hónapja #222552 Írta: HUN_Sector
Megválaszolva: HUN_Sector

dobilaci beküldte:

__Nagy__ beküldte: Sziasztok amit írok ez a topic elött volt pár nappal de nálam úgy történt ez a láthatósági rendszer"hiba" hogy rhm a tankomtol körülbelül 50-70 méterre volt, kijött a ház takarásából és felspotoltam
--lövést adtam le rá erre visszahuzódott
--vártam mégegyszer hátha megjelenik de ez kb 3-5 másodperc volt
és 1 pillanatra láttam a kerekeit kimozdulni a ház mögött
és már ki is lött .
(tudnivaló rhm középtornyos ergo fél tanknak látszani kellett volna).
Másodjára már nem spotoltam fel valamiért.
Megkérdöjelezhet bárki de tudom mit látok.(mert nincs replay az nem azt jelenti hogy nemvalós a történet)


De miert nincs SOHASEM visszajatszas?

Szerintem nekem van valahol egy, kb. 8-10 hónappal ezelőttről. Szívesen átküldöm mindet, de hogy én nem nézem vissza őket, az hótziher :)
Fiery Salient, vagy a tavaszi verziója, valamelyik a kettő közül volt. Azt hiszem Keszeg akkori klántárssal mentünk, egy JPZ lövöldözött szemben. Lőtt, 3-4 mp-re felvillant, eltűnt.
Kb. 200 méterre lehettünk a helyétől, amikor lőtt, nem jelent meg, de egy tank mellettem meghalt. S kb 150 méterről spottoltuk fel.
Bár szerintem itt pont úgy állhattunk, hogy 3-4 bokor is jutott közénk, ugyebár mindegyik ad a camo-hoz. Gondolom volt egy brutális camo legénysége, álcaháló, festés és kutyafüle... na de az ilyen kicsinyke spottávhoz nem szoktam hozzá :) - a replayyel akkor nem is foglalkoztam, mert kinyírtuk, nem befolyásolta a csata végeredményét.

There are 2 type of players. One with type59, and one without it.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

3 éve 7 hónapja #222553 Írta: dobilaci
Megválaszolva: dobilaci

HUN_Sector beküldte: Szerintem nekem van valahol egy, kb. 8-10 hónappal ezelőttről. Szívesen átküldöm mindet, de hogy én nem nézem vissza őket, az hótziher :)
Fiery Salient, vagy a tavaszi verziója, valamelyik a kettő közül volt. Azt hiszem Keszeg akkori klántárssal mentünk, egy JPZ lövöldözött szemben. Lőtt, 3-4 mp-re felvillant, eltűnt.
Kb. 200 méterre lehettünk a helyétől, amikor lőtt, nem jelent meg, de egy tank mellettem meghalt. S kb 150 méterről spottoltuk fel.
Bár szerintem itt pont úgy állhattunk, hogy 3-4 bokor is jutott közénk, ugyebár mindegyik ad a camo-hoz. Gondolom volt egy brutális camo legénysége, álcaháló, festés és kutyafüle... na de az ilyen kicsinyke spottávhoz nem szoktam hozzá :) - a replayyel akkor nem is foglalkoztam, mert kinyírtuk, nem befolyásolta a csata végeredményét.


Nincsenek regebbi kliensek telepitve, igy nem tudom visszanezni de valoszinu az lehetett amit irtal, dupla bokor mogott volt.

Valoszinu egyebkent a "spot rendszer bugjai" is ilyen dupla bokros dolgok csak az "elszenvedoje" nincs vele tisztaban hogy mukodik ez a dolog.

Ezert lenne jo ha egybol egy replay-t is mellekelnenek az emberek, hogy tisztazodjon mi is tortent. De ez valahogy mindig elmarad.

Egy replay-t kaptam eddig privatban egyebkent (ott sem volt bug) de ha van meg valakinek akkor ne kimeljetek, kuldjetek! ;)

A Dunning–Kruger-hatás az a jelenség, amikor minél kevesebbet tud valaki egy adott dologról, annál inkább hajlamos túlbecsülni a saját tudását.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Sics, Rohamnyuszi, _BudSpencer_, straubbazsi

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

3 éve 7 hónapja - 3 éve 7 hónapja #222563 Írta: Rohamnyuszi
Megválaszolva: Rohamnyuszi

kisvadasz beküldte: Honnan tudod mekkora az én tapasztalom ? Kiváncsi vagyok.És miböl gondolod hogy bárki segítsége kellene ?


A hozzászólásod alapján triviális, hogy igencsak elkélne a segítség, de hogy ezt igénybe veszed-e, az már a te dolgod.

Viszont ha nem vagy nyitott a fejlődésre, akkor nem értem mire fel a sírás a fórumon.

Azt, hogy milyen tapasztalataid vannak tökéletesen ábrázolja ha megosztod a nagyérdeművel a játékbeli felhasználóneved, szóval hajrá.

Mindazonáltal nem nehéz predesztinálni egy tapasztalati tőkét abból ha valaki a szokásos "prémtankos, előfizetéses, pay to win" fantazmagóriával magyarázza mások eredményeit.

Maradjunk abban, hogy segítesz nekem, nehogy véletlenül mellélőjek és megosztod velünk mire fel a nagy felháborodás.

Értem ezalatt, hogy az internet nyújtotta fészekből kikandikálva elénk tárod játékbéli teljesítményed.

Nem elhanyagolható az sem, hogy az adatok nagyban elősegítik, hogy olyan tanácsokkal gazdagodj, ami hasznodra válik.

Ha pedig csak a rinya a cél, akkor egyszerűbb jelezni a hozzászólásban, hogy csak sírásból áll majd a szöveg, mert akkor nem pazarlom rá feleslegesen az időmet.

Písz

:blondy:

ui: "és"-el nem kezdünk mondatot :idea:
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: dobilaci, Volvo_elcsap, Ankhiszesz, Sics, Tekagi, Tomat, Frankenstein Bourne, Sztyepan65, _BudSpencer_, straubbazsi

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

3 éve 7 hónapja #222564 Írta: Tettigonia
Megválaszolva: Tettigonia
Találkoztatok már ennyire elszánt csapattárssal, aki az egész csata során próbált akadályozni benneteket?


Szerencsére én még nem. Max 1 lövést szoktam elengedni, ha valaki nagyon idegesít.
Az elején lehetett egy koccanás, de nem lett súlyos következménye, mert nem fulladt a tóba az amx, de ez a bosszúhadjárat nem semmi.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

3 éve 7 hónapja #222567 Írta: straubbazsi
Megválaszolva: straubbazsi

Mindazonáltal nem nehéz predesztinálni egy tapasztalati tőkét abból...


Látom megpenderült az a bajusz!

: )))))))
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Sics, Rohamnyuszi

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

3 éve 7 hónapja #222581 Írta: kisvadasz
Megválaszolva: kisvadasz
shaking
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Rohamnyuszi

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

3 éve 7 hónapja - 3 éve 7 hónapja #222587 Írta: HUN_Sector
Megválaszolva: HUN_Sector

Tettigonia beküldte: Találkoztatok már ennyire elszánt csapattárssal, aki az egész csata során próbált akadályozni benneteket?

Na nálam ezt japán heavyben ülve, troll ágyúval nem merte egy light sem megcsinálni tőlünk... Vajon miért? :D (azt leszámítva, hogy ha oldalról bökdösött volna, azt cseszhetem)
Bár ott simán legyalul mindenkit a 150 tonna, ha útban van.

There are 2 type of players. One with type59, and one without it.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Rohamnyuszi

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

3 éve 7 hónapja - 3 éve 7 hónapja #222626 Írta: Kopasz0721
Megválaszolva: Kopasz0721

"prémtankos, előfizetéses, pay to win"

Kisvadász!
Nincs semmi hatása ,hogy mennyi pénzt tolsz a játékba és mennyi prémtankod van nekem elhiheted... :troll:

Cogito ergo Bumm... :-)
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Sics, Rohamnyuszi

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

3 éve 7 hónapja #222982 Írta: pap32
Megválaszolva: pap32
Kicsit sem mániákus a kollega... :troll:
Mellékletek:
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Lacx, Tomat

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!


KERES
© 2020 WOTINFO. Minden jog fenntartva.