Jelenleg

13
látogatónk van

Német harckocsik

5 éve 11 hónapja #274519 Írta: simron78
Megválaszolva: simron78

Nyilvánvalóan gondoltam, 20k csata fölött nem vagyok annyira amatőr, hogy ne vegyem figyelembe az összes olyan kiegészítést, amely befolyásolhatja a DPM-et. Közben meglett a félreértés Admiral kezdett beszélni a JgPz IV-ről és Ő a 7,5 ágyúval írta, hogy milyen jól használható, ezek után Artyom te jöttél mindenféle magyarázat nélkül a 2960-as DPM-mel, ami viszont a 8.8-as ágyúra vonatkozik és én arra reagáltam, a 8.8-as még annál nagyobb DPM-et is ad csokival. Ez a DPM tényleg meglepően jó egy 6-os tankhoz, és vicces, hogy tegnap este két csatában is belefutottam 1-1 JgPz IV-be a T34-85M-mel és bizony mindkét esetben kifilézett :)

Most ,hogy jött ide a csataszám? :blink Most nagyon rosszul érzem magam,vasárnap megyek gyónni jó?

A csataszámra csak azért hivatkoztam, hogy megerősítsem, ennyi csata után már tisztában vagyok azzal, hogy a DPM-et magán az ágyún kívül és a legénység elsődleges skilljének %-án kívül egyéb tényezők is befolyásolják (felszerelés, BIA, csoki) és azt a különböző statisztikai és információs oldalakon (tanks.gg) be lehet állítani, meg lehet nézni, tehát ez a hiányosság nem okozhatta a közel 300-as DPM eltérést a kettőnk eredménye között, és azért írta oda, mert kicsit ironikusnak éreztem a beírásodat, miszerint talán eszembe juthatna, hogy felszereljem a tankot. Probléma megoldódott, kérdés már így is túl lett ragozva, ha csak ezért akartál gyónni vasárnap, akkor szerintem nem kell :)
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Admiral_von_Yorck

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

5 éve 11 hónapja - 5 éve 11 hónapja #274522 Írta: Artyom1986
Megválaszolva: Artyom1986

Elnézést! Igazad van,arra nem figyeltem,hogy épp melyik ágyúról van szó. Valahogy "alap" dolognak éreztem,hogy a 8,8 cm Pak L/56 -os löveget használja mindenki :oops: Csodálkoztam is,hogy én anno mi a fenéért a kis ágyúval játszottam,de aztán beugrott hogy ugyanez a löveg van a "japán" Tigrisen és anno buffolták :whistle:
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Admiral_von_Yorck

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

5 éve 10 hónapja #274881 Írta: Gspzoli
Megválaszolva: Gspzoli
Üdv! E50M ágon 4. skillsorba milyen képességeket ajánlotok?
Panther II-nél járok. Jelenleg az első sor BIA, a második sor paralámpa, javítás, a harmadikban parancsnoknak javítás, többieknek álca.
Felderítő, pillanatkép, kuplungégető, helyzetfelismerés, biztonságos elhelyezés képességekre gondoltam, ez utóbbit újraosztva az álca helyére, hogy rögtön működjön.
Irányított ütközésről olvastam, hogy ajánlott az ágon, de nagyon ritkán rammolok, ezért nem érzem létszükségletnek, igaz, a kuplungégetőt sem.
Lehetőség szerint állóhelyzetből lövök, inkább a második vonalból.
A legényeket a Turán, Panther/M10 és Panther 8,8 járgányokban húzom, valamint esélyes, hogy megállok az E50-nél.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

5 éve 10 hónapja #274887 Írta: Jocek89
Megválaszolva: Jocek89

Gykorlatilag elsoroltad, ami értelmes, ennél jobbat nem nagyon lehet kitalálni. Viszont abszolúte nem értem a koncepciót. Ha elvileg második vonalból állva tüzelsz, akkor miért a javítást erőltetted második sorba, miert nem az álcát? Szintén a második vonalhoz, a látótáv skillekre miért csak most kerül sor? Kb a javításnak most kellene következnie, negyedik sorban. De nincs baj, meg lesz így is minden, csak bulibb lett volna az élet ha a látásra ráfekszel már korábban.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Gspzoli

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

5 éve 10 hónapja #274893 Írta: Gspzoli

Köszi! A legénység nagyon régi. Kezdőként anno BIA-t raktam előre, mert nem tudatosult teljesen hogy az csak 100 % esetén aktív. Utána azért jött a javítás, mert mindig leütötték a láncomat. Utána kezdtem kapizsgálni, mire jó az álca, miért jó néha megállni egy bokor mögött, ezért jött az álca. Az első párezer csatámat nyugodtan kidobhatnám az ablakon...

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

5 éve 10 hónapja #274898 Írta: Jocek89
Megválaszolva: Jocek89
Értem. Egyébként én a kuplungégetőt nem erőltetném, inkáb torony nélküli járművekre jó. Sima utazás, offroad vezetés, irányított ütközés. Utóbbi nem csak akkor jó, ha te rammolsz, hanem akkor is ha téged akarnak leütközni. De az offroad is hasznos, terepen nem lassulsz úgy le. Többi tagra meg amit elsoroltál. Aztán prémiumtankozz kicsit, hogy növekedésnek induljanak. De lehet újra is osztanám legalább a rádióst, hogy legyen full helyzetfelismerés. Aztán jöhetne rá a javítás most negyediknek. Látni fontosabb, mint szerelni, pláne mióta újratölt a készlet.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Gspzoli

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

5 éve 10 hónapja #274902 Írta: dudi10
Megválaszolva: dudi10

Üdv! E50M ágon 4. skillsorba milyen képességeket ajánlotok?
Panther II-nél járok. Jelenleg az első sor BIA, a második sor paralámpa, javítás, a harmadikban parancsnoknak javítás, többieknek álca.
Felderítő, pillanatkép, kuplungégető, helyzetfelismerés, biztonságos elhelyezés képességekre gondoltam, ez utóbbit újraosztva az álca helyére, hogy rögtön működjön.
Irányított ütközésről olvastam, hogy ajánlott az ágon, de nagyon ritkán rammolok, ezért nem érzem létszükségletnek, igaz, a kuplungégetőt sem.
Lehetőség szerint állóhelyzetből lövök, inkább a második vonalból.
A legényeket a Turán, Panther/M10 és Panther 8,8 járgányokban húzom, valamint esélyes, hogy megállok az E50-nél.

Parancsnoknak álca mert a skill működésmechanikájából adódóan ha nincs minden tagon akkor sokat veszít a kepesség a hatékonyságából.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Gspzoli

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

5 éve 10 hónapja #274905 Írta: BiO_rOo_BOT
Megválaszolva: BiO_rOo_BOT
Ezt kifejtenéd?
Mennyivel számít kevesebbet?

5 éve 10 hónapja #274906 Írta: Hunter9956
Megválaszolva: Hunter9956

Ha egy 4 tagú legénységnél 3 tagon 100%-os az álca és 1 tagon 0% akkor összességében 75%-os lesz az álca.Javításnál ugyanez a helyzet.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Gspzoli

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

5 éve 10 hónapja #274912 Írta: dudi10
Megválaszolva: dudi10

Ezt kifejtenéd?
Mennyivel számít kevesebbet?

Üdv! E50M ágon 4. skillsorba milyen képességeket ajánlotok?
Panther II-nél járok. Jelenleg az első sor BIA, a második sor paralámpa, javítás, a harmadikban parancsnoknak javítás, többieknek álca.
Felderítő, pillanatkép, kuplungégető, helyzetfelismerés, biztonságos elhelyezés képességekre gondoltam, ez utóbbit újraosztva az álca helyére, hogy rögtön működjön.
Irányított ütközésről olvastam, hogy ajánlott az ágon, de nagyon ritkán rammolok, ezért nem érzem létszükségletnek, igaz, a kuplungégetőt sem.
Lehetőség szerint állóhelyzetből lövök, inkább a második vonalból.
A legényeket a Turán, Panther/M10 és Panther 8,8 járgányokban húzom, valamint esélyes, hogy megállok az E50-nél.

Parancsnoknak álca mert a skill működésmechanikájából adódóan ha nincs minden tagon akkor sokat veszít a kepesség a hatékonyságából.

A legények számától függ.4 kezelős harckocsinál egy kezelő 25% mínusz ha mindenkinek 100%, egynek pedig 0%.Öt fős harckocsiban pedig hasonló körülmények közt 20% a veszteség.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Gspzoli

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

5 éve 10 hónapja #276158 Írta: CrossMetal1
Megválaszolva: CrossMetal1
Grille15 tényleg vacak vagy én vagyok béna?Nagyon nagy csalódás nekem a 8- 9es után.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

5 éve 10 hónapja #276161 Írta: BiO_rOo_BOT
Megválaszolva: BiO_rOo_BOT
Nem annyira rossz.
Nekem kb 3k átlag dmg van vele, és rajta van a 3GM - használható, de van egy speciális játékstílusa ha jól akarod tolni vele, az biztos.
Ne add fel...

Grille15 tényleg vacak vagy én vagyok béna?Nagyon nagy csalódás nekem a 8- 9es után.

Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: CrossMetal1

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

5 éve 10 hónapja #276167 Írta: sk-skuba
Megválaszolva: sk-skuba

Grille15 tényleg vacak vagy én vagyok béna?Nagyon nagy csalódás nekem a 8- 9es után.

Én is így vagyok vele, amúgy nem annyira pontos az ágyúja, és ha kiszúrnak akkor mindenki téged lő.
Nekem is csalódás, lehet vele nagyokat menni, de nagyon hátul kell lenned.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: CrossMetal1

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

5 éve 10 hónapja - 5 éve 10 hónapja #276169 Írta: Mortein
Megválaszolva: Mortein
Detto igy vagyok ezzel a Grille15-el... Nem szerettem sohase a TD-t , de kampany miatt ugy gondoltam egyet kihuzok... Akkoriban meg a regi taras Waffenträger auf E 100 volt helyette es az a korbeforgos tornya plussz a tarassag miatt tetszett haverom accjan kiprobaltam es be is jott... A kampanybol megkapta a full noi legenyseget akkoriban T8-ig huztam ki es volt egy nagy szunetem a jatekban, aztan mikor legkozelebb elkezdtem jatszani akkorra kicsereltek erre, mivel mar 6 noi legenyseg volt hozza ugyvoltam mar nincs visszaut ezert szepen lassan kihuztam... Nemreg lett meg kb. 20 csatam van vele, de borzalmas csalodas ugy felspotolnak mozgas kozben tobb szaz meterekrol, hogy sirni lenne kedvem foleg, hogy amint felspotoltak mar kapom is a lovest/fokuszt es megyek is a garazsba.. Szet basz az ideg rendesen... :wb: :wb: :wb: Mivel semmilyen Nemet tank nincs ami tetszik igy a legenyseggel se tudok mit kezdeni uj T10 TD-t se akarok kihuzni ugyh beszoptam a nagy branert... :applause: :cry: :rofl:

Igy nez ki a legenyseg szerintem igy okes fullos alca megvan latotav is alakul ugyh szerintem nem rajtuk mulik a dolog...

Mellékletek:
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: CrossMetal1

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

5 éve 10 hónapja - 5 éve 10 hónapja #276192 Írta: CrossMetal1
Megválaszolva: CrossMetal1
Visszaraktam a legénységet (most fél áron) a WT Pz4-be.Grille marad a garázsban

Ez kicsit régebbi scrn shot,mikor még az új patchnál lemaradoztak a felszerelések.
Mellékletek:

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.