Írta: HZS89

A harcok kitörésekor a Vörös Hadsereg harckocsi-állományának jelentős része gépesített-hadtestekben volt összpontosítva, a német páncéloshadtestekhez hasonlóan.

Viszont a szovjet gépesített-hadtestek túlnyomó többsége 1941 nyarán odaveszett, ami révén a szovjetek számára szükségessé vált, hogy gyorsan új páncélos alakulatokat tudjanak kiállítani. Ezért 1941 augusztusától kezdve a szovjetek elkezdtek sokkal kisebb alakulatokat, harckocsi-dandárokat kiállítani.

A cikk ezért alapvetően a német páncéloshadosztályok és a szovjet harckocsi-dandárok összehasonlítása lesz a hadrendet és a fegyverzetet tekintve.

Harckocsik

A szovjetek az 1941-42 időszakban a páncélos alakulataikat tekintve leginkább a harckocsi-állományt tekintve voltak előnyben. Ekkoriban a szovjetek már rendelkeztek KV-1 típusú nehézharckocsikkal, amelynek német megfelelője nem volt. Emellett a németekre nagy benyomást tett a szovjetek új T-34-es típusú közepes harckocsija. A típus jól kombinálta a védettséget, a tűzerőt és a mobilitást.

T-34-es harckocsi

Az 1941-es Barbarossa-hadművelet idején a német harckocsi állomány többségét már közepes harckocsik tették ki. A korábbi, 1939-es és 1940-es hadműveletekben a német harckocsik többsége még könnyűtank volt, amihez képest ez minőségi előrelépés volt. A német harckocsik fő előnye a szovjetekkel szemben az volt, hogy el voltak látva rádiókkal, ami hatékonyabb vezetést tett lehetővé.

1941-ben egy német páncéloshadosztály két vagy három harckocsi-zászlóaljjal rendelkezett, hasonlóan egy szovjet harckocsi-dandárhoz. Viszont a szovjet harckocsi-zászlóaljak feleannyi harckocsival rendelkeztek mint egy német.

Az 1941 decemberétől kezdve felállított szovjet harckocsi-dandárok már csak egyetlen harckocsi-zászlóaljjal rendelkeztek, feleannyival, mint egy német.

Ebből az látszik, hogy a harckocsikat tekintve egy szovjet egység minőségben volt fölényben (leszámítva a rádiókat), míg a német mennyiségben.

1942 folyamán a szovjetek berendezkedtek a T-34-es típusú harckocsik tömeggyártására, ami akkor még a legtöbb német harckocsival szemben fölényben volt. Viszont 42 folyamán a német oldalon nagyobb számban elkezdtek megjelenni azok a harckocsik, amik képesek voltak megbízhatóan kilőni a T-34-eseket. Itt leginkább a Pz 4 hosszú-csövű változataira kell gondolni.

Gyalogság

Ugyan a szovjet harckocsi-dandár és a német páncéloshadosztály a fentebb leírtak szerint a harckocsikat tekintve viszonylag kiegyenlített volt, de a gyalogság tekintetében óriási volt a kettő között a különbség.

Egy szovjet harckocsi-dandár egyetlen lövészzászlóaljjal rendelkezett, míg a német megfelelője néggyel, plusz még egy motorkerékpáros egységgel. Emellett ekkoriban a német gyalogság minőségi fölényben is volt a fegyverzetet tekintve.

Német lövészpáncélos

Ez azért volt igen lényeges különbség, mivel számos feladatot a gyalogság oldott meg. Ilyenek voltak a városi-harcok, az őrség, a védelem az ellentámadásokkal szemben és a foglyok begyűjtése.

Viszont a szovjet lövészek ugyan a géppuskákat tekintve hátrányba voltak, de idővel nagy mennyiségben kaptak géppisztolyokat. A szovjet harckocsi-dandárokban 1942-ben már az egyik lövésszázad teljesen géppisztolyokkal volt ellátva.

Tüzérség és felderítés

A tüzérség tekintetében még nagyobb volt a különbség, mivel a német páncéloshadosztálynak volt egy gépvontatású tüzérezrede, míg a szovjet harckocsi-dandár egyáltalán nem rendelkezett tüzérséggel.

Német könnyűtarack

A német páncéloshadosztályok a tüzérségük révén képesek voltak tüzérségi előkészítésekre. Emellett az előre törő harckocsikat a tüzérség támogathatta, például a páncéltörő lövegek és az ellenséges tüzérségi ütegek kilövésével. A németek emellett a tüzérségi lövegeiket páncélelhárításra is alkalmazták.

A felderítést tekintve szintén óriásiak voltak a különbségek. Egy német páncéloshadosztály két zászlóalj nagyságrendű felderítő-egységgel rendelkezett, amik közül az egyik motorkerékpárokkal a másik pedig páncélautókkal volt ellátva. Ezzel szemben a szovjet harckocsi-dandárok egyáltalán nem rendelkeztek zászlóalj-erősségű felderítő komponenssel, mindössze egy páncélautókkal ellátott szakaszuk volt.

A hatékony felderítés hozzájárult ahhoz, hogy a német páncéloshadosztályok minimális veszteségekkel törjenek át, mivel a németek általában a védelem gyenge pontjait keresték.

Folyóátkelések

Egy további különbség volt, hogy egy német páncéloshadosztály rendelkezett saját hidász-egységgel míg a szovjet harckocsi-dandár egyáltalán nem. Akkoriban szinte minden, előírások szerint felszerelt német hadosztály rendelkezett egy Brückenkolonne B hidász-készlettel, amivel képesek voltak egy 16 tonna teherbírású hidat építeni egy folyó felett.

A szovjetek viszont 1941 folyamán elvették a hadosztályaiktól a hidász-egységeket és azokat központi irányítás alá vonták. Ennek több oka is volt. Az egyik az volt, hogy a szovjetek tapasztaltai szerint a tapasztalatlan hadosztályparancsnokaik nem tudták kezelni a támogató-egységeket. Másrészt így hatékonyabban tudtak gazdálkodni az erőforrásokkal.

A német harckocsik 1941-ben könnyebbek voltak, mint a szovjet T-34-es közepes- és KV-1 nehéz-harckocsik. Ezért a német harckocsik több katonai és polgári hidat használhattak.
Ezzel szemben 1941-ben a szovjet T-34-esek nem használhatták az összes hidat a KV-1-esek pedig különösen nem.

Német katonai híd

Viszont ezt némileg kompenzálta, hogy a szovjet harckocsiknak nagyobb volt a gázló mélysége, vagyis mélyebb folyón is elkészítés nélkül át tudtak kelni.

Páncélvédelem

A német páncéloshadosztályok a vastagabb páncélzatú ellenséges harckocsikat általában a páncélvédelmi egységükkel küzdötték le. 1941-ben ezek 37 mm-es és 50 mm-es páncéltörő ágyúkkal voltak ellátva. Az előbbi óriási mennyiségben állt rendelkezésre, de a T-34-es ellen hatástalan volt. Az utóbbi ki tudta lőni az orosz tankot, de 41 nyarán még csak kisebb mennyiségben állt rendelkezésre.

1941-ben a szovjetek fő páncéltörő fegyvere a 45 mm-es páncéltörő löveg volt. Ez ki tudta lőni a német harckocsik többségét, feltéve, hogy volt hozzá lőszer.

A szovjetek 1941-ben nagy mennyiségben elkezdtek gyártani páncéltörő-puskákat. Ezek szemből nem tudták kilőni a legújabb német harckocsikat, de oldalról és hátulról minden német tankra veszélyesek voltak.

Szovjet páncéltörő puska

A páncélvédelmet tekintve ekkoriban mindkét oldal komoly problémákkal szembesült. Az orosz 45 mm-es páncéltörő lövegek már nem voltak elégségesek a legújabb német harckocsikkal szemben és hiányzott hozzá a lőszer. A németek számára legnagyobb mennyiségben rendelkezésre álló, 37 mm-es páncéltörő lövegek pedig a T-34-esekkel szemben szinte teljesen hatástalanok voltak.

A németek viszont ennek ellenére 1941 előtt még nem erőltették, hogy lecseréljék a 37 mm-es páncéltörő lövegeket. Ennek az volt az oka, hogy a háború kitörésekor a német páncélvédelem még a minőség helyett a mennyiségre fókuszált. Ennek az volt az oka, hogy a németek szerint a tömeges harckocsi-támadásokat csak nagy számú páncéltörő-löveggel lehetett elhárítani. Ezért a háború kitörésekor a német gyaloghadosztályok sokkal több páncéltörő-löveggel rendelkeztek, mint egy szovjet lövészhadosztály, ami révén ki tudtak építeni mélységben lépcsőzött páncélvédelmet.

A szovjet páncéltörő-tüzérezredek

1941-ben, a tapasztalatok hatására a szovjetek elkezdtek egy új alakulat-típust felállítani, a páncéltörő-tüzérezredeket. Ezek mobil és nagy számú páncéltörő löveggel ellátott alakulatok voltak, amiknek az volt a feladata, hogy mobilitásukat használva csapdákat állítsanak az előre törő német páncéloshadosztályoknak.

A szovjetek a világháború alatt több mint 200 ilyen egységet állítottak fel, de az alkalmazásukkal voltak problémák. Az egyik probléma az volt, hogy a németek gyorsan haladtak, ami miatt a vörösök nem tudták, hogy éppen hol vannak.

Emellett egy ilyen egység igen nagy számú teherautót igényelt a mozgatásához, ami más egységek elől szívta el a teherautó-állományt.

Összefoglalás

Összefoglalásként megállapítható, hogy az 1941-42-es időszakban a szovjet harckocsi-dandárok és a német páncéloshadosztályok a harckocsi-állományt tekintve viszonylag kiegyenlítettek voltak. A szovjet harckocsik ekkoriban vastagabb páncélzattal és jobb terepjáró-képességgel rendelkeztek. A német páncéloshadosztályoknak viszont ebben az időszakban mennyiségileg két-háromszoros fölényük volt, plusz mellette még el voltak látva rádiókkal.

A német páncéloshadosztály viszont gyakorlatilag minden más téren egyértelmű fölényben volt, a gyalogsági-fegyverzettől és létszámtól kezdve, a tüzérségen át a felderítésig és a logisztikáig. Ez hozzá járult ahhoz, hogy a német páncélosok hadosztályként erősebbek voltak, mint a szovjet ellenfeleik.

Viszont ehhez hozzá tesszük, hogy 1942 folyamán megjelentek a szovjet haderő állományéban a harckocsi-hadtestek. Ezek egyenként három harckocsidandárból álltak, ami révén összességében már hasonló számú harckocsival rendelkeztek mint egy német páncéloshadosztály.

1942 második felében ugyan a szovjetek már rendelkeztek harckocsi-hadtestekkel, de a minőségi fölényüket a harckocsik terén kezdték elveszteni. 1942 folyamán a német haderő állományában elkezdtek megjelenni a Panzer 3 és a Panzer 4 hosszú-csövű verziói, amik jobb páncélátütő-képességgel rendelkeztek, ami révén fel tudták venni a küzdelmet a T-34-essel. Emellett a németek 1942 augusztusában bevetették az első Tigris nehézpáncélosaikat.

Írta: HZS89

Források:

• Steven J Zaloga: The Red Army Handbook
• Osprey Publishing: Panzer Divisions
• https://www.ww2-weapons.com/red-army-1941/