Jelenleg

26
látogatónk van

2016. június 6. 08:04

Út a T110E5-ig - Összefoglaló egy amerikai nehéz tank ágról (by Verrucht)

Írta:
(28 szavazat)
34 hozzászólás

Üdv mindenkinek!

A mai részben ellátogatunk a szabadság és a lehetőségek országába, azaz az USA-ba. McDonalds-os sültkrumplit, tripla-dupla húsos-sajtos hamburgert és persze a diétás kólát bekészíteni, mert csak ezekkel lehet rendesen terjeszteni a demokráciát. ’Murica, fuck yeah!

M3 Lee

Bármelyik World of Tanks játékost megkérdezed, az M3-as Lee neve szinte szinonimaként szerepel a szótárban a rossz, vacak, használhatatlan, viddinnen szavak mellett, hát ennek van is alapja meg nincs is.

A tank történelmi használatát is megnehezítette, hogy volt rajta egy csak előre néző és egy forgó toronyban lévő löveg is és hát ezeket a csata hevében jól koordinálni..., nem irigylem a parancsnokot. Mivel a WoT-ban nyomát sem látjuk a több tornyos/löveges rendszernek, a készítők úgy döntöttek, hogy csak az előrenéző 75 mm-es löveggel dolgozhatunk, kicsit amolyan TD szerű közepes tankot létrehozva. Ennek előnye, hogy ha egy fedezék jó oldalára állunk ki, akkor úgy lövöldözhetünk, hogy szinte alig látszik ki valami a tankból (AT 7 ismerős?) és hogy egy elképesztően brutális DPM-et lehet kihozni a tankból. Hátránya, hogy csak előre tud nézni, így ha láncon vagyunk és/vagy flankelnek minket, esély nincs a túlélésre (bár egész tűrhetően fordul).

Összességében nem egy rossz tank a saját szintjén, egyfajta mobilisebb TD, aminek páncélja is van (de nem egy Hetzer persze), bár az óriási plusz tornya elég nagy gyengepont. Nagyobb szintben már teliberöhögik, mert ott nem ér semmit a páncélja és TD-nek sem jó a viszonylag kicsi átütés miatt. Ezen mindenki megpróbál minél hamarabb túlesni, amit meg is értek, szerencsére csak 4-es szintű, így nem kell vele sokáig szenvedni.

Amúgy annak ellenére, hogy nem lehet használni a másik löveget, kell bele 2 lövész, amit tartsunk is meg a tank után.

Tank elemzése

T1 Heavy

A T1 Heavy nagy és kövér, pont mint egy tipikus amerikai. Ha az E5-öt szeretnénk, a Lee-ből ezt a tankot kell fejleszteni (a Sherman-on keresztül is el lehet érni, de erről később).

Lövege ismerős lehet a T67-ről vagy az Easy8-ről, szóval átütésben nem szenved hiányt, a 115-ös alfa viszont nem egy nagy elrettentő tényező, bár a DPM-e szinte egyezik a KV-1-gyével, az ő 160-as alfája viszont valahogy tiszteletet parancsolóbb. Páncélzata sem fog soha felérni egy KV-1-hez, főleg a nagy, csupasz oldalai miatt, valamint a frontjának felső két szélén van egy-egy 45°-ban döntött rész, ami elég gyengére sikerült és a hatékony sidescrapelést is jelentősen megnehezíti. A tornyán sincs különösebben erős páncél, ha a lövegpajzsot rosszul találja el az ellenfél, akkor az tud pattintani, de a szintjén már elég sok minden belövi.

A 10°-os ágyúsüllyedést érdemes kihasználni, mert a tornya nem túl nagy célpont. A 60 tonnás testével meg elég jókat lehet rammolni és nem is olyan lassú, mert egy majdnem 1000 lóerős motor hajtja, mondjuk ezért cserébe az elég gyúlékony.

Összességében nem egy rossz tank, de amíg egy KV-1 szinte immunis a nála kisebb tankokra akárhol is lövik, ezt egy horda T3-as tank is szét tudja kapni sima lőszerekkel. Egyetlen előnye talán, hogy a kezdők tanulgatják, hogy a tankok alját lődd, mert az a gyengébb, na ennél az a legerősebb rész, így ha sok újonc ott kezdi el lőni, akkor azért lehet pattintani vele. Ja és ebben a járműben is 2 lövész van, pedig már nincs rajta 2 löveg, biztos a rádiósnak nincsen képzettsége a frontgéppuskákhoz, mint sok más tankban.

Tank elemzése

M6

Nagyjából teljesen ugyan az, mint a T1 Heavy (páncél, kinézet, mozgékonyság, ágyúlehajlás, 2 lövész), csak rá már fel lehet szerelni egy sokkal tiszteletet parancsolóbb 90 mm-es löveget (Hellcat-ről és T20-ról ismerős lehet). Ennek is elég jó a 160-as átütése a szintjén és a 240-es alfával már kicsit komolyabb fenyegetés vagyunk, még ha a DPM-ünk vissza is esik a középmezőnybe.

Szerintem jobb T6-ban, mint a T1 volt T5-ben, de azért nem egy KV-85 (a gyengepontjai szemből, meg a nagy csupasz oldala kissé megölik a játékélményt, ha nem tudunk tornyozni vele).

Tank elemzése

T29

Kap egy jóféle 105 mm-es löveget, ami nagyjából minden szempontból félúton van a Tigris és az IS között, így erről nem is ejtenél több szót, egy remekül használható ágyúról beszélünk (csak a DPM hagy némi kívánnivalót maga után, a középmezőny alján van). Viszont remekül ki lehet és kell is használni a 279 mm-es toronyfrontját és a 10°-os ágyúlehajlását, ez egy tipikus tornyozós tank.

Bár a kupolája és a torony teteje a kinézet ellenére viszonylag könnyen átüthető, nem arra kell gondolni, hogy minden lövés besebzi, csak ha valakinek sikerül eltalálni azt a kis részt, akkor arról viszont nem fog lepattanni. A teste elég alacsony, így sok minden mögé elfér, de nem túl páncélozott. A frontja hiába van szépen megdöntve, a vékonysága miatt 140-160 között alakul az effektív értéke, az alváza meg még gyengébb. Az oldalát végig takarja a lánctalp, így az nyelhet el lövéseket, de alapvetően az is elég gyenge.

Sima sidescrape-re nem a legalkalmasabb, de persze csináljuk, mintsem hogy keresztben kimenjünk, az ereje inkább abban rejlik, ha csak a tornyát látják, és az még jobb, ha minél jobban kihasználjuk az ágyúsüllyedést, mert így eltűnik a kupola és a tető is.

Nagyszerű 7-es szinű jármű, sebessége olyan nehéz tankos, de messze nem a leglassabb, sajnos az életereje egy kicsit unfair-ül kevés, de jól pozicionálva ez nem jelenthet gondot. Valamint bele már nem kell kettő lövész, viszont kettő töltő igen, ha valaki hajlandó 500 aranyat beáldozni, érdemes lehet a már képzett lövészt töltővé alakítani.

Tank elemzése

T32

A T32 egy nagyon hasonló tornyozós jármű egy valamivel kisebb, de annál erősebb toronnyal. Ugyanis az ő kupoláját szinte lehetetlen sebzőre belőni, valamint a toronytetőből az a rész, ami sebezhető, az is sokkal kisebb. Nem beszélve még a toronyoldalról és a hátuljáról, egyrészt sokkal vastagabb páncélzatú, másrészt sokkal kisebb célfelület.

A teste is valamivel erősebb lett, de a szintjén még mindig nem valami acélos, maradjunk a hulldown-nál. Az egyetlen baj a tankkal, hogy a lövege nem fejlődött (legalább nem kell rá XP-t költeni). Nyolcas szinten ez a löveg már messze nem olyan jó, bár a DPM-e javul (itt már a középmezőny közepén van), az átütése nem valami hatékony, főleg ha nagyobb szintekre dobálja. Persze ésszel játszva, ismerve a jó tornyozós helyeket és aranylőszert nem sajnálva elég hatékony (pont ezért lételeme a 8-as szinten zajló mindenféle szervezett csatának, mindenképp megtartós, aki ilyenben részt akar venni), de random csatákra azért vannak jobb tankok is.

Sebessége is javult egy kicsit, úgy összességében mindenben ugyanazt nyújtja, mint a T29, csak egy picit jobban, de egy szinttel magasabban (a HP-ja a szintjén már átlagos).

Tank elemzése

M103

Az M103 egy olyan T29, aminek a tornyát megcsípte egy kutya méretű lódarázs, és még allergiás is volt rá. De komolyan, akkora tornya van annak a tanknak, hogy majdnem olyan nevetséges látványt nyújt, mint a Grille 15.

Van egy remek 120 mm-es lövege, minden statisztikája rendben van, a DPM-e pedig kiemelkedő. A gond maga a tank, ami hordozza. A tornya egy elképesztően nagy célpont, a tetején egy jó nagy kupolával, ráadásul hiába tűnik jól lekerekítettnek, a saját szintjén már elég sok minden be tudja sebezni szemből is (ha csak nem a lövegpajzsot lövik), ha pedig valaki már egy kicsit is oldalról lőheti, akkor szinte biztos a sebző találat.

A teste egy kicsit magasabb az elődjeihez képest, de a frontja már vastagabb és döntött/lekerekített a tér minden irányába, így már képes lepattanókat generálni főleg az elkapkodott lövésekkel szemben. Az oldala nagyon vékony, sidescrape-re szinte teljesen alkalmatlan, de a lánctalpak legalább még mindig a teljes magasságig takarják. Továbbra is a hulldown a legajánlatosabb vele, de már egy kicsit nehezebb kivitelezni a magasabb kupola és a 8°-ra csökkent ágyúlehajlás miatt, de még így is ez a legjobb amit tehetünk vele. Egyfajta support-nehéz tank a második sorba való fajtából.

Életereje átlagos, a rádiósnak azonban búcsút inthetünk (jó hír annak, aki szabad XP-ből át akarja ugrani a tankot, hogy a top löveg nem kell az E5-höz, csak a motor, egyébként egyáltalán nem annyira rossz, hogy át kelljen ugrani, de nem is a legjobb 9-es nehéz tank).

Tank elemzése

T110E5

„És Serb látá, hogy a T110E5 nem fogy és Serb összehívá tanácsosait, hogy mitévők legyenek. És kitalálák, adjunk HD modellt a tanknak, mellyel páncélzatát úgy felerősítjük, hogy elleneink belerokkannak. És Serb látá, hogy az emberek már sok pénzt költenek a kifejlesztésére, és Serb pénztárcája látá, hogy ez jó.” – patch notes 9.10, 9-13

Na de vicc nélkül, a tank alapjaiban véve csak kijavítja az M103 hibáit: kisebb és jobban páncélozott/lekerekített/döntött torony, erősebb front és oldalpáncél (a test alakja szinte ugyanaz). De amióta HD modellt kapott, egy elpusztíthatatlan erőddé vált. Egyrészt a frontpáncélját, melyet jó helyen eltalálva 9-10-es tankot át tudtak ütni, most már csak két nagyon kicsi folton, az aljának jobb és bal szélét lehet beütni, de még ez is akkora lutri, mint az 5-ös lottó. E mellé még elkövették azt is, hogy ha már szinte keresztben áll a tank, és első görgőn lőjük hogy sebzés+lánc legyen jutalmunk, akkor nagy eséllyel az is csak lánc lesz, mert a HD modell már csak ilyen. Ami pedig a parancsnoki kupolát illeti, azt is úgy megerősítették, hogy 260 átütés alatt szinte képtelenség beütni és afölött is nagyon nagy eséllyel pattint, még ha jól is találod el.

A lövegpajzsát nem lehet átlőni normális esetben és a tornyát sokkal jobban el kell hogy fordítsa, ha az oldalát át akarjuk ütni, de a HD modellel olyan troll lett a tornya oldala is, hogy a merőlegesen becsapódó lövedékek nagy részét lepattintja.

Na de mindegy is, a lövege az M103-ról megismert 120 mm-es, remek ágyú, jó statisztikákkal, DPM-e a középmezőny élén, mozgékonysága rendben, ez is egyfajta támogató nehéz tank, de a HD modellel kapott erősítés után már a frontra is vihetjük, olyan OP lett a páncélja. Továbbra is a tornyozást javallott a 8°-os ágyúlehajlással, a felbuffolt kupolát nagyon nehéz belőni, az erősebb oldalával már lehet sidescrapelni, és mint mondtam a troll első görgők és az alatta lévő páncél miatt az eddig megszokott lánc+sebzés+lőszer rekesz helyett gyakran csak láncot kapunk.

A 2200 HP kissé kevés a szintjén a kategóriájában, és ha körbeveszik, sokkal kisebb eséllyel pattint az oldalával és hátuljával, mint más nehéz tankok, de attól még jelenlegi állapotában a legjobb tank randomra és CW-re is (ja és intsünk búcsút a második töltőnek is, na most fontoljuk meg, hogy elköltünk-e aranyat a lövész átképzésére).

Tank elemzése

Összegzés

Ha valaki a Lee-ből a Shermant fejleszti ki, onnan mehet a 6-os Jumbo Shermanra és onnan rögtön a T29-be csatlakozik be az ág, de így a T29-en a 76 mm-es löveggel kell kiszenvedni a 90 mm-est is, valamint közepes tanból nehézbe kerül a legénység, ami nagyobb százalékos büntetést jelent, így jól fontoljuk meg, hogy melyik irányban haladunk.

Az egész ágon a legénységnek a javítás a leghasznosabb, illetve a szórásképet javító képzettségek, a biztonságos elhelyezés, 6. érzék és ha már a 3. sornál járunk, újraoszthatunk egy Elit alakulatra is.

Felszerelésnek töltésgyorsító, ventilátor és stabilizátor ajánlott, egy kis elsősegély, kis/nagy javítókészlet és tűzoltó készülék társaságában (ezermester képzettség mellé mehet a kóla az EÜ csomag helyett, vagy megfelelő tűzoltás skill mellé mehet a tűzoltó helyett is, kizárólag statpaddereknek).

Az egész ág a tornyozásra, hulldownra épül, egy nagyon jól használható, tűrhető mobilitású támogató nehéz tankág ez az amerikai (amellett, hogy mindegyik tagja csak prototípus volt, mindössze az M103-ból készült nagyobb mennyiség - 300 db - és sem azok, sem más harckocsi nem látott valódi ütközetet).


Írta: Verrucht

Utoljára frissítve: 2019. január 17. 05:05

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Tóth Zoltán · 6 éve
    [quote name="Giromarton"]Én csak azért nem húzom ki a t29-től a t10-ig, mert félek hogy lenerfelik és ismét semmire való hulladék lesz, mint a legtöbb heavy. Ha garantálná a WG, hogy nem nerfelik el, már a garázsban lenne. De így ? [/quote]
    Milyen igazad volt, meg is történt a nerf....de kurvára :wb:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Giromarton
    • Tankos
    · 7 éve
    Én csak azért nem húzom ki a t29-től a t10-ig, mert félek hogy lenerfelik és ismét semmire való hulladék lesz, mint a legtöbb heavy. Ha garantálná a WG, hogy nem nerfelik el, már a garázsban lenne. De így ?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    szzsolti
    • Tankos
    · 7 éve
    Az Is-4 meg sem közelíti az E5-t. Nagy ritka ha be tudom lőni vele az amerikai kollégát szemből.
    ( Tudom lánc mellé...) Vagy beadja vagy nem... Az E 5 mozgékonyabb gyorsabban tölt.
    De azért én nagyon szeretem az IS-4-t.
    De igazából a feladatkörük sem ugyanaz.
    Az E 5 egy igazi támadó heavy lett, az IS-4 meg mindig is védő volt.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Morphelo
    • VIP
    · 7 éve
    A WG is elismerte, hogy a Type5 a legrosszabb T10-es heavy. E5 - IS4 közül egyértelműen az E5 a jobb.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    project640
    • Tankos
    · 7 éve
    én a sherman vonalról közelítettem :-)
    az M3 a játék egyik legnagyobb buktája, a jumbo viszont bejött ....
    , ami viszont abszolút meglepetés, az ászok - ásza, az a T29, a legjobb tier 7-es tank!!!!! simán megállja a helyét tier 8-ak között is
    az M103 már nem annyira bejövős, az E5 meg még nincsen meg .... , de már nincs messze
    erről jut eszembe, légyszi segítsetek
    nemsokára ki lesz lockolva a T110E5, mellette ki van lockolva a Type 5 és az IS-4 ..., de csak egyre van pénzem :-( .... melyiket ajánljátok? köszi
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    hadtjuk
    • Tankos
    · 7 éve
    Morphelo!

    Nagyon köszönöm a linket. Ezt a z oldat még nem ismertem.
    Bocsánat még egy gyors kérdés: A linket oldalon lévő két színskála milyen különbséget rejt?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Morphelo
    • VIP
    · 7 éve
    Hadtjuk,
    Ezen meg tudod nézni az átlőhetőségeket. Tudod forgatni különböző szögekbe.
    Nagyon hasznos szerintem.

    http://tanks.gg/wot/tank/t110e5#tab:model

    ps. nem tudom ki mínuszolja ezt, de sajnálom lelki szegénységét.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    hadtjuk
    • Tankos
    · 7 éve
    Morphelo!

    Ha megkérhetlek, tennél ebbe a fórumba képet erről a T110E5 átlőhetőségekről. Mert csak régi képeket találok a neten. (A tankelemzésekben is 2015. június 10.-ei a dátum.)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Morphelo
    • VIP
    · 7 éve
    [quote name="gmaster0o0"]Bakker ilyet en is lattam azt hiszem Morphelonak lottek be az e5 igy [/quote]
    [quote name="Diarmand"]
    Ugyanott lőttek be engem is kb két hete (nem td volt), csak nem tettem fel a képet. Néztem is nagyokat, mert nem tudtam, hogy az gyenge pont lenne.[/quote]

    Valamelyik retardált fórumozó már megint mínuszolgat Titeket. Hihetetlen. Pedig ez egy nagyon fontos infó.
    Igen, én tettem múltkor fel képet, ahol egy másik E5 AP lőszerrel szétlőtte szemből a lövegpajzsomat. Az ágyú fölött ahogy kell, 3x egymás után belőtte én meg csak pislogtam, hogy ez mi a szar...
    Szerintem valamelyik napon be fogok menni gyarolóba valakivel és megnézem hogy történhetett. Mert van egy sejtésem, hogy ott bőven 300mm+ az effektív érték.
    Írtam is a srácnak, hogy mit használ, mivel máshova nem is célzott csak 3x ugyanoda. cca 350 meccsem van az E5-tel és csak egyszer tapasztaltam eddig ezt. De úgy néz ki nem én vagyok az egyedüli.

    Mellesleg az E5-nek upper hullon van 3 kis apró nyílás (szellőző), amit múltkor úgy átcsapott egy FV a HESH lőszerével, hogy utána dühömben 1-2 hétig nem is játszottam a játékkal. Ezt az apró nyílást amúgy múltkor egy tiger II 3x is ellőtte kapásból.

    Ezen az ágon jelenleg szerintem a T29 és az E5 ami jó, a többi nem. T32 egyedül csak T8-as meccsekre jó (ranked, stb.), amúgy az alacsony pen megöli.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Dred07
    • Tankos
    · 7 éve
    Egyszerű a képlet! Ez az ág nem kezdőknek való! Én szerettem az M3 Lee-t csak tudni kellett használni, a T29 magasan a legerősebb a saját tier-jében, de még magasabb szinten is megállja a helyét én az M103-mat nem szerettem, de az E5 kárpótolt mindenért.
© 2023 WOTINFO. Minden jog fenntartva.