Jelenleg

32
látogatónk van

2016. március 30. 07:10

Pz.Sfl. IVc - Elemzés

(39 szavazat)
26 hozzászólás

Bevezetés

A németeknél tervben volt a háború vége felé rengeteg nyitott, könnyű páncélzattal ellátott önjáró löveg/páncélvadász (RHM-Borsig, RHM-Skorpion, Krupp-Steyr WT és még sorolhatnánk), a Wargaming a frissebb német TD vonal 5-ös szintjére ezt a valamit tette be. Bár a nevében benne van a Pz IV, nagyjából semmi köze nincs hozzá, ráadásul ez inkább egy önjáró löveg platform volt a híres Flak 88-hoz, mintsem TD, ahogy a WG beállítja, ugyanis az oldalról és hátulról védő lemezeket le lehetett hajtani, és így egy 360°-ban tüzelő járművet kapunk, viszont a WG eldöntötte, hogy úgy kicseszik ezzel a tankkal, ahogy van.

Paraméterek

Ágyú

88 mm Flak 41 L/74 a löveg pontos megnevezése és ha majd megnézzük a statisztikáit, láthatjuk, hogy ez a híres L/71-esnek egy kínai (vagy fehérorosz) hamisítványa, szóval szívesen mondanám, hogy akinek már megvolt a JagdPanther, annak nem kell rá XP-t költenie, de pont ezért a kis hamisítgatásért megint ki kell fejlesztenünk egy szinte mindenben teljesen azonos löveget. Az ágyú karakterisztikái persze a szintjéhez képest elég jók, de ez egy szándékos trollkodás a WG-től, nehogy valakinek is könnyű dolga legyen.

Na szóval, a 240/240/295 sebzés a 88-as lövegektől már megszokott, átütésértékünk pedig 194/237/44 mm AP/APCR/HE lövedékekkel. Szóval erre a -9 mm-re kell elköltenünk az XP-nket, mert tényleg nem mindegy, hogy 194-cel lősz meg valamit vagy 203-mal, még az aranylőszer is ugyanaz, meg a robbanó, na de mindegy. A 0,32/100 méteres pontosság és a 2,1 mp-es célzásidő, valamint az 1000 m/s-es lövedéksebesség igencsak jó értékékek, szóval lehet vele rendesen távolról operálni.

A soft statjai nem valami jók és a célkereszt is elég nagy méretről kezd csökkenni, de utána szépen célba találnak a lövések (kivéve ha a meccs múlik rajta). És itt jön a legrosszabb tulajdonság, mindössze 5-5 fokot hajlik az ágyú jobbra és balra, szóval mindig annyit kell forgolódni vele, hogy az már hihetetlen. De kárpótlásul legalább 90 fokban felhajlik a lövege, szóval a madarakat simán lekapjuk vele az égről (mondom én, hogy ez egy arty). Az ágyúlehajlása is -5 fok, szóval ezzel is csak nagyjából sík terepen lehet lövöldözni.

A gyárilag 8 lövés/perc értékből optimális esetben 6,33 mp-es töltésidőt lehet kihozni (csoki nélkül), ami 2275-ös DPM-et eredményez. Ezzel pontosan félúton helyezkedik el az 5-ös TD-k között, viszont a 240-es alfa jóval több, mint nagyobb DPM-ű társain, ráadásul cserébe nem is sokkal rosszabb a sebzés percenként (nem úgy, mint például az S35 CA "Fürdőkád"esetében, ami jelentősen megfizeti az alfa árát DPM-ben). Ráadásul az 5-ös tankokat 2, a nehéz tankokat 3 lövésből szedjük ki, elég pontosak is vagyunk, igazából tényleg csak az ágyúlehajlás/kitéríthetőség ami korlátokat szab a járműnek.

A két kisebb lövegnek van jóval nagyobb, 24-24 fokos jobbra-balra kitérése, de azokkal is csak -5 fok a lehajlás. Valamint azokból egy hajszállal nagyobb DPM-et lehet kihozni (2350 és 2400), de azoknak kicsi az alfája és/vagy nincs elég átütése, főleg T6-7-ben. Ha csak T5-ben mennénk, akkor mondanám, hogy a rövidebb csövű 88-assal menjünk, de akkor nagyobb szinten nem érünk semmit.

Szóval használjuk ki a 194-es átütésünket, akár 6-os tankkal is mehetünk szakaszban, mert a lövegünkkel nem lesz gond, valamint ott több sebzést is farmolhatunk és a nagyobb tankok még több XP-t érnek.

Ja, és 48 lőszer fér bele, ami elég sok, kifogyni nem fogunk, és a jó alap átütésnek köszönhetően nem is nagyon kell aranylőszert lőni. Mondjuk egy 35/10/3-as leosztás optimális. Valamint az alap lövedékeknek igazán kedvező, 252 kredites ára van, amit már megszokhattunk a német 88-asoknál. Az aranylőszer 4400-ért már kevésbé költséghatékony, de mint mondtam, ritkán kell csak, esetleg KV-3, AT-7, O-Ho, amivel meggyűlhet a bajunk.

Felépítmény

A lövegre költendő fölösleges XP az első szemét húzás volt, most jön a második. A tank maga mindössze olyan magas, mint a lánctalpai (na jó, egy nagyon picit magasabb), és ebből lóg ki a lövegállvány a löveggel. De a WG a körülötte lévő 14 mm-es lemezeket, ami a legénységet hivatott megvédeni a géppuskatűztől és apróbb repeszektől (és amit tüzelőállásban eredetileg oldalra lehajtottak), az itt az összecsukott, menetkész állapotban van, és hitbox az egész. Amúgy még így bedobozolva is fordulna a löveg kb. 20-20 fokot, de az elején van egy "lövegpajzs", ami most kapaszkodjatok meg, 20 mm vastag és az egész frontot takarja, ami csak arra jó, hogy mivel ez együtt mozog az ágyúval, ezért azt nem lehet rendesen kitéríteni, mert a frontlemez beleütközik az oldallemezbe (és nem, nincs úgy megcsinálva, mint a két Mardernél, hogy egymásba csúsznak a lemezek).

Szóval van egy hatalmas dobozunk, ami mindenhol hitbox, akkora célpont, mint egy iskolabusz és olyan papír minden pontja, hogy nem tudsz vele nem sebző lövést bekapni. Nem véletlenül hívják uzsonnásdoboznak, kenyérpirítónak, meg ki tudja mi egyébnek.

Méretéből kifolyólag az álcája is rettenetes, a legrosszabb a T5-ös TD-k között és lehetetlen nem eltalálni. Főleg amikor a gyengébb játékosok csak repesszel lőnek, mert látják, hogy nagyobb a sebzése, az ilyeneket ez a tank nagyon megszívja, na és persze a derp ágyúkat. Ráadásul a 350 HP-ja - ami amúgy teljesen átlagos a szintjén és a kategóriájában - nagyon kevés, főleg, mert 99% az esélye, hogy a bekapott lövések sebeznek is.

A látótávja 340 méter, ami T5-ben is elég kicsi, viszont az 5-ös TD-k között egész nagy érték, álcaháló és periszkóp javallott rá.

Test

Igazából nem sok értelme van testről beszélni, mert oldalról a lánc mindet eltakarja, fölötte meg kezdődik a 14 mm-es oldallemez, valamint a frontja - ahol a váltó és a vezető van - is csak 20 mm, szóval ha valaki nem lő nagyon alá ami csak a láncot vinné el, az biztosan sebezni fog.

Elöl a váltó, amit ha eltalálnak sérül a motor, hátul az a kiálló rész pedig a motor, amit ha eltalálnak, szintén sérül a motor. És mint mondtam, nagy, hosszú, a felépítmény meg magas.

A rádiója 550 méterig sugároz és vesz, ez még nem az igazi, nagyobb pályákon elveszíthetjük az ellenfelet és társainkat, de nem a legrosszabb a szintjén.

Motor

Egy 400 LE-s Maybach motor hajtja ezt a lánctalpas dobozt, ami az egész játékban csak a WT Pz IV-gyel kompatibilis még. A semmi páncélja ellenére is nyom 26 tonnát, így 15 LE/tonna fajlagos teljesítményt kapunk, ami egyébként nem olyan rossz, bár nem lesz tőle egy E 25.

A motor névlegesen 20% eséllyel gyullad, amit meg is tesz ha eltalálják, és sérülni is szeret, bár a német váltókat ért változás után szerencsére már a váltótalálatok nem okoznak tüzet.

Felfüggesztés

Egy semmi, más tankhoz nem hasonlítható átlapolt görgős felfüggesztés van rajta, ami megteszi azt a szívességet, hogy nagyon alacsonyan húzódik végig, nehogy már egy kis trollpáncélt nyújthasson a tank oldalának egy részén.

Talajellenállása egészen jó, kivéve rossz terepen, és nem hiszitek el, de 48°/mp-cel fordul. E mellé tartozik még egy 60 km/h-s előre és 20 km/h-s hátrameneti sebesség is, ki nem nézné az ember a tankból. Szóval, bár egy kicsit lassan gyorsul, egészen gyorsan vált pozíciót, gyorsan tolat vissza és fordul, mint az álom.

Grindelés

Alapból egy hasonló 75 milissel kapjuk, mint a Stugon a top löveg, csak itt 150 helyett 139 az átütés. Ezután 9500 XP-t el kell költenünk ugyanarra az ágyúra, amit a JagdPanzer IV-en is használhatunk (a rövid 88-as), csak ennek is más a neve, szóval hiába volt már esetleg JadgPZ IV-ünk, akkor is fölös XP költés egy fölös lövegre. És aztán kell még 16500-at kiszórni szinte ugyanarra a lövegre, ami a JagdPantheren van, de mint már mondtam, kicseszésből csak azért is költs XP-t, hiába volt már meg az a tank.

Az alap lánctalp 110 kg híján (az álcaháló és periszkóp) elbír mindent, de kemény 2050 XP-ért a miénk lehet a jobb, arra meg lehet pakolni rendesen.

Az alap motor 360 LE-je pedig bőven elég, ha valaki nem akar kemény 1500 szabad XP-t elkölteni a jobbikra. A rádiót pedig elvileg a Marder 38t-n már kifejlesztettük, de sok más német tankon is ki lehet, ha viszont még sincs meg, azért utoljára fektessünk bele 4040 XP-t, mert a gyengébb rádió 400 méteres távolsága nem valami jó.

Örömhír annak, aki az egész tankot szabad XP-ből ugraná át, hogy a Nashorhoz nem kell a legjobb ágyú, csak a rövid csövű 88-as 9500-ért, és további 26500 a tankért, szóval potom 36 ezer szabad XP és át lehet ugrani (és egyik 88-as sem kompatibilis a Nashorral, de erről majd az érkező Nashorn elemzésben). Amúgy nem annyira bűnrossz és élvezhetetlen a tank hogy át kelljen ugrani, sőt a két kisebb löveggel is lehet játszogatni, főleg a nagyobb kitéríthetőség miatt, csak ott többet kell goldozni.

Ki-ki döntse el magának, hogy 16,5 ezerért még egy löveg, vagy a 9,5 ezer után egyből rámegy a 26,5 ezres következő tankra.

Ajánlott játékstílus

Adott egy gyenge álcájú tank, ami szinte csak egyenesen előre néz, de pontosan lő és gyakran, és még átütése is van.

Leginkább valami folyosószerű hosszú, keskeny nyitott részen érzi jól magát, ahol az ellenfelek csak jönnek, hogy döföljük le őket. Na erre annyira sok lehetőség nincs a pályákon, talán Prokhorovka keleti széle az, ami ilyen, de ahhoz nagyon türelmesnek kell lenni. A többi nyitott pályán tényleg csak a forgolódással van a baj, elég frusztráló tud lenni a folytonos testtel való igazítás és az e miatti állandó célkereszt szétesés.

Kénytelenek vagyunk tartani a távolságot, mert ha felspottolnak, jaj nekünk. Mint írtam, a legtöbb 5-ös tankot 2 lövésből kivesszük, de 3-ból még a nehezeket is, szóval veszélyes ellenfelek vagyunk, főleg, ha valakit láncon sikerül tartani. Az átütésünkkel szinte sehol nem lesz gond, max. az O-Ho, KV-3, esetleg az AT tankoknál, ha rossz az RNG-nk, de messziről is lehet gyengepontokat lőni vele.

Ha valakire rámennénk, mondjuk meccs végén, figyeljünk, hogy egynél több lövést nehogy bekapjunk, főleg, ha nem 75-76 milis ágyú van az ellenfélen. A nagy sebességünknek hála gyorsan fel tudunk zárkózni a csapathoz, vagy visszavonulni az adott oldalról és ezt használjuk is ki a távolság fenntartására, mert ha látnak minket, annak nem lesz jó vége.

Városi pályákon, főleg Himmelsdorfon nem valami hatékony, ha nincs lehetőségünk a hosszabb nyílt utcákon mesterlövészkedni, akkor a medek mellett akár utcáról utcára mehetünk is oldalbalőni másokat, de ne mi menjünk elöl, nehogy valami meglepő legyen a sarkok mögött.

Mivel ilyen kis szinten általában nincs még 6. érzék, szinte minden lövés után pozicionáljunk újra egy kicsit, főleg, ha 300 méteren belül van az ellenfél, hátha felspottolt és az arty-k akár a legkisebb splasből is elfújhatnak.

Röviden tehát, a legTD-sebb TD játék, amit el tudtok képzelni, játszatok vele mindig úgy, mintha 1 HP-ja lenne, szóval mindenáron kerüljétek a lövéseket. Távolságtartás és mesterlövészkedés, valamint a sebességet kihasználva újrapozicionálás jó nagy ívekben. És mindig kellően forduljatok egy mozgó tank elé a testtel, mert a célkereszt bár nem szűkül lassan, mire összemegy, egy közepesen gyors tank is 3-szor kimegy a látóterünkből. A bokrokat pedig nagy buzgalommal használjuk, és mivel gyorsan tolatunk, tudjuk alkalmazni a begurulok, felspottolom, visszamegyek (hogy a bokor ne legyen átlátszó és a lövés ne vegye el az álcáját) és lövök. Igazából akkor a legjobb játszani vele, ha bedob T7-be, ráadásul Malinovkán vagy Prokhorovkán, ahol csak megállunk egy távoli bokorban és farmoljuk a sebzést a Tigrisekből és IS-ekből. A saját szintjén is ugyanolyan gyorsan kilőnek minket, mint a nagyobb tankok, csak a nagyobb tankokból jóval több sebzést lehet leakasztani.

Nem használhatatlan tank ez, még a sok unfair WG-s szívatás ellenére sem, csak eléggé helyzetfüggő és egyáltalán nem univerzális carry tank, mint például egy T67.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Töltésgyorsító
  • Álcaháló
  • Periszkóp

Én feltettem rá a nagy löveget, vagyis szenvedtem a kis lövegkitéríthetőséggel, épp ezért a gyakori forgolódás miatt feltettem egy célzásgyorsítót a periszkóp helyett, de nem biztos, hogy megéri.

Ajánlott fogyóeszközök

  • Kis javítókészlet
  • Kis elsősegélycsomag
  • Tűzoltóból akármelyik, de ha valaki nagyon statpaddolni akar vele, az tehet csokit és akár vitetheti magát nagyobb szintbe, ahol van mit lőni, de nem sok értelme van, annyira nem jó tank.

Igazából bármilyen lövés, ami egynél több modult, vagy legénységet ütne ki, az 99%, hogy az összes HP-nkat is elviszi, szóval fölöslegesek benne a nagy cuccok.

Ajánlott legénységi képzettségek

És itt jön a WG utolsó szemétsége ezzel a járművel, itt is 6 fős legénység van két töltővel, de kitették a rádióst és van egy második lövész is. Pedig ott a rádiós helye a vezető mellett, még a periszkópja is megvan, de a  WG nem hagyhatta annyiban, két lövész kellett. Egyetlen másik német tankon sincs két lövész, sőt eleve ritka a játékban ez a felállás, amit vagy szemétkedésből raknak be (mindenki ismeri az AMX AC 48 hátsó légvédelmi tornyában ülő második lövészt, akit 20-30 mili páncél véd, és ha ő meghal, romlik a pontosság) vagy azért mert a tank arty, nagy kaliberrel (mondtam, hogy ez is arty, de nem nagy a kalibere, bár a valóságban 8 ember szolgálta ki, de az a nagyon gyors lövöldözés miatt kellett).

Na mindegy, szóval az itt újoncként szerzett lövész, akit sehol máshol az életben nem fogunk használni, valamint miatta a rádiós is lemarad a csapattól, aki viszont az egész ágon végigmegy velünk (ha valaki szán rá 1000 aranyat, már megteheti, hogy oda-vissza képzi a rádióst, de nem éri meg).

Na hogy skillekről is beszéljek, elvileg azért van a bekezdés, feltételezem mindenki kezdőkkel jött a 38T-ből, szóval lehet hogy még egy skill sincs. De ha lesz, legyen mindenkin az álca az első, mert ez végig a 9-esig kell. Aztán, ha valaki valamiért meg akarja tartani a tankot (mert valószínűleg csak akkor ér el egynél több képzettséget), akkor a 6. érzékért, Biztonságos elhelyezésért, Adrenalin rohamért, Megelőző karbantartásért és Mesterlövészért osszon újra a 2. skill elérésekor, a másik lövészen meg kezdjük a Pillanatképpel. Ha 3. képességet is szerzünk, az legyen az Elit alakulat, utána még mehet egy Felderítő a parancsnokra, a többi meg már teljesen mindegy, amit szeretnél (semminek nincs értelme és semmitől nem lesz jobb).

Bevétel

Ötös tankkal szinte lehetetlen mínuszban kijönni, kivéve ha fölöslegesen lövöldöztél és/vagy sok goldot is. De mint mondtam, itt a nagy átütés miatt nem igazán kell a gold, az alaplőszer meg olcsó, és a javítási költség is nagyon kevés. Úgyhogy bőven termeli a pénzt, amíg grindeljük a Nashornt.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • Nagy átütés
  • Pontos löveg
  • Elég jó alfasebzés/DPM arány
  • Elég mobilis

Hátrányai

  • Hatalmas, nulla páncélzatú célpont
  • Rossz álca
  • Nagyon kicsi lövegkitéríthetőség
  • Indokolatlan legénységelosztás (két lövész)

Kiknek ajánlott

Aki a papír tornyos ág magasabb szintjére akar jutni. Annyira nem rossz hogy free XP-ből át kelljen ugrani, és pénzt is jól lehet keresni vele, bár akit nagyon frusztrál hogy alig mozog a löveg, az vagy használja kis ágyúval, vagy ugorja át ténylegesen.


Az elemzést írta: Verrucht

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:33

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    c4d256d092e2c200fdbcb5ba7d8fbf22
    • Tankos
    · 5 hónapja
    Annyit hozzá tennék ha megengeded Verrucht kolega.Hogy sajnos a nerf után gyűjtő tankká tették a tankot.És megint kicsesztek ezzel a tankkal, nem tudom hogyan de azelőtt a lőszer feltöltés alig haladta meg a 9 ezret creditben , most nem viccelek vagy 1 prémium és 3 repesz van nálam a többi mind az alap és így is majdnem16 ezer a lőszer( ja és mellékesen már nem 48 ,hanem már több lőszer fér bele , nem értem miert kellett ez a WG-nek)A kedvenc tankom is meg nem is.Hiába a legnagyobb ágyú a tier 5 ben. A tanknak a tier6 vagy 7 et kellett volna megkapnia. Ott is vannak papír tdk ,sőt valamelyiknek rosszabb az ágyúja is.
    Egy harci stílust én is ajánlhatok , ha véletlen ezt a tankot választod és a kis vagy a nagy flak ágyúvan rajta , és nem akarsz előre gurulni a dombra semmi gond, ha van mögötted domb, hegy vagy kő tolass vissza és egy strv féle megdöntött ostrom tankot kapsz a 90 fok felfele erre nagyon fasza .Csak arra vigyázz ,hogy könnyen spottolhatnak ha nagyon közel vagy ,akkor viszont gurulj előre. Na ezután vagy relocate azaz pozíció váltás ,vagy meghúzod magad és reménykedsz ,hogy a kis villanykörte nem gyullad fel .Ha nem teszed meg a visszagurulást ,akkor spottolnak es ha nem vagy szerencsés egy derp vagy egy másik ágyú is ugyanúgy lenullázhat téged elég könnyen. Illetve a termete miatt Arty kedvenc is.Sajnos ennél a tanknál a 15 méter a bokortól taktika nem jön be ,egy nem átütött találat vagy mellé találat és spottolva vagy mi a fene ?( pedig az álca a háló és a halkabb kipufogó is rajta van mostmár, nem is beszélve az álca skillről)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Vintagemike
    • Tankos
    · 7 éve
    Az elején nagyon utáltam ezt a tankot, az első 100 csata hihetetlen szenvedés volt vele, aztán a nagyobb ágyúval valahogy helyreállt a rend. Kifejlesztettem a Nashornt, de úgy döntöttem, hogy húzom még a legénységet, mert innen-onnan lett összeszedve - eddig nem bántam meg.
    Miután megszoktam, hogy minden hülye egyből észrevesz, max 1-2 lövést bír el, és tiszta fos a forgolódás vele, már sokkal jobban megy vele a játék. Jó helyezkedéssel gyakorlatilag mindig, mindent átlő, elég jókat is sebez (ok, itt a svéd kolléga sokkal jobb), aránylag gyorsan tölt, és a nagyobb ágyú pontos is.

    Most már megszerettem, tetszik a gép, de ehhez kellett vagy 130 csata...kíváncsi leszek, milyen lesz a Nashorn ehhez képest. Nehéz szívvel válok majd meg tőle...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Darthpeter2015
    • Tankos
    · 7 éve
    Nagyon régóta vártam már erre az elemzésre hisz ez a kedvenc tankom!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    BlondSzi
    • Tankos
    · 7 éve
    Szerintem csak nagy mázlival lehet vele jó eredményt produkálni:Inkább vacaknak tartom.Stugot meg sem közelíti.Talán az egyik leges-leges leg@arabb amivel valaha találkoztam.Persze még nincs kifejlesztve fullra és lehet,hogy csoda történik.De én már nem hiszek a csodákban.Zokogni fog az aki nem tudja átugorni.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Muerte188
    • Tankos
    · 8 éve
    Életem legjobb körét ezzel a tankal mentem. (wn8 alapján)
    A tank amúgy sokkal jobb a kicsi 88 assal. mint a maxos ágyújával. Beállsz egy irányba és mozgás nélkül nagyon nagy területre tudsz lőni, és nem esik le a camo sem a periszkóp.
    http://kepfeltoltes.hu/view/160227/294080234shot_007_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    http://kepfeltoltes.hu/view/160227/shot_004_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    24 336 WN8 1801 Xp 40.140 Non prém credit.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    phurges00
    • Tankos
    · 8 éve
    Azért jó ez a gép, mert mindig 1 lövés a kv1-nek. Imádom.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Patsky
    • Tankos
    · 8 éve
    Ez a gép egy állat, örök kedvenc marad!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Bhalangir
    • Moderátor
    · 8 éve
    [quote name="Johnypower"]Troll platonra ne bíztasd már az embereket kérlek....[/quote]

    Ha van értelme miért ne?! KV-2 is akkor a legjobb ha T8-asokkal mész. Tonna sebzés, mindenki lenézi és nyomod a t6 heavyddel troll ágyúval a 3-4k sebzéseket, Miközbe a végén kapsz 3-4 privátot, hogy te mekkora egy állat vagy, hogy ezzel a tankkal ezt művelted. Best fun!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Verrucht
    • Tankos
    · 8 éve
    Amúgy a játékstílusban Prokhorovka nyugati szélére gondoltam, nem a keletire, ezért elnézést.
    Valamint O-Ni és nem O-Ho valóban, bár a japán nehéz tankok páncélsémája T5 és T8 között kb. egyforma.
    És nem a trollszakaszozást promótáom, hanem ha valaki egy kicsit már ért a játékhoz, akkor had lövöldözzön többet T6-7-8-ban. Nekem is az átlagsebzésem azt sínylette meg a legjobban, hogy egy full 5-ös meccsben egyszerűen nincs mire lőni.
    Bármilyen 6-os, vagy tierlimites 7-es kiváló szakasztárs neki.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    LEVIN77
    • Tankos
    · 8 éve
    Nekem a rövid csövű 88-as jött be rajta, a hosszú csövön hiába a nagyobb átütés, a kitéríthetőség hiánya miatt közel használhatatlan. A rövid cső nekem még a jagdpanzer IV-en is elég volt.
    Mivel nincs páncélzata könnyű zsákmány, mindenki őt lövi először. A derp gunok mellett pedig a gépágyús lightoktól is rettegni kell.
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.