Írta: HZS89

Előzmények

A háború első felében, az 1939-42-es időszakban a német tengeralattjárók számára a műveleti terület szinte kizárólag az Atlanti-óceán volt. Ennek több oka is volt. Egyrészt ott haladt át a legtöbb célpont. Másrészt a Franciaországi bázisokról azt viszonylag könnyű is volt elérni.

Viszont 1943-ban az Atlanti-óceánon műveletet végző tengeralattjárók már igen súlyos veszteségeket szenvedtek. 1943 folyamán az év elején rendelkezésre álló tengeralattjáró-állomány több mint felét elveszítette a Kriegsmarine.

Ennek az volt a fő oka, hogy 1942 folyamán már nagy számban megjelentek a briteknél a radarral felszerelt tengeralattjáró-vadász repülőgépek. 1943-ban a szövetséges haderő által elsüllyesztett német tengeralattjárók többségét már légi csapásokkal süllyesztették el.

Továbbá 1943-ban a szövetségesek már sokkal több hadihajóval kísérték a konvojokat mint korábban. Ezért még ha a német tengeralattjárók meg is találták a konvojokat, a teherhajókhoz akkor már sokkal nehezebben fértek hozzá

Ez pedig Dönitz-et és a vezetést gondolkodásra kényszerítette. Ugyan úgy gondolták, hogy folytatni kell a tengeralattjáró-háborút, mivel azzal óriási szövetséges erőforrásokat kötnek le, de a hogyan már kétséges lett.

Dönitz-ék több lépést is tettek a tengeralattjáró-háború folytatása érdekében. Például technikai fejlesztéseket hajtottak végre a meglévő tengeralattjárókon és új tengeralattjáró-típusokat is elkezdtek gyártani.

Új műveleti terület: az Indiai-Óceán

Egy további lépés amit tettek az volt, hogy elkezdtek tengeralattjárókat nagyobb számban az Indiai-Óceánra küldeni. Ezt azért határozták el, mivel az Indiai-óceánon még 1943-ban is viszonylag gyenge volt a szövetséges haderő jelenléte. Ennek az volt az oka, hogy szövetségesek sem rendelkeztek végtelen számú hadihajóval és repülőgéppel.

Így 1943 nyarán Dönitz elindította az első 11 tengeralattjárót az Indiai-Óceánra, amit Monszun-csoport néven neveztek.

Az első Monszun-csoport 11 tengeralattjárójának az útvonalterve

Viszont ebből a 11 tengeralattjáróból csak 5 ért a japán ellenőrzés alatt álló Távol-keleti bázisokra. Ennek több oka is volt. Egyrészt a szövetséges haderő már az odaúton elsüllyesztett többet is a német egységekből. Másrészt két tengeralattjárónak az üzemanyag-készletét át kellett adnia a maradék 5 egységnek, hogy azok tovább tudjanak haladni az új bázisaikra.

Végül a megmaradt 5 tengeralattjáró elért a távol-keleti bázisokra. Később pedig további tengeralattjárók is érkeztek az 1943-44-es időszak folyamán.

Problémák

Az Indiai-óceánon műveletet végző német tengeralattjáróknak több problémája is volt. Egyrészt az ugyan igaz volt, hogy 1943-ban az Indiai-óceánon még nagy számban lehetett konvojkíséret nélküli hajókat elsüllyeszteni, de az ott műveletet végző német tengeralattjárók nagyon messze voltak az európai bázisaiktól. Ez ahhoz vezetett, hogy idővel az alkatrészek és a torpedók elfogytak. Ezért a Monszun-csoport tengeralattjáróinak általában két bevetés után vissza kellett térniük Európába.

Másrészt, ahhoz, hogy odaérjenek, a német tengeralattjáróknak először át kellett kelniük az Atlanti-Óceánon, ahol 1943-ban már vadásztak rájuk. Ezért az oda küldött egységek jelentős része el sem érte az Indiai-óceánt.

A problémák csökkentése érdekében a Kriegsmarine két torpedó-szállító tengeralattjárót küldött a térségbe. Ezek átalakított VII típusú tengeralattjárók voltak, amik 14 helyett 39 torpedót tudtak hordozni. A két egység közül az egyiket a szövetségesek már odaúton elsüllyesztették. A másik ugyan elért a Távol-Keletre és leadta a torpedókat, de a visszaúton azt is elsüllyesztették a szövetségesek.

VIIF típusú torpedó-szállító tengeralattjáró

Eredmények

A világháború folyamán a Kriegsmarine összesen 45 tengeralattjárót küldött az Indiai-óceánra, amik összesen 170 hajót süllyesztetek el. Ez a háború végén, amikor az Atlanti-óceánon a szövetségesen már levadászták a német tengeralattjárókat már igen jó aránynak számított.

Ennek az volt az oka, hogy az Indiai-óceánon a szövetséges teherhajók túlnyomó többsége még 1943-ban is konvojkíséret nélkül haladt, mivel a szövetségesek a hadihajóikat az Atlanti-óceánra összpontosították.

Viszont a veszteségek is jelentősek voltak. A 45 bevetett egységből 34 odaveszett. Ennek az volt az egyik fő oka, hogy a Franciaországból induló német tengeralattjáróknak át kellett kelniük az Atlanti-óceánon, ahol 1943-ban már igen erős volt a szövetséges haderő. Így a Monszun-csoport tengeralattjáróinak a jelentős részét már odaúton elsüllyesztették.

Abból a szempontból a háború kiterjesztése az Indiai-óceánra mindenképpen logikus volt, hogy a fő német tengeralattjáró típus, a Typ VII 1944-ben már elavult volt, vagyis az Atlanti-óceánon már nem lehetett eredményeket elérni vele.

Források:

• https://www.ibiblio.org/hyperwar/Germany/KM/IndianOcean/index.html
• Gordon Williamson: U-Boat Tactics
• http://www.uboataces.com/articles-fareast-boats4.shtml