2 hozzászólás
Minden második világháborús hadsereg a gyalogságon alapult, aminek a legkisebb eleme a lövészraj volt. Mostani cikkünkben az amerikai hadsereg lövészraját mutatjuk be, a jellemzőit és a problémáit is. A cikkben szól lesz az amerikai haderő nagyobb léptékű támadásairól is, összehasonlítva a német és a szovjet módszerekkel is.
Írta: HZS89
Az amerikai lövészraj a 12 fős létszámával viszonylag nagynak számított a második világháború idején. Ezzel szemben a háború végén a német és a szovjet lövészraj kilenc fősek voltak.
A probléma alapvetően az volt, hogy ennyi embert vezeti túlságosan komplikált volt egyetlen rajparancsok számára.
Emellett az amerikai lövészrajok gyakran elveszítették a parancsnokaikat, akiket gyorstalpalón vezetett emberekkel kellett helyettesíteni.
Továbbá a rajparancsnokok gyakran a felderítőkkel tartottak, akiket meglepetésszerűen tűz alá vett az ellenség, ami miatt a parancsnok nem tudta a rajt rendeltetésszerűen vezetni.
Egy további probléma volt, hogy a raj fő támogató fegyverének, a BAR géppuskának túl kicsi volt a tűzereje. A BAR mindössze 20 lőszeres tárral rendelkezett, ami miatt gyakran kellett hozzá tárat cserélni. Emellett nem volt cserélhető a csöve, ami miatt túlhevült.
Amerikai katona BAR géppuskával
Szintén a fegyverzettel kapcsolatos probléma volt, hogy egy amerikai lövészraj a hivatalos állománytábla alapján nem rendelkezett géppisztollyal. Egy amerikai lövészraj 12 fős volt, de szinte minden katonája a Garand-dal volt felfegyverezve, aminek közel sem volt akkora tűzgyorsasága mint egy géppisztolynak.
Egy német lövészraj a háború legvégén csak 9 fős volt, de két géppisztollyal is el volt látva, amik közelharcban nagyon hatásos fegyverek voltak.
Pontosabban fogalmazva egy amerikai gyaloghadosztály rendelkezett valamennyi géppisztollyal, de közel sem annyival, hogy minden lövészrajnak jusson belőle. Ezért jobb esetben jutott a rajparancsnoknak egy darab.
Az amerikai lövészrajnak amúgy viszonylag nagy volt a tűzereje, de csak akkor, hogyha az egész raj lőtt. Ennek a BAR limitált tűzgyorsasága volt az oka, ami ahhoz vezetett, hogyha a raj egyik fele rohamra indult, akkor a raj átmenetileg nem tudta kifejteni a tűzerejének közel a felét.
Emellett a németek nagy mértékben építettek a kézigránátokra is. A német kézigránátokat messzebbre lehetett dobni, mint a tipikus amerikai kézigránátokat és jobban lehetett támadásra használni. Ennek az volt az oka, hogy a németek támadógránátokat használtak, míg az amerikaiak védőgránátokat.
Az amerikaiak által használt védőgránátok esetén nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy maga a fegyver használója is megsérül, ami miatt támadásra körülményesebben lehetett használni. Ennek az volt az oka, hogy egy védőgránátnak nagyobb a repeszhatása, ami miatt amennyiben a használója nyílt terepen volt, úgy belehalhatott a saját gránátjába. Ennek az volt az oka, hogy egy tipikus kézigránátot 30-40 méterre lehetett eldobni, de a repeszek akár 200 méterről is ölhettek.
Ezzel szemben a német kézigránátokat messzebbre lehetett dobni és kisebb repeszhatásuk volt. Ezért a német kézigránátokat úgy is lehetett használni, hogyha a katonák nyílt terepen rohamoztak vele.
A németek 1942-től kezdve a Garand-hoz hasonlóan szintén elkezdtek félautomata puskákat gyártani és alkalmazni, de közel sem tudtak annyit gyártani, hogy kiváltsák vele az ismétlőpuskákat. A német haderőnek az volt a célja, hogy minden német lövészszázad rendelkezzen 19 félautomata puskával, amiből 10-nek távcsövesnek kellett lennie. Viszont ezt nem tudták elérni a gyakorlatban.
Az amerikaiak a háború legvégén úgy javítottak azon a problémán, hogy a BAR-nak nem volt elég tűzereje, hogy 1945-ben az amerikai lövészrajok számos esetben már két BAR-ral indultak csatába.
Emellett a háború végén egy német szakasznak 33 fő volt a létszáma, míg egy amerikai szakasznak 41 fő.
A fegyverzet mellett egy másik fontos jellemzője a három ország lövészrajainak az volt, hogy hogyan alkalmazták azokat. Ebben szintén jelentős különbségek voltak.
A múlt évi cikkben az amerikai lövészrajról volt szó, így most ezt csak röviden átvesszük. Az amerikai lövészraj erős ellenállás esetén két vagy három csapatra tagolódott, amik a tűz és mozgás elvét alkalmazták a támadás során. A raj fő fegyvere a Garand volt, amit a BAR géppuska támogatott. A tűz és mozgás elvének részeként az egyik csapat mozgott miközben a másik egy-két csapat pedig a mozgásban lévő csapatot tűzzel fedezte.
A német lövészrajnak ezzel szemben az MG 42 géppuska nem a támogató fegyvere, hanem a fő fegyvere volt. A német lövészraj úgy működött, hogy egyes oszlopban haladtak, aminek az élén a rajparancsok haladt, aki így könnyen irányítani tudta a rajt. Amikor ellenállásba ütköztek, akkor a rajparancsok fő feladata az volt, hogy összpontosítsa a géppuska tüzét a legfontosabb célpontokra. A többi lövész ezt támogatta az ismétlőpuskájával.
Német katonák MG 42 géppuskával
A roham során a német lövészraj nagy mértékben hagyatkozott a többi közelben lévő német lövészrajnak a tüzére. A géppuskás csípőből tüzelt a géppuskájával, a lövészek pedig megfelelő távolságba érve kézigránátokat dobtak az ellenfél állásaira. Mivel a németeknek támadógránátjaik voltak, ezért ők azt roham közben is tudták alkalmazni.
Egy fontos különbség a német és az amerikai taktika között az volt, hogy az amerikai lövészraj több csapatra tagolódott, míg a német lövészraj legalább annyira egyben maradt, hogy a rajparancsok tudja azt vezetni. Ezért míg az amerikaik a rajon belül meg tudták valósítani a „tűz és mozgást”, addig a német lövészek esetében az szakasz-szinten valósult meg.
A szovjet módszerek viszont a fenti kettőtől lényegesen különböztek. A szovjetek 1941-ben arra jöttek rá, hogy a géppisztolyok nagyon hatékony fegyverek, ami miatt elkezdtek teljes mértékben géppisztolyokkal felfegyverezett alakulatokat felállítani. A háború végén egy szovjet lövészezred egy, egy gárda-lövészezred két géppisztolyos lövészszázaddal rendelkezett.
Mivel a géppisztolyok hatásos lőtávolsága lényegesen kisebb volt, mint a géppuskáké vagy az ismétlőpuskáké, ezért a szovjet gyalogság taktikája az volt, hogy gyorsan közelharci távolságba jussanak.
Szovjet katona géppisztollyal
Viszont a szovjeteknek ugyan voltak géppisztolyos alakulataik, de még a háború végén is a katonák többségének továbbra is ismétlőpuska jutott.
Az eddigi cikkekből a britek eléggé kimaradtak, így most röviden őket is összefoglaljuk. A brit lövészraj volt a legkisebb létszámú a tárgyalt országok között, mivel a létszám mindössze 8 fő volt, ami mellett további ketten tartalékok voltak, akik viszont nem mentek csatába a társaikkal.
A brit lövészrajnak viszonylag kicsi volt a tűzereje, mivel még a háború végén is a raj többségének ismétlőpuskája volt. Ugyan a raj rendelkezett egy Bren géppuskával is, de annak kisebb volt a tűzgyorsasága, mint a német MG 42-nek.
Támadás során a brit lövészraj a tűz és mozgás elvet alkalmazta, amihez a raj két csapatra oszlott. Az egyik csapat a Bren csapat volt, a másikban pedig lövészek voltak Lee-Enfield ismétlőpuskával. A támadás során a két csapat tűzzel fedezte egymást miközben közelítettek az ellenfél felé. A rohamot a puskás csapat indította, amihez használtak kézigránátokat és bajonetteket is.
A britek nagy mértékben alapoztak a mesterséges köd alkalmazására, talán túlságosan is. Minden brit lövészszakasz rendelkezett egy könnyű aknavetővel, amihez rendelkezésre álltak ködgránátok, hogy elvakítsák vele a védelmet.
Az alatt, hogy a britek túlságosan is alkalmazták a mesterséges ködösítést, a szakértők azt értik, hogy a gránátjaik nagyon jelentős része ködgránát volt. A ködgránátok ugyan elvakították az ellenfelet, de közvetlenül nem okoztak nekik veszteséget.
A brit gyalogságnak a háború végén már volt egy nagy mennyiségben rendelkezésre álló könnytankja, az Universal Carrier. Ez a jármű egy nagyon könnyű tankette volt, aminek minimális páncélzata és tűzereje volt. A páncélzatát géppuskatűzre méretezték és a fegyverzete általában egy Bren géppuska volt.
Ugyan az Universal Carrier esélytelen volt egy harckocsi ellen, de arra jó volt, hogy a támadó brit gyalogság számára géppuskával támogatást biztosítson, lehetővé téve, hogy lerohanják a német állásokat.
A Brit lövészraj ugyan kisebb tűzerővel rendelkezett, mint a német, de a briteknek volt egy jó fejlesztése, a Sten géppisztoly. A Sten egy nagyon olcsó géppisztoly volt, a világháború egyik legolcsóbb tűzfegyvere volt. A Sten a háború végén már olyan mennyiségben állt rendelkezésre, hogy akár egész lövészzászlóaljakat fel lehetett vele fegyverezni. Ez pedig utcai harcokban, amikor kisebb volt a lőtávolság, jól jött a briteknek.
A Sten különböző változataiból több mint 3 milliót gyártottak!
Brit katonák Sten géppisztollyal
A rádiókat tekintve valószínűleg a britek voltak a legjobban felszerelve. Egy brit lövészzászlóaljnak még egy amerikai vagy egy német lövészzászlóaljnál is több rádiója volt, bár az amerikai rádiók korszerűbbek voltak. Emellett a német rádiók megbízhatóbbak és használhatóbbak voltak a brit rádióknál. A brit rádiókkal volt egy olyan probléma, hogy viszonylag kicsi volt a hatósugaruk és a tereptárgyak könnyen blokkolták a vételt.
Míg a háború folyamán egy német lövészzászlóaljnak 4 rádiója volt egy tipikusnak mondható gyaloghadosztály esetén, a háború közepén egy brit gyalogzászlóaljnak legalább 10 rádiója volt, a háború végén pedig már legalább 28.
Az amerikai lövészraj problémáihoz hozzá járult, hogy a német lövészrajokat sokkal jobban képzett altisztek vezették. A németeknek már a háború előtt kiváló altiszt képzésük volt. Ezzel szemben az amerikai lövészrajokat gyakran gyorstalpalón végzettek vezették.
Ugyan a világháborúk idején a seregeket tisztek vezették, de az altisztek összességében sokkal több pozíciót vittek. Erre mondják, hogy a sereg agyát a tisztek jelentették, de az idegrendszert az altisztek.
A német lövészrajokat már a háború előtt jól képzett altisztek vezették, akiket altiszti akadémiákon képeztek. Ezzel szemben az amerikai hadseregnek a háborúba lépés után az volt a problémája, hogy nagyon gyorsan nőtt a sereg létszáma, ami miatt nekik nem volt erre idejük.
Emellett az amerikai altisztek nem voltak döntéshozó helyzetben, nem hagyatkoztak arra, hogy önállóan döntéseket hozzanak. Ezzel szemben a német csapatoknál az altisztek kiképzése képessé tette őket erre.
Tudomásom szerint a szovjetek a második világháború előtt egyáltalán nem rendelkeztek egy megfelelő altisztképzéssel, hanem mindent a tisztek csináltak. Ez ahhoz vezetett, hogy a szovjet haderő tisztjei túlterheltek voltak, mivel azokat a feladatokat is nekik kellett elvégezniük, amit egy nyugati hadseregben egy altiszt végzett. Ez valószínűleg hasonlóan súlyos vagy súlyosabb probléma volt, mint a Sztálin által végzett tisztogatások.
Az, hogy a szovjeteknél nem létezett egy megfelelő altisztképzés, ahhoz is hozzá járult, hogy a szükséges feladatok elvégzéséhez a tisztképzés színvonalát nagyon le kellett csökkenteniük, hogy a szükséges számú tisztet ki tudják bocsátani.
Az amerikai gyalogság ugyan lövészraj szinten problémás volt, de nagyobb alakulatokban képes volt működni. Ilyen nagyobb alakulat volt mondjuk egy zászlóalj vagy egy ezred.
Amikor az amerikaiak egy nagyobb léptékű támadást hajtottak végre, akkor általában két helyen támadtak, hogy megtévesszék az ellenfelet. A cél az volt, hogy az ellenfél ne tudja, hogy melyik a fő támadás. Ezért a másodlagos támadást gyakran nagyobb erővel hajtották végre, hogy magára vonja az ellenfél figyelmét és tüzét. Általában a másodlagos támadásban részt vevő katonáknak nem is mondták meg, hogy ők a „secondary” támadást hajtják végre, hogy hiteles legyen az elterelés.
Az amerikai gyalogság jól fel volt szerelve aknavetőkkel, amikhez volt foszfor-lőszer. A háború végére a foszfor-lőszer alkalmazása bevetett taktikává vált, hogy kiűzzék vele az állásaikból a német csapatokat.
Az amerikai haderő a háború végére el lett látva kézben hordozható „Hand-talkie” rádiókkal. Ezek révén az alegységeket jobban fel tudták szerelni rádiókkal, mint a németek.
A Hand-talkie rádiók amúgy nem voltak tökéletesek, mivel nem igazán voltak megbízhatóak, de nagy mennyiségben rendelkezésre álltak és nem voltak annyira nehezek, mint egy komolyabb rádió.
Amerikai katona Hand-Talkie rádióval
A szovjet gyalogság egy nagyobb offenzíva részeként általában széles fronton támadt, hogy több helyen is áttörjék az ellenfél állásait, majd az ellenfél csapatai mögött egyesüljenek. Ezek után a körbezárt ellenséges csapatokat több irányból támadva megsemmisítették.
Az előkészületek egy nagyobb offenzíva előtt általában 6-10 hétig tartottak, ami során összevonták az erőket és előre szállították az ellátmány, a lőszert és a tüzérséget.
A gyalogság támadását támogatta a légierő, a páncélos csapatok, a műszakisok, de leginkább a tüzérség. A légierő feladata az ellenfél utánpótlásának az elvágása volt, míg a tüzérség az ellenfél állásait lőtte.
A szovjet gyalogság általában 200-250 méterről követte a tüzérségi és az aknavető tüzet. Ennek az volt az oka, hogy fontosnak tartották, hogy a gyalogság a tüzérségi előkészítés vége után rövid idő alatt az ellenfél állásainál legyen.
A támadás során egy szakasznak általában egy 100 méter széles szektort jelöltek ki rohamra.
A háború elején a német offenzívák sikerének egyik fő oka a kiváló harcászati felderítés volt. Ennek több oka is volt, az egyik az volt, hogy mivel a németeké volt a légi fölény az 1939-1942 időszakban ezért a levegőből látták az ellenfelek csapatmozgásait.
Emellett a páncélautók révén a németeknek a szárazföldi felderítése is kiváló volt. A háború korai szakaszában minden előírások szerint felszerelt német hadosztály rendelkezett rádiókkal felszerelt páncélautókkal és/vagy motorkerékpáros-felderítőkkel, amik révén gyorsan fel tudták deríteni, hogy hol vannak az ellenfél csapatai.
Német páncélautó vezeti a sort
Ezeket az információkat pedig a német parancsnokok felhasználhatták arra, hogy az ellenfél gyenge pontjait támadják. Ennek igen nagy szerepe volt abban, hogy az 1939-40 időszakban a német offenzívák minimális veszteségekkel értek el döntő sikereket. Ebben az időszakban a német haderő halottakban és sebesültekben a legtöbb csatában kevesebb embert veszített, mint az induló létszáma 10 százaléka volt.
A német gyaloghadosztályok a nagyobb léptékű támadásokat általában úgy indították, hogy a támadás hajnalán kisebb csapatok (rohamosztagok, Strosstruppen), általában szakasz nagyságú erőkkel, betöréseket hoztak létre az ellenfél állásai között. Ezek a rohamosztagok általában jól fel voltak szerelve és a műszakisoktól (rohamutászoktól) támogatást kaptak lángszórók, robbanótöltetek és akadálynyitó-különítmények formájában. Amennyiben szükséges volt, úgy a rohamosztagokat mesterséges ködösítéssel védték. A fő támadás ezek után következett és felhasználta a rohamosztagok által az ellenfél állásaiba kialakított ékeket.
A németek a támadásaik során gyakran alkalmaztak mesterséget ködösítést. A németek úgy gondolták, hogy a modern fegyverekkel szemben a gyalogság a roham során nagyon sebezhető. Ezért nagyobb léptékű támadások során a támadó csapatokat gyakran mesterséges ködösítéssel fedezték. Egy támadás során a német tüzérségi gránátok 10 százaléka általában ködgránát volt. Emellett a gyalogság a megfelelő felszereléssel saját magát is fedezhette mesterséges köddel, különösen akkor, hogyha az ellenfél irányába fújt a szél.
A német gyalogság számos ködképzésre használható felszereléssel rendelkezett. Ilyenek voltak a köd-kézigránátok, vagy a ködgyertyák. Amennyiben megfelelő volt a széljárás, úgy a rohamra használt területet a saját állásoknál gyújtott ködgyertyákkal is el lehetett ködösíteni.
A csatatér elködösítése a saját állásoknál gyújtott ködgyertyákkal
Észak-Afrikában az Afrika-hadtest gyakran akkor intézett támadásokat, amikor a briteket elvakította a napsütés vagy pedig a szél által feléjük fújt homok. Ez azt jelentette, hogy a németek gyakran napnyugtakor támadtak keleti irányba a britek felé.
A fentiekből az látszik, hogy a szovjetek nem voltak a legképzettebbek, amiket kénytelenek voltak létszámmal és tűzerővel kompenzálni. Viszont voltak olyan területek, amiken a világháború folyamán egyértelműen fejlődtek.
A szovjetek ugyan 41-ben még több tekintetben is hátrányban voltak, de egy területen egyértelműen voltak eredmények, amik a mesterlövészek voltak. A szovjet megközelítés a problémára akkoriban jelentősen különbözött a nyugatitól. Akkoriban a nyugati országokban mesterlövészeket nagyon magas színvonalon,de kis számban képeztek.
A szovjetek ezzel szemben rövid kiképzés után több ezer embernek nyomtak a kezébe távcsöves puskákat, majd a frontra küldték őket. A szovjet mesterlövészek ugyan nem voltak a legképzettebbek, de mégis volt hatásuk a létszám miatt.
Szovjet mesterlövész
Emellett a szovjetek a fél évig tartó sztálingrádi harcok során nagyon sokat fejlődtek az utcai harcokban. Az egyik bevetett szovjet módszerré akkoriban az vált, hogy viszonylag kicsi, 6-8 főből álló csoportokban meglepetésszerűen támadtak, hogy ne keltsenek feltűnést. A szovjet katonáknak ehhez meg kellett tanulniuk önállóan döntéseket hozni és improvizálni, ami ellentétben volt azzal, ahogyan kezdték a háborút 41-ben.
A német haderő abban a tekintetben világelső volt, hogy 1941-től jelentős számban alkalmazott gépesített gyalogságot. Ehhez sdkfz. 251 típusú lövészpáncélosokat gyártottak, amik lehetővé tették, hogy a járművek által szállított lövészrajok terepen keresztül és védetten tudjanak haladni.
A gépesített gyalogságot a páncéloshadosztályok részeként alkalmazták leggyakrabban. A második világháború idején egy lövészrajnak általában egyetlen géppuskája volt. Ezzel szemben a német gépesített lövészrajoknak kettő volt, plusz még egy volt a járművön. Ez igen nagy tűzerő volt.
A német ipar a világháború folyamán több mint 15 ezer lövészpáncélost gyártott. A szovjetek egyáltalán nem rendelkeztek hasonló járművekkel.
Német lövészpáncélosok
A német haderő jelentős számban alkalmazott motorizált-gyaloghadosztályokat is. Ezek nem lövészpáncélosokkal, hanem teherautókkal mozogtak és a csatában gyalogságként voltak bevetve. Ezekre jellemző volt, hogy három helyett kettő gyalogezredük volt, ami miatt könnyű volt azokat vezetni és mozgatni, mivel a kisebb létszám miatt kevesebb teherautó kellett. Így nem torlaszolták el az utakat.
Írta: HZS89
Források:
Képek:
NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!
!
Csatlakozz hozzánk facebook-on is
Kövesd Twitch csatornánkat
Nézd meg archív videóinkat
"You've been thunderstruck."
TierX szinten ...