Kedd reggeltől egymásra épülő csapatos és hozzájárulásos küldetéseket teljesíthetünk, valamint féláras felszereléseket is kapunk, íme a részletek:
A Wotexpress jóvoltából kapunk néhány méret összehasonlító képet a fejlesztés alatt álló új szovjet VIII-as könnyű tankról. Hajtás után a tank és a végül kiválasztott 85-ös ágyú jelenleg ismert paramétereit is megtaláljátok:
Harkonnen (CC) egy ezidáig igen megbízható forrása szerint november 1-től 5-ig ismét elérhetővé válik az Object 252U az EU szerver boltjában. Igen, ez az a tank, ami barátságokat és házasságokat tett tönkre, erdőket vágott ki és fókabébiket reggelizett, és őrjített meg több százezer európai játékost azzal, hogy egyszer volt elérhető, és azóta sem.
A tank és páncélzata alapjában véve nem nevezhető OP-nak, kivéve ha toptier, mert akkor simán keresztülgyalogol a pályán és a rajta lévő tankokon, és egyben az azokat irányítók lelkén.
A Centurion-sorozat fejlesztése a II. Világháború alatt vette kezdetét, de a Centurion variánsok elsősorban a hidegháború időszakának meghatározó harckocsijai. 1946-62. között 4.423 tankot gyártottak összesen az mk. 1-13. típusokból.
Ezen a pénteken +10% XP-t kapunk minden szakaszban lejátszott csata után, amit további +50% XP-vel is megfejelhetünk, ha teljesítjük a küldetést is az adott csatában:
Ma hajnalban kapunk egy újabb apró javítófoltot, tartalma azonban egyelőre ismeretlen.
Megérkeztek az első futás közbeni videók az új LT-432 szovjet tier VIII-as könnyű tankról, ami első, és második látásra is igen opnak ígérkezik:
Következzen az novemberi hivatalos előrejelzés a várható akciókkal és kedvezményekkel kapcsolatban, mely alapján talán kicsit mindenki előre tud majd tervezni és a megfelelő időpontban elkölteni a kínkeservesen megkeresett kreditjét vagy épp aranyát:
Felejtsd el a fokhagymát, az ezüst lőszert (lol), a fa cölöpöket és a keresztet, ezúttal a két ősi faj tankokkal küzd meg egymással!
Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be november 10-én.
Üllői út a Ferenc körút felől nézve, balra az átjáró a Corvin (Kisfaludy) köz felé. ISZ-3 harckocsi roncsa a Kilián laktanya előtt. (Forrás: http://www.fortepan.hu)