Bevezetés
A KV-4 vagyis más néven Object 224 egy szovjet nehéz tank, mely a Kliment Voroshilov tervezésű nehéz tank szériába tartozott. A prototípusa 1941 novemberében készült el, de a gyártását még a második világháború elején leállították.
Paraméterek
Ágyú
A kifejlesztést követően alapból rendelkezésünkre áll a 107mm Zis-6-os, amit nem ajánlok, mert Tier 8-10-ben vajmi kevés lesz a 167/219/54 mm átütése.
A ZiS-6-os ágyún kívül elérhető az IS és a KV-3 már jól ismert 2 lövege is a 122mm D-2-5T és a 122mm D-25T. A két löveg közti különbség elenyésző, csak tűzgyorsaságban és tömegükben különböznek, ami éppen elég. Ha választanotok kell, akkor inkább az utóbbit javasolnám, bár igaz, hogy a KV-4-re nagyon nem ez a löveg passzol a pontatlansága 0,46m és az alacsony átütése miatt (175/217/61 mm), de ha sikerül átlőni valakit, akkor egész jó sebzést lehet bevinni (390/390/530), ami az egyetlen pozitívumként mondható el. Mivel ez egy 7-es tank ágyúja, így sokat nem várhatunk el tőle és bizony elő fog fordulni, hogy szenvedésnek érezzük a csatákat vele, mert bekerülünk Tier 9 vagy akár Tier 10-es csatákba is. Az ilyen csatákban meg kell próbálni az ellenség oldalába vagy mögé kerülni és minél többet sebezni, mert ha egyedül maradtok, akkor szinte biztos, hogy nem ti fogjátok lehozni a csatát. Legalábbis ezzel az ágyúval nem.
Ennek a tank a fő lövege egy 107mm Zis-24, aminek a kifejlesztése után mindenki úgy fogja érezni magát, mintha egy teljesen más tankba ült volna át. A 227/289/62 mm átütés és a hozzájáró 320/320/420 átlagsebzés egészen kellemes, sőt akár mesterlövészetre is kiválóan alkalmas a 0,38m löveg pontossággal, ami az orosz viszonylatokhoz képest egész jó. A lőszer 1010/4000/650 (AP/KPCT/HE) kreditbe kerül, amiből 50 db fér az acél szörny gyomrába, amit én 35-10-5 arányba osztottam el.
Megjegyzem, hogy nem sokszor kellett aranylőszer használatához folyamodnom, talán csak tier 10-ben, de általában ott is elég volt a normál átütés mindenhez.
Az ágyú tűzgyorsasága 5,26 lövés/perc, ami 1731/1731/2272 DPM-et eredményez, amitől csak a Löwe és a T34 rosszabbak ezen a szinten. Az ágyúsüllyedéssel sincsen semmi probléma, papíron. Negatív irányba 6 fok, pozitív irányba pedig 18 fok a lövegsüllyedés, ami egy orosz tankhoz képest nagyon jónak mondható, viszont a cső (vagy a torony) annyival magasabb, hogy egyes szituációkban nem fogunk tudni eléggé lenézni. Nálam sokszor kiverte a biztosítékot mikor beállt mellém vagy mögém egy E-25 és nem bírtam vele mit kezdeni az ágyúsüllyedés miatt.
Torony
Nekem az alap toronnyal semmi bajom nem volt, ugyanis 180/130/130 mm páncélzattal rendelkezik és felmegy rá a 107mm Zis-24-es ágyú, de sajnos a tetején van egy kupola, amit Tier 8-tól felfele szinte mindenki be tud lőni.
A második toronnyal sem változik a helyzet, csak éppen mindenből kapunk egy picit, nagyobbat. Páncélzata 180/150/140 mm lesz és a 330 méteres látótáv is megnő 350 méterre. A torony tetején lesz még egy kisebb torony, aminek a páncélzata megegyezik a torony elülső páncélzatával. Sokszor előfordult, hogy elnyelte a lövedékeket, vagy lepattantak az oldaláról, de erre nem érdemes alapozni. A torony egyik negatívuma, hogy magasan van, ami azt jelenti, hogy egy domb mögül, ha kidugjuk a fejünket mindig az ellenség fog előbb ránk lőni. A torony forgása sem a legpompásabb, 20 fok/mp amire ha tehetjük segítsünk rá testtel is.
Felépítmény
A KV-4 páncélzata kitűnő, egy valóságos mozgó erőd. A KV-5 után egyértelműen a KV-4 a legjobban páncélozott nehéz tank a 8-as szintűek között, azzal a különbséggel, hogy nincsenek rajta azok az egyértelmű gyenge pontok. 1650-es életerővel a legjobbak közt van tier 8-ban a nehéz tankok között, a Löwének van még ennyi életereje, illetve a KV-5-nek 1.780.

A páncélzata egyszerűen fenomenális, mert tökéletesen alkalmas sidescrape-re és meglepő pillanatokban képes lepattintani mások lövedékeit. Ha valamivel, hát akkor a KV4-gyel lehet a legtöbb acélfalat összegyűjteni.
Azért persze ne várjunk csodákat a páncélzattól. Nem szabad elfelejteni, hogy ez a tank sem halhatatlan, viszont szinte minden csatában változik a tank stílusa, ugyanis nagyon RNG függő, hogy átlőnek-e vagy sem. Szemből a felső páncélzata 180 mm, ami 30°-ban van megdöntve. Az alatta elfekvő páncélzat ugyan csak 120 mm, de 65°-ban lett megdöntve, amit lehetetlen belőni. Legalul 35°-ban döntve 160 mm páncélzat van. Gyorsan leadott lövések általában le szoktak innen pattanni, de ha van rá lehetőség, akkor érdemesebb inkább a vezető nyílására vagy a géppuskára célozni. Oldalról egy vékony sávban 150 mm páncélzattal rendelkezik, amiért nem kell nagyon aggódni, mert sokszor az oda küldött lövéseket elnyeli a lánctalp. Hátulról 90 mm páncélzat borítja a motorteret. Hála a lekerekítésnek gyakran megeshet, hogy lepattannak erről a részről is.
A legénységi tagok közül legtöbbször a vezetőt és a célzót lövik el, de előfordul, hogy egy-egy töltő is meg hal. A modulok közül legtöbbször pedig a motor, az ágyú és a lőszerrekesz sérül meg.
Ne feledkezzünk meg a tank súlyáról se, hisz rammolásra is tökéletesen alkalmas. Ha például lejtőn lefele támadunk meg egy félholt ellenséget (akár tier 9-est) tuti biztos, hogy a másvilágra kerül. Nem lesznek ritkák az olyan esetek sem, mikor csak száz élete van a tanknak, és mások próbálnak minket rammolni. Engem például egy type 59 próbált rammolni kb. 300 élettel, de míg nekem csak 20-30 életem ment le, addig neki a maradék 300.
Felfüggesztés
A jó páncélzat mellé jár egy hatalmas lánctalp is, ami 18 fok/mp fordulási sebességre képes. Ha lehetőség van rá, akkor kerülni kell a kisebb dombokat, hegyeket, mocsarakat, de ha nincs erre mód, akkor próbáljunk egyenesen haladni forgolódás nélkül, hogy minél hamarabb átérjünk rajtuk. Puha terepen az ellenállási együtthatója 2,50, közepes terepen 1,50, míg kemény terepen 1,30.
Sidescape közben rengetegszer fogják ellőni a lánctalpat, ami ugyan szépen elnyel minden lövedéket akár szemből, akár oldalról lövik, de könnyen leszakad. Ha van rá mód, akkor inkább várjuk meg míg a legénység javítja meg, mint sem elhasználjuk a javítókészletet. Ehhez elengedhetetlen a javítás képesség. Természetesen nyílt területen minél hamarabb meg kell javítani javítókészlettel, de ha nincs tüzérség és biztonságban átvészelhetjük a javítási időt, akkor itt sem szükséges.
Általános haladás közben tanácsos beforgatva haladni vele, mert sokszor úgy céloznak vagy úgy repül a lövedék, hogy csak a lánctalpat találják el, ami leszakad.
Motor
Az egyetlen nagy negatívuma ennek a tanknak a motor. Alapból rendelkezésre áll egy 9-es M-40 nevezetű 1000 lóerős motor, amivel 10,27 lóerő jut egy tonnára. A másodlagos motor a 2x V-2K-F, ami 1200 lóerős és 11,25 lóerő/tonna aránnyal rendelkezik.
Különbség a másik motortól, hogy jobban gyorsul vele a tank és az emelkedőkön is egy kicsit gyorsabban megy fel, viszont ez csak kezdetben tűnik fel és addigra nagyon megszokja az ember a lassúságát. Persze így nyers adatként nem tűnik nagyon soknak, viszont játék közben igen is sokat számít hogy melyik motorral megyünk, bár egyikkel sem fogunk olyan gyorsan menni, mint egy FCM-50t. Én azt ajánlom, hogy hagyjátok a végére a kifejlesztését, mert így is úgy is lomha marad a tank. 30 km/h-nál csak lejtőn lefele gyorsabb, éppen ezért sok mindenről lemaradhatunk, de a pontos ágyúnk ellensúlyozza a KV-4 lomhaságát.
A lomhaság hátránya viszont abban mutatkozik meg, hogy a tüzérség kedvenc célpontjai leszünk a csatákban, ezért ha tehetjük nyílt terepen ne igazán tartózkodjunk és mindig legyünk takarásban az Arty-k elől. Jó ha már a csata előtt eldöntitek, hogy merre mentek, mert csata közben nehézkes lesz a forgolódás.
Ennek a motornak 15% esélye van a kigyulladásra. Nagyon könnyen kigyújtanak, előfordul, hogy egymás után kétszer is, így erősen ajánlott a nagy tűzoltókészülék.

Ajánlott játékstílus
A játék stílusát tekintve a KV-4 nagyon érdekes. A majdnem 400 csatából bizton állíthatom, hogy szinte minden csatában más és más. Vagy a legveszedelmesebb szörnyeteg, akiről mindenki állandóan pattog, vagy pedig egy füstölgő roncshalmaz, mert bárhol átlőtték, de összességében ez egy jó tank és nem egy tank ászt és acélfalat gyűjtöttem össze vele, sőt az is megesett, hogy egyedül lehoztam vele a csatákat.
Városi pályákon mindenféleképpen úgy érdemes beállni, hogy az elülső gyenge pontok legyenek eltakarva, hogy csak a lánctalpat és az oldalpáncélt láthassa az ellenség. Mint ahogyan azt már említettem, így jobb esetben legtöbbször a lánctalpat lövik csak el, rosszabb esetben pedig belövik a tornyot. Ha le van láncolva a tank, akkor nem szabad megadni az ellenségnek a lehetőséget, hogy belőjék a tornyot, ezért állandóan mozgatni kell.

Nyílt pályákon, ha nincs tüzérség, akkor úgy kell helyezkedni, hogy ki lehessen használni a dombok, tereptárgyak adta lehetőségeket, azokhoz beállni sidescrape pozicíóhoz. Ha a csatában van tüzérség, akkor pedig olyan helyre kell menni, ahol esetleg van valami nagyobb szikla vagy domb, ami megnehezítheti az arty dolgát.
Ügyelni kell mindig arra is, hogy ne maradjunk egyedül, mindig legyen körülöttetek csapattárs aki segíthet, mert ha más mozgékonyabb nehéz tankok (a közepes és könnyű tankokról nem is beszélve) ugranak rátok, akkor esélytelen hogy utána tudnátok fordulni és máris mehettek a garázsba.
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
- Töltésgyorsító
- Célzásgyorsító
- Fokozott szellőzés 3. szint
Ajánlott fogyóeszközök
- Automata tűzoltókészülék
- Kis javítókészlet
- Kis elsősegélycsomag
Ajánlott legénységi képzettségek
|
1. képzettség |
2. képzettség |
3. képzettség |
Parancsnok |
Elit alakulat |
6. érzék |
Javítás |
Lövész |
Elit alakulat |
Javítás |
Pillanatkép |
Vezető |
Elit alakulat |
Javítás |
Kuplungégető |
Rádiós |
Elit alakulat |
Javítás |
Helyzetfelismerés |
Töltő |
Elit alakulat |
Biztonságos elhelyezés |
Javítás |
Töltő |
Elit alakulat |
Javítás |
Álca |
Bevétel
Miután sikerül megszerezni a 107mm Zis-24-et, azután csak gyűlni fognak a tapasztalati pontok és a kreditek. Elég gyakori egy átlagos győzelmi körnél, hogy 10-15.000 kreditet lehet összegyűjteni vele és csak pár ezres kredit veszteség van, sőt egy komolyabb kör esetén akár 20-30.000 kreditet is be lehet zsebelni.
Előnyök és hátrányok
Előnyei
- Kiváló páncélzat
- A lánctalp elnyeli a legtöbb lövedéket
- Jó átütésű ágyú
Hátrányai
- Gyúlékony
- Lassú mozgás, lassú forgás
- Kisebb tankok könnyen megkerülik
- Artyk előszeretettel lőnek rá
Kiknek ajánlott
Azoknak mindenféleképpen ajánlott, akik szeretik azokat a nehéz tankokat, amik lassúak, de páncélozottak és persze azoknak is, akik meg akarják szerezni az IS-4-et.
Nem egyszer csalt mosolyt az arcomra, mikor kettőnél többször lepattan rólam valaki és elkeseredettségében inkább kikerül vagy átfordult egy másik tankra, hogy hátha őt meg tudja sebezni.
Az elemzést írta: Isty314