- Hozzászólások: 70
- Köszönetek: 25
Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!
Mégiscsak akadt némi gond.
A minimapon nem látszik a torony/löveg iránya. Több fórumon olvastam, hogy ez xvm-hiba, de mint tudjuk én sosem használtam xvm-et és ez most sincs másképp.
A másik, igencsak zavaró jelenség, hogy nem látszik a lövedék nyomvonala. Tehát ha nem találok, nem tudok korrigálni, mert csak sejtem mint macska az esőt, merre mehetett a skúló.
Kipróbáltam, hogy tisztán, minden saját módosításom nélkül használtam a packodat, akkor is. Sőt akkor még az is előjött, hogy a célkereszt már a csata kezdetekor eltűnt, a ctrl pedig nem volt használható. Ez ctrl+alt+del-es+feladatkezelős leállítással, majd újra visszalépéssel meggyógyul, és visszadob a csatába, feltéve, ha ez idő alatt nem rongyoltál bele a vízbe, az ellenségbe, vagy szimplán nem lőttek rommá.
Ha van valami üdvözítő megoldásod, légy szíves ne tartsd magadban.
Előre is köszönet.
Először néhány észrevétel:
- Hosszú idő után játszottam jó pár kört az alapjátékkal modok nélkül, s egészen jól ment. Játszottam a teszt szerveren is a 9.16-os verzióval, lehet, hogy már nem fogok modpackot összerakni, vagy csak 1-2 modot használok majd.
- A térképen azért nem látszik a "torony/löveg iránya", mert az alapjátékban sincs. Az xvm nélküli modban nincs semmi(az xvm-ben benne van), ami ezt beletenné. Keress egy térkép modot ami tetszik.
- Már régen nem találkoztam azzal a hibával, hogy nem töltődik be a célkereszt (többek között), nem működik a ESC gomb. Viszont most nekem is előjött egyszer, az xvm nélküli moddal. Sajnos ez az új ActionScript 3 miatt van. Nem minden mod van még rendesen átalakítva. Ahogy belép a csatába ez már latható egyből, még a csata elindulása előtt kell kilépni, így még időben visszadob a játékba. Érdekes, hogy egyszer előjön, aztán hosszú ideig, rendben működik.
Akkor jöhet a config változtatás:
Igen én előszeretettel használom az Algerian betűtípust, ez is hozzátartozik az én mod csomagomhoz.
A betűtípus változtatása nem mindig egyszerű feladat, configtól függ, hogy hogyan kell. Például a damage log kezeli az Arial betűkészletet (mert a windowsba benne van), de csak akkor, ha a "textformat" configa tartalmazza a "<b>", "</b>" parancsot . Ettől lesz vastag (bolt) a szöveg. Ha nem jó a vastagon szedett szöveg, akkor egyszerűen ki kell törölni az összes helyről face='Algerian' , parancsot, így az alap betűtípust fogja használni, az meg hasonló az arial-hoz, ill el kell távolítani a textformat elejéről és végéről a "<b>", "</b>" parancsot.
A damage log sorközét lehet állítani( a sorok magasságával), de mivel minden összefügg ebben a configban, hozzá kell állítani a linkelt képek méretét is, ha nagyon kicsire állítod, a betűméretet is lejebb kell vinni.
"size" : {
"width" : 310,
"height" : 26
Itt a 26 adja meg pixelben a sorok magasságát. arra kell figyelni. hogy ennek nagyobbnak kell lennie min 2 pixellel, mint a linkelt képek magassága, ellenkező esetben egymásra csúsznak a sorok.
Például, ha 20-ra állítod, akkor a indexHit-ben linkelt képeket 18-ra kell állítani, értelemszerűen arányosan a szélességét és a magasságát is:
"indexHit" : {
"ricochet" : "<img src='img://../res_mods/configs/damagelog/kesu/richo.png' width='18' height='18' align='baseline' vspace='-16'>", // geller
A sorban található elemek távolságát sok féle képen lehet állítani. Például a <textformat tabstops='[30,55,80,175,250]'> állítja a linkelt macro-k kezdését a panel szélétől. ezek változtatásával lesz nagyobb, vagy kisebb a távolság az egyes elemek között. Viszont a configban általában vannak "<tab>"-ok , ezek egyenlő távolságot hagynak mindig az elemek között,de előfordul, hogy még be kell szúrni néhány szóközt is. A nehéz az egészben, hogy minden config változtatás után vissza kel nézni 1 replay fájlt. Csak így ellenőrizhető a változtatás. Jó hosszú folyamat.
A HitlogAnnouncer-ben is egyszerűen törőld a face='Algerian' -t és alap lesz a betűtípus. Itt a sorok közötti távolságot a linkelt képek mérete hatátozza meg, ha kisebbre veszed, közelebb kerülnek egymáshoz a sorok.
A sorban található elemek távolságát ugyan úgy kell állítani, mint a damage log -ban.
Ja a lényeg kb 2 órába tellett, de feltettem egy módosított xvm nélküli verziót. Át buheráltam neked.
A térképen a löveg irány vonalához vagy xvm-kel, vagy egy használható térkép mod.

Figyelem: Spoiler!

Egy apró megjegyzést tennék ha nem gond, nálam csak a notepad ++ -al sikerült jól szerkeszteni a cfg fájlokat, sima notepaddal mindig szívás lett a vége, valahogy kihagyott részleteket a fájlból... (lehet csak én voltam béna...)

Igaz, én is azzal szerkesztem. De megfelel a Total commander is, abban van összehasonlítás opció.

Csakis TC!
Először F3 keresem, utána F4 módosítom

Egészen eddig én is TC-t használtam és nálam a szerkesztésnél a sima gyári notepadot (jegyzetfüzet) hozta be szerkesztőnek... na de mindegy, én csak szólni akartam, hogy én mit tapasztaltam..

Megvan a lövés, illetve a lövedék eltűnésének oka. Legnagyobb sajnálatomra a kedvenc modom a hitlog okozza.
A mod_HitlogAnnouncer.* , illetve a mod_battleflash.pyc fájlokat kiiktatva ismét látszik merre megy a lövedékem.
Ez volt az eddig egyetlen, normálisan működő xvm nélküli hitlog, és azóta sem találok mást, csak ennek az eredeti orosz verzióját, ami értelemszerűen szintén beteg.
Ha valaki tudna egyet, boldoggá tenne ha megosztaná.
Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!
Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!
Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!
Valaki tudna adni linket egy működőképes damage panelhoz?
előre is köszönöm

Ha jó az is ami ebben a modban van, akkor a xvm nélküliből könnyen ki tudod szedni.
- a config mappából kell a komplett damage log mappa
-a 0.9.15.2\scripts\client\gui\mods mappából kell a a mod_damagelog.pyc és a mod_damagelog.swf
Ha kell az átlátszó damage panel, akkor :
- a 0.9.15.2\gui\flash mappából kell a damagePanel.swf
Ezeket értelemszerűen a helyükre kell másolni a saját mododba.
Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!
"Kesumisu" post=209875
"Törőld a mod_HitlogAnnouncer_Fix.pyc fájlt és látod a lövedéket.
Elfelejtettem kivenni a modból.
Javítom..."

Sajnos az sem segít. Ahogy már írtam is, próbáltam az orosz eredetijét is, amiben nincs a mod_HitlogAnnouncer_Fix.pyc file, de az sem működött. A becsapódás látszik -látszott is- de a lövedék repülése nem.
Majd még kipróbálom valamikor teljesen csupasz telepítésre csak ezt feltenni, hátha akad valamivel és magában működik.

Mentem 3 kört vele, nem vettem észre furcsaságot, egyszer direkt a levegőbe lőttem, hogy látszon a csíkja, akkor mutatta, utána fight volt, a legkisebb gondom volt a csík
"Kesumisu" post=209875
"Törőld a mod_HitlogAnnouncer_Fix.pyc fájlt és látod a lövedéket.
Elfelejtettem kivenni a modból.
Javítom..."
Sajnos az sem segít. Ahogy már írtam is, próbáltam az orosz eredetijét is, amiben nincs a mod_HitlogAnnouncer_Fix.pyc file, de az sem működött. A becsapódás látszik -látszott is- de a lövedék repülése nem.
Majd még kipróbálom valamikor teljesen csupasz telepítésre csak ezt feltenni, hátha akad valamivel és magában működik.
Nem értem, vagy 30 csatát játszottam az xvm nélküli moddal, de nálam jónak tűnik, látszik a lövedék repülése is. Jó lenne, ha tesztelné még valaki...
Lehet, hogy csak nekem nem tűnik fel...