Jelenleg 419 vendég és 13 tag online

2018. június 10. 08:18

Szuperteszt: Új Grand Battles térkép

Írta:
Értékelés:
(17 szavazat)
7 hozzászólás

Az új szovjet-témájú Grand Battles térképpel találkozhattunk már a szuperteszten, sőt, egyből két verziójával is, melyek igen különböző játékmenettel rendelkeztek. A két prototípusra kapott visszajelzések alapján a fejlesztők frissítették a térképet a szuperteszten, és immáron már csak egy verzió tesztelhető belőle.

Az új verzió 1800x1800 méteres (1400x1400 a vörös vonal), nyitott területek és városi tömbök kombinációja és 5 harci zóna különíthető el rajta:

  1. A nyugati kerülőút: Egy nagy nyitott terület, melyet a folyó több részre oszt fel. Ez a zóna ideális lehet a snipereknek, de a folyóparti részek fedezéket nyújtanak a támadó járművek számára.
  2. Városi blokk: Ez a hely a jól páncélozott járműveket és a közelharcot támogatja. Rengeteg (ki)manőverezési lehetőséget és egy rövid utat is kínál majd az ellenséges bázis felé.
  3. Központi domb: A jó ágyúsüllyedésű tankok innen kényelmesen támogathatják majd csapattársaikat, illetve a csata kezdetén a könnyű tankok innen felderíthetik az ellenséges csapatmozgásokat is.
  4. A "palacknyak": A térkép egy elszigetelt része a jól páncélozott tankok számára. Flenkelhető innen a városi blokk is (2.), illetve egyéb támogatás is nyújtható innen a szövetségeseknek.
  5. A keleti falu: A gyors járművek elbújhatnak itt a lerombolt házak mögött, illetve a hit-and-run (üss-és-fuss) taktika is alkalmazható ezen a részen. Innen szép kilátás majd nyílik a dombra (3.) és nyomon követhető lesz hogy épp mi történik majd ott.

Ebben a tesztelési szakaszban a teljes térkép és az egyes támadási útvonalak egyensúlyát ellenőrzik majd, illetve azt is vizsgálják majd, hogy a szomszédos támadási irányok hogyan működnek együtt, milyen hatással vannak egymásra. Az eredmények tükrében döntik majd el, hogy mi lesz ezen prototípus további sorsa.

Utoljára frissítve: 2018. június 16. 06:00
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    matyiabagoly · 6 hónapja
    [quote name="Tankos."]Bocsi...A szuper teszt az a Sandbox szerver?
    Elég régen nem aktiválható, újra le kell tölteni?[/quote] A szuperteszt csak a megbízott tesztelők számára elérhető, nem nyilvános. Jelenleg nem megy a sandbox, de ha megint lesz, akkor frissíteni fogja magát.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    HUNterRichie · 6 hónapja
    [quote name="Bedohaza"]

    Ha nem ezt érted dinamizmus alatt kérlek fejtsd ki bővebben. Valamint a te véleményedre is kiváncsi lennék[/quote]

    A dinamizmust erősen pejoratív értelemben gondoltam. Gyors 5-6 perces csaták, lehetőleg fogyóeszközök és prémium lőszer használatának maximalizásával. Valami oka biztos van, hogy az utóbbi évek pályaátalakítási metódusa miatt az ember sokszor egy karámba terelt birkának érzi magát a "terepen".
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Tankos. · 6 hónapja
    Bocsi...A szuper teszt az a Sandbox szerver?
    Elég régen nem aktiválható, újra le kell tölteni?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Bedohaza · 6 hónapja
    [quote name="HUNterRichie"][quote name="Bedohaza"]Megint egy csőpálya...
    Értsék már meg hogy hiába van nyílt terep ha 3-4 előre eltervezett vonalon lehet csak haladni[/quote]

    Meggebedne a szerver, ha visszajönnének a régi 10-14 perces csaták. Dinamizmus kérem dinamizmus![/quote]
    Nem az a bajom, hogy vannak csőpályák hanem az hogy a csőpályák és a gyenge pont nélküli beton tankok élvezhetetlenné teszik sokszor a játékot mert nincs oldalba támadási lehetőség.
    Azt pedig nem értem, de valószínűleg az én hibám, hogy attól hogy tovább tart egy meccs mért gebedne meg a szerver?
    Ha véget ér egy meccs a játékos indít egy másikat, amíg kedve vagy ideje adja. Sokkal több töltés, aminek java kliens oldalon fut, így ezt a részét értem. Viszont, hogy a kevesebb hosszabb meccstől mért izzad jobban, mint több de rövidebbtől azt nem értem.
    Ha dinamizmus alatt azt érted, hogy legyek fogékonyabb a változásra szerintem, azzal nincs bajom. Megkönnyebbültem az arti átalakításkor is (pedig sokat artiztam). Amikor a gold lőszert átalakították is örültem. Amikor bejelentették, hogy lesz egy hivatalos mod oldal is. Amikor csökkentették a TD-k látótávját.
    Viszont vannak amiket kifejezetten nem csípek. Oldalba támadás lehetősége nélküli pályák. Folyamatosan erősebb tankok behozatala. A nagy szórás átalakítás. A legpáncélozottabb tankok gyorsabbá tételét a régiek helyben hagyásával.
    Ezen kívül voltak amik hidegen hagytak.

    Ha nem ezt érted dinamizmus alatt kérlek fejtsd ki bővebben. Valamint a te véleményedre is kiváncsi lennék
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    HUNterRichie · 6 hónapja
    [quote name="Bedohaza"]Megint egy csőpálya...
    Értsék már meg hogy hiába van nyílt terep ha 3-4 előre eltervezett vonalon lehet csak haladni[/quote]

    Meggebedne a szerver, ha visszajönnének a régi 10-14 perces csaták. Dinamizmus kérem dinamizmus!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Bedohaza · 6 hónapja
    Megint egy csőpálya...
    Értsék már meg hogy hiába van nyílt terep ha 3-4 előre eltervezett vonalon lehet csak haladni
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Orin_95 · 6 hónapja
    Ezaz, vágjanak le a térképből egy kb teljes normál térképnyi területet... Jól lehet majd ismekedni legalább a tömegben...

KERES
© 2018 eSports Pro Ltd. Minden jog fenntartva.