Jelenleg 527 vendég és 6 tag online

2017. január 10. 10:18

[16+] A pokol tornácán – Drezda bombázása (by Bodzy)

Írta:
Értékelés:
(62 szavazat)
82 hozzászólás

Ha valakit megkérdeznek arról hogy mely háborús esemény járt a legtöbb áldozattal egy támadás alatt, a válaszadók igen nagy arányban Hirosimát és Nagaszakit mondják az atombomba miatt.

Magában a robbanásban az elsőnél 140.000-en, míg a másodiknál 70.000-en vesztették életüket (most tekintsünk el a sugárfertőzés okozta halálesetek számától). Drezda 1945. február 13-án kezdődő bombázásakor a halottak számát 35.000 és 600.000 közé teszik.

FIGYELEM! A CIKK MEGRÁZÓ, SOKKOLÓ KÉPEKET IS TARTALMAZ, ÍGY GYENGÉBB IDEGZETŰEKNEK NEM AJÁNLOTT AZ ELOLVASÁSA!

Az igen eltérő adatok annak a következményei, hogy pontosan sosem sikerült megállapítani az áldozatok számát. Általánosságban azért elfogadottnak tekinthetjük az aranyközéputat, ami 300.000 halottat jelent. Hogy mekkora ez a szám? Érzékeltetésként, a Kurszki csatában - ami 1,5 hónapig tartott - vesztették életüket ennyien...

Drezda

Drezda ősi szláv település, az Elba északi partján terült el. 1206-ban csatlakozott hozzá a déli parti városka, ami a régi központ is volt egyben, az Altstadt, ekkor már oklevélben is megemlítik a település nevét: Drezdzany - aminek jelentése: "síksági erdőlakók". Ekkor még földművesek és halászok lakták a falut. A 13. században már kőhíd kötötte össze a folyó két partján kialakult településeket és Altendresden (a mai Neustadt) 1403-ban városjogot kapott. A 15. században a taschenbergi vár lett a szász választófejedelmek rezidenciája. A régi gótikus vár helyén a 16. században reneszánsz kastély épült, melyet később barokk stílusban emelt épületekkel egészítettek ki. Páratlan számú barokk építészeti remekének hála, egykor Drezda volt Európa egyik legszebb városa. Szászország gazdasági fellendülésében jelentős része volt az európai porcelán feltalálásának, melyet még ma is művészi színvonalon állítanak elő a közeli Meissenben. Fontos kulturális szerepe miatt gyakran "az Elba Firenzéjének" (Elbflorenz) nevezik.

A támadás előzményei

A Brit Királyi Légierő (Royal Air Force, RAF) bombázóparancsnoksága, Arthur Harris légimarsall, a Bomber Command főnökének szorgalmazására már 1943 nyarán hozzákezdett az úgynevezett területbombázási doktrína (Area Bombing Directive) gyakorlati alkalmazásához. Harris, aki fanatikusan hitt a Douhet-elméletben - amely szerint az ellenség ellenállóereje kizárólag tömegbombázásokkal is megtörhető - a "puding próbájának" a sűrűn lakott német kikötőváros és közlekedési csomópont, Hamburg bombázását tekintette.

Lancester bombázó

A csekély gépveszteség és a minden képzeletet felülmúló hamburgi károk alapján a Bomber Command sikeresnek minősítette a területbombázás doktrínáját. 1945 januárjára a Harmadik Birodalom agóniájának idején már gyakorlatilag nem maradt olyan német nagyváros, amelyet ne ért volna pusztító szövetséges légitámadás. A német olaj- és járműipar, a hadiüzemek jelentős része és a közlekedési infrastruktúra ekkorra már nagyobb részt romokban hevert. Ennek ellenére a makacs német ellenálláson felbőszült Churchill, Harris unszolására hozzájárult a területbombázások további folytatásához.

A támadó Avro Lancesterek első hulláma

A Drezda elleni támadás hivatalos indoklásában sok minden szerepelt. Az egyik magyarázat a Coventry nevű brit város elleni négy évvel korábbi szőnyegbombázás miatti bosszút emlegeti, míg a másik az angolszász légierő szovjetek feletti fölényének demonstrálását. Az indokok között felmerült még az európai háború befejezésének gyorsítása is. A brit légi vezérkar vezetője ugyanis korábban javasolta: intézzenek minden korábbinál pusztítóbb és a polgári lakosságot is megtörő támadást egy addig viszonylag megkímélt német város ellen, ezzel is gyorsítva az Európában dúló harcok befejezését. Márpedig Drezda fontos ipari körzetként és közlekedési csomópontként, valamint az újjászerveződő német erők feltételezett összevonási körzeteként szerepelt a szövetséges csapatok célkeresztjében, hasonlóan mint Berlin, Lipcse, vagy akár Kemnitz. Drezda többé-kevésbé megmenekült eddig a napig a nagyobb légitámadásoktól.

Drezdában 1945 februárjában a szervezett német államot már csak egyedül a polgári védelem képviselte, nem volt légvédelem sem, mert a legyőzött Wehrmacht a náci párt tagjaival együtt eleget téve a nemzetközi Vöröskereszt követelésének, 1944 karácsonyára kivonult a városból. Drezda a felgyújtásának napján már hetek óta a Vöröskereszt oltalma alá helyezett város volt, a háztetőkre hatalmas vörös kereszteket festettek és az épületek ablakaiban kinn voltak a nagy, lepedőkből készített vöröskeresztes fehér zászlók. Ennek ellenére a szövetségesek nyílt várossá nyilvánították, ezzel lehető tették a támadást.

Sir Arthur Harris légi marsall, a RAF bombázó parancsnokság főnöke, aki Drezda után megkapta a "Butcher", azaz mészáros nevet

Amikor 1945 januárjában Harris felvetette Drezda szőnyegbombázásának ötletét, a városban tartózkodó nagyszámú civil menekültre tekintettel tervét többen, köztük a Bomber Command parancsnokhelyettese, Sir Robert Sundbay légi almarsall is ellenezte.

A vitát eldöntendő, táviratot küldtek a jaltai konferencián tartózkodó brit miniszterelnök, Winston Churchill részére. Churchill határozottan Harrist támogató választ adott: "Drezdát az első adandó alkalommal bombázni kell". A város sorsa ezzel megpecsételődött.

Churchill, Roosevelt és Sztálin a jaltai konferencián

A támadás

Kevésbé ismert tény, hogy a bombázáskor keletkező pusztítás mértékét a második világháború alatt megpróbálták előre kiszámítani. A legegyszerűbb módszer az épületek az építési stílus alapján, az építőanyagok jellegének, típusának összevetése volt. A végeredmény olyan térképeket szült egyes, leginkább német nagyvárosról, amik alapján ki lehetett számítani, hogy egyes városrészek mennyire égnek majd le. Ehhez már csak az adott évszak és a legfrissebb meteorológiai adatok kellettek, meg rengeteg bomba.

Hamburg térképe 1944-ből, a pirossal jelölt terület a leginkább gyúlékony

Február 13-án este háromnegyed tízkor szólaltak meg a drezdai szirénák és a brit Királyi Légierő (RAF) első gépei céljelzésekkel körülhatárolták a bombázandó területet a légvédelem nélkül maradt városban. Az angol királyi légierő összesen 1.049 Avro Lancester és De Havilland Mosquitos típusú bombázója két, egymás utáni hullámban berepült Drezda fölé, és kevesebb mint öt perc alatt több mint 3.460 tonna hagyományos és gyújtóbombát dobott a légvédelem nélkül maradt városra.

De Havilland Mosqitos vadászbombázó

A második hullám 22:14-kor oldotta ki első bombáit és egy körülbelül két kilométer széles és ugyanilyen hosszú területet szórt meg, 2400 méter magasságban repülve a város fölé, a jelölőgépek, valamint az őket megelőző raj által gerjesztett tüzeket használva célnak. A három óra múlva bekövetkezett második hullámban újabb 529 Lancester támadt a már fáklyaként égő városra és az angol gépek ezúttal kizárólag 1.950 tonna gyújtóbombát szórtak le. Az újabb hullámot kifejezetten ahhoz időzítették, hogy a támadást elszenvedett városban már folynak a mentési munkálatok, és ezáltal a potenciális áldozatok száma nagyobb lehet. Ott a lángok ekkorra hatalmas tűzviharrá álltak össze, miközben a második légi csapás megsemmisítette a tűzoltási kapacitásokat. A régi, gyakran favázas házak előzetes légoltalmi felkészítése kimerült a pincéket elválasztó falak áttörésében, és akik nem menekültek ki idejekorán, azoknak esélyük sem volt a túlélésre a forróság, a fulladást okozó füst és a falomlások miatt. Egyebek mellett ez magyarázza az utólagos áldozatszámlálás körüli vitákat.

A várost tervszerűen szőnyegbombázták, miközben egy bombázási szakértő irányította a gépeket a város még nem égő külvárosaihoz. A tűzorkán óriási volta leírhatatlan volt, a hazatérő repülők állítólag 200 kilométer távolságból is látták a fényét. A földről a lángokat 60 kilométerről is látni lehetett, az óváros barokk épületei máglyaként lángoltak. A füstoszlop 19 kilométer magasan szállt az égbe.

A forró gázoktól meghaltak egy légvédelmi pincében

A hőség miatt a légvédelmi pincékből a tomboló tűzben álló utcákra kimenekülő emberek vagy megégtek vagy pedig a forró gázoktól, illetve a tűz által a levegőből kivont oxigén hiánya miatt megfulladtak. A város egyes részeit elmondások szerint hetekig nem lehetett megközelíteni, olyan heves volt a tűz. A pokol centrumában tomboló tűz vákuumként szippantotta be mindazokat, akik szerencsétlenségükre nem zárt helyiségben tartózkodtak. A bombázások következtében Drezdában a földfelszín fölött órákon át tartó 1700-1900 °C-os pokoli hőmérséklet alakult ki.

A városban sok négyzetkilométeres, előbb egymástól független, majd az összeérő körzetekben az együtt égő tűz miatt az oxigén 3-4 méter magasságig eltűnt a levegőből.

A forróságtól a levegő magasba szökött és a nyomában bekövetkezett vákuum kiszippantotta az emberek tüdejéből az oxigént.

Akik nem haltak meg az összeomló házak alatt, azok elpusztultak a tűzben, megfulladtak a füsttől vagy az oxigénhiánytól.

Futó, menekülő emberek tízezreit kapta fel az utcán nagy erővel lobogó tűz következtében kialakult légörvények sorozata: ők széttárt karokkal, lábakkal, csomagostól, kisgyerekestől a földről felrepülve pillanatok alatt nyomtalanul elégtek és egyszerűen hamuvá váltak a levegőben. A felfelé iramló légnyomás a magasba röpítette az embereket, és tizenöt kilométernyi körzetbe szórta szét a holttesteket.

Az égő Drezda

Másnap reggel a szövetségesek egy másik nagyobb akciót terveztek, Szászország fölött több mint 2000 különböző, jórészt amerikai repülőgép jelent meg. Aznap reggel Drezdát 431 bombázó támadta, négymotoros B-17-esek, a köznyelvben csak repülő erődökként ismert nehézbombázók jelentek meg. Egy nagyobb kötelék eltévedt és „véletlenül” 153 tonna bombát dobott Prágára. Drezdának aznap így is 771 tonna jutott. A város fölött megjelenő felhők, a köd a füst miatt csak radart tudtak célkövetésre használni, a nagyobb területen szétszórt kötelék így a tervezett cél, a belváros helyett egy jóval nagyobb területet szórt meg.

A városra két nap alatt a hagyományos összetételű bombákon kívül 7.560 tonna nagy hatásfokú, napalm, magnézium, termit, klorin-triflurid és fehér foszfor tartalmú gyújtóbombát dobtak le. A 3-4 emelet magasságú romhalmaz miatt az utcákon közlekedni nem lehetett és a pokolként lángoló városból az egyetlen kifelé gyalog járható utat az Elba partja jelentette. A fáklyaként lángoló emberek az Elbába vetették magukat, ahol testük tovább égett. Ezt az életbe vezető kis ösvényt az alacsonyan szálló angol és amerikai gépek a nagy két napos bombázás után is napokon át többször bombázták és a menekülő öregeket, nőket és gyerekeket a kísérő vadászgépek gépfegyvereikkel, ezrével lőtték bele a folyóba. Lefejezett testek - elsősorban persze a tűzoltók - ellen bevetett repeszbombák áldozatai hevertek az utcákon.

1945. február 15-én délben 12 óra 10 perctől 12 óra 50 percig az amerikai légierő ismét bombázta Drezdát, és újabb 900 darab rombolóbombát és 50 ezer darab gyújtóbombát dobott a már teljesen hamvaiba roskadt városra. Ekkor dőlt össze Drezda egyik legszebb nevezetessége, a Freuenkirche, a 95 méter magas templom. 

A B–17 Flying Fortress (magyarul "repülő erőd") bombázó

A támadás után

A bombázás végeredményéről beszéljenek a számok: elpusztult 24 bank, 26 irodaépület, 31 áruház, 640 kisebb üzlet, 64 raktárépület, 31 nagyobb hotel, 63 további adminisztratív épület, 3 színház, 18 mozi, 11 templom, 6 kápolna, 19 különböző kisebb-nagyobb kórház, ezek mellett 19 katonai kórház, 39 iskola, az állatkert, a vízművek, a vasút. 200 kisebb gyár és üzem megsemmisült, további 136 súlyosan megrongálódott. Az akció utáni szövetséges katonai jelentés az ipari terület 23%-ának a pusztulását mérte fel. Ennél sokkal súlyosabb volt az emberéletekben keletkezett veszteség, amit máig nem tudtak pontosan meghatározni.

Drezda 8 napig égett, a tűz iszonyú fénye még több 10 km távolságból is látható volt. A város néhány része olyan erővel izzott, hogy az óvóhelyeket csak több hét elteltével lehetett megközelíteni.

A támadás nem érte el célját, hiszen a bombázás után egy-két héten belül újraindult a munka a gyárakban, a fő célpontként megjelölt vasútvonalak pedig már a támadás utáni harmadik napon maximális kapacitással működtek. A várostól 8 kilométerre fekvő katonai repteret viszont nem érte támadás...

A járványveszély miatt a város központját lezárták. Minden nap testek ezreit - vagy legalábbis ami maradt belőlük - vonszolták Drezda főterére, ahol egy utolsó azonosítási kísérlet után négy-ötszázasával elégették őket.

Volt, hogy 10 nappal a bombázás után egy csoport fogoly letisztította a pincébe vezető lépcsőket, de nem voltak hajlandóak bemenni. A pince alját 20 cm magasságban vérből, húsból és csontból álló massza borította. Rendkívüli robbanóerejű bomba keresztülhatolt az épület négy emeletén és a pincében robbant fel. Az épület gondnokától megtudták, hogy 200-300 ember volt a pincében azon az éjszakán. Amikor a mentőcsapatok néhány hét elmúltával végre eljutottak a kihűlt bunkerekhez és a hermetikusan elzárt házakhoz, azt kellett tapasztalniuk, hogy belül olyan hatalmas hőség keletkezett, hogy semmi sem maradt a lakókból: az egyik bunkerban csak egy finom szürke porréteget találtak, csak találgatni tudták az áldozatok számát, kb. 250-300-an lehettek. Az abnormálisan magas hőmérsékletre utaltak a megolvadt fémek alaktalan tócsái is, amelyekké az edények, serpenyők és egyéb háztartási eszközök váltak.

Az áldozatok között csecsemők is voltak

A Drezda támadását követő napon, a 48 kilométerre fekvő Chemnitz város bombázására küldték az angol légierő pilótáit. Parancsuk világos volt: "azért mentek oda ma éjszaka, hogy végezzetek a menekültekkel, akik elmenekültek Drezdából."

Az áldozatok száma

Ez, ami soha nem fog kiderülni pontosan...

A háború előtti, kb. 650 ezres létszám a menekült áradatkor elérhette a 1,5 milliót. A várost később megszálló Vörös Hadsereg adatai szerint az 1946-os drezdai romeltakarítások idején a Németország minden részéből dolgozni érkező emberekkel együtt a helyi lakosság száma nem érte el a 180 ezret. Még 1947-ben is találtak 2-300 egymásra borult halottat rejtő beomlott légoltalmi pincéket.

A Brit Királyi Légierő (RAF) jelentéseiben 30-35.000 áldozatról számol be, de történészek szerint ez a szám erősen alul van kalkulálva. Ugyanakkor a Göbbels által közölt adatokat - 600 ezres veszteségről - sem kell mérvadónak tekinteni. Mindkettő propaganda célokat szolgált akkoriban.

Ugyanakkor egy másik jelentés, a polgári védelem kötelékében szolgált és később a Bundeswehrtől 1950-es évek végén nyugdíjba ment német katonatiszt a feljegyzéseire hivatkozva 253 ezer megtalált halottról ír: ő az embereivel akkor 35 ezer halottat tudott azonosítani, ennyinek állított ki halotti bizonyítványt, 50 ezerről a hozzátartozók valószínűsítették, hogy a rokonaikat találták meg és 168 ezer emberrel nem tudtak mit csinálni, mert a hullák felismerhetetlenségig összeroncsolódtak. Ennyi az általa megtalált halottak száma, de a Drezdában látottak alapján a véleménye szerint két nap alatt eltűntek és elhunytak száma több mint fél millió ember volt, elsősorban az idegen, ismeretlen és senki által nem keresett menekültek nagy száma miatt, akik a városlakókkal együtt nyomtalanul égtek porrá, tűntek el vagy váltak hamuvá a mindent elemésztő tűzben.

Konrad Adenauer, a háború utáni demokratikus német állam, a CDU (német kereszténydemokrata párt) megalapítója, a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja egy 1955-ös interjújában kereken 250 ezer halottról beszélt, a Vöröskereszt 275 ezer elhunytat tüntetett fel egy belső használatra kiadott jelentésében. Ebben az egy támadásban többen haltak meg, mint jó pár nagyvárost ért támadások alatt összesen. Hamburg 50.000, Berlin 25.000, Kassel 10.000, hogy a kisebbeket már ne is említsük, mint Darmstadt, Heilbronn vagy Bremerhaven. Ezért írtam az elején, ha "csak" a két szám közötti értéket vesszük. akkor is borzalom...

Miért Drezda?

1945 januárjára a Harmadik Birodalom agóniájának idején már gyakorlatilag nem maradt olyan német nagyváros, amelyet ne ért volna pusztító szövetséges légitámadás, Drezda volt a kivétel. A város a Kelet-Poroszországból és Sziléziából érkező menekültek egyik elsődleges célja, vasúti csomópontként pedig a keleti frontról visszavonuló Wehrmacht-erők egyik fontos tranzitállomása volt. A menekültek tömegétől túlzsúfolt Drezdából január végére nagyobbrészt kivonták a katonaságot.

Volt angol és amerikai kormánytisztviselők, nyugalmazott tábornokok és történészek a háború után évtizedekig arra hivatkoztak, hogy a támadások nem a német polgári lakosság ellen irányultak, hanem a még épségben maradt drezdai vasúti csomópontot és a környékére telepített ideiglenes kommunikációs központokat akarták megsemmisíteni. Az angolok másik érve, hogy válaszoltak az 1940 november 14-én Coventry-t ért német légitámadásra, amelyben 4.330 ház megsemmisült és 554-en vesztették életüket.

Ennek azért ellentmond két tény is:

  1. a szövetségesek addigra szinte az összes nagyobb német várost már porig rombolták
  2. a válaszcsapáshoz akkor miért vetettek be gyújtóbombákat?

Egyértelműen a lakosság demoralizálása és elpusztítása volt a cél, hogy esetleg ezzel ki tudják kényszeríteni a háború befejezését.

A brit vezetés harmadik érve az volt, hogy az oroszok kérték Drezda bombázását, elősegítve a csapataik támadását. Amikor a jaltai konferencia jegyzőkönyveit nyilvánosságra hozták, kiderült hogy az oroszok ugyan kérték hogy a szövetséges légierő "bénítsa le Berlin és Lipcse gócpontjait", de Drezdát nem foglalták bele.

A hivatalos történészek a háború után feljegyezték a valóságot: Drezdát azért bombázták, hogy "növeljék a pánikot és zűrzavart, amely már jelen volt a menekültekkel túlzsúfolt városokban, és hogy Sztálinnak kedveskedjenek."

Bombatölcsérek tucatjai a városban a bombázások után

Ami a nemzetközi jogot illeti, az 1907-es hágai egyezmény 25. cikkelye tiltja a védtelen lakóterületek elleni bármiféle fegyveres támadást. Ezt 1923-ban tovább finomították, kifejezetten a légitámadásokra vonatkoztatva. Minthogy abban az időben a pontos célzás technikai feltételei még nem voltak adottak, minden hadviselő fél légitámadásainak voltak civil áldozatai, de az is igaz, hogy ezzel meg is sértették a nemzetközi előírásokat. A szövetségesek, mindent megtettek, hogy a támadások híre minél kevésbé kerüljön a nyilvánosság elé, amelyet jól példáz az amerikai Eaker tábornok - aki a 8. légierő parancsnoka volt - nyilatkozata, amit Berlin bombázása után tett: "Soha sem szabad megengednünk, hogy napvilágra kerüljön, hogy ennek a háborúnak a története során stratégiai okokból a polgári lakosságot bombáztuk."

A Drezdai támadásért soha senkit nem vontak felelősségre. 

Egy magyar túlélő könyvéből

Lényegében ma Magyarországon az is újdonság, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemről egyetemistákat, gépészmérnök hallgatókat és vegyészeket, majd máshonnan orvostanhallgatókat és gyógyszerészhallgatókat Németországba szállítottak a háború végén, hogy ott folytathassák tanulmányaikat a háború végéig. A Németországba szállított egyetemisták között ott volt Madaras Jenő, aki a Hamvazószerda könyv szerzője, és feleségével Drezdában volt éppen akkor, amikor a szörnyű bombák hullani kezdtek. Idézet a könyvből:

"A Borsberg Strassén valami élelmiszerért sorakoztak az emberek. De a sorban álló emberek is olyan furcsán, rendetlenül álltak, amennyire így távolabbról meg lehetett állapítani. Közelebb érve láttuk, hogy néhányan a kis előkertek vaskerítéseire másztak... vagy talán nem is másztak, hanem repültek? Valóban nagyon furcsa látvány volt. Egészen közelről aztán lassan megértettük, mi is olyan szokatlan ebben az embersorban. Egyetlenegy élő sincs közte. Volt, aki úgy esett össze egyhelyben, a másikat a kerítés téglaaljzatához lapította valami láthatatlan erő... Tűz, rom, törmelék, por és hamu lett itt minden, ezen az emlékezetes Hamvazószerdán."

Mi is a tűzvihar

A tűzvihar egy szokatlan, de nagyon is érthető fizikai jelenség, amit a bombázó angol kötelékek tudatosan használtak ki. A nagy kiterjedésű, egybefüggő tüzek felett fékezhetetlen, felfelé szálló légáramlat alakul ki. E felfelé szálló forró légoszlopban az áramlás sebessége egyre fokozódik, az alján orkánsebességű gyorsasággal szívja be a levegőt. Az összesűrűsödött, oxigén dús, nagynyomású légáram egyre vadabbul táplálja a tüzet, mint egy acélolvasztó kemencében. A tűzorkán mindent beszív. Tetőszerkezeteket, az ajtókat, ablakokat tokostul tépi ki, és kiszívja a bútorokat, járműveket, embereket kap fel az utcákon, elszívja a levegőt, és megfojtja azt, aki lélegzik. Ezzel nem csak éltető oxigént, hanem rengeteg összeaprított éghető anyagot is beszippant, tovább fokozva az infernót. Addig ég, amíg van ami elégjen. Ez a tűzvihar, és ezt a fizikai jelenséget használták ki a szövetségesek Drezda támadásakor. Gyújtóbombákkal felgyújtották a város jelentős részét, de távolról sem az egészet. Az égő város azután a tűzfészkek fölött fölmelegedő levegő hatására a környezetből szívta be az égést tápláló oxigén dús hideg levegőt, és ezzel olyan tűzvihart indított el, ami azután megrongálta még az épen maradt házakat is, és átvitte a tüzet olyan épületekre, amik maguk nem is kaptak bombát. Erre véletlenül jött rá az angol légi hadvezetés a korábbi bombázásoknál, majd ki is próbálta kisebb mértékben, Hamburgban, mielőbb újabb kísérletre szánták rá magukat Drezdában, ami a repülőgépek által még elérhető, egyik legtávolabbi város volt Németországban. Hát Drezdában mindez sikerült.

A város bombázásakor maga a tűzvihar volt a cél. A bombák fajtáinak kiválasztása is ezt bizonyítja: először robbanó bombákat dobtak, amelyek betörték az ablakokat és lerombolták a tetőket, és csak ezután jöttek a gyújtóbombák (ezek tették ki a ledobott bombák 75%-át), amelyek lángba borították az egész várost, amelyben ezután a rendkívüli erejű légáramlások akár 300 km/h-s sebességgel cikáztak ide-oda.

A tűzvihar áldozataira emlékeznek Drezdában

Ez volt a szövetségesek Valentin-napi ajándéka a Harmadik Birodalom számára.


Írta: Bodzy

Utoljára frissítve: 2019. február 13. 14:40
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    nagyzsolt · 4 hónapja
    Elég pontatlan a cikk, például a kurszki csata 1943. július 4-től július 13-ig tartott, vagyis a Citadella hadművelet, amit kurszki csatának nevezünk, mert rövid szünet után azért ott is folytak még harcok, de nem másfél hónapig.

    Hitler miután leállította a Citadellát, kivont több páncélos hadsereget a térségből, azzal az előzetes szándékkal, hogy Olaszországba irányítja őket, mert pánikba esett a szövetségesek Szicíliai partraszállása miatt, de később a kivont egységek nagyobb része továbbra is Oroszországban maradt, elajándékozva a már majdnem kivívott győzelmet.

    A németek a hadművelet során szerzett területek túlnyomó részét nem adták fel, hanem a fellélegző szovjet csapatok, de főleg az addig tartalékban álló Sztyeppi front csapásaival foglalták végül vissza heves harcokban, a kurszki harcokban leharcolt egységek csak kisegítő csapásokat mértek, de ez már az oreli védőháború címszó alá tartozik, ahol a németek dacára annak, hogy nekik nem voltak kiépített védőállásaik, hetekig ügyesen védekeztek a nagyszámú szovjet túlerő ellen.

    Ami Drezda porig rombolását illeti, az sajnálatos, de ekkorra a háború már régen ebbe a barbár szakaszába lépett és ez a németek tevékenységének volt köszönhető, akik kezdettől nem kímélték a civil városokat, már Varsót is keményen megbombázták, aztán Londont és dél, meg közép Angliát, amit csak elértek.

    Mindenki tudja, mit műveltek Sztálingrádban, porig rombolva a várost, de a szövetségesek elleni légicsapások is folyamatosak voltak, végig a háború során.

    Mivel a Luftwaffe egységeinek nagy részét a keleti front és egy ideig Afrika kötötte le, Nagy Britannia ellen az úgynevezett V1 és V2 repülőbombákkal végeztek terrortámadásokat, kifejezetten azzal a céllal, hogy a civil lakosságot öldössék.

    A britek légicsapásainak célpontjának fele, vagy kétharmada ezekre a kilövőállásokra irányult, de csekély hatásfokkal, mindaddig, amíg a partraszállás után el nem foglalták őket, de ezután sem lélegezhettek fel, ugyanis a rakétatámadásokat továbbra is folytatták a németek, repülőgépekről indítva azokat.

    A szövetségesek már 42-ben elhatározták Németország stratégiai bombázását, a britek az éjszakai bombázást részesítették előnyben, hiszen addigra nagyszámú pilótát vesztettek a légi harcokban és az éjszakai sötétség adott némi védelmet, ám ekkor csupán szőnyegbombázásra volt lehetőség.

    Az amerikaiak bevállalták a nappali bombázások veszteségeit, mert ezt vélték hatékonyabbnak.

    A civil lakosság terrorbombázását nem tartották elég hatékonynak a háború befejezése érdekében, ezért a gyártóüzemek, az infrastruktúra rombolását tűzték ki célul, amit pontosabb célzással elérhetőnek véltek és főleg a szénhidrogén üzemeket támadták, hogy üzemanyagtól megfosszák a német hadi potenciált.

    Csupán kisebb sikereket érhettek el, mert a németek a nagy szénhidrogén üzemeiket széttelepítették sok kis gyártóhelyre, ami elképesztő nehézségeket okozott nekik, de jó szervezéssel képesek voltak megoldani, amíg a sziléziai szénbányáik megvoltak, addig tudtak műbenzint gyártani, így ha szűkösen is, de volt üzemanyaguk.

    Végül a Schweinfurti golyóscsapágyár szinte véletlen lerombolása adta meg a német hadiiparnak a kegyelemdöfést.

    Drezda komoly hadiipari központ volt és a menekülteken kívül teli volt katonákkal is, természetes volt, hogy légitámadást indítanak ellene, ami túlságosan jól sikerült.

    A légvédelmet azért nem építették ki a németek, mert korábban ekkora mélységben csak vadászgép kíséret nélkül tudtak a bombázók behatolni, amit a súlyos veszteségek miatt hamar leállítottak, de ekkorra már a ledobható póttartályok segítségével és az új típusú Musztang vadászgépekkel a hatókörzet megnövekedett annyira, hogy védőernyőt tudtak vonni a bombázók köré.


    Ki szelet vet, vihart arat!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    ticsungg · 4 hónapja
    A Kurszki csata 2 hétig SEM tartott.

    Ha egy várost NYÍLT várossá nyilvánítanak, akkor PONT NEM TÁMADHATJÁK semmilyen egységgel, hanem az azt jelenti, hogy az ellenséges hadsereg megjelenésekor azt harc nélkül feladják. Lásd PÁRIZS esete.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Freepunk_Hun · 4 hónapja
    Köszönet.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    AzertsemJo · 2 éve
    Ha valakinek csak egy kicsivel is több esze van mint"gyök2" az régóta tudja a történelem alaptételét .
    - A történelmet a győztesek írják. -
    Ennyi.
    Az utólag megírt történetek mindig a győztesek verzióját hangoztatják , akár igaz akár nem.
    Ami ennek ellentmond azt vagy eltörlik , vagy ha ez nem megoldható agyonhallgatják.
    Ahogy eltűnik az akkor élt nemzedék úgy lesz egyre "igazabb" a győztes igazsága.
    [hide]Pl. : Jelenleg ugye mindenhol azt tolják hogy a németeket a Szövetségesek - azaz az Angol-Amerikai és Francia csapatok általi nagy és döntő vereségekkel verték meg. Vicces , mert annak idején még nyugaton is tudtak számolni. És bizony tisztában voltak vele hogy ha Hitler hadereje 90%-át nem az oroszok kötik le folyamatosan akkor bizony cumi lett volna nyugaton.
    Az önzetlen amerikai segítség gyakorlatilag egy óriási üzlet volt. Gyakorlatilag minden papíron elküldött cuccot leszámláztak , akár odaért akár nem. Majd ugye nemesfémben (csak arany , platina és egyéb ritka anyagokban lehetett fizetni nagy részét , persze kamatostul) kifizettették.
    És ugyebár arról sem illik beszélni mostanában hogy bizony a Hitleri Németországot is amerikai dollárokból fegyverezték fel.
    Dupla haszon mindkét oldalról.
    És ezt csinálják a mai napig mindenhol ahol lehet , persze nem hivatalosan. Elvégre "magánszemélyek , cégek" adják veszik a "használt" fegyvereket.[/hide]

    [hide]Ami a magyar részvételt illeti , röviden mondva besz...uk !
    Köszönhetően az akkori vezetésnek. Mert lehet , sőt valószínű hogy valamilyen formában belekeveredtünk volna , hiszen pont középen voltunk. Viszont óvatosabban hozzáállva sokkal jobban átvészelhettük volna az egészet.
    Nem kellett volna egyáltalán hadat üzennünk senkinek.
    Se az oroszoknak (eléggé egyértelműen közölték hogy maradjunk ki az egészből !) ,
    se az Angoloknak , Amerikaiaknak. Semmi értelme nem volt , elvégre nem volt velük közös határunk , nem voltak érdek-ellentéteink.
    De persze mi azért elmentünk megvéde a magyar határt egész a Don kanyarig , és belekötöttünk mindenkibe akibe lehetett.
    Ebbe belehalt jó pár katona , és jóval több civil.
    Sajnos sokan azt hiszik hogy ez a "másik oldal" hibája , nem a miénk.
    Pedig "csak" az történt hogy visszakaptuk ugyanazt a bánásmódot amit adtunk.
    Mocskos dolog volt amit itt műveltek ? Igen , az. Remélem soha sem kell újra átélnie ebben az országban senkinek sem. De eléggé rendesen megdolgoztunk azért hogy ne vegyenek emberszámba bennünket , és ezzel az akkori vezetés teljesen tisztában volt. [/hide]
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    zugato · 2 éve
    A tipikus a győzteseknek mindent szabad hozzáállás. Sem az atomokért, sem Drezdáért, sem a ruszkik által végigerőszakolt Kelet-európáért senkit nem vontak felelősségre. Civileket bombáztak, öltek... semmivel nem jobbak, mint a nácik.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Frankenstein Bourne · 2 éve
    Spoiler öcsém, spoiler :trollol:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    MacAulish · 2 éve
    [quote name="CrawlingChaos"][quote name="MacAulish"] Egyértelmű volt hogy a németekkel leszünk szövetségesek. Nem akarok illúzióromboló lenni de a magyarok örömmel fogadták a háborút, végre rendezhetnénk a szerb kérdést (ugyanis szerbia akkor is bele akart piszkálni M.O. területébe) egyedül Tisza István ellenezte a háborút de később már ő se, sőt a háborút támogatta a végsőkig.[/quote]
    ". Szerbia valóban fenyegetést jelentett ránk nézve, de azzal szintén tisztában volt a politikai elit, hogy az igazi fenyegetés már ekkor is a Román Királyság volt. Tisza háborúellenességének is az volt az egyik sarkalatos pontja, hogy attól félt, hogy a délszláv konfliktus alatt a románok, ha támogatókat szereznek, akkor megkísérlik majd Erdély bekebelezését, ugyanakkor azért vált végül háborúpártivá, mert meggyőződése volt, hogy a Szerbia elleni konfliktus elkerülhetetlen.[/quote]
    Azt még hozzá szeretném tenni ahogy írtad is hogy Tisza csak a román támadás veszélye miatt nem akart háborút az elején. Nem tudok róla pontos adatot ez csak az én véleményem; szerintem Tisza tudta hogy ebből világháború is lehet és még ezzel eggyütt is a háborút támogatta a későbbiekben. Azért a magyar elit tudta hogy mi a nagyhatalmak érdeke és ezelőtt is többször majdnem háború robbant ki, aki ismerte az akkori politikát tudta hogy háború lesz, példa hogy rengeteg német polgár és cég költözött vissza németországba ahogy fordítva is angolok angliába.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Angelus1991ster · 2 éve
    Ennyit a szövetségesekről. Lám-lám a szövetségesek közt is volt egy csomó pszichopata és szociopata.

KERES
© 2019 eSports Pro Ltd. Minden jog fenntartva.