Jelenleg

17
látogatónk van

2016. július 8. 07:19

Az észak-afrikai hadszíntér (by Bodzy)

Írta:
(31 szavazat)
23 hozzászólás

Az előzmények

Miután Olaszország csúfosan leszerepelt a németek "árnyékában" Franciaország ellen indított hadjáratában, Mussolini Etiópiában és Észak-Afrikában igyekezett katonai babérokat gyűjteni, és az olasz flottának szabad kijárást biztosítani az óceánokra Szuezen és Gibraltáron keresztül. E törekvésével viszont sértette a brit birodalom érdekeit. Etiópiai hadjárata teljes vereséggel végződött. 

Líbiában Rodolfo Graziani vezetésével kétszázezer olasz katona állomásozott, de ezek nem a legkorszerűbben felszerelt csapatok voltak. L-3-as könnyű, és a szegecselt közepes harckocsik ekkor már elavultak voltak.

Emellett komoly problémák voltak a tisztikar felkészültségével és a katonák kiképzésével. Legfőbb támaszpontjuk Tripoli kikötője volt, ahová az utánpótlás érkezett az anyaországból. Vele szemben a briteknek hatvanháromezer katonája volt, akik felkészültebbek és jobban felszereltek voltak az olaszoknál. Az ő legfőbb támaszpontja Alexandria volt. Továbbá nagy előnye volt az olaszokkal szemben, hogy a Földközi-tengeren a brit flotta volt fölényben, ami biztosította a szükséges utánpótlást, és gátolta az olasz csapatok ellátását. 1940 szeptemberében az olasz csapatok megfelelő előkészítés nélkül megtámadták a brit fennhatóság alatt álló Egyiptomot.

A britek 1940. decemberében indított ellenoffenzívája teljesen szétzilálta az olasz védelmet 1941 februárjára, teljessé vált az olasz hadsereg kudarca, a megfogyatkozott olasz csapatok Beida Fummig hátráltak. A brit 7. páncéloshadosztály átkelt a sivatagon és a visszavonulók élébe vágott, a part menti út felé pedig a 6. ausztrál hadosztály támadott.

Ebből a harapófogóból február 7-én megpróbáltak kitörni az olaszok, de csak 4 harckocsi és 30 teherautó jutott ki a gyűrűből. A hadjárat mérlege, 25000 olasz került fogságba, elvesztettek 100 páncélost, 200 ágyút, 1500 teherautót, ráadásul az angolok kedvező helyzetben voltak, hogy tovább támadjanak Líbia belseje felé. Az olasz hadsereg számbeli fölényben volt, de technikai fölényben volt az angol hadsereg, és felkészültsége is sokkal jobb volt, mint az olaszoké.

A német erők bevetése

Hitler tartott attól, hogy Tripoli eleste után az olaszok nem folytatják a háborút, sőt talán a katonai kudarc Mussolini és a fasizmus bukásához vezethet Olaszországban. Ezért határozta el, hogy kisebb katonai támogatást nyújt az olaszoknak. E haderő feladata az volt, hogy feltartóztassák a britek seregét ezen a hadszíntéren, amíg a németek kivívják az egész háború sorsát eldöntő győzelmet az orosz fronton.

Hitler az 5. könnyű és a 15. páncélos hadosztályt küldte az olaszok megsegítésére, amik az Afrika Korps néven váltak ismertté. A 15. páncéloshadosztály viszont csak 1941 májusában érkezett meg Afrikába. Ezek ütőerejét a Pz III-as és Pz IV-es harckocsik alkották, de rendelkeztek kevésbé hatékony Pz I-es és Pz II-es harckocsikkal is. A tüzérség legjelentősebb fegyvere a 88 mm-es ágyú volt. Az olaszok is kaptak erősítést. Az olasz hadsereg elit egységei közé tartozó Ariete harckocsihadosztályt és a Trento gépesített hadosztályt küldték Észak-Afrikába, emellett megerősítették a már itt lévő öt gyalogoshadosztályt is.

Az Afrikába vezényelt német erők Deutsche Afrika Korps (DAK) parancsnokául Hitler Erwin Rommelt nevezte ki, aki ez által elvileg az olasz Gariboldi parancsnoksága alatt állt, de megítélése szerint ez igen csak hátráltatta és nem egyszer kerülte meg felettese parancsait.

 

Ervin Rommel / Afrika Korps embléma

Az Afrika Korps színre lép - 1941

Rommel 1941. február 12-én érkezett meg Tripoliba, két nappal az első német csapatok előtt és 5 nappal az olasz kitörési kísérlet kudarca után. Felmérve, hogy az angolok Líbia területére még nem dobtak át jelentős erőt, ellentámadás mellett döntött, amit Gariboldi olasz parancsnok hevesen ellenzett.

Március 24.én az 5. könnyűpáncélos hadosztály felderítő zászlóalja indított támadást El-Ageliában állomásozó nemzetközösségi csapatok ellen. Rommel, jól mérte fel a helyzetet, az angolok ellenállás nélkül feladták az előre tolt állásokat és visszavonultak Mersza-el-Brega térségbe, jól kiépített védelmi állásokba.

Ezek megtámadása kockázatos lépés volt, de Rommel taktikája az erőteljes hadműveletekre épült. Ebben a hadjáratban válik legendás hadvezérré és kapja meg a Sivatagi Róka becenevet, mivel a gyors, mozgó, gépesített sivatagi hadviselést már-már művészi szintre fejleszti.                                                                                                  

Március 31.én Az olasz hadvezetés tiltakozása ellenére a német csapatok lerohantál Mersza-el-Bregát. Az 5. könnyűpáncélos hadosztály 24 óra alatt elfoglalta a várost. Rommel látva, hogy az angol csapatok rendezetlenül menekülnek, tovább folytatta az offenzívát, az 5. könnyűpáncélos hadosztály mellett az olasz Ariete páncélos hadosztály és a Brescia gyalogos hadosztály is részt vett a támadásban, Gariboldi főparancsnok utasítás ellenére. Másnapra Rommel serege elfoglalta Agedabiát. 

A visszavonuló angol csapatok, a 8. hadsereg soraiban teljes káosz uralkodott, Wavell tábornok április 3-án elrendelte az általános visszavonulást. Rommel jött, látott és győzött. Győzött, annak ellenére, hogy a rendelkezésre álló erő nem volt elégséges. A sikereket kihasználva Rommel grandiózus offenzívát indított, Tobruk visszafoglalására.

A város elvesztése az olaszok legnagyobb hibája volt, ugyanis ennek a városnak a kikötőjére épülhetett volna a tengely utánpótlása, és rajta is keresztül futott a Via Balbia, melynek stratégiai szerep óriási volt. Rommelnek mindenképpen el kell foglalni a várost, ha sikerrel akar Egyiptom felé támadni.

1941. április 6-án Ponath alezredes vezette csapatok, keresztül vágva a sivatagon a visszavonuló angolok hátába kerültek. Nemcsak a Via Balbiát vágták el de fogságukba esett O'Connor tábornok és öt másik angol tábornok, ami végkép aláásta a 8. hadsereg harci morálját. Az olasz csapatok is megtáltosodtak Rommel vezetésével. A 9. ausztrál hadosztály feladta Bengázit a 2. páncélos hadosztály szinte teljesen felmorzsolódott, három hét alatt a tengely csapatai Tobrukhoz értek.

A sikereket Rommel fegyelemsértéssel érte el, valamint azzal, hogy saját magából is a maximumot hozta ki, de ezt követelte katonáitól is. A feladatára alkalmatlanokat leváltotta, - például az 5. könnyűpáncélos hadosztály parancsnokát - és helyette arra alkalmast nevezett. A sikereit továbbá segítette az a tény is – bár ellenfelei úgy gondolták különleges ráérzései vannak az ellenfél mozgásáról és terveiről – ez nem volt más, mint a németek jól kiépített ügynök hálózata. Az ügynök hálózat értesüléseit nagy részben a kairói amerikai katonai attasé feltört kódja alapján szerezték meg, aki napi jelentést küldött washingtonba, a szövetséges erők mozgásáról és terveiről. Rommel „megérzései” jelentősen csökkentek, amikor ezt a kódot megváltoztatták. A katonai attasé nem tartotta be az előirást ami havi változtatást írt elő a kódolásban és majd egy évig ugyanazt a kódot használta.

Almásy László gróf, aki Rommel külön kérésére csatlakozott az Afrika Korpshoz, nemcsak mint navigátor, felderítő játszott különleges szerepet, Rommel emberinek célba juttatásában, de a legfontosabb, még a benzinnél is fontosabb nyersanyag, a víz felkutatásában is. Rommel Vaskereszttel jutalmazta rátermettségét.

Velük együtt élt, azt ette, amit ők, mindig az első vonalból irányított, és katonái kis veszteségek mellett értek el páratlan sikereket. Nem csoda hogy valósággal rajongtak érte, Almásy is, és még az ellenség is tisztelte. A sikerei azonban azt a hamis illúziót keltették a Führerben, hogy tábornoka a lehetetlenre is képes. 

Tripoli és Bengázi kikötője kevés is volt ahhoz, hogy jelentősebb utánpótlást kaphassanak Rommel csapatai, fontos lett volna Tunisz kikötőjének is az igénybe vétele. Hitler nem bízott a Vichy kormány hűségében, másrészt a Tuniszba menő hajók Málta hatósugarában voltak, ahol az angolok erős állásokat építettek ki. Mindenképpen el kellett volna foglalniuk Máltát, de ezt a tervet Rommel sem támogatta. Az olasz hadsereg jelentős része tétlenül állomásozott az Itáliai garnizonukban, a kiváló olasz hadihajók, pedig megfelelő személyzet nélkül az angol flotta árnyékában alárendelt szerepet töltöttek be. Málta elfoglalása alapvetően megváltoztatta volna a helyzetet, Rommel utánpótlása sokkal biztonságosabbá lett volna, légi fölénybe kerülhetett volna a térségben

Duce hajlott volna a Málta elleni támadásra, de német támogatás nélkül nem vállalhatta egy újabb fiaskó kockázatát. Gibraltár angol támaszpontja nem tette lehetővé, hogy több német tengeralattjáró legyen a földközi tengeren.

Az angolok is felismerték Tobruk kiemelt fontosságát, védelmét a legmegbízhatóbb, elit csapataikra bízták. 30 ezer főnyi védsereg gerincét 4 ausztrál gyalogosdandár alkotta, amelyet brit tüzérség és légvédelmi tüzérség egészített ki. A tüzérség fegyverei között szép számban voltak olaszoktól zsákmányolt ágyúk. Páncélos erőkkel nem igen rendelkeztek, a 2. páncélos hadosztály teljes egészében odaveszett, kevés harckocsi jutott el a városba. Rommel csapatai ezúttal arra kényszerültek, hogy állóháborút vívjanak, amiben sokkal felkészültebbek voltak az angolszász csapatok, mint Rommel dinamikus manőverekben jártas egységei.

 

Az angol diplomáciának sikerült elérnie, hogy utánpótlást, hadianyagot vásárolhasson USA-ban. Mivel a hitelbe való szállítást nem vette volna jó néven a közvélemény a Cash and Carry - fizesd és vidd képmutató elvét alkalmazták. Elvileg a németek is vásárolhattak volna hadianyagot Amerikából, ha el tudták volna szállítani - ha nem uralta volna az óceánt a brit flotta. 

Ekkora már a német légierő kudarcot vallott Anglia ellen, nem tudta térdre kényszeríteni azt. Az egyetlen lehetőség Anglia megtörésére Szuez elfoglalása lett volna. Az angolok helyzete válságos volt a távol keleti hadszíntéren is, ebben a szakaszban nekik kellett két ellenség ellen védekezniük, ami az angol világbirodalom teljes erejét igénybe vette. 

Tobruk védőinek ellenállása kulcsfontosságú volt a háború végső kimenetele szempontjából.

Ha az olaszok hasonló bátorsággal védik, és nem kerül az angolok kezébe, 41 júniusára Angliát rá lehetett volna kényszeríteni a békére, így azonban 30 ezer ember megfordította a történelem menetét, a legkiválóbb német tábornok csapatainak ellenállva.

Tobruk védői között lengyel csapatok is voltak - a Kárpáti dandár alakulatai akiknek harci szelleme vetekedett a németekével.

A sivatagi patthelyzet egészen 1941 novemberéig tartott a Crusader hadműveletig, amit az angolok a németek valódi "csodafegyverének", Rommelnek a megölésére tett kísérlettel kezdtek meg. Bár az angol titkos szolgálat legendásan híres volt, ez az akciójuk fiaskó lett. 

A Rommel elleni merénylet 

1941. november 18-án Keys tengernagy által kidolgozott tervek szerint a fia Keys százados által vezetett 53 fős különítménynek kellett rajtaütnie Rommel főhadiszállásán, 12 órával az angol offenzíva kezdete előtt. A kommandót a HMS Torbay és HMS Talisman búvárnaszádoknak kellett partra tenniük a Hlfaja hágó térségében, de ott olyan erős vihar tombolt, amelyet nem is láttak annak előtte a helybeliek. Az 53 főből csak 25 katonának sikerült partra evickélnie, a Torbayről, ezért Keys százados lemondott a híradó vonalak felszámolásáról, és a fő célra, Rommel megölésére összpontosított.

Az akció azonban csúfos kudarccal végződött, Keys meghalt, Campbell százados sebesülten fogságba esett több kommandóssal együtt. Rommel alapos leckét adott lovagiasságból, mert az elfogottakat rendes hadifogolyként kezelte, annak ellenére, hogy az életére törtek. Ami a legviccesebb a történetben, hogy Rommel a saját főhadiszállásának a közelében sem volt, azon az éjszakán, hanem ott tartózkodott, ahol mindig is, az első vonalban az angolok orra előtt.

1941. november 18-án az angol csapatok Auchinleck tábornok csapatai abban a feltételezésben indultak támadásra, hogy Rommel nem él, a német csapatok között káosz uralkodik, ezzel szemben a főparancsnok éppen az első vonalban volt, felkészülten várta a támadást, mely az ellene való merénylet után már nem volt meglepetés. A támadás így is nagyon veszélyes volt, mert a 8. hadsereg páncélos erejét az angolok amerikai M3 Stuart és brit Crusader harckocsikkal töltötték fel.

A 7. páncélos hadosztály 165 Stuart, 37 milliméteres löveggel, és 335 db Crusader 47-75 milliméteres löveggel rendelkező páncélost tudhatott a soraiban. A 8. hadseregnek ezen felül még volt 270 db elavult Matilda és Valentine páncélosa is, ezeknek gyenge a tűzereje, de erős páncélzata van.

A DAK ekkor mindössze 35 db Panzer IV 75 milliméteres ágyúval és 130 Panzer III 37-50 milliméteres ágyúkkal rendelkező harckocsival és 70 db Panzer II elavult 20 milliméteres löveggel bíró könnyűtankkal rendelkezett.

Az olasz csapatok 150 db M13 47 milliméteres lövegű páncélossal és 52 db L3-as könnyű páncélossal rendelkeztek.

Ebben az ütközetben már az olasz páncélosok, az Ariette hadosztály is méltó fegyvertársa volt a DAK-nak.

A legfélelmetesebb német fegyver ebben az ütközetben a háromtucatnyi 88 milliméteres légvédelmi és páncéltörő ágyú, ami mellé 101 db 50 és 33 db 33 milliméteres ágyú társult.

Az egyértelmű angol túlerő ellenére is Auchinleck tábornok abban reménykedett, ha nem sikerül a Rommel elleni merénylet, akkor Rommel meggondolatlanul ellentámadásra indul.

A támadást a XIII páncélosokkal támogatott gyalogsági hadtest kezdte meg Szollum felé előre törve.

A XXX. hadtest és a I. dél-afrikai hadosztály ennek balszárnyán lendült támadásba, három harckocsi dandár támogatásával. Arra számítottak, az angolok, hogy Rommel nyomban heves ellentámadást indít. Rommel azonban nem ment bele a kelepcébe és az angolok megpróbáltak területet nyerni. A 22. harckocsidandár az olasz Ariete hadosztályra támadt. A Rommel mellett tapasztalatokat szerzett, bersaglieri egységekkel megerősített olaszok megállították a túlerőben lévő, de tapasztalatlan angolokat, akik 50 páncélost vesztettek szemben 34 olasz harckocsival!

A front keleti szakaszán a 4. harckocsidandárt állították meg a DAK páncélosai. Itt a brit erősítésre válaszul Rommel rendkívüli lépést tett. Felállította a Kampfgruppe Stephan saját maga által vezetett páncélos kommandót, mellyel a támadók hátába került és megfutamította őket.

Szidi-Rezeg térségében a 7. harckocsi dandár elfoglalta az olaszok repülőterét, de a visszaforduló olasz gépek súlyos veszteségeket okoztak nekik, ráadásul a repülőtér felett szilárd állásokat alakítottak ki 88 milliméteres ágyúkkal. (Tanknak, repülőnek egyaránt a halál.) A Tobruk felé irányuló támadás elakadt.

November 21-én délutánra, a 70. gyalogoshadosztály, amely parancsot kapott a kitörésre létrehozott egy 3,5 km széles és ugyan ilyen hosszú folyosót, amit tengelyhatalmi csapatok vettek körül. A védők a XXX. Hadtest irányába törtek előre, hogy kialakíthassanak egy folyosót a brit állások és Tobruk között.

A Szidi-Rezeg feletti első gerincet sikerült elfoglalniuk az angoloknak, de mögötte a németek négy db 88 milliméteres ágyúja tűzében elvérzett a 6. királyi páncélos ezred.

Rommel páncélosai fokozatosan támadásba mentek át a Szidi-Rezeget elfoglalt 7. páncéloshadosztály ellen. A 15. páncéloshadosztály csak lőszer és üzemanyag elfogyása miatt nem törhette át a brit állásokat.

Másnap a 21. páncéloshadosztállyal együtt támadat a 15. hadosztállyal, éjjel pedig rajta ütöttek a 4. harckocsi dandár táborán. 48 óra leforgása alatt a sorozatos német támadások felmorzsolták a brit erőket. A 7. páncélos hadosztály november 22-én már csak 100 páncélossal rendelkezett (a 165 Stuart és 335 Crusader páncélosból.) A támadóból védő lett.

November 23-án Crüwell összevonta a szétszóródott páncélosokat, hogy szétzúzza a Szidi-Rezeg feletti gerincnél támadó brit erőket. Most a 15. páncéloshadosztály és az Ariette olasz páncéloshadosztály indult meg. A DAK páncélosai beütköztek a 7. hadosztály utánpótlás konvojába majd az 5. dél-afrikai dandárra támadtak. A harckocsik áttörték a védelmi vonalat, majd befutott az Ariette és a 21. páncélos hadosztály is. Az egyesített erők 200 páncélosa 15 óra 15 kor indított támadást az 5. dandár páncéltörőkkel megerősített állásai ellen. Valósággal legázolták az ellenséget. Az ütközetben hetven harckocsit vesztettek, de erőik tovább támadtak és elérték a gerincet mire az angoloknak vissza kellett vonniuk a 7. páncélos hadosztályt, amely akkorra már csak néhány páncélosra apadt.

 

Az offenzíva első része kudarcba fulladt a jelentős brit túlerő ellenére, Tobrukot nem sikerült felmenteni, megsemmisült a frissen feltöltött 7. páncéloshadosztály, de ezért a győzelemért a németek és olaszok is nagy árat fizettek. Arra lehetett volna számítani, hogy mind a két fél megpróbálja állásait megszilárdítani, készleteit feltölteni, seregét megerősíteni.

Rommel ehelyett a támadást választotta, amiről ezúttal a brit hírszerzés a megfejtett rádióüzenetekből értesült. Auchinleck tábornok is megpróbálta ennek az információnak a stratégiai előnyét kihasználni, és folytatni az előre nyomulást. Auchinleck továbbra is Szidi-Rezegből kiindulva próbált támadni, Rommel pedig az a líbiai-egyiptomi határ mentén, megpróbálva felszámolni a 8. hadsereg szétszórt csoportjait.

Ez az előretörés szerény sikert hozott, az angoloknak a lehallgatott rádióadásoknak köszönhetően sikerült kimenteni, újjászervezni a csapataikat, a németek viszont fontos készleteket veszítettek. A Szidi-Rezegnél harcoló új-zélandi hadosztály egyre hátrább szorította a gerincen harcoló német-olasz csapatokat.

November 27-én sikerült áttörniük. Rommel erre visszafordította páncélosait Tobruk felé. A 15. páncéloshadosztály mentében gázolta le az 5. új-zélandi hadosztályt. Kemény harcokban során sikerült felszámolniuk a korridort.

Auchinleck tábornok túlerejét és készleteit felhasználva folyamatosan támadta a német csapatokat, amelyek minden rohamnak ellenálltak. December 5-ére Rommel belátta, hogy páncélos erői elfogynak, és nem nyerheti meg a csatát. Ezért december 17-én elrendelte a visszavonulást.

Ekkor Rommel kivételesen kellő utánpótlást kapott Berlinből. A németek 51 db Pz IV és PZ III harckocsival gyarapodtak. Bár Bengázi kikötőjét sikerült elfoglalniuk az angoloknak december 24-én, de az utánpótlást idejében ki tudták menekíteni.

Az angolok (Ritchie tábornok) meggondolatlanul támadtak, a 22. páncélosdandár Algebia ellen indult. Nemcsak nem tudták elrabolni a német készleteket, de 37 páncélost vesztettek, a 7. páncélos hadosztály megsemmisült. A 8. brit hadsereg éppen akkor kezdett meggyengülni, amikor az Afrika Korps megerősödött, ráadásul Rommel rájött arra, terveit nem közölheti a főhadiszállással. Nemcsak a németek kaptak erősítést, hanem az olaszok, Ariete páncéloshadosztály is, amelyek Samoventeket is kaptak. Önjáró tüzérség és páncélelháritó változata is volt, megfelelő személyzettel (többek között Ariete harckocsizók) félelmetes fegyver.

Samovente 75mm-es rohamlöveg és önjáró tüzérség

1942 

Rommel senkivel sem közölte a támadási tevét - kivéve a hadtápért felelős olasz tábornokot, Gambarát, és 1942. január 21-én 8 óra 30 perckor megindította az ellentámadást.

A nyolcadik hadsereg parancsnoksága ekkor Palesztinában tartózkodott, a Tripoli elleni támadást előkészítendő. A csapásmérő ék 9 db Pz IV, 66 Pz III és 22 Pz II harckocsi volt.

Nevetségesen kicsiny erőnek tünik, de derült égből a villámcsapás volt az angolok számára a váratlan támadás, Mivel a korábbi német lépésekről előre értesültek, ez teljesen készületlenül érte őket, és a távolban lévő parancsnokság hiánya is végzetes volt. Pánikszerűen menekülni kezdtek, a 7. indiai dandár az egyiptomi határig futott.

Rommel ezután az 1. páncéloshadosztály ellen fordult, amelynek 70 páncélosát semmisítette meg, majd január 29-én visszafoglalta Bengázit, ahol nagy mennyiségű hadianyagot zsákmányolt. Az offenzívára csak január 27-én adta áldását a főparancsnokság. Február 3-án elesett Derna, megnyílt az út Egyiptom felé, Rommel csapatai ismét Tobruk városát fenyegették.

Churchill ezzel szemben Auchinleck tábornokot utasította az ellentámadásra, Gazala vonalnál, aki azt csak júniusra vállalta.

 

Február 1-én Rommelnek 227 páncélosa volt, június elején 548 db, aminek fele német fele olasz harckocsi volt. Ekkor merült fel Málta elfoglalásának terve is - a Herkules hadművelet, amit sem Rommel sem pedig a Führer nem támogatott. Abban bíztak, hogy Tobruk eleste után elfoglalható lesz Alexandria és Angliát az előtt térdre lehet kényszeríteni, mielőtt az amerikaiak hathatósan be tudnak kapcsolódni az óvilági harcokba.

Rommel május 17-én kérte a Führert tegyen lehetővé egy nagyszabású offenzívát. Hitler hozzájárult az offenzívához, de további támogatást, több tankot, katonát és utánpótlást nem tudott Rommel rendelkezésére bocsátani.

Rommelnek azzal kellett beérnie, amit kapott, és tekintve azt, azzal a kevéssel mire volt képes, Hitler egyik leghibásabb döntését hozta meg 1942. május 17-én. Ekkor vesztette el a II. Világháborút, ezt ismerte fel Rommel, sokkal később persze, ez vezetett a Hitler elleni merénylet szerep vállalásához 1944-ben. Nézzük azonban tovább az eseményeket kronologikusan.

Auchinleck tábornok június elejére készült a saját offenzívájára. Az M3 Stuart mellett M3 Grant páncélosok is rendelkezésre álltak és Crusader Mark II páncélosok is, de további erősítést szeretett volna kapni.

Rommel május 26-án indította az offenzíváját. 561 páccélossal, amiből 333 német ( 38 Pz IV, 242 Pz III, 53 Pz II ) 228 pedig olasz volt. A britek kb 800 tankkal rendelkeztek, amelyek majdnem olyan jók voltak, mint a német tankok, de Rommel joggal bízott saját képességeiben és katonáiban. Minden harckocsi erejét a 7. páncéloshadosztály ellen összpontosította. Az Ariete olasz páncéloshadosztály 100 páncélosa megadásra kényszeríttette a 3. indiai gépesített dandárt, a 15. páncéloshadosztály a 4. harckocsi dandárral, a 21. pedig a 22-kel ütközött meg.

Pz IV

Ritchie tábornok a harmadik napon megpróbált ellentámadást indítani, de olyan ellenállásba ütközött mind olasz, mind német egységeknél, hogy kénytelen volt visszavonulni. Amit az első és második napon támadásban Rommel nem tudott elpusztítani, védekezésben pusztította el mikor a tankok mellett a páncéltörő ágyúk is a védő németeket segítették. Rommel offenzívája azonban elakadt a Gazala vonalnál. A tábornok tőle szokatlan módon nem erőszakolta a további támadást, hanem kivárta, hogy Ritchie hibát ejtsen. Nem kellett sokáig várnia erre.

Junius 4-én - akkor, amikor korábban tervezték az angolok a támadásukat, de nem előzetes megtépázottságukban, 8. hadsereg támadást indított, 22. harckocsidandár 156 páncélosa támadt az olaszokra, és a 32. harckocsidandár pedig a DAK állásaira. A 88 milliméteres ágyúk nagy örömére.

48 óra leforgása alatt a britek 150 harckocsit 133 ágyút veszítettek és 6000 katonájuk került fogágba.

Rommel taktikusan az angol páncélosokat ki nem engedve állásaiból, mint egy jó sakkjátékos a kivívott előny megerősítésére és megtartására törekedett.

Az Ariette hadosztály és a 90. könnyűhadosztály egységei bekerítették a Bir-Hacheim erődöt, amelyet szabad francia - idegenlégiós csapatok védtek. Junius 10-én 20 harci repülőgép Ju-87 (kis Stuka) és Ju 88 (nagy Stuka) támadta az erődöt. Ez után a támadás után az erőd védserege, a kitörés mellett döntött. 2700 katona tört ki és indult meg az angol vonalak felé.

Másnap a 21. páncélos és az Ariette hadosztály keleti irányban a 15. páncélos hadosztály, pedig déli irányban tört elő. Ez utóbbi elsodorta a 7. brit páncélos hadosztály főhadiszállását és a híradó központot. Június 12-én Rommel 20 km-re közelítette meg Tobrukot.A 15. és 21.. páncéloshadosztály harckocsijai és páncélvadászai 72 óra alatt 138 páncélost lőttek ki!

Rommel Bir-Hacheimnél

Ritchie tábornok, aki ekkor már csak 70 páncélossal rendelkezett a 800-ból kénytelen volt általános visszavonulást elrendelni, feladva Szidi-Rezeget, amiért olyan sok áldozatot hoztak az angolok.

Tobruk sorsa is megpecsételődött, olyan súlyos veszteséget szenvedtek az angolok, amit még az amerikaiak támogatásával sem tudtak pótolni. Rommel megtette a lehetetlent, most már csak az I-re kellett a pontot feltennie, Tobruk elfoglalásával.

Ezúttal a 8. hadsereg nem hagyott hátra jelentősebb csapatokat Tobruk körül, amit Rommel seregei elszigeteltek. Június 20. indult meg Rommel támadása. Virradatkor égő pokollá változott a város, a Stukák támadására, majd megindultak a páncélosok is 21. majd a 15. hadosztály és június 21-én bevették Tobrukot a német-olasz csapatok. 1941 februárja óta először került a végső győzelem közelébe Rommel. 2000 járművet, 5000 tonna élelmiszert és 2000 tonna üzemanyagot zsákmányolt és 33000 katonát ejtett fogságba.

Rommel Tobrukban

Tobruk elfoglalása után ismét felmerül a Herkules Terv, Málta elfoglalása, de Hitler elvetette, éppen Rommel javaslatára, és engedélyt adott az offenzíva folytatására Egyiptom felé. Rommelt tábornaggyá léptette elő.

Június 23-án elérték a DAK csapatai Egyiptom határát és az angolok 8. hadseregének maradványai az El Alameinnél lévő jól kiépített utólsó védelmi állásig vonultak vissza június 28-án. 

Ha Rommelnek több erő áll rendelkezésre már az offenzíva kezdetekor, és nem kell, hogy időt veszítsen, akkor már ekkor eléri Alexandriát, elesik egész Egyiptom, sőt, az egyiptomi hadsereg is átáll a németek oldalára.

Időközben megérkeznek Angliába is az első amerikai csapatok, Churchill leváltja alkalmatlan tábornokát, friss erőkkel tölti fel a 8. hadsereget amely élére azt az embert nevezi ki, aki meg tudja verni Rommelt.  Augusztus 8-án Churchill menesztette Auchinlecket és helyére Gott, tábornokot nevezte ki. Gott röviddel kinevezését követően repülőgépe lezuhanása után elesett. Helyére Churchill Bernard Montgomery tábornokot nevezte ki.                                                  

Bernard Montgomery sokkal rosszabb hadvezér, mint Rommel, főleg a gyors hadműveletekhez nem ért, mint ellenfele. (egyszer kísérletet is fog tenni, hogy Rommelt utánozza, Market Garden, ami csúfos vereséget eredményez de az már egy másik cikk lesz), de óvatos és körül tekintő játékos - aki nem hibázik, kifárasztja ellenfelét.

Egyéb tulajdonságaiban nagyon hasonlít hozzá, katonái szeretik, rajongnak érte, mert mint Rommel velük együtt él.

Augusztustól mindkét fél védelembe ment át, Alexandriától 80km-re nyugatra. Az angolok a tengerparttól a Kattarai mélyedésig húzódó, mint egy 50km-es terepszakaszon építették ki védelmüket. A terep alkalmas volt a szilárd védelem kiépítésére, a déli sziklás mélyedés jó szárnybiztosítást jelentett, mert technikai eszközökkel gyakorlatilag járhatatlan volt, így a megkerüléstől nem kellett tartani. A 8. angol hadsereg Montgomery tábornok parancsnokságával, tíz hadosztályból (köztük három páncélos), négy önálló dandárból és két páncélos dandárból, állt. Az angol csapatokat minden szükséges felszereléssel ellátták, anyagi készleteket felhalmozták. A technikai eszközök minőségi javítására is figyelmet fordítottak.

A páncélos csapatok állományában megjelentek a 75 mm-es löveggel rendelkező „Churchill” típusú nehéz harckocsik és az ugyancsak 75 mm-es lövegű „Shermann” típusú amerikai harckocsik. Kaptak több száz 57 mm-es páncéltörő löveget és több ezer gépkocsit szállítási, feladatok ellátására. Légierejét kilenc amerikai harcászati légi egység támogatta. A feltöltés és megerősítés után a 8. hadsereg 1942 őszén azt a feladatot kapta, hogy menjen át támadásba és verje szét a német-olasz csapatokat, szüntesse meg a Földközi-tenger, Egyiptom, Alexandria és a Szuezi-csatorna veszélyeztetettségét.

A tengelyállamok csapatai a hadosztályok számában, nem sokban különböztek, tizenkét hadosztályuk volt (ebből négy páncélos és két gépesített), plusz egy ejtőernyős dandár. A hadosztályok feltöltöttsége azonban csak 40%-os volt és utánpótlásra sem nagyon számolhattak. Az erőviszonyokat a következő táblázat mutatja.

Erő és eszközBrit csapatokNémet-olasz csapatokErőviszony
Élőerő 230.000 80.000 2,8:1
Harckocsi 1.440 540 2,6:1
Löveg 2.311 1.219 1,9:1
Repülőgép 1.500 350 4,2:1

Rommel a dolgok ilyen fordulata után mást nem tehetett, mint felkészült arra, hogy elhárítsa az angolok ellentámadását. Lelkileg is megviselte az, hogy sem a nyáron, sem pedig az ősz folyamán nem kapta meg az utánpótlást, míg Mongtomery erői folyamatosan gyarapodtak.

Rommel miután végsőkig kimerült maga is, kérelmezte a szabadságolását. A hazautazása előtt Almásy Lászlót is hazaküldte, mondván, ez már nem az ön háborúja gróf úr. Lehet, hogy Montgomery csak erre várt, hogy Rommel ne legyen jelen.

El-Alamein

A védelem kiépítésénél nagy gonddal jártak el. A csapatokat támpont rendszerűen helyezték el, a főirányokban a harcászati mélység elérte a 15—20 km-t. A peremvonal elé 6—7 km mély biztosítási övet hoztak létre, melyet kiegészítettek aknamezőkkel és egyéb műszaki akadályokkal. A támpontokat páncéltörő lövegekkel erősítették meg. A főcsapást a tengerparti sávon várták, ezért itt a mélységben három védőövet hoztak létre. A másodikat az elsőtől 5, a harmadikat a másodiktól 12 km-re. A védőövek között reteszállásokat létesítettek és aknamezőket telepítettek. Délen a védelem sokkal gyengébb volt. A utánpótlási vonalak 800—1200 km hosszúak voltak, ami az ellenség légi fölénye miatt tovább nehezítette az ellátást. Különösen lőszerben és üzemanyagban szenvedtek hiányt. Az afrikai német haderő 1942 szeptemberében katasztrofális helyzetben volt. Mellentin tábornok a főparancsnokságnak küldött jelentésében így fogalmazott: „Ha a hadsereg nem kap teljes feltöltést, minden erőfeszítés ellenére képtelen lesz ellenállni az amerikai és Brit Birodalom egyesített erőinek. A páncélos hadtest előbb, vagy utóbb pusztulásra van ítélve. Egyedül manőverező védelemmel, Líbia fokozatos feladásával lehet megmenteni a pusztulástól.” 

A jól kiépített német védelem megkerülésének és átkarolásának lehetetlensége arra ösztönözte az angolokat, hogy frontális csapással kíséreljék meg áttörni a harcászati védelmet, majd páncélosok bevetésével fejlesztik ki a hadműveleti sikert. A főcsapást a tengerpart mentén, a kisegítőt a déli szárnyon tervezték. A jobbszárnyon bontakozott szét a 30. hadtest (első lépcsőben öt gyalog hadosztály és két páncélos dandár), mögöttük 30 km-re a 10. páncélos hadtest (két páncélos hadosztály). A déli szárnyon a 12. hadtest első lépcsőjében két gyalog hadosztály és két dandár, második lépcsőben egy páncélos hadosztály készült fel a támadásra.

Mindkét irányban a gyalogság feladata volt a védelem áttörése és a páncélosoké a siker kifejlesztése. Komoly gondot okozott az aknamezőkön való átjáró nyitása, mert a sivatagi homok jól rejtette, másrészt a németek teljesen rendszertelenül és igen sok aknát telepítettek. (négyzetméterenként legalább egyet.) Az angolok nagyon jól megszervezték az csapatok vízellátását. Az egész hadművelet megszervezésénél az ellenség meglepésére és félrevezetésére törekedtek.

Azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy a főcsapást a déli szárnyán akarják mérni. Ennek érdekébe itt színlelet állásokat, raktárakat, más berendezéseket, jelképező maketteket építettek. 

A támadás megindítását 4 napig tartó légi előkészítés előzte meg, bombázták a Tobrukba vezető vasútvonalat, a kikötőket, repülőtereket, tüzérségi állásokat, csapat csoportosításokat, különös tekintettel a páncélosokra.

1942. október 23-án 500 angol ágyú nyitott tüzet a német-olasz állásokra.

Rommel ekkor Semmeringben volt kórházban. Október 26-án vette át a parancsnokságot végveszélybe került seregénél.  Ez alatt a légierő is csapást mért a támpontokra. 23,00-kor a gyalogság az aknamezőkön nyitott átjárókon áthaladva  rohamra lendült,  légierő közben érzékeny csapásokat mért a védelemre.

A főirányban támadó 30. hadtest a nagy erőfölény ellenére, csak lassan jutott előre, csak egyes szakaszokon jutott ki az ellenség peremvonalára és rohamozta meg azt. Nem vették észre, hogy a németek az első állásból kivonták erőiket. A sikertelenség ellenére Montgomery tábornok, még az éjszaka folyamán ütközetbe vetette az itt lévő két páncélos hadosztályt. Áthaladva az átjárókon megrohamozták a németek első állását, ahol a szervezet páncélelhárító tűzben elakadtak.

Október 23-án és 24-én a fővédőövben az angolok számára eredménytelen elkeseredett harc folyt, viszont a páncélosok súlyos veszteségeket szenvedtek. A déli szárnyon támadó 13. hadtest is sikertelen volt. 

Október 25-én Montgomery a délen lévő páncélos hadosztályt is északon vetette be, ahol háromra emelkedett a páncélos hadosztályok száma.

Október 27-én Rommel is Északra csoportosította át páncélosait, azzal a szándékkal, hogy ellencsapással szétveri az angol főcsoportosítást. Montgomery értékelve a helyzetet le akarta állítani a támadást, de az angol kormány nem járult hozzá.

Október 28-án a légierő súlyos csapásokat mért az olasz-német páncélos erőkre, ezzel meghiúsította ellencsapásukat.

A Führer, aki korábban megtagadta a kellő utánpótlást, hallani sem akart az El Alameini állások feladásáról. Rommel utánpótlás helyett csak parancsokat, több láda vaskeresztet kapott. Másnap Hitlertől parancs érkezett, hogy a saját vonalak mögött elfogott brit katonákat ne tekintsék hadifogolynak, hanem végezzék ki. Ez volt az a pillanat, amikor Rommel megtagadta a Führert, és a parancsát a törzstisztjei szeme láttára égette el. Ekkor fordult végleg Hitler ellen, megértve, hogy a Führer megörült és katasztrófába viszi Németországot.

November 2-án a 8. hadsereg újból támadásba ment át a jobb szárnyon, jelentős tüzérségi és légi támogatás mellett. A gyalogság és a tüzérség jó együttműködésének köszönhetően az angolok 4km-re betörtek a német védelembe, sikerüket a páncélosok, bevetése mélyítette ki, melyek kijutottak El-Akakir körzetébe. Német páncélosok száma ekkora három tucatnyira apadt. Súlyos veszteségeket okoztak ugyan az angoloknak, akik azonban ezt gond nélkül pótolhatták, míg Rommel serege reménytelen helyzetbe került.

November 3-án Montgomery az áttörésbe bevetette a 7. páncélos hadosztályt, mely sikeresen nyomult nyugat felé. Rommel félve a bekerítés veszélyétől és 4-én 15 órakor Rommel kiadta a visszavonulási parancsot, az El-Agheila megerődített körzetbe. A délen lévő négy olasz gyalog hadosztálytól elvette szállító járműveiket, magára hagyta őket. Nyugat felé, csak elenyésző részük tudott visszavonulni.

Az angolok csak november 5-én vették észre az ellenség visszavonulását és átmentek üldözésbe. Ezzel gyakorlatilag befejeződött az el-alameini ütközet. Az olasz hadosztályok elvesztették állományuk csaknem kétharmadát, a német csapatok is súlyos veszteségeket szenvedtek, de harcképességüket megőrizték.

Ekkor Rommel még végrehajtott egy utolsó kétségbe esett ellentámadást. Nem volt tovább. Rommel egyetlen egy momentumnak köszönhette, hogy nem semmisült meg a teljes serege. Montgomery túlságosan is óvatos volt, és ez lehetőséget adott a sivatagi rókának, hogy Hitler parancsával is szembeszállva visszavonja megmaradt csapatait. 

November 6-ára sikerült rendezetté tennie Rommelnek a visszavonulást. A DAK ekkor 7500 katonát és 35 harckocsit, 35 páncéltörő ágyút 65 tarackot és két tucat légvédelmi ágyút számlált. Bár Montgomery 8. hadserege is megtépázódott, de legalább 250 tankkal nyomult Rommel nyomában. Ha Rommel vezeti őket, nem is menekültek volna el előle, de szerencsére Monty túl óvatos volt. Rommel visszavonuló sereg és az óvatosan előrenyomuló britek közé különleges utóvéd alakulatokat iktatott be, amelyek lelassították az ellenfelét. A 8. angol hadsereg 90 nap alatt 2200 km-t üldözte az ellenséget, de soha nem érte el.

Eredmények, veszteségek

Később  Churchill így értékelte a sikert:

"Szinte azt mondhatjuk, El-Alamein előtt soha nem győztünk, El-Alamein után soha nem szenvedtünk vereséget."

Montgomery "első világháborús" felőrlő stratégiája sikeresnek bizonyult. A hatékony felderítésnek köszönhetően jól ismerte az ellenség erejét és pozícióit, így meglepően pontosan jósolta meg a csata előtt a várható veszteségeket és a küzdelem időtartamát.        

Különösen jól használta ki tüzérségi fölényét. A szövetséges légierő működése lehetett volna eredményesebb, de összességében hatékonyan támogatták a földi csapatokat, sokkal jobban, mint a szintén jelentős német és olasz légierők, akik alig-alig tudtak beavatkozni a csatába. A szövetséges fegyvernemek összehangolása azonban nem volt kielégítő (gondoljunk csak a hatalmas páncélos-veszteségekre), és a felőrlő harcmodor sikeréhez sokkal inkább hozzájárult az ellenséges csapatok rossz utánpótlása, mintsem a szövetséges csapatok harceredményei.

A tengelyhatalmak csapatai teljes vereséget szenvedtek. Katonáik több mint 30%-át veszítették el (37.000 fő), köztük a legütőképesebb egységeket. Rommel három büszke páncéloshadosztályának maradványai a csata után kevesebb, mint 5.000 katonát és 20 tankot számláltak. A szövetségesek kb. 13.500 fős, 10%-osnál kisebb vesztesége a harc jellegéhez képest (megerősített védelem elleni támadás) csekélynek mondható, és a veszteségeket viszonylag gyorsan pótolni is tudták. 

A Fáklya hadművelet - 1942. november 8.

Eisenhower tábornok parancsnoksága alatt 650 hajó és 65000 katona vett benne részt. Céljuk, Marokkó és Algéria, majd Tunisz elfoglalása volt, ami által az Afrika Korps két tűz közé szorult.

Hajnali egy órakor érte el a konvoj az afrikai partokat és a hajók a megfelelő pozícióikat elfoglalták. A támadott városok Szafi, Casablanca, Rabat, Orán, Algír, Bougie voltak. A támadók fel voltak készülve az ellenállásra, volt is, de nem túl erős. Az amerikaiak két rombolót vesztettek. Algír könnyen a kezükre került, Orán térségében erősebb volt az ellenállás. A Vichy kormány légiereje is harcba került az amerikaiakkal, Casablancánál is ellenállt a Francia flotta és a helyőrség is, de túlerőben voltak a támadók. Végül november 11-én Darlan tengernagy kiadta a kapitulációs parancsot.

A magukat megadott alakulatok személyi állománya nagyrészt átállt a szövetségesek - szabad Franciaország - De Gaull emigráns kormánya oldalára. A német és olasz csapatoknak sikerült november 15-én elfoglalniuk Tuniszt. Jellemző módon, a Hitler - mikor már késő volt és vissza kellett volna menekítenie az Afrikai csapatokat az állásokat minden áron tartatni akarta. Rommel végül úgy taktikázott, hogy seregeivel Tunézia felé vonult vissza. Rommel elgondolása ezúttal is helyes volt, de csak a véget késleltette, nem fordíthatta meg a háború mentét. 

1943

1942 Karácsonyán elakadt az amerikai támadás, sőt 1943. február 14-én megindított Tavaszi Szél hadműveletben a frissen bevetett Tigris páncélosok alaposan megtépázták az amerikaiakat, de nem fordíthatták meg a harcok menetét. 

A németeknek, ha lettek volna még tartalékaik, akkor sem tudtak volna elegendő utánpótlást áthozni Afrikába Patton és Montgomery csapatai ellen.

1943. március 6-án vezette az utolsó támadást Rommel, ez után már nem engedte vissza Hitler Rommelt Észak-Afrikába. Rommelnek volt bátorsága szembeszállni a Führer parancsával, és ennek köszönhetően mind a két hadviselő fél tartotta magát a hadijoghoz, az emberség érvényesült, és a bátorság, rátermettség igazán megmutatkozott. A szövetségesek győztek ugyan, de a németekben nemes ellenfelet ismerhettek meg, akiket tisztelni kell.

Patton tábornok a német katonákban leendő szövetségeseit látta, az esetlegesen Oroszország ellen vívandó háborúban. Ami a technikai szinteket illeti, valamint a katonák bátorságát, rátermettségét, a német technika felette állt az angol-amerikainak, és Rommel keze alatt az olasz katonák is megállták a helyüket.

Rommel Afrika után

1943. július 23-án a görög területen állomásozó E Hadseregcsoport parancsnokságát kapja meg, és feladata a felkészülés egy lehetséges brit invázióra, de Mussolini 1943. augusztus 17-i megbuktatása után a B Hadseregcsoport parancsnokának nevezik ki, hogy az északi olasz védelmi vonalakat kiépítse.

1943. november 21-én Rommelt és a B Hadseregcsoportot az észak francia területre helyezik át, ahol szintén a lehetséges szövetséges támadás elleni felkészülés a feladata.

1944. június 6-án, a normandiai szövetséges partraszálláskor épp otthon a Birodalomban pihen és felesége születésnapját ünnepli. Azonnal visszatér a frontra és részt vesz a harcok irányításában, de 1944. július 17-én, mikor gépkocsijával főhadiszállására tart, egy brit vadászgép támad rá.

Sofőrje megsebesül, elveszti az uralmat a gépkocsi fölött, és az árokba hajtva egy fának csapódik. Rommel komoly fejsérüléseket szenved és kórházba szállítják.

Lábadozás az 1944. július 17-i légitámadás után

Bár közvetlenül nem vett részt a Hitler elleni 1944. július 20-án végrehajtott merényletben, de tudomása volt egyes dolgokról és kapcsolatban állt összeesküvőkkel, ezért ő sem kerülhette el végzetét.

1944. október 14-én, a balesete utáni lábadozás közben, otthonában keresi fel két német tábornok, akik felajánlják neki, hogy ha önként vet véget életének, akkor nevét és családját megkímélik a meghurcolástól. Néhány órával később Erwin Rommel halott. A hivatalos közlemény szerint a III. Birodalom hős katonája abba a fejsérülésbe halt bele, amit a júliusi repülőtámadás során szerzett.

Hitler látványos temetést rendezett a tábornagynak, az özvegynek pedig álszent módon részvéttáviratot küldött. A Führer betartotta az ígéretét, a háború végéig titokban maradt, hogy Rommelnek köze volt a merénylethez. Rommel volt az egyetlen magas rangú német katona, akinek nevéhez semmilyen háborús bűn nem tapadt. Éppen ezért nemcsak a németek, de ellenségei körében is hatalmas tisztelet övezte.

Azoknak akiknek nem volt kedvük elolvasni eme terjedelmes írást, itt egy videó a történtekről: 


Írta: Bodzy

Utoljára frissítve: 2016. július 8. 08:27

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    bodzy
    • VIP
    · 7 éve
    Köszönöm megtisztelő ! ;-) Akkor ha minden igaz holnap is kapsz egy kis olvasnivalót...... :w00t:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Vape
    • Tankos
    · 7 éve
    Nagyszerü a cikk! Bodzy, elsősorban azért regisztráltam, hogy megköszönjem a fáradozásodat! :-)
    Amint lesz időm elolvasom a dieppe-i cikket is.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    kharon00
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="colmancer"]Sziasztok!

    Én is köszönöm a jó cikket!
    Nagy gratula az írójának!

    [s]A "Desert rats" ZX Spectrum proginak nincs meg véletlenül ugyanígy a linkje?[/s] ;-)
    Tárgytalan...beírtam azzal és ok.
    Érdemes kipróbálnotok[/quote]

    Desert Rats, Vulcan...hnmmm.. Örök királyok.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    bodzy
    • VIP
    · 7 éve
    Köszönöm Mindenkinek a véleményeket, azért a következő rövidebb lesz már csak azért is mert az egy konkrét eseményt fog követni...... ;-)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Toydolls2
    • VIP
    · 7 éve
    Remek Elek! Öööö... Bodzy!
    Remek összeállítás, még így röviden is! Pont ráértem végigolvasni, köszi Bodzy! :beer2:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    DonCartach
    • Tankos
    · 7 éve
    Jó cikk lett.
    Monty - mint hatalmas tábornok?
    Egy kis érdekesség: Rommel 1941. február 12-én érkezett meg Tripoliba - nos egy kis cselt eszelt ki a brit kémek megtévesztésére.
    A beérkező tankok személyzetének kiadta utasításba, h a kikötőt látványosan kell elhagyni, majd egy nagy kört téve vissza pár jelzés felfesteni (számok stb.) és újra ki a városba. Úgy tűnjön, mintha többen lennének.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Leopardusz
    • Tankos
    · 7 éve
    Nagyon jó kis irás, s ha már szóba került, én az Észak-Afrikai harcteret a Panzer Generalból ismertem meg :-) , rettentő hangulatosak, addiktok az afrikai pályák (s nem csak azok)

    szerk. most látom, nem csak nekem ugrott egyből az eszembe az etalon Panzer General :beer2:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    colmancer
    • Tankos
    · 7 éve
    Sziasztok!

    Én is köszönöm a jó cikket!
    Nagy gratula az írójának!

    [s]A "Desert rats" ZX Spectrum proginak nincs meg véletlenül ugyanígy a linkje?[/s] ;-)
    Tárgytalan...beírtam azzal és ok.
    Érdemes kipróbálnotok
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    CrossMetal1
    • Tankos
    · 7 éve
    Sok könyvet olvastam a második világháborúról köztük sivatagiakat is.Nagyon jó,érdekes összefoglaló!
    Könyvek: Eric Lambert: Dicsőségre ítélve
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    pepe0419
    • Tankos
    · 7 éve
    Nagyon szeretem ezeket a leírásokat, a II. VH volt a kedvenc témám középiskolában, nálunk a történelemoktatás meg is állt a VH végén, érettségin is ez volt az utolsó tétel. Az azutáni évek megítélése akkoriban bizonytalanná vált és ezért nem oktatta le a töritanárom A háború afrikai színtere tetszett a legjobban, pont Rommel miatt. Régen, mikor a Panzer Generállal játszottam, simán lenyomtam itt a szövetségeket.
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.