Jelenleg

36
látogatónk van

2014. július 8. 13:23

Fejlesztői hírcsokor #78

(1 szavazat)
45 hozzászólás

  • Captcha a bot programot használók ellen? "Valószínűleg az év vége felé, ha nem változnak addig a tervek."  
  • Jól működik a hatodik érzék (volt aki panaszkodott hogy nem villan fel rendesen)
  • Nem tervezik a Super Persthing buffolását.
  • A fejlesztők dolgoznak annak a bugnak a javításán amikor nem látod online-nak a barátod a barátlistán (......)
  • Egy fejlesztő azt mondta a legendás MTLS-1G14 (az iker ágyús) Amerikai ajándék verzió része lett volna. Legalábbis a távoli múltban így tervezték.
  • FV4202 lecserélése megerősítve 
  • Jelenleg nincs tervben TD szám korlátozás. 
  • Egy WG gyűlésen megengedték pár embernek (ebben az esetben Tanitha-nak) hogy beszéljenek a globális fejlesztésekről és problémákról a saját belátásuk szerint.
  • Túl sok AFK játékos a csatában (Ázsiai szerver)? "Az emberek sok mindent elhisznek. Nyugodtan hihetsz benne ha azt akarod."
  • A botok blokkolásával kapcsolatban: ".. nem lehet rendesen blokkolni őket. Minden próbálkozás amit más software cégeknél láttam a múltban azzal végződött hogy kb 4 órára blokkolták őket. 4 óra múlva a megváltoztatott bot újra körforgásba került és semmi hatása nem volt."
  • T-44-85-öt a polcra tették
  • Kínai TD-k jönnek de nem idén.
  • Tervbe a könnyű tankok átdolgozása. 
  • Amikor átdolgozzák az IS-3-at HD-re, akkor megkapja a "történelmi páncélzatát"
  • Lesznek olasz és EU tankok csak nem mostanában
  • Kész vannak a tervek az EU ágra és a legénységre, ezeket majd akkor osztják meg ha itt lesz az ideje. 
  • AMX-30 jön. (Majd ha kész lesz)
  • Tervben vannak az alternatív Francia közepes és nehéz ágak. De biztos nem idén jönnek
  • NbFz-t nem tervezik berakni egyelőre. 
  • Legalább még egy közepes ágat terveznek az Amerikaiaknak. 
  • Vannak tervek a Sturmtigerre de egyelőre azt is a polcra tették. 
  • A Németen kívül más nemzeteknek is terveznek "szuper nehéz" tankot.
  • Nem tervezik hogy a normál tankokat prémium tankra lehessen átalakítani. 
  • Egyelőre nincsenek tervben kétéltű és tűzszórós tankok
  • Lehet még idén lesznek garázs csaták.
  • Elvetették azt a tervet hogy a statisztikát rejteni lehessen. 
  • Lesz rá opció hogy már töltés közben is lehessen a  chatbe írni. 
  • A fejlesztők beakarnak rakni "csatában"/"hangárban" állapotot a játékosoknak. 
  • "Minsk" és "Konigsberg" pályákat még csinálják. 
  • Kísérleteznek nagy pályákkal. 
  • Fejlesztik a minimap funkciókat. 
  • Lehet lesznek éjjeli pályák de nagyon távoli. 
  • Nem tervezik a 30mp csata számláló megváltoztatását. 
  • Vannak ötletek a füst lövedékek bevezetésére de kliens és szerveroldali problémák vannak vele. 
  • A lánctalp nyomok időtartama nőni fog de nem maradnak véglegesen a  talajon 
  • Lesz időjárás változás "Ha kész lesz"
  • Nem fejlesztenek külön 64bites klienset. 
  • Lehet átdolgozzák a  HESH mechanizmust.
  • Storm megerősíti: a 9.2 kiadási jegyzetekben volt egy hiba, pontosabban abban a részben ahol azt írta, hogy a HD modell csak a játékos tankját látszik - a valóságban a HD modellek az összes HD tankon lesznek, de a többi tankon 50%-al rosszabb minőségben
  • a fenti változtatás azért lett eszközölve, hogy a textúrák ne terheljék túl a grafikus memóriát, Storm azt mondja, hogy a különbség csak olyan 1-1.5 m-es távon észrevehető
  • a fenti változtatások csökkenteni fogják a laggot ami akkor jelentkezik, ha egy HD tankot először fedeznek fel? Storm: "Nem tudok mondani semmit ezzel kapcsolatban"
  • FV215b (183) HESH átütés nefelve lett, mert más nerfek, mint a sebzés/perc nerf stb. nem oldaná meg az egylövés problémát a tankkal, pontos belső mérések történtek, hogy milyen változást fog hozni ez a nehéz tankokra nézve, ha rájuk lőnek elölről vele
  • Storm a FV215b (183) nerfről: "A jármű az AP lőszere köré lett egyensúlyozva, aminek jobbak a karakterisztikái. A tény, hogy mindenki HESH lőszert kezdett használni nem lett előre látva az egyensúlyozóink által, és ez a mi hibánk. A 230as átütésű HESH lőszernek még mindig lesznek felhasználási módjai a "papír" célpontok és az ellenfelek oldala és háta ellen."
  • IS-3 nem lesz HD a 9.2-ben, eltolták
  • nincs tervben a Korea és ASIA szerverek egyesítése
  • jelenleg, VK4502(P) Ausf.B-vel kapcsolatban páncél buffokról gondolkoznak, a felső és alsó homlokpáncélon
  • a Sentinel Ausztrál tank lehet, hogy "be lesz vezetve egy napon, "nem 2014-ben" (SS: az alapján amit Chieftain korábban mondott, a Sentinel nem lesz része a "Firefly" ágnak, szóval lehet később jön)
  • lehetséges, hogy az Ausztrál Kenguru festés megjelenik a WoT-ban
  • "A jelenlegi történelmi csaták kikerülnek a 9.2-ben, de nem lesz új. Az egészet újradolgozzák. Jelenleg visszajelzéseket várunk a  módról."
  • Az az info előzetes hogy a 9.3-ben jönnek az Amerikai könnyű tankok. Lehet ez változni fog. 
  • Nincs infó arról hogy aZ M47 Patton bekerül-e. 
  • FV4202 átalakul másik tankká a jövőben? "Átdolgozás szempontjából átnézik, de nema  közeljövőben. Inkább év vége fele. Még túl távol van a véglegesítéshez."
  • Cannoneer (WG fejlesztő) szerint , még nem tudni milyen löveggel fog az LLTB rendelkezni (57mm, 76mm, 85mm volt említve). Még nem egyensúlyozták a tankot. 
  • Orosz T7 könnyű tank? "sajnos nem mondok semmit" (Eredetileg az LTTB egy már bent lévő T7-ből jött volna ki, de lehetséges hogy T7 lesz mert történelmileg nem passzol T8ba)
  • Nincs infó arról hogy lecserélnék a WT E-100at valami másra. 
  • Ahogy korábban mondták a T8 Német prémium közepes tank valószínű a Panther Ausf. F 88mm L/74 lesz.
  • Japán T8 prémium közepes tank? Tanitha "Örülünk hogy sok japán játékosunk van a szerveren (Ázsiai), de sok időbe telik az új tankok fejlesztése/modellezése/kutatása. Kérlek legyetek türelmesek."
  • Legénység specializáció váltás : "Hello, jelenleg vannak tervek/fejlesztés ezzel kapcsolatban szóval van rá esély hogy valamelyik jövőbeni patchben bekerül ilyen funkció. Nema  közeljövőben de lehet az év vége felé vagy a következő év elején."
  • A Maus rekonstrukció helyzete: "Jelenleg az építést dolgozzák ki. Ez nagy projekt és mindenképpen informáljuk a közösséget a fejleményekről és a munka helyzetéről."
  • Úgy tűnik lehet hogy az FV 4202-t lecserélik valamivel és az FV 4202 majd T8 prémium tank lesz a történelmi 20pdr-el. Még nem tudni hogy "ingyen" megkapják-e az emberek mint régen a  T34-et.

Forrás: http://wot-kpp.blogspot.hu/

Utoljára frissítve: 2014. július 8. 13:28

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Hun_Mercenary
    • Tankos
    · 9 éve
    Én nem akarom elhinni, hogy egy 400 wn8-as 43%-os játékos élvezi a játékot. Mit élvez benne?? Azt se tudja mi zajlik körülette a pályán.. meg mi jó neki abban, hogy folyton veszít és elsőnek hal meg?
    Mindenkinek joga van játszani, csak a noobok korlátozzák a jobb játékosokat a játékban. Ez itt a probléma. Az külön vicc, amikor top tankok egy 41-43%-os stock IS-T29 platoon. Képtelenség ezeket szerencsecsomagokat kompenzálni. Én a szakasz opciót se tenném nekik elérhetővé, mert minden csatában 2 ember mínuszt jelentenek a csapatnak.
    Mondjuk én alapból nem értem, hogy hogy lehet valaki 45% alatt...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    B0x4
    • Tankos
    · 9 éve
    Eldegor. Turulnak és neked is igazad van. Neked tier 4-5-ig maximum, neki pedig felette. Az úgynevezett "noob" passzív játékosokkal, akkor van a baj, ha tele van vele a tier 10-es csapatod. Talán az első 8-9-10-es tier tankot csataszámhoz kellene kötni... Vagy, valami kemény küldetéshez. (én is noob vagyok, de mióta figyelek a játékomra, megdupláztam a pontszámom.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Turul_Harcos
    • Tankos
    · 9 éve
    Írta: W4SS4W 2014. július 11., péntek 20:37

    "eldegor-nak adok igazat, ez csak egy játék!!! néha engem is felidegesítenek a mondjuk így "noob"-ok, de attól még nem szoktam le szólni őket mert ez egy játék!"
    Persze hogy csak egy játék! De ha már idejét pazarolja rá akkor játsszon is vele! Hiszen ez egy "CSAPATJÁTÉK", és a csapattársak elvárják ha már random hozzájuk sorsolta, hogy kivegye a részét belőle. A bénázás nem zavar, mindenki elölről kezdi elsajátítani a játékot, az már viszont zavar, ha nem játszik, vagy "helytelenül" játszik. Ezért is hozta létre a "JELENTÉST" a WG, de igazat megvallva sokat nem ér csak akkor, ha sikerül "nagykutyával" játszani.
    A noobozás engem sohasem zavart, ugyanis általában a rozsdavörösek nooboznak mindenkit. Legutóbb az ellenfél +2 tierese noobozot mert golddal lőttem....tegye ez jogában áll. Válaszolni akkor szoktam, ha privátot ír, vagy ha belekeveri a szeretteimet a mondandójába obszcén kifejezéssekkel megspékelve.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    W4SS4W
    • Tankos
    · 9 éve
    eldegor-nak adok igazat, ez csak egy játék!!! néha engem is felidegesítenek a mondjuk így "noob"-ok, de attól még nem szoktam le szólni őket mert ez egy játék! ha már nem élvezem a sok "noob" miatt akkor nem le oltom ha nem kilépek és mást csinálok mert ezt NEM kötelező! ha nem élvezed ne játssz ennyi. egyik kedvencem a játékokkal kapcsolatba amikor egy GTA szerveren valaki bannot kapót és ott nyavalygott hogy "lécci engedjetek vissza már annyi mindent elértem" elért? a való életben érjél el valamit... ezzel csak azt akarom mondani hogy ez egy játék és nem belehalni a szenvedésbe...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Turul_Harcos
    • Tankos
    · 9 éve
    Írta: eldegor 2014. július 11., péntek 19:05

    turul harcos:
    "1. igen, joga van hozzá hogy bènázzon ès ha neki ez szòrakozás ám legyen,"
    Úgy nézz ki nem ment át amit írtam.....nem azt mondtam, hogy ne játsszon! Játsszon csak, úgy ahogy képességeiből és körülményeiből telik. Azt szeretem volna tudtodra hozni, hogy a másik játékát ne rontsa el azzal, hogy ő "nem játszik"! De úgy nézz ki, te szereted a "nem játszó" társakat! Ha elmentek teniszezni és te csak állsz a vonal mellett vagy bent a hálónál és nem csinálsz semmit, illetve szándékosan rontod el game-et, abba mi a szórakozás??? Örülnek a barátaid, hogy folyamatosan te rontasz azzal, hogy nem is akarsz részt venni a közös időtöltésben??? Én a bénázásra nem utaltam, csak annyit, hogy senki sem úgy kezdi a játékot, hogy epic benne....talán csak a second acc-osok. de a játékot azért játsszák hogy kikapcsolódjanak, illetve sikerélményük legyen benne. Visszatérve a teniszre: tegyük fel, hogy eléggé gyatrán megy neked a játék, de ütsz egy olyan fonákost amivel pontot szerzel a team-ednek. A siker okozta lelkesedés kedvelteti meg az emberrel jobban az időtöltést, játékot. Rengeteget szakaszolok a barátaimmal a WoT-on. Nem hinném, hogy ezt a játékot játszanánk csak úgy a játék kedvéért, ha nem akarnánk az együtt töltött idő mellett kellemes élményeket sikereket szerezni magunknak, illetve egymásnak.
    Száz szónak is egy a vége: Aki 20-30 ezer csatát játszik és nem éri el a 100-at a win8-a, AZ NEM JÁTSZIK a WoT-tal! Mert aki valamit is csinál annak azért pár százra felmegy a mutatója.
    "2. amit emlìtettèl a fociròl èrdekes..." csupán hasonlat akart lenni, vagy inkább "példa", hogy milyen típusú játékosok azok akik igazából "nem játszanak", hanem a te játékodat rontják el. Nagyon élvezetes úgy játszani, hogy szándékosan hátráltatnak azzal, hogy direkt megsebeznek, lökdösnek, elárulják a helyzeted vagy a tankjukat rakják be a csatába.
    "3. az arty rinya hasonlat..."
    Én ezt írtam és tartom is magam ehhez: "Magasabb tierben a 4-5 arty/csapat megöli a jó játékot (a csatát teljesen megbénítja)..." ezzel nem azt mondtam, hogy ne legyenek, hanem azt, hogy csatánkét 1 vagy 2 éppen elég belőle.
    Remélem így már érthetőbb voltam.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    eldegor
    • Tankos
    · 9 éve
    turul harcos:
    1. igen, joga van hozzá hogy bènázzon ès ha neki ez szòrakozás ám legyen, Te nem dönthetsz arròl kinek mi szòrakoztatò, különbözõek vagyunk ami neked az másnak nem, ami màsnak az neked nem - volt olyan játèkostársam is klánom belül aki èrtelmi fogyatèkosnak tūnt, most akkor õ sem játszhat?
    2. amit emlìtettèl a fociròl èrdekes... ezek alapján ma magyarországon az nb1-et is törölni kellene... , vagy pl. egy másik pèlda: szoktunk járni a haverokkal teniszezni, nem tud mindenki egyformán valaki egyszerūen bèna hozzá, de èlvezzük a játèkot, akkor most nem volna szabad mert nem vagyunk profik vagy mi?
    3. az arty rinya hasonlat: egy MMO-ban folyamat azon sìrnának a ranger kaszttòl vegyèk el az ìjakat ne lõhessenek csak parittyával, de azt is csak 5m-rõl + ne legyen semikèpp sem pontos mert akkor már nono...

    az a nagy baj, hogy fel sem merül bennetek, hogy valaki ezzel a játèkkal tènyleg csak játszik...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Turul_Harcos
    • Tankos
    · 9 éve
    Írta: eldegor 2014. július 11., péntek 09:19
    "ez egy JÁTÉK ezt kellene felfogni, de nagyon sok embernek ez nem megy és még ők bizonygatják, hogy miért nem tudja sok ember felfogni, hogy kell a tankokkal jól játszani "
    A JÁTÉK ADDIG SZÓRAKOZTATÓ AMÍG SZÓRAKOZÁST NYÚJT! Mi szórakozása lehet annak az embernek akinek fogalma sincs, hogyan kell a játékkal játszani, és nem is akarja megtudni! Vegyük például a labdarúgást: a társak akik veled elmennek focizni elkezdenek tanítani téged hogyan kell. Mutatják ezerszer neked, hogy mit hogyan csinálj, hogy gyakorolj és minél jobban belejöjj, hiszen úgy szórakoztató a játék. Egy idő után azt veszik észre rajtad, hogy te nem akarsz "fejlődni" azaz téged nem érdekel annyira a játék amit veled játszanak, hiszen ez csak egy játék, és te csak "játszol". A "csapatban" akivel vagy jó pár ezerszer veszít hiszen a társa, azaz Te nem érti a játékot, hogy hogyan kell játszani. Egy idő után nem fognak szeretni veled focizni, mert azonkívül, hogy egy csapatban vagy velük nem csinálsz semmit. És az az igazság, hogy az sem baj, hogy nem akarsz fejlődni, mert ez azt mutatja, hogy nem érdekel annyira a játék és gondolom emiatt egy idő után abba is hagyod. Ezzel sincs semmi gond. Azzal van a gond amikor kedvedet leled abban, hogy a másik játékát rontsd el! Hiszen minden ember szabadsága a másik ember szabadságáig tart! Milyen jogon rontja el az én játékom azzal, hogy 20 ezerszer jön le velem focizni és az ellenfélnek elárulja a taktikát (beírja a chat-ablakba a társai elhelyezkedését), vagy nem csinál semmit (tétlen/bot), vagy amikor felé megy a labda arra rúgja amerre nézz (a levegőbe való pufogtatásával bespottol), vagy éppen nem a szabályoknak megfelelően játszik!
    Na az ilyen minek játszik??? Szórakozik???
    Mert akinek nem megy az egy idő után abba hagyja (normál esetben), hiszen nincs benne semmi szórakozás, ha semmilyen sikerélményem sincs. Így elvárható, hogy ha szeretne több sikert a játékban, akkor megpróbál jobb lenni. Ez kinek jobban sikerül, kinek kevésbé.
    Viszont aki lejátszik 30-40 ezer csatát úgy, hogy a mutatói csak egy kicsit térnek el az origótól ott már problémák vannak!
    Milyen jogon rontja el az én játékomat?! Joga van hozzá??? Te lelkesen focizol és a csapatodban az egyik kevésbé "fejlődésre" vágyó elárulja rögzített helyzetnél, hogy hova fognak a társai passzolni, vagy öngólt rúg szándékosan, vagy csak elsétál a sarokba és tétlenül "belülről" figyeli a meccseteket...joga van hozzá, hogy elrontsa a játékotokat???
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    eldegor
    • Tankos
    · 9 éve
    Ti most komolyan ezen veszekedtek? Anyuuuu nekem van igazam! - Nem! Nekem!...
    LOL

    OP az arty? Játsz artyval - meglátod mennyire nem az...
    1lövésez egy tankot? - nagyon ritka viszont sokat lő mellé, sok a 0 sebzés is ha betalál, ha valaki nem spotol neki lőni sem tud + töltési idő + te is egylövésből kiszeded vagy max kettőből, ha felspotolják szinte egyenlő a halállal, városi pályán pedig már az elején el van ba... a játéka

    Ugyanígy mi a bajotok a "vérpistikékkel"? Tiltsák ki őket a játékből? - ez egy JÁTÉK ezt kellene felfogni, de nagyon sok embernek ez nem megy és még ők bizonygatják, hogy miért nem tudja sok ember felfogni, hogy kell a tankokkal jól játszani /hmm... nekik kellene felfogniuk ez JÁTÉK ahol az 5éves Pistike is játszhat és a 80éves János bácsi vagy az akárhány éves de xar géppel rendelkező Kató néni... mi a baj azzal ha valaki nem akar "megtanulni" jól játszani és csak puffogtatni akar? ugyanolyan joga van hozzá, mint neked...
    ... elbaxxák a játékod? - Te is elbaxod az övék amikor lennobozod őket, kilövöd őket úgy hogy meg sem tud sebezni, stb...
    felbax a random? - told szakaszban, így sem megy? - mehet a csapat csata, század stb.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    BAGETT
    • Tankos
    · 9 éve
    Nem nagyon. Az már majdnem biztos, hogy valamikor lecserélik. A másikat ha ez megvan automatikusan megkapod helyette. Ennyi.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Udidra
    • Tankos
    · 9 éve
    Az FV4202 lehet T8 prémium lesz ezt mennyire lehet komolyan venni? Lehet érdekelne a dolog és akkor elindulok az ágon,már terveztem egy ideje.
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.