Paraméterek
Ágyú
Erre a tankra a kiváló 10,5 cm KwK 46 L/68-as ágyút szerelték, melynek sebzése 320/320/420, átütése pedig 225/285/60 mm. A 320-as átlagsebzés az IS-3-hoz képest ugyan nem tűnik soknak, de mivel ezen ágyú igazi erőssége a pontosságában rejlik (0,34 m/2,3 s), így ezt a sebzést viszonylag megbízhatóan képes több száz méterről is bevinni (lásd lenti videóban az 5. killt).
A 225 mm-es átütés tier 8-as tankok ellen bőven elég ha gyenge pontot célzunk (tier 8-ban már mindig illik), tier 9 ellen azonban már izzadós kicsit. Ha egy E-75 kicsit is be van fordítva, szemből csak nagy szerencsével tudjuk átlőni a hasát (random faktor). A többi tier 8-as nehéz tankhoz képest azonban nem szenved hátrányt emiatt, mivel jellemzően azok átütése is 225 körül mozog. Megjegyezném, hogy az IS-3 BL-9-es lövege ugyanolyan átütés, de jobb töltési idő mellett 390-es átlagsebzést kapott, amit egyedül a BL-9 pontatlanságával kompenzáltak, így a Tiger II-vel jellemzően erre kell majd építenünk taktikánkat (a T32 T5E1 ágyúja ugyanolyan gyorsan tölt mint a Tiger II, viszont kisebb az átütése és pontatlanabb is).
Az ágyú vertikális kitéríthetősége -7°/+17° ami az IS-3-nál jobb ugyan, de a T32 -10°-ának nyomába sem ér.
Torony
Fordulási sebessége 25°/sec, ami nagyjából megegyezik az IS-3/T32 pároséval. Ez nem egy kimagasló érték, szóval egy közelharci med/ligth támadásnál minden esetben érdemes a testtel is rásegíteni a fordulásra.
A torony frontpáncélja 185 mm, ami a legvékonyabb a 3 tank közül, viszont jellemzően senki nem ezt fogja lőni ha nem csak a torony látszik, hanem a jól látható és papírvékony parancsnoki kupola vagy kémlelőnyílás is.
Felépítmény
Frontpáncélja 150 mm-es, azonban német tankhoz illőn ennek is szép nagy gyenge pontok vannak az elején: hasaalja, géppuskanyílás. A felépítmény felső páncéllemeze azonban – ha nem a géppuskanyílást lövik – beforgatva szinte mindent képes pattintani. Mindenképp érdemes, sőt, kötelező a tankot beforgatni szemből érkező támadáskor, ezáltal is megnövelve az effektív páncélvastagságunkat.
A sidescraper technikát legvégsőbb esetben használom csak vele, mert nagyon nehéz eltalálni a pontos kifordítási szöget: ha túl kicsi, akkor kilátszik a haspáncél, ha viszont túl nagy akkor simán átlövik az oldalát, ami jóval érzékenyebb mint mondjuk az IS-3-é. Arra számítsunk, hogy frontális találatnál szinte garantált hogy elszáll a motor/sofőr, rosszabb esetben pedig ki is gyullad, amit közel sem hívnék ritka eseménynek.
Összességében véve azonban egy remek, helyes használat esetén tier 8-ig pattogós páncélzattal rendelkezik, igazi kistestvére az E-75-nek, de ahogy annál is, a KT-nál is mindig rejtsük el az alsó frontpáncélt.
Felfüggesztés
Fordulási sebessége 26°/sec, ami közepesen jó értéknek mondható (IS-3: 30°/s, T32: 25°/s).
Motor
A Maybach HL 230 TRM P45 motor a maga 700 LE-jével közepesen jó gyorsulást biztosít a 38 km/h-s végsebességünkhöz (IS-3: 38 km/h, T32: 35 km/h).
Ajánlott játékstílus
A Tiger II magasabb tier ellen sebességének és ágyújának köszönhetően nem kifejezetten támadó, inkább egy támogató, sniper tank. Ha top tankok vagyunk, akkor persze bátran vezethetjük vele a támadást. Tier 9+ csatákban a sniper képességét veszem elő és egy hullámmal a front mögött haladva az ellenség feltűnésekor még azok látótávján kívülről próbálok támogatást adni.
Ami már-már zsigeri szinten belém rögződött, hogy mindig, minden esetben beforgatom a tankot és próbálom elrejteni a hasát, mert sok, főleg távolabbról leadott lövést vagyunk képesek így pattintani. Arra azonban ügyeljünk hogy ne fordítsuk túl, mert az oldalpáncélja nagyon gyenge illetve lehetőség szerint kerüljük a közelharcot vele.
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
Töltésgyorsító, Ventilátor, Látcső.
Ajánlott fogyóeszközök
Kis javítókészlet, Kis elsősegélycsomag, Automata tűzoltókészülék. Utóbbira sajnos sokszor szükségünk lesz.
Ajánlott legénységi képzettségek
Parancsnoknak 6. érzék, Szerelés, BiA (Elit alakulat). Érdemes a szereléssel kezdeni, majd ha elérte a 100%-ot, újraosztani a parancsnokon a skillt.
Bevétel
Átlagos bevétel
Tier 8-as tankhoz híven, prémiummal simán pluszban lehet tartani, az 1.030 kredites lőszerár mellett prémium nélkül viszont átlag felett kell teljesítenünk ha nem akarunk veszteségesek lenni vele.
Előnyök és hátrányok
Előnyei
- Pontos ágyú
- Gyors célzás
- Megfelelő használat mellett masszív páncélzat
Hátrányai
- Sérülékeny motor
- Szemből könnyen kigyújtható
- Kis alfa sebzés
Kiknek ajánlott
Mint a német tankok többségére, erre is igaz, hogy kezdőknek nem ajánlott ezzel kezdeniük, mert a legnehezebben játszható tankok egyike. Akik viszont szeretik a kihívásokat illetve a sniperkedős/támogatós játékstílust, azoknak kötelező darab és a Tiger mellett állandó helye lesz a garázsban.
Videó
A lenti videó eredménye: 1.992 XP - 4.667 sebzés - 5 kill - 64.900 kredit - Mesterlövész medál.
mi a fenét kell a ...