Jelenleg

28
látogatónk van

2021. augusztus 28. 07:10

Strv K maraton (08.27-09.06)

Írta:
(30 szavazat)
116 hozzászólás

Pénteken új tank maraton indul, melyben a tömérdek értékes jutalom mellett a játék első IX-es prémium tankját is megszerezhetjük magunknak:

Hogy mi is a tank maraton és hogy nagyjából mennyi idő kifarmolni a jutalom tankot, arról a CIKK VÉGÉN OLVASHATTOK PZoli tollából.

A tankról néhány szóban

Az Strv K az első IX-es prémium tank a játékban, vagyis kredit és legénységi XP szorzóval is rendelkezik, sőt, ezzel már képesek leszünk kötvényeket is szerezni csatáink során.

A tank a boltból is megvásárolható egy aranyos kis csomag részeként, aminek alap ára 23.500 Ft. Ezt az árat csökkenthetitek majd a lenti küldetésekkel.

Szabályok

A maraton időtartama: 2021.08.27. 10:00 - 2021.09.06. 10:00

I. fejezet

A maraton I. fejezete 10 napig tart és 10 egymást követő szakaszból/küldetésből áll, melyek mindegyike két módon teljesíthető:

  • Elkötelezettséggel: Ezek főleg a megszerzett alap XP köré épülnek majd és Tier VI-X tankokkal teljesíthetünk őket. Kizárólag azon csaták számítanak, melyekben a top 10 alap XP szerző közt végzünk (mindegy ki nyer vagy veszít).
  • Kiválósággal: Ezeket a némileg komplexebb kihívások, melyeket csak Tier IX-X tankokkal teljesítünk.

Ha úgy érzed, hogy nem teljesítheted az összes küldetést, akkor is megéri belevágni, ugyanis minden egyes szakasz teljesítésével -10%-os árkedvezményt kapsz majd a jutalom tank árából a boltban (tehát ha a 6. szakaszig jutsz el, akkor eredeti árának 40%-ért veheted majd meg a tankot). Fontos: Ha kiváltod a csomagot, a kifullozza az összes küldetésedet, amiket utána már nem teljesíthetsz.

Mindegy melyik módon teljesítünk egy küldetést, a játék automatikusan továbblép a következőre, ha ez megtörténik. Az egyes szakaszok teljesítéséért is jutalmakat kapunk.

Maraton küldetések

II. fejezet

Miután teljesítettük az I. fejezet küldetéseit (vagy megvettük a csomagot hozzá), újabb 10 napi küldetés vár ránk, amiket kizárólag a jutalom tankkal tudunk teljesíteni a következő jutalmakért: személyes tartalékok, prémium napok és legénységi könyvek. A küldetések indulásuktól számítva 24 óráig érvényesek.


Tippek, tanácsok a maratonhoz

A jobb játékosok Tier 9-10-ben a kiválósággal megoldott küldetésekkel gyorsabban haladhatnak, de ők a kevesek, ez a bekezdés nem nekik szól, hanem a többségnek, akik az alap XP-t fogják farmolni.

A MATEK:

A kifarmolós verzióhoz szükséges alap XP  értékek (Szint / Az adott szint XP értéke / Az adott szinthez szükséges összes XP az előző szinteket is beleértve):

  1. 3000 / 3000
  2. 6000 / 9000
  3. 9000 / 18000
  4. 18000 / 36000
  5. 30000 / 66000
  6. 32000 / 98000
  7. 33000 / 131000
  8. 35000 / 166000
  9. 43000 / 209000
  10. 53000 / 262000

Az 5. szakasz (50%-os kupon) befejezéséhez 66.000 XP kell. Ez az összes XP negyede. A 7. szakasz (70%-os kupon) befejezéséhez 131.000 XP kell. Ez az összes XP fele.

Összesen 10 nap van rá és ha valaki végig akarja húzni elkötelezettséggel (csak a XP), akkor 262.000-et kell összegyűjtenie. Mindezt Tier 6+ tankkal. Csak az alap XP számít, tehát se prémfiók, se személyes tartalékok, se semmi más nem adódik hozzá és csak azokat a csaták veszi figyelembe az esemény, amelyekben benne vagy a top 10 alap XP szerző játékos között a csapatodban.

500 átlag alap XP-vel kalkulálva ez 524 csata. Átlag 7-8 perces csatákkal számolva (ebbe az időbe beleértve a két csata közti tankválasztási, MM-re várakozási és csata betöltési időt) ez 61-70 óra. Egy nap tehát 26.200 XP-t kell összehozni átlagban és ez az átlag 500 alap XP-s értékkel nézve kb. 6-7 óra minden nap.

A szükséges idő nagyban függ a játékos tudásától, egy jobb játékosnak ennél nyilván gyorsabban megy, de egy gyengébbet nem csak az sújt, hogy csatánként kevesebbet szed össze, hanem az is, hogy ő gyakran nem kerül be a top 10-be, így még azt a kevesebb XP-t sem számolja be neki, így egy bizonyos tudás szint alatt nagyon nehézzé vagy lehetetlenné válhat a maraton végigcsinálása. Ha csak 400 az átlag alap XP-d, akkor a teljes idő máris legalább 76-87 óra (napi 7-9 óra) + a top 10-en kívüli csaták ideje.

Melyik tankokkal érdemes csinálni? Azokkal, amikkel eredményesebben játszol, azaz jó XP-ket szerzel átlagban. Meg tudod ugyan nézni a statisztikáknál, hogy melyik tankkal mennyi az átlag XP-d, de ez a szám csalóka, mert ez az érték nem csak az átlag alap XP-t számolja bele, hanem az esetleges prém fiókot is (egyéb másokat semmit sem), ezért pl.: lehet valakinek az IS-3-mal 600 átlag XP-t ír, a másiknak meg 750-et, de mégis az előbbi a jobb játékos, mert az soha nem használt még prém fiókot, az utóbbi pedig állandóan, így összehasonlításban ez valójában csak 500 lenne az utóbbi játékosnak. Lényeg, ami lényeg, hogy ez a szám csalóka lehet.

A csomag alap ára 23.558 Ft (ez kb. 15-20%-kal magasabb, mint a 8-as prém maraton tankok esetében). Minden egyes -10%-os kupon kb. -2.356 Ft-ot jelent. Igen, lényegében ha az 5-ös szintet megcsinálod (66.000 XP, azaz az egésznek a negyede), akkor kerül kb. annyiba (11.779 Ft), mint egy drágább 8-as prém tank önmagában a prém shopból. Ráadásul ez a csomag nem igazán tartalmaz a tankon és a 0. BIA-s legénységen kívül igazán értékes elemet (pár nap prém fiók, némi felszerelés, egy kis kredit), tehát a csomag nyilván túl van árazva (egészében talán 12.000 Ft-nak illene lennie) mert az a koncepció, hogy ha valaki már belekezdett és eljutott valameddig, az gyakran megveszi csak azért is, hogy a beleölt ideje ne vesszen kárba, akkor is, ha amúgy normál esetben nem venné meg.

Maga a tank az első tesztek alapján kb. azt hozza, amire számítani lehetett, egy nem túl jó Tier 9-es tank képességeivel rendelkezik (elég felejtős), azaz egyáltalán nem OP (nem fogja átírni a meta-t), nincs benne semmi érdekes, nem ad egyedi játékélményt és nyilvánvalóan azért ilyen paraméterekkel érkezett a játékba, hogy ne legyen túl nagy felháborodás, de közben elkezdje szokni a játékostársadalom a tier 9-es prémium tankok létét. Emiatt 60%-os kuponkedvezménynél drágábban (9.423 Ft) nem igazán érheti meg egy átlag elvárásokkal rendelkező vásárló számára, de jó szívvel inkább 70-80-90%-os kuponnal lehetne ajánlani, ugyanakkor akármilyen áron is szerzi meg valaki, a képességei miatt igen valószínű, hogy nem ez lesz a garázsának ékköve (ellenben az előző maratonokban lévő tankokkal, amelyek többségének biztosan van kisebb-nagyobb "rajongó tábora".

A legénység amúgy 0. BIA (bajtársak) szakértelemmel rendelkezik, ami svéd tankkal játszó játékosnak értékes lehet (megjegyzendő, hogy az Strv K-ba 5 fős legénység van, amiből a rádióst és töltőt nem fogod tudni használni a többi svéd nehéz tankban, ugyanis azok 3 fősek csak).

+1: Mint minden WOT-os eseménynél, itt is a dátum szerinti utolsó napon már csak reggelig lehet teljesíteni, mert akkor véget ér az esemény, ami ennél a maratonnál szeptember 6. hétfő reggel 10 óra, szóval nehogy kicsússzatok az időből!

A MARATON LÉNYEGE:

A maraton nem arról szól, hogy a játékosok ingyen tankot szerezzenek, hanem éppen ennek az ellentéte, azaz, hogy a játékosok fizessenek. A teljesen ingyen szerezhetőség csak mézesmadzag, hogy az emberek elhiggyék, hogy meglesz ingyen, de a cél az, hogy a hosszú úton valahol elfáradjanak és hogy ne érezzék feleslegesnek az eddig megtett szakaszokat, ezért inkább kifizessék a hátralévőket. Ez és ennyi és nem többről szól ez az esemény. Persze vannak akik végigcsinálják, de ők nincsenek sokan és többnyire jobb játékosok, akiknek kevesebb időbe telik, illetve egy részük nem annyira jó játékos, aki kiseggeli és ez a két pici csoport igazolja, hogy meg lehet csinálni, azaz, hogy nem lehetetlen. Az esemény neve is jól mutatja, hogy az ami: MARATON. Átlag vagy az alatti idővel rendelkező, valamit átlag és az alatti tudással rendelkező játékosnak nem sok esélye van ingyen megszerezni, nekik van az X százalékos kupon. Akinek érdemes lehet próbálkozni az a jó játékos átlag-átlag feletti idővel vagy az átlag körüli játékos nagyon-nagyon sok idővel, másnak nem.

Összefoglalva: Az esemény arról szól, hogy a játékosok lehetőleg ne jussanak végig és fizessenek valamelyik szakasz után. Nagyon kevesen megszerzik teljesen ingyen is, ők a reklám, hogy Naugye.

+1: amúgy ez az esemény sem kötelező, csak egy lehetőség ingyen tank szerzésre, még ha ez nem is nagy többség számára válik valóra, de az elméleti lehetőség mindenki számára adott.

Utoljára frissítve: 2021. szeptember 6. 12:14

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    pipi0007 · 8 hónapja
    Egy forintot sem adnék ezért a tankért !!Mindenki meg van veszve ?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    headmetal_80 · 8 hónapja
    11 csata 1 win= 9% winrate. Az overall-om 63%. Ez a maraton kegyetlen
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      PZoli
      • VIP
      · 8 hónapja
      Azért a mínusz fél millió kredit is komoly.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Veszett · 8 hónapja
    Hali mindenki! Féltávnál vagyunk. Minden egyes maraton egy elég nagy "próbatétel"....És minden csak fejben dől el..... Amúgy meglesz..... még 96K XP kell.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Ba_nshee
    • Kiképző
    · 8 hónapja
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Tommybear · 8 hónapja
    Gratulálok azoknak akik a 262.000 XP.-t beváltják és megveszik !
    Ehhez a mostanihoz nagyon sok csata kell és majdnem elérhetetlen XP.-mennyiség.
    Azoknak, akik csak VI-VIII tierben tudnak játszani ez elérhetetlen , igaz a fenti szövegben is szerepel, hogy ez nem arról szól ,hogy ingyen tankja legyen mindenkinek.Három éve a Caernavon AX- tankot ( angol ,VIII-tier) , még simán meg lehetett szerezni a kiírt ,10 napos kampány (maraton) alatt. Az AE Phase I, is IX-es ami könnyebben elérhető, igaz ahhoz Battle Pass tokeneket kell gyűjtögetni.
    Mivel már egy-két példány rohangászik belőle a harcmezőn, ha látjuk. ne sajnáljuk tőle a gold lőszert, mert a sima lövedékek lepattognak róla.A svéd UDES 14 5 (VIII-as közepes tank ) ,105 mm.-es , keményfémmagvas lövedéke szemből átüti.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      ragnar018 · 8 hónapja
      Beváltják? Csak játszani kell és xp-t farmolni, semmit nem kell beváltani
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      perretz · 8 hónapja
      6-os tankkal kb 450 csata (napi 65). Nem sok, de sajnos nincs ennyi idom rá, de nem lehetetlen.
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        RockyRuciano · 8 hónapja
        Napi 65 nem sok ???? UFF
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          perretz · 8 hónapja
          Nem. A délutáni párkörös játékosoknak sok, de pl a vakáció utolsó napjait töltő diákoknak nem sok. 6-os szinten aránylag gyorsak a csaták, valamint amikor látszik, hogy nem hoz sok pontot (lose), rövidre lehet fogni a végét.Az esemény neve "maraton", ehhez képest számíts mindent.
          • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
            ragnar018 · 8 hónapja
            Amúgy poén,hogy olvastam valahol 1 kommentet (lehet,hogy itt),hogy azért van így a marathon időpontja,mert a fele már iskola időszakban van és ezzel rá tudják venni a gyerekeket,hogy megvegyék.. nahmost.. kedd van és én már a 9. rész majdnem felénél járok, pedig tegnap már láttam,hogy simán meglesz és chilleltem
            • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
              PZoli
              • VIP
              · 8 hónapja
              Szerk.: Igen, az én teóriám és tartom. Hidd el, hogy a kevesekhez tartozol, akik végigcsinálják a maratont, a többségnek egyszerűen nem fér bele az idejébe sehogy sem.
              • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
                perretz · 8 hónapja
                Azért számold bele, hogy nem mindenhol indul szeptember elsejével az iskola. Romániában pl. 13-ikán fog kezdődni.
              • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
                perretz · 8 hónapja
                [ öncenzúra ]
                • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
                  PZoli
                  • VIP
                  · 8 hónapja
                  Most, hogy így mondod. Javítottam.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    endre_kiss · 8 hónapja
    Csak annyit szólnék a játékrór, hogy ma is játszhatatlan de tegnap sem volt jó. Hogy mi lett ezel a játékal de sajnos egyre rosszab. Csak az időt sajnálom amit ráforditotam évek alat.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      EnuresisNocturna · 8 hónapja
      Na most fellépek és tőlem még annyira sem lesz jó. Falunap után...egyenlőre még szédülök fekve úgyhogy kicsit tisztulok
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        charliefirpo_2018 · 8 hónapja
        Elkábitott a pálinkásüveg? Akkor nem kell az artyra várni.,.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    sai_go · 8 hónapja
    meguntam a szarakodást,mert nekem a szabadidöm többe kerül viszont tetszett ez a tank és mivel elsö 9-es prém igy hoztam némi véráldozatot.szerintem nem rossz tank.majd ha talán nem szopat annyira a rendszer úgy ,hogy 6 átütés után már minden szart lövök,hogy ne legyen meg a hetedik talán még randomban is játszom majd vele,de elsösorban frontlinera lesz jó.Elég jó a löveg és a tornya is elég pattintós.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Eddye68 · 8 hónapja
    Csak tudnám hogy ha mindenki szopóágon van akkor kik vannak a győztes csapatokban??????
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      perretz · 8 hónapja
      Vasárnap 40% WR, hétfőn 63%. A saját ellenfelem vagyok
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      Illenatronix · 8 hónapja
      Szerintem én lehetek az
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      bazsi411 · 8 hónapja
      Nem a győztes csata a lényeg, hanem, hogy az egyszerűbb küldit nem lehet megcsinálni az rng és az mm miatt.
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        sai_go · 8 hónapja
        visszavettem a 9-es leot.persze hogy végig 9-10 az ellenfél és egyszer sem lehet megcsinálni a legtöbb sebzést a csatában.Mindig van valami 10-es ami túlszárnyal.7-es tankkal meg 8-9. forditott felállás véletlenül sincsen.Mondjuk nálam a kpacsolattal is bajok vannak.perwsze akkor jön a legnagyobb lag,amikor nem kellene.
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          ragnar018 · 8 hónapja
          Azt táras tankokkal a legegyszerűbb, bc, skoda vagy char futur
          • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
            sai_go · 8 hónapja
            hát nem tudomkb. 10. meccsre voltam top tank,akkor simán meg is lett.utána azt hittem 10-esekkel ellen is meglesz a következöben 5000dmg-el ,de egy stb5300-at sebzett.de jó viszont nekem volt a legtöbb xp 4 kill mellett. az stb meg 0-al inkább elengedem ezt. xp-t 7essel is tudok gyüjteni.
            • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
              ragnar018 · 8 hónapja
              Azért mondtam ezeket,mert a bc-vel, meg a char-ral 1600 dmg-et tudsz kiosztani táranként, szóval elmész, kitárazol 1600, aztán megint meg esetleg megint azt kész.. kb csak azzal kell foglalkozni, hogy keress olyan tankokat amikbe dmg.et lehet csinálni
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      PZoli
      • VIP
      · 8 hónapja
      Nincs mindenki szipóágon, de aki nincs, az inkább tolja ezerrel és egyszerűen nem jut eszébe, hogy feljöjjön a fórumra beírni. Ezért ilyen becsapósak a hozzászólások, azt sugallják, mintha a nagy többségnek vesztes csatái lennének. Ugyan ez van a karácsonyi lootboxnál csak fordítva. Akinek dobnak valami értékeset a dobozok, azok felmennek a fórumra elújságolni a sikerüket, amiket látva a többség (aki nem volt szerencsés) inkább nem kezd el büszkélkedni, hogy ő mennyire peches. Emiatt a hozzászólások aránya a szerencsések és pechesek között 1:1 és 1:2 körül alakul, pedig valójában sokkal-sokkal többen nem nyitnak semmi értelmeset, mint ahányan igen.
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        Eddye68 · 8 hónapja
        Hát van benne valami.De most látom hogy a Szolnoki helikopterek elindultak Kecskemétre Na én is megyek nem szenvedek ezzel a ......
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      charliefirpo_2018 · 8 hónapja
      Hát én nem, tegnap az E75el 2 ammot kaptam,az elsőre felborult a lőszer, a másodikra repült a kupak,1,5 perc itán
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    charliefirpo_2018 · 8 hónapja
    Mapi 12 óra meló után kinek van kedve 2-3 órát maratonozni? Mert nekem nincs. Az első szint nem lett meg mert majd elaludtam a gép előtt. Felejtős ..
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Rohamnyuszi
    • Moderátor
    · 8 hónapja
    A mai wot maraton margójára:
    (Ha valakinek van ötlete, hogy miként lehet változtatni a hónapok óta tartó folyamatos WR esésen, ne tartsa magában.)
    szerk: kemény munkával sikerült kiemelkedő javulást abszolválni
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      ticsungg · 8 hónapja
      Uninstall...
      Komolyra fordítva a szót, hétvégi játékossá váltam, de így is csak pár értékelhető csatát tudtam menni. Az egyikben például LemmingTrain+Basecamp (Light és MED tankokkal), majd amikor meguntam elmentem HellCattal spotolni... 1000+ spotsebzés, mert a csapatunk legalább lőtt azokra a felspotolt tankokra.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      RockyRuciano · 8 hónapja
      2* is elfeledtél egy fontos előkészületet megtenni, éspedig bekenni a PC-d sarkát szalonnával, hogy a kutya vinné el az ilyen WoT-estét. Harmadjára már ne feledd!!
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      vaskereszt · 8 hónapja
      nem tudom, én tegnap vagy 5 órát toltam, 58% winratel, de mellette bődületesen rossz statokkal. A legtöbb meccsben 2-3 perc után 0-4 és 7-8k HP különbség volt a 2 csapat között, lehetett futni a sebzésért. Gyors tankokkal játszottam de így is nagyon ritkán sikerült 4-5k-t lőni, amire már azt mondom, hogy jó eredmény, sokszor a l HP-mat sem tudtam meglőni.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      alphajet · 8 hónapja
      Abszolút megértelek, sajnos nekem is ugyanez a tapasztalatom (csak nekem a WTR ratingem fele akkora).Nem nosztalgiázni akarok, de régebben ez nem volt ennyire durván így. 2014-ben kezdtem a játékot. A Leo1 ágának talán 15-ben álltam neki. Nem vittem végig akkor, mert a YT streamerek azt mondták tier10-ben a Leo1 nem tolerálja a kezdő hibákat.Akkor az Indien Panzerre a fele xp-t kihúztam és 65% winratem volt a tankkal. Másfél éve úgy döntöttem befejezem az ágat. A maradék xp kigrindolása után az Indy Panzeren már csak 55% winratem maradt.

      Hát szerintem ennyit változott a játék azóta. Pedig a játék és pályaismeretem azóta csak javult.
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        ragnar018 · 8 hónapja
        Amúgy se nagyon éri meg megvenni a leo1-et.. a 9-es kb ugyanaz, csak nyilván 1 kicsivel mindenben rosszabb, viszont a t9 a legjobb tier és még kb goldot se kell spamelni (nem úgy,mint t10-be).. már játszottam vagy 400 meccset a 9-essel és nagyon szeretem, pedig a passzívabb játék sose volt a kedvencem

        Habár azt nem tudom,hogy milyen streamer mondta,hogy a leo nem tolerálja a kezdő hibákat, amikor 1 sniper tank, szóval nagyon nem lehet elrontani a vele való játszást hacsak nem arra gondoltak, hogy nem kell vele beyolozni az enemy arcába 0 armorral (se hallgatni azokra a chat hero emberekre akik spamelnek,hogy neked elől a helyed,hogy minnél hamarabb meghalj )
        Nyilván tudni kell,hogy mikor jött el az ideje mozogni és átmenni közelharcba, de a legtöbb meccset nem úgy fogod lejátszani
© 2022 WOTINFO. Minden jog fenntartva.