Jelenleg 562 vendég és 20 tag online

2013. augusztus 30. 10:27

vitéz Tarczay Ervin - A magyar tank ász

Írta:
Értékelés:
(26 szavazat)
21 hozzászólás

A II. világháború páncélos-hadviselése iránt érdeklődők bizonyára fejből is jó néhány német "páncélos ászt" tudnának felsorolni. Azt azonban már jóval kevesebben tudják, hogy nemcsak a nagyhatalmak haderejében szolgáltak bátor és eredményes páncélos parancsnokok, hanem az általában korszerűtlenként jellemzett Magyar Királyi Honvédség állományában is.

Tarczay Ervin Pécsen született, 1919. október 5-én. A Ludovika Akadémia sikeres befejezését követően - 1941. augusztus 20. - hadnaggyá avatták, ám ekkor még a talpasok sorait erősítette. Először a visszatért Észak-Erdélybe vezényelték és a marosvásárhelyi 23. határvadász-zászlóalj állományába osztották be. 1942. augusztus 3-án, a fiatal tisztet páncélos átképző tanfolyamra vezényelték Esztergomba - ez a város volt a fejlődő magyar harckocsizó fegyvernem központja -, ahol még az év karácsonyán sikerrel sajátította el, mind az elméleti, mind a gyakorlati tudást. Tarczay hadnagy így fegyvernemet váltott, a gyalogságtól - mint páncélos tisztet - 1943. október 15-én áthelyezték a "gyorsfegyvernem" páncélos egységéhez. 1943. január 1-jén, a magyar 3. harckocsiezred, 3/I. harckocsi-zászlóaljába (Cegléd) került. Kereken egy év elteltével, Tarczayt főhadnaggyá léptették elő, majd az év tavaszán Galíciába vezényelték. Történetesen a magyar 1. hadsereg alárendeltségében, a 2. honvéd páncéloshadosztályt is áthelyezték. Tarczay főhadnagy pedig a hadosztály 3. harckocsiezredének, I. zászlóaljának Turán-75 harckocsikkal felszerelt 2. század beosztott tisztje volt.

Az első összecsapások

Tarczay főhadnagy 1944. április 4-től a frontvonalon tartózkodott egységével. A vasúton szállított 2. honvéd páncéloshadosztály felvonulási területe Bolehiv és Dolina körzetében volt. A térségben a német csapatok visszavonulóban voltak, ráadásul védelem ellátására alig volt erejük. Ennek nyomán a magyar páncélossereg emberfeletti feladatot kapott, mert egy 60-70 kilométer széles sávban kellett megoldani a defenzívát. Ennek keretében a 2. páncéloshadosztályt és a 2. hegyidandárt - két megerősített zászlóaljjal -, április 17-én Solotwina térségéből kiindulva Nadvorna, Delatyn és Kolomea elfoglalására utasították. A honvédek támadása sikeresen indult, mert az 1. hadsereg középső arcvonalán, Nadvorna és Delatyn településeket április 18-án birtokba vették, de másnap, Kolomea ellen indított támadás már elakadt, a nagy orosz fölény miatt.

Április 17-én, a körzet egyik kulcsfontosságú helyén - az 514-es magassági ponton - a magyar lánctalpas vértesek bátran felvették a küzdelmet a vörös acélszörnyekkel. Ez az összecsapás amiatt is fordulópont a magyar páncélosok történetében, mert a hazai Turán-75 harckocsi itt esett át a tűzkeresztségen. A két harccsoportban támadó 2. páncéloshadosztály és a 2. hegyidandár a hatalmas túlerőben levő, harckocsikkal is támogatott, kiépített védőállásokban megbúvó szovjet alakulatokkal került szembe, melynek hatására a Kárpátok keleti, erdős, nehezen járható előteréből való kijutásukat nem koronázta siker. A Prut mentén található fontos közlekedési csomópontért folytatott (április 19-23.) küzdelemben pedig már az 1. Ukrán Front 4. harckocsihadseregének, 6. gárda gépesített hadteste, illetve 18. összfegyvernemi hadseregének megerősített alakulatai törtek honvédeinkre.

A Kolomea és a Prut folyó északi partjának birtokbavételéért folytatott támadások a 2. honvéd páncéloshadosztály és a többi magyar seregtest erőfeszítései ellenére a későbbiekben is eredménytelenek maradtak. Az orosz védelmet olyannyira megvastagították, hogy a későbbi (április 26-27. és május 2.) összehangolt támadásokban sem sikerült komolyabb eredményt elérni, pedig a 2. páncéloshadosztályt a német 503. nehézpáncélos-osztály hét Tigris harckocsija, a 24. gyaloghadosztályt pedig a német 19. páncéloshadosztály 73. páncélgránátos-ezrede is támogatta. Ezekben a harcokban Tarczay főhadnagy a 3. harckocsiezredre épített harccsoportban vett részt. Április utolsó hetében a még harcképes hét Turán harckocsit Tarczay parancsnoksága alatt a gyalogság által kiépített kocsizászlóalj, 2. századának parancsnoka volt. Kötelékét végül május 3-án kivonták az arcvonalból és Nadvornára irányították.

Az 1944. április 17. és május 3. közötti harcok során a 2. páncéloshadosztály 18 különféle típusú páncélosát, négy Nimródját és hat páncéljárművét kilőtték az oroszok, de a magyar egység is megvillantotta harcerejét. A fenti időszakban a hadosztály csapatai (a német páncélos- és páncélvadász-kötelékekkel együtt) 48 ellenséges harckocsit lőttek ki, melyből 27-et a magyar 3. harckocsiezred semmisített meg. Ehhez a számhoz még hozzá kell adnunk az oroszok önjáró lövegeinek és egyéb páncélozott járműveinek veszteségeit is. A magyar páncélosok vitéz küzdelméről a németek is elismerően nyilatkoztak. Walter Model tábornagy, a német Észak-Ukrajna hadseregcsoport főparancsnoka, 1944. május 4-én elrendelte, hogy tavaszi támadások idején a kiesett magyar harckocsik pótlására a 2. páncéloshadosztály alárendeltségébe irányított német páncélosok egy részét a magyarok vegyék át. Ekkor került a magyar alakulatokhoz 12 Pz.IV H harckocsi, 10 StuG III G rohamlöveg, valamint 10 Tigris nehéz harckocsi. Az átadott harcjárművek már használtak voltak és némelyikük nagyjavításról tért vissza, de jelentős tűzerőt képviseltek. A harcjárműveket eredeti német felségjeleikkel, toronyszámozással és egyéni jelzésekkel alkalmazták a honvéd harckocsizók.

Tigrisekre átnyergelve

A német páncélosokat a ceglédi 3/I. harckocsizászlóalj kapta meg, a zászlóalj megmaradt Turánjait pedig a kecskeméti 3/II. harckocsizászlóalj kötelékébe irányították. A Tigriseket az áprilisi-májusi harcokban legbátrabban küzdő két század, Vedress János százados 1. százada és a Tarczay Ervin főhadnagy 2. százada kapta. A másik két századot Pz.IV H harckocsikkal és StuG III G rohamlövegekkel szerelték fel. Az új típusokra való átképzésben a németek segédkeztek, mely a vártnál is gördülékenyebben zajlott. A magyar harckocsizók rátermettségét bizonyítja, hogy az elsajátított ismeretekkel felvértezve a gyakorlatban is bizonyítottak. Történetesen július második hetében, a 24. honvéd gyaloghadosztály állásai mögött a magyar Tigrisek néhány nap alatt négy T-34-es harckocsit, több páncéltörő ágyút és bunkert, valamint egy lőszerraktárat is megsemmisítettek. Nemcsak a harckocsik, hanem a rohamlövegek is a gyalogságot támogatva mutatták meg tudásukat.

1944. július 13-án, az 1. Ukrán Front megindította offenzíváját Lvov és Sandomierz irányában. Ennek részeként, július 23-án, a front déli részén támadó 18. összfegyvernemi és 1. gárdahadsereg túlereje nehéz helyzetbe hozta a magyar 1. hadsereget, a német 1. páncéloshadsereg jobbszárnyán. Ennek okán a magyar csapatok megkezdték rendezett visszavonulásukat a Keleti-Kárpátokba. A szovjet támadás a visszavonulásban fontos Stanislaut fenyegette, ezért a 2. páncéloshadosztály 1944. július 23-án átcsoportosult a város környékére. Egy Tigris harckocsikból álló különítmény az említett várostól északra fekvő Cziczowot sikeresen elfoglalta, de Jessupolt már nem tudta elérni. A magyar páncélosok hatásos fellépésének köszönhetően a Stanislaut fenyegető közvetlen veszély így - ideiglenesen - elhárult. A következő napon azonban Ottyniánál a szovjetek ismét támadtak és egy-két helyen betörtek a magyar védelembe. A ruszki betörés elreteszelésére a magyar kezek által irányított acélszörnyeket riadóztatták, így a 3/I. harckocsizászlóalj páncélosait - Mátyássy Miklós százados parancsnoksága alatt - odarendelték. A páncéloscsoport az Ottyniától nyugatra fekvő Czuczylownál bocsátkozott harcba a szovjet túlerővel. Bár súlyos veszteséget okoztak a ruszkiknak, de az olyan méretű volt, hogy csak lassítani sikerült az előretörést.

Más választás nem lévén, megkezdődött a magyar 1. hadsereg visszavonulása a Kárpátok jól védhető gerincére. A Tigriseket erős páncélzatuk és nagy tűzerejük miatt az utóvédharcokban fontos szerep jutott és az is kijelenthető, hogy néhány magyar nehézpáncélosnak köszönhető, hogy sok honvéd biztonságban elvonulhatott. A magyar páncélosok látványos sikert arattak Saturniánál, mert az 514-es magassági pontot biztosító két magyar Tigris húsz perc alatt 14 ellenséges harckocsit lőtt ki és többet megrongált. Az 1944. július 24-29. között végrehajtott visszavonulás során a 3/I. harckocsizászlóalj 10 Tigrise közül hét odaveszett, elsősorban műszaki okok miatt. Mivel az utóvédharcok során a 2. páncéloshadosztályt nem elhanyagolható veszteségeket szenvedett, így Huszt körzetébe vonták vissza átszervezés céljából. A 3. harckocsiezred 1944. augusztus 9-i adatok szerint 14 Toldi könnyű harckocsival, 40 Turán-40, 14 Turán-75, egy Panzer III M és kilenc Pz.IV H közepes harckocsival, három Tigrissel, illetve egy StuG III G rohamlöveggel tért vissza a galíciai harcokból. Mivel a három Tigris üzemképtelenül került vissza, így Tarczay főhadnagy százada ideiglenesen bevethető páncélosok nélkül maradt.

A Kárpátok Párducai

A kialakult frontviszonyok 1944 nyarán arra ösztönözte a német hadvezetést, hogy szövetségeseit korszerű, a német utánpótlási rendszerbe illeszkedő fegyverzettel szerelje fel. Ez magyarázza, hogy 1944. június 10-én, a magyar honvédség német fegyverekre való fokozatos átfegyverzéséről szóló megállapodást megkötötték. Ennek keretében az év végéig a magyar páncéloshadosztályok szervezetét is német mintára kívánták ütőképesebbé tenni. Ez azt jelentette, hogy a harckocsiezredekbe egy osztály (gyakorlatilag zászlóalj) Panzer IV és egy osztály Panzer V Panther (Párduc) harckocsi került volna elméletileg. A németek 1944 augusztusában már öt Párducot átadtak, hogy a kiképzés lendületesebben haladjon. Egyes források azt bizonyítják, hogy 1944. augusztus 23-án, egy eredetileg az oláhoknak szánt Párduc-szállítmányt (12 harckocsi) a Magyar Királyi Honvédségnek adtak át. A Párducokat pedig az Észak-Erdélybe átcsoportosított 2. honvéd páncéloshadosztály, 3. harckocsiezredének I. zászlóalján belül, Tarczay Ervin főhadnagy vezette 2. század kapta meg. Az erősítés, mely öt Párducból és húsz Pz. IV harckocsiból állt, szeptember 5-én érkezett meg a kijelölt csapatokhoz.

A honvédség vezetése nem is késlekedett harcba indítani a harckocsikat, így a magyar 2. hadsereg a Kárpátok déli hágóinak elérése indított offenzívájában bevetették őket. Ennek keretében a magyar 2. páncéloshadosztály a német 1179. páncélvadász-rohamlövegosztállyal együtt rohamozott. A magyar acélszörnyeket Tarczay főhadnagy Párduca vezette, mely egység szeptember 5-én este elérte Marosludast. Csupán Nagysármásnál ütköztek gyenge ellenállásba, de pillanatok alatt felszámolták azt. A magyar Párducok - többek között - szeptember 15-én, egy Tordától keletre indított támadás során is bizonyították harcos természetüket. A néhány harckocsi minden gyalogsági támogatás nélkül, fedett terepen, igen heves ellenséges tüzérségi, aknavető- és páncéltörőtűzben, a 3/I. harckocsizászlóalj zömétől jelentősen előrébb haladva rohamozott. Szemtanúk szerint az attak amiatt bontakozott ki, mert Tarczay századparancsnok lendületes előretörése bátorságot öntött a többi harckocsizóba is, így a kitűzött támadási célt sikeresen elérték. Sőt, az ellenségnek súlyos veszteségeket is okoztak, mert az előretörés során mintegy kétszázadnyi ellenséges gyalogságot és három páncéltörő ágyút semmisítettek meg.

Másnap, a déli órákban a magyar erőkre szovjet harckocsik rontottak, természetesen számbeli fölényben. Azonban Tarczay Párducai megkerülték a vörös acélszörnyeket és nem törődve a túlerővel visszakergették a ruszkikat. Az oroszok pontos veszteségéről nincs kézzelfogható adat, de annyi bizonyos, hogy ebben az ellentámadásban Tarczay egy szovjet páncélost kilőtt. A siker ösztönzőleg hatott Tarczayra, így a délután folyamán a századparancsnok Párduca a leghevesebb páncéltörőtűzben és a páncélöklökkel felszerelt ellenséges gyalogság veszélyes közelségében is előretört. Az erélyes fellépéssel a zászlóaljának balszárnyát szorongató ellenséges erők jelentős részét szétszórta, ezzel megakasztotta a támadást. Sőt, az ellentámadás alatt két harckocsit és egy páncéltörő ágyút lőtt ki.

Szeptember 22-én, ugyancsak Tordától keletre, a Vaskapu felé támadó ellenséges csoportosításon - az aznap bevethető állapotban lévő - két magyar Párduc rajtaütött és egy zászlóalj erejű gyalogságot megsemmisített, a többi vörös egységet szétszórták. Délután sem hagyott alább a szovjet támadás és az egyre nagyobb erőkkel támadó szovjeteket oldalba kapták Tarczay harckocsijai. A kialakuló tűzharcban a századparancsnok újabb két T-34-es harckocsit és egy páncéltörő ágyút iktatott ki véglegesen. A támadás során Tarczay harckocsiját szovjet páncéltörő ágyúk sorozata üzemképtelenné tette, de ő egy másik páncélosba átszállva tovább vezette századát és folytatta a támadást. A súlyos harcok következtében, két nappal később a magyar 2. páncéloshadosztály 3/I. és 3/II. harckocsizászlóaljának összesen 17 harcképes páncélosa maradt (két Párduc, hat Pz. IV és kilenc Turán). Ezeket a harckocsikat - egyéb magyar csapatrészekkel együtt - Nagy-Ördöngős területén, a 348-as magassági pont körül tervezett ellentámadásra vonták össze.

Szeptember 26-án, a délutáni órákban ellentámadásra indultak a honvédek. A magyar páncéloshadosztály 2. páncélos-utászzászlóalja 2. századának felével és a magyar 25. gyaloghadosztály rohamszázadának egy szakaszával a balszárnyon, illetve a páncélos-utászzászlóalj 3. századával és nyolc Turánnal a jobbszárnyon indult meg, hogy visszavessék a két zászlóaljnyi erővel kibontakozó szovjet offenzívát. A két Panzer IV típussal kiegészült magyar páncéloscsoport lendületes támadásához fokozatosan felzárkóztak a magyar gyalogosok és páncélosutászok is. A magyar állásokba beékelődött szovjeteket egy óra alatt sikerült kiverni és visszavonulásra kényszeríteni. A balszárnyon előretörő Párducok bátorsága magával ragadta a gyalogságot, így lendületes ellentámadás bontakozott ki. Bár a nyílt terepen erős szovjet aknavető- és sorozatvetőtűz zúdult rájuk, de a magyar tüzérség hamarosan beérkező válasza és a harckocsik pásztázó sortüzei megtették hatásukat. A ruszkik nem voltak képesek megállítani a lelkesedésükben már terepfedezet nélkül, felállva tüzelő magyar honvédeket, akik elsöpörték az oroszokat útjukból.

A térségben harcoló magyar Párducokról az utolsó feljegyzés október második napján íródott. E nap hajnalán a Vaskapu 443-as magassági pontjától északnyugatra, egy magyar legénységű Párducot - amelynek kormányműve meghibásodott, s így manőverezni nem tudott -, a magyar 2. páncélos-utászzászlóalj 2. századának védővonalában páncéltörő feladattal, álcázott lesállásba helyezték. A Párducokkal harcoló magyar harckocsiszázad 1944. szeptember 15-től október 6-ig, a Torda előtt vívott harcokban legalább 11 ellenséges harckocsit, 17 páncéltörő ágyút, mintegy 20 géppuskafészket és egy szovjet sorozatvetőt semmisített meg, illetve zsákmányolt kilenc géppuskát, öt páncéltörő puskát és 32 puskát.

Harcok a Tisza vonalán

Az erdélyi harcokból a Tisza vonalának védelmére visszavont 2. honvéd páncéloshadosztályban harcoló Tarczay Ervin saját Párducával és százada páncélosaival egyetemben 1944. október 25-én Tiszapolgártól délre támadásba lendült. Az egységgel szemben, állásban lévő hat orosz páncéltörő ágyúból álló páncélelhárító reteszállást egy vitéz attakkal lerohanta és három páncéltörő ágyút épségben megszerzett. Eközben oldalról és hátulról két-két T-34-es szovjet harckocsi megkerülte, hogy végezzenek a magyar páncélos ásszal. A századparancsnok azonban közel engedte magához a vérszemet kapott ruszkikat és pillanatok leforgása alatt végzett velük. Ezek után századával csatlakozott a jobbszárnyon előretörő német harckocsikhoz és a Tiszacsege irányába tört előre. Tarczay százada október 25-ig újabb öt (összesen 16-ot) szovjet harckocsit semmisített meg, páncélosai kilőttek egy szovjet rohamlöveget és zsákmányoltak három aknavetőt.

Visszaemlékezések szerint az ízig-vérig harcosnak született Tarczay nem ismert félelmet és századát többször is, az erős gyalogsági tűz dacára, Párducának tornyában állva vezette. Október 27-én, a 2. honvéd páncéloshadosztály 22 Pz. IV harckocsijából csak 11 volt bevethető, de a még meglévő három Párduc mindegyike harcképes volt. Három nappal később, Tiszapolgártól délre, a Bivaly tanya területén az éjjel áttört ellenséges csoportosítás Tarczay harcálláspontját bekerítette. Ő azonban egyedül kivágta magát a vörösök szorításából és Párducait ellenlökésre vezette. A magyar harckocsik, nem törődve az elaknásított terepszakasszal, támadásba lendültek és megsemmisítettek legalább egy zászlóaljnyi ellenséges gyalogságot. A támadás során Tarczay Párduca 25 méterről egy szovjet páncéltörő ágyú eltalálta, de harckocsija harcképes maradt és a löveget legázolta. A századparancsnokot nem tántorított el a halálközeli élmény és páncélosaival oldalba támadott egy felvonuló szovjet tüzérüteget, amelyet teljesen elpusztított.

Ezt követően a 2. páncéloshadosztály - és Tarczay főhadnagy 3/2. harckocsiszázada - átkelt a Tiszán. A harcok súlyosságát mutatja, hogy november 10-én, a Fretter-Pico vezette seregcsoport alárendeltségébe kerül seregtestnek mindössze kilenc harcképes Panzer IV és két Toldi harckocsija volt, tehát a Párducok közül egy sem volt bevethető állapotban. Azonban a műszakiak emberfeletti munkájával sikerült egy Párducot harcképessé varázsolni. Kellett is az erősítés, mivel gyöngyösi irányt a német 1. páncélos- és 76. gyaloghadosztály, valamint a magyar 2. páncélos- és 25. gyaloghadosztály fedezte. A szovjet Plijev lovas-gépesített csoport - melyet rendkívüli módon megerősítettek - a körzetben garázdálkodott és bár a német-magyar ellenlökések súlyos csapásokat mértek erre az alakulatra, megállítani nem tudták. Így kerülhetett arra sor, hogy november 18-án, súlyos helyiségharcban elfoglalták a ruszkik Gyöngyöst. Ennek ellenére a vörös csapatok támadása november utolsó hetére teljesen kifulladt, melyben nagy szerepet játszottak a magyar páncélosok is.

A 2. honvéd páncéloshadosztály november második felében Párkány körzetébe vezényelték, ahol részleges feltöltést kapott. December 5-én, a 2. Ukrán Front felújította offenzíváját. Három nappal később, a 2. páncéloshadosztály ismét a Fretter-Pico irányította seregcsoport alárendeltségébe került és azt az emberfeletti feladatot kapta, hogy zárja le az Ipolyság felé vezető irányt. A magyar seregtestnek december 7-én, 35 harcképtelen Turán-40, harcképes volt nyolc Turán-75 harckocsija, egy Panzer III harckocsija és négy Párduca, valamint egy StuG. III rohamlövege volt. Továbbá bevethető volt még a 26 Nimród légvédelmi páncélosból hét, a nyolc Csaba páncélgépkocsiból három, a 16 Toldi könnyűharckocsiból öt, valamint a 20 Panzer IV harckocsiból kettő. December 14-én a szovjetek súlyos harcok árán mégis betették lábukat az érintett területre. Az utóvédharcokban jelentős szerepet játszó magyar páncélosseregtest december 21-én, mindössze négy üzemképes harckocsival - két Panzer IV és két Párduc - rendelkezett.

December végén és 1945 januárjának első napjaiban a magyar páncélosok egy kisebb - Pz. IV harckocsikat is felvonultató - harccsoportját a Szent László hadosztály alárendeltségében a Garam folyó mentén vettették be. Ezekben a harcokban Tarczay főhadnagy már nem vett részt, mert őt január 1-jén, 40 fővel Galántára vezényelték, hogy ott 27 utánpótlásként érkező Pz. IV és két Párduc harckocsit vegyen át. A páncélosok átvétele késett, s végül csak január 8-án került rá sor. A 3/I. harckocsizászlóalj január közepétől Bodajk körzetében állomásozott. A zászlóalj január 16-án 32 Pz. IV harckocsijából 27, két Párducából egy bevethető volt.

A magyar páncélosok váltakozó német alárendeltségben harcra indultak a vörös horda ellen Zámoly és Székesfehérvár környéki összecsapásokban. Február 24-én 16 Pz. IV és egy Panther volt harcképes, mert az egység a folyamatos harcok alatt szinte minden napon bevetésre került. Időközben Tarczay Ervin főhadnagyot bátorsága okán 1945. január 1-jével soron kívül századossá léptették elő. A frissen kinevezett százados hamarosan nősülési szabadságra távozott. Távolléte alatt, 1945. március 15-én vitézzé avatták, s a Vitézi Rend soraiba fogadta. Egy nappal később, a Dunántúlon megindult a 3. Ukrán Front bécsi támadó hadművelete, így égető szükség volt a már legendává vált Tarczayra.

Hősi halál Sörédnél

A szovjet 9. gárdahadsereg erői páncélos támogatással még a támadás első napján, 16-án birtokba vették Csákberényt, amelynek utcáin három magyar Pz. IV harckocsi igyekezett feltartóztatni a ruszkikat. A hadosztály-parancsnokság utasítást adott a város páncélosokkal való visszafoglalására. A terep viszont a sűrű aljnövényzet miatt előnytelen volt a páncélosokkal végrehajtott támadásra és a helyzetet nehezítette, hogy hiányzott a támogató gyalogság, ráadásul a szovjetek jelentős túlerőben voltak. Több páncélosparancsnok az említett okok miatt nem vállalta az attakot. Azonban a szabadságról visszatérő Tarczay Ervin százados egy percig sem habozott és egy páncélost követelt magának, hogy végrehajtsa a feladatot.

A szovjet 104. gárda-lövészhadosztály 332. gárdalövészezrede által szorongatott Söréd községet nemcsak magyar páncélosok védték. A 2. honvéd páncéloshadosztály a IV. SS-páncéloshadtest 3. Totenkopf SS-páncéloshadosztályának alárendeltségében harcolt. Így itt küzdött a Totenkopf 3. SS-páncélvadászosztálya (Ludwig Zeitz őrnagy vezetésével), amelynek március 10-i adatok szerint 12 StuG. III rohamlövege, öt Jagdpanzer IV vadászpáncélosa és néhány Marder páncélvadásza volt bevethető, továbbá a 3. SS-páncélos-felderítőosztály részei lövészpáncélosokkal, valamint az utolsó pillanatban beérkeztek a 24/I. Danmark SS-páncélgránátos-zászlóalj részei is Hermann in Masche százados irányítása alatt.

Tarczay százados és négy Pz. IV harckocsi, Söréd területén, a Csákberény felé vezető út melletti házak között foglalta el tüzelőállását. További három magyar Pz. IV-es egy közelben lévő útelágazásnál készült fel a vörösök rohamára. A szovjet 104. gárda-lövészhadosztály jelentős részei heves gyalogsági támadásokat indítottak, de a magyar és német harcjárművek tüzében súlyos veszteségeket szenvedtek és összeomlott az attak. Az előrehajszolt újabb erősítések viszont estére csaknem teljesen bekerítették a községet és mindössze háromszáz méterre az első házaktól beásták magukat. A harcok hevességét kiválóan mutatja, hogy addigra a védők harcjárműveinek fegyvereiben már alig maradt lőszer.

Március 18-án délelőtt 9 órakor újabb riadót rendeltek el a Sörédet védő magyar páncélosoknak. A községet a 332. gárda-lövészezred mellett immár a 30. gárda-gépesítettdandár (s benne a 84. gárda-harckocsiezrednek) részei is támadták. Mintegy húsz szovjet harckocsi is támogatta a gyalogságot, mely erő nagy részét az amerikaiaktól kapott M4A2 Sherman harckocsik alkották. Keleti irányból először csak két szovjet harckocsi közeledett a Fehérvári út mellett. Ellenük három magyar Pz. IV-es indult meg, melyek egyikét Tarczay százados irányította. 10 óra körül a magyarok a két szovjet harckocsit kilőtték, majd még a délelőtt folyamán két tehergépkocsit, három fogatolt aknavetőt, számos géppuskát, több szekeret és mintegy századnyi szovjet gyalogságot semmisítettek meg. Délután 2 körül viszont megérkezett Zeitz parancsa, amelynek értelmében vissza kellett vonulni Söréd templomáig. A visszavonulás során Tarczay százados harckocsija megsüllyedt, mozgásképtelenné vált, így a személyzetnek el kellett hagynia azt. A páncélost hamarosan körülvette a szovjet gyalogság.

Időközben azonban a templom környékét már elérték a vörösök. A még harcképes magyar Pz. IV harckocsik egyike (Korbuly István főhadnagy) felvette a harcot és 300 méterről kilőtt egy szovjet páncélost. Más választás nem lévén, a 3. SS-páncélvadászosztály rohamlövegei, vadászpáncélosai és önjáró páncéltörő ágyúi a templom körzetéből kiindulva kitörést kíséreltek meg Bodajk irányába. Azonban a Sörédtől nyugatra lévő felázott szántóföldön elakadtak. A továbbvonulás sikeressége érdekében a németek a harcképes páncélosokat felrobbantották vagy páncélököllel kilőtték és gyalog haladtak Bodajk felé, ahol végül elérték a saját vonalakat.

Hasonlóan vélekedett Tarczay százados is és így a gyalogos kitörés mellett döntött. Masche végül parancsot adott a közös kitörésre (az élen mintegy 50 német és 15 magyar védővel), amely a sötétedés bevárásával északnyugati irányba, a csókakői útelágazás felé indítottak meg. A katonák kígyózó sorokban, futva mozogtak a minden oldalról érkező heves szovjet gyalogsági és aknavetőtűzben. Sajnos Tarczay Ervin százados is megsebesült, a jobb térdét érte találat, amelyet kötszer hiányában nem sikerült bekötözni. Korbuly István főhadnagy másodmagával megpróbálta továbbvinni, de a súlyosan sebesült százados összeesett és feltehetően maga kérte, hogy társai haladjanak tovább. Egységének többi tagja, hosszas kerülővel sikeresen elérte Bodajkot. A Sörédet elfoglaló szovjet csapatok 21 páncélos kilövését jelentették, az igazság viszont az, hogy ennek a döntő többségét a saját csapatok robbantották fel.

Tarczay Ervin századost 1945. március 18. óta senki sem látta. Hivatalosan eltűntnek nyilvánították, de nagy valószínűséggel Söréd határában elvérzett, esetleg az is elképzelhető, hogy a szovjetek kivégezték a sebesültet. Halotti anyakönyvét csak 1948. szeptember 14-én állították ki Bodajkon. A hivatalos adatok szerint a századost Söréd délnyugati körzetében, az úgynevezett "macskadűlői földeken" temették el. Tarczay Ervin harctereken tanúsított bátorsága a jelen és a jövő igaz magyarjainak útmutató kell, hogy legyen és remélhetőleg a nem oly távoli jövőben méltóképpen lehet majd rá emlékezni.

(Számvéber Norbert írása nyomán Szent Korona Rádió)

A WarGaming, medált is nevezett el Tarczay-ról a játékban: Azon játékosok kapják, akik 5+ ellenséges járművet kilőnek és túl is élik a csatát úgy, hogy minimum 5 különböző kritikus találatot kaptak a csata ideje alatt és 20% vagy kevesebb HP-juk maradt a csata végére. vitéz Tarczay Ervin (*Pécs, 1919. október 5. – †Söréd, 1945. március 18.) magyar tankász, a Magyar Királyi Honvédség századosa, az egyik legeredményesebb magyar harckocsiparancsnok a II. Világháborúban. A 2. páncélos hadosztályban tagjaként legalább 10 szovjet páncélost pusztított el.

Utoljára frissítve: 2013. augusztus 30. 10:50
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    HyperX33 · 5 éve
    [img]http://kepkezelo.com/images/u5u7wbux3rbirctydln.jpg[/img]
    ma szereztem Tarczay medált :lol:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    hlkcica · 5 éve
    Először is köszönöm az írást, határozottan hiánypótló volt.
    Esetleg lehetne ezt egy sorozat előfutárának tekinteni ahol végigmegyünk a kor összes tank-ászán?
    Másodszor megdöbbentő hogy milyen szélsőséges érzelmeket kavar bármiféle írás (nem csak itt) ami II. vh. magyar szereplésével kapcsolatos.
    Sajnos mi a vesztes oldalon, és nem feltétlenül fényesen szerepeltünk, ez generációknak okozott frusztrációt és tudom hogy nehéz elfogadni és a megfelelő helyre tenni.
    (Megjegyzem az
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Szőkekóla · 5 éve
    [quote name="StSrg_Gardarak"]Tarczay személye és teljesítménye valóban kimagasló és példaértékű, de a kifogásolt szavak viszont jogosak... Nem vörös hordák támadtak, hanem a Vörös Hadsereg páncélos alakulatai, a németek nem az oláhoknak, hanem a román hadseregnek szánt harckocsikat adta át a magyaroknak.
    Kicsit talán többet foglalkoztam a történelemmel, mint az átlag, emiatt vagyok talán érzékenyebb az ilyen ideológiai maszlaggal megtömött kifejezésekre...
    Amúgy csak ez a forrás (Szen
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Gardarak · 5 éve
    [quote name="Ordass"]A román elnevezés pedig elég új keletű a történelemben, a háború idején a köznyelvben mindenki az oláh megnevezést használta, mint ahogyan a szerbre a rácot, a szlovákra a tótot. Egyébként ha érezhető is némi gúny ebben a megnevezésben, azzal sem lenne gond, elvégre a román árulás, vagy kiugrás, nevezd, ahogyan akarod, nagyban hozzájárult hazánk és benne Tarczay sorsának megpecsételődéséhez. Egyébként nem teljesen mindegy, hogy mi a forrás? Már csak azért, mert politikai és
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Ordass · 5 éve
    Szerintem nincs gond a megnevezéssel, a Vörös Hadsereg, nem csak a harctereken jeleskedett, hanem a fosztogatásban, civilek terrorizálásában, és nagyanyáink megerőszakolásában, így szerintem illik rájuk a horda jelző. A román elnevezés pedig elég új keletű a történelemben, a háború idején a köznyelvben mindenki az oláh megnevezést használta, mint ahogyan a szerbre a rácot, a szlovákra a tótot. Egyébként ha érezhető is némi gúny ebben a megnevezésben, azzal sem lenne gond, elvégre a román árulás,
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Gardarak · 5 éve
    Tarczay személye és teljesítménye valóban kimagasló és példaértékű, de a kifogásolt szavak viszont jogosak... Nem vörös hordák támadtak, hanem a Vörös Hadsereg páncélos alakulatai, a németek nem az oláhoknak, hanem a román hadseregnek szánt harckocsikat adta át a magyaroknak.
    Kicsit talán többet foglalkoztam a történelemmel, mint az átlag, emiatt vagyok talán érzékenyebb az ilyen ideológiai maszlaggal megtömött kifejezésekre...
    Amúgy csak ez a forrás (Szent Korona Rádió) volt elérhető
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Thothem
    • Tiszteletbeli tag
    · 5 éve
    [quote name="Ch4otic"][i]„történelmet mindig a győztesek írják” - [b]Napóleon[/b][/i][/quote]
    A történelem kegyes lesz hozzám, mert szándékomban áll átírni. (Winston Churchill)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    miafenelegyen · 5 éve
    [quote name="ervintarczay"]...Te is, fiam, Brutus? :lol: ...[/quote]

    Igen, Ceasar! :lol: :lol: Én is... Ave Ceasar!

KERES
© 2018 eSports Pro Ltd. Minden jog fenntartva.