Jóllehet, hogy a gázturbina egy viszonylag régi találmány, 1945-ig nem készültek tervek, amiben harcjárművekhez használták volna fel. Ebben az évben készült el az első prototípus egy Jagdtiger módosításával. A népszerű hiedelemmel ellentétben 1945-ben Ausztriában szerelték fel az első tankot gázturbinával.
Úgy tűnik, hogy a fejlesztők átgondolták a "Chat-elés mindenkivel" problémakört és már arról beszélnek, hogy megszüntetik az erre vonatkozó korlátozást, bár egyelőre csak a WoT Blitz-ben (konzolos verzió). Az ellenféllel irányába történő chat-elés lehetősége mindkét verzióban (PC és konzol) le van tiltva, sőt a Blitz-ben a csapattársaiddal csak azután chat-elhetsz, hogy kilőttek.
Lehet túl drasztikus lépés volt ez így elsőre és ez most tudatosult igazán bennük? Illetve a PC verziót mennyiben érinti majd ez a hír? Egy Kérdések és válaszok blokkban ugyan már lenyilatkozták egyszer hogy nem lesz visszaállítva a globális chat, de talán változhat még a véleményük e téren (mint oly sok más esetben).
A videót eltávolították...
Orosz források szerint a 0.9.19-es verzió várhatóan május 30-án (a WGL nagy döntő után) érkezik majd meg, arról azonban még nincsenek információk, hogy az EU és az US szerver egyszerre kapja-e majd meg az új release-t.
...nem más, mint a kínai könnyű tank ág, élén a még ropogós tier X-es WZ-132-1-gyel.
Ne feledjétek, ma még be tudjátok váltani már megunt vagy nem használt prémium tankjaitokat egy újra, ennek lehetősége viszont holnap reggel 7 órától - bizonytalan ideig - már szünetelni fog.