Csak a felderítő ágról tudok nyilatkozni, a többit csak lőttem de még nem vezettem. Az ELC AMX jó játék de nem tank. Ha szeretsz rohangászni meg alattomosan néha beleereszteni valakibe akkor ajánlom, de amúgy nem. Utána nem is felderítőnek hívnám őket, hanem supportnak. Az AMX12t már túl lassú gyanis. Cserébe revolvertáras, ami hátulról kellemetlen meglepetést okozhat. Szemből nem annyira meglepő és kellemetlen, inkább nevetséges. Nekem nem jött be. Bár mégy csak a 75-nél tartok. Ha a 90 se áll kézre visszaveszem az ELC-t.
Az ELC AMX az egyik legjobb tank, majd ha lesz időm arra hogy játsszak ne csak fejlesszek akkor csak azzal fogom nyomni. Nagyon mozgékony jószág, kiváló álcával, és a szintjéhez képest egy nagyon jó ágyúval. Lassan tölt és nagyon lassan céloz, de jó az átütése és szépeket sebez. Persze attól függ melyik patch után hová kerül, mert eddig minden patch után variálták a helyét. Éppen megszokta az ember hogy 3szinttel nagyobbakhz kerül, utána a legnagyobbakhoz, ezután a saját szintjére, ami a legnagyobb szívatás volt, utána megint a nagyok közé. Nagyon jó scout tank, de első osztályú td is. Jó helyezkedéssel és szerencsével bármilyen csatában megállja a helyét, bár a város szinte mindig szívás vele. Nem adtam el, nem is fogom. A legénység még gyengusz rajta(2skill +80%), és az miatt hogy kevesen vannak nagyon meg kell válogatni mit rak rá az ember. 5-5 skill amivel meglenne ami kell, de azt már lehetetlenség összeharcolni.
Az amx12t mókás kis gép volt, első osztályú artyvadász. Már amikor még volt erre lehetőség.
Az amx1375 egy jelentéktelen izé, semmiben nem kiemelkedő, vagy inkább semmiben nem jó.
Az amx1390 egy iszonyat jó tank, a batchatnál sokkal jobban bejött. Szintén az artyk réme volt. Mozgékony, kellemes ágyúja van, a X. tankok között is simán megállja a helyét. Az a tank, amit nehezen ad el az ember, de csak 1 adag legénység van többnyire, az meg a X. tankra kell.
A lorraine40t egy gusztustalan retek. 1000méterről kiszúrják, akkora mint egy istálló és átlagosan 1 lövéstől kifekszik. Részemről szenvedés volt vele a játék, bár most artyk nélkül biztosan egyszerűbb, korábban ha 200 méterrel mellélőttek akkor is az élete 90%-át elvesztette, és ami kritikus találatot szenvedhetett az el is szenvedte azt. A lánctalp minden esetben, és az artypartyk idején nem sokat kellett várni a második lövésre.
A batchat nem rossz, de lomhának tűnik nekem. Valószínűleg csak én vagyok béna hozzá, mert jó játékosok kezében veszedelmes gép, az enyémben csak akkor ha szerencsém van. Dmg-t azért szépen lehet vele osztani, mert 2 tár kilövése majdnem minden csatában összejön. Nem tölt túl gyorsan, lassan fordul és a gyorsulása sem az amit vár az ember, de összességében jó tank. Viszont FOLYAMATOSAN szívóágra kerül, 300csata körül nyomhattam vele, de 38% volt a max győzelmi esély amit láttam vele. Nem tudom miért, és hogy másnál is így van-e, de én ez miatt abbahagytam vele a játékot.
Nagyjából ennyi emlék maradt meg bennem a francia med ágról.