Előreláthatóan holnap (szerda) hajnalban egy kisebb javítócsomag érkezik, ami miatt 5:00-5:45 között nem lesznek elérhetőek a szerverek. Tartalma: néhány technikai probléma javítása.
Decemberben már hírt adtunk arról, hogy a Magyar Honvédség szerződést írt alá 68 db korszerű harci-jármű megvásárlására. Nos, a Zrínyi 2026 néven indított haderő-korszerűsítési program következő lépcsőjeként további 200 db Puma gyalogsági szállító harcjárművet is beszerzünk, melyek a már rég elavult BTR-80-asokat lesznek hivatottak lecserélni.
A szállító járművek páncélozottsága általában gyengébb (vagy más kialakítású) mint pl. egy tanknál, a Puma azonban ehhez képest viszonylag erősen páncélozott és a jármű alváza is külön megerősítést kapott az aknák ellen.
A korszerűsítési program keretein belül tehát eddig a következő járművek érkeznek majd hozzánk:
Íme a tegnapi XP lövészet és egyben az 1000 aranyak nyertesei (aranyak kiküldve). Gratulálunk!
A WG úgy döntött, hogy felülvizsgálja a svéd nehéz tankokat is, nevezetesen a VIII-as Emil I-et, a IX-es Emil II-t és a X-es Kranvagn-t. Ezen tankoknál a jól páncélozott toronyhoz remek alfával rendelkező 4 lőszeres táras ágyú társul, így azonban túlságosan hasonlítanak más nemzetekhez tartozó társaikhoz: a tár kiürítése után viszonylag hosszú időre kikerülnek a csata forgatagából. Ezért úgy döntöttek, hogy mindhárom tanknál változtatnak az ágyúk karakterisztikáján és tesznek még egy lapáttal az alfa sebzésekre, de lecsökkentik a tár újratöltési idejét, cserébe viszont le kell mondanunk egy lőszerről a tárban (3-as tár). De nézzük a számokat:
Márciusban a Maus ággal tér vissza a jelentősen felturbózott TOTT: 5x-ös napi első győztes XP az akciós ágon, illetve egy rakat tök új és jövedelmező küldetés: