Előszó
Ez az elemzés azért született, mivel a játék ezen kevésbé ismert tier 8-as tankjáról méltatlanul kevés szó esik. Nekem egyik személyes kedvencem, bár tier 8-ban ha medium-ról van szó, általában a T-44 és a Pershing szokott szóba kerülni, pedig szerintem ez a tank a játék (egyik) legjobb 8-as medje.
Paraméterek
Ágyú
Három ágyút rakhatunk a tankra, de mindenkinek javaslom hogy az alap ágyút free XP-ből váltsuk ki, mert a 155 mm-es átütés már a tier 7-es Chi-ri esetében is kevés, nemhogy egy 8-as tankon.
A köztes ágyú a maga 185 mm-es átütésével már használható (a bevezetőben említett két tanknak a top ágyú átütése nincs ekkora) és ezzel már könnyedén kifarmolhatjuk a tornyot és a top löveget.
Ezzel el is érkeztünk a tank legjobb részéhez a top ágyúhoz. Ez az ágyú teszi az STA-1-et az egyik legjobb nyolcas közepes tankká. Átütése 218 mm, ez kb. mindenre elég (amire nem, arra ott a 275 mm átütéssel rendelkező prémium lőszer, ami sajnos HEAT, szóval óvatosan kell vele bánni). Sebzése 240/240/320, alap töltési ideje 7,5 másodperc, ami minden jóval (rammer+venti+BiA) egészen 6,2-ig levihető.
Én vertikális stabilizátorral, töltésgyorsítóval és ventillátorral használom, illetve BIA van a legénységen. Így a pontossága 0,33 (alapból 0,36), a célzás sebessége 1,69 mp! (alapból 2,3), a DPM pedig 2325, ami szintén kiváló érték. A lövegsüllyedése -10 fok (kivéve hátrafelé, mivel ott egy kitüremkedő motortér foglal helyet), ami meghatározza a tank játékstílusát de erről majd később. Felfelé mindössze 13 fok a kitérítés, ami ritkán ugyan, de kellemetlen szituációkat okozhat, erre nem árt figyelni.
A lövedék sebessége mindössze 914 m/s, ami nem túl sok, ezt nem árt észben tartani ha távolabbi mozgó célpontra lövünk vele.
Torony
A top torony adatai megegyeznek az alap torony adataival. 70 mm elöl, 60 oldalt és 35 hátul. Na ez senkit nem fog meghatni. A torony elején van egy szép nagy lövegpajzs, ebben el tudnak akadni lövedék, de erre azért ne építsük a játékunkat. Van viszont rajta egy méretes kupola ami könnyedén belőhető, ezért ha nem muszáj ne mutogassuk.
Alap látótávolsága 390 m ami egy elég jó érték, akinek ez nem elég, az periszkóppal vagy távcsővel fokozhatja.
Felépítmény
A test "páncélzata" elöl 45, oldalt 35, hátul 25 mm, ne legyenek illúzióink, ez a tank papírból van. Szinte bármelyik tank beüti amivel találkozik, szóval arra ne számítsunk hogy sűrűn fogunk pattintani. Modulsérülésre különösebben nem hajlamos, ammoracket soha nem kaptam még vele, de olykor ellövik a töltőt és/vagy a motort. A parancsnok viszont sűrűn meghal, szinte minden tornyot találó lövésnél.
Felfüggesztés, motor
Forgási sebessége 44 fok, ami az átlag felett van. A tank egy 570 lovas motort kap ami 45 km/h végsebességet biztosít előre és 20 km/h hátra. Ezt a sebességet nagyon gyorsan eléri és stabilan képes tartani, nem lassul be kisebb emelkedőkön sem. Vannak ettől gyorsabb medek is a tierjében, de ez a sebesség elég amire kell. Gyulladásra nem különösebben hajlamos.
Ajánlott játékstílus
Van egy tankunk ami papírból van és nem különösebben gyors. Mihez kezdjünk vele?
Ez a tank dombharcra van kitalálva. A kiváló ágyúsüllyedés és a gyors célzás kiválóan alkalmassá teszi arra, hogy kinézzünk egy domb mögül, villámgyorsan leadjuk a lövést és a gyors tolatási sebességünknek hála lövés után azonnal visszabújjunk.
Lehetőleg ne bonyolódjunk 1v1-es csatákba orosz illetve kínai medekkel (hacsak csak nincs egyértelmű hp fölényünk), mert a papír testen szinte minden át fog menni. Tartsuk a távolságot amíg lehet és messziről faragjuk az enemy hp-ját.
A tank álca értéke tier nyolcas medium tankok között átlagosnak mondható, az orosz és kínai tankok jobb, a többi nemzet tankjai gyengébb álcával rendelkeznek. Én teljes camo skillel és álcafestéssel használom ezt a gépet, így megfelelő az álcája ahhoz, hogy egy bokor mögül csipkedjük az ellenfelet és közben ne spottoljanak ki.
Mozgékonysága és kiemelkedően jó fordulása (40 fok/mp) pont elég arra hogy egy lassabb heavy-t vagy torony nélküli TD-t körbeautózzunk vele. Ezt megtehetjük egy Tiger II vagy egy T32 ellen, de pl. az IS-3 és 110 ellen nem fog menni (egy csatában a végjátékban 1v1-ben maradtam egy full hp-s Jagdtiger ellen és simán leforogtam).
Városi pályán igyekezzünk a nagyobb tankok oldalába kerülni, flankelni, erre ez a tank kiválóan alkalmas (gyors célzás, gyors hátramenet) és lehetőleg kerüljük a frontharcot. Ha spotolnak, igyekezzünk arty safe-be vonulni mert a 6-os artyk is a maximumot szokták ütni ebbe a tankba.
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
- Töltésgyorsító
- Vertikális stabilizátor
- Ventilátor/Optika/Periszkóp
Ajánlott fogyóeszközök
- Kis javítókészlet
- Kis elsősegélycsomag
- Kézi tűzoltókészülék (esetleg helyette pótellátmány)
Ajánlott legénységi képzettségek
- Parancsnok: 6. érzék, BIA, álca
- Lövész: álca, BIA, javítás
- Vezető: álca, BIA, javítás
- Töltő: álca, BIA, javítás
Bevétel
Nyolcas médiumról beszélünk szóval simán belefuthatunk mínuszos körökbe. Egy alap lőszer ára 380 kredit. Prémiummal simán pozitív bevételt hoz, de azért ehhez illik sebezni is valamennyit.
Előnyök és hátrányok
Előnyei
- Kiváló ágyú
- Remek átütés
- Jó csőlehajlás
- Jó látótáv
- Alacsony profil
Hátrányai
- Papír test és átlőhető torony
- Nagy kupola
- Nem túl nagy végsebesség
- Van előtte egy Chi-Ri nevű tank (amúgy az ág végig jól játszható, de ennél a tanknál kezdtem őszülni)
Kiknek ajánlott
Kezdőknek semmiképpen! Aki most kezdi a játékot az ne ezt a tankot akarja első nyolcasnak (mondjuk szerintem nincs is ilyen játékos). Mindenképpen olyanoknak ajánlom, akik szeretik a médium játékot, nem zavarja őket a páncél hiánya és tudnak „peek a boo”, azaz domb mögül kikukucskálva játszani.
Videó
Az elemzést írta: Leonhart79
https://nightly.modxvm.com/
Felraktam és nálam megy!