Paraméterek
Ágyú
Egy 90mm-es ágyút kapott a tank, ami tulajdonképpen az STA-1 második ágyúja, némileg feljavítva. Ami a legtöbb játékost elrettenti, az a 185 mm átütés, ami valljuk be, nem valami combos. De ha megnézzük a 8-as közepes tankokat, láthatjuk hogy ez az érték bőven nem a legrosszabb, a Pershing, T-44, T-34-2 trió ennél is rosszabb átütéssel rendelkezik, mégis el lehet velük karistolni T10-ben is, persze nyilván nem bont ki minden nehéz tankot szemből, de nem is ez a dolga. Jól jönne, ha tier limites lenne, de ezt sajnos nem kapjuk meg.
Az ágyú többi paramétere viszont mind-mind egészen kiváló: 8,45-ös RoF-fal dolgozhatunk, ami nekem töltésgyorsító és BiA segítségével 5,99-es töltésidőt eredményez, vagyis a legtöbb tankra kettőt lőhetünk, míg az csak egyet fog viszonozni. Ehhez jön a 8-as közepeseknél átlagos 240-es alfasebzés, ami így az említett felszerelésekkel 2400-as DPM-et eredményez. Fontos megemlíteni még az ágyú menet közbeni szórását, ami fantasztikus, stabilizátorral már-már pershing-i élményben lehet részünk, ha menetből lövünk. Az ágyúnk 0,37-es pontossággal rendelkezik, ami abszolút rendben van, nagy távolságra is lehet lövöldözni vele, amihez partner lesz a baráti 2,2-es célzásidő.
Meg kell említeni a prémium lőszerét a tanknak, ami azonban sajnos HEAT és mivel magas szinten már rengeteg tank rétegelt páncélzattal rendelkezik, ezért ennek használatát csak tapasztaltabbaknak ajánlom. Az átütése viszont extrém magas 275 mm, ami elég kell hogy legyen, ha nem rétegelt páncélra lövünk. Én személy szerint nagyon ritkán nyúlok érte, egyrészt mert prémium tankban ritkán lő goldot az ember, másrészt totál megbízhatatlan a HEAT, inkább keresek olyan pozíciót, ahonnan be tudom lőni az adott tankot AP-val.
Torony
Ahogy a tank más részén, itt sincsen páncél. Papíron 70/60/35 mm-es páncéllal van ellátva és nagyon ritkán a lövegpajzs, valamint a felette lévő kis rész tud pattintani 8-as vagy kisebb közepeseket, light-okat, másokat viszont egyáltalán nem hat meg ez az aprócska páncél, könnyedén lövik be, ahol csak akarják. A torony forgási sebessége 44°/mp, ami kiváló, gyorsan tudjuk kapkodni a fejünket az éppen feltűnő célokra. Látótávja ezen a szinten teljesen átlagos 380 méter, érdemes egy optikát rárakni, így máris 418 m-re látunk.
Amit meg kell még említeni, az a japánoktól megszokott kiváló csőlehajlás, ami itt -10°, ez elképesztően kényelmessé teszi az STA-2-vel való játékot, nem kell sokat mocorogni, hogy egy domb mögül hirtelen kinézve is rá tudjunk lőni a célra.
Felépítmény
Páncélról itt sem beszélhetünk, papíron 45/35/25 mm, elöl egy kicsit megdöntve, ami arra elég, hogy ne HE-vel lövöldözzenek ránk. Nyilvánvalóan itt minden taktika, ami egy picit is a páncélra épít felejtős (pl. sidescrape), nagyon fontos, hogy ne keveredjünk közelharcba ha nem muszáj, mert a porcelán testünket ramolással nagyon könnyen összetörik. Mondanom sem kell, ha egy arty eltalálja akkor nekünk harangoztak, simán belénk veri a maximum sebzését, érdemes tehát mozgásban maradni, vagy arty safe-be húzódni.
Álca tekintetében a játékban lévő 15 db 8-as szintű medium közül a hetedik helyen áll, átlagosnak mondható tehát az álcája, de azért egy álcaszett jó ha van a legényeken (ez majdnem minden közepesre tankra igaz egyébként).
Felfüggesztés
44°/mp-es fordulási sebesség, ami kiváló, egész ügyesen mozog vele a tank, talajellenállása átlagos. A láncot nem meglepő módon könnyen elszakíthatják a lövések, de menet közben jól bírja a buckákat és a kisebb ugratókat.
Motor
Egy 500 LE-s Mitsubishi motor hajtja, ami az STA-1 alap motorja és kicsit gyengécske ehhez a tankhoz. 14,71 LE/t aránnyal van megáldva, ami azért egy mediumtól elég kevés, ez főleg hegymenetben érezteti majd a hatását, néha nagyon frusztráló tud lenni, hogy pl. Himmelsdorf hegyre előbb érnek fel az ellenség tankjai, ezzel veszélynek leszünk kitéve. Amit tehát nyerünk a forgási sebességen, azt itt el is veszítjük...
Egyenesben azonban szépen gyorsul és hamar eléri a 45 km/h-s végsebességét, ami szintén nem sok, de sík terepen örülni fogunk ennyinek. Egy érdekesség még, ami elég idegesítő, hogy ha valaki szemből eltalálja a tank hasát, akkor megsérül a motor (?!), így pedig - ha már nincs javítókészletünk – csak szenvedés lesz a játék.
Ajánlott játékstílus
Ez a tank a support tankok mintapéldánya. Páncélja nincs, közelharcra nem alkalmas, viszont baromi jó DPM-mel rendelkezik és távolról is lehet eredményesen lövöldözni. Kicsit nekem olyan érzésem van, mintha egy Pershing-ben ülnék, ami elcserélte a toronypáncélt és a látótávot DPM-re. Mivel az átütésünk szemből nem sok mindenkit fog meghatni, keressünk olyan pozíciókat már csata elején, ahol oldalba lőhetjük az ellent. Ilyen például Mines-on délről indulva H2, vagy északról indulva C3-ban megállva lőni a hegyre felfutókat (ha láncolod még jobb) és tovább állni, mondjuk a szigetre. Vagy például Murovankán mindkét oldalról kezdésnél E7-8, kinézel, spotolod az erdőbe vonuló ellent és egy két lövést simán leadhatsz. Ha kezdésnél jó pozícióba értél és le tudtál adni egy-két lövést, már kezdenek is kialakulni a frontok és lehet menni gerilla-módra csipegetni az ellent, amiben jó partner lesz a -10°-os csőlehajlás.
Ha flankelésre adjuk a fejünket, akkor egy dolgot kell nagyon észben tartani: a sebességünk korlátolt, így csak akkor kerítsük az ellenséget, ha van menekülő útvonalunk, mert ha hirtelen nagy túlerővel találjuk szembe magunkat (mondjuk egy utcasarkon vagy domb mögött), akkor az STA-2-vel nem fogunk tudni orosz medek módjára egy pillanat alatt eltűnni.
Fontos, hogy a tipikus medium-helyekre sokszor nem fogunk odaérni, így pl. Mines-nál maradva a hegy esélytelen, de például Karelia-n is csak akkor érdemes megpróbálni a hillt, ha jó helyre rakott a játék kezdésnél. Ezeket igazából mindenki tudja, aki játszott már Pershing-gel vagy Cenurion I-gyel, ennél a tanknál is ki kell tapasztalni, hogy mi érhető el számunkra :)
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
- Töltésgyorsító
- Vertikális stabilizátor
- Optika
Ajánlott fogyóeszközök
- Kis javítókészlet
- Kis elsősegély csomag
- Kézi tűzoltó készülék
Ajánlott legénységi képzettségek
Első körben ajánlott Hatodik érzék+kapáslövés+sima utazás+biztonságos elhelyezés. Második kör Álca mindenkinek. Harmadik kör BiA.
Bevétel
Átlagos bevétel
Olcsó húsnak híg a leve és ez ennek a tanknak az esetében itt mutatkozik meg. Mivel jóval olcsóbb a legtöbb (régi) nyolcas prémiumnál, ezért a kredithozama sem ér fel a övékével, azért aggódni nem kell. Nekem emellett FCM-em van még, így azzal tudom összehasonlítani: a tiszta profit ugyanannyi sebzésre néhány ezerrel mindig elmarad majd az STA esetében. Lehet vele pénzt farmolni, de más tankok erre sokkal alkalmasabbak.
Hogy konkrétumokat is mondjak: 3000 körüli sebzésre gold nélkül 50000-53000 kredit lesz a tiszta profit, 4000+ sebzésre már 65000 körül kereshetünk. Ez némileg elmarad a drágább nyolcasoktól és ebbe a lőszerköltség is belejátszik, amit eddig nem említettem: itt 380 kredit egy AP skuló, az FCM-en például 255, a CDC-n szintén 255, Panther 8,8-on pedig 252, ugyanannyi sebzésre. De a kreditszorzója is vissza van fogva egy kicsit, átlag profit a Vbaddict szerint 8117 kredit, míg ugyan ez a CDC-nél 18000 (nem értem ezt a különbséget, valószínűleg a játékosállomány minőségbeli különbség lehet az oka, annál is inkább, mivel jó játékost magamon kívül nem nagyon láttam még STA-2-ben :D)
Előnyök és hátrányok
Előnyei
- Jó DPM
- Kiváló csőlehajlás
- Távolra is pontos (legtöbbször a célkör közepébe lő)
Hátrányai
- Papír, minden átlövi
- 8-asoktól kicsit elmaradó kredithozam
- Közepeshez képest kevésbé mozgékony
- Viszonylag alacsony átütés
Kiknek ajánlott
Elsősorban olyanoknak, akik szeretnék az STB-1 legénységét húzni pénzfarmolás közepette. Másodsorban olyanoknak, akik szeretik a támogató stílust, és nem hullik ki a hajuk attól, ha egy közepes tankkal nem tudnak száguldozni. Aki szerette a Pershing-et, az jó eséllyel ezt is szeretni fogja, bár nem olyan jó mint jenki társa, pénzt jól lehet vele keresni, és nem utolsó sorban sokkal-sokkal olcsóbb, mint a legtöbb 8-as szintű prémium tank.
Az elemzést írta: Claymaker52
mi a fenét kell a ...