Jelenleg

20
látogatónk van

2015. április 8. 11:05

T23E3 - Elemzés

Írta:
(19 szavazat)
22 hozzászólás

Bevezetés

A komolyabb elemzés előtt szeretnék szólni pár szót arról, hogy ezt a tankot kizárólag kampány részvétel során lehetett megszerezni. A „World on Fire” nevezetű kiskampány során kapta, az első 6000 játékos. Így prémiumnak számít, mind kredit szorzó alapján, mind pedig matchmaking alapján, azaz csupán tier 8-as tankokkal találkozhatunk vele, bár néha már ez is elég problémát okoz. Alapvetően a T20-as karakterisztikája jellemző rá, mozgékonyság, kinézet, álca értékek tekintetében.  

Paraméterek

Ágyú

Prémium tank lévén, egy darab ágyúval találkozunk a tankon, ez pedig a tier 6-os 76 mm-es M1A1 ágyú, amely megegyezik a két 6-os szintű sherman, vagyis  az M4A3E8-as Easy Eight „stock” ágyújával, valamint  az M4A3E2-es Sherman Jumbo „stock” ágyújával, illetve a tier 7-es, szintén amerikai T20-as - ugyancsak - stock ágyújával. 

Átütése, 128/177/38 mm, tier 7-ben még elég tud lenni, akár az alap AP lőszer is - hozzáteszem, engem a francia AMX M4 45 szemből átütése meg tudott viccelni - azonban tier 8-ban már szinte folyamatosan szükséges a prémium lőszer, ami ez esetben APCR, viszont így is várni kell az alkalmas „flank” pillanatokat, ugyanis a toptier 8-as heavyk zöme problémás még a 177 mm-es átütéssel is szemből. Persze nem a francia AMX 50 100-ra kell gondolni.

Az ágyú sebzése a már jól megszokott 115/115/185, ami elsőre kevésnek tűnik, azonban ha mellé tesszük azt, hogy 18,18-as ROF (rate of fire)-ról beszélünk, a tank impozáns percenkénti 2090 sebzésre képes. Alapvetően 3,3 mp-es a töltése, de skilles legénységgel és megfelelő felszereléssel körülbelül 2,75-ös reload time-ot tudunk kihozni a tankból, ha ezt még prémium fogyócikkel (kólával) megspékeljük, akkor 2,7-re tudjuk kb. redukálni.

Meg kell még említeni a pontossági adatot, ami 0,36 m/100m és a célzási időt, ami gyakorlatilag elhanyagolható, 2,2 mp. Az ágyú kaliberétől nem idegen módon gyorsan szűkül be, a pontossága viszont csak középszerű. A lőszer mennyisége azonban engedélyezi számunkra a merész puffogtatást, hiszen 84 gránátot vihetünk magunkkal.

Végül, de nem utolsó sorban az ágyú tekintetében említsük meg a -10°/+25° –os adatokat. A -10°-os gun depression tökéletesen elég mindenre, a T23E3 számára sok kiaknázható lehetőséget biztosít és teszi lehetővé, hogy szinte összes pályán van számunkra ideális hely. 

Torony

A jó gun depression mellet szólni kell arról is, hogy a tornyunk nem sok mindent fog lepattintani, ugyanis egy 76/63/63 mm-es páncél-kombinációról beszélünk. Kinézetben és adatokban hasonlít a sima M4 Sherman fejlesztett tornyához és az Easy Eight tornyához is, sőt a WG ezekről modellezte, mégis tier 7 lévén picit frontból jobb. Amerikai medekről köztudott, hogy a lövegpajzs az, ami elnyel dolgokat, ez itt sincs másképp, 89 mm a páncél értéke, bár erre nem érdemes számítani, hiszen RNG kérdése az egész.

Fontos megemlíteni a kupolát is a tankunk tetején, ami elég nagy, hogy mindenki lőni akarja, viszont elég kicsi, hogy „elcsússzon” rajta a lövedék. Ide tartozik az is, hogy a torony front és a kupola egy ferde lemezzel van összekötve, ami kellemetlen néha, ugyanis ha azt a lemezt sikerül eltalálni, akkor a lövedék a kupolára „csúszik”, ami már elszenvedett damage-t jelent.

Összegezve tehát a páncélzat nagyon nehezen értékelhető, viszont senkinek sem ajánlom a tornyozást vele, még ha képes pattintani is.

A páncél mellett 36 fok/mp-es torony forgással rendelkezik, ez az érték olyan amerikaiasan lassúnak mondható, hiszen egy szovjet hasonló tierű mednek 50 körül van ez az érték.

Végül pedig 380 méteres látótávról szólnék, ami egy átlagos érték ezen a szinten.

Felépítmény

76/50/37 mm-es páncélértékekről beszélhetünk. Ezek az értékek azt jelenti, hogy képesek vagyunk kisebb szintű tankok megviccelésére, de a tier 7-8-as közegben ez már nem opció. Meg kell említeni, hogy a test szemből döntött, az effektív páncél érték így eléri a 109 mm-ert, ami azt jelenti, hogy effektív érték szerint jobb a testünk páncélzata, mint a tornyunké, ami elég ritka.

Oldalról illetve szemből, mint kés a vajat effektus a jellemző, minden át fog minket lőni, bár néha a track elnyeli a lövéseket (a HEAT lövéseket leginkább), azonban ez a tank nem egy Patton. Fontos tehát, hogy ne tegyük ki magunkat nagy damage trade-nek, mert az 1050 hp és a 109-es maximális páncél ezt nem teszi lehetővé, kimondottan féljük a lövéseket és próbáljunk a gun depression-re hagyatkozni.

Felfüggesztés

A forgási sebességünk 40 fok/mp, ami a tier 7-es médium tankok közül egészen kiemelkedő és jónak mondható. A talaj ellenállási értéke már közel sem olyan jó. Saját tierjében és típusában az adatok rossznak mondhatók, különösen ha mocsárról (puha talaj) beszélünk, ugyanis a jó forgási és haladási sebességet gyorsan elveszítjük: 0,6/0,7/1,1 kPa (kemény/normál/puha talaj).

Motor

Ford GAN No. 17, egy 500 lóerős benzines motor, ami együtt értelmezve a nagyjából 36,31 tonnás nehézséggel 13,89 LE/t arányt jelent. Ez az érték nem túl impozáns, sőt gyengének mondható. Egyedül a japán Chi-ri bír rosszabb adatokkal, amit szerintem nem kell magyarázni. Ergo ez a motor nem a legerősebb választás ami csak lehet, bár ezt meg lehet szokni. Végsebességünk 56,3 km/h, tisztes érték egy ilyen med-hez képest, bár a gyorsulásunk nehézkes, néha lomhának érződik.

Ajánlott játékstílus

Tehát elértünk a legizgalmasabb részhez, mert bár adatokban nem kiemelkedő a tank, viszont nagy élményfaktorral bír.

Alapvetően a nagy gun depression-re és a jó DPM-re kell hagyatkoznunk, hiszen nem a pácélunk az erősségünk. Tipikus med játékstíust kell követnünk ezzel a tankkal is, ami azt jelenti, hogy gyakori mozgással vagy bokor kihasználásával is hasznosak lehetünk. Fontos, hogy már a kör elején jó pozíciót foglaljunk el, mert akkor tudunk jók lenni, ha már az elejétől tudunk puffogtatni, sőt BiA-val, 100%-os álca skillel, álca festéssel és bokrok kihasználásával akár 80+-os camo értéket is elérhetünk, ami segít a pozíciónk tartásában. Azonban mivel heavy tankokkal szemben gyorsak vagyunk, így a flankelés, beforgatás és a kerülgetés is rendelkezésünkre áll, vagyis a folyamatos mozgás és pozicionálás is célra vezethet.

A stílus alapköve mindenképp a DPM kell hogy legyen, ezért meg kell tanulni minden egyes tier 8-as és tier 7-es tank weakspotját, mert az ágyúnkban hatalmas a potenciál, csak a kiaknázása nem egyszerű, tekintettel az átütésre. Célszerű, ha goldot viszünk magunkkal legalább 20-at a 84-ből, mert mindent nem tudunk megoldani puszta flankeléssel. Városi pályákon nehézkes leginkább a helyzetünk, oda különösen szükségünk lesz az APCR lőszer betöltésére.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Töltésgyorsító
  • Vertikális stablizátor

Ez a két felszerelés alapvető. A harmadikat legénységi skilltől függően kell meggondolni.

Lehetőségek:

  • Ventilátor (ha töltésidőre megyünk)
  • Szerszámos láda

A periszkóp/távcső felszerelésén is el lehet gondolkodni, de ez a tank nem spotter, így a ventillátort ajánlom inkább.

Ajánlott fogyóeszközök

  • Kis javítókészlet
  • Kis elsősegély csomag

A felszerelésekhez hasonlóan a harmadik lehetőség itt is opcionális.

Lehetőségek:

  • Automata tűzoltó (tudni érdemes, hogy a tank könnyen gyullad)
  • Kóla (alapvető értékek növelése miatt)

Ajánlott legénységi képzettségek

Javítás, BIA, Álca, 6.érzék, Pillanatkép, Sima utazás, Kuplung égető (a sorrend a játékstílus függvényében változik).

Átlagos bevétel

A 96 kredites AP lőszer ár alacsony, így jó farmtank lehetne, azonban mindig ott van az a bizonyos DE.

Kicsit ugyanis hasonló a helyzet az E 25-höz, hiszen gyakorta kell goldot spammelnünk az átütés miatt, ami nem éppen a farmolás elősegítését szolgálja.

Mivel a gold lőszerünk 2800 kreditbe kerül, ezért könnyen a DPM okozta fun faktor marad néha az egyetlen bevételünk.

Mivel ez a tank nem vehető meg, ezért azt nem írhatom, hogy gondolja meg az ember mielőtt megveszi. Nézzük inkább úgy, hogy ha sikerült megszerezned, akkor jól gondold meg, mit is akarsz csinálni. Annak ugyanis semmi értelme, hogy távolról IS-3-at golddal spammelsz szemből, mert az APCR nem fogja bevinni.

Ezek fényében nehéz átlagos bevételt megállapítani. Nekem eléggé nagy intervallumban mozogtak az eddigi income-ok. Ha csak 10 gold körül lövünk és mellette csak AP, akkor egy 1000-2000 dmg-s kör 40-50 K tiszta bevételt is eredményezhet (azért írom ezt, mert ezt lehet átlagos lőszer használatnak és átlag damage-nek nevezni ennél a tanknál). Ha a mágikus 3000 körüli sebzést is elérjük, akkor a bevétel kecsegtetővé válik.

Saját maximum sebzésem a tankkal 3526 volt, ami 70k+ kreditet jelentett számomra.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • Remek DPM és ROF
  • Viszonylag nagy bevétel
  • Jó camo érték
  • Jó gun depression

Hátrányai

  • Viszonylag kicsi átütés
  • Páncélzat hiánya
  • Kaliberhez képest drága prémium lőszer

Epilógus

Érdemes beszélni még arról is, hogy ez a tank 7000 goldra van kiírva, vagyis 7000 goldért lehetne megvásárolni, ha bekerülne a játékba. Ami tekintve, hogy a többi tier 7-es prémium tank csupán 5700-6000 gold környékén mozog, eléggé drágának mondható. Ha megnézzük, hogy a T26E4 Super Pershing 7200 és a Panther 8.8 7300 gold értékkel megvehető, noha tier 8-as prémium tankok, arra lehet következtetni, hogy a T23E3 a WG véleménye szerint is jó tanknak és jó farmnak mondható. 

Magán véleményem szerint, IGEN, ez a tank nagyon is jó, kiváltképp jó, hogy nincs meg mindenkinek.

Videó

Végül pedig egy replay, amely egyből egy hármas T23E3 platoon 15 killes csatája (Dez gamez engedélyével):

{youtube}0fKygalv8Jc|690|420{/youtube}


Az elemzést írta: Irish_power

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:39

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    TAdo
    • Tankos
    · 8 éve
    [quote name="Serious_Threat"]Nekem offos ez a cw event, max az első accomra megcsinálom a t23e3-at.
    Egyébként több kreditet lőnék el az eventen mint az fcm kárpótlása haha [/quote]

    Orosz szerveren szó van róla, hogy a CW event tankok kárpótlása arany lesz, kredit helyett, de ez még nem biztos hír.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Serious_Threat
    • Tankos
    · 8 éve
    Nekem offos ez a cw event, max az első accomra megcsinálom a t23e3-at.
    Egyébként több kreditet lőnék el az eventen mint az fcm kárpótlása haha
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    imi321
    • Tankos
    · 8 éve
    Szerintem azért a ~150 pennel már lehet valamit kezdeni, ha nem is a legjobb pen. Talán csak a T28 Concept és KV-3 okoz gondot. T8-ban ugyan akad pár tank, amit még golddal sem lősz be szemből, de KV-4 kivételével szintr mindre elég a 190 pen oldalról. Meg a 150 is. Mindenesetre így már lehet majd vele keresni is.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    OdinHUN
    • Tank elemző
    · 8 éve
    Event után biztos tömve lesz vele minden meccs tier7 környékén, utána meg rájönnek az emberkék, hogy a -50-100k-s körök annyira nem érik meg. :P
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    imi321
    • Tankos
    · 8 éve
    Azért ilyen OMNI-szintű klánokban sem fogjákazt mondani, hogy ,,itt úgyis szinte mindenkinek van FCM meg T23, így nem indulunk". És ezek is fogják majd a top 1000 helyet.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Grievous
    • Tankos
    · 8 éve
    Az arannyal történő kompenzálás megszűnt, nem? (tavaly oktoberben se volt emlékeim szerint).

    FCM nem mindenkinek lehet top klánokban (najó, top100-ból 99-nek van :P )

    off vége:
    Elégé ritka a T23E3, remélhetőleg több fog szaladgálni belőle, ki kéne lőni párat
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    OdinHUN
    • Tank elemző
    · 8 éve
    [quote name="Hunti"][quote name="OdinHUN"]
    Vajon a top klánokban hány embernek nincs megy az FCM?
    Mindenesetre jól jön az a 12k gold is. :P[/quote]
    És ha kredittel kompenzálják a tank meglétét mint pl. most a wz küldetésnél? [/quote]
    [quote name="Hunti"][quote name="OdinHUN"]
    Vajon a top klánokban hány embernek nincs megy az FCM?
    Mindenesetre jól jön az a 12k gold is. :P[/quote]
    És ha kredittel kompenzálják a tank meglétét mint pl. most a wz küldetésnél? [/quote]
    How to farm dollah in WoT for dummies 1st edition
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Hunter9956
    • Tankos
    · 8 éve
    [quote name="OdinHUN"]
    Vajon a top klánokban hány embernek nincs megy az FCM?
    Mindenesetre jól jön az a 12k gold is. :P[/quote]
    És ha kredittel kompenzálják a tank meglétét mint pl. most a wz küldetésnél?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    OdinHUN
    • Tank elemző
    · 8 éve
    [quote name="imi321"]Most megint lehet majd szerezni kampányon, immáron harmadszor(ennyire kifogytak az ötletek?), 9.000 db licensz lesz, illetve 1000 db FCM 50t(de ez magyarok közül a ZWACK-nak esélyes, elég erős a nemzetközi mezőny). Így, hogy buffolják az átütését, és tierlimites, lehet vele farmolni is. Akinek van E-25, az tudja, hogy 150 pen egy limitesnek legtöbbször elegendő. Mindenképp érdemes lesz megszerezni, akinek még nincs.[/quote]
    Vajon a top klánokban hány embernek nincs megy az FCM?
    Mindenesetre jól jön az a 12k gold is. :P
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    imi321
    • Tankos
    · 8 éve
    Most megint lehet majd szerezni kampányon, immáron harmadszor(ennyire kifogytak az ötletek?), 9.000 db licensz lesz, illetve 1000 db FCM 50t(de ez magyarok közül a ZWACK-nak esélyes, elég erős a nemzetközi mezőny). Így, hogy buffolják az átütését, és tierlimites, lehet vele farmolni is. Akinek van E-25, az tudja, hogy 150 pen egy limitesnek legtöbbször elegendő. Mindenképp érdemes lesz megszerezni, akinek még nincs.
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.