MIAS és MORAS - A valaha épült legkisebb

Az első világháború után az olaszok számára világossá vált, hogy az országuk hatalmas hiányt szenved önjáró harci járművek terén. Az ország azonban nehéz időszakát élte, így arról szó sem lehetett, hogy nagy költségvetést fordítsanak tankok fejlesztésére. Kis pénzből pedig nem lehet nagy tankokat építeni. .. így 1935-ben az Ansaldo vállalat megtervezte és legyártotta a két apró páncélost, a Motomitragliatrice blindata d’assaulto-t, azaz a "MIAS"-t és testvérét, a Moto-mortaio blindato d’assaulto-t, azaz a "MORAS"-t.

A bal képen a MIAS, a jobb oldali képen pedig a MORAS látható.

A gépek fejlesztése természetesen az első világháború tapasztalatain alapult, ami később nagy hibának is bizonyult, hiszen a második világháborús csataterekre már teljesen alkalmatlanok voltak. A harcok többé már nem kis, hanem nagy távolságokon zajlottak. Egy ilyen kis páncélos pedig csak egy lassan mozgó és könnyű célpont lett volna. S bár a páncélzata képes volt megállítani egy Mauser puska 7,92 milliméteres acélmagvas (Spitzergeschoss) lövedékét is, de könnyedén átüthette volna egy ennél kicsivel nagyobb puska lövedéke. Mindemellett a saját fegyverzetük is igen elavult volt. A MIAS-ba szerelt két géppuska nem rendelkezett elég nagy átütőerővel, s a MORAS grántátvetője sem tudott elég messzire lőni.

Egyébként a MIAS és a MORAS bár páncélos harci járművek voltak, de igazából nem nevezhetőek tankoknak, hiszen hiányzott róluk a forgatható torony. Illetve az a tény sem tette igazi tankká őket, hogy egy ember kezelte, akinek még csak ülőhelye sem volt a gépben, hiszen azt gyalog kísérte. Ezek a gépek tehát inkább csak személyi védelemre szolgáltak az mellett, hogy egyfajta önjáró géppuska, illetve gránátvető állásként működtek volna.

Az olasz hadsereg végtére is haszontalannak ítélte a két kis gépet és nem rendelt belőlük egyet sem. A gyártásuk tehát sosem kezdődött meg.
Felépítésük

A gépek kialakítása enyhén szólva is szörnyű volt. A kezelőnek még akkor is görnyedt testhelyzetben kellett volna kísérnie, ha felnyitja a kihajtható páncéllemezt a jármű tetején, amely épp azt a célt szolgálta volna, hogy a kezelő kiegyenesedve is vezethesse a gépet. (Ez legfeljebb egy 140 centiméter magas ember esetében működött volna. ) De a páncélzatuk sem volt jobb, mint a kialakításuk. .. Kisebb kézifegyverekkel szemben még hatékony lett volna, de például egy M2-es Browning tűzerejének már nem állt volna ellen.

Mint az látható a fentebbi képen, a gép kezelőszerveit csak előrehajolva lehetett elérni a kinyitható tetőpáncél rossz kialakítása miatt.

Az meghajtásról egy 250 köbcentis Frera motor gondoskodott, mely 5 lóerő leadására volt képes. Ezzel a teljesítménnyel a gépek végsebessége körülbelül 5,5 km/óra volt. Persze ez lehetett volna több is, de nem lett volna sok értelme, hogy egy gyalogkíséretű gép 60 km/órás sebességre is képes legyen, ezért ezt lekorlátozták.

A kis páncélosok csupán a fegyverzetük terén különböztek. A MIAS-ba két 6,5 milliméteres Isotta-Fraschini ("Scotti") géppuska volt beszerelve, a MORAS-ba pedig egy darab 45 milliméteres Brixia gránátvető. Míg az előbbinek fegyverenként 1000 lövedék, addig az utóbbinak 50 darab gránát volt a lövedékjavadalmazása. A kettő gép közül talán a MORAS lett volna a kevésbé haszontalan, mivel a Tempini által gyártott gránátvető alkalmassá tette volna tüzér állások elpusztítására is.

A MORAS-ba beszerelt Brixia gránátvető rajzolata. (Megj. : külön érdekesség, hogy a fegyver 1924-es létére már táras újratöltéssel rendelkezett. Egy tárba 5 darab 0,5 kg tömegű gránát fért bele, melyeket 2 mp-es tűzgyorsasággal tudott kilőni. )

A gránát lassú csőtorkolati sebességéből(83m/s) adódóan azonban nagyon nagy volt az esése, tehát nagyon közel kellett volna menni ahhoz, hogy célba lehessen találni vele. Ez gyakorlatilag el is lehetetlenítette a használhatóságtól.

Mindent összevetve nem lettek volna teljesen rossz és haszontalan gépek, de több sebből is véreztek. Egy kis ráfordítással egy hatékony és könnyen gyártható harcigép lehetett volna.

Egy-két dologgal nem értek egyet. Mármint igazából a legtöbb mondatba bele tudnék kötni, úgyhogy tallóztam belőlük (remélem nem veszed sértésnek, csak okulásképpen):

- Ha az Ansaldo MIAS/MORAS valóban nem tank (mármint üzemanyag tartály) vagy harckocsi, hanem egy önjáró pajzs, akkor miért a legkisebb... a cikk címe?

- Az első világháború után Olaszországnak nem volt pénze harckocsik fejlesztésére. Vagy mégis? Fiat 3000 (szolgálatban 1921-től), Carro Veloce 33 (1933-tól), CV 35 (1935-től), Fiat-Ansaldo M11/39 (1939-től), stb..

- „nem nevezhetőek tankoknak, hiszen hiányzott róluk a forgatható torony”. A kisharckocsik (tankettek), a páncélvadászok és a rohamlövegek túlnyomó része szintén nem rendelkezik toronnyal, mégis harckocsik (és ezt nem csak azért mondom, mert szinte kizárólag torony nélküli páncélvadásszal játszottam a WoT-ban).

- „Illetve az a tény sem tette igazi tankká őket, hogy egy ember kezelte...”: a Ford 3-Ton M1918 egy harckocsi, azonban nemcsak tornya nincs, de mindössze egyetlen fős személyzettel rendelkezett.

- „...kinek még csak ülőhelye sem volt a gépben,” - több második világháborús harckocsiban a töltő állt, az első világháborús harckocsikban pedig általában többen álltak, mint ültek.


„Egy kis ráfordítással egy hatékony és könnyen gyártható harcigép lehetett volna” - hát azért ebben kételkedem. Te hogy csinálnál kis ráfordítással ebből hatékony harcjárművet? Egy normál harckocsinál még mondanám, hogy erősebb löveg, vastagabb frontpáncélzat vagy nagyobb teljesítményű hajtómű, de itt maga az elgondolás idejétmúlt.