Igazából én is ilyen vagyok. Jobban szeretek olyanokkal játszani, akiket az életben is régóta ismerek.
És mivel ők már keveset játszanak, így én is keveset játszom.
Régen magam sokat gaméltam, elvoltam, de az utóbbi időben valahogy unom már a magányos lövöldözéseket.
Ha "ismeretlennel" játszok, az akkor lehet jó, ha mindketten "hagyjuk" a másikat. Menjen oda, ahová neki jó... (Persze meg is lehet beszélni egy taktikát: pl menjünk az egyes vonalán, főleg ha azonos a tank fajtája.) Csak mindig legyen ott a szabadság érzése. (Kivéve ha a barátommal játszom és ha épp nagyon-nagyom noob, akkor jól lebaszom

, de az más, mert megtehetem XD )
Pl.: a klánban ahol vagyok, ott volt egy játékos, mentünk szakaszban és mondta az elején, hogy nem baj-e ha úgy csinálja, ahogy neki tetszik. Mondtam, hogy dehogy! Ahogy jónak érzi, nem szólok bele a játékába. Na például vele szívesen játszottam, mentünk is elég sokat annó. De most már ő sem nagyon játszik.
Szerintem sokan vannak ezzel így. Nincs kivel lőni, mert itt is kell egy "azonosság" a gondolkozásban/értékrendben, hogy ha már a játék felbasz, legalább a szakasztárs ne tegye.
Röviden: nincs megoldás, maximum az, ha csökkented a játékidőt, fokozatosan. Így le lehet jönni az "anyagról"