Jelenleg

69
látogatónk van

2014. szeptember 8. 09:23

Type 62 - Elemzés

(32 szavazat)
35 hozzászólás

Paraméterek

Ágyú

85 mm Type 62, ami teljesen megegyezik a 85 mm 62-85T-vel, a WZ-131 egyik ágyújával, mivelhogy a két tank történelmileg ugyanaz, de ne szaladjunk ennyire előre.

A Type 62 bekerülésének pillanatában egy igen érdekes színfolt volt a játék már akkor is igen széles palettáján, bár koránt sem borzolta fel úgy a kedélyeket, mint a legendás Type 59. Viszont a maga nemében egy korszakalkotó tank volt, hiszen bebizonyította, hogy egy könnyű tanknak nem kell feltétlenül egy használhatatlan mókushergelő ágyút kapnia, amivel legfeljebb csak a pálya textúráira jelent veszélyt (ekkor még az francia könnyű tankok előtti korszakban jártunk).

Ennél fogva a Type 62-re tökéletesen igaz a mondás, miszerint „kicsi a bors, de erős” ezt elsősorban két paraméternek köszönheti: a 180-as sebzésnek, ami önmagában nem tűnhet túl eget rengetőnek, de az 5,46 sec-es alap töltésidejével, amit töltésgyorsítóval 4,91 sec-ig (ellátmánnyal 4,7-ig) levihető. (Perverzeknek akár még a ventilátor is megfontolandó lehet a 4,5 sec-ért, ha nem bánjátok, hogy egyéb felderítő képességei sérülnek cserébe.) Ennek a két értéknek hála pillanatok alatt képes igen masszív sebzést kiosztani.

Az ágyú egyetlen gyenge pontja a 145 mm-es páncélátütés, amibe ha jobban belegondolunk nem is annyira vészes, hiszen egy könnyű tankról beszélünk, vagyis amit nem ütsz, át szemből azt kerüld meg és probléma megoldva. Amennyiben ez nem lehetséges még mindig ott a 220 mm-es arany lőszer, amivel a tier X tankokból is könnyedén svájci sajtot csinálsz. Egyetlen probléma, hogy ez a lövedék HEAT, ami annyit jelent, hogy a rétegelt páncélok és láncok előszeretettel eszik meg és lősz nulla sebzéseket… kis túlzással, ezzel jobban meg kell gondolni, hogy hova célzol, mint a sima AP-val.

Szerencsére a célzásban sokat segít a 2,3 sec-es szűkülés és a 0.37 m-es pontosság, e-mellé pedig még jár egy igencsak simára sikerült menet és toronyforgás közbeni pontosság, amit egy vertikális stabilizátorral megtámogatva maximális sebesség mellett is brutálisan pontosan lehet lőni.

Torony

A T-54-ről már jól ismert öntött, lapított félgömb torony, bár mint az egész tank ez is a T-54 cukormentes verziója, a maga 45/35/20 mm-es páncélzatával nem lehet vele hatékonyan tornyozni, mint az orosz testvérével, legfeljebb más könnyű tankok suttyomban leadott lövéseit képes megfogni, de nagyobb tankok egyszerűen overmatchelik az esetek többségében.

A torony igazi ereje a forgási sebessége (48°/sec), aminek köszönhetően igen gyorsan képes kapkodni a fejét és természetesen a 390 méteres látótávja, ami ízlés szerint növelhető optikával (+10% 430 m) és teleszkóppal (+25% 445 m-es maximum spothatárig, 487 méterre, ami pedig már az ellenfél álcázásából lop le egy jókora karéjjal).

Sajnos az orosz toronykialakításhoz jár az 5°-os csőlehajlás is, ami rögtön kizárja a „domb mögül felkukkantok, megcsiklandozom az ellent, majd kuncogva visszamegyek” manővereket, amit egy Chaffee-val nagyszerűen lehet alkalmazni, de sajnos nem a Type 62-vel.

Felépítmény

35/20/20 mm-es „páncélzat” ami legfőképp inkább csak a HE lövedékek ellen véd, de egy normális tank már könnyedén overmatcheli. Cserébe viszont igencsak pehelysúlyúnak számít a maga 21 tonnájával, ami mellé még jár egy igencsak alacsony profil, ezáltal egy vakondtúrás mögé is képes behasalni és onnan legéppuskázni az ellenfeleit. Mondanom sem kell igen idegesítő tud lenni, mikor, ha látod is ezt a kis kung-fu pandát ő továbbra is olyan csúszós akár egy angolna és csak pillanatokra dugja ki a fejét a fedezéke mögül, ahonnan ellőni egy külön bűvészmutatvány.

Ezen kívül ott van még az álcázása is, ami a könnyű tankok egyik legfontosabb tulajdonsága, ebben a Type 62 igencsak el lett eresztve, egyedül az AMX 13 75 az, aki egy orrhossznyival megelőzi ebben a tierben.

Sajnos a T-54-nek és a rokonságának jellemző betegsége a lőszerrekesz érzékenysége, ennél fogva érdemes odafigyelni a tank oldalára, ha pedig egyszer „letolt gatyával” kap el valaki akkor már inkább lője a tank fenekét, mintsem az oldalát.

Felfüggesztés

54°/sec forgási sebesség, ami önmagában is egy igen tiszteletreméltó érték, de a torony forgásával együtt már egy kijátszhatatlan párost alkot, ezáltal a Type 62 elképesztően agilis, továbbá hirtelen kanyarokban is viszonylag kevés sebességet veszít, így az óvatlan nehéz tankokat és páncélvadászokat pillanatok alatt szó szerint leturmixolja. "Will it blend?"

Ha még mindig nem lenne elég a sok jóságból, akkor még ott van a talajellenállás, ami inkább légpárnákat feltételez a tank alatt, mintsem lánctalpat, gyakorlatilag alap gázon, helyből 45 km/h-val képes menni, majd pillanatok alatt eléri a végsebességét. Még nehéz talajokon is viszonylag könnyedén mozog, a hegyeket pedig nem mássza, hanem átugorja.

Motor

430 LE-s Norinco, ami könnyedén biztosítja a Type 62-nek a 20,4 LE/t arányt. A végsebessége ugyan csak 60 km/h, de ezt gyakorlatilag bármikor és bárhol képes tartani, ezáltal rövidtávon még sokszor rá is ver a nála egyébként gyorsabb tankokra.

Ajánlott játékstílus

Valahol félúton a közepes és a könnyű tankok között. Igazából erről az arany középútról szól ez a tank, egy első ránézésre ártatlan kis jószág, akinek ha hátat fordítasz rögtön képes lerúgni a tüdődet, így érdemes e-között a két szerepkör között váltogatni.

Hála a meglepően jó talajellenállás és mobilitásának pillanatok alatt képes befutni a leglehetetlenebb helyekre, ahonnan akár csatákat is könnyedén tud eldönteni. Pl. egy ilyen hely Kharkov pályán, különösen a déli oldalról a jobb alsó sarkában lévő park, ahol végig hulldown-ból tudsz harcolni és könnyedén ledarálod az ellenfél tankjait, ha ügyesen mozogsz, a lényeg, hogy nehogy fejbe vágjanak (persze ebbe van némi beleszólása a tier besorolásnak is).

A stílust nagyban befolyásolja a már fent említett MM, ugyanis tier VII könnyű tankként a Type 62 néha találkozik tier X-ekkel is, bár ez nem túl gyakori szerencsére. Itt főleg a felderítés marad, amit már más könnyű tankoknál leírtam, így nem ismétlem magam, de a klasszikus felderítő helyek továbbra is működnek ezzel is.

Igazából elemében tier VIII-IX meccsekben van, (szerencsére ez előbbi a gyakoribb), ahol a 145 mm-es páncélátütést könnyedén munkára tudod fogni és lopva beleharapni az óvatlan tankok bokájába, majd felszívódni, még mielőtt lecsapnának.

Igazából a Type 62-nek egy aranyszabálya van, mint az összes könnyű tanknak is úgy általában: Soha ne legyél túl mohó, mindig tudd, hogy hova mehetsz be és hova nem, hiszen a 880 HP-t igen könnyű hamar elkölteni, pláne nagyobb szintű meccsekben.

Egy másik dolog pedig, hogy ne szégyelld bejárni a pályákat gyakorlóban és kitapasztalni a jó felderítő helyeket, mert sokkal többet tanulhatsz pár ilyen meccsből, mint egy élesben elkövetett hibából, ami legtöbbször aztán a tankodba kerül.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

Töltésgyorsító, Vertikális stabilizátor, Optika agresszívabb játékhoz, ha viszont inkább passzívan szeretnél felderíteni, akkor érdemes elgondolkozni az Álcahálón és a Teleszkópon is a Töltésgyorsító mellé. 

Ajánlott fogyóeszközök

Nagy javítókészlet, Nagy elsősegély csomag, Automata tűzoltó készülék.

Ajánlott legénységi képzettségek

6. érzék és álcázás első körben kis túlzással kötelező, majd második körben a parancsnokon is jöhet az álcázás a többieken pedig a booster képességek, mint pillanatkép, sima utazás, töltőn pedig biztonságos elhelyezés a sok lőszerrobbanás ellen.

Átlagos bevétel

Ez elég játékstílus és csapat függő. Sajnos, mint minden könnyű tank a Type 62 is erősen rá van utalva a csapat által kiosztott sebzésekre, mivel ugye sokszor nincs lehetőséged sebzést kiosztani és nem is ez az elsődleges feladatod a felderítés az elsző számú kenyérkereseted. Ezzel az a gond, hogy sokszor a csapat mondjuk úgy, hogy nincs a helyzet magaslatán és elfelejtenek az előttük diszkózó tankokra rálőni, ilyenkor a mi zsebünkből pecázzák ki a még oda be sem került ezüstöket…

Másrészről a pálya is erősen hatással van a csata végén bezsebelendő kredit mennyiségére, értelem szerűen egy városi pályán az esetek többségében nem fogsz annyi pénzt hazavinni, mint mondjuk egy Murovankán.

A harmadik befolyásoló tényező pedig az arany, a maga 220-as átütésével úgy okádja a WN8-at és a sebzést, mintha dézsából öntenék, de a 2800 kredites ára erősen eszi a profitot is. Szerencsére, ha nem vakond irtásra használod, és legalább a fele sebez, akkor még simán pozitív mérleggel zárhatod a csatát. Természetesen sokszor nincs szükség erre a lőszertípusra, hiszen ha meg tanulod kezelni ezt a tankot csak végszükség esetén, kell hozzányúlnod, tier VIII-IX-ben a 145 mm-es pen szinte mindent visz oldalról.

Egy átlagos körben, ahol nem használsz aranyat és aktívan felderítesz, majd sebzel is 35-40k kreditet könnyedén beraksz a puttonyba tiszta profitként.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • Kellemes mozgás és toronyforgás közbeni pontosság.
  • Szintjén az egyik legjobban álcázott tank, mind alap értéket tekintve, mind lövés után.
  • Elképesztően agilis, forgás közben is viszonylag kevés sebességet veszít.
  • 60 km/h végsebesség és nagyon jó gyorsulás, még hegynek felfelé is.
  • Könnyű tankhoz képest meglepően jó tűzerő.
  • Ha aranyrudakkal dobálózol, még akkor is profitál.

Hátrányai

  • Érzékeny lőszerrekesz.
  • Könnyű tank MM, azaz tier X-ben is fogsz vele játszani néhanapján.

Kiknek ajánlott

Őszintén? Mindenkinek. Szerintem ennél könnyebben kezelhető és szórakoztató felderítő nem sok van a játékban. A Type 62 olyan furcsa helyzetben van, hogy sokkal inkább tekinthető tier VII közepes tanknak, hiszen minden megvan benne, ami egy ilyen járgányhoz kell, még egy jó adag csoki öntettel a nyakon öntve, amit ez esetben a könnyű tankok között is jónak számító mobilitás és álcázás képvisel.

Ugyan a Type 62 legendája messze nem szárnyal olyan magasan, mint a nagy testvérének, a Type 59-nek, ez főleg a bekerülése utáni gyermekbetegségeinek tudható be, mikor is félhivatalosan a „játék egyik legrosszabb prémiumtankja” volt, amin aztán később sokat segített némi ráncfelvarrás, ettől pedig egy igazi kis Bruce Lee lett belőle, majd a mélyből felemelkedve az egyik legjobbá vált. Hirtelen meglepetésükben le is kapták a boltok polcairól, majd aki nem vette meg tier VI-ként foghatta a fejét a későbbiekben.

A mostani küldetés, miszerint ingyen meg lehet szerezni pár nevetségesen könnyű kritériumot teljesítve egy nagyon ritka pillanat a WoT történelmében, így érdemes rástartolni és megcsinálni azt a napi 15-20 meccset érte, hiszen azon túl, hogy egy elképesztően ritka tank ütheti a markotokat (eddig) ez egy igen hatékony pénzgyártó eszköz és persze nem utolsó sorban baromi szórakoztató.

Ennek a tanknak egyetlen baja van, mégpedig a WZ-131, aki lényegében a Type 62 egyik variánsa. Az Ő bekerülésével a kis Type ragyogására árnyék vetült, hiszen az elé befurakodó WZ teljesen elállta előle a dicsfényt. Ha a két tankot összehasonlítjuk a 131 mindenben jobb a testvérénél a kreditszorzót és a hamarosan érkező legénységszorzót leszámítva. 159 mm-pen vs 145 mm, 180-as alfa vs 200, ugyanazzal a töltés idővel és 520 LE vs 430 LE. (A 100 mm-es „bohóc” ágyút szándékosan nem említettem, hiszen az inkább csak parasztvakítás mintsem egy hasznos fegyver). Ennél fogva, akinek nem jut ideje kifarmolni az ingyen Type 62-t nincs oka különösebben búsulni, hiszen ugyanazt a tankot megkaphatja, csak más néven.

Videó


Az elemzést írta: OdinHUN

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:03

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    ce1018
    • Tankos
    · 5 éve
    Megvettem az adventi kalendárból kb 7-9 mecset toltam eddig vele, de nekem adja. Nem mindig nyerek, de alapvetően élvezetes vele a játék. Igazi random tank....tökkelütött a csapatod?? Sebaj, attól még ezzel érezheted magad jól :P
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      Alexis
      • Tankos
      · 5 éve
      Én ma qrvára nem nyerek 0-4 ,de már a meccs elején lehet tudni,hogy esélytelen a brigád.Tagnap is nagy szenvedés árán lett belöle 41%.
      A tank viszont élvezhetö.Mindig 10-ben van xp-vel ill . a leggyakrabban top vagy topközelben
      Konteó topikos szösszenet ,de lejárt a prémem és elkezdtem vele nyerni...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Mon9oos3
    • Tankos
    · 5 éve
    [quote name="Gyuszopapa"][quote name="Mon9oos3"]Sziasztok! Szerintetek érdemes rá befektetni?[/quote]
    Mivel az átütésen kívül jobb mint a szarránerfelt WZ-131 felderíteni nem rossz.[/quote]

    Köszönöm!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Gyuszopapa
    • Tankos
    · 5 éve
    [quote name="Mon9oos3"]Sziasztok! Szerintetek érdemes rá befektetni?[/quote]
    Mivel az átütésen kívül jobb mint a szarránerfelt WZ-131 felderíteni nem rossz.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Mon9oos3
    • Tankos
    · 5 éve
    Sziasztok! Szerintetek érdemes rá befektetni?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    bodzy
    • VIP
    · 7 éve
    Samy !
    a videó kicserélve !! Nézheted ;-)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    bodzy
    • VIP
    · 7 éve
    na át néztem az összes videómat (500+ :w00t: ) ez az egy lett csak lenémitva, pedig máshol is volt Sabaton.... na mindegy megcsinálom újra azt majd berakjuk !!!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    bodzy
    • VIP
    · 7 éve
    Az még odébb van szerencsére a replay linkek megvannak..... De azért az édesanyjukat onnan szedem le nem is a hivatalos verzió, hanem valaki álatal feltöltöttet és erre majd egy után lenémitják, és még csak nem is kapok értesitést róla !
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Samy70
    • Tankos
    · 7 éve
    Értesíts ha kész

    Samy
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    bodzy
    • VIP
    · 7 éve
    bakker most nézem a youtube lenémitotta.......az anyjukat valamelyik nap még jo volt!!!!!

    na valamikor megcsinálom újra......... csak ahhoz le kell szednem a 9.10-est
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Samy70
    • Tankos
    · 7 éve
    Srácok!

    Az elemzésben lévő videót nem lehetne valahogy "láthatóvá" tenni mert kíváncsi lettem volna rá!

    Samy
Tovább a kategóriában: « Type 64 - Elemzés 59-16 - Elemzés »
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.