Annak a mostani módosítás után megmaradt 17-fontos és a 90 mm-s lövege, amihez képest a 80mm 29/38 M. DIMÁVAG-Bofors űrméretben pont ezen 2 ágyú között helyezkedik el. Az űrméretet arányosnak - erős általánosítással - vehetjük az sebzéssel meg az átütéssel, viszont a 80mm Bofors-nak 23-26/perc volt a tűzgyorsasága, szemben a S35 CA 2 lövegének játékbeli 11 ill 7. lövés/ perc tűzgyorsaságával, amivel meg a Szebeny-féle TD lenne fölényben a S35 CA-val szemben. Motorteljesítmény kisebb, de a fajlagos teljesítmény szinte azonos. Végeredményben a Szebeny-féle TD meg a S35 CA a paraméterbeli eltérések okán nem lenne "copypaste", ámde játék-teljesítményük közel azonos lehetne a TierV-ben.
~ Tier III ~
38 M. Toldi IIA
Tier III LT
A Toldi könnyű harckocsi háború során szerzett tapasztalatokon alapuló továbbfejlesztése. 1943-44 során 80 darab korábban legyártott 38 M. Toldi II-est építettek át eszerint, amely során ellátták egy 40 mm-es löveggel, a nehezebb löveget kiegyensúlyozó torony toldással és megerősített front páncélzattal. Az átépített páncélosok neve 38 M. Toldi IIA (Toldi B40) lett.
Pár apróbb különbséget leszámítva (torony forma, motor) ugyanaz, mint a játékba már tier III-as német prémiumként bekerült 43 M. Toldi III. Karakterisztikára ugyanolyannak is kellene lennie, mint a Toldi III-nak, leszámítva a rosszabb ágyúsüllyedést, amit az átépített Toldi II-eseken nem tudtak olyan jól megoldani, mint az új toronnyal épülő Toldi III-asokon tudtak volna. Előfordulhat, hogy a Toldi I-nél említett, tervezett nehézgéppuskákat túl erősek lennének tier II-be, és a tier III-as Toldi IIA kapná csak meg azokat.
- Fegyverzet (történelmi): 40 mm 37/42 M. L/45 harckocsilöveg, átütés 64 mm, függőleges cső kitéríthetőség: -5 +25°
- Fegyverzet (opcionális, stock): 40 mm 37 M. harckocsilöveg, átütés kb. 60 mm. A Toldi IIA prototípusán használt löveg, a Straussler V-4-től kölcsönözve.
- Fegyverzet (tervezett, lásd Toldi I): 20 mm Gebauer nehézgéppuska, 20 mm K. K. m. 40 nehézgéppuska
- Páncélzat: 35/13/7
- Torony páncélzat: 35/13/13
- Motor: Büssing-NAG Typ L8V/36 TR, teljesítmény: 155 LE
- Tömeg: 9,35 t
- Teljesítmény/tömeg arány: 16,6 LE/t
- Végsebesség: 47 km/h
38 M. Toldi IIA K
Tier III prémium LT
1943 júniusában felmerült, hogy a Toldikat a szovjet páncéltörő puskákkal szembeni jobb védelem érdekében a német páncélosokon már kipróbált és bevált módon, oldalt felfüggesztett rátét páncéllemezekkel, úgynevezett „köténylemezekkel” erősítik meg. Az 1943 őszén végzett próbák alapján azonban megállapították, hogy a csak minimálisan megnövelt védettség a lemezek plusz súlya miatt nincs arányban a jelentősen leromlott mozgékonysággal és terepjáró képességgel szemben, így a többi Toldi ilyen módon történő átalakítását elvetették.
A WOT-ban, mivel nem volt a standard Toldi IIA átépítés része, a kötényezett változat lehetne egy prémium, vagy jutalom jármű. Ugyanolyan lehetne, mint a játékbeli Toldi IIA, csak minimálisan rosszabb mozgékonysággal és a plusz lemezek által adott elhanyagolhatóan jobb védelemmel.
- Fegyverzet: 40 mm 37/42 M. L/45 harckocsilöveg, átütés: 64 mm, függőleges cső kitéríthetőség: -5 +25°
- Páncélzat: 35/13/7 + 5 mm köténypáncél
- Torony páncélzat: 35/13/13 + 5 mm köténypáncél
- Motor: Büssing-NAG Typ L8V/36 TR, teljesítmény: 155 LE
- Tömeg: 9,85 t
- Teljesítmény/tömeg arány: 15,6 LE/t
- Végsebesség: kb. 43 km/h
Toldi páncélvadász
Tier III TD
Egy 38 M. Toldi I-esből 1943-ban átépített, a német Marder II által inspirált kísérleti páncélvadász. Sorozatgyártásba a gyártókapacitás hiánya miatt nem került.
A játékban olyan lenne, mint egy gyengébben páncélozott, kevesebb lőszert cipelő, de mozgékonyabb Marder II.
- Fegyverzet: 75 mm Pak 40/2 L/46, átütés: 108 mm, függőleges cső kitéríthetőség: nem ismert, valószínűleg -8 +10°, vízszintes cső kitéríthetőség: nem ismert, valószínűleg összesen 57°, balra 32°, jobbra 25°
- Páncélzat: 13/13/7
- Motor: Büssing-NAG Typ L8V/36 TR, teljesítmény: 155 LE
- Tömeg: nem ismert, valószínűleg 10,5 t
- Teljesítmény/tömeg arány: nem ismert, kb. 14-15 LE/t
- Végsebesség: nem ismert, kb. 40-45 km/h
Szebeny páncélvadász
Tier ? TD
Szebeny György mérnök által javasolt, 1941-42 között fejlesztett többfunkciós páncélos tervezete. A cél egy viszonylag könnyen és gyorsan gyártásba vehető, nagy kaliberű löveggel szerelt, egyszerre tankelhárító és légvédelmi feladatok ellátására alkalmas önjáró löveg létrehozása lett volna a Nimród alvázán. A projekt számos változtatáson esett át, és jó ideig élvezte a honvédelmi miniszter támogatását is, de végül 1942-ben leállították, mivel fejlesztés túl lassan haladt, a végtermék túl drága lett volna, és tömeggyártásba vétele is túl sok időbe került volna. A típust végül soha nem véglegesítették, és prototípus sem épült belőle.
A közhiedelemmel ellentétben ez a Bajtos Iván által készített illusztráció nem a Szebeny-féle páncélvadászt ábrázolja, hanem csak szemléltetés, hogy méretre mekkora volt 80 mm 29 M. Bofors légvédelmi löveg a Nimród (Landsverk L-62) méretéhez viszonyítva. A Szebeny páncélvadász ezt az alvázat, de nem ezt a löveget használta volna, és a leírások szerint a löveg a német StuG III-hoz hasonlóan a harckocsi testben, többé-kevésbé zárt felépítményben és ennél jóval alacsonyabban lett volna fogatolva. A fennmaradt leírásokhoz képi illusztráció nem maradt fenn, így csak találgatni lehet, hogy hogy is nézhetett volna ki ez a páncélos.
Nem túl sok információ ismert erről a páncélvadász tervezetről. Annyi biztos, hogy Szebeny a körbeforgatható torony elhagyásával a StuG III mintájára egy zárt felépítménybe, tervezte beépíteni az általa szerkesztett 8 cm-es löveget - egy első világháborús 8 cm (83,5 mm) 18 M. Böhler ágyút összeházasított egy 80mm 29/38 M. DIMÁVAG-Bofors légvédelmi ágyú félautomata zárszerkezetével - a Nimród alvázát felhasználva úgy, hogy annak a lehető legnagyobb függőleges ágyúkitéríthetősége legyen. Az ágyú módosítására azért volt szükség, mert a Bofors légvédelmi ágyú visszarúgását a Nimród alváza a számítások szerint nem tudta volna elviselni, viszont a kisebb torkolati energiájú, de legalább nagy kaliberű Böhler újratöltése, annak elavult mivolta miatt túl lassú lett volna. Ambiciózus terv volt, amire a magyar hadiipar nem biztos, hogy készen állt, illetve a kis kezdősebességű, nem körbeforgatható löveg az egy helyben megfordulni nem képes alvázon történő, légi célok elleni használhatósága is igencsak megkérdőjelezhető.
A módosított Böhler löveggel és az egyéb tulajdonságokkal ez a TD a WOT-ban tier III-ban vagy maximum tier IV-ben tudna működni. De tekintettel arra, hogy a projektet nem fejezték be, elképzelhető, hogy a WG is "mi lett volna ha" alapon szabadabban fogja értelmezni a rendelkezésre álló kevéske információt, ahogy tette azt már többször is korábban. Például olyan lövegeket (pl. a 8 cm-es Bofors légvédelmi löveget) is rápakolja a páncélvadászra, aminek hordozására a valóságban valószínűleg alkalmatlan lett volna. Ezekkel már elképzelhető, hogy tier V-be, vagy akár tier VI-ba is egyensúlyozható lenne Szebeny páncélvadásza. Biztosat nehéz mondani, hogy végül milyen módon kerülne be a játékba, ha bekerül egyáltalán.
- Fegyverzet (történelmi): Módosított 8 cm 18 M. Böhler L/33 tábori löveg, átütés: nem ismert, valószínűleg kb. 70-90 mm között, függőleges cső kitéríthetőség: -10 +100° (igen, a függőleges után még 10° hátra), vízszintes cső kitéríthetőség: 30-60° között (attól függően, hogy épp hogy állt a fejlesztés)
- Fegyverzet (tervezett, de végül elvetett): 80mm 29/38 M. DIMÁVAG-Bofors L/50 légvédelmi ágyú, átütés: 116-130 mm között (forrástól függően), függőleges cső kitéríthetőség: nincs adat, vízszintes cső kitéríthetőség: nincs adat
- Páncélzat: 30/20/7
- Motor: Büssing-NAG Typ L8V/36 TR, teljesítmény: 155 LE, Ganz VIII. VGT. 107, teljesítmény: 155 LE
- Tömeg: kb 13-14 t
- Teljesítmény/tömeg arány: kb. 11-12 LE/t
- Végsebesség: nem ismert
~ Tier IV ~
40 M. Turán I
Tier 4 MT
A csehszlovák Škoda T 21 közepes harckocsi magyar licencben gyártott, erősen módosított változata. 40 mm-es löveggel szerelt változatát 40 M. Turán I közepes harckocsi néven rendszeresítette a Magyar Királyi Honvédség, azonban nem sokkal az első példányok frontra történő megérkezése után bebizonyosodott, hogy a 40 mm-es löveg kevés szovjet páncélosokkal szemben. A vezérkar előírta, hogy az időközben megrendelt Turán második széria harckocsijai egy 75 mm-es löveggel épüljenek már, azonban kikötötte, hogy a már gyártásban lévő járműveket kell oly módon átalakítani, hogy a motor, futómű és toronygyűrű ne változzék. Ennek a tervezők csak egy rövid csövű 75 mm-es löveggel tudtak eleget tenni, ami miatt a harckocsi ellenséges páncélosok elleni harcértéke csak relatíve kis mértékben nőtt. Az így kialakított, módosított tornyú, nagyobb kaliberű löveggel szerelt páncélos 41 M. Turán II nehézharckocsi néven állt szolgálatba. A típus megbízhatatlansága, viszonylag gyenge páncélzata és gyenge fegyverzete miatt a háború végéig technikai hátrányban volt a szovjet páncélosokhoz képest.
Turán I
Turán II
Egy Turán köténylemezekkel
Tier IV-ben egy járműben egyesülhetne a Turán I (stock konfiguráció) és a Turán II (top konfiguráció). Ezt szükség szerint ki lehet egészíteni a T 21-esből kölcsönzött plusz modulokkal is. Játékstílusra mindenbizonnyal nem fog messze állni a csehszlovák ST vz. 39-től, vagy a német VK 20.01 (D)-től. Választhatunk majd egy valószínűleg viszonylag gyorstüzelő 40 mm-es löveg és egy inkább repesz lőszer lövésére alkalmas rövid 75 mm-es löveg között, kiegészítve a tierben átlagosnak számító páncélzattal, és nem túl combos mobilitással.
- Fegyverzet: 40 mm 41 M. L/51 harckocsiágyú, átütés: kb. 72 mm, függőleges cső kitéríthetőség: -10 +30°
- Fegyverzet: 75 mm 41 M. L/25 harckocsiágyú, átütés: kb. 30-40 mm, függőleges cső kitéríthetőség: -10 +30°
- Páncélzat: 50/25/25 + opcionálisan 8 mm vastag rátét páncéllemezek (side-skirts) a test oldalán Torony páncélzat: 50/25/25 + opcionálisan 5-8 mm vastag rátét páncéllemezek
- Motor: Weiss Manfréd V-8H, teljesítmény: 260 LE
- Tömeg (Turán II): 19,2 t
- Teljesítmény/tömeg arány: nem ismert, kb. 13 LE/t
- Végsebesség: 45 km/h
40/43 M. Zrínyi II
Tier 4 TD
Turán közepes harckocsi kiszélesített alvázán létrehozott rohamlöveg, minden bizonnyal a legsikeresebb magyar páncélos dizájn. 105 mm-es tarackkal szerelt változatából, a 40/43 M. Zrínyi II rohamtarackból körülbelül 71 darabot adtak át a csapatoknak 1943-44 között. Tervezett páncélvadász változatából, a hosszú 75 mm-es löveggel szerelt 44 M. Zrínyi I rohamágyúból az ágyúkat érintő gyártókapacitás hiány miatt mindössze egy prototípus épült.
Zrínyi II
Egy Zrínyi II köténylemezekkel
Zrínyi I
Várható karakterisztikája, játékstílusa a választható 105 mm-es (derp) és a 75 mm ágyúk miatt nagyjából ugyanaz lesz, mint a német a StuG III B-nek és a Hetzernek.
- Fegyverzet: 105 mm 40/43 M. L/20 tarack, átütés (AP, a valóságban nem volt rendszeresítve): 30 mm, átütés (HEAT): kb. 90-100 mm, függőleges cső kitéríthetőség: nem ismert, valószínűleg -8 +25°, vízszintes cső kitéríthetőség: 22°
- Fegyverzet: 75 mm 43 M. L/43 harckocsiágyú, átütés: 113 mm, függőleges cső kitéríthetőség: nem ismert, valószínűleg -8 +25°, vízszintes cső kitéríthetőség: 22°
- Páncélzat: 75/25/25 + opcionálisan 8 mm vastag rátét páncéllemezek (side-skirts) a test oldalán
- Motor: Weiss Manfréd V-8H, teljesítmény: 260 LE
- Tömeg (Zrínyi II): 21,6 t (rátét páncélzattal 22,6 t)
- Teljesítmény/tömeg arány: 11-12 LE/t
- Végsebesség: 40-43 km/h
~ Tier V ~
43 M. Turán III
Tier 5 MT
1943 tavaszán a rövid csövű 75 mm-es löveggel szerelt 41 M. Turán II-esek sorozatgyártásának beindulásával egy időben a magyar mérnökök hozzá láttak a Turán továbbfejlesztésének, hogy az vastagabb páncélzattal és egy új toronyba szerelt erősebb, hosszú csövű 75 mm-es löveggel hatásosabban vehesse fel a harcot az ellenséges, szovjet közepes és nehéz harckocsikkal. Azonban a löveg sorozatgyártásának elhúzódó beindulása miatt a mintapéldányon kívül egy hosszú csövű Turán III-as sem épült a háború végéig.
A játékba már bekerült tier V német prémium közepes harckocsiként a Turán III prototípusa. Ehhez képest a “valódi” Turán III vastagabb front páncélzattal, kicsit más formájú toronnyal, és több lőszerrel rendelkezne, továbbá köténypáncéllal is lehet, hogy ellátják. Cserében nehezebb és valamivel lomhább lenne a játékban már bent lévő párjához képest.
- Fegyverzet: 75 mm 43 M. L/43 harckocsiágyú, átütés: 113 mm, függőleges cső kitéríthetőség: -10 +30°
- Páncélzat: 75/35/35 + opcionálisan 8 mm vastag rátét páncéllemezek (side-skirts) a test oldalán
- Torony páncélzat: 75/35/55 + opcionálisan 5-8 mm vastag rátét páncéllemezek
- Motor: Weiss Manfréd V-8H, teljesítmény: 260 LE
- Tömeg: 21 t (köténypáncéllal 23,3 t)
- Teljesítmény/tömeg arány: 12 LE/t (11 LE/t)
- Végsebesség: 39 km/h (37 km/h)