Nyomtatás
2017. június 29. 09:25

Példaképeink: Hegedűs Ferenc páncélos őrmester emlékezete

(41 szavazat)
9 hozzászólás

Katonai tiszteletadás mellett vettek végső búcsút Hegedűs Ferenc páncélos őrmestertől Cegléden. A Magyar Honvédség legidősebb altisztjét életének 103. évében érte a halál. Családja, hozzátartozói és ismerősei mellett az MH Altiszti Akadémia katonazenekara és díszelgői kíséretében búcsúztatták Hegedűs Ferencet a ceglédi Hold utcai temetőben, június 20-án.

A szentendrei alakulat katonái és növendékei külön megtiszteltetésnek tekintették, hogy ők gondoskodhattak a katonai szertartás végrehajtásáról, hiszen a honvédségi körökben is csak Feri bácsiként emlegetett páncélos őrmester rendszeres vendégelőadónak számított az akadémián.

Röviden a katonai pályafutásáról

A behívóparancs alapján 1937. október 5-én vonult be Kecskemétre a Magyar Királyi I. Ferenc József Jász-Kun 1. Honvéd Huszárezred II. huszárosztályához. Itt kapta meg az újonc-kiképzést, majd letette a katonai esküt, részt vett a Felvidék és Kárpátalja, valamint az erdélyi részek visszafoglalásáért indított hadműveletekben, majd a II. Világháborúban is.

A kecskeméti huszárosztálynál alapos lovas kiképzést kaptak. Alapvető fegyverek voltak a karabélyok, golyószórók, géppuskák és a jókora lovassági kard. Hegedűs Ferenc több alkalommal is sikerrel szerepelt lovasversenyeken és különböző akadályugrató lovaglásokon. 1938. május 1-jén őrvezető, október 1-jén pedig tizedes lett. Szolgálatai elismeréséül lovasdandár parancsnoki dicséretet kapott. Nagyon szerette a huszáréletet, a parancsnokai is felfigyeltek rá. Révai Kálmán huszár főhadnagy, a huszárosztály egyik kiváló tisztje – a később mártírhalált halt honvédtábornok – ajánlotta az altisztképző intézetbe.

1939. október 7-én vonult be Jutasra. Huszonhatan voltak egy osztályban. Az osztályfőnökük Hadházy József százados, helyettese Mádikovács Boldizsár főhadnagy, szolgálatvezető Kuruc Ferenc tiszthelyettes, szakaszparancsnokuk és oktatójuk vitéz Marzsó Lóránt százados, szakaszparancsnok helyettes és oktató-tisztjük Hais Tibor főhadnagy, az osztályelső Máthé Lajos őrmester volt. A tanintézetet éveken keresztül vitéz Markóczy János vezérőrnagy úr vezette. Rendkívül jól szervezett volt a kiképzésük és az oktatásuk, kiváló ellátást kaptak a kétéves kiképzés egész ideje alatt. Abban az időmben három gyalogos-, egy híradó-, egy műszaki és egy gyorsosztály képezte a hallgatói létszámot. A gyorsosztály állt a méneskari osztályból 25 fővel, ejtőernyős csoportból 15 fővel és páncélos osztályból 26 fővel. 1940-ben a huszárosztály parancsnoka kikérte Hegedűs Ferencet az iskoláról, így részt vehetett az erdélyi bevonulás hadműveleteiben. Óriási élményt jelentett érzelmileg az ottani magyar lakosság hangulata, az a határtalan öröm, amit az arcokon lehetett látni.

Visszatérve Jutasra, a huszárokat átképezték a páncélos szakmára. Hegedűs Ferencet nagyon érdekelte az új fegyvernem alkalmazásának lehetősége, hatékony tűzereje. Alapos ismereteket kaptak motorelméletből, a páncélgépkocsik és harckocsik típusleírásából, a harckocsik harci alkalmazásáról,az alegységek bevetéséről. Ott tanulta meg az Ansaldo páncélgépkocsi és a Toldi harckocsik szerkezetét, vezetését, a beépített rádió és telefon használatát. Megtanították a támadás, a védelem fajtáit, a harcbiztosítás szabályait, a harckocsik harci alkalmazásának lehetőségeit éppen úgy, mint a harcjárművek üzemeltetésének szabályait. A gyakorlati ismereteknél főleg a támadás végrehajtása szerepelt. De a védelmet is megtanították, külön gyakorolták a bekerítő hadmozdulatokat. A lőelem- és irányzékállítás is szerepelt a programban. A második évben olyan képzést kaptak, hogy önálló alegység parancsnoki feladatokat is képesek legyenek ellátni. Szükség esetén, főleg háborús körülmények között, a tiszteket kellett tudniuk helyettesíteni.

Az avatás után hamar a mély vízbe dobták Őket. Július 4-e és december 24-e között orosz hadműveleti területre került önálló oszlopparancsnokként az 1. páncélos hadosztály kötelékében. Zsákmányanyagok szállítását hajtották végre az alegységgel. Ekkor léptették elő őrmesterré.

1942 elején Németországban kaptak átképzést a Panzer IV. típusú, akkor igen korszerűnek számító harckocsikra. Ezt követően a magyar királyi 30. harckocsi-ezred II. zászlóalj (Cegléd) kötelékében ismét a frontra került. A Don-kanyarban Urivnál rendkívül véres harcokban vettek részt, melyek során a zászlóaljparancsnokuk is hősi halált halt. Ideiglenesen Hegedűs Ferenc őrmester vette át az alegység vezetését. Ezt jelentette Lux Péter századosnak. Zászlóaljunk a túlerő ellen vívott harcban csaknem elvérzett, de kitartottak. A veszteségek után megbízott századparancsnok-helyettes lettem. A hídfő birtoklásáért vívott harcok során óriási veszteségeink voltak, a 200 harckocsinkból télire már csak 80 darab maradt hadra fogható állapotban. 220 fő katona élte túl a harcokat, akikért személyes felelősséget vállat és sikerült visszavonulniuk. Az Ő alegységük biztosította a visszavonulást.

A háború végén angol hadifogságba esett, ahonnan 1946-ban térhetett haza. Ezt követően előbb a kecskeméti konzervgyárban, majd a Volán busztársaságnál dolgozott. Utóbbi munkahelyén összesen hatvankét évet töltött el, ebből harminckettőt nyugdíjazása után.

Katonai helytállásáért több kitüntetést is kapott: Felvidékért Emlékérem (1938); Erdélyért Emlékérem (1940). 1943-ban Horthy Miklós a Magyar Katonai Érdemrend bronz fokozatában részesítette.

Szeretett Hősünkre nagy tisztelettel emlékezünk!

Bakos Tibor (ChertanHussar)

Utoljára frissítve: 2017. június 29. 09:35

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    tibor_hegeds · 2 éve
    A rokonom volt , nyugodjon békeben Feri bácsi
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Angelus1991ster
    • Tankos
    · 6 éve
    Az utolsók egyike volt aki saját gyártású páncélos járművet vezethetett.
    R.I.P.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    DrGoodBad
    • VIP
    · 6 éve
    Ez az embertípus lassan kihal, mindig elgondolkodtam rajta mekkora hazaszeretet, fegyelem kellet egy embernek ahhoz, hogy egy "megértettem"-el a biztos halálba menjen és feladja azt ami az ember legdrágább kincse az élete, egészsége vagy más esetben fogságba esés estén szabadsága. Elgondolkodtató és ugyanakkor szomorú, hogy az emberekből ez a mai világban már eltűnt szinte.

    Isten nyugtassa békében, mert megszolgált érte!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    ChertanHussar
    • Tankos
    · 6 éve
    Kedves Jacktor! Köszönöm a Család nevében is a Wotinfo.hu nyilvánosságát! Személyesen is ismertem Feri bácsit igaz Magyar ember volt. 102 évesen még részt vett rendezvényeken, még a tiszthelyettesi avatást is végig állta példát mutatva a fiatal őrmestereknek. Igaz még életében nem rehabilitálták, de mégis katonai temetésen búcsúztunk Tőle. Élete minden katonának példaértékű. Isten nyugosztaljon Hegedűs Ferenc posztumusz nemzetőr százados Úr!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    justice
    • Tankos
    · 6 éve
    R.I.P
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    wrett
    • Tankos
    · 6 éve
    R.I.P.
    (ha a 73-at megélném, tapsikolnék! nemhogy 103-at!!!)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    19287d58816f35754c4393db64367f89
    • Tankos
    · 6 éve
    Nemlétező kalapom leemelem és fejet hajtok. :thx2:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Tyrannus9
    • Tankos
    · 6 éve
    Jó olvasni ezeket a történeteket.
    Nyugodjon békében!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    wotman4000
    • Tankos
    · 6 éve
    103 év szép kor