Nyomtatás
2017. máj. 26. 07:00

Példaképeink: Lévay Sándor tüzér hadnagy

(37 szavazat)
41 hozzászólás

Mint a M.Kir. Klapka György 6.Honvéd tüzérezred ütegparancsnoka vett részt a Don menti téli harcokban. Lövegei hihetetlen pusztítást okoztak a támadó szovjet gyalogság soraiban. Január 14-én (1943) a túlerejű ellenség szívós előre nyomulás árán körülzárta az elöl lévő figyelő helyét.

A hadnagy az utolsó pillanatig maga irányította ütegét, amikor azonban látta hogy a helyzet reménytelen – nem akarván orosz fogságba kerülni – elbúcsúzott ütegétől és lövegeinek tüzét saját figyelőjére irányította. Önfeláldozó cselekedete egyedülálló a magyar királyi tüzérség addigi történetében... Hősi történetét egy ezredtársa így örökítette meg:

"...Sztorozsevoje és Uriv között hihetetlen erővel indult meg az orosz támadás, mely csakhamar bekerítéssel fenyegetett minket is. Az arcvonalunkat be kellett kanyarintani, és rövidesen Lévay Sándor pontja volt az egyetlen főfigyelőnk, melyből még látni és működni lehetett. Csakhamar négy üteg tüzét vezette egyetlen percnyi pihenés, vagy megszakítás nélkül. Enni, cigarettázni, vagy melegedni dehogy is jutott volna eszébe. Ő csak vezényelt és tüzelt, és hogy jól vezényelt és jól tüzelt, azt csak a támadók halottainak soksága tudta bizonyítani. De hiába! Az orosz nem sajnálja az embereit, és arcvonalunk mindjobban bekanyarodik, hátra hajlik. Valóban itt van az utolsó idő a visszavonulásra, s Lévay a következő parancsot kapja az ezredparancsnoktól: Sanyi, vonulj vissza, osztályparancsnokod elesett. A 2. üteget máris visszarendeltem, a 3., 4., és az 5. ütegek még állásban vannak, de az is csak percek kérdése. Oszkino már orosz kézen. Te is csak a 4. ütegen keresztül tudsz már csak visszajönni. Siess, várunk! - Ezredes úr, még nem megyek - válaszolja - Nagyszerűen látok innen, mindennel tisztában vagyok, csak akkor megyek, ha már nem segíthetek... - s már újra vezényel a még állásban levő 3., 4. és 5. ütegnek. Újból borzalmas pusztítás a támadók soraiban, s mert az orosz nagyon fél a tüzérségi tűztől, csak lépésről lépésre nyer tért.

Délelőtt 11 óra van, a harc hajnal kettő óta tart. Az ezredparancsnok ekkor a még egyetlen működő távbeszélővonalon most már a következő erélyes parancsot adja : Lévay hadnagy úr, azonnal vonuljon be, végeztem! - De ezredes úr... - Semmi ellenvetés, hadnagy úr, parancsot végrehajtani! Végeztem!

Lévay hadnagy nem vonult vissza. Még délután 2 vagy 3 óráig vezette a tüzet, pedig időközben mögötte már elesett a 3. üteg is. Hallotta távbeszélőjén, amikor a 3. üteg első tisztje közeltámadást vezényelt, s azután minden elcsendesedett... Ő dolgozott tovább a megmaradt két üteggel, irtózatos rendet vágva a támadók sorai közt. Hiába kérte őt az 5.üteg első tisztje, legjobb barátja is:

- Sanyi, ne szamárkodj, gyere már vissza, hiszen a lőelemekből látom, hogy majdnem a saját figyelődet lövöd.

- Amíg használni tudok, nem megyek – válaszolta és maradt.

Azután rövidesen megdöbbent a két első tiszt, amikor újra őket kérte a távbeszélőhöz. - Gyerekek, nagyon fontos - így szólt - már csak ketten élünk a figyelőtisztesemmel. Összesen két kézigránátunk van és két pisztoly. Az oroszok teljesen körülfogtak. Három percen keresztül lőjétek a figyelőmet, ahogy csak bírjátok, akkor megpróbálunk kitörni. Ha nem sikerül, Isten veletek! A telefon utolsót kattant, ahogy letette.

Három percen át dörögtek az ágyúk, de az a mosolygós szemű, mindig vidám 23 éves tüzér hadnagy többé nem került elő."


Források:

  • Ludovikás évkönyv, 1943. Bagossy László: Encyclopaedia Hungarica I. 747. oldal
  • v.Adonyi : „A magyar katona a második világháborúban” Klagenfurt, 1954, 265. oldal
  • Lejegyezte: v.Győrffy-Villám András
Utoljára frissítve: 2017. máj. 26. 20:34

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Steiner
    • Tankos
    · 6 éve
    Gyerekek! Azzal hogy beismerjük a bátorságát nem sértünk meg senkit és semmit.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    YelloWarrior
    • Tankos
    · 6 éve
    A magyar ember általános pesszimizmusa, örökös kuruc-labanc ("mi és ők") kettősmércéje és szűkebben a II:Vh társadalmi feldolgozatlansága (ugye a háború utáni kommunizmusban szó sem lehetett semmiféle pozitív vagy akár objektív nézőpontról. Akkor az, hogy mi, a szovjetek ellen harcoltunk politikailag vállalhatatlan, tabusítandó tény volt...) miatt vetődhet fel egyesekben hogy hős volt e, egy önfeláldozó, bajtársait mentő magyar katona a háborúban...

    Sajnos már elkéstünk, túl távoli, túl átpolitizált ez a történelmi korszak, esemény....ez látszik a kommentekből is:

    Úgy látom kurucokból és labancokból is akadnak itt elegen :P

    [quote name="GoldMalac"].. Itthon? Azonnal nacionalistanak belyegez valami szerencsetlen liberalista majom..[/quote]

    Ennek történelmi, politikai oka van:
    - A keleti blokkon belül mi voltunk az egyik leghomogénebb ország etnikailag, ugyanakkor jelentős határontúli kisebbséggel...akik a "baráti országokban" laktak, megengedhetetlen volt bármiféle nacionalista diskurzus, mert akkor a második lépésben egyből előkerült volna a határkérdés....nem lehetett semmiféle súrlódás e téren velük, tehát a nemzeti retorikát a minimálisra csökkentették!
    - itt volt a KGST-n belül a legmagasabb az életszínvonal és legnyugodtabb a rendszer...nem kellett nacionalista/soviniszta lózungokkal betömni az emberek száját és agyát lásd: Románia!
    - A nemzeti szimbólumokat a jobboldal a rendszerváltás után is kisajátította, a baloldal meg túl "europer" és túl osotba volt és ezt hagyta...sőt rájátszott.

    - a magyar ember széthúzó, önző, individualista, képtelen a közösségi gondolkodásra..."dögöljön meg a szomszéd tehene is"....(ez már Lévay korában is így volt, senki ne higgye hogy varázsütésre '45 után alakult ez ki...kivételek persze voltak, akkor több, ma kevesebb....ahogy meg ma is van "nemzeti retorika..." de attól még az emberek nem másabbak sokkal ma se, akkor se)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    · 6 éve
    tökéletes végszó!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Jacktor
    • Admin
    · 6 éve
    [quote name="Jocek89"]...[/quote]
    Nyugalom, kiraktam.
    Most ezért megvádolhattok azzal hogy "véleményszabadság"...
    Lesz*rom.

    Kevés, de annál nagyobb hősei voltak hazánknak, hogy akár még csak pejoratív szemszögbe állításukat is engedjem.
    Máshogy nem lehet ezt megfogalmazni... akkoriban igazi tökös legények voltak. És ez még finom kifejezés. Hunyadi (János) akinek nevét rettegte a török (nem véletlenül ([url]https://www.youtube.com/watch?v=aKhl-This-k[/url])), Kinizsi akinek rettegte erejét a török (nem véletlenül ([url]https://www.youtube.com/watch?v=xW9YxH3Dcos[/url])), a vértanúk akik egyenként tettek arról tanúbizonyságot hogy mely országért állnak ki, Zrínyi és hűséges katonái kitörése, és még sorolhatnám...
    Tisztelet az Ősök előtt, az ismeretlenek előtt is.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Jocek89
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="parketta"]...[/quote]
    Visszaülök, még az egyetemi végzettségem is visszaadom. Esetleg korrepetálhatnál is. Nem a te hibád egyébként, hogy számos gyenge magyar iskolában a történelem korszakonkénti leosztásban 10-15 évszám, meg némi hangzatos esemény. Ennyit tanultatok. Nem csoda, hogy sokan nem vagytok képesek egy időszakot rendszer-szemléletben átlátni, adott térségek geopolitikai helyzetéből következtetni. Neked és társaidnak csak időpontok voltak, 39 szept 1., Pearl Harbor lezúzása képekkel, 41 június 22, 42 ősz Sztálingrád fordul a kocka, doni katasztrófa, külön oldalon a haláltáborok, aztán partraszállás, nyilas hatalomátvétel, hidak a Dunába robbantva, Hiroshima és over. Aztán, hogy mi miért történt éppen, az már rejtély számotokra, lényeg hogy aki támad azok a nácik, mindenki más védekezik.
    Gondolom első vh ugyanígy azért robbant ki egész Európában, mert Ferenc Ferdinándot lelőtték. Ismerte mindenki, egy emberként ugrott az összes ország, hogy na most aztán ezért lesz nemulass, világháború. Középsulis tankönyvben még ezek voltak nekem csak azért poénkodok. Tovább meg a helyesírásodból ítélve nem hiszem, hogy eljutottál, elég kihívás lehetett az érettségi is.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Varacskos
    • Tankos
    · 6 éve
    Bocs ha valamit durván fogalmaztam.
    (ja és még csak 42 leszek de már 3 féle történelmet tanultam, és gyanítom fogok még párat)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    · 6 éve
    Részemről sajnálom azt, hogy elragadtattam magam de nagyon felháborított mikor egyesek kb simán semmibe veszik hőseinket, elődeinket. A múltunkat tisztelni ápolni kellene, nem pedig félremagyarázni az egyének fantasztikus önfeláldozó tetteit.
    Nem kell ebbe belevinni azt, hogy egy háborút hol és miért vívtak. Az egyszerű katonák szintjén ez nem számított. Az számított, hogy egymásért bármit bárhol bármikor az életük árán is... és igen itt ebben a harcban tudták, ha az ellen győz, a családjuk veszít... védték a hazát ha távol is volt az... a hazát nem csak hazai földön lehet védeni de a hülyeséget bele lehet magyarázni... mindegy befejeztem, úgy érzem van akinek ez pusztába kiáltott szó, nem fogja fel. Öreg vagyok már gyerekekkel vitatkozni. Remélem kinövi..
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Varacskos
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="parketta"]Elképesztő, hogy itt milyen sok történelem professzor van. Ja és mégvalami szerintem üljetek vissza egy kicsit az iskolapadba töriórára és figyeljetek jobban oda arra amit tanítanak mert még a végén azt mondjátok majd hogy ezt is a SOROS intézte igy Ő tehet róla.HAHAHA.[/quote]

    Tudom, csúnya Adolf bácsi lágereiben odaveszett a mostani kiigazított és jelenleg EU és Izrael által elfogadott állítás szerint már nem 4 millió hanem kb 1.2 millió ember(lesz az még kevesebb is), evidens hogy sokkal jobb választás volt Sztálin apánk, aki már 1933-34 ben jóval Hitler tevékenysége előtt csak Ukrajnában halálra éheztetett 5-7 millió embert(https://hu.wikipedia.org/wiki/Holodomor), aztán volt ugyebár Lengyelországban is némi afférja az értelmiségieket lényegében mind likvidálta, volt még valami Szibéria meg "málenkij robot" de összességében közel kétszer annyi halál köszönhető csak neki, mint az első és második wh ban az össz áldozatok száma, akkor ugye nem beszéltünk még a vörösök egyéb jótéteményeiről számtalan országban(kina,korea,vietnam stb-stb),arról nem beszélve hogy pl a vörös khmerek mai napig "ténykednek"(Kambodzsa https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%B6r%C3%B6s_Khmer), ha te ezt látod jónak(vagy akár csak a kisebbik rossznak) hát akkor van baj rendesen.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    andras74
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="parketta"]....[/quote]
    Ha már belementél a történelmi hátterébe a történetnek,kiváncsi lennék a véleményedre szerinted mi lett volna a helyes megoldás az akkori politikai vezetéstől,hogy elkerüljék az ilyen és ehez hasonló szituációkat,és úgy az egész Keleti háborút.Mivel gondolom tisztában vagy az időszak történelmi és politikai hátterével,biztosan tudod,hogy akkoriban Trianon után egy politikai párt sem tehette meg,hogy figyelmen kivül hagyja a reviziót.Az "ingyen"kapott Észak Erdélynek,stb ára volt.Hitler nem szerette a Magyarokat.Szerinted ha az ország vezetése mereven elzárkózik a háborútól,mi lett volna az ára?Elmondom neked,nem 44-ben,hanem jóval előbb megszállják a németek az országot,és a TELJES honvédséget a keleti frontra hajtják,az országot pedig kifosztják.Kivel lehetett volna szövetséget keresni akkoriban szerinted?Angolok,Amcsik?Ne nevetess le se sz...t-ak minket.Bolsevik Szovjetunio?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    bodzy
    • VIP
    · 6 éve
    Parketta ! Te kezdtél el bele magyarázni olyat aminek nem ott és nem akkor volt a helye ! De tudom én vagyok helikopter !

Legfrissebbek a szerzőtől: Creative35