Jelenleg 505 vendég és 4 tag online

2017. április 12. 06:24

Az alföldi csata (by Bodzy)

Írta:
Értékelés:
(50 szavazat)
22 hozzászólás

Nagy tankcsatákról kinek mi jut az eszébe? Kurszk? El-alamein? Ardennek? Na és Debrecen kinek van meg az emlékezetében? Az 1989 előtti kutatások, és az akkori szakirodalom (mert a szovjetek erről a városról nevezték el 1944 októberi támadó hadműveletüket) összefoglalóan debreceni páncélos csatának nevezi azokat a második világháborús eseményeket, amelyek 1944 októberében zajlottak le a Tiszántúlon.

Mivel tervekben is a fő cél a Nyíregyháza irányába való előrenyomulás és a tiszai átkelők elfoglalása volt. ezért a mai kor kutatói – mivel Debrecen városának volt a legkisebb jelentősége az októberi harcokban – már alföldi páncélos csata néven említik az 1944. október 6-25. közötti eseménysort. E csata 73 esztendővel ezelőtt, 1944. október 6-án kezdődött, amikor a 2. Ukrán Front főerői megindították támadó hadműveletüket – Debrecen és Nyíregyháza irányába – a tiszai átkelők felé.  A csatában 789 orosz-román páncélos vívta meg harcát a kb. 570 harckocsival felálló német-magyar erőkkel.

Debrecen története

Debrecen területét ősidők óta lakják az emberek. Bizonyíthatóan éltek a környéken szkíták, szarmaták és avarok is. Debrecen nevét leírva először 1235-ben találjuk meg. A város Nagy Lajos királytól kapott városi jogot 1361-ben, és fal nélküli, ún. Mezővárosként működött. Az 1400-as években a Hunyadiak fennhatósága alá kerül, akiktől árumegállító-jogot kapnak. Az 1500-as években a református hit nagyarányú elterjedésével Debrecen egyházi központtá is válik. A város történetének szomorú és visszatérő eseményei a tűzvészek, amelyek többször elpusztítják Debrecent. Az 1811-es nagy tűzvész után alakították ki a belvárosnak a ma is látható szerkezetét, és elkezdődött egy tudatos városrendezés.

A város 1849-ben kerül újra a figyelem középpontjába. Az előretörő osztrák seregek elől ugyanis ide menekül a kormány, és itt Debrecenben mondják ki a Habsburg-ház trónfosztását. Az első világháború után az ország keleti fele román megszállás alá kerül, aminek a város is súlyosan megfizeti az árát, mert a román sereg kivonulásakor minden mozdíthatót elvitt. A második világháború súlyos harcokkal söpör végig a környéken, de Debrecen újra az ország fővárosa lett, mert 1944 decemberében itt hívták össze az ideiglenes nemzetgyűlést, és itt alakult meg az ideiglenes kormány, mely elkezdte az újjáépítést.

Előzmények

A Vörös Hadsereg 1944 nyarán az egész keleti frontvonalon támadásba lendült. Északon Lengyelországban átkelt a Visztulán, a Keleti-Kárpátokban az úgynevezett Árpád-vonalat kísérelte meg áttörni, a magyar és német védők szívós ellenállása miatt egyelőre sikertelenül. Augusztusban Ukrajna felől Romániát is megtámadta, s augusztus 23-án Románia átállt a szovjetek oldalára. A román kiugrással lehetővé vált, hogy a szovjet hadsereg délről kerülje meg a Keleti-Kárpátok nehezen bevehető vonulatait, s benyomuljon a Kárpát-medencébe. Az Erdélyben harcoló, s immár bekerítéssel fenyegetett magyar és német csapatokat így hátra kellett vonni, Magyarországra pedig újabb német egységek érkeztek, nem csak erősítésként, hanem a magyar átállás megelőzése érdekében is.

Itt említést kell tenni a Tordai csatáról, mely 1944. szeptember 5. és október 8. között zajlott le. A 2. magyar hadsereg helytállásának köszönhetően a szovjet–román csapatok közel egy hónapig nem tudtak betörni az Erdélyi-medence északi részébe, pedig ha ez sikerült volna, akkor a szovjetek be tudták volna keríteni a Kárpátalja térségében harcoló 1. magyar hadsereget és a német csapatokat.

A szovjetek "debreceni támadó hadműveletének" terve

1944. szeptember végén tehát a csekély német erőkkel megtámogatott, önmagában gyenge magyar 3. hadsereg alföldi arcvonalán keresztül a Vörös Hadsereg előtt feltárult a német hadiipar számára nélkülözhetetlen nyersanyagokkal rendelkező, felvonulási területként is jól használható, ezért hadászati jelentőségű Kárpát-medence birtokbavételének lehetősége. A szovjet csapatok előretörése Magyarországon és a Balkán északi részén könnyen elvághatta a német E és F Hadseregcsoport közlekedési vonalait. Ennél is nagyobb jelentősége volt azonban a magyarországi és ausztriai kőolaj-lelőhelyeknek, amelyek ekkor már a teljes német termelés 80 százalékát adták.

A szovjeteknek egyre sürgősebb lett a nyugati-északnyugati irányú előrenyomulás, amióta Churchill útban a quebeci konferenciára, 1944. szeptember közepén erőteljesen hangsúlyozta abbéli reményét, hogy az angolszász erők a Balkánon és Észak-Itálián keresztül előretörve megelőzhetik a Vörös Hadsereget Bécs elfoglalásában. Noha a német csapatok olaszországi ellenállása miatt ennek nem sok esélye volt, a szovjetek nem akartak kockáztatni. Ezzel ugyanis a délnémet területek irányában a szovjetek számára bezárult volna a "kapu", és a továbbiakban kizárólag a Varsó-Berlin irányban nyomulhattak volna tovább nyugat felé. Itt pedig a Dél Hadseregcsoportnál jóval erősebb német csoportosításokat kellett legyőzniük.

Sztálin 1944. szeptember 29-én kelt Winston Churchillnek küldött táviratában egyebek mellett a szovjet csapatok elé állított közvetlen feladatként a következőket jelölte meg: "...ki kell ütni Magyarországot a háborúból, s támadás révén ki kell tapogatni, illetve kedvező körülmények esetén fel kell göngyölíteni a keleti fronton a németek védelmi állásait”.

A németek - a fentiek fényében - komolyan vették Magyarország védelmét. Szeptember 22-én Guderian erődvonalrendszer kiépítését rendelte el. Ez három fő védővonalból és azok reteszállásaiból állt. A Karola-vonal az Északi-középhegység déli peremén húzódott, a Margit-vonal Buda és a Balaton, illetve a Balaton és a Dráva között. Az Attila-vonal a főváros pesti oldalát vette körül. Ez utóbbi összekacsolta a Margit- és az Attila-vonalat is.

Szovjet részről úgy tervezték, hogy Debrecen és Nyíregyháza birtokbavétele, majd egy további északi irányú támadás lehetőséget teremt számukra a Dél Hadseregcsoport Észak-Erdélyben harcoló magyar 2. hadseregének és német 8. hadseregének, valamint a Kárpátokban elhelyezkedő magyar 1. hadsereg részeinek hadműveleti szintű bekerítésére. Ezt követően a 2. és 4. Ukrán Front együttes erővel a magyar főváros, Budapest felé fordulhatott. A Budapest elleni szovjet hadműveletekbe később bekapcsolódó 3. Ukrán Front ekkor még a Balkánon harcolt, és csak 1944. november elején érte el Magyarország területét. A három front hadműveleteit Sztálin helyetteseként Sz. K. Tyimosenko, a Szovjetunió marsallja hangolta össze 1944 augusztusától.

Szemjon Tyimosenko marsall

A szovjet 2. Ukrán Front hadműveleti színtű bekerítésre irányuló offenzívájából páncélos-találkozóharcok összessége alakult ki a Tiszántúlon, Szolnok - Nyíregyháza - Nagyvárad térségében, 1944. október 6-31. között. A Vörös Hadsereg Legfelsőbb Főparancsnoksága 1944. szeptember 25-i direktívája (parancsa) alapján a 2. Ukrán Frontnak október 6-án indított támadásával el kellett érnie a Tisza vonalát Csap és Szeged között, a 4. Ukrán Frontnak október 1-jén megindított támadásával keletről áttörve a Kárpátokon a Felső-Tisza felé kellett nyomulnia, hogy a két front Csapnál találkozva bekeríthesse a német Dél Hadseregcsoport Észak-Erdélyben harcoló magyar 2. hadseregét és a német 8. hadseregét, illetve az Északkeleti-Kárpátokban működő magyar 1. hadsereg részeit. A szovjet vezetés a támadás megindításához a 2,7-szeres fölényt határozta meg. Azonban a Bagratyion hadműveletben, amiben felszabadították Belorusziát és a Baltikum nagy részét, jelentős ember veszteséget könyvelhettek el, több mint 760 ezer főt. Emellett a veszteség listáját a közel 3000 harckocsi és 2500 löveg is gyarapította. Ettől függetlenül a téves felderítésnek köszönhetően úgy számoltak, hogy a kívánt érték meg van. A tévedésükhöz hozzájárult az is, hogy nem csak az oroszok kívántak támadni. A német Dél Hadseregcsoport Johannes Frießner vezérezredes parancsnoksága alatt szeptember 24-től azt tervezte, hogy a sík terep előnyeit kihasználva október 12-én 5 páncélos-, illetve páncélgránátos-hadosztály Debrecen - Nagyvárad - Nagyszalonta körzetében lévő oroszokat visszaszorítja az erdélyi hegyekbe és ott téli védőállásokat rendez be. Ez lett volna a Cigánybáró hadművelet. Mivel az előkészületek közben, október 6-án megindult a szovjetek támadása, a német 6. hadsereghez beérkezett erőket az Alföldön ennek a támadásnak feltartóztatására vetették be.

Friessner vezérezredes (balra), a Dél Hadseregcsoport főparancsnoka

A szemben álló felek

A 2. Ukrán Front csapatai 5-én estére végrehajtották a "debreceni támadó hadművelethez" szükséges előkészületeket. A támadás megindítását először október 3-ára tervezték, de később mégis 6-ára halasztották. Ennek oka szovjet források szerint az volt, hogy a csapatok nem fejezték be időben a felvonulást. Inkább úgy véljük, hogy a 6. gárda-harckocsihadsereg Nagyvárad elleni kudarcba fulladt támadása okozhatta a késedelmet.

A front állományát időközben megerősítették a 3. Ukrán Fronttól átadott 46. összfegyvernemi hadsereggel és a 7. áttörő tüzérhadosztállyal. A front 5. légi hadseregének erejét egy vadászrepülő-hadosztállyal növelték. A csapatok 75 ezer főnyi menetfeltöltést kaptak, és a hiányok pótlására 500 harckocsit bocsátottak rendelkezésükre. A megerősítő alakulatok és eszközök beérkezése után a 2. Ukrán Front október 6-án 698.200 szovjet, valamint október 8-tól további 153.572 román (összesen 851.772) katonát számlált.

Malinovszkij marsall három harckocsi hadtestet, két gépesített hadtestet, egy önálló harckocsi dandárt, kilenc lovashadosztályt (egy-egy saját harckocsiezreddel), két megerősített körletet, 40 lövészhadosztályt, valamint 17 román hadosztály vethetett be. A hadosztályok létszáma 6000-7500 fő körül váltakozott. A front állományában 10.238 darab 76 mm-es vagy ennél nagyobb űrméretű löveg és aknavető volt.

A csapatok október 3-i adatok szerint 602 harckocsival és 223 önjáró löveggel (összesen 825 páncélossal) rendelkeztek, de a 6. gárda-harckocsihadsereg jelentős veszteségei miatt úgy vélik, hogy a front október 5-én már csak mintegy 789 páncélossal várta a másnapi támadást.

Az 5. légihadsereg (Sz. K. Gorjunov vezérezredes) két csatarepülő- és egy vadászrepülő-hadteste, egy bombázórepülő-hadosztálya, valamint a szovjet légi hadseregnek alárendelt román 1. repülőhadtest állományában összesen 1216 repülőgép volt. A szovjet vadászrepülő-alakulatok nagyobb mennyiségben is rendelkeztek az új Jak–9 U vadászrepülőgépekkel. 

A német-magyar részről a Dél Hadseregcsoport, amely maga is korlátozott célú támadásra készült, a szovjet-román csoportosításnál csak jóval gyengébb erőket vethetett harcba. A hadseregcsoport kettő magyar (2., 3.) és kettő német (6., 8.) tábori hadseregből állt. 

Heszlényi József altábornagy a magyar 3. hadsereg parancsnoka

A hadseregcsoport október 1-i élelmezési létszáma a német katonai felderítés erő-összehasonlítása alapján mintegy 430 ezer fő volt, ebből körülbelül 250-260 ezer volt német katona, és 160-170 ezer fő lehetett a magyar katona. Ez a létszám azonban nem csak az arcvonalban harcolókat tartalmazta, hanem a hadseregcsoport hadműveleti és mögöttes területén tartózkodó minden katonaállományú egyént, aki feltöltés alatt álló harcoló-, vagy kisegítő, rendfenntartó, szállító-, híradó-, munkás-, építő- stb. alakulatokban teljesített szolgálatot, vagy betegként, sebesültként kórházakban feküdt, esetleg családjánál éppen szabadságon volt. Így volt ez a 2. Ukrán Front esetében is, de a szovjeteknél jóval kisebb volt a hadtáp-, utánszállító- és egyéb támogató alegységek létszámaránya, és a szabadságolás intézménye ismeretlen volt. A Dél Hadseregcsoport október 1-jén összesen körülbelül 400 harckocsival és rohamlöveggel rendelkezett. A német levéltári adatok összesítése alapján azonban úgy vélik, hogy a német 1. páncéloshadosztály szállítás alatt álló harckocsijaival és rohamlövegeivel együtt Friessner német csapatainak állományában október 5-én még ennél is több, legkevesebb 450 páncélos volt.

A H-434 alvázszámú Toldi I a beépített 40 mm-es löveggel a MÁVAG udvarán

Egyes, levéltári dokumentumokkal egyelőre nem ellenőrizhető források szerint október 5-én a magyar 3. hadsereg 1. honvéd páncéloshadosztálya már csak hat harckocsival, 7. rohamtüzérosztálya pedig hét StuG. III rohamlöveggel rendelkezett. A magyar 2. hadseregnek alárendelt 2. honvéd páncéloshadosztály, állományában 64 magyar gyártmányú Turán és Toldi harckocsival, 17 Panzer IV harckocsival, négy Pantherrel, három (harcképtelen) Tiger E nehézharckocsival és 15 egyéb páncélozott harcjárművel (a forrás szerint rohamlöveggel) Tordánál harcolt.

Turán 75 átkelése egy folyón

A 10. rohamtüzérosztálynak négy Zrínyi II rohamtarackja maradt. Ez legkevesebb további 120 magyar páncélost jelenthetett. Ez a német csapatok állományával együtt már 570 meglévő harckocsi és rohamlöveg.

A hadseregcsoport 76 mm-esnél nagyobb űrméretű aknavetőinek és tüzérségi lövegeinek mennyiségét a szovjetek 3500 darabra becsülték. Amennyiben a németek számára nehéz gyalogsági fegyvernek számító 5 cm-es gránátvetőket, valamint a gyalogsági és gépvontatású páncéltörő lövegeket is ide számítjuk, véleményük szerint ez elfogadható mennyiség lehet. Levéltári adatok ezzel kapcsolatban sajnos nem állnak rendelkezésre, de a már többször idézett Fremde Heere Ost-jelentés 1944. október 1-jén tábori lövegekből mindösszesen 300 darabot említ (bizonyára csak a német csapatok állományában).

Az első három elkészült Zrínyi rohamtarack KÁB vizsgán

A Dél Hadseregcsoport szárazföldi csapatainak légi támogatását a német 4. légiflotta I. repülőhadteste, illetve később a magyar 102. repülődandár alakulatai végezték. Ez mintegy 676 meglévő német repülőgépet jelentett (átlagban). Ebből harci repülőgép (a felderítő repülőgépekkel együtt) 477. A 4. légiflottának alárendelt magyar 102. repülődandár állományában 1944. szeptember 30-án 65 repülőgép volt. Ezek alapján tehát 1944. október 5-én, a szovjet 2. Ukrán Front "debreceni támadó hadművelete" előtti napon, a felek a következő erőkkel rendelkeztek:

A harcok

A szovjet 2. Ukrán Front R. J. Malinovszkij marsall parancsnoksága alatt 1944. október 6-án hajnali 04:30-kor csaknem 800 km-es arcvonalon támadásba lendült. A front balszárnyát a szovjet 46. hadsereg és a frontnak alárendelt román 1. hadsereg fedezte. A jobbszárnyon a szovjet 40. és 7. gárda-hadsereg támadott Szurdok - Apahida irányában. A szovjet 27. hadsereg (sávjában a Gorskov lovas-harckocsi csoport 5. gárda-lovas- és 23. harckocsi hadtest kb. 176 harckocsival, illetve önjáró löveggel) és a román 4. hadsereg Kolozsvár elfoglalását kapta feladatul, majd tovább kellett támadniuk Zilah felé. A front főerői Arad északnyugati körzetéből indították meg Debrecen - Nyíregyháza - Csap irányú támadásukat. A főcsapást mérő csoportosítást a Plijev lovas-gépesített csoport (4. gárda- és 6. gárda-lovashadteste és 7. gépesített-hadteste 389 harckocsival és önjáró löveggel), a 6. gárda-harckocsihadsereg (5. gárda-harckocsi-, 9. gárda-gépesített- és 33. lövészhadteste 166 harckocsival, illetve önjáró löveggel) valamint az 53. hadsereg (27., 49., 57. lövész- és 18. harckocsi hadteste 72 harckocsival és önjáró löveggel) alkotta. A csapatokat a szovjet 5. légi hadsereg 1215 repülőgépe támogatta.

Szovjet páncélosok az Alföldön. Az oszlop élén két T–34/76 harckocsi halad

A Plijev csoport és az 53. hadsereg csapatai a Nagyszalonta - Szeged arcvonalon a hadművelet első napján mintegy 100 km-es szélességben és 40 km mélységben áttörték a magyar 3. hadsereg védelmét, amelyet parancsnoka, Heszlényi József altábornagy kénytelen volt a Tisza mögé visszavonni. A lovas-gépesített csoport erői október 8-ára 90-100 km-t nyomultak előre, s elérték Karcag és Hajdúszoboszló térségét, noha 6-án és 7-én a magyar 3. hadsereg visszavonuló részei és a körzetben lévő német légvédelmi tüzérség 8,8 cm-es, páncélosok ellen is kiváló lövegei Gyoma és Endrőd, valamint Körösladány körzetében jelentősen megnehezítették a szovjetek átkelését a Körösön.

A 6. gárda-harckocsihadsereg azonban továbbra sem boldogult Nagyvárad körzetében. Támadása elakadt a város felé vezető utakon. Október 7-én és 8-án a német 6. hadsereg III. páncélos hadtestének 1. és 23. páncéloshadosztályai sikertelenül próbálták meg feltartóztatni a szovjet támadást a Sebes-Körös vonalán, Komádi és Szeghalom között. A nem teljes harcértékű páncéloshadosztályok mozgékony páncélos csoportjai gyors manőverezéssel próbálták meg kiegyenlíteni a szovjetek többszörös mennyiségi fölényét, de a Sebes-Körös átkelőit tartósan nem tudták elzárni a szovjetek elől. Erősítést csupán a feltöltését befejező német 13. páncéloshadosztály Törökszentmiklósra előreküldött páncélos csoportja jelentett, amely október 8-án reggel meg is érkezett, majd továbbhaladt Kisújszállás felé, ahol beleütközött a szovjet 7. gépesített-hadtest erőibe.

Október 8-án este Malinovszkij marsallnak - moszkvai utasításra - le kellett mondania Debrecen október 9-i elfoglalását célzó terveiről és felsőbb utasításra kénytelen volt a Plijev csoport zömét Nagyvárad felé (délkeleti irányba) fordítani, hogy ezzel segítse a város bevételével azóta is küszködő 6. gárda-harckocsihadsereg harcát és így 10-ére foglalja el a várost. Debrecen irányában csak a 6. gárda-lovashadtest csapatai harcoltak tovább, akiknek 9-én kellett elfoglalni a helységet.

Szovjet kozák lovasság menetben

Október 9-én a Plijev csoport zöme megindult Nagyvárad felé, bekerítéssel fenyegetve a térségben harcoló német és magyar erőket. Emiatt a magyar 2. és a német 8. hadsereg még 8-án megkezdte a visszavonulást Észak-Erdélyből. Eközben a német 1. páncéloshadosztály Bihartorda körzetéből nyugat felé támadva Biharnagybajom körzetében átvágta a szovjet gyorscsoport Szeghalom felé vezető egyetlen utánpótlási útvonalát, a 13. páncéloshadosztály pedig kelet felé - kerülővel - elérte Püspökladányt.

A 23. páncéloshadosztály részei egyéb német és magyar csapattöredékekkel együtt sikeresen állították meg a 6. gárda-lovashadtest Debrecen elleni támadást, de Hajdúszoboszlót elfoglalták a szovjetek. Október 10-én reggel 6 óra 20 perckor a német 1. páncéloshadosztály - kijutva Püspökladány körzetébe - felvette a kapcsolatot a 13. páncéloshadosztállyal. Ezzel a német csapatok a szovjet 6. gárda-lovashadtest utánpótlási vonalait elvágták és a nap folyamán erőit bekerítették. Aznap a Tiszántúlon a német Breith páncélos csoport 59 bevethető harckocsival és 66 rohamlöveggel, összesen 125 harcképes páncélossal rendelkezett. Beérkezőben volt a Feldherrnhalle páncélgránátos-hadosztály harccsoportja 28 bevethető StuG. III rohamlöveggel, valamint a 109. páncélos dandár 33 bevethető Panther harckocsival és Panzer IV L/70 vadászpáncélossal. A 6. hadseregnek átadott, de még be nem érkezett 1176., 1179. és 1257. rohamlövegosztályok összesen 25 bevethető Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélost számláltak. Ezek alapján a német 6. hadsereg már harcoló 125 páncélosa mellé erősítésként további 86 bevethető harckocsit és rohamlöveget várhatott. Többször tervbe vették ugyan a magyar 2. páncéloshadosztály átadását is (12 bevethető német gyártmányú harckocsival), de ez mégsem valósult meg. A németek saját adataik szerint október 6-10. között 164 szovjet páncélost semmisítettek meg, illetve zsákmányoltak.

Magyar ejtőernyős katonák elfogott szovjetekkel a tiszafüredi hídfőben

A kialakult helyzetben mindkét fél újabb erők térségbe vezénylésére kényszerült. A németek hamarosan Magyarországra indították a 24. páncéloshadosztályt és 503. nehézpáncélos (Tiger)-osztályt; a Feldherrnhalle páncélgránátos-hadosztályt Tiszafüredről Balmazújváros felé, az annak feltöltésére kijelölt, de egyelőre önállóan harcoló 109. páncélos dandárt pedig Hajdúhadháza felé irányították. A szovjetek visszarendelték a Tiszától a 18. harckocsi hadtestet, amely az 1. légideszant-hadosztállyal azt a feladatot kapta, hogy Karcag és Püspökladány birtokba vételével szakítsa fel a gyűrűt a 6. gárda-lovashadtest körül. Október 11-én és 12-én a Plijev csoport zöme északnyugat felől sorozatos támadásokat intézett a Nagyvárad északi és északnyugati körzetében védő német 23. páncéloshadosztály és 76. gyaloghadosztály vonalai ellen. A szovjet front tartalékában álló Gorskov csoport részeinek a Nagyváradot védő magyar 12. tartalékhadosztály állásait délről támadó szovjet 33. lövészhadtestet kellett segítenie. Ennek eredményeképpen október 12-én Nagyváradot birtokba vették a szovjetek. A 6. gárda-harckocsihadsereg zöme október 9-11 között többszöri kísérletezés után sem tudta Komádit elfoglalni, s jelentős veszteségeket szenvedett.

Nagyvárad elveszítése után a Dél Hadseregcsoport célja az volt, hogy a 6. hadsereggel halogató harcokban feltartóztassa a szovjet előrenyomulást, legalább addig, amíg a német 8. és magyar 2. hadsereg erői visszavonulnak a Tisza mögé. Mivel a csapatok átkelését Nyíregyháza körül tervezték, a Debrecen - Nyíregyháza irányban fekvő helységek zömében védőállásokat és páncéltörő reteszállásokat létesítettek azzal a szándékkal, hogy a rohamozó szovjet lovas-, gépesített és harckocsizó erőket időrabló helységharcokra kényszerítve átmenetileg feltartóztassák. 

SS-páncélgránátosok a szovjetektől elfoglalt lövészárok fedezékében kerestek menedéket a szovjetek aknavetőtüze elől

Malinovszkij marsall október 12-én este utasította a Plijev csoportot, hogy észak felé fordulva támadjon Debrecen - Nyíregyháza - Csap irányába, a Gorskov csoportnak pedig a német 8. hadsereg visszavonulási útját kellett elvágni. Másnap a szovjet gyorscsapatok megindították újabb támadásukat. Október 13-án és 14-én heves harcok folytak a Berettyó - Sebes-Körös közén. A szovjetek támadása igen lassan haladt Debrecen irányába. Október 16-án a 18. harckocsi hadtest végre összeköttetést teremtett a bekerítésben lévő 6. gárda-lovashadtesttel, amely napokig csak légi úton kapott elégtelen utánpótlást. Derecske körzetében a 23. páncéloshadosztály vívott heves harcokat a Plijev csoport részeivel. Október 18-án Malinovszkij - látva csapatai szétforgácsolt erőkifejtését - a Plijev csoportot, a felzárkózott 6. gárda-harckocsihadsereget és a Gorskov csoport erőit Debrecen mielőbbi elfoglalására utasította.

Az október 15-16-i budapesti események után felszabadult 24. páncéloshadosztály és 503. nehézpáncélos-osztály, kiegészülve a 4. „Polizei" SS-páncélgránátos-hadosztály erőivel, a IV. páncélos hadtest vezetése alatt Szolnok körzetéből október 19-én keleti-délkeleti irányban támadást indított azzal a céllal, hogy a Debrecennél harcoló III. páncélos hadtesttel kapcsolatot létesítsen. A német csapatok átgázoltak a velük szemben álló román csapatokon és elfoglalták Mezőtúrt. Másnap Túrkeve és Kisújszállás körül harcoltak, de október 20-án reggelre az összpontosított szovjet támadás már elfoglalta Debrecent.

Szovjet harckocsik Debrecenben. A várost 1944. október 19-én foglalták el az orosz csapatok.

A várost kiürítő védők Debrecen északi körzetében megkapaszkodtak, és ellentámadással lassították a Nyíregyháza felé törekvő szovjeteket. Ennek ellenére a Plijev csoport (alárendeltségében Gorskov csapataival) október 20-án megindult észak felé, noha aznap csupán 20-22 km-t tudtak előrenyomulni. Október 21-én azonban elfoglalták Nyíregyházát és előrevetett kötelékeik elérték Tokaj és Csap körzetét. Úgy tűnt, a szovjet hadvezetés elérte célját: birtokba veszi a tiszai átkelőket, és ezzel elvágja a Dél Hadseregcsoport zömének visszavonulási útvonalát. Október 22-én azonban más is történt: a német 23. páncéloshadosztály Újfehértó felől támadva elfoglalta Nagykállót, a Nyíregyházáig előretört 4. gárda- és 5. gárda-lovas- és 23. harckocsi hadtest fő utánpótlási vonalának csomópontját. Miután 24-én hajnalban a német 8. hadsereg 3. hegyi hadosztályának részei elérték Nagykálló keleti körzetét, a szovjet csoportosítás bekerítésbe került. A szovjet csapatok többször is megpróbálták áttörni a gyűrűt, de a dél felé védő 1. páncéloshadosztállyal szemben ez nem sikerült. Ezért Malinovszkij arra utasította Plijev tábornokot, hogy Nyíregyházán hagyjon némi erőt körvédelemben, a zömmel pedig október 26-án törjön ki Nagykálló felé. 

A 23. páncéloshadosztály StuG. III rohamlövege páncélgránátosokat szállít 1944. október 26-án a Nyíregyháza elleni támadás során Hajdúdorog körzetében

A szovjetek csupán igen súlyos veszteségek árán, felszerelésük zömének hátrahagyásával tudtak kijutni a bekerítésből. Nyíregyházát 26-án éjjel ismét elfoglalták a németek, így a német-magyar csapatok átkelhettek a Tiszán és új védelmi vonalat építhettek ki a folyó mögött. Von Grolman vezérőrnagy, a Dél Hadseregcsoport vezérkari főnöke közölte a „Wöhler” seregcsoporttal, hogy Nyíregyházát lehetőség szerint még két napig tartsa annak érdekében, hogy a városban lévő vasúti gördülőanyagot elszállíthassák vagy megsemmisíthessék. Von Grolman minden egyéb vonatkozásban a seregcsoportra bízta, hogy erőit milyen módon vonultatja vissza a Tisza mögé. A német-magyar csapatok még hat napig harcoltak a Tiszántúlon. Eközben – október 29-én – már megkezdődött a 2. Ukrán Front megerősített 46. hadseregének Budapest elleni támadása. Ezzel kezdetét vette a 108 napig tartó budapesti csata.

A 13. páncéloshadosztály a magyar 2. honvéd páncéloshadosztállyal együtt október 29-én és 30-án még utóvédharcokat folytatott Polgár körzetében, hogy védje a fontos átkelőhelyet, amelyen át a „Wöhler” seregcsoport egy része átkelt a Tiszán. E harcok során október 30-án Polgártól délre, Bivaly-tanya területén a magyar 3/I. harckocsi-zászlóalj Panther-századának (Tarczay Ervin főhadnagy) harcálláspontját az éjjel áttört szovjet kötelék bekerítette. A súlyos közelharcban a magyar harckocsik sikeresen kivágták magukat, és nem törődve az elaknásított terepszakasszal, támadásba lendültek. Eközben megsemmisítettek egy zászlóaljnyi szovjet gyalogságot. A támadás közben Tarczay Panther-e 25 méterről páncéltörőágyú-találatot kapott, de harckocsija harcképes maradt és a löveget legázolta. Tovább nyomulva a századparancsnok harckocsijaival oldalba támadott egy felvonuló szovjet tüzérüteget, és azt módszeresen szétlőtte.

vitéz Tarczay Ervin főhadnagy

A német 13. és a magyar 2. páncéloshadosztály 31-én kelt át a Tiszán. A német hadosztály november 1-jén Emődtől délnyugatra gyülekezett. A „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály október 29-én kölcsönadott hat StuG. III rohamlöveget a polgári hídfő védelmére, de a Tiszán való átkelés után a „Wöhler” seregcsoportnak vissza kellett irányítania őket eredeti alakulatukhoz. A harccsoport október 30-31-én Polgárnál kelt át a folyón, majd Mezőkövesdnél gyülekezett.

A „Wöhler” seregcsoport csak október 31-ig védte Nyíregyházát, majd miután minden alakulata elérte a tiszai átkelőhelyeket, a német csapatok kiürítették a várost. A 3. hegyi hadosztály november 1-jére virradó éjjel Polgáron keresztül Tiszakeszi körzetébe menetelt. A német 8. hadsereg utóvéd-alakulataként harcoló 4. hegyi hadosztály néhány egysége a tiszadobi hídfőbe vonult vissza. A polgári hídfőt a 46. gyaloghadosztály gránátosai védték november 2-án hajnalig. November 3-án hajnalban a németek feladták a tokaji, napközben pedig a tiszadobi hídfőt is. Ezzel a Tiszántúl teljes területe szovjet kézbe került.

A csata értékelése

A hadtörténelemben általában három alapvető szempont alapján határozzák meg a katonai összecsapás győztesét. Az első szempont: ki uralta a harc színterét a harccselekmények végén (megfordítva: ki hagyta el a harcteret)? Második szempont: mekkora volt a felek elszenvedett vesztesége? Itt elsősorban nem az abszolút számok, hanem az arányok fontosak a harc kezdetén meglévő saját eszközök mennyiségéhez képest. Ebből következik, hogy a felek alkalmasak-e a továbbiakban a saját maguk által meghatározott harctevékenység (alapvetően a támadás vagy a védelem) végrehajtására? S végül a harmadik fő szempont: sikerült-e a korábban meghatározott hadműveleti tervet végrehajtani, és ezáltal elérni a kitűzött célokat?

A német–magyar csapatok az alföldi páncéloscsatában igen jelentős nagyságú területet veszítettek, hiszen Észak-Erdély után a trianoni Magyarország területének 29 százaléka is szovjet kézbe került.

Előre kell bocsátani, hogy az alföldi páncéloscsata konkrét veszteségeit csupán a német csapatok élőerejének tekintetében lehet levéltári adatok alapján, viszonylag pontosan meghatározni. A szovjet és román felek viszonylatában megbízhatónak tűnő adatok csak az úgynevezett "debreceni támadó hadművelet" egészére vonatkozóan állnak rendelkezésre. Ezek azonban az észak-erdélyi harcok szovjet–román személyi veszteségeit is tartalmazzák. Ezért a szovjet-román csapatok alföldi veszteségeinek meghatározásához német jelentéseket is fel kellett használni, de csak a teljes szovjet-román adatok tükrében, és a nélkülözhetetlen forráskritika alkalmazása után. Sajnos a magyar csapatok 1944. októberi veszteségeiről csupán igen töredékes adatok állnak rendelkezésre. A honvéd csapatok személyi és anyagi veszteségének megállapítására jelenleg levéltári források hiányában nem kínálkozik lehetőség. A magyar személyi veszteségeket csak a Honvédség veszteségi lajstromában található adatok alaposabb, és ezért időigényes vizsgálata után, kizárólag becsléssel lehet megállapítani.

A fentiek alapján a németek mennyiségileg és arányaiban is kisebb veszteségeket szenvedtek, mint a szovjetek. Az élőerő-veszteségek esetében a legjelentősebb a megfigyelhető különbség. A szovjetek számszerűleg több mint ötször annyi katonát veszítettek, mint a németek. Amíg a németek az alföldi páncéloscsatában páncélosaik közel felét veszítették el, a szovjetek eredeti harckocsi- és önjárólöveg-állományuk közel kétharmadával fizettek a Tiszántúl elfoglalásáért. A felek repülőcsapatai arányukat tekintve közel azonos mértékű veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni.

Lelőtt JAK-9

Mi okozhatta ezt az igen súlyos szovjet anyagi veszteséget? A csatában a szovjetek a gyorsaság kedvéért felhagytak az úgynevezett mély hadművelet elveinek megfelelő, begyakorolt eljárásaikkal és egyfajta szovjet villámháborút szerettek volna megvalósítani, de erre a németekétől eltérő vezetési elveik, tisztjeik képzettségi szintje és csapataik szervezete nem tette őket alkalmassá. A tömegtermelésre beállított hadiiparral rendelkező szovjetek miért nem pótolták azonnal elveszített harckocsijaikat és önjáró lövegeiket? A szovjetek a már bevetett magasabb egységeiket harc közben általában nem töltötték fel, legfeljebb újabb magasabb egységeket dobtak harcba. A leharcolt kötelékeket csupán egy-egy hadművelet végeztével vonták ki, majd a frontok tartalékába helyezve őket, messze az arcvonal mögött, a hadtápterületen megkezdték haditechnikával való feltöltésüket. Ez általában akár egy hónapig is eltarthatott. A 2. Ukrán Front legyengült harckocsi-csapatait például a Temesvár körzetében települt front-javítóbázison csak november végéig töltötték fel, s nem is teljesen. Így Malinovszkij az 1944. október 29-én megindított Budapest elleni támadásban sokáig kénytelen volt nélkülözni mind a nyolc, páncélosokkal harcoló magasabb egységét, amelyeket a németek az alföldi páncéloscsatában szétvertek.

Töltés közben a PAK-40

Ezzel szemben a németek akár külön egy páncélosszázadot is visszavezényeltek Németországba, hogy új harcjárműveket vegyen át, és utána haladék nélkül visszatérjen az arcvonalba. A fronton utánpótlásként kapott (igaz nem túl nagy mennyiségű) páncélost is legtöbbször az arcvonal közvetlen közelében vették át a csapatok, majd késedelem nélkül bevetették őket.

Mielőtt rátérnénk a győzelem harmadik kritériumára, a kitűzött hadműveleti feladatok végrehajtásának vizsgálatára, fel kell idézni, mi is volt a felek terve 1944. október 5-én, az alföldi páncéloscsata előestéjén?

Friessner vezérezredes hadseregcsoportja a Déli-Kárpátok hágóinak birtokbavételére, tulajdonképpen a Kárpát-medence védelmének megkönnyítésére, korlátozott célú támadást készített elő. A szovjetek 2. Ukrán Frontja viszont a SZTAVKA által elrendelt hat nap alatt ketté akarta vágni a Dél Hadseregcsoportot, majd észak-északkelet felé előrenyomulva a 4. Ukrán Fronttal közösen bekeríteni és megsemmisíteni az Észak-Erdélyben harcoló „Wöhler” seregcsoportot. Ennek következtében a német hadseregcsoport szervezett ellenállása összeomlott volna, és a széthullott német katonai jelenlét hiányában az előrehaladott magyar fegyverszüneti tapogatózások Magyarországot rövid időn belül leválasztották volna a nemzetiszocialista Németország szövetségi rendszeréről. Ezek után a Kárpát-medencén átvonuló Vörös Hadsereg jelentősebb harcok nélkül, még az angolszász szövetségesek előtt, elérhette volna a Nagynémet Birodalom délkeleti határait.

A szovjetek október 6-án megindított hadművelete a németek támadó terveit keresztülhúzta, és a Dél Hadseregcsoportot védelembe kényszerítette. A németek hamarosan belátták, hogy a tiszántúli területek megtartása az egyenlőtlen erőviszonyok alapján nem lehet céljuk. Már az alföldi páncéloscsata harmadik napján rájöttek a szovjetek legfontosabb hadműveleti céljára, és ettől kezdve minden erőt annak megakadályozására összpontosítottak.

A szovjet „Plijev” lovas-gépesített csoport kétharmada október 9-12. között igen nehéz helyzetbe hozta a német 6. hadsereget, amikor a III. páncéloshadtest mögöttes területén keresztül tört Nagyvárad felé.

Ezt követően azonban az észak felé forduló szovjetek jelentős időt vesztegettek el a német-magyar csapatok által rugalmasan védett települések birtokbavételével. Erre a legszemléletesebb példa a Debrecen elleni október 19-i általános szovjet roham, amelyben a 2. Ukrán Front nyolc gyorsan mozgó hadtestéből hét vett részt. Német részről a páncéloshadosztályokat már korábban átcsoportosították a várostól északra futó létfontosságú utak védelmére. Debrecenben csak halogató harcot folytató gránátos-alakulatok maradtak. Úgy véljük, a németek nem szándékoztak megmaradt bevethető páncélosaikat egy nagyobb település védelmében, helységharcban feláldozni. Inkább megtartották őket a mozgóvédelem céljaira.

Pantherek Debrecenben a Piac utcán menetben

Nyíregyháza és a város északi előterének október 21-i elfoglalása – bár a települést csupán jelentéktelen német-magyar erők védték – hadműveleti szempontból igen jelentős szovjet haditett volt. A szovjet gyorsan mozgó hadtestek azonban már túl gyengék voltak ahhoz, hogy önerőből meg is tartsák az elfoglalt terepszakaszokat. Az erre alkalmas lövészgyalogság még messze délebbre menetelt, a 2. Ukrán Front egyetlen tartalékát, a 7. gárdahadsereget pedig október 19. után Szolnoknál vetették be. Az így kialakult hézagba ismét benyomultak a német páncélozott harccsoportok, és elvágták Plijev altábornagy csapatainak utánpótlási útvonalait. A németek déli arcvonala az időközben felzárkózó lövészhadtestek rohamait is visszaverte. Ebben a helyzetben Ölvedi Ignác szerint a csata nyíregyházi szakasza is a szovjetek sikerét hozhatta volna, ha az október 25-e körül beérkezett 2. gárda- és 4. gárda-gépesített hadtesteket bevetették volna Nyíregyháza körzetében. A németek is számítottak valami ilyesmire. Igaz, hogy ők a 6. gárda-harckocsihadsereg észak irányú támadását várták október 28-án. A gépesített hadtestek bevetésére mégsem került sor. Valószínűleg azért, mert Malinovszkij marsall attól tartott, hogy a németek az alföldi terepen elkerülhetetlen páncélos-páncélos elleni küzdelemben ezeknek a hadtesteknek is súlyos veszteségeket okozhatnak, és akkor nem maradt volna több harcképes gyorsan mozgó magasabb egysége.

Amikor a tovább gyengülő szovjet csapatok Nyíregyházát is elveszítették, a „Wöhler” seregcsoport számára ismét megnyílt az út a tiszai átkelők felé. Így a német-magyar csapatok erőiket kivonták a szovjetek bekerítési kísérletéből, majd a Tisza nyugati partján védelmi állásokat foglaltak, csatlakozva a magyar 3. hadsereg Duna-Tisza közén dél, illetve a magyar 2. hadsereg Duna mentén kelet felé védekező arcvonalához. Ezzel – bár jelentős veszteségek árán – megőrizték a Dél Hadseregcsoport harcképességét és arcvonalának folytonosságát. Friessner vezérezredes csapatai biztosították csatlakozásukat a balszárnyon harcoló német A Hadseregcsoporthoz is. A Dél Hadseregcsoport balszárnya (beleértve a Keleti-Kárpátokban harcoló magyar 1. hadsereget) egy rövidebb, s ezért hatékonyabban védhető arcvonalra vonult vissza. Így német-magyar gyalogsági erők szabadultak fel, amelyekkel leválthatták, majd átcsoportosíthatták a sikeres mozgóvédelemhez és a halogató harctevékenységhez nélkülözhetetlen német páncélozott harccsoportokat.

Figyelembe véve az erőviszonyokat az alföldi páncéloscsata kezdetén, és a szovjetek megfogalmazott hadműveleti céljait az Észak-Erdélyben harcoló német-magyar erők elvágására, illetve a Dél Hadseregcsoport teljes megsemmisítésére vonatkozóan, megítélésünk szerint az alföldi páncéloscsata végeredménye hadműveleti szempontból német elhárító sikert jelentett. Ez azonban távolról sem egyenlő a győzelem klasszikus fogalmával.

Megítélés szerint a szovjetek a "debreceni támadó hadműveletben" hadműveleti szempontból vereséggel felérő, amolyan pürrhoszi győzelmet arattak. A katonapolitikai következményeket vizsgálva kijelenthetjük, hogy a szovjetek e tekintetben az alföldi páncéloscsatával egyértelműen kudarcot vallottak, ugyanis Magyarország tovább harcolt német oldalon. Mindez hadászati léptékben sem jelentett egyértelmű szovjet sikert. A Dél Hadseregcsoportot nem tudták megsemmisíteni. A németek határozott ellenállása miatt a Kárpát-medence még több mint öt hosszú hónapig, 1945. április elejéig a legsúlyosabb összecsapások színtere maradt, s emiatt a Vörös Hadsereg számára egyelőre átjárhatatlannak bizonyult.

A kiugrási kísérlet és hatása a csatára

Kevesen tudják, hogy az október 15-16-i fővárosi magyar kiugrási kísérletnek is volt kihatása az alföldi páncélos csatára. A németek terve ugyanis az volt, hogy Budapest térségéből az Alföldre irányítanak át egy páncélos hadosztályt, valamint egy nehézpáncélos egységet (utóbbi a legmodernebb harckocsikkal volt felszerelve), ám az egységeket politikai okok miatt október 17-ig visszatartották, így csak ezután tudtak elindulni a szolnoki hídfő felé – ahonnan 19-én megindult az ellentámadás –, és csatlakozni a harcokhoz.

"Elhatároztam, hogy a magyar nemzet becsületét megőrzöm a volt szövetségessel szemben is, midőn az a kilátásba helyezett megfelelő katonai segítség helyett a magyar nemzetet legnagyobb kincsétől, szabadságától, függetlenségétől akarja végleg megfosztani. Ezért közöltem a Német Birodalom itteni képviselőjével, hogy eddigi ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk, s velük szemben minden ellenségeskedést beszüntetek. Bízva igazságérzetükben, velük egyetértésben kívánom a nemzet jövő életének folytonosságát és békés céljainak megvalósítását biztosítani." - Részlet Horthy 1944. október 15-i kiáltványából.

Horthy az 1944 márciusában bekövetkező német megszállás után gyakorlatilag csak a törvényesség látszata miatt maradhatott pozíciójában, a félreállított kormányzó – és híveinek köre – később igyekezett visszaszerezni az irányítást. 1944. augusztus 23-án Románia – majd néhány nappal később Bulgária is – kiugrott a háborúból, a német hadvezetésben bekövetkező káoszt pedig a kormányzó arra használta fel, hogy Sztójay Döme helyett a hozzá lojális Lakatos Géza vezérezredest nevezze ki miniszterelnöknek. Az új kormány felállításával párhuzamosan Horthy újraindította a fegyverszünetről és a magyar kiugrásról szóló tárgyalásokat, és nehéz szívvel bár, de beletörődött abba, hogy hazánknak a békét nem az angolszász hatalmaknál, hanem a Kárpátok vonaláig előrenyomuló szovjeteknél kell kialkudnia. Szeptember 28-án Faragho Gábor vezérezredes vezetésével küldöttség utazott Moszkvába, mely október 11-én alá is írt egy előzetes fegyverszüneti egyezményt; ennek értelmében Magyarország az 1937-es határok mögé szorult vissza, vagyis a békéért cserében valamennyi revíziós sikerét fel kellett adnia. Faragho Gábor tárgyalásai nyomán a kiugrás megszervezése is végső stádiumába lépett, bár az akciót már az első perctől komolyan megnehezítette, hogy Bakay Szilárdot, Budapest térparancsnokát – Horthy egyik legközelebbi bizalmasát – a Gestapo október 8-án elrabolta. További akadályt jelentett, hogy a királyi honvédség tisztjeinek egy része nyíltan a németekkel szimpatizált, lojalitásuk pedig alkalmasint a Horthy iránti hűségnél is erősebb volt: ennek okán a három magyar hadseregparancsnok – Dálnoki Miklós Béla, Dálnoki Veress Lajos és Heszlényi József – közül eleve csak az első kettőt avatták be a kiugrás tervébe, ugyanakkor így sem bizonyultak elég óvatosnak. Veress Lajost a tárgyalásokon ugyanis Geréb László alezredes képviselte, aki idővel informálta a németeket a készülő akcióról.

A kormányzó az akciót Budapestről irányította, bár a Honvéd Vezérkar főnöke, Vörös János többször megpróbálta őt rávenni, hogy utazzon le Husztra, és személyes jelenlétével biztosítsa az 1. magyar hadsereg lojalitását. Október 14-én aztán az események felgyorsultak: a Vörös Hadsereg 48 órás ultimátumot adott Horthynak az átállás végrehajtására, a kormányzó pedig másnapra elrendelte az utóbb sikertelenül végződő kiugrási akció megindítását. Miután a Gestapo Gerében és számos más informátoron keresztül pontos információkkal rendelkezett a készülő kiugrásról, a kulcsfigurák kikapcsolásával gyakorlatilag már az első perctől fogva kézben tartotta a magyarországi eseményeket. Bakay október 15-én már egy hete fogságban volt, a németek pedig – Otto Skorzeny vezetésével – a délelőtti órákban ifjabb Horthy Miklóst is elrabolták, hogy később egyetlen életben maradt fiával zsarolhassák meg az idős kormányzót.

Horty Miklós kormányzó

Horthy kiugrási kísérlete felemás módon valósult meg, ugyanis felhívását délután fél 1 után háromszor is beolvasták a rádióban – eközben a kormányzó Rudolf Rahnnal, Hitler különmegbízottjával tárgyalt –, a fent említett titkos jelszó azonban csak a 2. magyar hadsereg parancsnokához, Veress Lajoshoz jutott el, ő azonban hamarosan német fogságba került. Vörös János megbízottján keresztül az 1. magyar hadsereg vezetőjét, Miklós Bélát is megpróbálta értesíteni, Kapitánffy Albin vezérkari őrnagy azonban megtagadta utasítását, így a vezérezredes csupán a proklamációról értesült, az átállási parancsról nem. A Budapestről érkező hírek nyomán Miklós október 16-án úgy döntött, átáll a Vörös Hadsereg oldalára, de katonáit nem, csak vezérkarát vitte magával; mindösszesen tehát ennyi valósult meg a kiugrási tervekből. Az államfő gyakorlatilag még a németekkel tárgyalt, amikor a nácibarát katonai vezetők már vissza is vonták Vörös János parancsát, és felszólították a katonákat a szovjetek elleni harc folytatására. Bár voltak olyan egységek, melyek adott esetben a kormányzót támogatták volna, ezek is tétlenül figyelték a végbemenő eseményeket, ugyanis a proklamációban Horthy nem utasította őket a németekkel való szembefordulásra. Délután 2 óra körül tehát a kiugrás ügye gyakorlatilag már elbukott, a németek és az őket támogató nyilas fegyveres osztagok pedig – a Páncélököl-hadművelet keretében – fokozatosan megszállták Budapest stratégiai fontosságú pontjait, elfoglalták a Rádió épületét, és a maguk oldalára állították a katonai és csendőri alakulatokat. Délután négykor – a Várban található német követségen – Szálasi Ferenc nyilas vezető már meg is alakította kormányát, melyet október 16-án úgy ismertettek el Horthyval, hogy Mauthausenbe hurcolt fia életével zsarolták meg. Este fél 10-re a kiugrási kísérlet minden kétséget kizáróan kudarcba fulladt, Szálasi proklamációja, a Vörös János nevében kiadott új hadparancs nyomán pedig minden visszatért a régi kerékvágásba, annyi különbséggel, hogy Magyarország még inkább kiszolgáltatottá vált a nácik irányába. A sikertelen átállási kísérlet után Horthyt a németek eltávolították pozíciójából, majd őrizetbe vették, hazánknak pedig egyszerre kellett szembesülnie a nyilasok rémuralmával és a háborús pusztítás összes szörnyűségével.

Köszönetnyilvánítás

Köszönet, a cikk létre jöttéhez Számvéber Norbertnek (sz. őrnagy, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár levéltárvezetője), aki engedélyezte könyve, a Páncélosok a Tiszántúlon részleteinek felhasználását, valamint az előzetes véleményezésre átküldött cikket a következő szavakkal bocsátotta útjára részéről:

"Tisztelt Uram! Szerintem az összefoglalója korrekt, talán egy kicsit hosszú.  Üdvözlettel, Számvéber Norbert" 


Írta és összeállította: Bodzy

Forrás irodalom: Ez a mű Számvéber Norbert Páncélosok a Tiszántúlon könyvének, Tarján M. Tamás a rubicon.hu-n található Kiugrási kísérlet cikke, valamint Szűcs László a honvedelem.hu-n megjelent Véres páncélos csata az Alföldön cikkének részletei alapján jött létre.

Utoljára frissítve: 2017. április 12. 08:05
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    bodzy
    • VIP
    • Kiképző
    · 1 éve
    Köszönöm zoltan ;-)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Tóth Zoltán · 1 éve
    Le a kalappal igényes kidolgozás...ment az 5 csillag.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Angelus1991ster · 1 éve
    Gyakorlóban lehet rekonstruálni az alföldi csatát:
    Pályák: Murovanka, Sztyeppe

    Felhasznált járművek:

    Tengelyhatalmi oldalon:
    Pz IV, Párduc, Tigris, Királytigris, Stug III B és G
    Magyar páncélos erők: Toldi III, Strv M/38 (alap torony, stock ágyúval= Toldi I-re ez hasonlít a legjobban), esetleg még Turán III PT
    Szovjet oldalon: T-34, T-34-85, Su-152, IS, SU-76, Su-85B, Su-85/Su-122
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Hunyadi_Loveszdandar · 1 éve
    Zseniális 8)

    https://youtu.be/mufDH17GWF0
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Angelus1991ster · 1 éve
    Így, nem?:
    Kérném, hogy fejezzük be a románságot és Romániát szidalmazó hozzászólások megírását, ez a cikk nem erről szól !!!
    A következő ilyenfajta kommentek törölve lesznek!!!! :talking2:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    bodzy
    • VIP
    • Kiképző
    · 1 éve
    Kérném fejezzük be a románokat ez a cikk nem erről szól! !! A következők törölve lesznek!!!! :talking2:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Angelus1991ster · 1 éve
    Ezekből a magyarországi hadtörténelmi eseményekből egyszer a nemtúl távoli jövőben lehetne egy oktatási segédletként is használható PC-s stratégiai és/vagy FPS/TPS játék.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Toydolls2
    • Moderátor
    · 1 éve
    Tiberius61, Te pedig még f@szább gyerek lettél volna, ha hallgattál volna! Az ilyen beszólások pont nem idevalók!

KERES
© 2019 eSports Pro Ltd. Minden jog fenntartva.