Nyomtatás
2016. július 15. 06:43

"A híd túl messze van" - A Market Garden hadművelet (by Bodzy)

Írta:
(29 szavazat)
14 hozzászólás

A Market Garden (Veteményeskert) hadművelet a 2. világháború legnagyobb szövetséges fiaskója volt.

A precíz és valóban nagyszabású hadműveleti terv minden tényezővel számolt, „csupán” figyelmen kívül hagyta a német erőket. Pedig ott voltak...

Előzmények

A normandiai sikeres partraszállás után a szövetségesek két hadseregcsoportot hoztak létre, a további előretörésükhöz: a Bernard Law Montgomery angol tábornok vezette 21.hadseregcsoport – mely 2 hadseregből, a 2.britt és az 1.kanadai hadseregből állt – támadott Belgum irányába, délebbre pedig az amerikai Bradley tábornok vezette 12.hadseregcsoport indult meg Luxemburg és a Saar vidék felé.

A 12. hadseregcsoport is két hadseregből, a Hodges tábornok vezette 1. amerikai hadseregből, és a Patton tábornok vezette 3. amerikai hadseregből állt.

A Szövetséges Expedíciós Erők Legfelsőbb Parancsnoka (SHAEF) pedig Dwight Eisenhower tábornok lett.

A négy szövetséges szárazföldi hadsereg a vártnál sokkal gyorsabban tudott előretörni. Eleinte a déli hadseregcsoport támadása volt látványosabb, Patton serege 1944 augusztus 10-re elfoglalta az egész Bretagne félszigetet, egészen a Loire-ig, miközben Montgomery „csak” Le Havre-ig jutott.

Párizshoz közeledve, augusztus közepén felkelés tört ki a francia fővárosban, és augusztus 25-én az angol-amerikai-francia erők bevonultak a városba. Montgomery erői csak augusztus végén tudtak jelentős eredményeket felmutatni, amikor 300 kilométert haladva szeptember 3 –án bevonultak Brüsszelbe és Antwerpenbe.

1944 szeptember elején tehát Franciaország nagy része már a szövetségesek kezén volt, és úgy tűnt, hogy teljes a németek összeomlása, és egy gyors előretörés talán hamar véget is vetne a háborúnak. A terv kidolgozását, ami Montgomery nevéhez fűződik, elősegítette az a tény is, hogy Monthyt, nagymértékben hajszolta a rivalizálás Pattonnal. Ő akart lenni az első, aki betör a harmadik birodalomba, és ezzel esetleg térdre kényszeríti Németországot, előrébb hozva a háború befejezését, akár 1945 előtt.

Bernard Law Montgomery

1887. november 17-én született Bernard Montgomery, a II. világháború legendás, ámde meglehetősen nehéz természetű brit tábornoka.

Montgomery az Angliától távoli Tasmanián nőtt fel. A Sandhurst katonai akadémia elvégzése után Indiában szolgált. Az első világháború elején olyan súlyosan megsebesült, hogy már sírját is kiásták, de végül felgyógyult és végigharcolta a háborút. 1921-ben a forrongó, szabadságharcának lázában élő Írországba helyezték, ahol állítása szerint nehezebb dolga volt, mint a világháborúban. De megállta a helyét itt és a gyarmati beosztásokban is, s - jóllehet felettesei arrogánsnak és önfejűnek tartották - 1937-ben elérte a tábornoki rangot. 

A második világháborúban a francia front összeomlása után, a brit csapatok dunquerque-i evakuálása idején a jól megszervezett védekezésben és visszavonulásban jeleskedett. 1942 augusztusában Winston Churchill brit kormányfő a Rommel vezette német Afrika Korps elől Egyiptomig hátráló hadsereg parancsnokának nevezte ki. "Monty" néhány hét alatt lelket öntött a lerongyolódott, demoralizált seregbe, majd az erőfölény megteremtése után az 1942. október 23-tól 12 napon át tartó el-alameini csatában döntő győzelmet aratott Rommel fölött, akit aztán kiszorított Észak-Afrikából.

Ezután az itáliai hadszíntér következett, ahol már többször összekülönbözött a hasonlóan önfejű amerikai Patton tábornokkal. Montgomery az 1944. június 6-i normandiai partraszállás idején a szövetségesek szárazföldi csapatainak parancsnoka volt Eisenhower irányítása alatt.

Ő irányította a kényszerűen gyors megtervezés miatt tragédiába fulladt arnhemi hadműveletet. 

Montgomery a háború után számtalan kitüntetésben részesült, még címet is kreáltak neki, ő lett Alamein vikomtja. Egy ideig a brit vezérkar élén állt, majd 1951-58 közt a NATO-ban az európai haderők parancsnokának helyettese volt. 1976. március 24-én, 88 évesen elhunyt Montgomeryről egyik katonatársa azt mondta:

"jó dolog maga alatt szolgálni, nehéz magával egy rangban szolgálni, de pokoli a felettesének lenni"

Churchill pedig így jellemezte: "rendíthetetlen volt a veszélyben, kérlelhetetlen a harcban, elviselhetetlen, ha győzött".

A terv

1944 szeptember 10 –én Lewis H. Brereton altábornagy elnökletével, 27 magas rangú tiszt részvételével összeült a Market-Garden hadműveletet kidolgozó stáb.

Az értekezleten kidolgozott haditerv egyedülálló volt a világtörténelemben. Legfőbb célját abban határozták meg, hogy a frontvonal mögött, német kézen lévő hollandiai Maas-, Waal-, és Alsó-Rajna folyókon átívelő hidakat ejtőernyős egységek ledobásával kell elfoglalni, ezáltal biztosítva, hogy a páncélos erők gyorsan átkelve Hollandián, váratlanul behatolhassanak a németországi Ruhr-vidékre.

A tervet két részre bontották, az első rész kapta a Market fedőnevet.

Ezen terv szerint az Angliában állomásozó 82.illetve 101.amerikai, és az 1.angol légideszant-hadosztályok valamint az 1.lengyel ejtőernyősdandár összesen 29 ezer főnyi haderejét, vitorlázó-repülőgépek segítségével átszállítják a csatornán, majd az elfoglalandó 9 hollandiai híd közelében ledobják.

A 101.légideszant-hadosztályt (9300 fő) a frontvonalhoz legközelebb eső Eindhoven és Veghel közötti 24 kilométeres szakasz, csatorna- és folyami átkelőhelyeinek közelében dobják le. Tőlük északra a 82.hadosztály (9200 fő) ér földet, és biztosítja a Grave és Nijmegen város közötti 16 kilométeres középső szakasz hídjait. Végül legtávolabb a frontvonaltól, az 1.angol légideszant-hadosztály (10000 fő) ugrik majd ki a repülőkből, és foglalja el az Alsó-Rajna, hétszáz méter hosszú, Arnhem városában lévő hídját. Ily módon a frontvonaltól a német határig minden híd a szövetségesek kezébe kerül.

A második rész volt a Garden hadművelet. Ebben Horrocks tábornok XXX. harckocsi hadteste játssza majd a főszerepet. Az angol parancsnok tankjai kitörve a frontvonalból, megindulnak az ejtőernyősök által biztosított folyosón, és sorra átkelnek az elfoglalt hidakon, egészen Németországig.

A terv, ha sikerül, lehetővé teszi, hogy a szövetségesek a hagyományos hadviselés helyett – mely lassú, fáradtságos és sok véráldozatot követelő harcokat jelentene minden egyes hídért – gyorsan és meglepetésszerűen törjenek előre, egyenesen Németországig, Montgomery reményei szerint hónapokkal lerövidítve a világháborút.

A tervezők mindent a gyorsaságra, a merészségre, a pontosságra és a meglepetésre tettek föl – s a hajszálra összehangolt szárazföldi és ejtőernyős hadműveleti tervre alapoztak, amely viszont azzal számolt, hogy az amúgy sem nagy erejű német csapatok bomlófélben vannak.

A szövetségesek haditerve azonban sokkal több hibát és kockázatot rejtett, mint amire bárki is gondolt volna.

Robert Urquhart vezérőrnagy által vezetett 1. angol légideszant hadosztály katonáinak – akik feladata a legfontosabb és egyben legtávolibb arnhemi Rajna-híd elfoglalása volt – a hídtól 10-12 kilométerre kell majd földet érnie, mivel a híd közvetlen közelében nincs alkalmas leszállóhely. A hídtól távoli földet érés hatalmas kockázatot rejt magában abban az esetben, ha a térségben jelentős német egységek tartózkodnak. Ezen a ponton történt a második óriási hiba, mivel a szövetségesek főhadiszállásán mindenki meg volt győződve arról, hogy Arnhem közelében semmilyen jelentős német erő nem tartózkodik. Ez 1944 szeptember elejéig igaznak is bizonyult.

Szeptember 4 –én Wilhelm Bittrich Obergruppenführer (altábornagy) a németek liege –i főhadiszállásán azt a parancsot kapta Walter Modeltől, a nyugati front német főparancsnokától, hogy a 9. Hohenstaufen, és a 10. Frundsberg SS-páncéloshadosztályokkal vonuljon vissza a frontvonalból újrafegyverzés és a személyi állomány kiegészítése céljából.

Bittrich csapatai 10 000 fős, tapasztalt katonábóll, húsz darab V jelzésű Párduc harckocsiból, negyven géppuskákkal felszerelt páncélozott csapatszállítóból, több tucatnyi önjáró lövegből, páncélkocsikból,aknavetőkből és légvédelmi egységekből álltak. Mindezen túl, Sepp Krafft SS-Sturmbannführer (őrnagy) páncélgránátos kiképzőzászlóalja is pontosan Arnhem mellett tartózkodott, annak a wolhezei útnak a szomszédságában, melynek határában az angolok a leszállási övezetüket kijelölték.

Minderről a szövetségesek semmit nem tudtak. Érkeztek ugyan a holland ellenállási mozgalomtól olyan értesülések, melyek német páncélosok megjelenéséről szóltak, de Monthy úgy gondolta, hogy egyetlen jelentésre támaszkodva nem lehet visszavonni a történelem legnagyobb sikerét és dicsőségét igérő hadműveletét.

Főleg akkor nem, ha ezt a dicsőséget majd ő maga könyvelheti el.

Azt hogy nem vették figyelembe az ellenállástól érkező híreket, az egy korábbi kudarc rovására volt írható: A holland ellenállás számtalan formában próbált segíteni a szövetségeseknek, nem utolsó sorban hírszerzési információkkal. Az angolok azonban (amikor egy beépült árulónak köszönhetően egy teljes ügynök-különítmény egyenesen a Gestapo karjaiban landolt) az egész holland mozgalmat megbízhatatlannak tartották és igyekeztek figyelmen kívül hagyni még a helyszínen is a felajánlott segítséget. 

A hadművelet megindulása

1944. szeptember 17-én Anglia területét több száz szállító- és vitorlázó repülőgép hagyta el. Az ejtőernyősöket a         C-47 Dakota szállította, míg a hadianyagot és könnyű járműveket és lövegeket és a nem ejtőernyővel érkező katonákat a Horsa csapatszállító vitorlázógépek, valamint a Hamilcar nehéz vitorlázógép amely alkalmas volt könnyű harckocsik szállítására is. 1944. szeptember 17-én az angolokat szállító légiflotta elviselhető veszteségeket szenvedett: 5191 ejtőernyős ugrott sikeresen, igaz 5 Hamilcar, valamint 38 kisebb Horsa vitorlázógépet vesztettek. A földet érés után azonnal gyülekezni kezdtek a katonák.

C-47 Dakota

Horsa

A Horsákat a C-47-esek vontatták a célterületig, majd a vonókábelt leoldva landoltak, és a farok részt leválasztva tudták a jeepeket és a lövegeket kijuttatni a törzsből.

 

A Hamilcar vitorlázónál a leszállást követően, a gép „letérdeltette” az orrfutóját, így tudtak kijutni a tankok a gépből.

A Hamilcar vitorlázóból egy M22 Locust távozik.

A gépeken a következő egységek voltak: amerikai 82-es légideszant-hadosztály James Gavin dandártábornok, és a 101-esek Maxwell Taylor vezérőrnagy vezetésével. Az amerikaiaknak az Eindhoven-i, a Son-i, a Grave-i és a Nijmegen-i hidak elfoglalását tűzték ki célul. A 1 brit hadosztály azaz a  Vörös Ördögöknek, Roy Urquhart tábornokkal az élen, az Arnhem-i híd elfoglalása volt a feladat.. Az amerikaiak leszállóövezete kedvező volt mind az ejtőernyősöknek, mind a vitorlázógépeknek. Urquhart vezérőrnagy emberei azonban 10 km-rel a hídtól értek földet. A német légvédelemtől túlságosan tartottak, de az ott állomásozó német csapatokat nem becsülték nagy létszámúra. A légideszant-hadosztályokat északról dél felé haladva dobták le. A legészakabbra az 1. brit hadosztály volt, ezt követte az amerikai 82.és a 101.ejtőernyős hadosztály. A hadművelet első napján, a három övezetbe 20 ezer katonát dobtak le sikeresen, melyek meg is indultak a kijelölt hidak elfoglalására. Azonban hamar jelentkeztek az első problémák: a folyosó legdélibb szakaszán, a 101.hadosztály megérkezése előtt, a német egységeknek sikerült felrobbantania a Wilhelmina csatornán átívelő Son melletti hidat.

A folyosó középső szakaszán, a 82.hadosztály a számára kijelölt 4 híd közül elfoglalt ugyan 3 –at, de a legfontosabbat a nijmegeni hidat nem tudták bevenni.   

A folyosó legészakibb szakaszán pedig az 1. angol hadosztály erői szétforgácsolódtak, és csupán egyetlen egységnek, a John Frost alezredes vezette 2. zászlóaljnak sikerült eljutnia a legfőbb célpontig, az arnhemi hídig. Sikerült  hídfőállást létesíteniük a közúti híd északi végén, azonban a déli végét a hídnak már nem tudták elfoglalni. Estére azonban Urqhuart parancsnokságán eluralkodott a káosz: a rossz hatásfokú rádiók miatt Gough őrnagy visszafordult, hogy jelentést tegyen közvetlen felettesének: Lathbury tábornoknak, aki azonban eltűnt, és Urqhuart tábornok is őt kereste, ezért ő sem volt a parancsnokságon. Végül sikerült összefutnia vele az Utrecht-Arnhem országút egyik kereszteződésében, de még sokáig nem tudtak visszatérni az oosterbeeki főhadiszállásra.

A hadművelet Market fedőnevű, ejtőernyős egységeinek első napi felemás sikereihez képest komorabb képet festett a páncélosok Garden erőinek kitörése a frontvonalból.

Horrocks tábornok XXX. hadteste kitört ugyan a Meuse-Escaut-csatorna vonalából, de pár óra után már meg is állították egységeit. A Garden erők előrenyomulását csupán egyetlen betonúton jelölték ki, hogy tőrdöfésszerűen haladjanak a hidak irányába, a 100 kilométeres folyosón. Ha pedig a keskeny úton a németek kilőnek néhány élen haladó harckocsit, akkor az egész menetoszlop megtorpanhat. Ez történt a hadtesttel, néhány órával az elindulást követően. Ezt az útvonalat a "Pokol országútjának" emlegették.

Csak késve, az eredeti tervtől 18 órával elmaradva érték el az első találkozási pontot Eindhovennél, majd a felrobbant soni híd miatt újra vesztegelniük kellett. A hadművelet 2. napján mindhárom övezetben földet ért a második hullám, de közben jelentős német erősítés is érkezett a térségbe.

Szeptember 18-án Frost emberei páncélosokat láttak közeledni az arnhemi hídon, azt hitték, hogy a szövetséges páncélosok érkeztek meg. Tévedtek, a 9. SS páncélgránátos hadosztály már elfoglalta a déli hídfőt és ellencsapást indított, ezt az első támadást visszaverték.

Délután megérkezett az utánpótlás, a hadianyag nagy része a németek kezére jutott, mivel a hadianyag ledobási zónák még német kézen voltak. A 4. angol ejtőernyős dandár is ebben a hullámban érkezett, parancsnoka, Hackett tábornok átvette az oosterbeeki parancsnokságot, mivel nem volt ott sem Lathbury sem Urqhuart. Ekkor azonban megérkezett az előző nap ledobott 1. angol ejtőernyős dandár parancsnoka, Philipp Hicks dandártábornok, aki szintén magának követelte a helyettes parancsnokságot. 

Urqhuart és Lathbury még mindig Arnhemból próbált kijutni, ahol azonban Lathbury-t hátra kellett hagyni, mivel eltalálták a gerincét.  A zűrzavar megbénította az angolokat, miközben a német oldalon egyre magabiztosabban kezdtek magukra találni a parancsnokok: Rundstedt tábornagy már az ellentámadásra adott parancsot Modelnak.

Szeptember 19 –én, a harmadik napon Arnhemben kezdett katasztrofálissá válni a helyzet. Az 1. hadosztály egységei közt megszűnt a rádióösszeköttetés, ( az angol rádiók hatótávolsága és frekvenciája nem volt megfelelő) az utánpótlásként ledobott készletek elvesztek, és az egész hadosztályból csak a hidat védő zászlóalj tudta teljesíteni feladatát. A hadosztály többi alakulata többször megkísérelte felmenteni a hidat tartó zászlóaljat, hiszen mindenki tudta, csak addig van esély az egész hadművelet sikerére, amíg a hídfő angol kézen van.

Szeptember 19 –én az Arnhemben állomásozó SS-páncélosegységek a város körzetében mindenhol felülkerekedtek, és kezdték körülkeríteni az ejtőernyősöket.

A Frost megsegítésére küldött csapatok már mélyen Arnhemben voltak, de a hidat még nem érték el. A másik két zászlóalj is nehéz helyzetben volt: Dobie egységét kezdték körbezárni, Fitch pedig elesett, a maradék 20 embere fölött Anthony Deane-Drummond őrnagy vette át a parancsnokságot, aki csak a rádiók hatótávolságát jött előre vizsgálni. A jelentősen megfogyatkozott egységgel még három napig harcolt, majd megadta magát.

A harckocsioszlop pedig még mindig csak Nijmegennél tartott. Megtörtént ugyan a terv szerinti második találkozási ponton az egyesülés a 82.hadosztállyal, de a nijmegeni hidat még be kellett venniük ahhoz, hogy eljussanak végre a 20 km-re lévő Arnhembe, és átkelve az utolsó legfontosabb hídon, sikeressé tegyék a Market-Garden hadműveletet. Az amerikai deszantosok sikeresen elfoglalták Grave és Nijmegen város hídjait, igaz utóbbinál a vakszerencse is közrejátszott. A nijmegeni vasúti hidat az utolsó pillanatban mentették meg a felrobbantástól. Hogy ki vágta el a zsinórokat? Ki tudja? Talán egy holland ellenálló......

A hadművelet negyedik napján, és az azt követő napokon a csapások egymást után következtek be: az 1. angol hadsereg felmentésére szánt 3. hullám, vagyis Stanislaw Sosabowski vezérőrnagy 1. lengyel ejtőernyősdandára a rossz angliai időjárás miatt nem indulhatott el, a nijmegeni hidat pedig csak 24 órás ostrom után, szeptember 20 –án este 7 óra 15 perckor sikerült elfoglalni.

Ekkorra az arnhemi hidat védő eredetileg 650 katonából csupán 150 volt harcképes. Kilenc órával azt követően pedig, hogy a szövetséges harckocsik elindultak Arnhem felmentésére, vagyis szeptember 20 -ról 21 -re virradóan hajnali 4 órakor, - 81 órányi ostrom után - legyűrték az utolsó angol katonát is, és a hadművelet legfontosabb hídja újra a németek kezére került. Ezzel meghiúsult az egész hadművelet célja, hiszen hiába foglalták el a többi hidat, ha a legfontosabb utolsó, német kézen maradt.

Frost egységét nagy erejű támadás érte, amelyet már nem tudtak visszaverni, 20-án meg is adta magát a Waffen-SS egységeinek. Az angolok tartottak attól, hogy a Waffen-SS kivégezteti őket, azonban nem ez történt; az angolokat gyakran elismerően megtapsolták, és megdicsérték kitartásukért.

Staniszlav Sosabowski tábornok lengyel katonái a rossz időjárás és a rossz angol szervezés miatt csak hat nap késéssel érkeztek meg szeptember 21-én. A megérkező lengyeleket valósággal lemészároltak a légvédelmi lövedékek. Itt találkoztak a cornwalli páncélos zászlóalj néhány páncélosával, akiknek sikerült kijutni a Rajnához.

Az utolsó reménysugár volt a Független Lengyel Ejtőernyős dandár a hídnál bekerített katonáknak, Sosabowski végső elkeseredésében csónakokkal próbált átjutni bajtársaikhoz, de a németek megállították őket. A katasztrofálisan végződő éjszakai átkelés során csak 50 lengyel ejtőernyős tudott átjutni a rohanó folyón.

Szeptember 24 én, a hadművelet 8. napján a bekerített 7000 katonából, csak 2500 fő harcolt, a többi vagy elesett, vagy fogságba került.                                                                                                                                                                        Szeptember 25-én kapta meg Urqhuart a visszavonulási parancsot. Az evakuálás fedőneve ironikusan Berlin lett. Szeptember 26-án pedig Horrocks tábornok páncélosaival végre elérte az arnhemi övezetet és megkezdte a néhány ezer megmaradt angol katona kimentését, és sikerült átszállítani a csapatok maradékának nagy részét, összesen 2163 főt.

A Market-Garden hadművelet tehát óriási kudarccal zárult. A normandiai partraszállás első napjának veszteségeit (10-12 ezer fő) is meghaladta a hadművelet 9 napja során elszenvedett veszteség. Összesen 17 ezer szövetséges katona esett el, vagy került fogságba, miközben a németek „csak” 7500-10000 főt vesztettek.

Ennyi áldozat árán csupán egy 80 kilométeres kiszögellést nyertek a szövetségesek, mely nem vezetett sehová, mivel a leglényegesebb arnhemi hidat nem tudták megszerezni. Az arnhemi térség megszerzése csak fél évvel később, 1945 április közepén sikerült, amikor az 1. kanadai hadsereg bevonult a területre.

A kudarc okai

A kudarc okainál első helyen lehetne felsorolni a hírszerzés elégtelenségét, és az időjárási nehézségeket.

A hírszerzés megfelelő működése esetén elegendő bizonyítékot lehetett volna gyűjteni arról, hogy két SS-páncéloshadosztály tartózkodik a tervezett hadművelet térségében, melyek egyszerűen legázolhatják a könnyűfegyverzetű ejtőernyősöket.

Második helyen lehetne említeni a szárazföldi, Garden erők lassú előretörését a „Pokol országútján” és azt a tényt, hogy a legfőbb híd elfoglalására érkező 1. angol légideszant-hadosztályt túl messze dobták le a hídtól. A sikertelenségben még szerepet játszottak az alábbi tényezők is:                                                                                                    

  1. Szeptember 5-én a 15. német hadsereg 60 ezer embere a Schelde torkolatánál állomásozott, amikor megérkezett Rundstedt parancsa, hogy, törjenek ki. Tekintve, hogy az angolokat akkor éppen menekülési úttól csak pár kilométer választotta el őket, a katonák elindultak ugyan, de a legkevésbé sem hittek a sikerben. Csakhogy Horrocks tankjai megálltak egy kicsit pihenni, amolyan ej, ráérünk arra még stílusban és a 15. hadsereg visszatudott vonulni a Meuse vonalára. Rundstedtnek így lett plusz hatvanezer embere, Horrocks pedig egy héttel később már hiába bánta az elszalasztott lehetőséget.                                                                                                                                                                                     
  2. A nyugati front sikereinek az egyik kulcsa a szövetségesek légifölénye volt. A rendkívül megfontolt Brereton is tudta ezt, de tartott tőle, hogy a sok össze-vissza repkedő vadászbombázó esetleg összezavarná az ejtőernyősöket szállító kötelékeket, ezért megtiltotta a belgiumi repterekre települt angol vadászbombázóknak a felszállást, amíg a ledobások zajlanak. A ködös angliai idő miatt viszont a további hullámok késtek, viszont két dolog nem jutott eszébe Breretonnak.
    1. lehet, hogy Hollandiában jó az idő
    2. ha úgy sem jönnek a vitorlázógépek, akkor esetleg fel lehetne engedni a vadászokat. Ennek eredményeként azok a Typhoon vadászbombázók, amelyek rakétái alig egy hónapja még a frászt hozták a német harckocsizókra, most békésen ácsorogtak a repülőtereken, miközben Bittrich tankjai éppen darabokra szedték az angol ejtőernyősöket. A vadászok végül csak az evakuálásra kaptak bevetési engedélyt, addig a Luftwaffe uralta az eget.                                                                            
  3. Mivel kevés volt a szállító- és vitorlázógép, a három hadosztály ledobását három napra húzták szét. Ez azonban nem akadályozta meg Browningot abban, hogy az 1. Ejtőernyős Hadtest parancsnokságát már az első napon áttelepítse Nijmegen mellé, 38 (!) szállítógépet elvonva ezzel Urquhart embereitől. Ez egy fél ezrednyi embert jelentett, akikkel - talán - sikerült volna megtartani a kapcsolatot a hídnál rekedt Frost és a főerők között.
  4. Talán az egész hadművelet legismertebb "kudarcfelelősei" az angol ejtőernyősök nem működő rádiói. Ezek nélkül egy létszámhátrányban lévő, szétszórt alakulat sorsa meg volt pecsételve. A tervezésnél nem vették számításba, hogy az ejtőernyősök normál harcászati rádiói csak néhány kilométeres hatósugarúak, ráadásul ezek sem működtek megfelelően. A vadászirányítókkal kapcsolatot tartó VHF rádiót rossz frekvenciára hangolták, így az sem működött. Az alternatív megoldásokat pedig nem használták ki, pedig voltak. Egyrészt a ledobott haditudósítók rádiói működtek. Másrészt, bármilyen hihetetlen is, de a holland ellenállásnak volt egy élő telefonvonala Arnhem és a már felszabadított déli rész között - csak ehhez bízni kellett volna bennük.
  5. A kudarc legfőbb oka mindezek ellenére az a tévhit volt, hogy a német hadsereg már az összeomlás szélén áll és csak egy utolsó lökés kell neki. Ha valóban ez lett volna a helyzet, akkor nem jelentett volna gondot a több napig tartó légiszállítás, a harckocsizókat nem támadták volna percenként oldalba a nadrágszíj szélességű úton, és Karácsonyra tényleg mindenki hazamehetett volna a családjához, Londonba, New Yorkba vagy éppen Berlinbe. Ezért megérte vállalni a kockázatot, ami ezzel a feltételezéssel nem is tűnt olyan nagynak. 

A véres harcok Arnhem városát szinte teljesen elpusztították.

A ma látható, John Frostról elnevezett közúti híd nem az, amelyért harcoltak: a hidat az amerikai légierő lebombázta. Az új híd 1978-ra készült el.

  

Lehetséges, hogy Montgomery terve, megfelelő előkészítés és pontosabb időzítés esetén meghozhatta volna a kívánt sikert, de ez már a történelem megválaszolatlan kérdése marad örökre.

Tény, hogy a Market-Garden hadművelet kudarcot vallott, mert „Messze volt a híd”. 

Videó

Akit részletesseb érdekelnek az események annak ajánlom figyelmébe, ezt a videót, mivel pontosan és részletes ismerteti az eseményeket. (pocorn+cola vagy sör pogácsával ajánlott, hiszen majdnem 2 órás….)

Akit esetleg érdekel annak ajánlom Cornelius Ryan Messze volt a híd című könyvét, és az ebből készült filmet is amely a Híd túl messze van ( Bridge Too Far ) néven található, meg és bár 1976-os készítésű elég hűen követi a történelmi eseményeket.


Írta: Bodzy

Utoljára frissítve: 2016. július 15. 06:57

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Koteal
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Joly_Sharp"]Földi Pál - Nagy kudarcok, e két történet egy könyvben, akit érdekel bővebben a téma (az író szerint a film nem igazán jó am)[/quote]


    Földi Pál. LOL
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Ergil
    • Tankos
    · 7 éve
    ZX spectrumon volt erre egy külön kazettám:
    http://www.worldofspectrum.org/infoseekid.cgi?id=0000280

    http://www.worldofspectrum.org/pub/sinclair/games-inlays/a/Arnhem.jpg
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    lyanoka
    • Tankos
    · 7 éve
    Jó írás....
    Ajánlott irodalom: Cornelius Ryan: Messze volt a híd.
    A filmet ebből forgatták... ami látványos, de csak mozi film.

    Véleményem szerint ez az egész hadművelet egy borzalmasan alul szervezett és értelem nélküli pazarlás volt, ami már a csapatok elindulása előtt is világos volt. A "zseniális" Monty azt hitte, hogy Afrikában van, ott tervezett hasonló, szűk keresztmetszetű dolgokat, csak ugye ez más terep volt. Egy halom remek katona halt meg a brit ökör arroganciája miatt, aki nem másra alapozta a hadműveleteit, mint az anyagháború adta előnyök kihasználására. Itt pl pont bebukta azt, hiába volt ember és hadianyag tekintetében nagy fölényben.
    A tábornokoknak egy kis statisztika és pár vonal a térképen.
    A bajtársaknak keserűség és fájdalom.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Tyrannus9
    • Tankos
    · 7 éve
    Nagyon jó írás, csak így tovább! :great:
    Hát igen, ékes példája ez annak, amikor annyira meg akarnak tervezni valamit, hogy csak a legfontosabbról feledkeznek meg. :trollol:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Hole89
    • Tankos
    · 7 éve
    Jó lett, de elég sok lett koppintva az alábbi cikkből(ilyenkor illik megjegyezni a forrást!)
    http://lemil.blog.hu/2009/09/17/tevedesek_nagyon_szomoru_jateka_a_market_garden_hadmuvelet
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    edem101
    • Tankos
    · 7 éve
    Egy Földi Pál által írt könyvet annyira tekintek hasznos irománynak, mint mondjuk egy Alkonyat könyvet - a színvonal kb. ugyanakkora (trollokat megelőzve: a lehető legrosszabb értelemben)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    DonCartach
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Joly_Sharp"]Földi Pál - Nagy kudarcok, e két történet egy könyvben, akit érdekel bővebben a téma (az író szerint a film nem igazán jó am)[/quote]
    ez csak irónia - igaz? :trollol:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Joly_Sharp
    • Tankos
    · 7 éve
    Földi Pál - Nagy kudarcok, e két történet egy könyvben, akit érdekel bővebben a téma (az író szerint a film nem igazán jó am)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    FaceDancer
    • Tankos
    · 7 éve
    Príma jó anyag, Gratula hozzá! Nagyon tetszik, hogy néha szakítasz a szövegkörnyezettel és a saját stílusodban is hozzáfűzöl érdekes adalékokat, nagyon feldobja! Biztos ismeritek au Elit alakulat című sorozatot, és a könyv, amiből készült, egy egész fejezetet szán a 101. hadosztály küzdelmeiről ebben a hadjáratban. Sok nehézséget és küzdelmet mesélnek el, pedig ők ugrottak a legközelebb az angol vonalakhoz. Főleg az értelmetlen össze-vissza rohangálásról mesélnek, amit az utat folyton elvágó németek ellen kellett végezniük. Egy vékony utánpótlási vonalat kellet védeni, amit a németek bárhonnan támadhattak és sokszor el is vágtak. Hja ők is ottvoltak!
    Mégegyszer köszi a cikket!!!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Lt_Spoctum
    • Tankos
    · 7 éve
    Nagy jó írás! Remélem a fiatalabbak is elolvassák, nem árt a tudás nekik. Akit mélyebben érdekel ez a hadművelet annak ajánlom[b] Roberet J. Kershaw :Hídfő [/b]című könyvét. A szerző az NSZK-ban szolgált brit ejtőernyősként és szabadidejében kikutatta a német levéltárak anyagaiból, hogyan élte meg a német hadsereg ezt a sikert. Rengeteg német katonát szólaltat meg akik részesei voltak a harcoknak és saját szemszögükből mesélik el a csatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: bodzy