
BEVEZETÉS – Wargaming mitologizált szörnye, avagy Mines Bikája
Labirintusok bikafejű mitológiai szörnyszülöttje, avagy a World of Tanks bikatornyú lánctalpas szörny kreálmánya, ami az 1.18-as frissítéssel került a platformra, egy új teljes olasz nemzeti páncélvadász ággal, mely ágnak a koronázatlan bikája kétségkívül elemzésünk alanya, amit Controcarro 3 Minotauro névvel nemesítettek.
ELŐSZÓ
Ez az elemzés azért készült - túl azon, hogy szeretem az olasz tankokat - hogy segítséget nyújtson azoknak a játékosoknak, akik azon hezitálnak, hogy érdemes-e elindulni ezen az új fejlesztési vonalon. Azért, hogy minél előbb megjelenhessen ez az írás az első köröket teszt szerveren futottam az elemzés alanyával, valamint a WG által publikált adatokra támaszkodtam, hogy játékba kerüléskor (1.18; 2022.08.31) már csak kiegészíteni kelljen és finomítani az aktuális adatokkal (közben a teszt alatt nerfelték is a sebességét 36 km/h-ról 30-ra, prémium lőszer átütését és javítottak az alap lőszer átütésén, löveg szórásán). A tankanalízis végigolvasásával remélem sikerül segítenem a döntésben. Hogy ne csak szavakból álljon ez az írás, kiegészítettem néhány GIf-el, egyik-másik méretéből kifolyólag csak kattintással indul, szóval katt a képre és elindulnak, ezzel talán sikerül szemléletesebbé tennem az olvasmányt. Jó szórakozást hozzá!
Történelmi háttér
Engedjétek meg nekem, hogy ezt most jó messziről indítsam, egészen visszanyúlva az ókori görög mitológiába. Tenném ezt azért, mert a mitológiai figurák mindig is kedvesek voltak számomra és azért is – túl azon, hogy a harckocsi mitológiai nevet visel - mert ha a nevesített játékon belüli harckocsit bármilyen történelmi, avagy történeti személyhez kellene hasonlítani, azaz meg kellene személyesíteni, akkor minden bizonnyal a Minotaurusz (Μῑνώταυρος), azaz Mínosz bikája lenne hozzá a legmegfelelőbb.
A Minotaurusz legendája Kréta szigetéről Mínosz krétai király történetével indult útnak, aki Zeusz és Európa istenek fia volt. Amikor mostohaapja meghalt, Mínosz Kréta és számos sziget királyává tette meg magát, ami királyi jogokat testvére Sarapedón megkérdőjelezett. Így hát Mínosz az istenekre bízta a döntést és jelet kért tőlük, hogy őt, vagy testvérét illeti-e a jogos uralkodás.
Poseidón a tengerek istene Mínosznak jósolta a királyságot, jelként a tenger hullámainak tajtékjaiból kiemelkedő fehér bikát küldött, azzal a feltétellel, hogy a jóslat beteljesülésekor fel kell azt áldoznia hálából. Mínoszt azonban a bika szépsége olyannyira bűvöletbe ejtette, hogy amikor az áldozatbemutatásra került a sor, egy másik, kevésbé értékes állatot áldozott fel helyette, bízva benne, hogy Poszeidónnak nem tűnik fel a csere. Mínosz újdonsült királysága alatt Kréta virágzásnak indult, feleségül vette Pasiphae istennőt, akivel több gyermekük is született. Ám Poszeidón tudomást szerzett a csalásról és haragjában Pasiphae királynőre őrületet küldött, beleszerettette a fehér bikába. Pasiphae segítségül kérte Daidalosz ezermestert, hogy megtalálja a módját annak, hogy együtt lehessen a bikával. Daidalosz készített egy áltehenet, melybe az őrületbe esett szerelmes asszony belemászva, megtévesztette a bikát és így szerelme beteljesülhetett. Ennek a násznak lett az eredménye a Minotaurusz, az ember testű, bika fejű, bikafarkú szörnyszülött. Pasiphae egy darabig dajkálta és nevelte, de a Minotaurusz csillapíthatatlan vérszomját később már nem tudta kezelni. Így Mínosz tanácsot kért a delphoi jósdától, mely tanács eredményeként a knósszoszi palotában labirintust építtetett a Minotaurusz számára. A történet itt még nem ért véget. Mert Mínosz fiát Androgeuszt athéniak meggyilkolták a sportban elért sikerein szerzett féltékenység okán. Mínosz ezért haragra gerjedt és elrendelte, hogy minden évben (egyes források szerint kilenc évente) hét athéni leányt és fiút áldozzanak fel a Minotaurusznak. Ám amikor már harmadjára kellett volna áldozatot bemutatni, Thészeusz önként jelentkezett, hogy megölje a szörnyet. Mínosz lánya Ariadné szerelembe esett az ifjú Thészeusszal és mágikus kardot ajándékozott neki, amivel legyőzhette a bikafejű vérszomjas szörnyet, valamint egy gombolyag fonalat, hogy kitaláljon a labirintusból. Mitológiai alapokról dióhéjban ennyit szerettem volna írni. Az elemzett tank nevesen Controcarro 3 Minotauro történelmi alapjai is inkább mitologikusak, azaz eme tank mitológiai története éppen most születik a WG fejlesztői által. Szerintem a játékon belül épp olyan legyőzhetetlen szörny lesz egy darabig, ahogy a Minotaurusz volt a labirintusában egy jó ideig. Persze ravaszsággal, vagy egy mágikus ágyúval nem lesz lehetetlen diadalmaskodni felette.
Valóban teljesen csupán mitologikus ez a tank? Nem! Vannak valós részei. Igenis fontos részei ezek a harckocsinak. Például az ágyú. Na jó, egy pici eltérés azért van a kaliberezésében. A tankon elhelyezett ágyúhoz hasonló elnevezésű fegyver eredetileg tengerészeti célokat szolgált. Ez nem más - azaz ami névben közel áll hozzá - mint a Canone da 135/45. Ezek a tengerészeti ágyúk szolgálhattak a Minotauro ágyújának játékba illesztésének alapjául. Néhány kép, hogy mire is gondolok:
:( tudom... nem sok köze van hozzá, de olyan jó lenne! És a harckocsi WG által készített leírásában is van utalás a tengerészeti ágyú alkalmazására ezen járművön.
Viszont a motor, MTU MB ba 500A, ami elnevezés a Leopárdokban használt típus okán ismerősen csenghet. És a rádió is létező, ami RV-4/213/V típusjelzést viseli. Apropó, találtam is eladó rádiót 580 euróért, és használt MTU motorokat is felleltem az interneten három és tízenpárezer euró között.
Tehát bármilyen hihetetlen, az elemzett mitologikus tanknak sokkal több köze van a valósághoz, mint előző elemzésem főhősének a Vz.55-nek. Persze ettől még ilyen jármű nem létezett, de a játékban létezik és jól is muzsikál, nagyon jól! Ezért rögtön rá is térek a játékbéli paraméterekre.
Paraméterek
Ágyú - Canone da 130/45 a bika szarva
A Minotaurusz szarvát a fentebb megnevezett 130 mm űrméretű táras ágyú alkotja, meglehetősen hosszú 8 másodperces intra-clip-pel (két lövedék közötti betöltési idővel), viszonylag rövid 23 másodperces teljes újra töltési idővel, valamint egy nagyon kellemes DPM-el, azaz egy perc alatt bevihető sebzéssel. Ez utóbbi olyannyira jól sikerült érték, hogy X-es páncélvadászok körében az előkelő 4. helyre emeli elemzett tankot tűzgyorsasága, sőt tank jellegéből kifolyólag a rangsorba tízes nehéz tankokkal is összehasonlítva a lista tetején, konkrétan a 6. helyen áll(!)
Alap értéken 2839 az egy perc alatt bevihető sebzés. Egy tárba 5 db töltényt helyezhetünk és ennek az 5 db tölténynek az ellövéséhez 32 másodpercre van szükségünk, amivel 2650 potenciális társebzést oszthatunk ki (HE estén akár 3500HP-t is). Számokat majd pár sorral lejjebb, a lövedék típusok után, előtte inkább néhány szóban, hogyan is működik ez az ágyú. Tehát, ha kiválasztottuk a számunkra kedvező lövedéktípust, akkor az automatika elkezdi betölteni a tárba az 5 db ágyú töltényt, ez alaphangon hajszálnyival több mint 23 másodperc (ezen majd fejleszteni fogunk). Ha megtörtént a tárazás, le is adhatjuk az első lövést. A következő lövésig várnunk kell nyolc teljes másodpercet, ez az az érték, amin nem fogunk tudni húzni, meg kell várni. Egyébként egyáltalán nem sok a 8 másodperc kiváltképpen, ha figyelembe vesszük, milyen magas alfasebzéssel is jár egy-egy átütő találat. Ha ellőttük mind az öt lövedékünk, a tank automatikusan betölti a kiválasztott következő öt lövedéket a pár sorral fentebb említett töltési idő alatt, természetesen nem kell ellőnünk mind az öt darab tárban lévő lőszert, hamarabb is újra tárazhatunk, ha a szituáció úgy kívánja.
Ide kívánkozik, hogy nagyon kellemes a célzási sebesség, a tankkal fordulva alig esik szét a célkör, csupán a toronnyal fordulva meg szinte szét sem esik, -0,04 azaz 4 cm pontosság büntetést (szórást) kapunk csak 100 méteren, ha a torony forgása közben tüzelünk. Itt valamit elírtak, vagy hát nem is tudom, ez elképesztően jó érték (Object 140: 0,10; Badger: 0,06; Leopard 0,07; stb.). Összességében ezzel az ágyúval jól lehet közeli és közepes távolságra kapáslövéseket leadni mind a tanktesttel való, mind a toronnyal vagy ezekkel együttes forgás közben. Amit annyira nem preferál, az a menet közbenni tüzelés. Most nézzük az ágyúhoz tartozó lövedékeket és értékeket.
Csatáink során háromféle lövedék típusból választhatunk, meg kell, hogy mondjam mindegyik lövedéktípus kitűnő választás lehet. Lássuk, miket használhatunk:
- AP (Armor Piercing): Alap lőszer, mely típusából adódóan átlagos sebességre képes, 70°-os szögnél jobban döntött páncélokról automatikusan pattan, bár itt kap 5°-os normalizációt, magyarul kevésbé pattog, mint keményfémmagvas társai. Overmach szabály érvényes rá, azaz 130 mm-es kaliberéből adódóan (130/3=43,33) 43 mm-nél vékonyabb páncéllemezeken automatikusan áthatol. Jelen esetben 265 mm-es átütést biztosít 530-as alfasebzési értékkel. Lánctalpak, rétegelt lemezek és tereptárgyak nem nyelik el teljes áthatolási képességét.
- HEAT (High-Explosive Anti-Tank): Prémium lőszer, alacsonyabb sebességgel, mint az AP, de magasabb átütéssel. Természetesen magasabb áron hozza ezeket az értékeket. Tulajdonsága, hogy az AP-val ellentétben nem pattog, azaz 75°-on döntött páncélokat is átégeti. A távolság nem befolyásolja páncélon áthatolási képességét, de a rétegelt páncélok és tereptárgyak képesek teljes „átütését” elvenni, hiszen detonálódik azokkal való érintkezés során. Áthatolási képessége 330 mm, ami egy kellemes átlagos érték, szinte mindenre elegendő. Sebzési értéke megegyezik az AP-val.
- HE (High Explosive): repeszromboló vagy repesz lövedék, melyre általában(!) jellemző az alacsonyabb átütés, alacsonyabb sebesség, magas alfasebzés, amit természetesen kizárólag átütés esetén képes hozni. Találat esetén bármilyen szögben érintkezve detonálódik. Tereptárgyak rétegelt páncélzatok előszeretettel fogyasztják anélkül, hogy sebzést tudnánk bevinni. És most jön a DE!
Jelen esetben, baromi gyorsan száll, sebessége megegyezik, a HEAT lőszerünk sebességével (1256 m/s), ami szokatlanul gyors a megszokott típusjellemzőkkel ellentétben. Valamint jön hozzá egy igen izmos átütési érték, a maga 130 mm-ével. Sebzési értéke iszonyatos 700 HP.
AP (normál) | HEAT (prémium) | HE (robbanó) | |
---|---|---|---|
Átütés (mm) 100 méteren | 265 | 330 | 130 |
Átütés (mm) 500 méteren | 245 | 330 | 130 |
Sebzés (HP) | 530 | 530 | 700 |
Modul sebzés | 180 | 180 | 180 |
Sebesség (m/s) | 1303 | 1256 | 1256 |
Ár (kredit) | 1670 | 6000 | 1830 |
Lövedék sebességek, átütés (KATT a képre)
Teljes lőszerjavadalmazásunk 40 db, amit a következő leosztásban javaslok kiosztani: 20 AP, 15 HEAT, 5 HE
Szokások híveként az eddig megszokott táblázati formát használom, hogy mire is képes ez a táras ágyú.
- Csupaszon, felszerelés nélkül, 100%-os legénységgel
- Egy lehetségesen eredményes beállítással: (Fejlesztett célzás az első helyen, Fokozott szellőzés) + Brother In Arms skill
- Ha végletekig akarjuk húzni, azaz kötvényes felszerelésekkel képzett legénységgel: Fejlesztett célzás az első helyen, lila fokozott szellőzéssel, pótellátmánnyal, Fejlesztett forgási mechanizmussal, 4 skilles legényekkel (legényekről / leányokról az ajánlott képzés fejezetben bővebben)
Canone da 130/45 | 1. | 2. | 3. |
---|---|---|---|
Szórás (m/100m) | 0,42 | 0,38 | 0,35 |
Szórás mozgás közben (m/100m) | +0,20 | +0,20 | +0,19 |
Szórás forgás közben | +0,10 | +0,10 | +0,10 |
Szórás toronyforgás közben (m/100m) | +0,04 | +0,04 | +0,04 |
Összes szórás (ha már minden mozog) | 0,76 | 0,72 | 0,68 |
Célzási sebesség (sec) | 2,21 | 2,11 | 1,99 |
Töltési idő (sec) | 23,01 | 22,01 | 20,79 |
Elméleti tűzgyorsaság (lövésszám/perc) | 5,45 | 5,55 | 5,68 |
Lövedékek közötti betöltési idő (sec) | 8 | 8 | 8 |
DPM | 2890 | 2943 | 3011 |
Tár sebzés (32 sec) | 2650 | 2650 | 2650 |
Harckocsi 21.200 potenciális sebzés kiosztására képes normál és prémium lövedékekkel, Ha valaki elvetemült HE-vel próbálkozna akkor akár 28.000-et is tudna sebezni. Igazából, már várom az új sebzés rekordokat, mert szerintem a dobogóról pikk pakk lelöki a random csaták jelenlegi koronázatlan királyait a Csehszlovák Mészároskirályt, azaz a Vz. 55-öt és a Kranvagn-t (az 1.18-as frissítéssel, tehát a Minotaurus érkezésével a Kran-ra vonatkozóan nem kérdés, hiszen azt alaposan kiherélik, Vz.55-ben még nem vagyok biztos, de nem lennék meglepődve rajta. Véleményem szerint a Vz.55 egyetlen egy dologban jobb, az pedig a mobilitás).
Torony, avagy bikafej bikanyakon
Röviden: szemből sebezhetetlen, még a Jg.Pz. E100 lőszereinek is képes ellenállni. Szörnyű, kikezdhetetlen, megoldhatatlan feladat szemből áthatolni rajta. Ha benne ülünk, ez jó, de amennyiben ellene... Ez a torony egy igazi hull-down szörnnyé teszi a járművet, mivel negatív irányú csőlehajlás -9,1° és -10° között mozog, ami a legtöbb esetben több min elég.
Ráadásul forgó tornyot kap a tank, jelezném, hogy nem körbe forgót, csak bizonyos szögtartományban, azaz mindkét oldalra 45-45°-ban elfordíthatót, ezzel 90°-os szöget lezáró tartományban fordulhatunk rá a toronnyal célpontunkra.
Mivel a torony-test csatlakozás előre döntött, ezért nem tudja -10°-os negatív löveg kitéríthetőséget oldalra. Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy egy képzeletbeli körív mentén a löveg a szélső állásokban -9,1°-ot, míg közép állásban (tank tengelyével megegyező irányban előre) -10°-ot tud "lehajolni". Löveg emelésénél ugyan ez a helyzet, természetesen pont fordítva, tehát a széleitől a középtengely felé haladva: 20.9°-20°-ig képes emelni a csövét.
Löveg kitéríthetősége (KATT a képre)
A löveget 20°/s alatt tudjuk emelni és süllyeszteni, a szemből agyonpáncélozott egyébként 16 tonnás tornyot, a mozgatásért felelős technika 18,77°/s alatt bírja forgásra.
És ha már az agyonpáncélozott toronyról beszélek, vessünk néhány pillantást, mit is jelent ez számokban, van-e egyáltalán gyenge pont rajta. Nos azt kell, hogy mondjam, szemből szinte nincs, azaz a hátsó kupola, ami szinte alig látható, és ha egy kicsit is hull-down-ba kerül a Minotaurusz ez szinte sebezhetetlen része a toronynak, de amennyiben a torony el van forgatva, és rálátás kerül az oldalára, akkor igen. Szemből ugyanis 300 mm döntött, ívelt páncélzat védi mindazt, ami belül van. Ezekhez az értékekhez 400 mm körüli és a feletti effektív páncélvastagsági értékek társulnak. Míg szemből áthatolhatatlan, a termetes oldallemezek csak 75 mm vastagsággal rendelkeznek, minimális döntöttséggel, ha ellene játszunk, igyekezzünk úgy pozícióba kerülni, hogy itt tudjuk meglőni. Nézzük a képeket, hiszen az többet mond minden leütött karakternél:
Valós és effektív páncélvastagsági értékek hőtérképen (KATT a képre)
Test/felépítmény
Hasonlóan a toronyhoz szemből rettenetesen kemény, a felső frontlemez idomul a torony formájához és 300 mm lemezvastagságával szinte ugyanazokat az effektív értékeket produkálja.
A páncéltest alsó lemeze már nem kap ilyen pofás értékeket a maga 190 mm vastagságával és 230 mm körüli effektív páncélvastagsági értékeivel. Alapvetően az elemzett páncélvadász egyetlen szemből lőhető gyenge pontja ez, ami a tanknak egy igazán könnyen elrejthető része, Ha hull-down-ban használjuk sose fogja megmutatni magát az ellenséges célzásoknak.
De hogy ne csak a pozitív vonulatairól és erősségeiről essen itt szó, az oldalsó lemezek csakúgy, mint a tornyon, csupán 75 mm vastag páncélvédelmet nyújtanak, minimális döntöttséggel. Ezen a részen könnyűszerrel belőhető, ha megfelelő szögben éri találat. Igaz kapott kiegészítő páncélzatot, mely majdnem a görgők tengelyéig biztosít további 15 millimétert és a görgők is biztosítanak plusz 20 mm páncél védelmet. Tehát azokon a részeken, ahol kapott szoknyát és görgők is vannak 75+15+20 mm a teljes páncélzat, azaz oldalról 110 mm védi az ellenséges találatoktól.
A harckocsi test mérsékelten használható sidescrape beállásra, és jelenleg a játékban nincs olyan kaliberű löveg, ami érvényesíteni tudná rajta a 3 kaliber szabályt az extra védelemmel ellátott részeken. A hátsó részére azért illik vigyázni, mert a korlátozott toronyforgás miatt, egy-egy gyorsabb és helyzetet kihasználó mozgékony harckocsi komoly károkat tud okozni azon a részen, ahol csak 40 mm védi.
Egyébként összességében 2100 HP a teljes életerőnk, ezt az értéket egyetlen egy (Jg.Pz. E100) tízes szintű páncélvadász előzi csak meg.
Valós és effektív páncélvastagsági értékek hőtérképen (KATT a képre)
Valós és effektív páncélvastagsági értékek hőtérképen oldalazó beállásnál (KATT a képre)
Motor és felfüggesztés
Ha a bekezdés címében szereplő alkatrészek nem kaptak volna nerfet a teszt szerverről éles szerverre való bekerüléskor, akkor ez a tank vitathatatlanul az egyik legjobb áttörő tank lenne a játékban (véleményem szerint így is az egyik legjobb). De kapott, és most nem arról írok, hogy mi lett volna ha, hanem a jelenlegi értékeiről.
A tank motorja és felfüggesztése az, ami legalább egy kicsit balanszba helyezi ezt a páncélvadászt, a játékban elérhető tankokkal szemben. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy ezek az alkatrészek gyengék lennének, sokkal inkább csak arra próbálok rávilágítani, ha egy kicsit is erősebb lenne, az a használójának nagyon szuper, annak meg aki ellene van, nos hát... nem annyira.
Nézzük a számokat, ami az MTU MB Ba 500a diesel motort illeti. Névleges 700 lóereje 30 km/h-s végsebességre képes gyorsítani a harckocsit előre menetben és 12 km/h-t biztosít tolatási sebességnek. Ez a motorerő tonnánként 12,17 lóerőt jelent, mivel a harckocsi önsúlya megközelítőleg 57 és fél tonna. Végsebességét dinamikusan eléri és képes azt jól is tartani.
Sebesség (KATT a képre)
Ahogy a motor nem jó partner a sietségben, úgy a lánctalpak sem a driftelésben. Tízes nehéz tankokkal és páncélvadászokkal összehasonlítva hátrafelé helyezkedik el a csatasorban. Hogy legyen mihez hasonlítani, a forgási sebessége megegyezik a Grillével és 60TP-vel, azaz 24°-ot képes minden egyes másodperc alatt fordulni alap értékeken számolva, természetesen kemény talajon.
Talajellenállási értékei azonban egészen jónak mondhatók kategóriájában. Konkrétan a következőképpen festenek kemény, közepesen kemény és lágy talajon: 1,05/1,15/2,21 (rad⁻¹). Gondolom mondanom sem kell, hogy a kisebb számok a jobb értékek. Érzésre nagyon kellemes, tényleg igazán csak az alacsony végsebesség vesz egy picit el a tank hedonista értékeiből, de ezen meg fogunk segíteni és az ajánlott felszerelések részben ki is térek rá bővebben.
Álca
Lévén, hogy páncélvadászról szól ez az elemzés, nagyon is fontos fejezete ennek a leírásnak. És ahhoz nehéz tankra jellemző karaktere van az elemzett tanknak, meglepően jók az álcázási értékei. Mint ismeretes, egy tank statikus és mozgás közbeni álcaértéke a magasságából számíttatik, ha az ágyút elsütjük, akkor borulnak ezek a számok és nagyban befolyásolja pillanatnyi álcaértékét az elsütött ágyú kalibere.
De nézzük hogyan tud elbújni ez a vérszomjas szörnyszülött alap, majd fejlesztett értékeken. Fejlesztésnél, ami felkerült: Lila fokozott szellőzés, pót ellátmány, azaz spagetti és hús, elit alkulat, álca skill és végezetül álcafestés a tankon. Nem mellékes, hogy statikus álcázási szempontból X-es páncélvadászok között a dobogó 3. fokán áll! És még mozgás közbeni álcázási értékei is a 3. helyet hozza! Ez egy lopakodó bestia!
- Egyhelyben állva lövés előtt / lövés után: 15,16 / 2,32
- Mozgás közben lövés előtt / lövés után: 9,12 / 1,40
- Egyhelyben állva lövés előtt / lövés után: 34,35 / 5,26
- Mozgás közben lövés előtt / lövés után: 22,25 / 3,40
Látótáv
Az álcázási értékek mellett egy másik igen sarkalatos pont a látótávolság. Mit ad Poseidón, még ebből is a legjobbak vagyunk már ami a páncélvadászokat illeti.
Alap látótávolságunk 390 méter, ezzel holtversenyben az első helyen állunk tier tízes páncélvadászok körében. Na jó, elég a szerénykedésből! Az első helyen állunk, a játékban elérhető összes kifejleszthető páncélvadásszal összehasonlítva. Tehát amik kivételt képeznek azok mind prémium tankok: a tier hármas francia FCM pak 40, a tier hatos német Dicker Max és a szintén prémium, tízes 114 SP2 szovjet páncélvadász. Alapjáraton 390 méteres látótávolsága, a nélkül, hogy a tankot a felderítésre optimalizálnánk, ám könnyedén feltornázható 455 méter környékére azokkal a beállításokkal, ami a tank normál használatához való. Kicsit játszunk el a számokkal, mi lenne, ha tényleg ki szeretnénk maxolni ezt a képességet - nem szeretnénk, mert ez egy támadó tank - tehát egészen 593, 44 méter a lehetséges felső határ. Ezt tényleg csupán mint érdekességet írtam le, ennek a TD-nek nem a felderítés a szerepköre, hanem az áttörés.
Modulérzékenység
Ezt az elemzést annak okán, hogy mielőbb olvashassátok nem sokkal azután publikáltuk, hogy ez a tank megjelent az EU szervereken, így a modulok pontos elhelyezkedéséről közzétett információkat sajnos nem tudtam még elérni. Párszáz csataszámos tapasztalatomra tudok csak támaszkodni, amit az éles és teszt szerveren szereztem. Annyi azonban biztos, hogy a teljes négy fős legénység a toronyban foglal helyet, így a testet ért találatok, nem sebzik itáliai harcosaink.
Összességében, egyáltalán nem éreztem modul érzékenynek. Ha megfelelően harcolunk vele, akkor az áthatolhatatlan elejét lövik, így nem sok esélye van az ellenséges csapat tagjainak kárt tenni a modulokban. Ha hátulról kapunk lövéseket, azon túl, hogy valamit rosszul csinálunk, sajnos képes pizzasütővé alakulni a motortér. Ez utóbbit leszámítva olyan érzésre, mintha egy tömör vastömb lenne modulok nélkül. Mehet bele a kis javító, kis elsősegély csomag, harmadik helyre pedig - természetesen számolva a kockázattal - pót ellátmány a tűzoltókészülék helyére.
Természetesen a modulok HP értékei elérhetőek és a lánctalpak javítási sebességről is van beszerezhető információ, így azokat egy táblázatban most könnyen áttekinthetővé teszem számotokra. A fejlesztett értékeknél a maximum elérhetőket adom meg, ami nagy javító készlettel, fejlesztett edzéssel, lila szellőzéssel, javítás skill-lel és harctéri módosítással elérhető.
Alap értéken | Fejlesztett értéken | |
---|---|---|
Teljes életerő (HP) | 2100 | 2410 |
Motor (HP) | 360 | 360 |
Lánctalp (HP) | 250 | 536 |
Lőszerrekesz (HP) | 260 | 260 |
Üzemanyagtartály (HP) | 200 | 200 |
Lánctalp javítási ideje (s) | 12 | 4 |
AJÁNLOTT JÁTÉKSTÍLUS - szerintem
Felejtsétek el, hogy ez egy páncélvadász! Ez egy nehéz tank! Ahogy anno a Rinoceronte nehéz tank besorolást kapott, de jobban muzsikál páncélvadászként, úgy szerintem ez a tank a fejlesztők által elkövetett korábbi besorolási hibát hivatott most orvosolni. Tehát kapunk egy papíron TD megnevezésű valamit, ami sokkalta inkább nehéz tankokra jellemző felhasználhatóságot kapott.
Használjuk úgy, mint a legtöbb szuper nehezet, vagy áttörő tankot. Közepes mobilitásunkkal azért nagy valószínűséggel nem fogunk lemaradni a kulcspozíciókról, amiket fel kell vennünk. Helyezkedjünk úgy, hogy ne tudjanak oldalba támadni, számítsunk rá, hogy honnan lőhetnek ránk.
Mindig védjük a hasi lemezt és a tank oldalát. Keressünk hull-down pozíciókat, mert szemből a torony szinte sebezhetetlen. Ha hull-down-ba sikerült juttatnunk a tankot, vigyázzunk a torony forgatásával, mert annak oldala könnyen beüthető más tankok lövései által. Innentől már nem is olyan bonyolult. Lőjünk 8 másodpercenként 530-at az ellenségbe. mozogjunk a tankkal előre-hátra két lövés között, majd ezt folytassuk amikor megindul az újratöltési folyamat (cca 20 sec). Nem fogja tudni az ellenség, hogy teljes újratöltési, vagy csak a két lövedék közötti töltési idő zajlik éppen. Amikorra világossá válik számára, már úgyis majdnem tűzkészek vagyunk. Megint jöhet az 5 x 530...
Mind az alap, mind a prémium lőszerek átütése kiváló, a tank forgás és toronyforgás közbenni szórása több mint remek. Közelharcban és hull-downban ez nagyon jól fog jönni. Imént említettem, hogy mozogjunk vele előre hátra. Nos ezt csak a megtévesztésért célszerű csinálni, igazából nincs is jelentősége, mert szinte nincs olyan löveg, ami képes megsebezni szemből.
Ha a Minotaurus felér egy hegy tetejére, akkor bonthatatlan bástyát alkothat ott. DE vigyázzunk, mert egyedül, vagy támogatás nélkül hamar leboríthatják ezt a bástyát. Amennyiben megkerülnek és körbe autóznak, borítékolható a vég.
Kerüljük a közvetlen közelharcod, de leginkább azt, hogy az oldalunkba másszanak. Ezért, ha egyedül vagyunk egy oldalon, akkor ne nyomjuk előre az ismeretlenbe, ilyenkor inkább játsszuk azt, ami besorolás szerint minket illet: páncélvadászként közepese távolságból. Jó álcánk ebben segítségünkre lesz csakúgy, mint jó látótávolságunk - amíg el nem dörrentjük az ágyút- azért jó ha vannak bokrok és fedezékek a kiválasztott helyszínen. Papíron kevéssé pontos, valóságban nagyon is pontos ágyúnk is segítségünkre lesz abban, hogy a közelitől kicsit nagyobb távolságból is jól tudjuk használni a harckocsit. Alapvetően egyetlen egy szabályt kell észben tartanunk, az az hogy menet közben ne lőjünk, mert a pontosságunk ilyenkor a legrosszabb. Összegezve: Legyünk bátrak menjünk előre! De figyeljük, hogy mindig támogasson minket valaki, mert ha mögénk bírnak kerülni a piros csapat tagjai akkor vége a mítosznak. Lehetne a mottó: előre a domb tetejére, avagy:
„aki a Kereszt útján jár, nem retten meg a rómaiak dárdáitól” - Balista1
...hiszen nincs az a dárda a játékban, ami kibillentheti egy jó hull-down pozícióból.
Ajánlott játékstílus ellene
Bár az előző bekezdésben kitértem rá, hogy mik a gyengeségei, talán nem baj, ha egy kicsit ismétlem magam.
A Mino forgási sebessége nem éppen jó, oldalsó páncélozása sem mondható erősnek, ez igaz a toronyra és a testre egyaránt. Mindebből következik, hogy szemből nem érdemes támadást indítani ellene, viszont annál inkább oldalról. Próbáljuk kőrbe autózni, lánctalpat lőni, hogy ne tudjon utánunk fordulni, hiszen korlátozott toronyforgása miatt könnyen hátrányos helyzetbe lehet kényszeríteni közvetlen közelharcnál. Teljességgel felesleges prémium lőszert pazarolni a frontjára, mert ugye szemből nem viszi, oldalról, meg az alap lövedékek is sebzik.
Természetesen, ha egy Mino tulaj jól helyezkedik, vagy nincs egyedül, akkor ez a kőrbe autózás nem egyszerű feladat.
Nézzük azt a szituációt, ahol sokat fogunk találkozni ilyen szörnnyel, azaz a hull-down pozíciókat. Megint csak ismétlem önmagam, szemből sebezhetetlen, viszont, ha nem egyedül harcolunk ellene, vagy vezetője figyelme lankad, akkor tudunk olyan szituációba kerülni, ahol az éppen nem felénk néző tornya mutat az oldalából valamit. Ekkor lőjünk rá. Ez a lőhető szög 330-as HEAT átütéssel körülbelül 25°-nál jobban elfordított toronynál érhető el. Átlag 265 mm átütésű APCR lövedékkel már sokkal meredekebb szögben (+30°) kell elkapjuk, ezért hull-downban, érdemes ellene prémium lőszerre váltani. Nyilván az imént leírtak, a tüzéreket és HE-vel lövöldözőket nem igen érinti és biztos mindenki megtalálja majd a módját annak, hogy kijátssza a Minotaurus-al harcolókat, legyen ez a szösszenet csak egy kis iránymutatás, hogyan is érdemes húzogatni a bika farkát.
CW/SH/KLÁNCSATÁK és RANKED
Tekintve, hogy ilyen statisztikák még nem állnak rendelkezésre, muszáj leszek jóslásokba bocsátkozni. Megfelelő legénységgel és felszerelésekkel, zárt városi és cső pályákon támadásra is akár jó választás lehet. egyetlen egy dolog szól ellene szerintem, az pedig a végsebessége. Ha jósolnom kéne, azt mondanám, hogy CW-ken ha nem is gyakran de elő-elő fog fordulni, zártabb pályákon és védekező pozíciókban. Ranked csatákra valószínűleg a Vz.55 jobb választás lesz mobilitása miatt. Persze most meghívok egy ilyen eseményekben jártasabb jóst, Nortonor személyében, aki igen hosszan kifejtette véleményét ezért jelen esetben megpróbálom összefoglalni és nem egy az egyben beilleszteni.
CW röviden: Nem látja a sikerességét. Kicsit hosszabban: véleménye szerint a védekező pozíciókban, jobban megállja a helyét egy E3 a páncélzata miatt és sokkal izmosabb átütése valamint magas alfája okán. „Oké most nézzük a TD-ket. STRV-vel (sniperként) összehasonlítani nincs értelme, népszerű még az E3 ami gyakrabban feltűnik védekező szituációkban Ensken vagy Himmelsdorfon, elsősorban az átütése és a páncélzata miatt. Most akkor itt van nekünk a Minotauro, ami a 330-as HEAT-tel nem lesz olyan effektív, mint az E3 nagyobb átütésű APCR-re, ráadásul eleve jóval pontatlanabb” (Nortonor)
Nézzük a Hull-down szitukat kompetitív játékon belül: Hull-down-ra CW-n jobb választás egy gyorsabb, pozicíót hamarabb elfoglalni képes szintén csak pontosabb tank (pl.: Chieftain), így itt sem lesz annyira tényező, nem beszélve a Kranvagnre is jellemző: „a tipikus Kranvagn betegség ennél a tanknál is megvan, hogy a kissé elfordított torony oldala beüthető” (Nortonor)
Nos én talán kicsit elfogult vagyok, és nem (akarom látni) látom ennyire sötéten a CW-n való részvételét, de a szívem és tudatom mélyén igazat kell, hogy adjak Nortonornak. Persze nemsokára ez ki fog derülni, hogy mennyire alkalmazzák sikerrel a klánok versenykörülmények közepette. Összességében, azt gondolom, hogy CW-n azok a tankok a sikeresek, amik nincsenek túl balanszolva és valamelyik karakterük szélsőségesen erős (lehet ez: dpm, sebesség, csőlehajlás, páncél, pontosság…), azaz a nagyon balanszolt tankok, amiknek minden tulajdonságuk átlagosan jó és jó egyensúlyban vannak egymással, sokkal inkább a random csatákra vannak kitalálva, hiszen ott nem célzottan és előre kidolgozott taktikára vannak alapozva a pályák szerinti harckocsi választások, hanem a véletlenszerűen kialakuló szituációhoz kell alkalmazni, amihez egy átlagosan balanszolt tulajdonságokkal bíró tank jobb választás lehet.
De mi a helyzet a RANKED csatákkal? Nos szintén Nortonor véleményére támaszkodva, aki lát némi potenciált benne, de nem szeretne elhamarkodottan nyilatkozni, tehát várjuk meg, hogy mit hoz a jövő a Controcarro 3 Minotaurus-nak. Mindenesetre én látok benne potenciát, szerintem viszik majd, mint a cukrot. Mint ahogy korábban írtam, a Kranvagn kimiskárolásával ez lesz szerintem a top tank, ami betöltheti a Kran helyét, a Vz.55 meg szerintem csak mobilitásában jobb a Mino-nál. De majd meglátjuk ?. Még egy szösszenet Nortonor Mestertől: „… lehet, hogy lesz majd olyan pozíció és szituáció, ahol helyet találnak neki, szóval kihúzni mindenképp érdemes annak, aki kompetitív játékban gondolkodik, mert rankedre ahol ugye nem játszik a Chief és az Early, a lilaturbós+direktívás teszt után azt mondom még elférhet (a 60TP is tök jól működött és az sem gyorsabb). Főleg akkor, ha a Vz 55 lesz a meta, mert az szemből beütni nemigen fogja, de a Kran ha marad a 310-es HEAT-jével sem fogja szeretni.
AJÁNLOTT FELSZERELÉSEK FOGYÓESZKÖZÖK ÉS LEGÉNYSÉGI SKILLEK
Felszerelések (harctéri módosítást a túlélésre helyre)
1. alternatíva (elenyésző számú szűk városi pályához):
- Turbófeltöltő
- Fejlesztett edzés
- Fokozott szellőzés
2. alternatíva (minden egyéb szituációra):
- Fejlesztett célzás
- Turbó feltöltő
- Fokozott szellőzés (ha lehet akkor lila)
Kis magyarázat a konfigurációkhoz:
- alternatívát olyan pályákhoz ajánlom, ahol szűk tereken, sarkokon fogunk harcolni (pl: Himmelsdorf, Berlin, Ensk, Lakeville városi része, Ruinberg, Sigfrid line, esetleg még Mines) Első helyen turbó feltöltő, mert erre a tankra mondhatni, hogy kötelező darab. Fejlesztett edzést azért, mert ezeken a térképeken minden bizonnyal több pofont és felfüggesztést érő találatot kaphatunk. Fokozott szellőzés, egy táras tankra szerintem szintén kötelező darab, minden értéken javít kicsit, nem mellesleg az újratöltési időn.
- alternatívát minden egyéb pályához, ahol egy pozíció elfoglalásának a sikere a sebességen múlhat, azaz a nyíltabb pályákhoz. Fejlesztett célzást, hogy javítsunk a harckocsi alap pontosságán, turbófeltöltő, hogy oda is érjünk ahová szeretnénk, vagy képesek legyünk visszavonulni. Fokozott szellőzést meg az előző pontban kifejtettem, hogy miért látom célszerűnek felszerelni.
Azért azt még mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy igen komoly potenciál van a felszerelhetőségek variálásában. Szintén Nortonor Mesterrel konzultálva és a tank kompetitív mivoltáról társalogva előnyként emelte ki: „Ami egyébként szerintem komoly potenciál a tankban az a felszerelések variálhatósága. Látótávskillezett legénységgel, pótkajával simán 445 méter fölött lát, távcső nem kell rá. Töltésgyorsítót nem tudsz rátenni, ahogy stabit sem. A nerfelt végsebességgel adja magát a turbó, ami szerintem az egyetlen "kötelező" felszerelése. Heavyként használva nekem a fejlesztett edzés jött be, aztán a végére próbálgattam a szellőzés, fejlesztett célzást, fejlesztett forgás mechanizmust, de utóbbinak az a 10%-a nem olyan látványos javulás. (Nortonor)
Mindezt csak azért emeltem ki, hogy bátran variáljátok a felszereléseket, helyetek lesz, mert táras mivoltából a töltésgyorsító, páncélvadász mivoltából stabilizátor nem helyezhető el rajta. A távcső, meg szükségtelen kiváló látótávolsága okán.
Fogyóeszközök
- Kis javítókészlet
- Kis elsősegélyláda
- Pót ellátmány, azaz spagetti és hús
Legénységi képzettségek
Négy fő kap helyet a harckocsiban. Kívánja a minimum három, de inkább négy skilles legénységet. Jelen esetben alapnak veszem azt, hogy már rendelkezésre áll 4 teljes képzettség. Mielőtt megindulna egy vita, hogy miért ajánlom a biztonságos elhelyezést, hiszen azt írtam, hogy nem modulérzékeny, szeretném leszögezni, hogy minden harckocsiban fontosnak tartom ezt a képességet, már csak azért is, hogy minimálisra csökkenjen a lőszerrekeszt ért találatokból következő hosszú kellemetlen várakozás esélye az újratöltésre. Bajtársak, javítás, egy olyan tankra, ami a sűrűjében dolgozik szerintem kötelező, hasonlóan az ágyúkarakterisztikát javító skillekhez. És természetesen álcázás, hiszen nem mindegy mikor vesz észre az ellenség.
- Parancsnok (rádiós): hatodik érzék, bajtársak, helyzetfelismerés, álcázás
- Lövész: szerelés, bajtársak, pillanatkép, álcázás
- Vezető: szerelés, bajtársak, sima utazás, Álcázás / megelőző karbantartás
- Töltő: szerelés, bajtársak, biztonságos elhelyezés, álcázás
Field modification / harctéri módosítás
- II/1.: Harctéri módosítás II-es szint 1. beállítás: a sebesség megtartásáért, a kisebb szórásért és a szívósabb lánctalpakért
- IV/2.: Harctéri módosítás IV-es szint 2. beállítás: a pontosabb lövegért
- V/2.: Harctéri módosítás V-ös szint 2. beállítás: a nagyobb látótávért
- VI/2.: Harctéri módosítás VI-os szint 2. beállítás: túlélés, hogy az ajánlott felszerelések 1. alternatívája boostot kapjon.
- VII/1.: Harctéri módosítás VII-es szint 1. beállítás: a fokozott védelemért
- VIII.: Harctéri módosítás VIII-as szint: ezt üresen hagynám, túl értékes karakterisztikák kerülnek mérlegre, jelen esetben javaslom az arany középutat.
Ajánlott felszerelések a fenti harctéri módosításhoz
- Fejlesztett célzás
- Turbó feltöltő
- Fokozott szellőzés (ha lehet lila)
Itt ugyanazt ajánlom, amit harctéri módosítás nélkül is ajánlanék.
BEVÉTEL, KIADÁS
Várakozásommal ellentétben, egyáltalán nem veszteséges vele a játék, hiszen alap lőszer átütése pont elég abban a szerepkörben, ahol ezt a páncélvadászt illik használni. Ágyú pontossága lehetővé teszi számunkra, hogy gyenge pontokat lőjünk, és meglepő módon egész messziről is képes eltalálni egyészen parányi célpontokat. Pót ellátmánnyal és prémium fiókkal, ha nem, vagy csak nagyon keveset lövünk prémium lőszert, akkor akár pozitív mérlegben is kijöhetünk.
Az első 10 csatám alatt hozott a konyhára 70 ezer kreditet. Második 10 csatám 90%-ban bukta volt, és még HEAT-et is lövöldöztem, akkor azért elszaladt majdnem 300 ezer mínuszba. Azt gondolom, illetve tapasztaltam, ha csak 20%-ban lövünk aranyat és pót ellátmányt is használunk, akkor 2,5 k sebzéssel, 50%-os nyerési rátával körülbelül nullszaldóra lehet kijönni vele prémium fiókkal.
ELŐNYÖK és HÁTRÁNYOK
Előnyök
- Átlőhetetlen toronyfront
- Kiváló negatív irányú löveg kitéríthetőség
- Jó DPM
- Jó átütési értékek
- Nagy alfa sebzés
- Rövid teljes újra töltés
- Hatalmas társebzés
- Forgó torony
- Jó látótáv
- Jó álcázási értékek
- Kitűnő forgás közbenni szórás
- Jó átfogó ágyúkarakterisztika
- Igen pontos ágyú (ez lepett meg a legjobban)
Hátrányok
- Közepes mobilitás
- Korlátozott toronyforgás
- Magas alap szóráskép
- Óriási célkör haladás közben
AKIKNEK AJÁNLANÁM és AKIKNEK KEVÉSBÉ
Akiknek ajánlom
Tényleg mindenkinek, kezdőknek és haladóknak! Csak agy kicsit görgessetek vissza az előnyök és hátrányok fejezethez, ennek a tanknak inkább előnyei vannak, mint hátrányai. Tehát: Ha szeretitek az agresszív játékstílust akkor az a Ti tankotok. Ha szeretitek, hogy egy tanknak több előnye van, mint hátránya, azaz jól balanszolt, akkor is ez a Ti tankotok, ha szerettek nehéz tankkal játszani, akkor is. Ha kerestek egy kiváló randomcsatákra való oda... szógépet. Sorolhatnám még, de higgyétek el, ez egy kiváló tank, amivel élmény játszani, bár rá kell érezni.
és akiknek kevésbé
Azoknak, akik inkább a felderítős-rohangálós, vagy campelős játékstílus fekszik jobban, illetve azoknak akiknek elvárás, hogy egy tank képes legyen legalább 50 km/órás sebesség elérésére.
ÖSSZEGZÉS - MEGÉRI-E?
Néhány sorban összefoglalva, hogy mit is kapunk ezét a tankért, illetve mibe is kerül, ha szeretnénk kifejleszteni.
Tehát, kapunk egy közepes mobilitású, szemből szinte sebezhetetlen áttörő tankot, ami megkapja a páncélvadászokra jellemző előnyöket, azokra jellemző hátrányok nélkül. Gyakorlatilag olyan nehéz tankot kapunk páncélvadász besorolással, amiben mindkét tankosztály előnyei keverednek egymással. Igazi hibrid, ami ötvözi ezen tankok erősségeit csakúgy, ahogy a Minotaurusz ötvözi az állati és emberi erőket. Jelen pillanatban nem igen tudok ennél jobb nehéz hull-down tankot elképzelni, hátrányának talán csak a végsebességét tudom felróni.
Tehát azt kell, hogy mondjam igen megéri, ha tehetitek fejlesszétek ki, ha van elegendő szabad XP-tek, akkor minél előbb, már csak azért is, mert a játékba kerülésének első hónapjaiban, amíg nem ismerik ki a játékosok, jobban ki lehet használni az újdonságból származó előnyeit, bár ha a kiválóságjelek hajszolása a cél még érdemes kicsit várni vele. És hogy mennyi XP-t kell elkölteni rá: feltételezve, hogy az olasz fejlesztési fán már kifejlesztettétek a tier IV-es tankot, itt egy számítás, amit innen publikáltam.
- Tier V: Semovente M41 = 12.650 XP
- Tier VI: Semovente M43 Bassotto = 28.500 /47.750 XP
- Tier VII: Semovente Contracarro Mod. 1956 = 46.300 /120.550 XP
- Tier VIII: Semovente Contracarro Mod. 1967 = 73.900 /235.750 XP
- Tier IX: Contracarro 1 Mk. 2 = 154.100 / 426.150 XP
- Tier X: Contracarro 3 Mk Minotauro = 197.400 / 757.050 XP
STATISZTIKÁK
Tekintve, hogy a harckocsi játékba illesztése óta vajmi kevés idő telt el és szempont volt az elemzés gyors megjelenése, így korrekt statisztikával jelen olvasmányban nem szolgálhatok. Ahhoz, hogy objektív statisztikai képet lehessen kapni egy tankról el kell, hogy teljen néhány hónap a játékba kerülésétől, fentebb említett okok miatt ez nem jöhetett számításba. Persze ha érdekelnek a statisztikák, ezeken az oldalakon idővel lehetőség nyílik megnézni:
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Feleségemnek újfent köszönet a lektorálásért és mérhetetlen türelméért, Nortonor-nak a kiegészítésért és konstruktív "vitáért", Jacktornak a megjelenésért, Balista1-nek az idézetért és lelkesítésért. És természetesen Nektek olvasóknak! Külön köszönet még azoknak, akik veszik majd a fáradtságot, hogy utószóban kért segítségre megfelelően reagálnak, hogy a következő, terveim szerint hosszú ideig utolsó írásom jobb lehessen.
UTÓSZÓ
Köszönöm, hogy végig olvastátok immáron 6. elemzésem az oldalon. Ez az elemzés a játékban elérhető harckocsi hivatalosan publikált adatainak feldolgozásával született, a saját szubjektív tapasztalataimmal kiegészítve. Az elemzésben javasolt játékstílus és felszerelések csak javaslatok, amiket próbálok objektív tényekkel alátámasztani, hogy miért is így érdemes alkalmazni, használni ezeket. Mindezzel együtt az ajánlott részek a saját játéktudásomhoz és stílusomhoz igazodnak, ezért nem kőbe vésettek, csupán javaslatok, amikkel remélem tudtam segíteni. Végezetül szeretném a segítségeteket kérni következő elemzésemhez. Legyetek kedvesek írjátok meg kommentben, hogy mi volna az, amit hiányoltatok, vagy beleraknátok egy elemzésbe, esetleg elvennétek, hogy a következő elemzés, ami a játékban elérhető talán leghitelesebb (és kevésbé jól használható) harckocsiról fog szólni, már észrevételeitek fényében készíthessem.
Maradok tisztelettel: 454Automatic
És végezetül néhány MEME a Controcarro 3 Minotauro teszt szerveren való megjelenésének idejéről:
VIDEO: Nem emelnék ki külön túl sok videót, viszont kiemelnék egy nagyszerű magyar streamert, akinek több ide kapcsolódó feltöltése van, illetve lesz a témában, szerintem boldogulni fogtok a kereséssel.
És akit ajánlok az nem más mint: TankElit. Lapzártakor azért felkerült egy videó:
https://nightly.modxvm.com/
Felraktam és nálam megy!