VK 28.01 mit 10,5cm, ismertebb nevein: Pufi, Puffancs, Dagadék, Féltégla. Bárhogy is ismeritek, egy dolog biztos: ha 2017-ben, vagy előtte regisztráltáltatok, semmit nem kellet tennetek ezért a tankért azon kívül, hogy beléptek a játékba 2021.11.25. után.
Ugyan maga a tank a fejlesztési fából simán elérhető, sajnos a játék 9.18-as frissítésekor megfosztották 105 mm-es lövegétől, attól az ágyútól, amitől ez a gép azzá válik AMI. Jutalomtank változata ezt most visszakapta, hogy tovább terrorizálhassa a piros csapat játékosait és irányításával rosszindulatú boldogsággal átitatott kárörvendes pillanatokat és mosolyt csaljon használóinak arcára.
TÖRTÉNELMI HÁTTÉR
Hmmm… Hát az NINCS neki. Jó azért valaminek lennie kell, hiszen a WG beillesztette platformjára -gúnyos mosoly-... (amúgy tényleg nincs, azaz sokat kerestem, de nem találtam. Persze az is lehet, hogy én vagyok süket a kereséshez). Mindettől függetlenül nem szeretnék egy ilyen jelentőségteljes fejezetet sorok nélkül hagyni. Szóval, ha másért nem is, ezért egy kicsit belemászok a VK sztoriba.
Kezdjük az elnevezés magyarázatával. VK azaz Versuchskampffahrzeug ami annyit jelent magyar nyelvre fordítva: Kísérleti Harcjármű. A II. Világháború előtt és alatt gyakran használták ezt a kifejezést a német kísérleti, illetve prototípus tankok előtagjaként, bár egyéb terminológia szerint a VK jelentése Vollketten szóra is utal, ami annyit tesz magyarra fordítva, hogy teljesen lánctalpazott azaz tisztán lánctalpakkal kapcsolódik a talajhoz és nincsenek rajta sem kerekek, sem egyéb más szerkezet.
A VK előtag utáni jelölések a harckocsi súlyára utalnak, jelen esetben ezt teszi utalásként a Dagadék 28 tonnás súlyára, az utána következő szám pedig a projekt sorszámra utal. Néhány esetben megjelenik a szám után még egy betű jelölés is, ez egyes esetekben a tervezést végző irodára/gyárra vonatkozik, más esetekben pedig az elkészült harckocsik variációit fémjelzi. Nézzünk meg egy olyan példát, ami létező harckocsi jelölését mutatja: VK 30.01 H = Vollketten azaz teljesen lánctalpas, 30 tonnás, 1. variáció, Henschel gyártmány/tervezés. Vagy egy másik példával élve: Vk 45.01 P (Tiger P) = Teljesen lánctalpas, 45 tonnás első variációjú, Porsce tervezés.
Ezzel a lendülettel vissza is kanyarodnék az elemzett tank kategóriájába. Mégpedig a 20 tonnások osztályába. Viszont tényleg csak dióhéjban mert itt annyi infó van, hogy könyveket lehetne tele írni róla és akkor sem érkeznénk a tárgyhoz. Tehát mint az lenni szokott, igény született a meglévő harckocsik fejlesztésre/leváltására, jelen esetben a Panzer III-as és Panzer IV-esek lecserélése volt a cél. Feltételezem ezzel paralel indulhatott el egy új, könnyű tank tervezése is. Az új harckocsik tervezésén a MAN, a Krupp és Daimler-Benz vettek részt. Ám a tervek elkészülte előtt a tervezési irányelvek politikai döntés áldozatai lettek, mely döntést a harctéren megjelenő korszerűbb és jobb páncélzatú orosz tankok (pl.: T-34, KV-1) sarkalltak. Ezen döntés az első tervek eldobásához vezetett. Szerény véleményem szerint elemzésünk tárgya is itt kerülhetett a süllyesztőbe, bár sokkal mélyebben nem szándékoztam leereszkedni történelem sötét bugyraiba, hogy egy nem létező tank mítoszát és valóságtartalmát kutassam. Ezért engedjétek meg nekem, hogy itt pontot tegyek a történelmi rész végére.
PARAMÉTEREK
Ágyú
Az egész tank értelme ez AZ ágyú, A 105-ös. Minden más ebben a tankban csak arra való, hogy más hasonló derp ágyúval rendelkező tankokhoz képest a leghatékonyabban juttassuk ezt A 105-öst a számára legoptimálisabb pozícióba. És most rögtön bele is vágok a lőszer elosztásba (csak utána a karakterisztikába), mert annak nem megfelelő kiosztása gyakorlatilag használhatatlanná és élvezhetetlenné teszi a vele való játékot. Teljes lőszerjavadalmazásunk 42 darab. Van az alap AP, a prémium, azaz más néven arany, ami HEAT és a robbanó azaz HE. Amikor elosztjuk a lőszereket akkor az alap AP-ből ne vigyünk magunkkal egy darabot se, mert szinte használhatatlan a maga csekély 64 mm-es átütésével. Amire szükségünk lesz az a 104 mm átütésű HEAT és a HE szintén csekély, de bizonyos szituációkban használható 53 mm-es páncéláthatolási képességével. Következő lőszerelosztást használom: 0-21-21 (AP-HEAT-HE). Elemzés gördülékenységének érdekében, külön táblázatban találjátok a lövedékek tulajdonságait:
AP (normál)
HEAT (speciális)
HE (robbanó)
Átütés
64 mm
104 mm
53 mm (robb.sugár: 1,92 m)
Sebzés
350 HP
350 HP
410 HP
Torkolati sebesség
470 m/s
376 m/s
470 m/s
Modul sebzés
150 HP
150 HP
150 HP
Ár
120 kredit
4000 kredit
128 kredit
Most, hogy ezzel megvagyunk térjünk rá a löveg tulajdonságaira. Sorolnám is a jellemzőit: pontatlan, lassan töltő, nagy szórású, és a lövedékek is baromi lassan szállnak, de legalább ívesen kábé azzal a röppályával, ahogy egy kétéves gyerek próbál eldobni egy számára nehéz tárgyat. Joggal felmerülhet bennetek a kérdés, hogy pár sorral ezelőtt még azt írtad te ... , hogy az egész tank értelme ez, most meg jól lehúzod... Hát be kell ismerjem ez az ágyú tényleg egy hulladék, AKKOR és HA nem a megfelelő helyről használjuk, de minthogy azt is írtam, hogy a tank többi része arra való, hogy az ágyút jó pozícióba helyezzük és miért ne tennénk ezt, egyből jól muzsikál. Persze erről majd az ajánlott játékstílus fejezetben. És hogy ne csak az ágyú negatív tulajdonságairól írjak jöjjön hát a jó tulajdonságok listája: eszméletlen alfa sebzés, király modulroncsolási képesség és ha ki tudjuk használni elég korrekt sebzés/perc.
Ahogy azt megszokhattátok, ebben az elemzésben is többféle képpen adom meg az ágyúkarakterisztikát, amit, ha szeretnétek itt személyre szabottan megtehettek.
Csupaszon, felszerelés nélkül, 100%-os legénységgel
WG ajánlása szerinti felszereléssel (venti, függőleges stabilizátor, töltésszaporító) + Brother In Arms scill
Ahogy jelenleg használom, azaz kötvényes (lila)felszerelésekkel (venti, függőleges stabilizátor, töltésszaporító), pót ellátmánnyal, jól képzett legénységgel (BIA, lövés stabilizáló skillek)
1.
2.
3.
Szórás (m/100m)
0,53
0,50
0,48
↳ mozgás közben
+0,14
+0,11
+0,10
↳ forgás közben
+0,14
+0,11
+0,10
↳ toronyforgás közben
+0,16
+0,13
+0,10
Célzási sebesség
2,21 s
2,10 s
1,99 s
Töltési idő
8,63 s
7,40 s
6,75 s
DPM AP és HEAT/HE (HP/perc)
2433/2850
2838/3325
3113/3647
A fenti táblázatból egész jól látszik, hogyha megfelelően felszereljük ezt a tankot, akkor már nem is olyan szörnyűek az ágyú paraméterek. Na jó a pontossága így is kritikán aluli, de a mozgás közbeni szórása egész csinos és a töltési idő is vállalható. Persze mint korábban utaltam rá, a tank igazi előnye a tierjében hatalmas alfa sebzés, főleg, hogy egy könnyű tankról beszélünk.
Torony és látótáv
Kezdeném onnan, hogy sem ebben a fejezetben, sem a következőben nem szeretnék véleményt formálni a páncélzatról, hiszen az csak nyomokban található és különben is ez egy könnyű tank. Tehát, nem pattintunk lövéseket a toronnyal, viszont látunk vele elég messze, mert itt ül élesszemű Jürgen a kupola árnyékában és szorongatja Zeiss lencsés binokulárját izzadt tenyerében, hogy jó messziről kiszúrja a piros csapat vitézeit. Ezt mindennemű képesítés nélkül szép időben, tiszta látási viszonyok mellett 380 méter távolságig képes prezentálni (tier 6-ban a 2. legjobb látótávolság holtversenyben egyéb könnyű tankokkal), ha rendszeresítünk neki a toronyban egy távcsövet és ezt az első felszerelés helyre helyezzük (+11,5%) akkor nyájas parancsnokunk Jürgen már 423,7 méterre lát el. Mindezt persze végletekig lehet fokozni. És mivel kíváncsi vagyok, hogy meddig, ezért gyorsan meg is nézem mi a maximum, de előtte Jürgen kap egy kis pervitint na jóóó, pótellátmányt azaz csokoládét, bajtársak skillt és lila fokozott szellőzést: dinamikus látótáv így már (lila távcsővel): 487,50 méter; statikus látótáv (periszkóp/binocular): 547,64 méter. Ha már ide került szeretném is leszögezni, hogy periszkópos látótávnövelést nem ajánlom erre a tankra, mert nagyon nem áll jól neki a passzív spottolás.
Tornyunknak van még egy forgási sebessége is, ami alap értéken 45,89°/sec. Ez egy kitűnően jól használható érték. Na és van még itt a jól forgó toronyban egy rádió is, aminek hatósugara, szintén alap értéken nézve 740 m. Nos ez szintén mindenre elegendő.
Még ide kívánkozik, mert hova máshová a löveg kitéríthetősége. Amolyan németes, pont mindenre elég, se nem kevés, se nem sok. Mondjuk a negatív irányúból nekem sose elég, persze az itt kapott -10° több mint jól használható érték. Ezt hátrafelé sajnos már nem tudja, de ritkán is fogunk hátrafelé lövöldözni a tankkal. Egyébként hátsó fertályon -4° és -6° között mozog az ágyú negatív irányú kitéríthetősége. Felfelé meg a szélrózsa minden irányába képes hozni 20°-ot. Azt hiszem, ezekkel az értékekkel sohase lesz problémánk.
Test/felépítmény
Páncél van?
Páncél nincs és nem is volt, a repeszpáncél meg elfogyott.
Persze nem fogom kibírni, rajzolok egyet nektek, de a toronnyal együtt, mert ennek a rajznak tartalomkitöltésen kívül túl sok keletje nem lesz. Csak a teljesség igénye kedvéért: elöl oldalt és hátul: 50mm/30mm/30mm és ugyanezek az értékek igazak a toronyra is. Egyébként a lánctalp görgők adnak még plusz 24 mm-t az érintett területeken.
Tankunk életereje 680 HP teljesen felszerelve huszonkilenc tonnát nyom. Na akkor ezt most még egyszer: tank súlya: 29 000 Kg. Ami azért jó, mert jókat fogunk vele rammolni más könnyű és közepes tankokba. Persze csak ésszel!! Már amennyire a rammolás észre vall… de olyan jó! És néha kell is. Ebben segítségünkre lesz erős motorunk és legénységünk melyből a vezetőre ebben a tankban kötelező képzettségi elem az irányított ütközés, hogy még jobban tudjunk szórakozni rammolgatás közben.
Motor, lánctalp és felfüggesztés
Szuper mind! Kell is, mert ezek lesznek segítségünkre, hogy oda vigyük az ágyút, ahova kell.
Felfüggesztése a tanknak biztosítja számunkra a közel 48°/másodpercet, ha kihúzzuk a harctéri fejlesztést, és miért ne tennénk, hiszen néhány csata alatt megvan, akkor már közel 50°/másodpercet tudnak biztosítani számunkra, ami kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy körbe kocsikázzuk ellenségeinket. Ehhez segítségünkre lesznek széles lánctalpaink, amiknek igen jó talajellenállási értékeik vannak: kemény, közepesen kemény és puha talajon számszerűen így alakulnak: 0,67; 0,77; 1,63 (rad-1). Csak a tisztán látás végett, itt minél kisebb a szám annál jobb az érték.
Motorunk is segítségünkre lesz Jürgen parancsnok és sleppjének a mozgatásában 700 holsteini csikóval. Mely pillanatok alatt gyorsítja tankunkat előremenetben 64 Km/órás végsebességre, mindezt rükvercben 22 Kilometer pro Stunde-ig. Tankunkat felszerelve a motor megközelítőleg 26 lóerő / tonnát képes nyújtani. Amin azért majd változtatni fogunk a sebességgel együtt a harctéri módosítás (field modification) fejezetben.
Álca
Huhú! Elérkeztünk egy igen sarkalatos ponthoz, ami egy könnyű tank esetében egyáltalán nem elhanyagolható. Elemzett tank az utolsó előtti helyezéssel „büszkélkedhet” tier 6-os könnyűtank mezőnyben. Ez igaz a mozgás közbenni és a statikus, azaz egyhelyben álló álcázási képességére egyaránt. Egy rosszabb van nála a T37-es. Számszerűen ez a következőképpen alakul, természetesen alap értéken nézve: mozgás közben 14,25% és mivel könnyű tankról lévén szó a statikus álcázási értéke megegyezik a mozgásközbennivel (ez minden könnyű tankra igaz: mozgásközbenni álca = álló helyzetbenni álca). De mivel könnyű tank, ezért le fogjuk festeni, a legénységen lesz elit alakulat és álcázás, valamint mivel nem vagyunk modulérzékenyek - erről majd hamarosan - mehet bele a plusz 10%-ot ígérő pót ellátmány. Előbbi kiegészítőkkel így fest a kis Pufi: 31,18% ha esetleg lövünk is akkor ez az érték 7,7%-ra romlik, köszönhetően nagy kaliberű ágyúnknak. Tehát előbbi felszerelésekkel már egész használható az álcánk, de sose lesz olyan jó mint francia társainak. Hát ez van, taktikánkat se erre fogjuk építeni, hiszen nem is igen tudjuk.
MODULÉRZÉKENYSÉG
Rövid fejezet: nem modulérzékeny. Lehet ez azért is van, mert mire megsérülne valamelyik modul vagy legénységi tag, addigra, már az egész tank a garázsba lett lőve az ellenség által. Gyulladni se nagyon szokott, nyugodtan mehet bele a pótellátmány, szerintem kívánja is nagyon ez a kis bestia.
Azért egy kép mindig többet mond ezer szónál, így hát tessék:
AJÁNLOTT JÁTÉKSTÍLUS
Első körben tisztázzuk, hogy mink is van, ez nagy mértékben meghatározza, hogy hogyan érdemes játszani ezzel a tankkal. Ezt is két részletre fogom szedni, mert csak így lehetünk eredményesek: top, illetve saját tierhez közeli leosztásban, valamint, ha tier VII-es és VIII-asok közé dob az MM. Köszönhetően a harctéri módosításnak, csata betöltésekor kiválaszthatjuk a megfelelő felszerelés leosztást, hogy minden szituációban jól muzsikálhasson tankunk.
Kanyarodjunk is vissza az elejére. Van egy jól mozgó, kellemes látótávolságú derp ágyús könnyű tankunk, pocsék álcázási értékkel, siralmas pontosságú löveggel.
Tier V-VI-ban játszva
Egyértelműen mi vagyunk a királyok. Sebzés osztóként (damage dealer) kell érvényesüljünk és nem spotterként. Javasolt felszerelések a következően néznek ki, ebben a sorrendben: fokozott szellőzés – töltésgyorsító - függőleges stabilizátor. Legyünk bátrak, aktívan rohangáljunk és spottoljunk, ha villantottunk, lőjünk! Nem kell célozgatni, teljesen fölösleges, autócélzást rá! Mehet menet közben a lövöldözés. Igen megbízhatóan hozza a menet közbeni találatokat. Ezt jó, ha dombok fedezékéből tesszük, amiben nagy segítségünkre lesz a -10°-os löveg kitéríthetőségünk. Autó célzás a kiszemelt pirosra, dombon kidugjuk a löveg hegyét, elsütünk és vissza. Semmi célozgatás, ne hagyjunk lehetőséget arra, hogy becélozzanak minket, mert aki eltalál az sebezni is fog. Ha valaki leszakad a falkától, nyugodtan vessük rá magunkat. Nyitott és gyengén páncélozott tankokra mehet a repesz. Ha sikerül körbeautózni nehéz tankokat, mehet az arany. Tigrisek és egyéb síklemezekből épített tankok oldalát és fenekét nagyon szépen átüti és rendre jön is ilyenkor a sebzés szép számmal. Ha könnyű tankokkal találkozunk, ne legyünk restek ütközni. Ami nekem ilyenkor bevált, hogy töltök egy HEAT-et és átkapcsolok repeszre, hogy egyből az legyen a következő lövés. Elég is szokott lenni. Az ilyen akciók a következőképpen szoktak alakulni (jobb esetben): kiszemelve az előre rongyoló ellenséges, gyengén páncélozott tankot, HEAT a csőben, mehetünk!! Közel érek, 40-60 méter távolságból ellövöm a már betöltött HEAT-et, ezzel -350 HP, eközben „ütközési sebességre gyorsíts” gályarab parancsnoki felkiáltással nekiiramodunk és csatt, ami további 100-200 HP veszteség ledöbbent ellenfelünknek. Ha maradt még benne pici szufla, azt a repeszromboló le is radírozza. Jöhet a kárörvendő vigyor, közben vissza fedezékbe, vagy a következő delikvensre. De ezt a taktikát mindig a falkáktól külön mozgó gyengén páncélozott kis súlyú tankokkal érdemes csak végezni. Ami pozitívum, hogy tier 5-6-ban mindig van ilyen dögivel. Így nem is lesz ezzel gond. Alacsony tierben játszva nem kell túl sokat gondolkodni, itt abszolút fun a vele való játék. Egyvalami fontos, ne veszítsük el a csata elején életerőnk, mert onnantól oda az élvezeti faktor.
Tier VII-VIII-ban játszva
Hogy ne csak móka és kacagás legyen, igen sokat fogunk játszani ezeken a szinteken is. Itt már felderítősebbre kell vennünk a figurát, ha érvényesülni akarunk. Álcánk, mint mondtam elég ergya, viszont van egy igen kellemes látótávunk, ezért a felszereléseket is erre érdemes beállítani. A következő sorrendben érdemes ezeket kiosztani: távcső - fokozott szellőzés – függőleges stabilizátor. Magas tierben már nem(lehet) az a célunk, hogy a legtöbbet mi sebezzük, hiszen erre igen ritkán is lehet alkalmunk. Viszont, ha szeretnénk húzni a gunmarkot, akkor szükségünk lesz rá, hogy itt játszunk és ne is csüggedjünk, mert helyes használattal ezeken a szinteken tudunk nagyot lépni a mark húzásban, mégpedig, ha ügyesen derítünk fel. Természetesen prioritásban a nyílt pályák. Nagyon vigyázzunk az életerőnkre, mert rosszabb estben két-három tankunkat ért találat a garázsba repít minket. Használjuk a bokrokat, mert álcánk kevés lehet. Ha nincs bokor, akkor a dombok fedezékét használjuk, és úgy villantsuk az ellenséget, hogy egyből visszahúzunk, folyamatosan mozgásban maradunk. Kis szerencsével, csapattársaink meglövik nekünk a felderített ellenséges tankokat, így szerezve nekünk értékes felderítési (spot) sebzést. Ha nyerő szériánk van, mert jól spottoltunk akkor a végjátékban mehetünk kivégezni a HP vesztett ellenséget, illetve a pálya hátsó felében lapuló tüzéreket, akiknek sok esetben elég akár egyetlen lövés repesszel, hogy kiléptessük őket a csatából. És mit csináljunk városi pályán magas tierben? Hát sok szerencsét! (kis intermezzo: háromszor volt 94%-on a markom, amikor megkaptam a magas tier városi pályát... most 91%-on... kicsit feladtam, de az addikciómra így még jobban ráerősít ez a...)
Lövedék választás
Az örök dilemma jelen járműnél. Van az alap lőszerünk, nevezetesen: AP a maga 64 mm-es csekély átütése mellé 350-es sebzési értéket tud(na) produkálni, HA vinnénk magunkkal és HA egyáltalán képes lenne bármit is átütni. De nem viszünk, mert csak a helyet foglalja és a 64 mm átütés olyan csekély tier 6-ban ülve, mintha autók szélvédőjét szeretnénk betörni poshadt paradicsommal. Tehát helyette viszünk jó sok aranyskulót azaz HEAT-et. Ez ugyancsak 350 egységnyi HP-t képes leradírozni ellenségeinkből, viszont nagyon-nagyon lassan száll és drága is. Távolabbi célpontokra teljességgel fölösleges puffogtatni, valamint magasabb tierben (VII-VIII) amúgy se fog senkit se meghatni a 104 mm-es átütés, főleg, hogy az HEAT és mindenben képes elnyelődni. Alacsony tierben viszont nagyon jól muzsikál, de közel kell vinni a tankunk használatához és lehetőség szerint az ellen oldalába vagy hátsójába célszerű puffogtatni. Átütés esetén nagyon szépen hozza a tőle elvártakat. Maradt még egy lövedéktípus, amit célszerű körülbelül azonos gyakorisággal használni, mint a HEAT-et. Ez a HE, azaz repesz-romboló. Sajnos a nagy HE nerf óta ez sem egy tál eper. Néha képes 0-át sebezni nem csak jól páncélozott járművekbe, de számtalanszor még T67, Hellcat, Skorpion G... és páncél nélküli társaiba is. Mindettől függetlenül használjuk, mert átütés esetében szépen hozza a 400 feletti értékeket. Amikor kevés a HEAT átütése akkor is jó lehet, mert ha nem is sokat, de azért az esetek 95 %-ban képes sebezni, és kis sebzés is több a semminél. Tehát az igazi dilemma jelen tank esetében, hogy HEAT, vagy HE legyen betöltve. Igazán jó szabályt nem tudnék rá javasolni. Amit alkalmazok használat során csak ennyi: közelre HEAT, távolabbra robbanó, ha esélyem sincs átütésre HEAT-el, akkor HE-t használok. Lényeg, hogy mindkettőből legyen nálunk elegendő, ezért is javaslom a 21-21 leosztást.
CW/SH/KLÁNCSATÁK
Ez egy nagyon rövidke fejezet lesz: aktuálisan fogalmam sincs, hogy manapság tier VI-ban vannak-e ilyen események. Anno, amikor még a fejlesztési fából elérhető volt a százötössel szerelt verzió és még én is jártam címben szereplő eseményekre, előszeretettel vittük be. Természetesen full golddal. Óriási móka volt a Cromwelleket 2 lövésből kicsapni, vagy beleállni egy O-I oldalába és a függőleges oldalfalát közvetlen közelről átcsapkodni 350-es alfával. De ez már csak nosztalgia és szép emlék.
HARCTÉRI MÓDOSÍTÁS (field modification)
Mint korábban említettem, hogy kicsit ki fogok térni a címben szereplő módosításokra. Röviden pontokba szedve az alábbiakat javaslom:
(II): 2. beállítás, azaz Szelep igazítás (Valves Tuning). Kapunk 2 km/órát pluszban előre, ami gyakran hasznos lehet, hogy elsőként érjünk kulcspozíciókba. Persze ára van, -3% a motorerőből. Szerintem ezt az árat megéri a plusz 2 km/h sebességnövekedés
(IV): 2. beállítás, azaz Célzási mechanizmus igazítás (Aiming Mechanism Tuning). Borzasztó szórásunkat javíthatjuk vele, érdemes használni, mert alap 54 centis szórásunkat 100 méteren, 51 centire javítja. Ennek az ára + 3% töltésidő. Egyébként ez számszerűen 70,89 sebzést jelent percenként. Nos ez igazán semmiség, jó boltot csinálunk, ha kiváltjuk a tankra.
(V): 2. beállítás, azaz Könnyű repeszvédelem (Lightweight Spalling Protection). Teljesen egyértelmű, hogy ezt alkalmazzuk, mert hátramenetben a plusz 3km/óra nagyon jól fog jönni. Ezért a fizetségünk, hogy a HE lövedékek nagyobbat fognak kaszálni rajtunk, több lesz az elszenvedett kábítási idő is legénységünkön. Namármost, ha az arty eltalál minket, akkor meg is érdemeljük... Az megint csak más kérdés, hogy hasonszőrű derp ágyús tankoktól is nagyobb maflást fogunk kapni, ezzel együtt szerintem megéri.
AJÁNLOTT FELSZERELÉSEK FOGYÓESZKÖZÖK ÉS LEGÉNYSÉGI SKILLEK
Felszerelések
1. alternatíva (agresszívabb játékhoz, alacsony tierben):
Fokozott szellőzés
Függőleges stabilizátor
Töltés gyorsító
2. alternatíva (felderítő játékmódhoz, magasabb tierben):
Távcső
Fokozott szellőzés
Függőleges stabilizátor
3. alternatíva by Nortonor azaz nortotíva (ütközős rammolós) csak a móka kedvéért
Turbófeltöltő
Fejlesztett edzés/Repeszpáncél
Töltés gyorsító/ Függőleges stabilizátor
Kötvényes felszerelések
Ha vagytok olyan elvetemültek, hogy kötvényes felszereléseket pakoljatok a tankba, akkor ugyanazt a leosztást javaslom, mint az előbbiekben, azzal a különbséggel, hogy itt tök mindegy, hogy melyik helyre rakjátok, mert extra bónusz nem jár a lila felszerelések bónuszán kívül.
Itt igazából végig se írtam mindenkit, jelenleg ez a legénységem ebben a tankban. Ez a legénység, akit 2013-óta használok a német tankokban. Pz-I-C-n és E 100-on edződtek. Jelenleg ezen és az E-25-ön kívül nincs is más német tankom, mind-mind eladósorba került, viszont igen komoly 6. és 7. képességüket taposó legénységi tagjaim várják a lehetőséget, hogy beülhessenek valahová, így kaptak egyet a kis Dagiban ülve. Nyilván nem várható el senkitől, hogy 6 skilles legényeket pakoljon egy kis tieres vicc tankba, nekem adott volt és át is képeztem őket a fenti sorrendben.
BEVÉTEL, KIADÁS
Most, hogy visszakerült a játékba, nagyon megörültem, mert azt gondoltam, juhú lesz egy szupi kis fun prémium tankom alacsony tierben, amivel élvezni fogom a farmolást. Aztán igen gyorsan rá kellett döbbennem, hogy ez nem prémium tank, hanem jutalom tank és nincs rajta kreditszorzó. Persze ez hagyján, de a HE nerf óta nem igazán muzsikálnak jól az olcsó HE lövedékek és nem, hogy sokkal kevesebbet sebeznek, mint korábban, hanem gyakran szinte sajnos alig valamit. Ebből az következik, hogy amikor lehetőség van mehet a HEAT, HEAT és HEAT. Első 50 csata átlaga -1.000.000 kredit. Az barátok közt is -20.000 kredit / csata. De azóta kupáltam a játékstílusomon, itt az ünnepi szorzó, kapcsolok egy 50 %-os kredit boostot is, prémiumnapot, akkor lássuk (első kép): ment a HEAT itt is dögivel, a sok bónusszal már "csak" – 500.000 / 50 csata. Dirr ez így nem lesz jó! A következő kép azt mutatja, hogy visszafogtam magam és vegyesen lőttem prémium lőszerrel és HE-vel, nullszaldó, hurrá! Na alakul ez. Utolsó két kép: ünnepi bónusz és kreditszorzó nélkül sikerült, megerőltettem magam és csak HE-vel lövöldöztem.
Összességében, ha odafigyelve játszunk, nem lövünk HEAT-et akkor ki lehet jönni pluszosan, de sajnos nem ezzel a tankkal fogjuk zsebünket teletömni.
ELŐNYÖK és HÁTRÁNYOK
Előnyök
Nagy alfa sebzés
Jó látótáv
Jó mobilitás
Kiváló potenciál ütközésre
Legszebben lemodellezett kocka, amit valaha láttam, részletgazdag modell
Jól fest a kiválóságjel a rövid tömzsi csövön.
Abszolút szórakozás, csak semmi komolyság
Hátrányok
Iszonytató szóráskép
Lassú lövedékek
Alacsony átütés
HE nerf (nem csak ezt a tankot érinti)
Szörnyű álcázási értékek (sötétben is világít, mint egy fáklya)
AKIKNEK AJÁNLANÁM és AKIKNEK KEVÉSBÉ
Mindenkinek, aki akar egy kicsit lazítani a sok 10-es csata után. Azoknak, akik még nem mélyültek el a könnyű tankokkal való játékban, mert kiváló tanító. Azoknak is, akik nem is akarnak elmélyülni a könnyű tankokkal való játékban, de rohangásznának egyet Malinovka lankáin. Azoknak, akik szeretnek rammolni, akik szeretnek aktívan felderíteni és azoknak, akik szeretnek egylövésezni más játékosokat. Sajnos a friss játékosok nem élhetnek használatának a lehetőségével, de a tendencia szerint jövőre, vagy néhány éven belül (regisztrációtól függő) megkaphatják ők is. És akiknek nem: snipereknek, és passzív felderítőknek.
és akiknek még: KAMIKAZE, ÉS FUN SZAKASZOK
Ezt a fejezetet Nortonornak ajánlom fel, akinek a fejéből kipattant ez az őrült, de annál jobb ötlet. Készítsek egy kiegészítő konfigurációt (ez volna a felszerelések 3. alternatíva), mely kifejezetten rammolásra épít. És valóban igazán szórakoztató lenne hármas szakaszokban rohangálni és gázolni alacsony tierben, kihasználva a kis Dagadék nyújtotta előnyöket. Nekem az ötlet nagyon tetszik, és bármikor szívesen csatlakozok ilyen jellegű szakaszokhoz. Azt hiszem innentől már csak egy lépés lesz a VFC (VK Fun Club) megalapítása. Ha valakinek kedve szottyan hasonló szakaszolásra, állok rendelkezésére.
STATISZTIKÁK
Tőlem megszokott módon e sorok írásakor életben lévő statisztikai adatok (2022.01.10.)
Ennyi játékos birtokolja: 325.300
Ennyi az átlag csataszámuk: 9
Ennyi az átlag sebzésük: 414
Ennyi az átlag WN8: 800
Ennyi az átlagos WR: 49
Ennyi az átlagos XP: 422
Kiválóság jel
Kombinált sebzés
Mester jelvény
Szerzett alap XP
WN8
Sebzés
1.
789
3. osztály
349
Sárga
410
2.
1289
2. osztály
606
Zöld
660
3.
1725
1. osztály
927
Kék
1050
100%
2086
Mester fokozat
1199
Lila
1280
Fenti táblázathoz az adatokat a Target Damage oldalról vadásztam. Nem tudom, hogy mennyire aktuális, hiszen saját tapasztalatom azt mutatja, hogy közel 2300 kombinált sebzésnél elkezdett visszaesni a százalékom. Meglátásom szerint a 3. jel eléréséhez legalább 2500-2600 körül kell legyen a kombinált sebzés, amit elvár tőlünk a játék.
NOSZTALGIA és az IKERTESTVÉR
Ebben a fejezetben beszéljenek helyettem a képek, illetve táblázati sorok. Már éppen eleget ömlengtem a tankról. Még egyszer azért kihangsúlyozom, hogy számomra -szerintem nem vagyok egyedül- ennek a tanknak az igazi értéke, hogy egy olyan tankot kaptunk vissza, ami a játék 9.18-as frissítésével kikerült a fejlesztési fából, azaz egészen pontosan a tanknak ez a derp ágyús változata, ami miatt élvezhető volt. Tehát a következő összehasonlítás szóljon azoknak a kedvéért, akik szeretnék látni, hogy mik a változások az „eredetihez” képest a jelenleg reward tanként elérhető verzió.
Pár szóban, hogy mi is változott. Teljes karakterében a tank megtartotta hasonlóságát, ahol elvettek úgy adtak is a másik oldalra. Példának okáért, most kevesebb a végsebesség, de erősebb a motor. Menet közbeni szórásképe is javult, illetve több HP-t kapott. A másik oldalon sajnos az újratöltési idő és ezzel a DPM kicsit romlott, de mindent egybe véve ez a tank saját tierjében ezekkel a paraméterekkel kitűnően használható. És akkor jöjjön a DE. A HE nerf ennek a lövegnek a lövedékeit sem kímélte. Korábbi verziójában HE-t lövöldözve, mindig sikerült legalább 150-200 sebzéseket kiosztani nehéz tankokra. Sajnos a keserű valóság jelen esetben, hogy gyakran csak 30-70 közötti értékeket sikerül bevinni, de az is előfordul, hogy egyáltalán nem sebeznek a nerfelt HE lövedékek. Pont ezért rá kell támaszkodnunk a tank mobilitásra, hogy mint az elemzés legelején írtam: oda juttassuk a lövegünket, ahol a legjobban használható.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Első sorban Nektek olvasóknak, mert öröm Nektek írni.
Természetesen Feleségemnek Jucikának, hogy ismét lektorálta írásom.
Nortonornak a jó ötleteiért és Jacktornak, mert megjelenhet ez a cikk. Illetve köszönet a lentebb csatolt videók készítőinek.
Utószó
Legutóbbi (STB-1) elemzésem kommentjeiben azt kértétek, legyen alacsony tieres könnyen játszható tankról is elemzés. Ennek az elemzésnek célja többek között az volt, hogy kielégítsem ezen kérésetek. Másik ok, hogy baromira elfogult vagyok ezzel a tankkal és szeretek vele játszani. Elemzés stílusán is próbáltam valamelyest változtatni, hiszen ez egy vicc tankról szól, így nélkülözni próbáltam minden komolyságot, amennyit még lehetett, hiszen a tank sem komoly és nem is létező. Remélem élveztétek és kérjetek bátran, ha időm is és kedvem is lesz írok még. Addig is GL & HF!
Ugyan a témához csak érintve kapcsolódik, de ahogy utószóban kitértem rá kérjetek nyugodtan elemzést. Én most következőnek a VZ-55-re gondoltam. Remélem tetszeni fog és jó választás témának. Ha van más kívánság, akkor szívesen mérlegre rakom a VZ-vel.
Jó ötlet! Igazán meta tank, és nagy kedvenc, mindenki úgy tekint rá mint a megváltóra! Esetleg még az buffolt 121 es is érdekes lehet, én csk nemrég jutottam hozzá, aki szereti a 430u-t az kb kicsit szarabb ágyú szűkülés mellett egy mégjobb dpm-et kaphat, érdekes állat, gundepet felejtsd el.. Esetleg a mostani ládákból ha nyitottál új tankot, van ez a láncom eldobom mivi tank, a tornwagen terminátor amik "új érdekes" témák lehetnek.. Talán ha jacktort megkéred kiírhatnátok egy savazást azaz szavazást, hogy mit szeretne a NÉP miről legyen/legyenek elemzések.
De! A mennyiség nem mehet a minőség rovására KOLLEGA!
Kedves Kolléga!
Elgondolkodtató, új karácsonyi tankom nekem is van, bár egyelőre túl sok energiát nem fektettem megismerésükbe. Nálam eddig a vz felé billen a mérleg. Az a helyzet, hogy nagyon rühellem az olyan tankokat, amiknek kevés a negatív irányú "csőlehajlása". A 430U-t próbálgattam, hát azt a szerencsétlenkedést, amit azzal műveltem, pedig több esélyt is kapott. Már rég nincs a garázsomban.A vz mellé még azért is billen a mérleg nyelve, mert este nekiálltam az adatgyűjtésnek és bár nem túl sikeresen de játszogattam is vele. Nem t'om mikorra lesz kész, de mivel egy nagyon komoly gépről lévén szó, ígérem nem fogom összecsapni, mint ezt az elemzést. Kicsit ami miatt nem tetszik, hogy semmiféle valós háttere nincs, illetve egyelőre nem találtam. Ebből a szempontból jobb lenne a 121-es Kőbe vésve egyelőre tényleg semmi nincs, szívesen írok bármiről. És megígérem, hogy nem fog a mennyiség a minőség rovására menni.
Erősen OFF-topic, de hamár szóbakerült: a 121 egy érdekes jószág, én folyamatosan szívtam vele, ha nem volt benne pótkaja lassan szűkült és pontatlan volt, ha volt benne akkor pedig folyamatosan gyulladt, plusz ott az ammorack érzékenysége is. Aztán végre megoldást találtam rá, persze legénységi skillekkel kiegészítve, és így talán még a 430U-nál is jobban tetszik.
Személy szerint a Vz55 érdekelne, mert tier7-nél jártam azon az ágon, mikor kiesett a WG Jézuskától egy Skoda t56, aminek szintén tier 10-es hasonló (bár lassabban töltő) ágyúja van. Kíváncsi lennék a részletekre tapasztalotokra a VZ55-tel. Azt tudom, hogy Kranvagen mellett rankedre ajánlották stb. stb. , de én ilyen "műkedvelő" tankos is vagyok, érdekelnének a részletek, mielőtt tovább izzadok az ággal.
Hali,elöljáróban annyit, hogy szerintem baromira megéri az izzadtságot. Saját álláspontom szerint jelenleg az egyik, ha nem a legerősebb tank randomra. És élvezetes is vele a játék.
Csak egy kérdés, és tényleg nem kukacoskodni akarok, de szúrja a szemem. Azt mondtad, hogy egyáltalán nem modul érzékeny. Akkor mi a bűbánatos istennyilának a kedvéért ajánlod rá a biztonságos elhelyezést???? Nem lenne ott több értelme egy megérzésnek?
Nem akartam durván kifejezni magam, de nagyon remélem, hogy csak egyszer jött elő hasonló ellentmondás.
Lehet, hogy nem akartad, de azért sikerült. Én is nagyon remélem, bár olyan nagy ellentmondáést nem látok benne.
Válaszolnék is: azért mert nem jellemzően modulérzékeny, az nem azt jelenti, hogy nincsenek benne modulok amik megsérülhetnek. Ha neadj isten sérül, akkor szar érzés 12-15 másodpercig töltögetni egy lövedéket tier 6-ban. Megérzést, persze berakhatod, de nem minden esetben működik, és csak esélyt ad rá, hogy átválts. Ha jól emlékszem 17 %-ot (https://www.wotinfo.hu/index.php/item/7473-wot-wiki-a-legenyseg). Tehát egyáltalán nem biztos, hogy sikerül átváltanod rá, és ha nincs ilyen képzettség a tankban, akkor se tragédia megvárni azt a 6-8 másodperces áttöltési időt.
Megint csak hangsúlyoznám, hogy egy tankelemzés szubjektív vélemény, ami konkrét adatokkal van feltöltve, az AJÁNLAOTT fejezetek csupán ajánlások, hogy segítsenek azoknak a játékosoknak, akik nem mélyültek el a játékmechanikai kérdésekben. Ezektől az ajánlásoktól mindenki nyugodtan eltérhet, hiszen ez csakj egy játék, amiben mindenkinek más a játékstílusa. És pont ettől olyan sokszínű.
Ideje frissíteni a tudásbázist, mert egy ideje - pontosabba a nyár és a HE átdolgozás óta - a megérzés már máshogy működik: pár mp alatt biztosan átvált. https://youtu.be/w5Q0PUOCrQI?t=520
Szuper, akkor ez egy új infó, köszi! Van is olyan tankom amin hasznos lehet.
Következő írásomban ennek tükrében ajánlok.
Szerény véleményem szerint ettől még ilyen alacsony töltési időnél nekem fontosabb a biztonságos elhelyezés. De ezt ki-ki döntse el magában. Ha Neked úgy jobban beválik, akkor hajrá, hiszen mint írtam, ezek csupán általam ajánlott legénységi képzések.
én megszabadultam tőle nagyon hamar, mert nem játszok még klánnal sem tier 6-ban, sőt lassan a tier 7-ben sem fogok.A másik, hogy ha a nagyobb streamerek Tankelit, MR.Scheff a Kpz-re és szinte mindegyik gyorsan töltő tankra is erősen ajánla, annak lehet oka van. A tankról Scheff videóban csinált egy elemzést, inkább arra épitkezem, ő legalább tisztában van a változásokkal, a játékmechanika minden kis nyitjára, és ezek után áll neki egy tankot elemezni.A rekcióért bocsi, de éjjel 1-kor olvastam az elemzést, de ez annyira felküldte bennem a pumpát(nekiállok olvasni, házha eltanulok még valamit), hogy képes voltam felkelni az ágyból, leúlni a géphez ezt megirni.A modulérzékenységgel vitatkoznék nem egyszer gyújtottam már ki őket, égtek ki teljesen, vagy részben, és most ne 400 alfás lövésekre gondolj, viszont robbantani nem nagyon sikeűlt őket.Igazi ellenfél sosem volt, ha néhanapján mentem hatossal haverom acountján, akkor sem, pedig 1300 körül van a wn8-am, szóval nem vagyok jó játékos, talán egy picivel jobb az átlagnál.
Jutalom tank.. 2 hétig sem tartott a "varázsa" egyre kevesebbet látni belőle. Saját szintjén meglepetést okoz magasabb szinten az ellenségnek ingyen XP-t. A lövegcsöve rövid ,az alap lövedéke lassú, csak álló leláncolt célra hatásos ,de a hatos tankokat se nagyon üti be. Aranylőszerrel viszont közelről brutális .
Megvédeném szegény AP-t, mert bizony van létjogosultsága. Érveim:
1. Átütés: 64 > 53 mm (HE) pen, egy 300 HP-s tankra miért lőnéd az utóbbit, kockáztatva hogy elakad az ágyúban/láncban/rétegelt páncélban?
2. Overmatch: rengeteg 30 mm és alatti (oldal-/fenék-/tető- ) páncél van kis tierben, pl. a gonosz, piros színű ikertestvérünkön, aki a térkép túlsó oldaláról indult. Javaslatom a lőszerkiosztásra: 6/20/16
Sajnos nem teljesen értek Veled egyet. Ilyen esetekben szerintem a HEAT több biztonságot nyújt a nagyobb átütésével, mondjuk valóban drágább is sajnos. Az overmatch szabály meg a HE lövedékekre is vonatkozik (legjobb tudomásom szerint), így a HE ezekben az esetekben ugyanúgy átszakítja a 35 mm alatti páncélzatot.
Természetesen ez a tank elemzés, nem szabályokat próbál felállítani, csak a személyes tapasztalatom írtam le, a személyes nézőpontjaimmal fűszerezve, amik nem kőbe vésett ajánlások, mindenki a saját szájíze szerint eltérhet tőle. A Te általad javasolt 6/20/16 kombó is épp olyan jónak látszik, valamint talán gazdaságosabb köröket lehet futni vele.
Ne sajnáld, ha nem értesz egyet, nincs azzal semmi baj. Inkább sajnos az, hogy rosszul tudod, mert a HE esetén nincs (ahogy HESH, HEP és HEAT esetén sincs) overmatch. https://wiki.wargaming.net/en/Battle_Mechanics#Overmatch
"Sajnos a nagy HE nerf óta ez sem egy tál eper. Néha képes 0-át sebezni nem csak jól páncélozott járművekbe, de számtalanszor még T67, Hellcat, Skorpion G... és páncél nélküli társaiba is." - na, ennek elkerülésére jön jól az AP.
Egyrészt Gratulálok, hogy ismét egy minőséges elemzés született, másrészt pedig vannak benne részek, amit nem nagyon tudok épp észel felfogni.
Tehát:
1) Lehet vele rammolós buildet csinálni, de "Teljesen egyértelmű" , hogy 3 km/h tolatási sebesség miatt kapjunk 15%-al nagyobb HE és ütközési sebzést? Öhm...oké vágom. Én ezt pont nem a FUN jelzővel illetném, hanem a mazochizmus kicsit másabb jelzőjével.
2) Egy könnyű tank esetében (főleg ha tier 6) meg van még az az előnyöd, hogy nem sokat tudsz választani a felszerelések közül. Vagyis itt nem tierre, hanem pályára szereled fel a tankod. Nyitott pályákon optika, szellőzés, töltés. Zárt pályákon, ahol fixen nem tudsz spotolni vagy csak annyira kicsi (mines, tundra pl), leveszed az optikát, a V.stabot max a szellőzés helyére felcsapod és teszel rá egy HP boostot. Top tierként pedig az a 120 HP még előny is, hiszen Tier 5-4-es tankok ellen nem leghátúl/középen leszel, hanem minél közelebb az ellenséghez. Ha mégsem, akkor az mondjuk baj.
Először is köszönöm kommented, és hogy igényesen megfogalmaztad észrevételeid. Most akkor sorban válaszolnék:
1.: Oké, jogos, de alapvetően a tank normál kompetitív használatáról próbáltam összeszedni véleményem. Igen, ha rammolásra építjük, akkor ki kell venni ezt a modifikációt. Azért valljuk be tényleg csak az elvetemült móka kedvéért szerelnénk így fel, ritka alkalmakkor. Ha célunk a kompetitív játék és esetleg a tank markolása, akkor viszont baromi jól jön (nem csak könnyű tankoknál) a +3 km/óra hátrafelé.
2.: Észrevételed jogos, talán úgy a legjobb, ha pályára is és tierre is választunk. Alapvetően az első konfig amit alacsony tierre adtam meg az városban valóban jobban muzsikál, ugyan ezen az elven a 2. konfig meg nyílt pályákon.
Köszönöm a kiegészítésed, egyet kell értsek vele. És azt is köszönöm, hogy ezek szerint figyelmesen elolvastad írásom és gondolatébresztő is lehetett számodra. Ez egy jó visszajelzés nekem.
gratulálok ismét az igényes részletes profi elemzésért, úgy érzem a wotinfó közössége ismét "jó kezekben van" hogy felkaroltad ezt a szekciót! várom a következő elemzésedet Kollega! Le a kalappal!
Alaposan kiherèltèk mindkettőt, az Elc-ből egy sòtlan valami lett, ebből meg egy kredit ègető kis tierben, aminek a funfaktora kb. a fele az originalnak a HE változtatás miatt.
A tech tree változata említèsre sem mèltò.
Ha mindenkèppen fun ès kreditègetès, akkor mèg mindig a gèppityus T5-ös Leopard az ász nálam!
Ott nincs trollkodò ágyú, nincs trollkodò lőszer, viszont akit sikerül becserkèszni hátulròl miközben az lehajol a szappanèrt, annak bizony kormos lesz a valaga. TRRRRRRRR!
Semmilyen tankkal nem lehet könnyebben felgyújtani az ellent, mint ezzel!
Az ágon amúgyis kb. eddig èrdemes elmenni, a többi csak időpocsèkolás.
A105-ös változatnál (mint a PzIVH-nál is) elvették a fun faktort. Mert amikor kéttőt lövök artyba és 0 azaz nulla dmg akkor gondolok pár szépet arról aki ezt kitalálta... Ram-ra használható, vagy ott se várjak sokat?
ugyanakkor tavaly simán
30 pontért ...
Fata Morgana map:
Please do not use the Respawn ...