CW

6 hónapja 3 hete #294679 Írta: Matt__Kirby
Megválaszolva: Matt__Kirby

Tankpeti beküldte:

RockyRuciano beküldte: Lehet benne pontatlanság, de azért megnézném azt a klánt, ahol több játékos is rajtavan.


Attól, hogy 1-2 játékos egy klánban büntetve lett, általánosan nézve rossz az adott klánnak, de ez az ő belső ügyük; a külső szemlélődők pedig maguk ítéljék meg a helyzetet, és ha lehet ne vonjanak le egyből eseteiben téves következtetéseket.


Ezzel nem értek egyet, mert ha valaki csal, akkor engem, téged, meg sok mást szívat meg ezzel. Egy normális klánban elég fura lenne azt elhinni, hogy "nem tudtunk róla" hiszen SH közben azért kiderül idővel. Az, hogy eltűrik, az meg megint a klánt jellemzi. Nyilván ha valakit ki*sztak a csicsás póni skinje miatt akkor az nem gáz. Szóval nem gondolnám, hogy annyira belső ügy lenne ez.
Nyilván a klán joga eldönteni, hogy hogyan áll ehhez hozzá, és mit reagál, de azért - szerintem - mindenkire IS tartozik.

Klán: ROTON
A legjobb hely

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

6 hónapja 3 hete #294680 Írta: Rohamnyuszi
Megválaszolva: Rohamnyuszi
Nemzetközi segítséggel ugyan, de csak meglett a lista.

Ha valakit esetleg szintúgy érdekelne:

docs.google.com...#gid=0

Indzsoj!

(Remélem nem sért fórumszabályzatot, ha igen akkor törölje az illetékes por favor.)
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: KLC_KTE, Slandyke

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

6 hónapja 3 hete - 6 hónapja 3 hete #294681 Írta: gomes
Megválaszolva: gomes
Mivel ki lettek szelektálva a magyar klánokra vonatkozóan (a fent írtak ide is igazak) 'Hear_Me' által.
Ebből következően ez a lista csak magyarokat tartalmaz (50 személy). Ez csekély mennyiségnek számít amúgy.[/quote]

Én a teljes listát találtam meg a neten és ahhoz képest is soknak találom az 50-et.
Most már nem emlékszem rá,de nem az 30-50000. helyezettek voltak a magyarok.
Igy a nyeremény tank megvonásával kapcsolatban még rosszabb lehet az arány.
Miközben valüszinüleg sokkal több cheaterrel futó nemzetek max. hasonló arányban vannak képviselve vagy még annyira sem.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

6 hónapja 3 hete #294682 Írta: Tankpeti
Megválaszolva: Tankpeti

Matt__Kirby beküldte: Ezzel nem értek egyet, mert ha valaki csal, akkor engem, téged, meg sok mást szívat meg ezzel.

Ez tény.

Matt__Kirby beküldte: Egy normális klánban elég fura lenne azt elhinni, hogy "nem tudtunk róla" hiszen SH közben azért kiderül idővel.

Ezt megcáfolnám, ha nem ejtették a fejére az illetőt, akkor el tud titkolni ilyet (bár amilyen szószátyárok a modhasználók sh alatt, nem sikerül sokszor XD)

Matt__Kirby beküldte: Az, hogy eltűrik, az meg megint a klánt jellemzi.

Ha valóban bűnös igen. De továbbiakban is áll: a mod, amit egyik nap letölt valaki még lehet hogy legális, másnap már nem. (Nyilván a büntetés így is megérdemelt, és nem is védek egy mod-usert sem, de itt is vannak szintek)

Matt__Kirby beküldte: Nyilván a klán joga eldönteni, hogy hogyan áll ehhez hozzá, és mit reagál, de azért - szerintem - mindenkire IS tartozik.

Igen, de ha ítélkezünk, azt logikusan, érvekkel tegyük és a baj forrását is vegyük észre, ne csak az amiatt pórul járt embereket, legyen szó mezei/házibarkács modról és csalásról, accountsharingről vagy ingame tartalom jogtalan árusításáról stb..., és ne essünk közhelyekbe, mint a statisztikai mutatók.

Játékbeli név: Tankpeti
Akinek segítségre van szüksége a játékkal kapcsolatban, szívesen segítek! (wotinfon privátban keress)

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

6 hónapja 3 hete #294686 Írta: RockyRuciano
Megválaszolva: RockyRuciano

Tankpeti beküldte:

RockyRuciano beküldte: Lehet benne pontatlanság, de azért megnézném azt a klánt, ahol több játékos is rajtavan.


Attól, hogy 1-2 játékos egy klánban büntetve lett, általánosan nézve rossz az adott klánnak, de ez az ő belső ügyük; a külső szemlélődők pedig maguk ítéljék meg a helyzetet, és ha lehet ne vonjanak le egyből eseteiben téves következtetéseket.


Ahol a magyar klánok közül több játékos is rajtavan a listán, ott pont a parancsnok és/vagy a parancsok-helyettes is érintett - mint azt korábban már kifejtettem. Nem tudom, hogy milyen téves következtetésekről lehet itt szó szerinted.
Ezeknél, ha szigorúan belső ügyként kezeljük, a klán részéről megtisztulás nem várható és csak az lesz, hogy a pk flangál az újoncai előtt, hogy ő micsoda fasza játékos -- még rosszabb esetben még rá is szoktatja őket a tiltott modok használatára. Úgyhogy fenntartom, hogy ezen klánok jobbérzésű játékosai jobb, ha menekülnek onnan - és fontos, hogy láthassák, honnan kell menekülni.
Ahol 1 vándormadár pár napra "boldogította" az adott klánt, ott a klán részéről nincs sok tennivaló. Ha csak az nem, hogy ne állandósítsák a vendégszereplőt, de gondolom ennyi eszük nekik is van - láttam klánt, ahol ez az elválás véletlenül vagy tudatosan már megtörtént. Részemről le a kalappal az ilyen korrekt klán előtt.
A nagy kérdés ott merül fel, ahol az adott klán 1 db érintett játékosa már hosszabb ideje klántag. Na, itt kellene tudni a megítéléshez, hogy mikortól és milyen célzatú modot használt --- és ezt tényleg csak a klán tudja kideríteni.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Tankpeti

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

6 hónapja 3 hete - 6 hónapja 3 hete #294688 Írta: Wick
Megválaszolva: Wick
A teljes lista. Vannak magyar játékosok is szép számmal benne, nem is névtelen klánokból.

docs.google.com...#gid=0

Szerk: ja, hogy már volt. Mindegy, itt hagyom, hátha vannak eltérések. Ez a TAP-ról van.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

6 hónapja 3 hete - 6 hónapja 3 hete #294698 Írta: classicblue
Megválaszolva: classicblue
Ha neki sikerült, akkor bárkinek sikerülhet. :evil:
Mellékletek:

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

6 hónapja 3 hete #294700 Írta: AntTheZ
Megválaszolva: AntTheZ
Sziasztok!
Meddig lehet megtenni a licitet?

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

6 hónapja 3 hete #294701 Írta: Game_over
Megválaszolva: Game_over
Sziasztok. Érintett játékos vagyok akit kibanoltak. Már nem az első eset hogy bant kapok. Mindkét esetben kapsz egy levelet hogy így döntöttek vedd tudomásul. Ez a Wg játéka nem tehetsz ellene és csak tudomásul veheted. Valószínű hogy feljelentés alapján működik. Ír egy indoklást hogy ezért vagy azért. 2 napja elvette a fémpontokat mondva előre lebeszéli Cw csatát rendeztünk, másnap meg tiltott módért. Ez van. Szerencsére túl sokat nem költöttem rá , példa hogy 8 év alatt 2 alkalommal vettem 1 hónap prémfiókot. Javaslatom hogy senki ne költsön erre az ingyenes játékra. Egyébként a játékosok min 90%a használ módot. Van ami kicsi előnyt ad de a többség full csaló. Most tudom hogy jönnek majd a kommentek hogy nem is de sajnos így van. Ha mindenkit büntetnének nem maradna játékos. Ennek tudatában mindenkinek kívánok további jó játékot.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

6 hónapja 3 hete #294704 Írta: Wick
Megválaszolva: Wick
A nem csaló 10%-ban vagyok. Én kérek elnézést.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: KLC_KTE

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

6 hónapja 3 hete #294705 Írta: Hunter9956
Megválaszolva: Hunter9956

Game_over beküldte: Sziasztok. Érintett játékos vagyok akit kibanoltak. Már nem az első eset hogy bant kapok. Mindkét esetben kapsz egy levelet hogy így döntöttek vedd tudomásul. Ez a Wg játéka nem tehetsz ellene és csak tudomásul veheted. Valószínű hogy feljelentés alapján működik. Ír egy indoklást hogy ezért vagy azért. 2 napja elvette a fémpontokat mondva előre lebeszéli Cw csatát rendeztünk, másnap meg tiltott módért. Ez van. Szerencsére túl sokat nem költöttem rá , példa hogy 8 év alatt 2 alkalommal vettem 1 hónap prémfiókot. Javaslatom hogy senki ne költsön erre az ingyenes játékra. Egyébként a játékosok min 90%a használ módot. Van ami kicsi előnyt ad de a többség full csaló. Most tudom hogy jönnek majd a kommentek hogy nem is de sajnos így van. Ha mindenkit büntetnének nem maradna játékos. Ennek tudatában mindenkinek kívánok további jó játékot.

Ne magadból indulj ki...
Azért mert te csaltál, nem jelenti azt, hogy a játékosok többsége is használ tiltott modokat.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: KLC_KTE

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

6 hónapja 3 hete #294706 Írta: Matt__Kirby
Megválaszolva: Matt__Kirby

Game_over beküldte: Sziasztok. Érintett játékos vagyok akit kibanoltak. Már nem az első eset hogy bant kapok. Mindkét esetben kapsz egy levelet hogy így döntöttek vedd tudomásul. Ez a Wg játéka nem tehetsz ellene és csak tudomásul veheted. Valószínű hogy feljelentés alapján működik. Ír egy indoklást hogy ezért vagy azért. 2 napja elvette a fémpontokat mondva előre lebeszéli Cw csatát rendeztünk, másnap meg tiltott módért. Ez van. Szerencsére túl sokat nem költöttem rá , példa hogy 8 év alatt 2 alkalommal vettem 1 hónap prémfiókot. Javaslatom hogy senki ne költsön erre az ingyenes játékra. Egyébként a játékosok min 90%a használ módot. Van ami kicsi előnyt ad de a többség full csaló. Most tudom hogy jönnek majd a kommentek hogy nem is de sajnos így van. Ha mindenkit büntetnének nem maradna játékos. Ennek tudatában mindenkinek kívánok további jó játékot.


Arról érdekesen nem beszélsz, hogy milyen mod miatt bannoltak.
Nincs "kicsi előny", meg "full csaló".
Csalsz vagy nem.

Klán: ROTON
A legjobb hely
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: KLC_KTE

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

6 hónapja 3 hete - 6 hónapja 3 hete #294707 Írta: gomes
Megválaszolva: gomes
Azzal mondjuk egyetértek,hogyha az összes csalót kizárnák lehúzhatnák a rolót föleg ha azok jelentös része rendszeres vásárló.
Azt is eltudom képzelni,hogy egy olyat,aki nem áldoz a játékra hamarabb kidobják ilyen esetekben a játékból.
De amúgyis úgy tünik a magyar játékosok nem annyira fontosak a cégnek mint más országok képviselöi.
A magyar fejlesztési fa egy örök álom marad ,de úgy tünik a magyar nyelvü úgyfélszolgálat is pedig jócskán érkezhet bevétel a mi országunkból is a wg számlájára.
Mindenesetre érdekes lenne megtudni,hogy mi alapján szemezgetnek adott esetben.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

6 hónapja 3 hete #294708 Írta: Bhalangir
Megválaszolva: Bhalangir

Game_over beküldte: Sziasztok. Érintett játékos vagyok akit kibanoltak. Már nem az első eset hogy bant kapok. Mindkét esetben kapsz egy levelet hogy így döntöttek vedd tudomásul. Ez a Wg játéka nem tehetsz ellene és csak tudomásul veheted. Valószínű hogy feljelentés alapján működik. Ír egy indoklást hogy ezért vagy azért. 2 napja elvette a fémpontokat mondva előre lebeszéli Cw csatát rendeztünk, másnap meg tiltott módért. Ez van. Szerencsére túl sokat nem költöttem rá , példa hogy 8 év alatt 2 alkalommal vettem 1 hónap prémfiókot. Javaslatom hogy senki ne költsön erre az ingyenes játékra. Egyébként a játékosok min 90%a használ módot. Van ami kicsi előnyt ad de a többség full csaló. Most tudom hogy jönnek majd a kommentek hogy nem is de sajnos így van. Ha mindenkit büntetnének nem maradna játékos. Ennek tudatában mindenkinek kívánok további jó játékot.


Kamu. Mese habbal. Mellébeszélés. Hiszi a piszi!

"Tükörbe nézünk
De önmagunkba soha
Mindig más a hibás
Mindig más ostoba"
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: KLC_KTE

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

6 hónapja 3 hete #294710 Írta: Hunter9956
Megválaszolva: Hunter9956

gomes beküldte: Azzal mondjuk egyetértek,hogyha az összes csalót kizárnák lehúzhatnák a rolót föleg ha azok jelentös része rendszeres vásárló.
Azt is eltudom képzelni,hogy egy olyat,aki nem áldoz a játékra hamarabb kidobják ilyen esetekben a játékból.
De amúgyis úgy tünik a magyar játékosok nem annyira fontosak a cégnek mint más országok képviselöi.
A magyar fejlesztési fa egy örök álom marad ,de úgy tünik a magyar nyelvü úgyfélszolgálat is pedig jócskán érkezhet bevétel a mi országunkból is a wg számlájára.
Mindenesetre érdekes lenne megtudni,hogy mi alapján szemezgetnek adott esetben.

Nem egy banhullámos cikknél be lett bizonyítva, hogy olyan játékosokat is kitiltottak akik tele voltak prémium tankkal.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Tankpeti

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!


KERES
© 2020 WOTINFO. Minden jog fenntartva.