Jelenleg

19
látogatónk van

A játék furcsa dolgai:)

4 éve 7 hónapja #290561 Írta: bandras32
Megválaszolva: bandras32
@Vandoren.
Rövid időn belül kettő olyan képet is dobtál föl, ami arról szól, hogy csata után valaki rád írt, és neked nem tetszett az iromány hangvétele.
Pár hsz-el ezelőtt kérdeztem, hogy szerinted miért szaródik el a WOT, amire nem válaszoltál.
Most leírom az én véleményemet.
A játékkal vannak gondok, ez tény.
Sok játékos az MM-et szídja, vagy azért mert a kedvenc 8-as prémtankja sokat megy tier10-ben és ott már gold is kellhet, és oda a profit. Vagy stock tank +2-ben nem tud érvényesülni. Az első még érthető, azért vesz valaki prém tankot, hogy farmoljon. A második viszont az esetek többségében bénaság, tudatlanság. Egy stock tankkal is lehet érvényesülni még +2-ben is, persze ha valaki 75%-os legénységgel ugrik neki tier8-nak, vagy nem hajlandó felszerelésre, prém lőszerre költeni az meg is érdemli a cumit. Dehát ugye valamit okolni kell a saját hülyeségünk miatt, és ebben az esetben a legegyszerűbb az MM-et hibáztatni, Pedig ez nem MM hiba.
Aztán van az RNG szídó csoport. +-25% sebzésre, átütésre, tény hogy nem kevés, de tapasztalatom szerint a sebzés értékek nagyon, nagyon ritka esetben érik el a szélső értékeket. Én tippre azt mondanám, hogy nagy átlagban +-15% körül mozog, ami viszont nem olyan vészes. A pen már egy más kérdés, mert ezt ugye nem látjuk, nem tudjuk, hogy az éppen kilőtt és becsapódó lövedék akkor éppen milyen penetrációs értékkel rendelkezik, de sokan sírnak miatta és sok esetben az RNG-t okolják a nem átütő találatokért. Pedig sokszor itt is tudatlanság áll a háttérben, gyenge pontok ismeretének hiánya, a különböző lőszertípus tulajdonságok ismeretének hiánya. Az APCR hajlamosabb pattogni, mert rosszabb a normalizációja, HEAT-et nem lövünk üreges páncélra, mert benyeli, stb. Ja és persze a csak azért sem lövök goldot típusú játékosok, mert a 245-ös páncélt mi az hogy nem lövöm át 250 pennel, és máris az RNG a hibás. Pedig nem.
A legnagyobb probléma nem az MM és nem is az RNG, hanem a játékosok. Az olyan játékosok, mint amilyen Te is vagy, jössz hisztizni, hogy valakik meg merték jegyezni, hogy mennyire semmi közöd a játékhoz. Gondolom Te is az a fajta vagy, aki light-al vagy fél perc alatt halott vagy az arty mögött szotyizik. Aki a heavy-t is TD-nek gondolja, akinek a medezésről fogalma sincs. Viszont sírni azt tudsz, ha valaki rád mer szólni, mert azt sem tudod merre van a tank eleje, pedig 80k csata alatt már rájöhettél volna. Nálad már csak az a kategória jobb, aki még a csapatot is szídja, mert nem nyerik meg helyette a csatát.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Feri38_HUN, FZRPUPU, _tothjanos_

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

4 éve 7 hónapja - 4 éve 7 hónapja #290562 Írta: Vandoren
Megválaszolva: Vandoren
" Gondolom Te is az a fajta vagy, aki light-al vagy fél perc alatt halott vagy az arty mögött szotyizik. Aki a heavy-t is TD-nek gondolja, akinek a medezésről fogalma sincs. Viszont sírni azt tudsz, ha valaki rád mer szólni, mert azt sem tudod merre van a tank eleje, "


Hát jó nagy ökörséget írtál már megbocsáss... A te elméleted szerint ha nem tudok mások igényeinek megfelelően játszani akkor nyugodtan kellene tűrnöm, hogy trágár ocsmány hangot üt meg velem szemben.
És ismétlem egy szaros játékról van szó...nem a világ megmentéséről. Milyen alapon jogosít fel ez bárkit is a trágárságra? De akkor jöjjön ide elém és szemtől szembe mondja a szemembe...de az már csípné a szemét.
No comment...

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

4 éve 7 hónapja #290563 Írta: Echiron
Megválaszolva: Echiron
Nézzétek el, hogy kéretlenül beleszólok. 2 dolgot szeretnék csak hozzáfűzni.
@bandras32 azon túl, hogy egyetértek az általad írtak zömével és én is tapasztalom ezeket; azért abba bele tudnék kötni, hogy egy stock tankal mennyire lehet +2 -ben érvényesülni. Húztad már a kínai vagy a brit heavy ágat? Borzasztó... nem is kell tier 8ra gondolni, csak küldj egy replayt ahol egy stock WZ-111 -el érvényesülsz ha nem te vagy a toptier! Free exp-ztem azt a tankot is mert borzasztó volt (bevallom utána meg a tier 9 egyik legjobb tankját kaptam).

A miért szaródik el a játék abban én érzek egyfajta neheztelést is az RNG -re és inkább itt a tankok pontosságára gondolok; nagyszámok szerint rendben van a dolog de az őrületbe tud kergetni mikor pár meccsben konzekvensen szórja a becélzott lövéseim.

A játékos részt értheted pozitívan mert ahogy néztem P-Zolee nem az a játékos aki elől féltened kell a sebzésed ;)
Nem tudsz 6-7k sebzést csinálni olyan meccsen ahol van 4-5 olyan játékos mint pl én :troll:
(next lvl szerénység)

@Vandoren ahogy néztem, (remélem nem bántódsz meg hanem a megfelelő önkritikával kezeled) számomra az egyik noob lenoobozta a másik noobot... :thx:
Egyikőtök sem az a játékos aki túl sok meccsben játszana döntő szerepet, bármivel is mész be. Persze nem azt mondom, hogy elhanyagolható a jelenlétetek, de mikor láttam, hogy a legjobb tankod a grille az mindent elárult :D :troll:
Amúgy abban van igazság, hogy ez egy játék és a benne történtek miatt teljesen felesleges a másik embernek ugrani (főleg egy tét nélküli random meccsen); de az is igaz ,hogy itt előttünk bizonygatod az igazad ahelyett (bár a folytatást nem láttam) ,hogy vele rendezted volna normális módon.

Üdvözlettel,
Egy szerény játékos :angel2:
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: bandras32, _tothjanos_

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

4 éve 7 hónapja #290564 Írta: Vandoren
Megválaszolva: Vandoren
Figyelem: Spoiler!



A noob és az idióta vadbarom között azért van egy kis különbség.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

4 éve 7 hónapja #290565 Írta: bandras32
Megválaszolva: bandras32

" Gondolom Te is az a fajta vagy, aki light-al vagy fél perc alatt halott vagy az arty mögött szotyizik. Aki a heavy-t is TD-nek gondolja, akinek a medezésről fogalma sincs. Viszont sírni azt tudsz, ha valaki rád mer szólni, mert azt sem tudod merre van a tank eleje, "


Hát jó nagy ökörséget írtál már megbocsáss... A te elméleted szerint ha nem tudok mások igényeinek megfelelően játszani akkor nyugodtan kellene tűrnöm, hogy trágár ocsmány hangot üt meg velem szemben.
És ismétlem egy szaros játékról van szó...nem a világ megmentéséről. Milyen alapon jogosít fel ez bárkit is a trágárságra? De akkor jöjjön ide elém és szemtől szembe mondja a szemembe...de az már csípné a szemét.
No comment...


Valóban ez csak egy játék, egy olyan játék, ahol 14 másik emberrel együtt próbáltok alkotni valamit. És mivel a nagy többség a szórakozás, kikapcsolódás miatt ül le játszani, Te pedig nem azt a szerepet játszod, amit a játék rád osztott (light nem sarokban recska, hanem felderít, heavy nem szintén arty mögött remegés, hanem HARC), akkor a 15 ember 14-re redukálódik, és abban az esetben, ha van még 3 "ilyen" játékos a csapatban (az ellenfélnél is lehet, de mi van ha nincs?), akkor a maradék 11-nek az a csata nem szórakozás, hanem egy bazi nagy mélytorkozás. Nem tudom Te hogy vagy vele, de a torkon lövés engem speciel nem szórakoztat (kivéve ha a répa jó oldalán állok ;) ). Az idióta vadbarom meg nem annyira sértő, hogy így kiakadj tőle. Igazából nem az a baj, ha valaki nem tud játszani, az adott csatában nem tud kellő mértékű sebzést kiosztani, de legalább próbálkozzon, akarjon fejlődni.
Feri38_HUN replay-t kért (amit nem kapott meg), mert Ő sejti, hogy LalaPapa mitöl akadt ki. Ha már replay-t nem akarsz mutatni (gondolom nincs bepipálva a mentés, ilyenkor az szokott lenni), legalább áruld el milyen tankkal voltál.
Echiron szerint LalaPapa is noob (én nem néztem), de ha egy noob le idióta vadbarmoz egy játékost, ott azért már lehetnek gondok, nem gondolod? Nem gondolkoztál még el azon, hogy lehet hogy valamit nem jól csinálsz a játékban?
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Feri38_HUN, FZRPUPU, Echiron, _tothjanos_

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

4 éve 7 hónapja - 4 éve 7 hónapja #290566 Írta: bandras32
Megválaszolva: bandras32

Figyelem: Spoiler!


Persze vannak játszhatatlan tankok, de két dolgot tehetsz, vagyis hármat.
1. szívod a fogad és free xp-t áldozol, mint ahogy Te is tetted
2. nem kell az adott tankkal játszani, nem kényszerít senki, vagy elfogadod, hogy a következő hetekben cumi lesz, ha kell az ág 10-ese
3. kecskét áldozol
De tök mindegy melyiket választod, ha nem megy vele akkor sem az RNG-t, MM-et, Putyin papát kell szídni, hanem át kell gondolni, hogy kell ez nekem egyáltalán? Röhögök jókat amikor valaki bedobja a dühöngőbe, hogy 20-30-40 csatából csak 6-ot sikerült nyerni és rohadt játék, béna csapat, szar RNG, stb. Basszus ha nekem ennyire fontos a győzelem, akkor az 5.-6. bukó csata után fölálok a géptől és csinálok más értelmes dolgot, nem pedig tovább szopatom magamat, hogy aztán meg telehánnyam a dühöngőt, hogy milyen szar ez a játék.

RNG és a pontosság.
Ha tényleg elfogadjuk, hogy valóban random, akkor összességében legalább annyit kell, hogy segítsen, mint amennyit hátráltat. Persze a negatív dolgok jobban megmaradnak az emberben, az bántja, a pozitív dolgokat meg természetesnek veszi. Nemrég volt egy csatám Cromwell B-vel, már a csata vége felé volt, a ház sarka mellé céloztam, mert tudtam hogy jön az ELC (spoton volt). Amint odaért a sarokhoz lőttem, mert arra számítottam, hogy kijön a ház mögül, hát nem jött ki, hanem megállt az épület mögött de a lendület miatt az első görgő kicsúszott a ház mögül. De mivel nem arra számítottam, hogy megáll ezért nem közvetlenül a ház mellé céloztam, viszont a célkör jobb szélében meg benne volt az ELC görgője. És mi történt? Na mi? Az a célzás nélküli, belelövök a semmibe lövés, aminek tényleg a semmibe kellett volna menni mit talált el? Hát pont az ELC ház mögül kilógó első görgőjét. :lol: Természetesen meghalt, mert a következő már célzott volt, de ennyi. Akkor neki pont nem adta az RNG, nekem igen.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: _tothjanos_

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

4 éve 6 hónapja #290570 Írta: Echiron
Megválaszolva: Echiron
Jó persze van amikor az orosz (pontatlan szar!) ágyúval lövök az épp felspottolt lightra a pálya másik felén és durr ammo... de amúgy amit írsz az jogos. Nekem nem azzal van a bajom mert elhiszem sőt vallom, hogy nem csak -15 -25% létezik de a +15 és 25% is... a gond az ha nem "random" dobja hanem 1-1 meccsen kapom meg a múlthét összes negatívját (épp ezért az se tesz hosszútávon jót ha ugyan így a + ot is 1 meccsen kapom meg). Legyen tényleg random; érezzem azt ,hogy mellélőttem irgalmatlanul de a kövi már oda megy ha egyszer oda céloztam. Zömében nem ez van és engem EZ idegesít.

a 4. pontot az előbb nem is említetted: Imádkozol RNGesus -hoz ;)
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: bandras32

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

4 éve 6 hónapja #290571 Írta: Feri38_HUN
Megválaszolva: Feri38_HUN
De jó a műsor;)
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: bandras32, Wick

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

4 éve 6 hónapja #290576 Írta: ticsungg
Megválaszolva: ticsungg

15-4 re nyerjük a csatát. És ez a szánalmas vénember bejön sírni. Kíváncsi lennék , de nagyon , hogy az ilyen embernek milyen a magán élete, hogy neveli a gyerekeit, milyen etikai nevelést ad nekik.
Gondolom egy vén szar aki már bele öregedett ebbe a játékba, és kapva kap az alkalmon, hogy mindenkinek beszóljon.
Szeretnék az ilyen emberrel személyesen találkozni, hogy a szemembe mondja a sértegetését. Vajon akkor is olyan nagy legény lenne, vagy csak ez névtelen monitor harcos?
Szánalmas és ostoba tanulatlan szegényes erkölcsű az ilyen.



A játék egyre szarabb ez tény...de ez nem csak a magyarokra igaz hanem az emberekre általában, hogy ha valami nem megy úgy ahogyan szeretnénk, akkor keresünk valakit akibe jól bele tudunk rúgni. Mellesleg utána mitől lesz jobb neki? Elégedetten veregeti meg a mellét, ma ismét a lelkébe tapostam valakinek?
Az ilyen embernek kell pszichológus, de nem 1-2 alkalomra, hanem több évig tartó kezelésre. Akkor talán, de csak TALÁN ki lehet írtani belőle a rasszizmust , a mások sárba taposását.
Szörnyülködünk , hogy mivé lett az ember a világháborúk alatt? Ma sincs ez másképpen csak kicsibe csináljuk ugyan azt. És mindezt már egy ingyenes játék után, amiért még fizetnie se kell, csak letenni a valagát és ELVILEG, jól szórakozni. Kinek mi a kellemes időtöltés. Az ilyeneknek lehet az , hogy lemegy a térre és megver valaki , mert éppen ahhoz van kedve. Ismeretlen embereknek szólnak be....nem nézve a másik korát, a hova tartozását. Mert ez ma olyan divatos ugye. Attól leszel vagány ha minél trágárabb, ocsmányabb szavakkal sértegetsz valakit.
Sajnálatos, hogy az internet világába ennyire a lejtőn lefele haladunk.


Már nem azért, de ha mondjuk TOPTIER Heavy/MED/Light tankkal leálltál kempelni, akkor tőlem is kaptál volna csata után... Ha TD-vel, ne adj isten arty-val voltál, az más.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

4 éve 6 hónapja - 4 éve 6 hónapja #290580 Írta: Vandoren
Megválaszolva: Vandoren
Figyelem: Spoiler!


Na hát pont nem így volt. Az eredeti eset teljesen másképpen történt...ezért nem kell bele mindenáron bele szólni ha qrvára nem vagy képben.
De a félreértések elkerülése végett P44 el voltam Malinovkán. Ő Skorpion G-vel. 1400 sebzést vittem be, és a végén foglalni kezdtem a bázist. Lala nem tudott sebezni , mert tőlem várta, hogy felszpottoljam neki a hegyet, ő meg nem mozdult meg a bokorból amibe beállt 10-12 percig. Ezen húzta fel magát. Végig pocskondiázott a csata alatt, én semmit se írtam neki , mert a csata alatt ki van kapcsolva a chat. Utána jött be sírni és trágár ocsmánykodni privát ablakba. Mellesleg nem is tudom ki a kemper köcsög....hahahaha...én aki még sebeztem is , vagy ő aki 10 percig mástól várja , hogy spottoljanak neki. Ha jól emlékszem ő 1200 sebzéssel zárt.
Tudom...replay. Nem mentem a csatákat mert nem érdekelnek.
Az eset így történt Lala IQ bajnokot meg lehet keresni , hátha neki meg van a csata.
Részemről téma lezárva.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

4 éve 6 hónapja - 4 éve 6 hónapja #290581 Írta: bandras32
Megválaszolva: bandras32

Figyelem: Spoiler!


Na hát pont nem így volt. Az eredeti eset teljesen másképpen történt...ezért nem kell bele mindenáron bele szólni ha qrvára nem vagy képben.
De a félreértések elkerülése végett P44 el voltam. 1400 sebzést vittem be, és a végén foglalni kezdtem a bázist. Lala nem tudott sebezni , mert tőlem várta, hogy felszpottoljam neki a hegyet, ő meg nem mozdult meg a bokorból amibe beállt 10-12 percig. Ezen húzta fel magát. Végig pocskondiázott a csata alatt, én semmit se írtam neki , mert a csata alatt ki van kapcsolva a chat. Utána jött be sírni és trágár ocsmánykodni privát ablakba. Mellesleg nem is tudom ki a kemper köcsög....hahahaha...én aki még sebeztem is , vagy ő aki 10 percig mástól várja , hogy spottoljanak neki. Ha jól emlékszem ő 1200 sebzéssel zárt.
Tudom...replay. Nem mentem a csatákat mert nem érdekelnek.
Az eset így történt Lala IQ bajnokot meg lehet keresni , hátha neki meg van a csata.
Részemről téma lezárva.


:lol: "Nem mentem a csatákat mert nem érdekelnek." Miért nem vagyok meglepve?
Az eset leírás több pontos is sántít.
"Lala nem tudott sebezni " - "Ha jól emlékszem ő 1200 sebzéssel zárt. "

"Végig pocskondiázott a csata alatt," - "csata alatt ki van kapcsolva a chat"

Na most akkor sebzett vagy nem?
Miből gondolod hogy pocskondiázott, ha nem látod mert ki van kapcsolva a chat?
Vagy ne kamuzz, vagy legalább gondold át mielött irogatsz, de leginkább kapcsold be a replay mentést és BIZONYÍTS!
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Feri38_HUN, FZRPUPU, ticsungg

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

4 éve 6 hónapja - 4 éve 6 hónapja #290582 Írta: Vandoren
Megválaszolva: Vandoren
Figyelem: Spoiler!
te]

Pocskondiázni nem csak úgy lehet hogy ráirsz valakire. Vannak egyébb jelzések. Villogtatott folyamatosan és az F3 at nyomogatta. A nem tudott sebezni arra vonatkozott, hogy nem tudta lőni a hegyet, mert én nem szpottoltam neki. Az 1200 sebzést a csata végén vitte be mikor elkezdtem foglalni a bázist.
De gondolom , te még ebben is találsz kifogásolni valót...
DE ÉS DIREKT IROM NAGGYAL. HA BEMEGYEK A CSATÁBA ÉS ÚGY TARTJA KEDVEM, HOGY SEMMIT SE CSINÁLOK, MERT KÖZBE MEGÉHEZEM ÉS INKÁBB ESZEK EGY SZENDVICSET, AKKOR SINCS JOGA SENKINEK OCSMÁNY TRÁGÁR HANGOT MEGÜTNI ISMERETLENÜL BÁRKIVEL IS SZEMBEN. OTT VANNAK A FELJELENTÉS LISTÁK. NYOMJON BOT , SPORTSZERŰTLEN JÁTÉK FELJELENTÉST.
INGYENES JÁTÉK, ÉN DÖNTÖM EL HOGY MIT CSINÁLOK ÉS MIT NEM. MAJD HA KÖTELEZŐ LESZ SEBZÉST BEVINNI, SPOTTOLNI , VAGY BÁRMI EGYEBET TENNI , MERT KÜLÖNBEN NEM JÁTSZHATSZ ITT AKKOR VÁLTOZTATOK RAJTA.
REMEGNEK AZ EMBEREK A SZUPER HIPERNEK TARTOTT STATISZTIKÁJUKÉRT. BEJÖNNEK PRIVÁTBA FELSOROLNI, HOGY MILYEN SZÁMOK VANNAK A STATJAIMBAN. KB. 30X NÉZTEM MEG A STATISZTIKÁM PEDIG VAN MÁR ELÉG SOK CSATÁM.
ÉS IGEN IS AZ ILYEN SENKIHÁZI EMBEREKET POSZTOLNI FOGOM MINDIG ÉS MINDEN LEHETŐSÉG KAPCSÁN . TOVÁBBI JÓ ELMÉLKEDÉST AZ ESETRŐL.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: kwiktor

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

4 éve 6 hónapja #290583 Írta: zics911
Megválaszolva: zics911

AKKOR SINCS JOGA SENKINEK


de van, de van, de van!

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

4 éve 6 hónapja - 4 éve 6 hónapja #290584 Írta: bandras32
Megválaszolva: bandras32

Figyelem: Spoiler!
te]

Pocskondiázni nem csak úgy lehet hogy ráirsz valakire. Vannak egyébb jelzések. Villogtatott folyamatosan és az F3 at nyomogatta. A nem tudott sebezni arra vonatkozott, hogy nem tudta lőni a hegyet, mert én nem szpottoltam neki. Az 1200 sebzést a csata végén vitte be mikor elkezdtem foglalni a bázist.
De gondolom , te még ebben is találsz kifogásolni valót...
DE ÉS DIREKT IROM NAGGYAL. HA BEMEGYEK A CSATÁBA ÉS ÚGY TARTJA KEDVEM, HOGY SEMMIT SE CSINÁLOK, MERT KÖZBE MEGÉHEZEM ÉS INKÁBB ESZEK EGY SZENDVICSET, AKKOR SINCS JOGA SENKINEK OCSMÁNY TRÁGÁR HANGOT MEGÜTNI ISMERETLENÜL BÁRKIVEL IS SZEMBEN. OTT VANNAK A FELJELENTÉS LISTÁK. NYOMJON BOT , SPORTSZERŰTLEN JÁTÉK FELJELENTÉST.
INGYENES JÁTÉK, ÉN DÖNTÖM EL HOGY MIT CSINÁLOK ÉS MIT NEM. MAJD HA KÖTELEZŐ LESZ SEBZÉST BEVINNI, SPOTTOLNI , VAGY BÁRMI EGYEBET TENNI , MERT KÜLÖNBEN NEM JÁTSZHATSZ ITT AKKOR VÁLTOZTATOK RAJTA.
REMEGNEK AZ EMBEREK A SZUPER HIPERNEK TARTOTT STATISZTIKÁJUKÉRT. BEJÖNNEK PRIVÁTBA FELSOROLNI, HOGY MILYEN SZÁMOK VANNAK A STATJAIMBAN. KB. 30X NÉZTEM MEG A STATISZTIKÁM PEDIG VAN MÁR ELÉG SOK CSATÁM.
ÉS IGEN IS AZ ILYEN SENKIHÁZI EMBEREKET POSZTOLNI FOGOM MINDIG ÉS MINDEN LEHETŐSÉG KAPCSÁN . TOVÁBBI JÓ ELMÉLKEDÉST AZ ESETRŐL.


Pontosan erről írtam nem is olyan régen. Ezért tart itt a WOT. Vannak a játékkal is problémák, de sokkal nagyobb gond a játékosok egy részének (szerintem elég nagy részének) a hozzáállása. Ha úgy tartja kedvem, hogy a csatában nem csinálok semmit, ahhoz sincs senkinek semmi köze???? Ez még rendben is lenne, ha egy egyszemélyes játékról lenne szó, viszont a WOT egy PvP játék, ráadásul nem 1vs1-es, hanem általában 15vs15 felállású. Tehát ha Te nem csinálsz semmit a csatában, mert éppen nincs kedved, akkor a másik 14 játékossal szúrsz ki. És ha Te úgy gondolod, hogy jogod van kib*szni 14 emberrel, akkor nekik joguk van téged elküldeni a büdös p*csába.
Remélem sikerült elég érthetően leírnom, ahhoz hogy felfogd.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: dobilaci, BigBadWolf, FZRPUPU, RedFox69, Echiron

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

4 éve 6 hónapja #290585 Írta: ticsungg
Megválaszolva: ticsungg

Figyelem: Spoiler!


Na hát pont nem így volt. Az eredeti eset teljesen másképpen történt...ezért nem kell bele mindenáron bele szólni ha qrvára nem vagy képben.
De a félreértések elkerülése végett P44 el voltam Malinovkán. Ő Skorpion G-vel. 1400 sebzést vittem be, és a végén foglalni kezdtem a bázist. Lala nem tudott sebezni , mert tőlem várta, hogy felszpottoljam neki a hegyet, ő meg nem mozdult meg a bokorból amibe beállt 10-12 percig. Ezen húzta fel magát. Végig pocskondiázott a csata alatt, én semmit se írtam neki , mert a csata alatt ki van kapcsolva a chat. Utána jött be sírni és trágár ocsmánykodni privát ablakba. Mellesleg nem is tudom ki a kemper köcsög....hahahaha...én aki még sebeztem is , vagy ő aki 10 percig mástól várja , hogy spottoljanak neki. Ha jól emlékszem ő 1200 sebzéssel zárt.
Tudom...replay. Nem mentem a csatákat mert nem érdekelnek.
Az eset így történt Lala IQ bajnokot meg lehet keresni , hátha neki meg van a csata.
Részemről téma lezárva.

TD-vel leállt Kempelni... A TD-nek az a dolga. P44-el bázist foglalni, amikor még van élő ellenfél... Hmm remek ötlet.... De miért is foglaltál, amikor volt ellenfél, amiből HPt tudtál volna csenni? Ilyenkor az ellenség tudja, hogy téged hol keressen, egészen pontosan. A foglalás csak abban az esetben korrekt eljárás, ha pontosan tudod hol az ellenfél, tudod, hogy ha meggebed sem ér vissza a bázisára, és egyébként is HP/Tank hátrányban vagytok, vagy Encounter modban. Minden egyéb esetben felkeresni, megölni. Ha nem volt már élő spotter, akkor a TE dolgod lett volna spotolni, mert egy TD sokkal inkább vak, mint te.

Jelentkezz be, és csatlakozz a beszélgetéshez!

© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.