Jelenleg

33
látogatónk van

2014. április 22. 08:34

T32 - Elemzés

(59 szavazat)
65 hozzászólás

Paraméterek

Ágyú

A T32 különleges eset ebből a szempontból, hiszen ezen a tankon rögtön két nagyon jól használható ágyút kapunk.

Először az elterjedtebb 105 mm-es T5E1-ről ejtenék pár szót. Hivatalosan ő a T29 és a T32 nagy ágyúja és a legtöbben ezzel használják. 198-as alap és 245-ös arany átütéssel ez az ágyú a leggyengébb ezen a téren, hiszen szinte az összes ellenlábasa jóval 200 feletti penekkel mászkál már. Az alfa 320, ami átlagos értéknek mondható ezen a szinten, ám a sebzése bőven elegendő visszatartó erővel bír, hogy a huncut kis medek elgondolkodjanak azon, hogy érdemes-e beleállni. 

Sajnos a pen után a tűzgyorsasága se az a kifejezetten eget rengető, egy teljesen kifullozott legénységgel is csak 8,7 sec-ig vihető le (kólával 8,3), ami erősen elmarad pl. a VK45A és a kínai 110 8,3 és 8 sec-es töltésétől (és ellátmánnyal még nagyobbat vernek rá). A pontossága 0,41 m, ami nos nem egy mesterlövész puska, de bőven elég arra, amire való. A célzás idő pedig 2,3 sec, ez egész jó egy nehéz tankhoz képest, nagyszerű szolgálatot tesz kapáslövések és hulldownozásnál.

A másik ágyú pedig a 90 mm-es T15E2, ami a T25/2 top lövege. Elsőre talán felötölhet bennetek, hogy mégis mi az istenért akarná bárki lecserélni a 105 mm-est erre?! A valóságban viszont ez az ágyú messze nem olyan rossz mint amilyennek első ránézésre tűnhet. Ezt a csövet főleg jobb játékosokon látni és persze okkal.

A páncélátütés sajnos csak 170 mm simával... de ezt nem azért hordja az ember, hogy simával lövöldözzön, hiszen a gold átütése 258 mm, ami bármit kilyukaszt, amivel csak összehozhatja az RNG isten. Nos igen, nem olcsó mulatság a 90-est használni, de kétségtelenül megéri. A pontossága 0,38, ami nagyságrendekkel jobb a tesójánál (nagy távolságokra is pontosan tudunk vele célozni), a tűzgyorsasága pedig 5,6 sec kimaxolva (kólával 5), ami ugyan csak 240-es alfával társul, de ha emellett az ágyú mellett döntünk jelentős DPM növekedés lesz a jutalmunk, ami tetézve egy "halálos szem" képességgel egész pofás kombót tud alkotni.

Két másik kevésbé ismert előnye van még ennek az ágyúnak: a célkereszt szórása menet és toronyforgás közben sokkal kisebb, mint a 105-ösön, így elméletben ugyan ezen is 2,3 sec a célzási idő, de a gyakorlatban messze nem kell ennyi idő ahhoz, hogy stabilan odaszűkülj a célpontra. A másik pedig, hogy ez az ágyú 400 kg-al könnyebb, ami ugyan nem tűnhet soknak, de igenis érezhető a gyorsuláson, a tank sokkal könnyebben mozog ezzel a csővel. Ezt a csövet főleg nagy, nyílt pályákon jó használni, ahol az ellenfél nemigazán tud elbújni a lövéseink elől, városi környezetben sajnos sokszor inkább hátrány mint előny (persze ha lerohansz valakit akkor nem). Leginkább ESL-en, 7v7-ben vagy században szokás használni, főleg az előbbiben nagyon sokat számít, hogy ki tud több sebzést gyorsabban letolni, különösen akkor, mikor megleped az ellenfél felvonuló hadait. Egy ESL mérkőzésen akár meccset is dönthet az a +240 sebzés, amit ennek az ágyúnak hála le tudsz tolni míg az ellenfél fedezékbe vonul.  

Torony

A T32 lelke, ha valakiről el lehet mondani, hogy keményfejű akkor az Ő. A torony páncélzat papíron 298/197/152, ám megnyugodhattok, csak egy egészen kis részen ilyen papír, ott is erősen gömbölyített, a torony nagy részét egy elképesztően masszív lövegpajzs védi, ami a külső nagy pajzson 498 mm effektív páncélt ér, míg a belső 298 mm. A belső résztől nem kell kétségbe esni, mivel rétegelt páncél, így a HEAT nem viszi, szóval különösebben nem kell félni, ha meglátunk egy ISU-t felvillanni, miközben hulldownozunk, hadd pazarolja csak a skúlót...

Ám óvatosan, mert ugyan a mantlet keményebb mint Chuck Norris, sajnos van rajta egy lyuk. Közvetlenül az ágyú körül található egy gyűrű, ami nem rendelkezik különösebben erős páncélzattal, 180+ pen-es ágyúval már be lehet itt sebezni, mondjuk ez a rész egy egészen apró pont, másrészt pedig többnyire ismeretlen, így különösebben nem kell tartani ettől sem. A másik nagy hibája még a gyűrűnek, hogy extrém módon érzékeny a HE-re. Ha tornyozik veled szemben egy T32 és ki akarsz tolni vele, lőj rá egy HE-t a csövére... meg fogja köszönni. Az ágyú sérülése garantált, második lövésre valószínűleg törik is.

Sajnos mint minden tankon, általában ezen is a torony tetején lévő parancsnoki kupola gyenge pontnak minősül, ám elég apró és gömbölyű ahhoz, hogy képes legyen mindenféle troll lepattanókat generálni, ám mint maga a torony is, ez is keményebb az átlagnál, ahhoz hogy kibontsd, legalább ~190-es pen kell, ez alatt rálőni se nagyon érdemes.

A másik nagy előnye a T32-nek a többi társával szemben az elképesztően jó látótávja, ami 400 m, gyakorlatilag  az összes nehezet előbb spotolja fel, mintsem ők megláthatnák, ezzel pedig minimum egy lövés előnyben van velük szemben. Csak hab a tortán, az amerikaiakra amúgy is jellemző elképesztően jó csőlehajlás. 10° elől és 6° hátul, ez összeadva a brutális toronypáncéllal a T32-t szinte legyőzhetetlen ellenféllé teszi egy jó hulldown pozícióban.

Végül pedig a toronyforgás 25°/sec, ami valamivel átlag alatti érték, okozhat problémákat, főleg a test forgási sebességével fasírtban.

A stock toronyról ejtenék még pár szót, a fejlesztett toronnyal ellentétben ezen a hodályon semmiféle páncél nincsen, még a lövegpajzson is sokszor röhögve lövik be az izmosabb tankok. Érdemes nagyon vigyázni rá, mert szinte semmi nem fog lepattanni róla. Az igazat megvallva jobban jársz, ha a free XP-det erre költöd el, sok bosszúságtól kíméled meg vele magadat.

Felépítmény

A T29 után igazi felüdülés lesz beleülni ebbe a tankba, hiszen a T32 páncélja ha kicsit fogcsikorgatva is, de már heavys-nek mondható. Papíron 127/76/51 mm, ami effektív páncélban fentről lefelé haladva: 

 

  • A front lemezen 216 mm, egy jókora gyenge ponttal, a géppuskával, amit 80 mm-es pen-nel már lazán lehet bontani,
  • a törésnél, azaz a front és a haspáncél találkozásánál lévő kis csíkon 170 mm,
  • míg a hason 184 mm.

Érdemes továbbra is követni a T29-nél bevált jó kis sidescrapelős módszert, hiszen ebben a T32 elképesztően hatékony, ám ezzel is érdemes vigyázni. Mindenképpen figyeljünk oda arra, hogy a tank feneke még véletlenül se kerüljön fel valami kis bukkanóra, hiszen ilyenkor rögtön kilátszik a hátsó motorház, ami mivel kifelé gömbölyödik nagyszerű célpontot nyújt. HE-vel igen masszív sebzéseket lehet ide bevinni. Ez a rész oldalról is meglőhető egyébként, pl. VK2802-vel és egyéb 105 mm-es derpet használó tankokkal az AP lövedék is simán bemegy.

A hátulja hála az 51 mm-es páncélnak szintén nagyon érzékeny a HE-re, nehezekkel vagy TD-vel, ha háttal áll neked egy ellenséges T32 nyugodtan próbáld ki, a siker garantált.

Felfüggesztés

Sajnos a fordulása tipikus amerikai, egy partra vetett ámbráscet... 25 °/s, ami olyankor válik igen kényelmetlenné, ha egy med vagy light iparkodik felénk. Ilyenkor kezdődik a keringő, ami sokszor rossz véget ér, ha nincs a közelben valami tereptárgy, vagy domb amibe bele tudnánk dörgölőzni, hogy elűzzük a kis parazitát. Nagyon vigyázz arra, hogy soha nem kapjanak el a gyors tankok nyílt terepen.

Motor

Egy 800 LE-s Continental, ami elég jó gyorsulást biztosít neki, mármint heavyhez képest. Sohasem lesz gondunk azzal, hogy ne érnénk oda valahová ahova szeretnénk. Viszont sajnos kapunk 20% esélyt arra, hogy lángra kapunk, ami a tank hátulját és oldalát érő lövésektől viszonylag gyakran be is következik, így egy automata tűzoltót érdemes felszerelni rá... vagy nem hagyni, hogy oldalba lőjenek.

Ajánlott játékstílus

Ez a tank egy dologra lett megalkotva: a hulldown-ozásra. Mint ahogy a neve is mutatja a taktika lényege, hogy a tank alját lehetőleg rejtve tartsuk valami tereptárgy vagy domborzat mögött. T32-nél pedig főleg ez utóbbit érdemes kihasználni. Ha ez összejön, kapunk egy szinte áthatolhatatlan erődöt, amit csak a HE és a tüzérség tud kiugrasztani a vackából. Ugyanakkor érdemes tartani a távolságot, a legjobb ha ~100 méternél közelebb nincs ellenfél, mert ilyen távolságból szinte lehetetlen eltalálni a tornyon lévő kupolát, pláne besebezni, pláne ha még mi is rájátszunk némi táncikálással, ezzel is nehezítve a célzást.

Szinte minden pályán vannak jó tornyozós helyek, ahol nagyszerűen lehet érvényesülni, egy kis dombocska, amire felgurulsz (a felfelé irány elég fontos, mert ezáltal egyrészt fedjük a kupolát és a torony tetejét is, másrészt pedig a motorteret, ami borzalmasan puha), majd kidugod a tornyot és rommá lősz mindent. Pl. Mines déli oldalról F4 és E4 közötti rész (ahol mellesleg még arty fedezékben is vagy). Egy T32 itt sokszor instant győzelem a csapatnak, mert konkrétan nem lehet ellene védekezni... legfeljebb, ha ignorálod és otthagyod magának (vagy az új brit tüzérekkel). Ilyen hely még pl. Prokhorovkán a hegy, Sand Riveren a "núbfogó" K2-ben (ha nyugatról kezdesz), de még sorolhatnám a végtelenségig.

Viszont elődjével, a T29-cel szemben a T32-n már van egy viszonylag jó test páncélzat is, amivel Tier VI-VII medekre nyugodt szívvel rá lehet rongyolni, de sokszor még a VIII-as nehezeket is megtréfálja, bár erre építeni nem érdemes. 

Ha esetleg nincs a közelben olyan hely, ahonnan tudnánk hulldownból harcolni, nem kell kétségbe esni, hiszen ez a tank sidescrapeban is nagyszerűen működik, ez főleg városi pályákon hasznos.

Viszont mivel a testen nincsen igazán erős páncél, azért egy oldal megtolására vagy támadás vezetésére nem alkalmas, hacsak nem tudjuk, hogy a többiek nem ragadnak le virágot szedni... randomban egyértelműen defenzív játékban tudja megmutatni az igazi erejét, előre nyomulni is csak csiga tempóban folyamatos sidescrapelgetéssel tud, ha nem bízhat a csapat támogatásában, ami valljuk be sokszor megesik.

1v1 harcokat nyílt terepen mindenképpen el kell kerülni vele, hiszen a DPM-je bőven az átlag alatt van. Ha beáll veled szemben egy VIII-as heavy és elkezditek egymás lőni mint az állatok, elméletben mindig az ellenfeled fog nyerni (persze a random lepattanók és az átlag alatti/feletti sebzés dobások befolyásolhatják a végkimenetelt), mert ő ugyanannyi idő alatt több sebzést tud leadni. Ezzel a tankkal csak skillből lehet ilyen szituációkat lehozni, ebben maga a T32 nem sokat fog segíteni, de persze ha kihasználod az előnyeit bőven kiegyenlítődnek az esélyek.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

Töltésgyorsító, Ventillátor, Függőleges stalbilizátor.

Ajánlott fogyóeszközök

Nagy javítókészlet, Kis elsősegély csomag, Automata tűzoltó készülék vagy Ellátmány (az utóbbi ESL-en kötelező darab).

Ajánlott legénységi képzettségek

Igazából ez egy olyan tank, amire ha mindent kiraksz néha még az is kevés. Igazán jó tank akkor lesz belőle, ha már van rajta vagy 3-4 skilles legénységed, addig nagyon érződnek a gyengeségei...

Tipikus zsidó az üres boltban szindróma, ez is kéne, az is kéne, de annyi skillje sose lesz a legénységednek, ami elég lenne.

  • 1. körben vagy vegyes skillek, vagy javítás. (vegyes: 6. érzék, pillanatkép, sima utazás/kuplung égető, helyzetfelismerés, biztonságos elhelyezés, a 2. töltőnek javítás.)
  • 2. körben lehetőleg testvériség (BiA) az RoF javítására. Javítást érdemes minél hamarabb megszerezni rá, mert rengeteget dob a túlélési esélyeken és a láncot sidescrapeban szinte mindíg leütik.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

Brutális toronypáncélzat, 400 m látótávolság, nagyszerűen használható sidescrape-ben és hulldown-ban, sokoldalú.

Hátrányai

Alacsony DPM, nehéz tankhoz képest gyenge test páncélzat különösen az oldalán és a hátulján. Sérülékeny ágyú, szinte minden találat töri vagy sárgítja.

Kiknek ajánlott

Azoknak, akik szeretnének egy olyan igazi vérbeli nehéz tankot, melynek vérbelisége nem azon múlik, hogy az ellenfél belő-e minket vagy sem vagy hogy éppen az RNG isten milyen kedvében van, hanem csakis rajtunk, a tankot kezelő személyen (na jó, ez úgy 90%-ban igaz, az RNG istennek igen nagy a hatalma). Na ezt nyújtja a T32. Ha tetszett a T29, akkor ezt egyenesen imádni fogod, mert szinte fényévekkel jobb az elődjénél. 

Viszont ahhoz, hogy kihozd a maximumot ebből a tankból, talán kissé elcsépelt, de meg kell vele tanulni játszani. A T32-nek és úgy általában az amerikai nehéz tankoknak (T29, T30, T34) totálisan egyedi játékstílusa van, amihez szinte egyetlen más tanké sem hasonlítható, ezek a tankok egytől egyig egyetlen dologra lettek megalkotva: a hulldownozásra. Ha ezt megtanulod használni egy szinte legyőzhetetlen tankot kapsz kézhez, aminek igazából csak a tüzérségtől van félnivalója.

Viszont más specializált tankokhoz képest a T32 valahogy mégsem csúszott meg teljesen egy irányba és sikerült megtartania azt a nagyszerű sokoldalúságát, amiért annyian szeretik.

Kicsit talán a WoW-os paladin karakterhez lehetne hasonlítani, mindenhez ért, de semmihez sem igazán, van benne mindenből egy csipetnyi, ha kell nehéz tank, ha kell support, sőt még a mobilitása is egész jó, de messze van attól, hogy bármiben kiemelkedőt alkosson (a toronypáncélt leszámítva). Viszont ha kiemeled természetes hegyvidéki élőhelyéből, gyorsan kihalásra van ítélve, amin szinte semmilyen zöld mozgalom nem segíthet. Ahogy eltávolodik a domboktól és a fedezékektől amiket kihasználhatna, erősen elkezdi büntetni a játékost és átalakul egy papír, gyenge tűzerejű valamivé, amit egy vele azonos szintű nehéz tank könnyedén legyűr.

Aki komolyan elszeretne kezdeni ESL-re járni, az egyszerűen nem kerülheti ki a T32-t, mivel sok, főleg dimbes-dombos pályán (pl. Mines, Prokhorovka) ő játssza a nehéz tank főszerepét.

Továbbá (bár ez csak saját vélemény) a T32 az amerikai nehéz vonal top Tier-je, van nála nagyobb szintű tank, de jobb aligha.

Videó


Az elemzést írta: OdinHUN

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:40

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    OdinHUN
    • Tank elemző
    · 9 éve
    [quote name="joker099"]Sziasztok!
    Arra lennék kíváncsi, hogy 90 mm-es ágyúval, gold lőszerrel egy kb. 3000dmg-es csatában mennyi pénzt visz prémium nélkül?
    Én most vettem meg a T32-t, és tesztelgetni meg nem szeretnék ezen :P

    Ui.: 1. csatám vele, teljesen stock, de nem rossz ez így se
    [url]http://prntscr.com/4zwln5[/url]
    [url]http://prntscr.com/4zwlrf[/url][/quote]
    Úgy -20-30k körül, ha van pár elrontott lövés.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    joker099
    • Tankos
    · 9 éve
    Sziasztok!
    Arra lennék kíváncsi, hogy 90 mm-es ágyúval, gold lőszerrel egy kb. 3000dmg-es csatában mennyi pénzt visz prémium nélkül?
    Én most vettem meg a T32-t, és tesztelgetni meg nem szeretnék ezen :P

    Ui.: 1. csatám vele, teljesen stock, de nem rossz ez így se
    [url]http://prntscr.com/4zwln5[/url]
    [url]http://prntscr.com/4zwlrf[/url]
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    coco73hu
    • Tankos
    · 10 éve
    Hát amikor elit lett a t29 sokáig töprengtem megvegyem e a t32 vagy sem az adatai alapján egy semmirevaló tanknak tünt.a t29-et megtartva biztos ami biztos alapon megvettem .... Amennyire féltem tőle annyira megtetszett annyira h most hétvégén , mivel féláras volt az álca meg a feliratok, kapott is aranyfestést meg csecse emblémákat...Egyszerűen imádom szuper 8 as tank. Avarice21-gyel maximálisan egyetértek .Kipróbáltam kiscsővel arannyal...hihetetlen játékélményt ad.
    Summa summárom kötelező 8-as heavy..MARAD pecsét ráütve az oldarára...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Emerich37
    • Tankos
    · 10 éve
    Akkor az au. Pedig nagyon várom.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    OdinHUN
    • Tank elemző
    · 10 éve
    M103-nál el kell felejteni mindent amit eddig a hulldownról tudott az ember. E-25-el röhögve ki lehet bontani a tornyát, szóval nem érdemes kint felejteni a tűzvonalban.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Emerich37
    • Tankos
    · 10 éve
    T29 a kedvencem Nekem is, garázsban maradó darab, de most erősen elgondolkodtam , hogy a t32 is errefelé tendál, de ennyi garázshelye kinek van. Sokszor, bár én a nagy löveget használom , simán sebzek vele 3000 felett, és nem kell bújkálni tier10 ben sem,remélem az M103 is lesz ilyen brutál, szóval ez kellemes csalódás, nagyon féltem tőle a top löveg penje miatt.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Avarice21
    • Tankos
    · 10 éve
    Kedvenc tankom a T29, az ellenfél felét kiszedem vele egy jó dombon. A T32 az elején sokkal rosszabbnak tűnt, amint lehetett adtam volna el. Aztán játszottam vele több mint 100 játék körül, top lett, legénység is szépen fejlődik, kicsit rásegítettem a T14-el, felkerültek a felszerelések is rá és azt kell mondjam, hogy egy ÁLLAT.
    Egyáltalán nem érzem gyengébbnek magam más nehéz tankokkal szemben. Csapatban játszva vele, egy másik tankkal általában feltartunk 3 tankot, amíg a másik oldalon a csapattársak bedarálják az ellenfelet.

    Egyaránt lehet használni városban és nyílt terepen is, minden a helyezkedés kérdése. A motorja nálam nagyon jól viselkedik, mert szinte soha nem gyullad, az ágyúját is ritkán lövik el. 200m-ről már pofátlanul lehet kitolni a tornyát.

    Szerintem az egyik leghasznosabb tank, főleg csapatban.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Barkoczimatyi
    • Tankos
    · 10 éve
    nekem a kedvenc tankom és a T29 is az volt (meglepő) de azzal volt a második legjobb visszajátszásom az m6 után de sajnos az m6 osat kitöröltem de nekem nagyon be válik ez a tank a csapatozások alatt arra nagyon jó és másra is
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    creeping
    • Tankos
    · 10 éve
    Nekem egyik kedvenc tankom lett a t29 után. Elég könnyen játszom vele. Megvan az M103 is, de az már nem nyerte el annyira a tetszésem. Megvettem az IS-3 at, az a hir járja, hogy sokkal jobbmint a T-32. Hát nem,az IS3 nagyon lassan céloz, és a frontpáncélja az valami szégyen.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    rejkov
    • Tankos
    · 10 éve
    Megofrdult a kezeim között IS-3, KV-4, AMX 50100, Tiger 2, és a T32. Ezek közül a T32-vel van a legmagasabb Xp/csata átlagom. És sem szerettem a T29-et. Túl lassú volt minden téren. A T32-t messze jobb tanknak tartom, mint a tiger 2-t, vagy a kv4-et. A ronggyá nerfelt is3-nál is jobb talán. Bár az is3-al sem voltam béna szerintem. Az amx 50100-al nem hasonlítanám össze, mert az amx az minden, csak nem nehéz tank.

Kapcsolódó elemek

  • {youtube}i4EgOEpUkPY&hd=1|650|370{/youtube}

© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.