Jelenleg 386 vendég és 3 tag online

2018. november 29. 06:42

SU-130PM maraton (11.30-12.10)

Írta:
(60 szavazat)
214 hozzászólás

Elindult az újabb tank-jutalmas maraton, mely 10, kétféleképpen is teljesíthető küldetésből áll, végső jutalma pedig az új SU-130PM tier VIII-as szovjet prémium TD.

Néhány tanács a SU-130PM maratonhoz (by Black_Sheep_01)

Szabályok

A maraton időtartama: 2018.11.30. 09:00 - 2018.12.10. 09:00

A maraton 10 egymást követő szakaszból áll és minden szakasz két módon teljesíthető:

  • Kiválósággal: Ezeket a némileg komplexebb kihívások csak X-es tankokkal lehet majd teljesíteni.
  • Elkötelezettséggel: Ezek a megszerzett alap XP mennyisége köré épülnek majd és VI-X-es tankokkal teljesíthetőek. Kizárólag azon csaták számítanak, melyekben a top 10 alap XP szerző közt végzünk.

Ha úgy érzed, hogy nem teljesítheted az összes küldetést, akkor is megéri belevágni, ugyanis minden egyes szakasz teljesítésével -10%-os árkedvezmény kapsz majd a SU-130PM árából a boltban (tehát ha a 6. szakaszig jutsz el, akkor eredeti árának 40%-ért veheted majd meg a tankot). Fontos: Ha kiváltod a csomagot, a kifullozza az összes küldetésedet, amiket utána már nem teljesíthetsz.

Küldetések

Utoljára frissítve: 2018. december 10. 06:58
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    WolframAlpha · 1 éve
    Nos gyerekek, van kiválóság küldetés és hűség küldetés!
    Mi az amit nem értek én?..... Miért van külön lapra sorolva?
    Szerintem játsszon mindenki tier 10-ben (már akinek van), mert tier 10-ben is összejöhet a hűség is.
    Mission 9-nél vagyok erőfeszítés nélkül, és nem vagyok "unicum"
    Pár tanács ami nekem bejött: (csak tier 10):
    1-3 mission tier 10 heavy
    Mission 4: nagy alfás TD
    Mission 5: tier 10 light (legkönyebb)
    Mission 6-7: Nagy alfa TD
    Mission 8: Tier 10 light (Sok assist, sebezni se kell)
    Mission 9: Kinek mi jön be ahhoz. hogy topsebző legyen (Heavy, TD, Stb)
    Mission 10? : Tuti T100 vagy Sheridan lesz
    És érdekes, sehol nem írja, hogy tier 10-zel is lehet hűség missiot csinálni ( de összejöhet a kiválóság is)

  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    ruszka08 · 1 éve
    Akinek már megvan: 60-70% kedvezménnyel megéri megvenni? (időm ennyit enged csak)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Fresnel · 1 éve
    Amióta az event van nem tudok játszani. Nem tudom ezzel egyedül vagyok-e, de minden maratonon ez van. Borzalom. El sem hiszem, hogy ilyet hogy lehet produkálni. Majdnem elsírtam magam .
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      siemkaktopl · 1 éve
      Már 40%-ért is dolgozni kell, de 30% alá nem képesek a gyengék sem menni. Viszont kék wn8-al 15% az konteokat súruló eredmény. Kezdek én is hinni .
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      Ferrari-fan · 1 éve
      Nincs ezzel semmi gond. Ödönke ingyen tankot fedezett fel a kliensben és most feljőve tier 1-3 rejtelmeiből a X-es szinteken próbálja megváltani a mákvirágok természetes világát.
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        fsb · 1 éve
        Én ilyen stat esetén szoktam bekapcsolni a személyes tartalékokat.
        Ezen már nem ronthat az sem. Esetleg artyzok ráadásnak....
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        sipmester · 1 éve
        De azért az is vicc, mert most egy életem egy halálom, kivártam, 25 azaz HUSZONÖT csatát kellett mennem tier8-al, hogy egy kibacott tier7-es tankot lássak! Ez a WG és az MM szégyene! Sokan ezt unják meg!
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          matyiabagoly · 1 éve
          Miért nem tier 7-essel menttél?
          Nyugi, ha tier 10-zel mentél volna, kb ilyen eséllyel találkoztál volna tier 9-cel.
          • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
            sipmester · 1 éve
            Megvolt, tierX csak full tierX-ben ment, nem láttam még 9-est se. Ok, ott legalább azt mondtam, mindenki akkora mint én. Na de a 8-as tier, az full szopás.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    sipmester · 1 éve
    Konteo vagy sem, ma 7 csatát mentem tier8-as tankkal, egyszer se láttam tier7-es tankot, de 5-ör voltak X-esek. Egy győzelem, 6 vereség, mind 15-5 vagy megalázóbb...... ilyenkor gondolkodok el, hogy abba kéne hagyni, sok a mesterséges csalás.... egy ilyen fasza bevezetés után ennyi volt mára a Wot.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      Titi70 · 1 éve
      Sajnos engem is szinte kivétel nélkül +2tierbe tesz be, próbáltam 6-7-8-ba,teljesen mindegy ugyan az a helyzet. Szinte állandóan bukó, amikor meg nyerünk akkor a csapat gyors tankjai 3perc alatt ledarálják az ellent én meg minden alkalommal választottam egy tetü lassú hevit amivel alig értem utol a csapatot.Ma valahogy semmi nem akar összejönni, ja és ma valahogy mindenki arannyal lövöldözött.
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        Kolumbusz · 1 éve
        Igen,ezt a +2 tiert kellene választhatóvá tenni,vagy még a +1 tiert is,úgy a gyengébb képességűek is bele tudnának szólni a csata alakulásába és nem mindenki köpködve lépne ki a játékból.Ez talán nagyobb megtartó erő lenne,mint hogy teljesíthetetlen maratonokat szerveznek.
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          Istiger1 · 1 éve
          Továbbra sem értem egyébként miért nem lehet megtalálni egy 15 fős ellenfél közül a neked való ellenfeleket mikor a +2 tier 3 azaz három darab tankból áll.
          Valamit akkor nagyon nem jól csináltok.
          Szeretnétek vissza a régi MM rendszert? Az sokkal jobb volt, ott simán volt hogy 3 db tier VIII-as szakaszban kaptatok 12 db tier X-est. Na ott volt az, hogy nem igazán működik a hozzád való ellenfél megtalálása.

          A gyengébb képességű játékos vegye a fáradtságot és tanuljon! Aztán majd lesz jogosultsága ahhoz hogy beletudjon szólni a csata alakulásába.
          Nehogy már azt is a WG oldja meg, hogy Jancsika jól érezze magát azáltal hogy kattingat az egérrel meg nyomja a W-t.

          Nem is értem a Marioba minek tettek teknősöket meg egyéb akadályozó dolgokat. Mindenki biztos jobban élvezte volna anno ezt a játékot ha csak végig kell szaladni meg ugrálni a hercegnőig.

          Komolyan... még milyen vágyak merülnek fel...

          A teljesíthetetlen maratonhoz meg:
          https://esport1.hu/news/2018/12/02/wot-worldoftanks-su130pm-kihivas-2-nap-alatt-scheff
          • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
            sipmester · 1 éve
            Ember. Tegnap 25-ik csatára láttam alacsonyabb tierű tankot! Na ez a kurvára fusztráló. Bottom tier 24 csatán át. És a rohadt sok 3-15-ös csata. Se így se úgy nem jó. Találjam meg az ellent, OK, igazad van. de ha legázolnak 1-2 lövés max és bedaráltak, vagy mi darálunk és a nagyobb tankok visznek szinte mindet. Én 8-0-ás vezetésnél van hogy a győztes csatát ott hagyom, mert TD-vel sokszor már lőni se tudok, mert nincs mit. Ebben meg semmi szórakoztató nincs. Az MM-el kéne valami. Nekem nincs fent semmilyen mod. Szűz a játék. Csata közben lövésem sincs a leosztásról. Max a klán név utal valamire. Mikor az ellennél 3 Kazna van a topban nálunk meg noname vérpistikék, lehet sejteni mi lesz. De ez ritka, hogy kiszúrod a profikat. Aztán 2-15 cumi, és megnézve a meccs utáni statot sokszor azt látom én vagyok az egyik legjobb a csapatomban, pedig én is szar játékos vagyok. Ellenben meg 6 unikum, meg 5 excellent játékos. Nálunk meg 25.000 csatás 300 véennyócas vér poplacsekek.... Nem hiszem hogy nem lehet elosztani a jó és a rossz játékosokat egyformán. Egyik csapatban 2 elit szakasz másikban meg a 2 fikusz osztag.
            • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
              Istiger1 · 1 éve
              8:0-ás állásnál ott hagyod a csatát.
              Innentől kezdve nem áll szándékomban tovább folytatni ezt a diskurzust.

              Egy jó tanács mégis:
              "Csata közben lövésem sincs a leosztásról."
              Ne a játékosok képessége alapján állíts fel xwm nélkül nevek és klánok alapján azt hogy nyerhetünk vagy tuti vesztünk. Alapból rossz megközelítés.
              Adott pálya és a csapatodban lévő tankok típusa és azok helyezkedése alapján, ha van egy kis tankismereted és pályaismereted akkor láthatod hol milyen lehetőségek fognak adódni csata közben.
              Felesleges arra számolni hogy Kazna vagy vérpistike ül a tier X FV TD valamelyikében, mert bármelyik el tud küldeni egy lövéssel a garázsba
          • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
            Kolumbusz · 1 éve
            Ezt a linket ne nagyon mutogasd válaszként,mert erre te sem vagy képes,akármennyire is ügyes a gyerek, itt nagyon sokan nemtudják megcsinálni ezt a maratont,állítom a többség.Nyugodtan dobálózzál olyanokkal h keresd a saját tiert a csatában,meg h lásd át mi fog történni,omg.
            • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
              Istiger1 · 1 éve
              Ok. A link csak egy kimagasló példa.
              Sokan nem képesek rá többek között én sem? Mert miért nem?
              Csak xp-t kell farmolnod ha nem vagy olyan jó játékos hogy kiválósággal gyorsabban haladj.

              Sok időt emészt fel? Valóban igen nagyon sokat, de bárki képes ingyen megszerezni vagy így vagy úgy.

              Nekem meg lesz ingyen? Biztos hogy nem, mert valóban nem vagyok azon a szinten hogy kiválósággal gyorsabban haladjak és időm sincs annyit játszani hogy kifarmoljam a szükséges xp-t.

              De ettől még nem írok ide olyat hogy teljesíthetetlen mert nem az.

              Arra meg hogy mit csinálj a +2 tier meccsekben nem kell megfogadni az általam írtakat, lehet nyugodtan tovább köpködve kilépni a játékból. Omg.
          • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
            sanyipictures · 1 éve
            "miért nem lehet megtalálni egy 15 fős ellenfél közül a neked való ellenfeleket", mert nem ott vannak, ahol lenniük kellene.

            Általában 3 frontom megy a csata, és ha az egyiket áttörik, megy az improvizálás. Ha 8asként vagyok pl egy IS-M-mel, mert bocsánat a világtól, de nekem az a tank tetszik és nem az op meta tankok egyike, akkor nem fogok vele redline campelni, mert nem fogom vele eltalálni az egyhelyben álló tankot sem. Van pályaismeret, "tudom", hogy merre van a med vonal, merre a heavy. Látom, hogy az ellen csapatába van 5 tank, amit alap lőszerrel is szépen át tudok ütni, és a típusuknak megfelelően oda megyek, ahol várható, hogy belőlük legalább kettő meg fog jelenni. Erre láss csodát, megjelennek, de a top tier golddal gyengeponton is átlőhetetlen uraság is megjelenik. Akiket tudnék sebezni punciként elbújnak, majd ha már a top tier szétszedett minket, akkor nagy mellel előjönnek és lelopják a killt.
            Mivel egy lassú heavyvel vagyok, ezért képzeld, nem tudok elmenekülni, már próbáltam párszor, olyankor rám rontanak, és még csak sebezni sincs esélyem. Természetesen nem egyedül megyek egyetlen oldalra sem, csak ha el próbálsz menekülni heavyvel, akkor a 2-3 csapattársam lövését bevállalják, mert max 1 fog sebezni, és már megy is rush.
            12000 csatám alatt MINDIG ez volt a helyzet, SOHA nem volt olyan, hogy egy adott oldalon, ahol bottom tierként tudtam volna alkotni, ott ne lett volna egy top tier tank, akit esélytelen volt sebezni.
            Tehát marad a campelés, ha rusholnak, akkor amíg az oldalukat mutatják 2-3 lövést be lehet vinni, utána irány a garázs. 20-ból 18 csatában.

            El tudom hinni, hogy neked bottom tierként az ellen bottom tier tankjai ott fognak megjelenni, ahol várható a megjelenésük, ÉS nem lesz köztük top tier darálógép, és emiatt kifejezetten jó mérkőzéseket tudsz menni, de hidd el, nem mindenki ilyen szerencsés! Ha skorpion gvel vagyok, akkor pont mindegy, hogy hova megyek, mert átütöm őket még alap lőszerrel is, és akkor amit a helyezkedésről mondtál, az működik, és lehet farmolni a sebzést, minden más esetben viszont orbitális szívás.

            És nem, nem vagyok hajlandó csak meta tankokkal játszani, csak azért, hogy több sikerélményem legyen, mert ha pl a pershinggel akarok játszani, mert annak a játékstílusa tetszik, akkor azzal fogok játszani. Élvezem vele a játékot, de a folyamatos vereséget, és minuszos csatákat viszont már nem. Ha a fejlesztők már berakták a játékba, akkor elvárom, hogy ha azzal akarok játszani, akkor ne legyek behozhatatlan hátrányba mondjuk egy t-44-100-al, vagy éppen egy defenderrel szemben. Ha többet kell izzadnom mondjuk egy pershinggel mint egy t-44-100-al, de eredményességben nem fogok nagyságrendekkel emiatt lemaradni, akkor egy árva rossz szavam se lesz, hiszen tisztába vagyok a döntésem következtével, és örömmel vállalom.

            DE ez a wot, és ez nem így működik, ezért nem is játszom már vele, és akit szintén kiakasztanak az ilyenek, ajánlom, nekik is, hogy ne játszák, nem ér annyit.
            • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
              Istiger1 · 1 éve
              Ok, ha nálad ez így ebben a formában a 12.000 csatára megállja a helyét, és most nem a legutolsó emlékezetes csatád leírását kaptam meg, ahol, ha jól sejtem egy Type volt veled szemben, akkor igazat adok neked és elfogadom az álláspontod.
              Ez esetben én valóban szerencsés vagyok, és nekem sikerül- ha nem is mindig de az esetek jó részében megoldani a helyzetet, hogy ne járjak így vagy hasonlókép 1 db epic top tank ellen.
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          Titi70 · 1 éve
          Gyengébb játékosként folyamatosan azt érzem hogy csak prédaként vagyok jelen a játékban, ha hibázol, szinte esély nincs korrigálni, olyan fókuszt kapsz hogy örülsz ha túléled, és ezek a jó tanácsok hogy keresd a saját tierű ellenfelet, na az igen ritkán működik. Kíváncsiságból mikor már számomra is feltűnően nagy különbséggel ledarálnak, össze szoktam hasonlítani az azonos besorolású játékosok statjait, na ezt nem szabad mert az a kis önbizalmad is elszáll. Van úgy hogy kétszer, vagy még annál is jobb statisztikával rendelkező játékosok állnak szemben egymással. Persze tudom hogy ez egy ilyen játék, meg tanuljak meg játszani és akkor majd jobb lesz....
          • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
            Istiger1 · 1 éve
            Hali,

            Ahhoz hogy ne prédának érezd magad a gyengébb teljesítőképességed miatt, nem az a megoldás hogy tanulsz és ezáltal egyre jobb játékosként állsz át a vadászok közé?

            Nem olyan nehéz ezt leküzdeni, csak rá kell szánni egy kis időt
            • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
              Titi70 · 1 éve
              Igen, ha eljutsz a "vadász" szintig a te gondod megoldódott, de ettől még az a néha nagyon feltűnő egyenlőtlenség megmarad.
              • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
                Istiger1 · 1 éve
                Lehet ,de akkor már nem igazán foglalkozol vele. (én legalábbis nem teszem)
                Jelenleg ilyen a meta. A pályák felépítése és a tankok tulajdonságai ezt lehetővé teszik. Ha ismered a pályákat és a tankokat, akkor sokszor az első 2 percben kilehet következtetni mi fog történni és fel tudsz rá készülni.
                Ezért van az hogy a gyengébb képességű játékost pikk pakk szétkapják adott esetben. Az oka az, hogy az ő ismerete kevés.
                A jobb játékos meg adott esetben hamarabb reagál ezáltal később hal így többet sebez ezért jobb játékos lesz.

                Nem egy nagy ördöngösség ez, csak ahogy előzőleg is írtam, rá kell szánni az időt és tanulni kell egy kicsit
                • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
                  Titi70 · 1 éve
                  Tisztában vagyok vele hogy ezt is tanulni kell és hogy személyfüggő az hogy ehhez kinek mennyi időre van szüksége, csak most úgy gondoltam írok egy pár sort az eddigi tapasztalataimról. Most ilyen a játék menete, ez van. Így se rossz, mert olvastam régebben t4 ment t8-ba is ha jól tudom,bár most már úgy érzem nagyon messze kerültünk a téli maraton témájától.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    zabos1 · 1 éve
    Túl vagyok az 5. szinten és most néztem rá de mi ez a 15 direktíva és hol találom?A 6. érzékről írnak.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    tiger730 · 1 éve
    5-nél járok ,de nem lesz meg vége a pihenömnek mátol melozok
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Kriminalis · 1 éve
    Az első 6 részt tier10-ben csináltam meg.
    Felette viszont lehet, hogy inkább az xp farmolást választom. Igazából úgy is terveztem összerántani vagy 30 millió kreditet karácsonyra. Szóval előkerülnek a t8 prémek.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    ZsoltHun76 · 1 éve
    Egy kis WG féle összehasonlítás a Skorpion és a SU130PM között. Ha még nem volt, láttátok.

    https://worldoftanks.eu/en/news/general-news/skorpion-vs-SU-130-PM/

KERES
© 2020 WOTINFO. Minden jog fenntartva.