Jelenleg

31
látogatónk van

2018. szeptember 20. 06:49

Bolt 2.0 - Prémium tankok visszavásárlása

(11 szavazat)
12 hozzászólás

Egy lengyel oldal szerint hamarosan kapunk egy kisebb frissítést, mely eszközöl néhány módosítást és ezáltal megold néhány problémát a prémium bolttal kapcsolatban.

Augusztus 20-án a bolt változtatásokon esett át, de ezek leginkább csak a kinézetét, megjelenését érintették. Még a frissítés előtt tervezték funkcionalitásának bővítését is, de a túl sok új ötlet egyszerre történő bevezetése túl komplikált lett volna és a stabilitást is veszélyeztette volna. Ezért döntöttek úgy, hogy első körben csak alap funkciókkal bővítik a boltot, amit aztán a későbbiekben tovább bővítenek majd. Most, hogy az alap funkciók már elérhetőek, a WG olyan továbbiakkal kívánja bővíteni a boltot, mint pl. az eladott ritka és prémium járművek visszavásárlásának lehetősége.

Az új funkció a bolt Járművek a garázsban szekciójában a Visszaállítás fül alatt lesz elérhető, ahol megjelenik majd a visszaszerezhető járművek és a hozzájuk kapcsolódó információk listája. A visszaállítható járművek száma a képernyő alján jelenik majd meg a tanklistában, a "Tank vásárlása/Garázshely vásárlása" box mellett. A ritka járművek azonban visszaállíthatóak lesznek a depóból is.

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 20. 07:03

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Mikszi67
    • Tankos
    · 5 éve
    A garázsban az alsó sor végén is elérhető a visszaállítás lehetősége.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    YelloWarrior
    • Tankos
    · 5 éve
    "Augusztus 20-án a bolt változtatásokon esett át,"


    Jó szar is lett, átláthatatlan fos az egész.....meg marha lassú, majd összeszarja magát a rendszer hogy betöltse....
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Tutyimutyi2
    • Tankos
    · 5 éve
    Ahogy látom sajnos ez ugyan az a tank visszaállítós dolog ami már eddig is benne volt a játékban, csak amikor ezt az új bolt menüt csinálták kifelejtették belőle...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Motosz
    • Tankos
    · 5 éve
    Rosszul van írva, mert nem a Bolt menüpont alatt van, hanem a Garázs menü / Járművek a garázsban / Kivonás menüpont alatt
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    k_m_k_2
    • Tankos
    · 5 éve
    Reméltem ,hogy 8.8-at vagy 112-t visszalehet állitani,de csak a kitudjahányszor eladott sentinel a max. amit visszatudnék állitani. ezek szerint csak a sentinel számit ritkának
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    HUN_Sector
    • Tankos
    · 5 éve
    Nekem csak az 1 éven belül eladott, 2-es light svéd tankot dobta fel. Régebbieket nem.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      Kub3n
      • Tankos
      · 5 éve
      A 9.16-os patch előtt eladott járműveket nem lehet ezzel visszaállítani.
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        PZoli
        • VIP
        · 5 éve
        Kár. Pedig akkor lenne mit. Nem tudom, hogy azokat miért nem lehet. A statisztikából jól látszik, hogy megvolt-e az adott tank vagy sem. Na mind1.
        • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
          Kub3n
          • Tankos
          · 5 éve
          Én is szívesen visszavenném a régi karácsonyi ajándék tankokat, de az ügyfélszolgálat azt mondta, hogy vegyem meg őket a prémium boltból amikor épp bekerülnek, vagy várjam meg a KÖVETKEZŐ visszaállítási akciót, amikor régebbi tankokat is vissza lehet állítani. Nem tudom hogy jött össze nekik az, hogy következő akció, amikor eddig még egyszer sem volt ilyen.
          • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
            bhaalhun
            • Tankos
            · 5 éve
            Szülinap környékén meg tudtuk venni mindet, volt ilyen lehetőség. Nekem 1 nem volt meg (mindet megtartottam), de megvettem a full csomagot, mert így kaptam nagyon sok +aranyat, garázshelyet, legénységet, X5 XP bónuszt.. Az a csomag NAGYON megérte szerintem. Csodálkoztam is.. de nagyon örültem neki.
            • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
              Kub3n
              • Tankos
              · 5 éve
              Igen, arról tudok, de ha jól rémlik eddig egyszer sem volt visszaállítási akció, amikor bármelyik prémium tankot vissza lehetett állítani a profilodon attól függetlenül, hogy mikor adtad el őket.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    perretz
    • Tankos
    · 5 éve
    Ma reggel már megjelent az új funkció, "Kivonás" (jelentsen ez bármit is) a menüpont neve Két olyan 2-es tankom van ott, amit vagy még akkor adtam el, amikor még nem tudtam, hogy mi a prémium tank, vagy véletlenül, de egészen biztosan legalább 2-3 éve. Most 100k illetve 150k-ért visszavehető.
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.