Jelenleg

8
látogatónk van

2017. június 21. 10:08

Bat.-Châtillon 12 t - Elemzés

(37 szavazat)
23 hozzászólás

Bevezetés

Az de rég volt, hogy elemzést írtam. Remélem jól fog végződni :) Komolyra fordítva a szót.

A BC-12t vagy Bagette Chatillon 12 t a 9.18-as frissítéssel érkezett a játékba. Ekkor került fel a t8-as AMX 13 90 tier 9-be, ez pedig átvette hűlt helyét tier 8-ban. Ez alapjában változtatta meg mindkét tank játékstílusát, de mivel a 13 90-ről már Rosszpénz írt egy velős elemzést, így nekem szerencsére már csak ez maradt.

Mint a kliensben is olvasható, ez is a jármű tervrajz-tankok csoportjából került ki. 1940-ben vetették papírra a tank tervrajzát, de még prototípus sem épült belőle.

Paraméterek

Ágyú

A tank ágyúja egy Canone de vo 1000m/s (vagy micsoda). Én maradnék a top 75mm-es megnevezésnél.

Az átütése egy korrekt 170/210/38 mm, ami tierjében elégséges. Gondoljunk bele, hogy a 13 90 tier 10-ben szuperált ennyivel (már aki nem full gold-dal tolta :). Sebzése szintén korrekt 170/170/260 HP. Mivel táras ágyúról van szó, ezért érdemes megemlítenem az 1 tárból kitolható sebzést is, ami 4x170=680 HP. A töltési ideje BIA/Venti/pótkaja mellett 17,41 mp. Táron belüli töltése 2,21 mp. Ezek az értékek szépek és jók. Egy a bibi, hogy francia ágyú. Bezony! Most jön egy kis feketeleves.

Összességében a célzási ideje és a pontossága nem rossz. Számokban kifejezve 2 mp és 0,33 m/100m, azonban kellemesen be tudnak kábulni a legények a sült csigák illatától, vagy épp a csigák nyálkája miatt csúszik néha meg a célzó. Ki tudja? Az biztos, hogy ha snipeolni akarunk vele, akkor ez nem a mi tankunk lesz. (Az értékek BIA/Ventilátor/pótkaja/Vertikális stabilizátor mellet lettek mérve).

Viszont ami pozitívum, hogy ugyanannyi idő alatt tölt be, mint ahogy szűkül. Magyarán mondva, nem kell a lőszerbetöltés után még a beszűkülésre is várni, hanem ténylegesen 6,8 mp alatt ki tudjuk üríteni a 3 lőszert a tárból (már ha a célpont nem mozog közben).

További soft statok: Menet és a torony forgatása közben az ágyúnak 0,47-es pontossága van, míg a test forgásakor "csak" 0,45-re romlik az alap értékünk. Nekem érzésre minden 2. lövés bemegy 200 méteren belül menet közben, de a relatíve kevés lőszer miatt nem nagyon ajánlom ezt a fajta játékstílust.

Nem esett szó a DPM-ről, így hát pótolnám. Még mindig BIA/Venti/pótkaja mellett használva 1743 HP-t oszthatunk ki percenként, elméletben. Ezzel a könnyű tankok DPM listájának alsó részén helyezkedik el, de mivel táras ágyúja van, így ez nem meglepő.

Lőszertípusai: AP: 1000 m/s, APCR: 1250 m/s, HE: 1000 m/s. A lőszerkiosztást 36/12-ben állapítottam meg. HE-t csak azért nem rakok bele, mivel:

  1. Táras tank
  2. 52 lőszer fér bele, ami kifogyhat
  3. 38 mm tier 8-9-10-ben? Néhány artyt sem lehet átütni vele, akkor meg mire?

Összességében az ágyú egy korrekt darab a tankon. Tipikusan franciás és tipikusan táras.

Torony

Egy klasszikustól idézve:

"Szokásos nesze semmi fogd meg jól toronypáncél 25/25/25 mm vastagsággal, arra elég, hogy ne érvényesüljön rajtunk az overmatch szabály a nagyobb kaliberű lőszerek esetében. Szerencsénkre, mint minden oszcillációs torony, ez is elég fura szögeket tud bezárni, ezért a gyakori 'miatyánk és egyéb rituálék ismételgetésével elérhetünk vele lepattanókat." - Jackal_hun

Annyi belekötni valóm van, hogy 75mm+-os kaliberek már nem pattanhatnak rólunk, mivel 3*25mm=75mm.

Maga a torony egy szimpatikus dolog a tankon, ágyúnkat +13 és -6 fokban képes vertikálisan kimozdítani, legalábbis horizontálisan +/-115 fokig, utána a torony kialakítása miatt már csak +11 és -6 fok lesznek ezek az értékek.

További hasznos tulajdonsága, hogy 52,85 fok/mp-es forgással rendelkezik, amivel nem hogy bámészkodni, de még flankelni is baromi egyszerű.

Látótávja alapon 380 méter, ami hát valljuk be, nem egy erős érték. Ezt természetesen fel lehet boostolni 466 méterig, én ezt Optika/Venti/Pótkaja/Bia/Helyzetfelismerés "csalásokkal" értem el.

Felépítmény

Szintén Jackal_hun-tól idézve: "Páncél tekintetében duck tapet kapunk feketére fújva, 40/20/20 milliméter értékben, sajnos oldalról/hátulról a HE nem lesz nagy barátunk."

Tovább nem taglalnám. Nem ezzel fogjuk a legtöbb acélfalat szerezni. Akkor viszont mire jó? Hát ezen van a torony :) No nem igaz, hiszen a lánc is ide tartozik, ami viszi a tankot. Forgási sebessége 48,26 fok/mp, ami ha jól értelmezem, a legjobbak közt van. További plusz a talajellenállása:

  • Kemény: 0,61 m/s2
  • Közepes: 0,70 m/s2
  • Laza: 1,22 m/s2

És akkor következzen az álcaértéke:



Ha nem is magasan, de bőven veri az összes nyolcas lightot. Egyedül a Háborus WaKond van a közelében, de az a Használhatóság/Mobilitás terén alul marad a BC-12t-vel szemben.

Modulokról nem esett szó, de nincs is miért szót ejteni róluk. Ha eltalálnak, akkor vagy a vezető vagy a torony vagy a lőszerrekesz vagy a motor vagy az üzemanyagtartály biztos hogy besárgul. Illetve a mostani arta-meta mellett nem ritka hogy melléd lő és sebez 70-et, de viszi mindhárom legénységi tagod is.

Motor

A motorunk egy Mathis 300. 400 lóerőnk van, ami tekintve a tank 15 tonnás tömegét 32,79-es LE/t fajlagos teljesítményt jelent. Ez szó szerint a tier 8 Batchat-évé teszi a tankot. Ha ezzel nem érünk el valahova, akkor ott nem a játékkal van baj.

Sebességéről nem esett még szó, de hát a legjobbat hagyjuk a végére :) Előre 68 km/h, míg hátra 23 km/h. Mind a két sebességet el is éri, tehát nincs Ru 251 "Oké hogy 72, de hol?" betegsége.

Ajánlott játékstílus

Hát akkor válasszuk tierekre a játékstílusát.

Tier 8

Tier 8-ban lehetünk egy átlagos táras med tank. Meccs elején tenni egy laza spotkört, majd ha nem nagyon volt fogadtatása (senki sem lőtte), akkor nekiállhatunk darálni mi magunk is. Erre tökéletes az ágyú karakterisztikája, ha épp nem csiganyálas minden. Ha nagyon para a helyzet – áttörték az oldalt, váratlan tank jött elénk, stb. – akkor a 68 km/h-s végsebességgel nyugodtan mehetünk tovább.

Tier 9

Marad az előbbi felállás azzal a különbséggel, hogy most már nem mi vagyunk a góré. Tehát ha nem lövik a spotunkat, akkor nem állunk odébb, hanem reménykedünk abban hogy hátha bekapcsolják a csapattársak a monitort. Ha nagyon muszáj, akkor természetesen elmehetünk a csapattal, de tier 9-ben inkább maradjunk meg egy hétköznapi könnyű tanknak.

Tier 10

Na igen. Volt az a mese az elefántról és a kisegérről. Valami olyasmit kell nekünk is csinálnunk. Ha adott a lehetőség, akkor megkeressük az első értelmes spotbokrot és várunk. Semmi egyéb. Bokorról-bokorra haladunk és bízunk benne, hogy a csapattársak lövik a spotunkat, és ha lövik, akkor találják is el őket.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

Két variációt mutatok be:

  • Ventilátor
  • Távcső
  • Vertikális stabilizátor
  • Ventilátor
  • Távcső
  • Álcaháló

Az előbbi egy kicsit aktívabb spotra van, azonban a lövöldözésre is alkalmassá teszi a tankot, míg a második egy valódi bokorharcos spottert csinál belőle. 

Ajánlott fogyóeszközök

  • Kis javítókészlet
  • Kis elsősegélycsomag
  • Automata tűzoltókészülék

Ajánlott legénységi képzettségek

  • Parancsnok: BIA + 6. érzék + Álcázás
  • Lövész: BIA + Álca + Pillanatkép
  • Vezető: BIA + Álca + Kuplungégető

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • Kicsi
  • Jó álca
  • Gyors betöltés és kitárazás
  • Jó karakterisztika
  • Nehéz jól használni
  • Mobilis

Hátrányai

  • Kevés APCR átütés
  • Relatíve kevés lőszer
  • Francia, ami papír testtel jár
  • Az a fránya HE lőszer
  • Lőszerrekesz és motor érzékenység

Kiknek ajánlott

Bele a levesbe. Aki nem tud spoterrel játszani, annak semmiképp. Aki csak hébe-hóba beül egy spotterbe annak sem. Ez a tank megfizeti a hibákat kamatostól. Nem mondom hogy profiknak csak, hisz én sem vagyok az, de egy tapasztaltabb játékosnak jobban megéri, hisz ki tudja használni a tank előnyeit, és a hátrányait ki tudja küszöbölni egy minimális előregondolkodással.

Videók

Hoztam nektek 3 videót, melyek 3 különböző stílust képviselnek.

1. Aktív és passzív spot:

2. Csak aktív spot egy kis sebzéssel:

3. Csak sebzés:


Az elemzést írta: silean2

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:57

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Commander_Markhusz
    • Tankos
    · 5 éve
    Nem tudom elvtársak, nekem nem hozza valahogy a feelinget, épp az eladáson gondolkozok...álcaháló + full camo skilles gyerekekkel úgy kikapják bokorból, azt se tudom honnan lőttek
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      f3f64c6821528cf5b60f8a448c537a14
      • Tankos
      · 4 éve
      PEdig a legegyszerűbb light. Bemész a pálya közepére a bokorba, és nem lősz nem mozogsz ennyi.
      Vigyázol, hogy ne menjenek rád a kerekesek, és ha nagyjából eldőlt a csata lefarmolod aki maradt.
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      Tibl87
      • Tankos
      · 4 éve
      Én ugyanigy ugy szét lövök a pályán mindenkit mint a sza.t. Ez a tank annak valo aki igen jol tud helyezkedni taktikázni előre látni a helyzetet. Adatok szerint minimum 6k személyes+ és rengeteg med light múlt. Aki sokat köszörül heviben az meg se vegye. Vagy ha kész a 10 rész akkor pihentesse a garázsban.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    zooli74
    • Tankos
    · 6 éve
    Amx12t és 1375 után igazi felüdülés. Ha ráérzel piszok jó kis "dög" tud lenni. T55A utolsó küldi 8300 spotsebzést produkált! :troll2:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    f3f64c6821528cf5b60f8a448c537a14
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="ce1018"]Ekkora rakás sz*rt mint ez....minden második csatában felborulok a nyílt terepen.....[/quote]

    Hát nézd, én light-ban analfabéta vagyok, de ezt a tankot még én is szerettem.
    Könnyen borul valóban, de te vagy a sofőr, hogy ezt kompenzáld.
    Ez nem egy mágnesvasút.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    MacAulish
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="dobilaci"][quote name="ce1018"]Ekkora rakás sz*rt mint ez....minden második csatában felborulok a nyílt terepen.....[/quote]

    Biztos, hogy a tank hibaja?[/quote]

    Imádom ezeket a dobilaci megnyilvánulásokat !!!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    dobilaci
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="ce1018"]Ekkora rakás sz*rt mint ez....minden második csatában felborulok a nyílt terepen.....[/quote]

    Biztos, hogy a tank hibaja?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    ce1018
    • Tankos
    · 6 éve
    Ekkora rakás sz*rt mint ez....minden második csatában felborulok a nyílt terepen.....
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    759bf67b8a3c2acd0d53cc4b2ffbdbd8
    • Kiképző
    • Tankos
    · 6 éve
    Megnyugtatlak, hogy még XVM-em és napi statom sincs a játkban
    HA használnék bármínemű csalást, akkor viszont nem küldenék videókat, pont azért hogy le ne bukjak
    Szerencsére még jó a szemem és az egeremet annó 3 éve nagyon jól sikerült megválasztanom (súlyozni is lehet illetve DPI beállítás a legjobb (1600)), tehát ha nemmegy a játék akkor már csak a billentyűzetem és a netem lehet a hibás, hisz én mindig 100%-an játszom (szarkazmus)

    Természetesen nincs harag és köszönöm.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    farkasjano
    • Tankos
    · 6 éve
    Először is hatalmas GRATULÁCIÓM silean2-nek a videókban nyújtott teljesítményhez, elsősorban a 3-as videóhoz! Nem semmi volt. Viszont másfelől volt pár gyanús momentum, ami felkeltette bennem a kételyt, hogy nem biztos, hogy nem volt pl aimbot fent a csata idején!? Type62 mikor befogta vagy a 112 - különösen tetszett, ahogy hintába ültetted és mögé kerültél - , mikor mögé kerültél és azonnal befogtad, úgy éreztem, hogy nem csak a kezed ügyességén múlott a gyors célra tartás. Persze kövezzetek meg ha tévedek - ebben az esetben elnézést is kérek -, de nagyon gyanús a két eset számomra.

    Ettől függetlenül vagy ezekkel együtt is, nagyon jó elemzés, nekem kifejezetten jól jött és tetszett. Köszönet érte. :shaking:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    dyson74
    • Tankos
    · 6 éve
    Ha nem is magasan, de bőven veri az összes nyolcas lightot. Egyedül a Háborus WaKond van a közelében, de az a Használhatóság/Mobilitás terén alul marad a BC-12t-vel szemben.

    Használhatóság terén? Ezt olyan erős barokos túlzásnak tartom, De betudom egyszerűen a hangulat keltés rovására...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    GunnersHun
    • Tankos
    · 6 éve
    [quote name="HUN_Sector"]Nagyon szerettem ezt a tankot, minden likán wn8 jött ki. A rövid tárazási idő nekem igazán kézre áll (strv, amx 12t, amx 1375) és a fent pontatlanságát sem tapasztaltam a játékban.
    Ennek utána hatalmas csalódás volt a bc ap kilences szinten.

    A bc12t 1vs1-ben nem ellenfele más tankoknak, de nem is az ő feladata. Hanem a sebesség, az aprócska méret, a kicsi kaliber miatti jó camo és a flankelés. 170 átütés elég arra, ami ellenfélként felbukkanhat. Tier 10-ben a 3 enemy nehézvas top tierrel nem is igazán kell foglalkozni, az a saját csapattársak feladata. A tier 9-ben már jönnek szép számmal olyan tankok, akiket meg lehet észrevétlenül szurkálni. A tier 8-asok között ez a szám tovább nő.

    Ha azonban top tank, akkor kezdődik a mészárlás. Egy tárból a hatosokat elintézi, a heteseket megroppantja és a legszebb, hogy senki sem fogja tudni, hogy honnan jött az áldás.

    Papíron az értékei alapján nem gondoltam volna ilyen kis varacskos disznónak, de rendkívül kellemes csalódás lett.[/quote]
    Nem rég össze is futottunk egy csatában! Én is BC-vel voltam. Nem rajtunk múlt!
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.