Fegyverzete a 75 mm-es StuK 42 L/70, ami már ismerős lehet más német páncélvadászokról. Legfőbb előnye a hatalmas tűzgyorsaság, alapból 20 lövés percenként, ami 3 másodperces töltés időt jelent. Ez töltés gyorsítóval, BiA-val és ventilátorral egészen fel mehet 27 lövés/percre, ami 2,2 másodperces töltési időt jelent, amit érdemes minél hamarabb elérni.
Ebből adódóan az E-25 egy jó legénységgel és felszereléssel iszonyatos DPM leadására képes (3645). Ehhez még társul egy nagyon jó 1,5 másodperces célzási idő és egy 0.3-as pontosság ami lehetővé teszi, hogy hatalmas távolságokról is célba találjon, sajnos az ágyú páncélátütése csak 150 mm, átlagsebzése pedig csak 135, ami ugyan nagyon soványkának tűnhet, de tier 7-ben bőven elegendő, bár tény, hogy még a tier 6-os tankokon is a gyenge pontokra kell célozni.
A hatalmas tűzgyorsaság azonban kevés lőszerrel párosul így érdemes odafigyelni arra, hogy mikre lövünk, mivel csak 60 lőszert tudunk magunkkal vinni, amit igen hamar képes behabzsolni. A lőszer költség igen alacsony (109 kredit/lőszer), így ha esetleg mellé lövünk legalább emiatt nem kell aggódnunk. Az arany lövedékek is igen kedvező árban vannak (csupán 2.800 kredit), amire a gyenge páncélátütés miatt szükségünk is lesz és itt érkezünk el egy fájó ponthoz: szinte minden meccsen el kell lőnünk legalább 3-4 aranyat, így a csata végén a bevételünk is jócskán megcsappan.
Felépítmény
Az egyik legalacsonyabb tank a játékban, ennek köszönhetően nagyon jó camo értéke van, így igen nehéz eltalálni és a legkisebb tereptárgyak mögé is képes bebújni. Páncélzata 50/30/30 mm, ami ugyan meg van döntve minden oldalról, de gyakorlatilag nem létezőnek tekinthető. Egyedül a lövegpajzs, ami képes elpattintani néha lövéseket. Látótávolsága 360 méter, ami átlagosnak mondható, viszont rádiója 700 m-es hatótávval rendelkezik, ami ideális a nagy távolságokból való sniperkedéshez.
Felfüggesztés
Fordulási sebessége 44°/sec, ami nagyon jó és kuplung égetés képességgel 46°/sec-ig felvihető.
Motor
A motor 700 LE-s, ami a jármű egyik legjobb része, hisz 65 km/h-ra képes felgyorsítani ezt a kis járgányt normál körülmények között. Ha ebbe beleszámítjuk azt, hogy az egész tank csupán 26 tonna, máris adja magát, hogy szinte repül ezzel a motorral. Gyorsulása és hegymászó képessége kiváló, a legmeredekebb lejtőket is 40-45 km/h-val mászik felfelé, emellett végsebességét 2-3 másodperc alatt eléri.
Ajánlott játékstílus
Valahol fél úton van egy könnyű tank és egy páncélvadász között. Nem könnyű vele játszani, stílusa kissé hasonló a Hellcat-éhez. Kapunk egy nagyon gyors de papír tankot eszméletlen jó sebzési potenciállal, de sajnálatos módon gyenge páncélátütéssel. Ez mégsem jelenti azt, hogy előre kellene szaladnunk vele. Sebességünket tartogassuk inkább arra, hogy mindenhol ott legyünk, ez talán kicsit furán hangzik, de ezzel a tankkal könnyedén kivitelezhető a gyakorlatban is. Ahol látjuk, hogy a csapatnak segítségre van szüksége, gyorsan szaladjunk oda és kezdjük el "legéppuskázni" az ellenfeleket. A legfontosabb dolog ezzel a tankkal talán az, hogy mindig maradjunk távol, ne szégyelljünk elfutni, soha ne harcoljunk senkivel szemtől szemben. Amennyiben lehetőségünk van rá próbáljuk meg az ellenfél oldalát vagy hátát támadni.
Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek
Ajánlott felszerelések
Töltésgyorsító, Ventilátor, Álcaháló.
Ajánlott fogyóeszközök
Kis javítókészlet, Kis elsősegély csomag, Kézi tűzoltó készülék (esetleg ezek valamelyikét lecserélhetjük csokira, ha még nagyobb tűzgyorsaságot szeretnénk).
Ajánlott legénységi képzettségek
Parancsnoknak 6. érzék, Álcázás, majd BiA (Elit alakulat) vagy vegyes képességek mint Halálos szem és Kuplung égetés.
Átlagos bevétel
Átlagosan bruttó 40-45k kreditet hoz prémium nélkül, amit későbbiekben az befolyásol, hogy hány aranyat lőttünk el a meccsen és mivel sajnos ez gyakran megesik különösen tier 8-as meccsekben, elég nehézkes vele pénzt csinálni. A javítási költség (9.000 kredit) és a normál lőszer ára miatt nem kell aggódnunk, ezek nem sokat befolyásolnak a keresetünkön.
Előnyök és hátrányok
Előnyei
Teljesen felszerelve akár 2,2 másodperces töltési idő, nagy pontosság, magas DPM, lenyűgöző mozgékonyság és álcázó képesség.
Hátrányai
Nemlétező páncélzat, gyenge páncélátütés, tier 8-as meccsekben kénytelen vagy aranyat használni, így ezekben a meccsekben nehéz vele pénzt csinálni.
Kiknek ajánlott
Sajnos nehéz róla elfogultság nélkül beszélni... Vigyázat! Függőséget okoz! Elsősorban azoknak ajánlanám, akik szeretik a gyors tankokat, de a TD kedvelők is könnyedén összebarátkoznak vele; aki szereti a Hellcat-et annak ez kötelező darab. Dióhéjban adott egy nagyon jó scout-szerű TD a scoutokra jellemző magas MM besorolás nélkül. Szerintem a játék egyik legjobb FUN gépe, ha ebből a célból akarsz tankot venni, akkor bőven megéri az árát, viszont ha pénzt szeretnél farmolni nem ez a te tankod (vagy ne lőj arannyal).
Én eladtam. Ráadásul akkor adtam el, amikor már kivették a boltból. Hamarosan meg lehet nyerni aki nagyon szeretné. Oké, hogy tier limites és sokak szerint nagyon op, nekem valahogy nem működött a vége felé.. Pedig imádom a TD-ket és van pár féle-fajta. Kevés nagyon az átütése, normál ap lövedékkel sok esetben nagyon oda kell figyelni, hogy mire lövünk rá. Nem mondom, hogy nem az én hibám.
Pénzt jól hozta és a legénység is gyorsan fejlődik benne. Voltak vele jó köreim is de végül már egyáltalán nem szívesen mentem ki vele és bár bőven elfért volna a garázsban, már az is zavart, hogy ott van..
Érdekes, hogy a nerfelt Hellcat-nek fenntartottam egy helyet, ennek pedig nem. De kinek-mi... Én már sok jó géptől váltam meg könnyes szemekkel, ez így volt az E25-tel is, de már lassan megvannak a végleges tankok, amikkel szívesen játszom , ráadásul 30 tank a vége, ennél többet nem akarok megtartani.
Az még hozzátartozik az igazsághoz, hogy amikor megvettem nagy szerelem volt, azt gondoltam, igen ő az! De elmúlt sokkal szívesebben kigurulok egy Scorpionnal, aminek jó átütése van Tudom, hogy a dpm fontos dolog, de a kevesebb néha több
Végső gondolat ami vígasztal, hogy a benne nevelt srácok még ma is benne ülnek az egyik kedvenc gépben: a Borsigban
Nem a játékból vették ki (abban sajna ott van...) hanem csak a "boltból".
Azaz nem lehet többé megvásárolni. (Belátták hogy túl OP.... érdekes,hogy nem nerfelték ennek ellenére szénné, ahogy más esetekben tették.. csak annyit tett a WG, hogy többet nem adnak el belőle.)
Megvenni: úgy lehet, ha valahol veszel egy accot amin van ilyen. (Acc kereskedelem tiltott, de azért virágzik.)
[quote name="et_tibike"]sziasztok Azt szeretném kérdezni hogy hogyan tudom megvenni az E25-s páncélvadászt?. Nem látom a tanklistában a játékon belül.[/quote]
Szia, az E-25-öt kivették a játékból, már sehogy/sehol sem lehet megvenni. Kb. úgy szerezhető be, mint a Type 59, (CW küldetésen, valamilyen event nyereménye, vagy ha valamikor a WG úgy gondolja).
Nem tudom mi legyen a 4-ik képességük az embereimnek? BIA,álca mindenkinél,6.-ik érzék,halálos szem a parancsnoknál és a lövésznél és javítás a maradék két embernél.Kérnék egy kis segítséget,de lehetőség szerint olyan embertől akinek van E25-je, túl van már pár száz csatán vele és ha már legalább a 4-ik képesség fejlődik az már maga lenne a tökély!
Lehet itt okosakat mondani de ez akkor is egy féreg OP tank. Hunknight a szülőket ne keverjük bele pls .. Most hogy kikerült a boltból meg majd szépen úgy jár mint a Type59 és társai. Csak azt veszitek észre hogy egyre szarabb lesz vele játszani. Wg politika. Amúgy nem vagyok epic játékos de közel 30k csata után talán van némi fogalmam hogy melyik tank erős vagy gyenge ebben a játékban.
Imádom. Függőséget okozott nálam is. De akiket kilövök vele, rendszeresen odaokádják :-x hogy op tank, ehhez skill sem kell, noob, stb. stb. Ilyenkor szoktam válaszolni, hogy ha nem kell hozzá skill, akkor hogy lehet, hogy ők még nem próbálták ki... :lol: De ezekkel nagyon nem szabad foglalkozni addig, amíg: 1. Rohadt jól tejeli a creditet 2. Gyakran előfordul, hogy a saját csapatom által okozott sérülések 25-30%-át ez hozza 3. Élvezet vele a játék. Ennyi. Ja, tudom, hogy (csak) a nagy átlagot képviselem WN8/eff terén, de az a legjobb, hogy a vérpistikék (elnézést az Istvánoktól) szokták a legtöbbször ezeket az építő jellegűnek közel sem nevezhető kritikákat megfogalmazni, és oly kedvesen közölni velem... :-)
https://wot-record.com/
itt 3500 volt a ...
erre le van ...