Jelenleg

21
látogatónk van

2017. március 10. 07:04

Strv 74 - Elemzés

(71 szavazat)
50 hozzászólás

Bevezetés

Utánunk hajított páncélvadász mesterművek, ajándék lányok extrákkal, akciók, leárazások, bónuszok, konfetti, ünnepi csinnadratta! Mindenek ellenében, dacnyi büszkeséggel tartottam magam. Tukmálástól sem minden lesz kívánatosabb, nem kell nekem új nemzet, megint előröl kezdés, idő és energia tovább aprózása.

Működött is ez egészen a januári (svéd) Top of the Tree bejelentéséig. Számomra a prémium tank nélkül is gyorsított, könnyebbnek tetsző legénységképzés volt az utolsó szükséges lökés. Belevágtam, most pedig már itt vagyunk, és meglepően korán tudom biztos kézzel leírni, nem bántam meg, hogy ezt a csatát is a Wargaming nyerte.

Az örömteli kimenetel köszönhető a svéd illetékeseknek is, akik az előző évszázad közepe tájékán úgy határoztak, hogy a formabontó lánctalpas egységeiknek adnak némi mobilitást is az Strv 74 gyártósorra vivésével. 

Az út

Kedvesen elnézitek nekem, hogy a legkisebb könnyű tankokról aligha tudok valamit, viszont az ágon első közepes Lagoról már hallottam olyasmit, hogy statkozmetikusok megtestesült álma is lehet! Az ötös valószínűleg nem túl izgalmas a szintjén, de nem is okozhat komolyabb problémát eljutni vele a fejlesztett verzióinkig.

Mindössze a közepes rádióval érkezünk, amit ráadásul célszerű lehet egy darabig raktárban tartani, mivel súlytöbblete kiszorít választható felszereléseket, amíg nem fejlesztettünk a lánctalpakon. Mindenképpen az ágyú az első, ami az alapsebzést leszámítva mindenben előrelépés. Jön a lánctalp, ami a fordulási sebesség növekedése, a talajellenállás jelentős javulása mellett lehetővé teszi az új torony felszerelését is. Torony után motor, ami egy durván harminc százalékos súly/lóerő növekedést eredményez. Ezután már csak a harmadik rádió és a Leo marad.

Paraméterek

Ágyú

Helyben is vagyunk! Egészen-egészen váratlanul jól kezelhető. Szinte elhibázottnak tűnik a saját szintjéhez hasonlítani, ahol alig pár páncélvadász pontosabb csak nála. Ezeket és a nagy változások előtt álló könnyű tankokat félretéve már listavezető célzási sebességben. Vagy ha egy apró, ésszerűnek beállított csalással ötös könnyűekhez mérünk hatosok helyett, akkor elvihetünk egy újabb érmet az egész szint összességében legjobb rejtett szórásértékeivel is!

A lelkes és mindennel elkényeztetett lányok egészen döbbenetes 0,29-es szórási értékkel és 1,58 másodperces célzási idővel hálálkodnak a bő négy másodperces újratöltésünk megtámogatására. Itt még bemutatásra ritkán szoruló, legmagasabb szintű orosz közepes tankokat is udvariasan maga mögé tessékel, de akkor keressük meg végre a rossz híreket! Az átütés? A lőszer sebessége? Nem és bizony nem. A populáris hatos médiumok legalábbis nem mutatnak jobbat a 148 mm-es AP és 200 mm-es APCR kiosztásnál, a sebesség (925 és 1160 m/s) pedig ismét kiemelkedő adatnak tűnik.

A percenként kiosztható sebzés komolyan elmarad pár riválistól, de gyakorlatban nem annyira ijesztő ez a szakadék. A pontosság és az elméleti maximum mérlege ez. Milyen gyakran előforduló játékhelyzetben realizálja a Cromwell a 2166 percenkénti sebzését a mi szerény 1822 értékünkkel szembeállítva?

Sikerült találnom egy hamisítatlan rossz hírt: mindösszesen 42 lehetőségünk van sebezni az ellenfeleket. Szomorú, bár ez is inkább csak az ezüstkészletünkre lehet negatív hatással, mintsem a várható nyerési százalékunkra.

Páncélzat

Az ágyú megismerése után villámsebesen bele kell fognunk a kiegyensúlyozásba! Kezdjünk tizenöt fok csőlehajlással.

Haló? 

Ugyan a torony kialakítása miatt észben kell tartanunk, hogy fokozatosan átnézve valami felett hamarabb tudnak rálőni a kibukkanó buksinkra mint mi célra tartani, de szerintem visszatérhetnénk inkább oda, hogy tizenötös darab fok!

Alap látótávunk átlagos 360 méter, ami éppen elég ahhoz, hogy optimálishoz közeli (első képen is látható) felszereltséggel lehetséges átlépni a 445 méteres lépcsőt. Nagy torony, nehézkesen is fordul (37,5°/mp). Csak a Skoda mutat ilyen komótosságot, messze lemaradva a brit vagy orosz (kb. 50°-os) tempótól. A test forgása pedig 34°, amivel ismét csak a rozsdás cseh csónakkal evezhetünk egy csoportban.

Mikor ránézünk erre a minimum sajátos formára, akkor kiemelkedő álcázásra sem számítunk. Közelebbről megvizsgálva hamar azt a felfedezést tehetjük, hogy mozdulatlan helyzetben elmarad a riválisaitól, de egyébként nincs releváns hátrányban.

Bevallom, elég sokáig rá sem néztem a páncél modelljére. Ugyan a semmin mit lehet nézni? Később mégis elégszer hozta a mágikus pattanókat ahhoz, hogy turpisság (a ciklámen rész a képen) után keressek. Van itt nekünk mindenféle mókás alakban 30-50 mm páncél a testen és 25 mm a tornyon. Ez pedig azt fogja jelenteni, hogy még a tetőről is automatikusan pattanhatnak 76-os kalibernél kisebb ágyúkból érkező szűk szöget találó lőszerek. Ezen a szinten ez könnyű tankoknál általános, aztán ott a híres orosz meggymagozó (57mm Zis-4), vagy akár az ellenfél sorait szinte mindig erősítő közepesek, mint a Cromwell vagy éppen a visszabiccentő Strv 74.

További fogás a szalmaszálon, hogy magasságunk mellett legalább karcsúak is vagyunk, ami jól jöhet egy-egy szolid fedezék közelében történő navigáláskor.

Modulérzékenységről beszélni problematikus lehet mindössze 150-200 kör tapasztalatával, de ennyi alapján azt tudom elmondani, hogy ritkán szerettem volna újratöltődő javító és gyógyító csomagokat. Nem ragadt meg emlékeim között legrosszabbkor jövő égés sem.

Motor, sebesség

Itt már tényleg, igazán fordul a kocka.

Lássuk be mégis, valahol fordulnia kell. Arányaiban pedig egyáltalán nem tűnik ez unfairnek vagy igazságtalannak. Rövidesen visszatérek ide.

Ajánlott játékstílus

Ezzel az ágyúval, ha csak sunyi mesterlövészként, pozíciókat váltogatva, de mindig biztonságos távolságból próbálnánk pufogtatni, akkor sem feltétlen lennénk a csapatunk hátrányára. Lesz is az a játékhelyzet, felállás, szituáció, amikor ez egy ésszerű stratégia, de ezzel éppen csak belekezdtünk az Strv 74 kiaknázásába.

Emlékszünk még arra, hogy tizenötös? Ohhohó, bosszantja ám az ellenfelet! Átlagosnál is feltűnően gyakoribb, hogy egy-egy bevitt találat után lenyűgöző elszántsággal kezd el fixálni az áldozatunk. Megtalálta a kihívást a tornyunk eltalálásában! Ezeknek a helyzeteknek egészen aránytalan sebzéscserék lehetnek a kimenetelei. Gyakoroljatok, próbálkozzatok egy-két rossz vagy balszerencsés tapasztalat ellenére is! (Ne felejtsétek el azt sem, hogy itt még a közép-tier többnyire pontatlanabb ágyúi ellen is lehet feszegetni a határokat.)

Elméletben úgy profi a kukucskálás, a peek-a-boo, hogy még az egyenes vonalon előre mozdulás előtt időt hagytok a célkör szűkülésének, de annyira kezes az ágyú, hogy itt simán csak a lehető leggyakrabban tüzelés van prioritásban.

Visszatérve a mobilitásra, eltalálták. Többel túl erős, kevesebbel túl korlátolt lenne a tank. Úgy képzelem, éppen elégséges. Nem éreztem, hogy nem érek oda játék elején fontos pozíciókba, hogy ne tudnék elégszer célpontokat mutatni a társaimnak, hogy nem lenne időm pozíciót váltani (annyira azért nem nagyok ezek a pályák). Ismétlődő hiányérzet a játékvégi megmaradt sebzésért rohanáskor jelentkezett, amikor már mindenki bátor mozogni.

Igaz ami mindig igaz, a saját szintünkön lezajló csatákban kevesebb aggodalommal dugjuk ki a fejünket, hamarabb vállalunk valószínű életpontvesztést vagy akár izolált közelharcot, mint a nagyfiúk között; de idáig elérve, remélem sikerült abból átadnom valamit, hogy ebben a tankban ülve, alapvetően semmi nem tesz minket egy nem talpraesett közepes harckocsivá. Igyekezzük kihasználni. Dinamikus, alkalmazkodó, gondolkodó játék.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Töltésgyorsító
  • Fokozott szellőzés
  • Optika

Nincsen stabilizátor, nincs is rá szükségünk, örülhetünk viszont a "szabadon választható" szellőzésnek. Gyenge legénységgel  szóba kerülhet a Teleszkóp, de jobb elkerülni, nem illik hozzá.

Ajánlott fogyóeszközök

  • Kis javítókészlet
  • Kis elsősegélycsomag
  • Pótellátmány - Ez az ajánlatom elsősorban a sebzés/perc és látótáv növekedése miatt. A költségesség kérdését mindenki magával egyeztesse le.

Ajánlott legénységi képzettségek

Az első képen látható elképzeléshez képest utólag a pontosság növelőket nem venném ki ennyire korán ehhez a tankhoz, mivel alacsony értékeken faragnak relatíve keveset és szükségtelent. Álcázás és Javítás után is előbb Halálos szem és Sima Utazás lenne a választásom.

Álcázást általában előnyben részesítem, különösen alacsonyabb szintű tankoknál, mivel itt még jóval sűrűbben dönthetünk el meccseket önmagában a pályák és játékmechanizmusok ismeretének kihasználásával. Ezzel együtt, nem tartom tragikusnak, ha a nehezekhez igyekezvén kihagyjátok azt a sort.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • Kivételes ágyúkezelhetőség
  • Egyedülálló csőlehajlás
  • Élvonalbeli lőszersebesség
  • Elfogadható kezdeti grind

Hátrányai

  • Kevés lőszer
  • Átlag alatti sebzés/perc
  • Ráérős sebesség és toronyforgás

Kiknek ajánlott

Egyszerűen csak: merem ajánlani! Fantasztikusan kényelmes ágyú, kizárólag az alfája árulkodik a szintjéről. A fában a jó előre kinézett nehéz tankhoz rohanás esetén is szüneteltetném a szabad tapasztalati pontok költését, Leo-hoz érve már mindjárt a moduloknál jó haszna lesz. 

A dombos területek otthonossága, a nagy távolságokban is pontos ágyú kényelme mellett közelebb érő rosszfiúk ellen is van mivel dolgozni. Nehezemre esik elképzelni, hogy sok játékosnak okozna komolyabb problémát vagy nyűgöt a vele való játék. Nagyszerű tanulótanknak is tartom a páncél nélküli világgal történő ismerkedéshez.

Kiváló, komfortos, kerek hatos medium tank.

Videó

Ez semmiképpen sem a legügyesebb játék, nem is egy 3.000 sebzéses, medálos, ezen a szinten nem ritkán single player, céllövölde jellegű visszajátszás, de úgy találtam, hogy ez egy olyan Ace meccs, ahol rövid idő alatt több minden is megmutatkozik a tank előnyeiből.

De hátrányaiból is. Látványosan megjárom a toronnyal mikor elszámolom a Jgpz csőlehajlását. Ebben a még összeszokási időszakban fel sem tűnik egy lövésre, hogy meglepő módon nincs a többi tankhoz képest felfelé is végtelen kiteríthetősége (igazából pont csak annyi, mint lefelé: 15°). További fontos tanulság, hogy az álca törése okán levegőbe lövés előtt gondosan töltsétek be a prémium lőszert. Jobban működik.


Az elemzést írta: straubbazsi

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:05

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    YelloWarrior
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Angelus1991ster"]Most sem vagyok képes elfogadni azt, hogy miért kell a lőszerjavadalmazással szívózni, egy olyan játékban ahol a tank moduljai 7-12 mp alatt kicsit javulhatnak.[/quote]

    Én még sose éreztem egy tanknál hogy kevés lenne a lőszer...talán mert egy 5 perces csatában ki sem tudok osztani annyi sebzést mint egy profibb játékos, így nem fogy el...nem tudom.
    Mindenesetre nem látom az összefüggést a modul/legénység javítás és a lőszerkészlet között....szerintem nincs benne logikai hiba.

    [quote name="Ace of spades"]
    Tegyük hozzá, hogy logika sincs abban, hogy mely tankba mennyi lőszer fér el. A 13 tonnás AMX 13-90-be 32 darab 90mm-es lőszer, míg a kb. 53 tonnás T57 Heavy-be 36 darab 100-as lőszer.[/quote]

    A küzdőtér belső kialakítása simán magyarázhatja ezt.....egy nagy dög tanknak is lehet kis tornya, vagy relatíve kevés hely a nagy ágyú vagy a belső modulok elhelyezése, mérete miatt stb........bár nem tudom a wg mennyire veszi ezt figyelembe vagy végzett e ebbe az irányba egyáltalán kutatást, felmérést.
    Lehet hogy tényleg csak random döntik el

    Úgy olvastam hogy a mai tankoknál is azért nem álltak át a 150 mm lőszerre, mert annyi plusz tűzerőt és előnyt nem ad mint amennyivel kevesebbet lehet bemálházni a nagyobb mérete miatt, a súly sem elhanyagolható szempont, sokszor ma is kézzel töltenek újra....
    Pedig ugye a mai nagy páncélosok azért marha nagyok tudnak lenni...M1 Abramsakről meg hasonlókról beszélünk.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Ace of spades
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Jacktor"][quote name="Ace of spades"]Tegyük hozzá, hogy logika sincs abban, hogy mely tankba mennyi lőszer fér el. A 13 tonnás AMX 13-90-be 32 darab 90mm-es lőszer, míg a kb. 53 tonnás T57 Heavy-be 36 darab 100-as lőszer.[/quote]
    ..
    Ez is csak egy balansz paraméter, mint pl. a talajellenállás is.[/quote]
    Tisztában vagyok vele, csak ennek tükrében megmosolyogtató, amikor a történethűséggel érvelnek (pl. mikor lusták voltak új tankot kitalálni, és eladták a svéd centuriont vagy a 40. IS3 változatot). Egyébként elég unfair szerintem ez a fajta balansz, mivel értelmes módon csak akkor fogyasztja ki az ember a lőszert, mikor nagyon nagy meccset menne, olyankor viszont elég elkedvetlenítő, hogy azért nem tudsz maradandót alakítani, mert kifogytál.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Ba_nshee
    • Kiképző
    · 7 éve
    @Ace of spades
    :thx1:
    Olvastam a leós dühöngéseid, elég életszerűnek tűntek, talán ezért sem sietek az elkezdésével .


    @Toydolls2
    A szavazásra gondolsz? Szerintem csak furcsán csillan a fény a csillag sarkában! :-*

    @Jacktor
    Neked tényleg csempésztek valamit a mai kávédba.

    (Egyébként teljesen megbabonázott a kép.
    Zseni!)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    YelloWarrior
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="straubbazsi"]Ha engem kérdezel, ez a szám még igen messze van attól, hogy ne legyen akár jelentős részt variancia dolga.....
    Másrészt, sajnos korai tapasztalatok könnyedén rányomhatják a bélyeget a tankjainkra (is). Én például egy rossznak semmiképp sem tekinthető T-54 első pártucat meccsén voltunk igen rossz viszonyban. Idő kellett, hogy azután igazán megkedveljem . [/quote]

    Valószínűleg igazad van.
    A kezdeti pár rossz kör után, meg hogy nem éreztem rá elsőre a tankra, mivel valószínüleg nem ennek a játékstílusa áll hozzám közel, már én magam is gerjeszthettem a rossz statokat a rossz szájízemmel
    Az utóbbi időben amúgy is sok régi tankomat visszavettem mert érzek bennük potenciált meg mert azóta fejlődtem én is...és sokszor jönnek a jó eredmények.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Ace of spades
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Angelus1991ster"][quote name="Ace of spades"]
    Tegyük hozzá, hogy logika sincs abban, hogy mely tankba mennyi lőszer fér el. A 13 tonnás AMX 13-90-be 32 darab 90mm-es lőszer, míg a kb. 53 tonnás T57 Heavy-be 36 darab 100-as lőszer.[/quote]
    OFF: kíváncsi vagyok, hogy a fejlesztők számolnak-e azzal, hogy a tankok géppuska lőszer tároló dobozait kivonva, mennyivel növelhető a tank ágyú lőszerkészlete.
    OFF vége
    [/quote]
    Attól, hogy a géppuskát funkcionálisan nem használhatod játékban, szerintem nem úgy kívánták lemodellezni a tankot, hogy eleve ki van szerelve a lőszertartó doboza Dísznek még a légelhárító fegyverzet is ott virít sok tankon (vagy a japán hehezeken a kisebb ágyúk).
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Jacktor
    • Admin
    · 7 éve
    [quote name="Ace of spades"]Tegyük hozzá, hogy logika sincs abban, hogy mely tankba mennyi lőszer fér el. A 13 tonnás AMX 13-90-be 32 darab 90mm-es lőszer, míg a kb. 53 tonnás T57 Heavy-be 36 darab 100-as lőszer.[/quote]
    [img]http://gifyu.com/images/magicb41e5.gif[/img]
    Ez is csak egy balansz paraméter, mint pl. a talajellenállás is.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Angelus1991ster
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Ace of spades"]
    Tegyük hozzá, hogy logika sincs abban, hogy mely tankba mennyi lőszer fér el. A 13 tonnás AMX 13-90-be 32 darab 90mm-es lőszer, míg a kb. 53 tonnás T57 Heavy-be 36 darab 100-as lőszer.[/quote]
    OFF: kíváncsi vagyok, hogy a fejlesztők számolnak-e azzal, hogy a tankok géppuska lőszer tároló dobozait kivonva, mennyivel növelhető a tank ágyú lőszerkészlete.
    OFF vége

    Strv 74 összeségében az AC 4 Experimental svéd megfelelője. Kicsit szőkébb, kicsit halványabb de a svédeké.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Ace of spades
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Angelus1991ster"]"Sikerült találnom egy hamisítatlan rossz hírt: mindösszesen 42 lehetőségünk van sebezni az ellenfeleket. "
    "Hátrányai
    •Kevés lőszer"
    Svéd ág jó része szenved ettől a problémától. :sad:
    OFF:
    Most sem vagyok képes elfogadni azt, hogy miért kell a lőszerjavadalmazással szívózni, egy olyan játékban ahol a tank moduljai 7-12 mp alatt kicsit javulhatnak (vagy egy kattintással újra 100%-osak lehetnek), továbbá a sérült legénységi tagot/tagokat több hónapos lábazodások helyett egy kattintással meglehet gyógyítani (hamarosan ez a 10-15 perces csataidőtartam alatt 60-90 mp-ént újra sújra megtehetjük).
    Egyszerű lenne megoldani a problémát:
    -6 év után egy új fogyóeszközt kell behozni: "Plus ammo" néven
    -vagy 25-50 %-ig a lőszerkészletet feltöltő (x ezer kreditért) pontokat elhelyezni a pályák különböző pontjaira vagy a Fő bázis pontokra. Pár mp-es tartózkodás után meg is történe az utánpótlás feltankolása (pont úgy ahogy a Dühöngő módban a javítás/gyógyítás is megtörtént, viszont ez a lőszer utánpótlás tankolás csak egyszer lenne elérhető a csata időtartama alatt.).

    Rinya vége.[/quote]
    Tegyük hozzá, hogy logika sincs abban, hogy mely tankba mennyi lőszer fér el. A 13 tonnás AMX 13-90-be 32 darab 90mm-es lőszer, míg a kb. 53 tonnás T57 Heavy-be 36 darab 100-as lőszer.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    bicskeiz
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Angelus1991ster"]"Sikerült találnom egy hamisítatlan rossz hírt: mindösszesen 42 lehetőségünk van sebezni az ellenfeleket. "
    "Hátrányai
    •Kevés lőszer"
    Svéd ág jó része szenved ettől a problémától. :sad:
    OFF:
    Most sem vagyok képes elfogadni azt, hogy miért kell a lőszerjavadalmazással szívózni, egy olyan játékban ahol a tank moduljai 7-12 mp alatt kicsit javulhatnak (vagy egy kattintással újra 100%-osak lehetnek), továbbá a sérült legénységi tagot/tagokat több hónapos lábazodások helyett egy kattintással meglehet gyógyítani (hamarosan ez a 10-15 perces csataidőtartam alatt 60-90 mp-ént újra sújra megtehetjük).
    Egyszerű lenne megoldani a problémát:
    -6 év után egy új fogyóeszközt kell behozni: "Plus ammo" néven
    -vagy 25-50 %-ig a lőszerkészletet feltöltő (x ezer kreditért) pontokat elhelyezni a pályák különböző pontjaira vagy a Fő bázis pontokra. Pár mp-es tartózkodás után meg is történe az utánpótlás feltankolása (pont úgy ahogy a Dühöngő módban a javítás/gyógyítás is megtörtént, viszont ez a lőszer utánpótlás tankolás csak egyszer lenne elérhető a csata időtartama alatt.).

    Rinya vége.[/quote]

    Jogos!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Angelus1991ster
    • Tankos
    · 7 éve
    "Sikerült találnom egy hamisítatlan rossz hírt: mindösszesen 42 lehetőségünk van sebezni az ellenfeleket. "
    "Hátrányai
    •Kevés lőszer"
    Svéd ág jó része szenved ettől a problémától. :sad:
    OFF:
    Most sem vagyok képes elfogadni azt, hogy miért kell a lőszerjavadalmazással szívózni, egy olyan játékban ahol a tank moduljai 7-12 mp alatt kicsit javulhatnak (vagy egy kattintással újra 100%-osak lehetnek), továbbá a sérült legénységi tagot/tagokat több hónapos lábazodások helyett egy kattintással meglehet gyógyítani (hamarosan ez a 10-15 perces csataidőtartam alatt 60-90 mp-ént újra sújra megtehetjük).
    Egyszerű lenne megoldani a problémát:
    -6 év után egy új fogyóeszközt kell behozni: "Plus ammo" néven
    -vagy 25-50 %-ig a lőszerkészletet feltöltő (x ezer kreditért) pontokat elhelyezni a pályák különböző pontjaira vagy a Fő bázis pontokra. Pár mp-es tartózkodás után meg is történe az utánpótlás feltankolása (pont úgy ahogy a Dühöngő módban a javítás/gyógyítás is megtörtént, viszont ez a lőszer utánpótlás tankolás csak egyszer lenne elérhető a csata időtartama alatt.).

    Rinya vége.

Legfrissebbek a szerzőtől: Straub Balázs

© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.