Jelenleg

19
látogatónk van

2016. november 15. 08:14

IS-2 - Elemzés

(28 szavazat)
43 hozzászólás

Bevezető

A legendás Tigris-pusztítónak épült szovjet nehézpáncélos kínai köntösben. 1950 elején Sztálin bá’ adott néhány darabot ajándékba Mao elvtárs kommunista Néphadseregének, hogy segítsen Kínát is megerősíteni az eljövendő „Világforradalomhoz” (világhódítás). A járművek részt vettek a Koreai-háborúban, segítve Kim-Ir-Szen Észak-Koreáját. Egészen az ’50-es évek végéig rendszerben maradtak a Kínai Néphadseregben.

Paraméterek

Ágyú

Itt semmi komoly új dologgal nem kell számolni. Az összes ágyú ami felpakolható rá, teljesen ugyan az, amit az orosz társa használ, kivéve a 85 mm-eseket, mert ezek a kínai verzión nem találhatóak meg. Előbbi igaz a jármű többi moduljára is, így az orosz testvérével lesz majd összehasonlítva, hogy miben különböznek egyáltalán.

Az alap ágyúnk a 100 mm-es 44-100JT típus. Ez érezhetően az orosz D10T löveg kínai verziója. A sebzési és a páncélátütési értékeket leszámítva mindenben gyengébb mint az eredeti:

  Szovjet D10T Kínai 44-100JT
Töltési idő 7,6 mp 9,3 mp
Tűzgyorsaság 7,89 lövés/perc 6,45 lövés/perc
DPM 1973 1613
Célzási idő 2,7 mp 2,9 mp
Pontosság 0,38 m/100m 0,42 m/100m

Töltésgyorsító és ventilátor kombóval már 7,85 mp-es újratöltéssel bírunk, ami 1911 DPM-et biztosít, a pontosság 0,39-re, a célzási idő pedig 2,72-re javul. BiA skillel és pótellátmánnyal a töltést 7,36-ra lehet maximum lenyomni, így 2038 DPM préselhető ki belőle, 0,37-es pontosság és 2,55 mp-es célzás mellett. Sajnálatos, hogy a D10T ugyanezekkel a felszerelésekkel és képességekkel még mindig sokkal jobbat produkál (2493 DPM, 0,33-as pontosság, 2,37-es célzás). 

Az alkalmazott lőszereink AP, APCR és HE, 175/235/61 mm-es átütésekkel, valamint 250/250/330-as alfákkal. Nem lenyűgöző értékek, de még használhatóak az első csatákban, miután a járművet megszereztük. Jómagam is az első vagy a második csatámban ezzel a löveggel szereztem az első Nagy kaliberemet erre a járműre. Lehet rá építeni, de nem túl hosszú távra.

Az orosz IS-hez hasonlóan a fő löveg a 122 mm-es D-25T. Különbség szinte alig van. Amikben egyeznek: 

  1. Alfa sebzés: 390/390/530 hp
  2. Tűzgyorsaság és újratöltés: 4,88 lövés/perc és 12,30 mp
  3. Célzási idő és pontosság 100 méteren: 3,4 mp és 0,46 méter
  4. DPM: 1902 hp/perc

Töltésgyorsítóval és szellőzéssel a pontosságunk 0,43-ra, a célzás 3,19-re, a töltés 10,38-ra, a DPM pedig 2254-re módosul. Ezek BiA képességgel 0,42 m/3,12 mp/10,16 mp/2304 hp-ra turbózhatóak. Ha sok a kreditünk, akkor pedig pótellátmánnyal 0,4/2,99/9,73/2404-ig tudjuk kimaxolni az értékeket. Erősen ajánlott még célzásgyorsítót is felszerelni rá.

Ugyan úgy 28 db skúló pakolható a járműbe, az én elosztásom 20/4/4. Még egyszer sem fogytam ki teljesen a munícióból, be lehet azért osztani.

Amiben különböznek:

Nos, egyedül a prémium lőszer között van lényeges különbség. A kínai HEAT-et használ, az orosz pedig APCR-t. Az előző 250 mm-t képes áttörni szemben az utóbbi 217 mm-ével, ezenkívül nem veszít az átütési erejéből, bármilyen távra is lövünk vele. Sajnos azonban lassabb a maga 640 m/s-ával, hisz az orosz 975 m/s-ot tud. Valamint mivel HEAT, a rétegelt illetve az üreges páncélok simán megeszik.

Lövegkitérítésben az orosz egy fokkal jobb csak: -6°/+25°, míg a kínaié -5°/20°. Ezen kívül a sima IS mozgás valamint toronyforgatás közben kicsivel jobban tartja a pontosságot (csupán 0,02-dal). Egyértelműen közelharcban, maximum közepes távolságon lehet vele osztani Mao elvtárs áldásait.

Ezekkel az értékekkel tier 7-ben és az alatt jól lehet aratni, papír célpontok ellen a HE lőszer brutális mészárlásra képes. Egy szinttel feljebb viszont már óvatosabbnak kell lenni, de ha ügyesek és okosak vagyunk, akkor a 175-ös átütéssel is tudunk kezdeni valamit. Tier 9-ben viszont jön a cumi ezerrel. Itt is lehet a sima AP lőszerrel játszani, de itt már szükséges a HEAT, ha például szembe kerülünk egy E 75-tel vagy egy M103-mal. Vigyázzunk mire és hova lövünk vele, ismerve gyengeségeit.

Torony

Ugyanaz a 100/90/90 mm-es páncélzat, 28°/mp forgási sebesség és 350 méteres látótáv. A gyenge pontjaik a lövegpajzson és a kupolán ugyanúgy megtalálhatóak. Az IS-2-n a kupola kicsit jobban páncélozott, de nem sokkal, így is szépen belőhető. A kupolában található a parancsnok, aki el is halálozik ha találat éri, és ez gyakran megesik.

Baloldalon található a lövész, jobb oldalt pedig a töltő. Nem gyakran halálozó személyek, ha viszont balszerencséd van és mindkettő (f)elszáll, az szívás. A hátsó részben van az egyik lőszerrekesz, ami gyakran borul ha bekap egy skúlót.

Felépítmény

Az orosz szemből vastagabb bőrű, mint kínai társa. A sima IS 120/90/60 mm-es értékekkel operál, távol-keleti tesója pedig 100/90/60 mm-rel. Azonban mindkettőnél a sofőr helye a legsebezhetőbb.

Külsőleg az IS-2 oldalai jobban lekerekítettek szemből nézve, így nagyobb eséllyel pattint, leginkább ferdén beállítva. Jobb oldalt van a második lőszerrekesz, ami megint csak szeret sebződni (vagy robbanni!) ha találatot kap, tehát ezt a rész takarni kell. Ha sarok mögüli kitolatósat játszunk, akkor inkább csak a bal oldalt alkalmazzuk erre.

A jármű fejlesztett toronnyal 1280 hp-val bír, az orosz IS csak 1230-cal. Nem nagy különbség, de húzós esetekben jól jön az a plusz 50 hp, tapasztalatból mondom.

Rammolásban el lehet vele szórakozni az artyk és könnyű tankok ellen. A páncélzottabb járművekkkel - különösen a japán heavykkel - való ütközést viszont kerüljük, mert nagyon ráfázhatunk.

Felfüggesztés

Az alap felfüggesztés forgása 36° másodpercenként. Nem rossz, de ami fontosabb, hogy az összes modul felrakható rá - akárcsak a moszkvai típuson -, tehát az erősebb felfüggesztést a fejlesztés legvégére hagyhatjuk. A második alváz már 38°/mp értékkel bír, ami 3°-kal jobb mint az orosz IS top alváza. Ezzel és a toronyforgással viszonylag könnyen követhetjük a minket flankelő, megkerülő ellent.

A lánctalp, akárcsak az orosz verzió, nagyon szívós, ha meglövik, az esetek 90%-ban csak sárgára lövik. Talajellenállási értékei megint csak jobbak testvérénél: 1,00/1,10/2,20. Puha talajt azonban ő sem szereti igazán, tehát azt kerüljük.

Motor

Egy 12150LS féle dízel motor, amely 580 pacit tud kiadni magából, 12,67 LE/tonna fajlagos teljesítményt biztosítva. Na itt az orosz erősebb, mivel ott már az alap motor is 600 LE-s, a fejlesztett pedig 700.

Ám sebesség terén a pekingi elvtárs megelőzi a maga 37 kilóméterével óránként, míg az előbbi 34-gyel tud csak haladni. Gyorsan eléri a max sebességet és tartja is, de dombra felfelé természetesen visszaesik kb. 10-15 km/h közé.

Tolatni mindkettő 14-gyel tud. 12% esély van a gyulladásra és ez a gyakorlatban tartja is magát, nagyon ritkán gyullad ki. Az üzemanyagtartály is csak sárgára sebződik az esetek 99,9%-ában, ezért nem érdemes automata tűzoltót felpakolni, elég neki a kézi poroltó.

Fejlesztési sorrend

Említettem, hogy az alap alváz szinte mindent elbír, ezért az erősebb verziót hagyhatjuk későbbre. Az ágyúkat ajánlom elsőnek fejleszteni, velük együtt a motorokat a mozgékonyságért, utána torony, alváz és végül rádiók.

Ajánlott játékstílus

Egy viszonylag mozgékony, brutális tűzerejű, ám alacsony tűzgyorsaságú és közepes páncélzatú harckocsi. Mivel heavy, a nagy pofonosztások főhőse.

Tier 7-ben érdemes vele az élen haladni a többiekkel és aprítani az ellent. Mivel lassú az újratöltése, akkor hajts ki és célozz, amikor a célpont ellőtte magát, vagy nem rád figyel. Beadjuk neki a 390-es pofont, majd tolatás vissza és töltés, míg a többiek lefoglalják.

A sarok mögüli ki-betolatós lövöldözés is jól működik vele. Az 1v1-et csak ésszel. Az egy szinttel lentebb lévő heavyk ellen nincs probléma, egy T29 vagy IS ellen azonban nem biztos a győzelem, még egy Tigris I is megtudja leckéztetni ha úgy alakul. Lesből, hirtelen támadva a legjobb taktika.

Tier 8-ban már egy sorral hátrébb kell maradni. Előre engedni a jobb páncélzatú társakat és mögülük "csipegetni". Mivel elég mozgékonyak vagyunk, egy flankelésbe is belevághatunk a medekkel ha úgy alakul.

Kilencesek ellen pedig a nagyon távolságtartó vagy trükközős játék alkalmas. Hátul maradni vagy hátbakerülni az ellent. Itt nagyon figyelni kell a gyengepontokra, és itt már képbejön a HEAT lőszer is. A táras vagy nagy tűzgyorsaságú tankokkal vigyázzatok (AMX-ek, Cromwell), mert imádják lerohanni, leginkább amikor egyedül van.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Töltésgyorsító 
  • Ventilátor
  • Célzásgyorsító

Ajánlott fogyóeszközök

  • Kis javítókészlet
  • Kis elsősegélykészlet (habár előfordul hogy egyszerre két ember is kiesik, és akkor nagy szívás van, de nem gyakori)
  • Kis tűzoltó vagy pótellátmány

Ajánlott legénységi képzettségek

  • Parancsnok: 6. érzék + BiA + Javítás
  • Vezető: Javítás + BiA + Irányított ütközés vagy sima utazás
  • Lövész: Javítás + BiA + Biztos kéz
  • Töltő: Javítás + BiA + Biztonságos elhelyezés

Bevétel

Mint a tier 7-es járművek jórészénél, ez a tank sem igazán a pénz farmolásra lett kitalálva, inkább fun-olásra. A vBaddict.net is megerősíti ezt, ahol az IS-2 elég negatív számokat produkál. Én is tapasztalom, leginkább amikor 9-esek ellen megyek és a sok nemtaláló/nemátütő találat mellett aranyat is kell használni. Ez azonban nyilván nem mindig van így. Ha megtanulsz vele helyesen játszani, akkor azért hoz némi lét a házhoz. Olyan 5-7000 ezer között teljesít ha megvan a 2000 körüli sebzés, de ennél is több sebzéssel 15-20000 között is kereshetünk vele.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • Elégséges mennyiségű HP
  • Erős, nagy sebzésű ágyú
  • Viszonylag jó páncél
  • Jó mozgékonyság
  • Alacsony gyulladási esély
  • Hatalmas fun factor

Hátrányai

  • Lassú tűzgyorsaság
  • Érzékeny torony
  • Lőszerrekesz gyakori sérülése
  • HEAT prémium lőszer
  • Nem hoz túl sok kreditet

Kiknek ajánlott

Azoknak ajánlom, akik már az eredeti orosz IS-t is szeretik vagy csak úgy általában az orosz heavyket és stílusukat. Ezenkívül persze mindenki másnak is. Nem kredtigyár, de nem is arra való. Jó jármű és amint mondtam, élmény vele játszani. Gyakorlott kezekben igazi halálosztó tud lenni, de kezdőknek sem okoz nagy kihívást. Kezes kis gép.

Videó


Az elemzést írta: MegaPanzerTiger

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:04

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Nortonor
    • Kiképző
    • Tank elemző
    · 7 éve
    Mondjuk ha az M5A1 tényleg "jó" akkor addig simán kihúzom az ágat, veszek melléjük egy Type 64-et és így ha nem is képzem át a legényeket akkor is 80%-osan teljesítenek a stock 75% helyett. Aztán a két medet (a Type T-34 épp a gundep miatt, a Type 58 pedig az ágyú miatt nem tetszik) 98 ezer free xp-ből le is lehet tudni, annyi meg már lehet Karácsonyra meglesz aztán parkol az IS-2 a fa alá.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    CrawlingChaos
    • Tankos
    · 7 éve
    Az M5A1 stuart-ot szeretném megvédeni, egy takaros kis platform. A Ke-Ho-t sokan istenítik, az M5A1 nagyon hasonló tank, annyi a hátulütője, hogy scout mm-et kap, és így Tier7-ben is körözget, cserébe gyorsabb, nagyobb látótávot kap. Én meg is tartottam és kötelességtudóan leszorzózgattam, amíg ki nem húztam az 59-16-ot, így azt már nem annyira kutyaütő legénységgel indítottam.
    A Type T-34 és a T-34 közötti különbségeket nagyítóval kell keresni, egyedül a csőlehajlás említésre méltó (8 fok vs 5 az orosz javára). A Type 58-val annyi a baj, hogy nem kapja meg az orosz top 85 mm-es lövegét, így hiába van egy nagyon jó DPM-je, gyengébb átütéssel ebből bukik az ember az időről-időre becsúszó lepattanók miatt.
    Megértem, ha valaki meg akarja spórolni , de ha a melósabb utat választja az ember, akkor mire az "igazi" kínai (másolat) könnyű és közepes tankokhoz jut, addigra már van egy-egy tanonc legénysége.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    YelloWarrior
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Nortonor"]A minap kiszámoltam: 125 ezer free xp-be kerül ennél a tanknál kezdeni az ágat (semmi kedvem lightokkal ill. Type 58-cal szórakozni). A 113 viszont nagyon kívánatos, úgyhogy előbb utóbb muszáj lesz elkezdenem.

    Amúgy elég érdekes, hogy már az orosz IS-2 és az IS is HD modellel rohangál, erre meg még mindig nem készítették el, pedig nincs sok különbség.[/quote]

    A lightok tényleg vackok, de főleg azért mert ugye alsó tier....
    A T-34 és Type 58 viszont szerintem nem rossz...nem olyan jók mint a ruszki mintáik, de simán játszhatók....mondjuk az IS-2-t és a T-34-1-et is kihúzni halál volt nekem is de csak mert már untam...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    thompyka
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Nortonor"]A minap kiszámoltam: 125 ezer free xp-be kerül ennél a tanknál kezdeni az ágat (semmi kedvem lightokkal ill. Type 58-cal szórakozni). A 113 viszont nagyon kívánatos, úgyhogy előbb utóbb muszáj lesz elkezdenem.

    Amúgy elég érdekes, hogy már az orosz IS-2 és az IS is HD modellel rohangál, erre meg még mindig nem készítették el, pedig nincs sok különbség.[/quote]


    A type t-34 egészen jó tank, a type 58 meg kihúzható shban, így spórolhatsz egy rakat freexpt a modulokra, amiből van jó sok...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Nortonor
    • Kiképző
    • Tank elemző
    · 7 éve
    A minap kiszámoltam: 125 ezer free xp-be kerül ennél a tanknál kezdeni az ágat (semmi kedvem lightokkal ill. Type 58-cal szórakozni). A 113 viszont nagyon kívánatos, úgyhogy előbb utóbb muszáj lesz elkezdenem.

    Amúgy elég érdekes, hogy már az orosz IS-2 és az IS is HD modellel rohangál, erre meg még mindig nem készítették el, pedig nincs sok különbség.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    CrawlingChaos
    • Tankos
    · 7 éve
    Nagyjából ugyanaz a két tank, a prémium orosz változat egy fokkal jobb csőlehajlást kap, erősebb a testpáncélzata és valamivel jobb a LE/t aránya.
    Szubjektív dolgokba ne menjünk bele, maradjunk annyiba, hogy nekem nagyon tetszik mindkét tank. Nem olyan bolondbiztos, mint T-29, nem olyan troll, mint egy O-Ni. Nekem ezek a tankok (IS, IS2) a heavydium kategóriába esnek. Ha túl keménynek igérkezik a nehéz oldal, sokszor kell olyan döntést hozni, ami kilóg a szokásos "hová szoktak a nehéz tankok menni ezen a pályán?" típusú kérdéskörből.
    Persze ha olyan játékstílust erőltet az ember, ami próbálna a páncélzatára hagyatkozni, aztán azt tapasztalja, hogy minden beüti, akkor 10 meccs után el kezded fényesíteni a wakizashi-t. Hasonlóképpen ha nagyon távol maradsz a történésektől, és már-már sniperként akarod használni, akkor valószínűleg hajtépés lesz a vége. Ha kiszaladsz a fedezékből 3 TD elé, akkor gyors garázsmenet és klaviatúra- és egércsere várható, ilyesmit csak Black Friday napok előtt érdemes megjátszani.
    Szerintem ez tipikusan az a tank (testvérkéivel egyetemben), ami nagyjából ugyanannyi ember számára okoz siralmas élményeket, mint izgalmas, gondolkodós, "melós" élvezetet.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    · 7 éve
    Ha olyan, mint a prém IS2, és tudtommal ugyanaz gyakorlatilag, akkor siralmas lehet vele a játék...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    CrawlingChaos
    • Tankos
    · 7 éve
    Persze semmi sem kötelező, de azt se felejtsük el, hogy a 111 és 112 tier limites. Tier 10-es csatában persze izgalmas lehet láncra rakással farmolni az xp-t a D-25T-vel, de most úgy érzem nem vágyom erre a tapasztalatra. Értem, amit mondasz, de figyelembe véve, hogy milyen tankokat szeretnék még idén megvenni, szerintem a legjobb helyen a 110-en lesz elkötve. A többi pályázó grindjét sokkal könnyebbnek érzem. Mire ki lesznek húzva a kilencesek, addigra meg szerintem újratermelem a free xp-t, lehet duplán is.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Sics
    • Tankos
    · 7 éve
    Gyerekek, a 110 nem olyan mint az IS-3, nem muszáj kifreezni rajta a nagy ágyút !!

    Az IS-2 top ágyúját ha továbbviszitek, akkor ugyan nem lesz móka és kacagás vele az élet t8+ csatákban... de ez ugyanaz az ágyú (gyakorlatilag) mint ami a WZ-111-en és a 112-őn van... Ha nyolcas prémekre jó, akkor a 110 nagyálgyúja is kigrindelhető vele, viszonylag fájdalommentesen. ( Hát még ha t8 unranked csatákban toljátok lehetőleg a grind alatt.)

    Komolyan, ha én az 550 körüli recent WN8-ammal és 900 körüli recentemmel tank ászt meg radley walterst tudtam menni ezzel az ágyúval a 110-en, akkor nektek a ti játéktudásotokkal nem okozhat gondot ez az ágyú!

    Némileg goldlőszer igényes... de együtt lehet vele élni... az a sok fincs free XP meg jó lesz másutt, ahol

    Ja: a hülyén szóró 122mm-es ágyút érdekes lehet a Százados által javasolt konfiggal használni: vstab+célzásgyorsító egymás mellett, és harmadiknak töltésgyorsító vagy ventillátor. WZ-111-en most így használom (ok, 90% körüli mozgás közbeni pontosságot növelő skillek is vannak már) ... minden esetre így sokkal másabb a vas... az elvi DPM ugyan elvileg alacsonyabb, de a gyakorlatban az, hogy gyorsabban rászűkülsz a célpontokra és kevesebb időt hagysz a beléd lőni szándékozóknak a célozgatásra... no ez sokat jelent.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    CrawlingChaos
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="straubbazsi"]
    Gondolom, azért a négy nap ötszörös szorzó meglendítette a végét. : )[/quote]

    Szombat este és hétfőn volt alkalmam kihasználni az akciót: két korrekt kör 10k feletti xp-t hozott (prémiummal). Jellemzően szorzózással grindoltam, 2 alkalommal ültem neki 15-20 csatás célzott IS-2 grindnek: akkor természetesen ketyegett a személyes tartalék is. Ezzel együtt meglepően gyors grind volt, ennél a T-34-2 volt ezen a szinten nekem csak gyorsabb: az úgy 60 csata után meg lett. MIndkét tankot 780 körüli átlag xp-vel toltam, nyilván az nem mindegy, hogy a szorzózást mennyire erős körökre sikerült rárakni. A T-34-1-vel ezek szerint mákosabb voltam. :P
Tovább a kategóriában: « WZ-111 - Elemzés
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.