Jelenleg

33
látogatónk van

2016. június 9. 09:27

A Raseiniai csata - Ahol egy magányos KV-2 egy napig feltartóztatta a német csapatokat (by Creative35)

(55 szavazat)
45 hozzászólás

Ez a történet a hősiességről szól. Olyan hősökről, akik tudatában voltak annak, hogy meghalnak, de ennek ellenére a parancsot amit kaptak, végrehajtották. Nem adták meg magukat annak ellenére sem, hogy tudták ellenállásuk teljes mértékben kudarcra van ítélve, és a biztos halál vár rájuk.

Hely: Litvánia. Dátum: 1941.

Előzmények

Amerikai katonák a háború befejezését követően fogságba esett német tiszteket hallgattak ki. Elsősorban a harci eljárásaikra voltak kíváncsiak, a németek által használt taktikára, melyeket páncélos ütközetek során alkalmaztak. Ekkor hallottak először arról a magányos KV-2 orosz tankról, mely 1941. június 24-25. között egy Litván falu (Raseinia) közelében elhelyezkedő útkereszteződésben egy teljes napon át feltartóztatta a német 4. Páncélos Csoport (4. Panzer Group) egységeit.

Kampfgruppe Raus és a Von Seckendorff német harci alegységek a 6. harckocsi hadosztály részét képezték a szovjet inváziót megelőzően. Június 23-án a Von Seckendorff egység harcálláspontot alakított ki a Dubis folyó keleti partján. A német felderítés jelentette, hogy szovjet harckocsi oszlop közeledik az egyik csoport irányába. A RKKA 4. hadosztályához tartozó szovjet harckocsik oldaltámadást (flankelést :) hajtottak végre, de a háború első napjaira jellemző szétszórtság és káosz miatt totális késésben voltak. Oldaltámadást terveztek, ehelyett szembetalálták magukat a harcálláspontban elhelyezkedő német erőkkel.

Egy zászlóaljnyi KV tank hajtotta végre a harcfeladatot. A mítosszal ellentétben a KV-2 tankok sem voltak elpusztíthatatlanok, megfelelő előkészületekkel nem volt nehéz felvenni velük a harcot. A németeket viszont meglepetésként érte a szovjet tankok előrenyomulása. Az első harcérintkezést követően hamar kiderült, hogy a KV-2 tankok ellen teljesen hatástalanok a németek 37 mm-es AT ágyúi és a cseh gyártmányú Pz35(t) tankok sem képesek átütni a KV-k páncélját. Az egyedüli hatékony eszköznek a 88 mm-es légvédelmi ágyúik bizonyultak. Miután a németeknek ezzel a légvédelmi ágyúkkal sikerült néhány orosz tankot kilőniük, azok visszavonulásra kényszerültek.

Miközben a Von Seckendorff csoport küzdött az orosz nehéz tankokkal, a Raus csoport nem bocsátkozott harcérintkezésbe. Állasait megerősítette, felderítőket küldött, tulajdonképpen csak készülődött. Útnak indult egy sebesültszállító konvoj a közeli városba, hogy a sebesült németeket és az élve elfogott orosz katonákat elszállítsa.

A magányos tank az útkereszteződésben

Egy útkereszteződésben a foglyokat és sebesülteket szállító oszlop hirtelen szembetalálta magát egy magányos KV-2 tankkal, ami úgy tűnt, hogy a közelben harcoló orosz csapatokhoz tartozik és valamilyen okból elszakadhatott a többitől. A helyiek elbeszélése szerint a tank már június 23-a előtt megérkezett, megállt az útkereszteződésben és mozdulatlanul várt még éjszaka is.

Amint a tank parancsnoka felfedezte (spotted) a menetoszlopot azonnal tüzet nyitott. A németek rögvest visszafordultak és elmenekültek a helyszínről. A Raus alegység tudta, hogy az oroszok hamarosan támadást indítanak majd valamelyik irányból, arra gondoltak, hogy egészen biztosan a magányos tank irányából teszik ezt. A KV-2 személyzete közben nem tétlenkedett, megrongálták a telefonvezetékeket, elvágva a Raus összeköttetését a 4. Hadosztállyal. Miközben a németek azt próbálták kitalálni mi a csudát keres ott egy egyedülálló tank az útkereszteződésben, egy lőszert és üzemanyagot szállító konvoj közelítette meg a még mindig mozdulatlanul veszteglő KV-2-t. A német beszámolók szerint 12 teherautót semmisített meg a tank egy helyben állva. A KV-2 tank körül minden irányból szabályos „forgalmi dugó” alakult ki a kilőtt roncsokból. 

A németek nem értették miért nem mozdul a tank. Miért van ott? Talán kifogyott az üzemanyag? Motorhiba? Vagy a parancsnoka tudta, hogy hamarosan mozgásképtelen lesz a tank és inkább egy olyan helyen áll meg vele, ahol annak a tűzerejét a leghatékonyabban tudja kihasználni? A tank kezelőszemélyzete bizonyára tudtában volt annak, hogy ez lesz számukra az utolsó csata. Csak találgatni lehet mi késztette őket ennek a döntésnek a meghozatalára. Kivégzik őket, ha megtagadják a parancsot? Hadifogságba esnek és ott halnak meg gyáván, kiszolgáltatva? 

A németeknek eltartott egy darabig még rádöbbentek, hogy nem egy egész hadosztállyal állnak szemben, hanem csak egyetlen egy tankkal, nincs támogatás, nincs közelgő orosz hadosztály. A KV-2 közben még mindig mozdulatlanul állt a tűző napon. Tessék elképzelni, hogy milyen forróság lehetett ott bent a küzdőtérben, lezárt búvónyilások mellett! A történészek szerint akár 52 Celsius is lehetett a küzdőtérben!

A németek parancsot kaptak a tank minél előbbi megsemmisítésére, hiszen azonnali lőszer utánpótlásra volt szükségük és a sebesültjeiket is sürgősen kórházba kellett szállítani. A városból csak egy út volt kifelé és befelé is. Azok a járművek, melyek megpróbálták a tankot megkerülve kijutni a városból elakadtak a mocsárban. Egyetlen egy megoldás volt csak: a tank megsemmisítése. A németek egy 50 mm AT ágyús lövegekkel ellátott üteget állítottak szembe a KV tankkal. A németek annyira biztosak voltak a sikerükben, hogy egy jól belátható helyen foglaltak tüzelőállást az üteggel. A szovjet tanknak a csöve még mindig a Raseinia felé nézett így a parancsnok nem vette észre az egyébként könnyen felderíthető német csapatmozgásokat.

Egy mozgásképtelen KV-2. Rengeteg volt a meghibásodásból eredő veszteség.

Az első lövés eldördült. A felderítők örömrivalgásban törtek ki. Aztán még hét lövés találta el a tankot. Úgy tűnt mindennek vége. Aztán nem sokkal ezután, - a német csapatok nem kis meglepetésére - a tank tornya fordulni kezdett. Fontos megjegyezni, hogy amikor egy tankot találat ér, az a benne ülő személyzet számára átmeneti süketséget okozhat. Olyan erős hanghatással jár a nagy erővel a páncélba csapódó lövedék, mintha egy óriás kalapáccsal ütne rá valaki a tankra. Lehetséges, hogy a bent ülők dobhártyája beszakadt az orrukból és fülükből, szemükből is folyt a vér, sőt még eszméletvesztést is okozhatott a lövedékek becsapódásának hangja. A történészek elmondása szerint ennek tudható be, hogy a tank a tüzet csak néhány perc elteltével tudta viszonozni. A KV tornya lassan az üteg felé fordult, majd tüzelt. Két ellenséges ágyú azonnal megsemmisült a kezelőkkel együtt, kettő másik pedig működésképtelenné vált. A németeket sokkalta a pusztítás. Egy 105-ös tarackkal is próbálták közvetlen irányzással kilőni, sikertelenül. Végső elkeseredettségükben kivezényelték a 88 mm-es AA légvédelmi lövegeket, az akkor rendelkezésükre álló egyedüli eszközt, ami képes volt a KV tankok páncéljának átütésére. A tüzérek 2000 m-ről nyitottak tüzet a harckocsira, de aztán egy löveggel közelebb húzódtak a biztos hatás érdekében. Az előzőekben kilőtt teherautók mögötti fedezékből 700 méter távolságból próbálták megsemmisíteni a KV-t, de az készen állt. Azonnal, egy lövéssel megsemmisítette a 88-ast. A németek morálja a lehető legmélyebbre süllyedt. Nem volt lehetőségük lőszerutánpótlásra, a sebesültjeik elszállítására, ráadásul további veszteségeket szenvedtek el, tulajdonképpen feleslegesen. A városban rekedtek.

Az útkereszteződés napjainkban.

Éjszaka a németek műszaki egységei robbanóanyaggal próbálták megsemmisíteni az orosz tankot. A kivonuló egységek meglepetten észlelték, hogy a tank körül mozgás van. Mint kiderült, a falusiak hoztak étel és italt a tankosoknak. A harckocsi alá helyezett robbanóanyag detonációjára a tank lövésze géppuskával válaszolt. Vagy a robbanóanyag volt kevés vagy a műszakiak voltak bénák, mert a robbantással csak a lánctalpat sikerült megrongálni, a páncél ismételten nem sérült.

Másnap reggel még több 88-ast hoztak a németek a városból és megkezdték a támadást a a könnyű tankjaikkal is. Tudtában voltak, hogy a light-ok ágyúja hatástalan a KV ellen, de most nem a megsemmisítés volt a cél. A kis tankokkal a KV parancsnokának a figyelmét akarták elterelni, miközben a 88-as lövegek észrevétlenül tudnak majd tüzelőállást foglalni. Az egészen közelre merészkedő Pz35(t) tankra nem lőtt azonnal a KV, a lövész tudta hogy nehéz célpont a mozgásban lévő könnyű harckocsi (akkoriban még nem volt aimbot MOD). A 88-sok tüzet nyitottak. Találat, a torony fordult az üteg felé. Egy újabb találat, a torony megállt, nem forgott tovább. A németek nem hitték el, hogy sikerült kilőni az elpusztíthatatlan orosz szörnyet. Másik négy páncéltörő lövedéket lőttek ki a tank oldalába.

Történészek egy csoportja az útkereszteződésben rekonstruálja az eseményeket a helyi szemtanúk segítségével.

Csak fél óra múlva elteltével merte néhány bátor német katona gyalogosan megközelíteni a KV-t. Kíváncsian figyelték, hogy az 50 mm-es páncéltörő lövedékekből csak néhány ütötte át a páncéltestet. Valamelyikük kopogtatott a páncélon. Sikoltozva spricceltek szanaszét, amikor a tank tornya ismét megmozdult. A legbátrabb a menekülés előtt egy kézigránátot dobott az egyik nyitott búvónyíláson keresztül a tankba, ami a torony tetején lévő búvónyílást is felnyitotta. A németek csak később mertek visszamenni, ahol megtalálták a 6 fős halott kezelőszemélyzetet.

A németeket annyira meghatotta a tank személyzetének hősiessége, hogy nem hagyták ott a tetemeket, hanem tiszteletük jeléül eltemették őket. 1965-ben a városka temetőjébe helyezték végső nyugalomra a KV-2 harckocsi hős kezelőszemélyzetét. Egy sírkő tanúskodik az orosz tankosok helytállásáról, melyen a következő nevek olvashatók: Yershov P.E, Smirnov V.A., egy monogramm: Sh. N. A.; három ismeretlen katona.

A World of Tanks játék készítői is megemlékeztek a hősökről. Ez az egyik legnehezebben megszerezhető kitüntetés a játékban.:

Raseiniai Heroes Medal

Egyedüli tankként semmisíts meg 14 ellenséges járművet.

Eredeti leírás a medálról a WoT oldalról:

"In June 1941, near the Lithuanian town of Raseiniai, roughly 20 KV tanks of the Soviet 3rd Mechanized Corps met the assault of the 6th Panzer Division, with approximately 100 vehicles. A single KV-2 tank managed to hold off the German advance for a full day while being pummeled by a variety of antitank weapons, until finally the KV-2 ran out of ammunition and was knocked out."

A sírkő felirata KV-1–est ír, de a történészek szerint KV-2 típusú volt a magányos tank.

A helyi múzeum őrzi azokat a használati tárgyakat, amit a hátrahagyott tankban találtak.


Írta: Creative35

Forrás és több info: https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Raseiniai

Utoljára frissítve: 2016. június 9. 09:58

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Quentin_KR
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="GunnersHun"]Még ha sík is volt a terület a lassú torony forgás, a mozdulatlan test miatt könnyű lett volna megkerülni főleg két irányból. Ha nem is ismerik a típust, akkor is elég sok tüzér volt köztük főleg páncéltörősök akik tudják, hogy a legtöbb tank hasa és hátsó rész pocsékul páncélozott. A motor hűtőrácsain keresztül akár molotov koktéllal is gyújthatóak.
    Így egymagában álló tankot ennyi katona nem bír legyűrni? Érthetetlen.[/quote]
    Az is érthetetlen milyen nehezen megy egyeseknek a szövegértelmezés. Pedig érthetően, magyarul van leírva hogy azok a tankok melyek megpróbálták megkerülni, elakadtak a mocsárban....
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    kredenc ferenc
    • Tankos
    · 7 éve
    Rendben azért egy dolog érdekel fordított esetben a ruszkik is így járnak el? elismernék végre hogy a német tankszemélyzet tudta a dolgát? minden német keresztet szisztematikusan el tüntetek amúgy is tudjuk a ruszki tankot bármelyik alkoholista elvezette elég lesz már a német utálatból vagy allah snack bar ez a jövő?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Morphelo
    • VIP
    · 7 éve
    [quote name="Envagyokazapad_666"]
    +10% a legénység képességpontjaihoz.[/quote]
    Jaja, illetve ha cédák is érkeztek... Az nem csodálom, hogy kinyírta a német morált
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Envagyokazapad_666
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Morphelo"]Mekkorát nézhettek a németek, amikor a falusiak vitték a jó kis zsírosdeszkát. Nemcsak, hogy nem tudtak elmozdulni, de azoknak még friss ellátmánya is volt.[/quote]

    +10% a legénység képességpontjaihoz.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Morphelo
    • VIP
    · 7 éve
    Mekkorát nézhettek a németek, amikor a falusiak vitték a jó kis zsírosdeszkát. Nemcsak, hogy nem tudtak elmozdulni, de azoknak még friss ellátmánya is volt.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    SirMowk
    • Tankos
    · 7 éve
    Tény,hogy ilyen is volt,de a ruszkik wn8-a sokkal alacsonyabb volt a németekénél,a statisztikák szerint.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Creative35
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="GunnersHun"]Még ha sík is volt a terület a lassú torony forgás, a mozdulatlan test miatt könnyű lett volna megkerülni főleg két irányból. Ha nem is ismerik a típust, akkor is elég sok tüzér volt köztük főleg páncéltörősök akik tudják, hogy a legtöbb tank hasa és hátsó rész pocsékul páncélozott. A motor hűtőrácsain keresztül akár molotov koktéllal is gyújthatóak.
    Így egymagában álló tankot ennyi katona nem bír legyűrni? Érthetetlen.[/quote]


    Günter és Wilhelm, német parancsnokok tanakodnak.

    Wilhelm: Günter szépöcsém ott 1 orosz KV, de tuti nincs egyedül.
    Günter: Já, já verstehen. Tuti nincs egyedül! Egy orosz tankos sem olyan hülye, hogy egyedül kiálljon a mezőre támogatás nélkül! Ez csapda!
    Wilhelm: Küldjünk ki gyalogosokat benzines palackkal? De mi van, ha mögötte ott lapulnak a géppuskások a bozótban?
    Günter: Nem ez tuti nincs egyedül, ha kiküldjük a bakákat végük! Lehet, hogy páncélvadászok is vannak vagy egy egész KV zászlóalj sorakozott fel mögötte az erdőben és ez a tank a csali.
    Wilhelm: Já, já igazad lehet.

    Egy napig eltartott míg rádöbbentek ez a tank tényleg egyedül van. De már senki nem mondja meg, hogy mi is történt valójában...
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    gmaster0o0
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Diablo1469"]Jó cikk. gratula.
    Bevallom nekem mint egykori hivatásos katonának ez a Raseiniai "eset"már régóta érthetetlen...........
    Mert a legfontosabb amit a főiskolán milliószor a fejünkbe vertek: "Egy tank, nem tank!!" Különösen gyalogsági fedezet nélkül....Az elvileg könnyen elszigetelhető és megsemmisíthető.
    Volt-e vajon gyalogsági fedezete a KV-nak, mégha csak távolról is? Akkor találkoztak először a KV-2-vel és nem igazán tudtak mit kezdeni vele? Ezért összezavarodtak a németek? Nemvolt megfelelő együttműködés a különböző egységek, alegységek között? ( gyalogság, páncéltörő alegységek, harckocsizók esetleg légierő)
    Túlságosan előre törtek megfelelő fedezet és felderítés nélkül?
    Sajnos már sohasem derülhet ki valójában mi is történt.....[/quote]
    gondolom a rendes cuccok mashol voltak ide meg jutott a tomato nemet tartalek aki 0k csataval megveszi a lowet, mert nemet. Amugy szerintem is netto elbaszas volt.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    crowley74
    • Tankos
    · 7 éve
    Meg ugye volt Stuka is.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Morphelo
    • VIP
    · 7 éve
    Krokodilusok voltak a mocsárban. Esetleg "békaemberek" , azoktól féltek a nazi-k.
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.