·
7 éve
Károlyiról csak annyit: már egyre több történészünk ismeri be, hogy agyi képességei nem tették lehetővé, hogy felelősségteljes vezető legyen, pláne egy egész ország esetében. A szomszédok a háború vége felé igyekeztek minél nagyobb területeket az ellenőrzésük alá vonni, mivel tisztában voltak vele, hogy az esetleges tárgyalásokon a status quo-t fogják figyelembe venni. Erre mit csinált Károlyi? Szétzilálta az egész magyar hadsereget, többek között az érdemtelenül keveset emlegetett Székely Hadosztályt is. A szomszédos baráti népek meg akadálytalanul (kevés kivétellel, pl. Balassagyarmat esete - https://www.youtube.com/watch?v=EzyvSaR4Bxo&list=PL02A0BB7474EB9A66) özönlöttek befelé, szinte minden irányból. Ilyen helyzetben a békéről és az ellenállás beszüntetéséről beszélni két dologra vezethető vissza: arcátlan hazaárulás és / vagy tökéletes elmeroggyantság.
Egy érdekes cikk egy német katonai vezetőről: http://tortenelmiportre.blog.hu/2015/01/19/august_von_mackensen - ő egy rendkívül tehetséges, számtalan, a monarchia számára győztes hadjáratot vezetett német katona volt, a fenti blogból egy frappáns részt idéznék:
"Az I. világháború végén a vereség őt is sokkolta. Maradék német katonáival Magyarországon keresztül kívánt hazajutni, és felajánlotta, hogy intakt csapataival megvédi Magyarországot a román betöréstől. Ebből persze nem kért Károlyi, sőt, hogy az Antantnál jó pontot szerezzen, Mackensent és kétezer katonáját Fót környékére internáltatta. A felháborodott hadvezér a Parlamentben tiltakozott, ahol Károlyi és Böhm Vilmos fogadta. Mackensen kísérete a szomszéd szobában maradt, majd a tábornokuk kiabálására lettek figyelmesek, ezért benyitottak a tárgyalóterembe, ahol Mackensen háttal az ajtó felé állott, s indulatosan beszélve, a következőket mondta: „Diese erniedrigende Behandlung ist Ungarns Dank dafür, dass ich das Land dreimal vor feindlicher Invasion rettete!” (Ezzel a megalázó bánásmóddal hálálják meg a magyarok, hogy háromszor megmentettem az ellenséges inváziótól az országot!). Sajnos a tábornok nem lett annyira ideges, hogy marsallbotjával agyoncsapja a két semmirekellőt."
Az alkoholista hadügyminiszterünk, Linder Béla meg csak annyira nem volt hazaáruló, hogy Belgrádban szobrot állítottak neki a szerbek...
A magyar delegációt pedig az itthoni bizonytalan helyzetre és a tanácsköztársaságra való hivatkozással eleve későn hívták meg a "tárgyalásokra", ahol nekik már semmi beleszólásuk nem volt az eseményekbe, még megalázó háziőrizetben is tartották őket a franciák. Az meg nem a küldötteink bűne, hogy aláírták a "szerződést", nekik muszáj volt aláírni, ha nem teszik meg, még több szenvedésnek teszik ki a megmaradt ország népét és további területek elvesztését kockáztatják. Ezért is hívja a köznyelv diktátumnak, és nem szerződésnek, mert egy szerződést mindkét fél a saját szabad akaratából szokott megkötni. Na ez most rohadtul nem így történt.
Egy érdekes cikk egy német katonai vezetőről: http://tortenelmiportre.blog.hu/2015/01/19/august_von_mackensen - ő egy rendkívül tehetséges, számtalan, a monarchia számára győztes hadjáratot vezetett német katona volt, a fenti blogból egy frappáns részt idéznék:
"Az I. világháború végén a vereség őt is sokkolta. Maradék német katonáival Magyarországon keresztül kívánt hazajutni, és felajánlotta, hogy intakt csapataival megvédi Magyarországot a román betöréstől. Ebből persze nem kért Károlyi, sőt, hogy az Antantnál jó pontot szerezzen, Mackensent és kétezer katonáját Fót környékére internáltatta. A felháborodott hadvezér a Parlamentben tiltakozott, ahol Károlyi és Böhm Vilmos fogadta. Mackensen kísérete a szomszéd szobában maradt, majd a tábornokuk kiabálására lettek figyelmesek, ezért benyitottak a tárgyalóterembe, ahol Mackensen háttal az ajtó felé állott, s indulatosan beszélve, a következőket mondta: „Diese erniedrigende Behandlung ist Ungarns Dank dafür, dass ich das Land dreimal vor feindlicher Invasion rettete!” (Ezzel a megalázó bánásmóddal hálálják meg a magyarok, hogy háromszor megmentettem az ellenséges inváziótól az országot!). Sajnos a tábornok nem lett annyira ideges, hogy marsallbotjával agyoncsapja a két semmirekellőt."
Az alkoholista hadügyminiszterünk, Linder Béla meg csak annyira nem volt hazaáruló, hogy Belgrádban szobrot állítottak neki a szerbek...
A magyar delegációt pedig az itthoni bizonytalan helyzetre és a tanácsköztársaságra való hivatkozással eleve későn hívták meg a "tárgyalásokra", ahol nekik már semmi beleszólásuk nem volt az eseményekbe, még megalázó háziőrizetben is tartották őket a franciák. Az meg nem a küldötteink bűne, hogy aláírták a "szerződést", nekik muszáj volt aláírni, ha nem teszik meg, még több szenvedésnek teszik ki a megmaradt ország népét és további területek elvesztését kockáztatják. Ezért is hívja a köznyelv diktátumnak, és nem szerződésnek, mert egy szerződést mindkét fél a saját szabad akaratából szokott megkötni. Na ez most rohadtul nem így történt.