Jelenleg

23
látogatónk van

2016. máj. 26. 08:17

Út az IS-7-ig - Összefoglaló egy szovjet nehéz tank ágról (by Verrucht)

(38 szavazat)
56 hozzászólás

Üdv mindenkinek! A 2. részben egy másik mára már legendává vált tankágat, az IS-7 felé vezető utat nézzük meg egy kicsit. Emlékeztek még hányszor dühöngtetek azon, hogy a KV-1 megint lehozza a csatát, mert szinte lehetetlen kilőni? Vagy hogy az IS már megint kivágott 50% körüli HP-ról? Vagy hogy az IS-3 megint elnyelte a 200 pent az oldalával? Szóval készítsétek a vodkás üveget és a cyka blyat-álló fejhallgatót és akasszátok fel Sztálin portréját a számítógép fölé, mert belevágunk egy RNJezus által igencsak befolyásolt vonalba.

T-28

A T-46 után ránézünk erre a tankra és azt gondolnánk, hogy hát ez biztos tetű lassú, de nagyon jó a páncélja. Hát éppen ellenkezőleg, megy mint a mérgezett egér, páncélzata pedig oly mértékben nincs, hogy inkább lepattanni kihívás róla.

Van rá egy pofás kis 76 mm-es löveg, de felszerelhető rá a híres Zis-4-es, ami bár csak 57 mm-es, sokkal nagyobb az átütése, és bár kisebbet sebez, sokkal gyorsabban tölt, így nemhogy kompenzálja a 76-ost, de felül is múlja azt. Szóval DPM-ben nincs hiány, csak a TD-k múlják felül, az a néhány más löveg, ami még igen, azoknak meg átütésük nincsen hozzá. Egészen jó kis jármű, csak szinte semmi nem pattan le róla, sőt a derpágyúk még repesszel is gyakran egyrelövik.

Megtartani talán a legjobb 4-es tank, a sok kezdő között kis ésszel már nagyon jól lehet teljesíteni, csak figyeljünk a furcsa legénységeloszlásra (két rádiós van benne).

KV-1

A legendás orosz nehéz páncélos, az egyik legfőbb indoka, hogy a németek belekezdtek a Tigris fejlesztésébe. A szintjén elképesztően jó páncélzattal bír, valamint a lánctalpak nagyjából a teljes oldalát kitakarják, így az oldalát majdhogynem nehezebb belőni, mint a frontját. Jó forgatással elképesztően sokat le lehet pattintani, igazi ellenségei igazából csak a T5-ös TD-k. A legtöbb 3-as tankra szinte immúnis és a négyesek is csak igen optimális esetekben lövik át.

Hátránya persze hogy lassú, de amennyiben felül vagyunk egy csatában, ott szinte garantált egy Nagy Kaliber, akár Top Gun vagy Tank Ász is.

Egy remek DPM-mel, korrekt alfával és átütéssel rendelkező 85 mm-es löveget használhatunk rajta, igazából a Churchilleken kívül szinte semmire nem kell aranylőszer. Persze ha vannak 6-os vagy 7-es tankok, ott már nem akkora az arca, de a nagytesó heavy-k mögött a második vonalban azért keménykedhetünk vele.

Elég sokan tartják meg, mert jól hozza a pénzt és nem is nehéz vele játszani, pláne a kis szintben rohangászó kezdők ellen.

Tank elemzése

KV-1S

A 6-os századok elengedhetetlen kelléke volt annak idején, a KV-1 modernizáltabb verziója, a játékban kapott egy 390-et sebző 122-es löveget. Ez tény és való, eléggé OP volt egy 6-os tanktól, ezért a WG ahelyett, hogy simán elvette volna tőle, inkább beraktak helyette egy KV-85 nevű járművet, ami ugyanaz, mint KV-1S a 122-es nélkül, a KV-1S-t pedig visszatették T5-be (tehát a KV-1 és a modernizált verziója egy csata szinten vannak, gratulálok Wargaming). Ráadásul így kettő T5-ös tankon is át kell szenvedni magunkat, hogy T6-ba léphessünk, ez az egyik leggagyibb fejlesztési lépcső a játékban (máshol is van hogy egy adott szintről egy ugyanolyan szintű tankot fejlesztünk, de ott azért van ez, mert tankágat váltunk).

Ami meg a tankot illeti, kissé gyorsabb mint a kollégája, de kicsit gyengébb a tornya és az oldal/hátsó páncélzata is, lövege nagyjából ugyanaz, csak más a neve, igazából rosszabb mint a KV-1, gyorsan menjünk túl rajta.

KV-85

Nagyjából ugyanaz minden szempontból, mint a KV-1S, egy kicsit nagyobb a tornya.

Még mindig rajta van a 122-es ágyú ugyanazzal a sebzés és átütés értékkel, de a többi karakterisztikáját (újratöltés, pontosság, célzásidő) annyira lenerfelték, hogy már csak a 100-as ágyút érdemes rajta használni, amivel megbízhatóbban lehet teljesíteni (nem védtelen olyan sokáig lövés után, jobbak a karakterisztikái, egy-egy lepattanó/mellélövés nem olyan számottevő). A DPM-e ezzel a löveggel a legjobb a 6-os nehezek között, egyetlen hátulütője a tanknak igazából a mindössze 3°-os ágyú lehajlás, ez katasztrofálisan kevés.

Egyébként a páncélzata már nem olyan jó a szintjéhez képest, mint a KV-1-nek volt, de azért még mindig lehet vele bőven pattintani értelmes forgatással.

Ja és ha valakinek kedve támad átmenni a közepes tank vonalra, akkor ebből a tankból kifejlesztheti a KV-13 nevű csodát, ami 7-es szintű közepes tank (és szerintem jobb, mint a T-43), majd abból a szintén 7-es T-43-ba torkollunk bele a közepes tank vonalon.

IS

Na eljutottunk az első igazi Josef Sztálin tankhoz, ezeket az IS-1-eket vagy IS-85-öket még 85 mm-es löveggel szerelték, és nem is készült belőlük sok, mert rögtön jöttek az IS-2-k a 122-essel. Igazából a két tank között a különbség a frontpáncélzat alakja, az IS-1-nek még lépcsős, mint a KV-nak, az IS-2-nek pedig egy sík döntött lemez (ez az IS-2 a kínai ágon van). Mivel mindössze ennyi a különbség, zavartalanul kifejleszthetjük erre is a 122-es rettegetőt, amivel egy igen tiszteletet parancsoló 390-es alfánk lesz.

Amennyiben nem kell DPM párbajt vívni, hanem tudunk peek-a-boo-zni, akkor elég kellemetlen helyzetbe hozhatjuk az ellenfeleket, sőt még a T8-asok is meggondolják, hogy belekössenek egy IS-be. A 175-ös átütés T7-ben elég, T8-ban elmegy, T9-ben viszont már kevés és a 217-es APCR sem sokkal több, de hát melyik nehéz tank jó két szinttel feljebb is? Értitek? IS!! A löveg pontossága és célzásideje hagy némi kívánni valót maga után, de az összes 122-es lövedék Sztálin áldásával rendelkezik, így az orosz tankokkal olyan bullshit lövéseket is le lehet adni, hogy ha nem látnád, nem hinnéd el (szóval ne féljünk menetből és/vagy nem beszűkült célkereszttel lőni).

A páncélzata a szintjéhez képest megint jóval gyengébb, mint a KV-1-nek volt, nem használhatatlan vagy autocélzással belőhető, de még a troll faktora nincs meg, az majd csak a következő szinttől él, összességében teljesen rendben van.

Ha valaki a közepes tankágat húzza, lehetősége van a T-34-85-ből kifejleszteni a KV-13-at, ami pedig az IS-nél torkollik a nehéz tank ágba.

Tank elemzése

IS-3

A tank, amit senkinek sem kell bemutatni, biztos tagja minden T8-as csapat/század/erőd/kláncsatának, nem véletlenül.

A fejlettebb 122-es lövege továbbra is 390-es alfával, de 225-re emelt alap átütéssel segít neki érvényesülni akár nagyobb tankok ellen is, a fejrefordított serpenyő alakú tornya pedig gyengepontoktól mentes (nincs rajta kupola, pofazacskó, géppuskanyílás), egyedül a toronytetőt lőhetik meg a magasabb tankok, de ennek eltalálása általában csak facehug közben sikerül.

A testének V alakja (csukaorra) pedig áldás és átok egyszerre. Sidescrapelni nem szabad vele, mert gyengíti az ellenfél felé néző oldalt (így azt már 175-180 pennel át lehet ütni), inkább maradjunk testtel az ellenfél felé nézve, és egy kicsit rázzuk a testet (így már a 200 és afeletti is néha tud pattani, de azzal már többnyire átmegy). Az alváza nem gyengébb, mint a felső frontja. Az oldala pedig hiába 90 mm, egyik részén ott a lánc, felette pedig az üregelt páncél húzódik, ami nem ritkán eszi meg a legerősebb AP lőszereket is, nemhogy még kis kaliberű lövedékeket.

Alacsony profilú, mozgékony nehéz tank, hulldown, seggscrape nagyon ajánlott, hátránya a kevés ágyúlehajlás és hogy folyton lőszerrekeszen lövik a frontján keresztül. Amúgy nem csak hogy érdemes megtartani, de szinte kötelező is, annak aki aktív klánéletet szeretne élni.

Tank elemzése

T-10

Nem is olyan régen kapott HD modellt, amivel az addig IS-8-ként ismert papír nehéz tank szinte egy erőddé vált.

Fejleszteni lehet rá egy még erősebb 122-es löveget, aminek már 440 az alfája, és 258-as az alap átütése, sőt még egy 340-es HEAT-et is kap. Sőt e mellé még egy nagyon komoly DPM-et is kap, amivel a Conqueror mögött a második a szintjén (gyorsabban tölt, mint az ST-I, pedig abban két töltő van, ebben meg csak egy, és sokkal kevesebb hely van a tornyában, mint az ST-I-nek, ennyit a valósághűségről WG).

A tornyát ennek sem lehet belőni, bár a kupoláit egy kicsit könnyebb mint az IS-3-nál, de ha tornyozunk vele, nem nagyon fogunk sérülni. A V alakú páncél marad és a HD modell miatt teljesen random, hogy átütjük-e vagy lepattanunk, még akkor is, ha megvan a kellő pen. Sidescrapelni ezzel sem szabad, viszont neki már gyengébb az alváza, mint a felső frontja. Az oldala is ugyanolyan, mint az IS-3-é, alul lánc, felül üregelt páncél, elképesztően random az átüthetősége.

Szintén lapos nehéz tank, még gyorsabb mint az IS-3, igazából nem is nehéz, hanem egy nagy közepes, hiányosságai ugyanazok mint eddig, nincs elég ágyúlehajlás és sérülékeny a lőszerrekesz, meg hogy a legkevesebb HP-ja van a versenytársai között.

Tank elemzése

IS-7

Az IS-7 hasonló marad a T-10-hez, de neki lehet számítani a páncéljára még a csukaorron is (hehe, IS-...).

Maradjunk a hulldown-nál itt is ha tehetjük, valamint ne sideoljunk vele, mert szintén lőszerrekeszt kap az elgyengült ellenfél felé néző frontján, valamint olyan elképesztően alacsony szögekben lehet az első görgőn láncolni és sebezni, hogy az hihetetlen (néha meg persze teljesen oldalról is csak láncolódik, ha Serb úgy akarja). Amúgy ha nem is forgatjuk be és a sebezhetőnek számító alvázát (sokkal erősebb, mint a T-10-é, 230-240 pen minimum kell hozzá) is rejtjük, azért a tízes tankok aranylőszerrel a lámpákat azért átlövöldözik.

Lövegnek pedig egy 130 mm-es ágyút kapott, ami szinte mindenben megegyezik a német 128-assal, még abban is, hogy T10-ben az egyik legvacakabb löveg. Gyenge átütés, ezért gyakran kell aranylőszerhez folyamodni, nagyon kicsi DPM, pontatlan, lassan szűkül, rossz soft statok... Amúgy 60 km/h a max sebessége, de ezt csak lejtőn éri el, hiába az erős motor, nagyon rosszak a talajellenási értékei, persze attól még az egyik leggyorsabb nehéz tank a játékban. Ja és az elképesztően troll páncélját és hogy a tornyon nincs gyengepont, a nagyon kevés (2150) életerő kompenzálja.

És ha nem maradtam le a metáról nagyon, CW-ken is aktív résztvevő.

Tank elemzése

Összegzés

Kevés HP, de nagy alfa, vacak ágyúkarakterisztikák, de elképesztő RNG, nagyon troll páncélkialakítás ami jellemzi szinte az egész ágat. Valamint nagyon RNG függő az egész játék velük, ha nem mondtunk elég imát Sztálinhoz, akkor a lövések nem mennek oda ahova szeretnénk, vagy a trollpáncélunk trollkodik (velünk és nem az ellenféllel). Szóval amíg a németek a stabilitást és a megbízhatóságot hozzák, addig az oroszok az RNG-t részesítik előnyben, minden szempontból. És egyik jármű sem tud egy helyben forogni, ettől a testforgás nagyon lassúnak érződik.

Mivel a KV-1 megtartós, az IS-3-at és IS-7-et pedig szinte kötelező a garázsban tudni, arra figyeljünk, hogy mindháromba kerüljön értelmes legénység. A KV-1 egy sima javítással már elvan, de a másik kettőbe azért legalább 2 skill kell, de inkább 3. És hogy az IS-7-be kell egy második töltő, ami sehol máshol nem kellett eddig.

Töltésgyorsító, szellőzés és stabilizátor, kis javító, kis elsősegély és tűzoltó készlet, de ha valaki nagyon szeretne padderkedni, tegyen pótkaját az elsősegély helyére és fejlessze ki az ezermestert a parancsnokon.

Javítás, lámpa, biztonságos elhelyezés!!!!!, szórásképet javító skillek és kuplung égető kellenek rá, aztán ha valaki mégis a tűzoltó helyett akarja a pót kaját, a tűzoltást mindenkinek, vaaagy nehéz tank létükre egész jó álcával rendelkeznek és sose hátrány később látszani, mint mások, aki már a 4. képességsoron jár, az álcát is kihúzhatja.


Írta: Verrucht

Utoljára frissítve: 2019. január 17. 04:59

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Morphelo
    • VIP
    · 7 éve
    [quote name="kicsicsuvi"]
    BTW, T-10 a hd buffal jobb tornyot is kapott? Vagy másfél éve húztam ki, de nagyon rossz emlékeim vannak róla, az összes 10-es td AP-val, meg jópár 9-10-es gold bement a tornyán szemből.[/quote]

    Teljesen megváltozott a tornya. A kupolák csak akkor belőhetőek, ha fentről lefelé érkezik a lövedék, így nem nevezném egyértelmű weaknek. Viszont ha van 250 mm+ pened akkor úgy ahogy van lődd a tornyát szemből a két kupola között, mert 80%, hogy átmegy. (f*ck logic)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    kicsicsuvi
    • Tankos
    · 7 éve
    Az IS-7 már a legtöbb klánnál nincs a legjobb cw-tanok között, az E5 a buff óta irtózatosan erős, ha roham-heavy kell, azt visznek. Persze IS-7 így is előfordul, főleg kisebb klánokban, vagy ha ki vannak fagyva az E5-ök.

    BTW, T-10 a hd buffal jobb tornyot is kapott? Vagy másfél éve húztam ki, de nagyon rossz emlékeim vannak róla, az összes 10-es td AP-val, meg jópár 9-10-es gold bement a tornyán szemből.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    vaskereszt
    • Tankos
    · 7 éve
    azért azzal hogy a KV-1/KV-1s-t 85-össel a legjobb használni, én 122-essel használtam mindkettőt valahogy jobban bejött.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Morphelo
    • VIP
    · 7 éve
    Jó cikk, viszont lenne pár észrevétel:

    IS - "szóval ne féljünk menetből és/vagy nem beszűkült célkereszttel lőni" - 10/1 bejön. Az egyik legpontatlanabb ágyú a játékban, lehetőleg mindenki várja meg míg beszűkül. Még úgy is olyanokat trollkodik, hogy félelmetes.
    IS3 - Sidescrape - egyszer azt írod, hogy ne, máskor azt, hogy kötelező. Szerintem ez kicsit megtévesztő. Értem, hogy mire gondolsz (ha negyon kihúzod merőleges a szög az elejére)... de szerintem ez egy nem gyakorlott játékosnak ilyen formában nem egyértelmű. Sidescrape-re kell építeni vele.
    Amúgy a tornyán lévő nyílás egy másik IS3-mal is belőhető, illetve a lassú lövedékeknek is ideális mert magasabb ívet írnak le.
    IS7- Sidescrape olyan 250-270 mm-ig nyugodtan mehet. Tetején van gyengepont, ami pontosabb ágyúval belőhető, ha magasabban helyezkedünk el. Hulldownhoz még annyit, aki nem tudná a játék egyik olyan tankja, ami szinte kilőhetetlen hulldownban (ha nincs arty, vagy FV td HESH lőszerrel).

    [quote name="Verrucht"]Mert német, és a német az jó nem lehet. De az orosz az maga a csoda, a mérnöki tökély, a megtestesült mennyország.
    E-75 a ritka kivétel, hogy ne lehessen mondani, hogy egy jó tank sincsen, de fogadok a HD modellel azt is nerfelni fogják, mint az E-100-at.[/quote]

    Azért az E100 se rosszabb, mint az IS7 vagy IS4. Sőt.
    WTPZ4 pl az egyik legjobb 9-es td, RHM is tán az egyik legjobb 8-as. JagdII és a STUG is OK.
    E50, E50M - über
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Verrucht
    • Tankos
    · 7 éve
    Mert német, és a német az jó nem lehet. De az orosz az maga a csoda, a mérnöki tökély, a megtestesült mennyország.
    E-75 a ritka kivétel, hogy ne lehessen mondani, hogy egy jó tank sincsen, de fogadok a HD modellel azt is nerfelni fogják, mint az E-100-at.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Black_Sheep_01
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Verrucht"]Egész eddig azon gondolkoztam, hogy mért van az, hogy az oroszok jobban páncélozottak mint a németek és mégis könnyebbek náluk (IS-7 és IS-4 elsősorban a rejtély). De ez a sztalinium úgy tűnik logikus magyarázat.
    Speciális szovjet acél, könnyebb és erősebb, titkos összetevői nem ismertek mert a kohászok mindig 8 ezrelék felett vannak és már nem tudnak beszélni vagy írni (de a termelés attól még zajlik).[/quote]

    Én a Löwe miatt vakarom a fejem. Súlyra és méretre akkora, mint az E-75, de páncélozottságban a kanyarban sincs hozzá képest. Mi a francért ilyen nehéz a Löwe, ha papírból építették?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    gmaster0o0
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Hunti"]Szerintem meg pont nem kezdőknek való.A tankág fele "hibrid" tankokból áll,kv85,is,t10 ha mész "eszetlenül" heavy csatázni velük hamar garázsmenet lesz.Egy kezdő játékos meg elég nehezen veszi észre hogy mikor hova érdemes menni ezekkel a "hibrid " tankokkal.Kezdőknek sokkal jobb az amcsi heavy ág szerintem,oda elég 1 játékstílus,végig a toronyra kell építeni.[/quote]

    jah csak ott jol kell hasznalni a hulldowt es az oldala se pattint annyit tehat nem mehetsz ki a mezore eszetlenul bunti nelkul ez orosznal nem igaz .

    Ahhoz meg palya ismeret kell holl vna olyan hulldown pozicio, tehat a kezdok megint nem biztos h. boldogulnak.
    Szerintem jol hulldownozni nem olyan egyszeru
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Hunter9956
    • Tankos
    · 7 éve
    Szerintem meg pont nem kezdőknek való.A tankág fele "hibrid" tankokból áll,kv85,is,t10 ha mész "eszetlenül" heavy csatázni velük hamar garázsmenet lesz.Egy kezdő játékos meg elég nehezen veszi észre hogy mikor hova érdemes menni ezekkel a "hibrid " tankokkal.Kezdőknek sokkal jobb az amcsi heavy ág szerintem,oda elég 1 játékstílus,végig a toronyra kell építeni.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Verrucht
    • Tankos
    · 7 éve
    Egész eddig azon gondolkoztam, hogy mért van az, hogy az oroszok jobban páncélozottak mint a németek és mégis könnyebbek náluk (IS-7 és IS-4 elsősorban a rejtély). De ez a sztalinium úgy tűnik logikus magyarázat.
    Speciális szovjet acél, könnyebb és erősebb, titkos összetevői nem ismertek mert a kohászok mindig 8 ezrelék felett vannak és már nem tudnak beszélni vagy írni (de a termelés attól még zajlik).
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    okuma
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="gmaster0o0"]
    sztalinium otvozet minden kezdo szivet megdobogtatja

    beflankeltek, oldlaba lonek?. nem baj a sztalinium megved [/quote]

    Jajaj pont ezért illetve olyan tankokat kapsz amivel tudsz menni különböző klán és csapat eseményekre.
© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.