Jelenleg

38
látogatónk van

2016. április 8. 07:16

AMX Chasseur de chars - Elemzés

Írta:
(55 szavazat)
52 hozzászólás

Bevezetés - Szépség és szörnyeteg

A WG-nek érdekes elgondolása, hogy a játékba olyan papír tankok kerüljenek, melyek egy már-már felettébb gyanúsan jó ágyúval rendelkeznek. Lássuk, mit tartogat nekünk a francia szépség, az AMX Chasseur de chars.

Paraméterek

Ágyú

Mit is mondhat róla az ember, mint hogy fhanszia. Egy 90 mm-es cső kapott helyet rajta, ami ismerős lehet már az ARL 44, AMX M4 45 és az FCM 50 t-ről (nem hiába, a jó dolgokat újra hasznosítják nemzeten belül, de sajnos a rosszakat is).

Az átütés 212/259/45 (AP/APCR/HE), amihez 240/240/320-as sebzés társul. Kellemes értékek, ami a tier 9-es vasak ellen bőségesen elég, a 10-es tankokat meg mivel nem szemből bontjuk vele, így csak ritkán kell az aranyhoz nyúlni. A repesz lőszert nem szabad elfelejteni, mert nem veszít az átütéséből akár milyen messzire is kell lőni és a kevés hp-s kemény páncélos tankok könnyen lebonthatóak vele.

90 lőszert lehet magunkkal vinni amit én 74/8/8 arányban használok, de 500+ csata után talán ha 10x lőttem APCR-t. A lőszer sebesség nagyon kellemes, az AP és HE 1000 m/s, míg az APCR 1250 m/s, áraik 255/4800/255 kredit.

Pontossága 0,34 alapból, amit 0,312-re javíthatunk szellőzés+BIA kombóval (kávéval 0,299-ig nyomható le). A töltés idő egy 100-as legénységgel 7,00 mp, amit töltésgyorsító+szellőzés+BIA-val 6,028-ra lehet levinni (kávéval 5,778) és így egy egész kellemes 2389-es DPM-t tudunk kitaposni a gépből (kávéval 2494). Célzási ideje 2,2 mp, amit BIA+szellőzéssel 2,02 mp-re javíthatunk (kávéval 1,93).

Az ágyú süllyedése -10 fok, amit ha hozzáveszünk a szóráshoz és a célzási időhöz, akkor kiüti a szemünket, hogy ez a tank arra való, hogy a domb mögül kinézz, lőj majd visszabújj.

Menet közben, hajajj... a függőleges stabilizátor nélkül meg se próbáljuk megnyomni a bal egér gombot, kivéve ha egy marha csordát áldoztunk RNJézuskának, mert tipikus franciaként viselkedik ilyenkor, annak minden betegségével együtt. Csodák történhetnek ugyan, de nem egy T-54, annyi szent.

Torony

Újrahasznosított papír, csak a kék alapszíne miatt nem tudja mindenki ;)

30/20/20 mm, ami annyit ér mint halottnak a csók. Ez konkrétan arra sem elég, hogy a kaliber szabályoktól megvédjen, sőt, a repesz lőszerek is viszik mint forró kés a vajat (ISU-152 híres BL-10 alap lőszerét már fogta fel a torony, de hogy miben akadhatott el azt senki meg nem mondja).

Az ágyú talp, az a randa tölcsér meg tudja dobni a lőszereket, így generálva pattanókat és bearanyozza a napunkat, de erre építeni nem szabad. A tornyot érő találatok egy része elakadhat az ágyúban, amit tönkre is teszi azt és onnantól a Conqueror GC-t is lealázzuk a szórásunkkal.

A betalált lövések nem nagyon visznek el legényt vagy belső modult, kivétel a repesz és az arty találatok, mert azok könnyen elkalauzolnak minket egy utazásra a garázs nevű helyre. Egyszóval, ha valami rálő, az be is viszi.

Forgása 38 fok/mp, amit feljebb lehet tornázni (mert ilyet is lehet, hisz a lövész %-os értékétől függ mennyit lehet javítani rajta) szellőzés+BIA-val 41,42 fok/mp-re, ami nagyon kellemes. Flankelésnél nem lesz gond a forgással.

Látótáv 390 méter. Spottolni nem nekünk kell így nem érdemes nagy hangsúlyt fektetni a javítására.

Felépítmény

Mint említettem korábban a franciák szeretnek újra hasznosítani dolgokat, legyen az jó vagy rossz. Ez itt sincs másképp: a test 30/20/20 mm-es. És ez még nem minden. Az egész tank nagy. Nem egy japán Type 5 Heavy, de nem kicsi és ehhez társul egy 5,56%-os álcaérték álló helyzetben, ami mozgás közben 4,16%, míg lövés után 1,25-re csökken. Hiába, a tank nagy és puha és a hab a tortán, hogy tele van modulokkal, amikből 1-et legalább elvisz egy lövés. 

Ha szemben állsz egy CDC-vel akkor lődd a bal oldalát, mert 90% az esélye, hogy sérül a lőszerrekesz. Érdemes ezt biztonságos elhelyezéssel javítani. A tank nagyjából 34-36 tonna és mivel zéró páncélja van, így rammolni nem nagyon tanácsos, mert annyi hp-ja sem marad hogy a rövidebbet húzzuk.

Felfüggesztés, motor

Kapunk 2 akkora láncot, hogy éppen látjuk a sárban a nyomát. Minden lövés, ami oldalról érkezik, az jó esetben csak sárgítja a láncot. Viszont van egy hatalmas előnye a láncoknak, ugyanis az első görgők a tanktest előtt vannak és velem számtalanszor fordult elő hogy Jagdpanzer E 100 átlőtte az első görgőket és nem sebzett. A lánc leesett, megvártam míg felkerül és elgurultam, miközben őt megette a méreg. 

Viszont a motor... :3 hmm, hát egy gyönyörű 1200 lóerős Maybach HL 295 F dörömböl benne, ami ismerős lehet az E 50M-ről. Ezzel az erőművel kb. 35 paci jut 1 tonnára!! Nem vicc. Ezzel az aránnyal és az új fizikának köszönhetően a CDC a WoT gyorsulási bajnoka. Talajellenállási értékei 1,44/1,63/2,88, amik nem a legjobbak, de érzésre teljesen mást tud a tank. Azért egy Offroad vezetés rosszat nem tesz neki.

15%-os eséllyel gyullad. Nem mondanám, hogy fáklya de egy kézi tűzoltónak biztos helye van benne ;)

Ajánlott játékstílus

Két részre bontanám ezt a pontot:

  1. Tier 6-8 ellenfelek ellen: Ez esetben érdemes a közepes tankokkal előre menni és puffogtatni, mert lőszerből van bőven (90) és az ára sem rossz. Az átütés miatt nem igazán akadhat gondunk, ha van rá mód akkor hulldown pozícióba álljunk be és a kinéz-lő-visszahúzódik taktikát alkalmazzuk. Ha látjuk, hogy az oldal elesik vagy simán átmegy, akkor használjuk ki a mobilitásunkat és keressünk egy másik helyet ahonnan oszthatjuk az áldást. A tank életereje 1400, de óvatosan vele, mert könnyen jöhet egy nagyobb ágyú ami helyre tesz minket. Ha arty vagy SU-152, KV-2, T49 van a csatában, kerüld őket mint örömlány a gyóntatószéket, mert nem csak 700 felett lőnek beléd, hanem egy valag modult is vihetnek.
  2. Tier 9-10 ellenfelek ellen: Ez esetben Te vagy a sunyi alattomos kis csótány, aki időnként 240-es lövésekkel boldogítja a kemény vasakat. Menj a közepesekkel, kicsit lemaradva tőlük és csipegesd az ellent, próbálj meg az oldalukba hátukba kerülni és így még APCR lőszer sem kell majd.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Töltésgyorsító 
  • Fokozott szellőzés/távcső
  • Függőleges stabilizátor

Ajánlott fogyóeszközök

Én kicsit használok mindenből, mert a profit a fontos számomra és eddig nem sokszor kellett emiatt bánkódnom, de aki megszokta az önműködő tűzoltót, nyugodtan használja, így 10%-kal csökkenti az égés esélyét is, viszont 20k kredit ha mégis kigyulladsz. A gyakori modul sebzés miatt kis és nagy javítókészlet, valamint kis elsősegélycsomag kombó is mehet, csak akkor leéghetünk a tűzoltó hiánya miatt.

Ajánlott legénységi képzettségek

Az AMX 30, 30B legénysége 4 fős, így az passzol bele, DE ott a töltő a rádiós is egyben, így érdemes erre külön figyelni.

  • Parancsnok/rádiós: Hatodik érzék + BIA + Mentor/ezermester + Álca/Javítás
  • Lövész: Pillanatkép + BIA + Álca/javítás + Fegyverkovács
  • Vezető: Simautazás + BIA + Offroad vezetés + Álca/Javítás
  • Töltő: Biztonságos elhelyezés + BIA + Álca/Javítás + Adrenalin roham

Érdemes a mentort választani, mert több xp-t kap a legénység többi tagja, amit a legénységi képzés gyorsításával visszakap a parancsnok, így gyorsabban fejlődik mindenki. Személy szerint az álcát fontosabbnak tartom, mert ha láncon vagyunk, akkor már szinte minden-mindegy is, ezért inkább meg se lássanak így gond sem lehet.

Bevétel

2000 sebzésért 40-50000 között fizet, 3000 sebzésért már bőven 60-70000 a bevétel és határ a csillagos ég. Ezt csak az APCR használat, a pótellátmány és a prémium fogyócikk használat befolyásolja.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • 90 db olcsó lőszer
  • Pontos ágyú
  • Jó átütés, emiatt nem igényli a goldot
  • Jó ágyúsüllyedés
  • Kiváló mobilitás
  • Jól hozza a pénzt

Hátrányai

  • PAPÍR!!
  • Modul sebzés
  • Menetközben nagyon szór
  • Nem tűri a hibákat

Kiknek ajánlott

Tapasztaltabb játékosoknak, akik türelmesek kivárni a megfelelő alkalmat, mert a tank nagyon keményen bünteti a hibákat. Első prémium tanknak inkább FCM 50 t-t javaslok, mert testvére a CDC-nek.

A CDC-nek van egy élvezeti faktora, a pénzt is hozza és az ára sem olyan vészes, akcióban egyenesen király áron adják. Én nagyon szeretem ezt a tankot. Ajándékba kaptam egy jó barátomtól és szinte mindent megjártam vele: random, csapat, rangsorolt csatákat és mindenhol helyt tudott állni. Azért csapatozni ne nagyon vigyük ;) 

Videó


Az elemzést írta: Pici_Maci

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:59

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Morphelo
    • VIP
    · 7 éve
    [quote name="tvszerelo"]
    Ha egy tank car, miért nem lehet kimondani, hogy hulladék ? Miért kell félni az unicumoktól, akiknek kedvence hogy leoltanak ?[/quote]
    Biztos áramtalanítottad a TV-t mielőtt nekiálltál a szerelésnek?
    A CDC teljesen OK tank.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    pitzen
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="tvszerelo"]
    Ha egy tank car, miért nem lehet kimondani, hogy hulladék ? Miért kell félni az unicumoktól, akiknek kedvence hogy leoltanak ?[/quote]

    Miért kellene kimondani, hogy hulladék? Miért vagy biztos abban, hogy ha neked nem megy egy tankkal, akkor azzal nem lehet játszani? Gondolom az E5-öt meg túl OP-nak tartod. :-*
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    tvszerelo
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="CaMp3rHuN"]Az elemzés jó lett...DE a tankot magát utálom :pinch: Egyszerűen hihetetlen, de nekem szinte semmit nem ad be, soha... Nem vagyok tomato (bár ez relatív), 1460 wn8, CDC-vel sötétzöld stat... És mégis, csak azért van még meg, mert nincs FCM-em, és ez hozza a legjobban a pénzt... Mindennek mellélő beszűkülve, mindenhonnan spotolnak, 0 páncél... Komolyan mondom, ha FCM-et vettem volna, most nem egy, nem 2, hanem különleges rage akciónk keretében 3x boldogabb lennék... Rammolás, +100 hp, tierlimit, páncél... Ez itt nincs, egyik sem... Nem nagyon volt még prémtank, amit megbántam, hogy megvettem (persze azért nincs mindenből, asszem összesen 8-9 db prémem van, de mind 10k alatti,a heavykre sajnálom a pénzt, és csak az fcm tetszik)... De ezt nagyon megbántam. 447 csata alatt 1(!) ász jött össze vele, és akárhogy próbálok javítani magamon, meg más pozissönt keresni, CSAK NEM MEGY.... Értem, hogy velem van a baj, de ha 1460 wn8-al egy ász jön összesen 447 csata alatt (és a legtöbb dmg 3800, amit elképesztően szégyenlek, mivel legtöbbször a 4k-t elérem már 200 csatából, ezzel 2,5x annyival sincs meg), akkor nem tudom, mit változtassak Az FCM ezerszer jobb nála sztem [/quote]

    Ha egy tank car, miért nem lehet kimondani, hogy hulladék ? Miért kell félni az unicumoktól, akiknek kedvence hogy leoltanak ?
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    PiciMaci
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="Greg0015"]A legnagyobb hátránya ennek a tanknak,hogy ha meglövik akkor kb 75%,hogy lőszerrekeszt kap.Ami márhára dühítő,hogy állandóan javítani kell.Talán ezért is érdemesebb egy kicsi és egy nagy javító készlettel használni,+ mentőcsomag.De ennek ellenére én nem bántam meg,hogy megvettem.

    Másik,ha egy T49-el találkoztok szembe,szinte biztos,hogy belétek veri a 900 dmg-t :angry:[/quote]

    9.14.1-es patch óta nem kapok annyi lőszerrekesz találatot, de azért a legrosszabbkor kap egy sárgulást. A t49 lövését ne te tankold és nem lesz gond, viszont van egy trükk ellene: Ha rádnéz egy TROLL ágyús tank, akkor az ágyúval kalimpálj össze-vissza és akkor van esély hogy csak az ágyút lövik el meg egy kis szplessh sebzést kapsz.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Greg0015
    • Tankos
    · 7 éve
    A legnagyobb hátránya ennek a tanknak,hogy ha meglövik akkor kb 75%,hogy lőszerrekeszt kap.Ami márhára dühítő,hogy állandóan javítani kell.Talán ezért is érdemesebb egy kicsi és egy nagy javító készlettel használni,+ mentőcsomag.De ennek ellenére én nem bántam meg,hogy megvettem.

    Másik,ha egy T49-el találkoztok szembe,szinte biztos,hogy belétek veri a 900 dmg-t :angry:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    CaMp3rHuN
    • Tankos
    · 7 éve
    Az elemzés jó lett...DE a tankot magát utálom :pinch: Egyszerűen hihetetlen, de nekem szinte semmit nem ad be, soha... Nem vagyok tomato (bár ez relatív), 1460 wn8, CDC-vel sötétzöld stat... És mégis, csak azért van még meg, mert nincs FCM-em, és ez hozza a legjobban a pénzt... Mindennek mellélő beszűkülve, mindenhonnan spotolnak, 0 páncél... Komolyan mondom, ha FCM-et vettem volna, most nem egy, nem 2, hanem különleges rage akciónk keretében 3x boldogabb lennék... Rammolás, +100 hp, tierlimit, páncél... Ez itt nincs, egyik sem... Nem nagyon volt még prémtank, amit megbántam, hogy megvettem (persze azért nincs mindenből, asszem összesen 8-9 db prémem van, de mind 10k alatti,a heavykre sajnálom a pénzt, és csak az fcm tetszik)... De ezt nagyon megbántam. 447 csata alatt 1(!) ász jött össze vele, és akárhogy próbálok javítani magamon, meg más pozissönt keresni, CSAK NEM MEGY.... Értem, hogy velem van a baj, de ha 1460 wn8-al egy ász jön összesen 447 csata alatt (és a legtöbb dmg 3800, amit elképesztően szégyenlek, mivel legtöbbször a 4k-t elérem már 200 csatából, ezzel 2,5x annyival sincs meg), akkor nem tudom, mit változtassak Az FCM ezerszer jobb nála sztem
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Rohamnyuszi
    • Moderátor
    • Tankos
    · 7 éve
    Gratula az íráshoz, nekem elnyerte a tetszésemet.

    Mindez persze annak fényében, hogy lévén elvből nem költök játékra, ezért ezt a tankot is csak a cső másik végéről ismerem. Az írásod hatására viszont irigykedem a tulajokra :-)

    Az AMX CDC és az E25 az a két tank amiért fáj a szívem, hogy "csakpézé" adják.

    Jó munka, köszi szépen!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Sztyopa
    • Tankos
    · 7 éve
    Grat az elemzéshez Füli.

    Talán egyszer én is írok majd egy t54mod1 elemzést.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    PiciMaci
    • Tankos
    · 7 éve
    Köszönöm mindenkinek a kritikákat véleményeket. Igyekeztem mindent összeszedni, amit tudtam.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    BPC33
    • Tankos
    · 7 éve
    Nagyon jó kis tank, megéri a pénzét...ez az első és eddigi egyetlen prém tankom és nem bántam meg. Előtte is sokat mentem papír tankokkal ( Nashorn, RHM, Dicker) így nem nagyon zavart a páncélzat hiánya. Eleinte nagyon dühítő volt, hogy minden csatában legalább besárgult a lőszerrekesz, de aztán vettem rá vizes rekeszt és érezhetően sokat dobot rajta...a biztonságos elhelyezés remélem javít még rajta.

Kapcsolódó elemek

Tovább a kategóriában: « Bat.-Châtillon 25 t - Elemzés
© 2023 WOTINFO. Minden jog fenntartva.