Jelenleg

27
látogatónk van

2016. április 8. 07:16

AMX Chasseur de chars - Elemzés

Írta:
(55 szavazat)
52 hozzászólás

Bevezetés - Szépség és szörnyeteg

A WG-nek érdekes elgondolása, hogy a játékba olyan papír tankok kerüljenek, melyek egy már-már felettébb gyanúsan jó ágyúval rendelkeznek. Lássuk, mit tartogat nekünk a francia szépség, az AMX Chasseur de chars.

Paraméterek

Ágyú

Mit is mondhat róla az ember, mint hogy fhanszia. Egy 90 mm-es cső kapott helyet rajta, ami ismerős lehet már az ARL 44, AMX M4 45 és az FCM 50 t-ről (nem hiába, a jó dolgokat újra hasznosítják nemzeten belül, de sajnos a rosszakat is).

Az átütés 212/259/45 (AP/APCR/HE), amihez 240/240/320-as sebzés társul. Kellemes értékek, ami a tier 9-es vasak ellen bőségesen elég, a 10-es tankokat meg mivel nem szemből bontjuk vele, így csak ritkán kell az aranyhoz nyúlni. A repesz lőszert nem szabad elfelejteni, mert nem veszít az átütéséből akár milyen messzire is kell lőni és a kevés hp-s kemény páncélos tankok könnyen lebonthatóak vele.

90 lőszert lehet magunkkal vinni amit én 74/8/8 arányban használok, de 500+ csata után talán ha 10x lőttem APCR-t. A lőszer sebesség nagyon kellemes, az AP és HE 1000 m/s, míg az APCR 1250 m/s, áraik 255/4800/255 kredit.

Pontossága 0,34 alapból, amit 0,312-re javíthatunk szellőzés+BIA kombóval (kávéval 0,299-ig nyomható le). A töltés idő egy 100-as legénységgel 7,00 mp, amit töltésgyorsító+szellőzés+BIA-val 6,028-ra lehet levinni (kávéval 5,778) és így egy egész kellemes 2389-es DPM-t tudunk kitaposni a gépből (kávéval 2494). Célzási ideje 2,2 mp, amit BIA+szellőzéssel 2,02 mp-re javíthatunk (kávéval 1,93).

Az ágyú süllyedése -10 fok, amit ha hozzáveszünk a szóráshoz és a célzási időhöz, akkor kiüti a szemünket, hogy ez a tank arra való, hogy a domb mögül kinézz, lőj majd visszabújj.

Menet közben, hajajj... a függőleges stabilizátor nélkül meg se próbáljuk megnyomni a bal egér gombot, kivéve ha egy marha csordát áldoztunk RNJézuskának, mert tipikus franciaként viselkedik ilyenkor, annak minden betegségével együtt. Csodák történhetnek ugyan, de nem egy T-54, annyi szent.

Torony

Újrahasznosított papír, csak a kék alapszíne miatt nem tudja mindenki ;)

30/20/20 mm, ami annyit ér mint halottnak a csók. Ez konkrétan arra sem elég, hogy a kaliber szabályoktól megvédjen, sőt, a repesz lőszerek is viszik mint forró kés a vajat (ISU-152 híres BL-10 alap lőszerét már fogta fel a torony, de hogy miben akadhatott el azt senki meg nem mondja).

Az ágyú talp, az a randa tölcsér meg tudja dobni a lőszereket, így generálva pattanókat és bearanyozza a napunkat, de erre építeni nem szabad. A tornyot érő találatok egy része elakadhat az ágyúban, amit tönkre is teszi azt és onnantól a Conqueror GC-t is lealázzuk a szórásunkkal.

A betalált lövések nem nagyon visznek el legényt vagy belső modult, kivétel a repesz és az arty találatok, mert azok könnyen elkalauzolnak minket egy utazásra a garázs nevű helyre. Egyszóval, ha valami rálő, az be is viszi.

Forgása 38 fok/mp, amit feljebb lehet tornázni (mert ilyet is lehet, hisz a lövész %-os értékétől függ mennyit lehet javítani rajta) szellőzés+BIA-val 41,42 fok/mp-re, ami nagyon kellemes. Flankelésnél nem lesz gond a forgással.

Látótáv 390 méter. Spottolni nem nekünk kell így nem érdemes nagy hangsúlyt fektetni a javítására.

Felépítmény

Mint említettem korábban a franciák szeretnek újra hasznosítani dolgokat, legyen az jó vagy rossz. Ez itt sincs másképp: a test 30/20/20 mm-es. És ez még nem minden. Az egész tank nagy. Nem egy japán Type 5 Heavy, de nem kicsi és ehhez társul egy 5,56%-os álcaérték álló helyzetben, ami mozgás közben 4,16%, míg lövés után 1,25-re csökken. Hiába, a tank nagy és puha és a hab a tortán, hogy tele van modulokkal, amikből 1-et legalább elvisz egy lövés. 

Ha szemben állsz egy CDC-vel akkor lődd a bal oldalát, mert 90% az esélye, hogy sérül a lőszerrekesz. Érdemes ezt biztonságos elhelyezéssel javítani. A tank nagyjából 34-36 tonna és mivel zéró páncélja van, így rammolni nem nagyon tanácsos, mert annyi hp-ja sem marad hogy a rövidebbet húzzuk.

Felfüggesztés, motor

Kapunk 2 akkora láncot, hogy éppen látjuk a sárban a nyomát. Minden lövés, ami oldalról érkezik, az jó esetben csak sárgítja a láncot. Viszont van egy hatalmas előnye a láncoknak, ugyanis az első görgők a tanktest előtt vannak és velem számtalanszor fordult elő hogy Jagdpanzer E 100 átlőtte az első görgőket és nem sebzett. A lánc leesett, megvártam míg felkerül és elgurultam, miközben őt megette a méreg. 

Viszont a motor... :3 hmm, hát egy gyönyörű 1200 lóerős Maybach HL 295 F dörömböl benne, ami ismerős lehet az E 50M-ről. Ezzel az erőművel kb. 35 paci jut 1 tonnára!! Nem vicc. Ezzel az aránnyal és az új fizikának köszönhetően a CDC a WoT gyorsulási bajnoka. Talajellenállási értékei 1,44/1,63/2,88, amik nem a legjobbak, de érzésre teljesen mást tud a tank. Azért egy Offroad vezetés rosszat nem tesz neki.

15%-os eséllyel gyullad. Nem mondanám, hogy fáklya de egy kézi tűzoltónak biztos helye van benne ;)

Ajánlott játékstílus

Két részre bontanám ezt a pontot:

  1. Tier 6-8 ellenfelek ellen: Ez esetben érdemes a közepes tankokkal előre menni és puffogtatni, mert lőszerből van bőven (90) és az ára sem rossz. Az átütés miatt nem igazán akadhat gondunk, ha van rá mód akkor hulldown pozícióba álljunk be és a kinéz-lő-visszahúzódik taktikát alkalmazzuk. Ha látjuk, hogy az oldal elesik vagy simán átmegy, akkor használjuk ki a mobilitásunkat és keressünk egy másik helyet ahonnan oszthatjuk az áldást. A tank életereje 1400, de óvatosan vele, mert könnyen jöhet egy nagyobb ágyú ami helyre tesz minket. Ha arty vagy SU-152, KV-2, T49 van a csatában, kerüld őket mint örömlány a gyóntatószéket, mert nem csak 700 felett lőnek beléd, hanem egy valag modult is vihetnek.
  2. Tier 9-10 ellenfelek ellen: Ez esetben Te vagy a sunyi alattomos kis csótány, aki időnként 240-es lövésekkel boldogítja a kemény vasakat. Menj a közepesekkel, kicsit lemaradva tőlük és csipegesd az ellent, próbálj meg az oldalukba hátukba kerülni és így még APCR lőszer sem kell majd.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Töltésgyorsító 
  • Fokozott szellőzés/távcső
  • Függőleges stabilizátor

Ajánlott fogyóeszközök

Én kicsit használok mindenből, mert a profit a fontos számomra és eddig nem sokszor kellett emiatt bánkódnom, de aki megszokta az önműködő tűzoltót, nyugodtan használja, így 10%-kal csökkenti az égés esélyét is, viszont 20k kredit ha mégis kigyulladsz. A gyakori modul sebzés miatt kis és nagy javítókészlet, valamint kis elsősegélycsomag kombó is mehet, csak akkor leéghetünk a tűzoltó hiánya miatt.

Ajánlott legénységi képzettségek

Az AMX 30, 30B legénysége 4 fős, így az passzol bele, DE ott a töltő a rádiós is egyben, így érdemes erre külön figyelni.

  • Parancsnok/rádiós: Hatodik érzék + BIA + Mentor/ezermester + Álca/Javítás
  • Lövész: Pillanatkép + BIA + Álca/javítás + Fegyverkovács
  • Vezető: Simautazás + BIA + Offroad vezetés + Álca/Javítás
  • Töltő: Biztonságos elhelyezés + BIA + Álca/Javítás + Adrenalin roham

Érdemes a mentort választani, mert több xp-t kap a legénység többi tagja, amit a legénységi képzés gyorsításával visszakap a parancsnok, így gyorsabban fejlődik mindenki. Személy szerint az álcát fontosabbnak tartom, mert ha láncon vagyunk, akkor már szinte minden-mindegy is, ezért inkább meg se lássanak így gond sem lehet.

Bevétel

2000 sebzésért 40-50000 között fizet, 3000 sebzésért már bőven 60-70000 a bevétel és határ a csillagos ég. Ezt csak az APCR használat, a pótellátmány és a prémium fogyócikk használat befolyásolja.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • 90 db olcsó lőszer
  • Pontos ágyú
  • Jó átütés, emiatt nem igényli a goldot
  • Jó ágyúsüllyedés
  • Kiváló mobilitás
  • Jól hozza a pénzt

Hátrányai

  • PAPÍR!!
  • Modul sebzés
  • Menetközben nagyon szór
  • Nem tűri a hibákat

Kiknek ajánlott

Tapasztaltabb játékosoknak, akik türelmesek kivárni a megfelelő alkalmat, mert a tank nagyon keményen bünteti a hibákat. Első prémium tanknak inkább FCM 50 t-t javaslok, mert testvére a CDC-nek.

A CDC-nek van egy élvezeti faktora, a pénzt is hozza és az ára sem olyan vészes, akcióban egyenesen király áron adják. Én nagyon szeretem ezt a tankot. Ajándékba kaptam egy jó barátomtól és szinte mindent megjártam vele: random, csapat, rangsorolt csatákat és mindenhol helyt tudott állni. Azért csapatozni ne nagyon vigyük ;) 

Videó


Az elemzést írta: Pici_Maci

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:59

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    PiciMaci
    • Tankos
    · 7 éve
    Mostanában minden 8-as tankot 10-es meccsbe dob a maraton miatt.
    [quote name="Freepunk_Hun"]Eleinte jó volt, sőt szerettem. Aztán jött a fekete leves. Mostanában szinte garantált tier X. ,
    és mintha új korában gyorsabban tolatott és fordult volna.[/quote]

    Teljesen máshogy érzem. Most pontosabb jobban fordul és csak javul ahogy egyre többet játszom vele.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Freepunk_Hun
    • Tankos
    · 7 éve
    Eleinte jó volt, sőt szerettem. Aztán jött a fekete leves. Mostanában szinte garantált tier X. ,
    és mintha új korában gyorsabban tolatott és fordult volna.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Tomat
    • Tankos
    · 7 éve
    Szombaton kaptam ajándékba a CDC-t, és legszívesebben nem is mennék mással .
    Köszönöm az elemzést, hasznos volt!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Chaos_42
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="rainmaaker"]én speciel utálom ezt a tankot és kidobott pénznek tartom
    a megemelt kreditbevételen kívül nem tudok nagyon jó tulajdonságot mondani
    már bánom hogy anno ezt vettem és nem [akármilyen] másik prémet[/quote]

    Nem csodálkozom. Szó szerint kidobtad a pénzt. Még csak hasonló tankkal sem játszottál, és rajta sem vagy a francia ágon. Csak olyan tankkal vagy eredményes aminek van némi páncélja. Ez nem vér Heavyseknek való játékszer. Szó szerint nincs páncélja. Az eredményességéhez kell pálya ismeret is. Neked 4200 meccsből max annyi a pályatapasztalatod, hogy tudod heavyvel merre van a csapásvonal. Egy T34 jobban feküdt volna neked.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    rainmaaker
    • Tankos
    · 7 éve
    én speciel utálom ezt a tankot és kidobott pénznek tartom
    a megemelt kreditbevételen kívül nem tudok nagyon jó tulajdonságot mondani
    már bánom hogy anno ezt vettem és nem [akármilyen] másik prémet
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Chaos_42
    • Tankos
    · 7 éve
    Most már nekem is van ilyenem-e! 8)
    Azon kívül hogy a papír páncél miatt azonnal kapom az áldást, nagyon jó kis hutyutyu.
    Viszont a kredit hozama elmarad attól amit vártam. (Bár még keveset játszottam vele) Prém nélkül nagyon meg kell dolgozni a 30k körüli bevételért.
    A T26E4 800 sebzésre vesztett meccsben keres annyit amit ez 2000 sebzéssel győztesben. Az is6-ommal nem hasonlítom össze mert az egy pénznyomda.

    Viszont a játékélmény Uhhh... :banana:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Dodge94HUN
    • Tankos
    · 7 éve
    600 csatám van vele és egyáltalán nem érzékeltem ilyet.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    DoomHUN
    • Tankos
    · 7 éve
    a tankal nincs problémám de az hogy 150 csata alatt mindössze 8x!!!! voltam saját tierben és 142x tier 10 és 9 keverékében az azért kicsit sok
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    gmaster0o0
    • Tankos
    · 7 éve
    nekem csak berelve volt meg, de akkor nagyon bejott Szerintem jo kezekbe igenis jol jatszhato egy szerkezet.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    · 7 éve
    Szeretem ezt a tankot. Az elemzés jó, minden igaz. Annyit tennék hozzá, hogy mikor elkezdtem használni, teljesen alap személyzettel indítottam, és nem voltam elájulva tőle. Aztán egyszer csak elkezdett jobban működni, és észre se vettem, már a 4. skillek fejlődnek. Most már hót jó. Nekem nagyon fekszik az ehhez a tankhoz való játékstílus. Bújj egy kicsit, cserkészd be, szpotold fel, vagy menj ahol felszpotoltak valakit, lőj rá, aztán bújj el. És kezdődik elölről. Valószínűleg nem volt haszontalan, hogy előtte közel 5000 menetet nyomtam Hellcat-tel, T67-tel, vagyis 2 igazi papírtankkal, ami megtanít gazdálkodni a hp-val. Nem ritka, hogy úgy lövök ezzel a cuccal 2000 fölött, hogy egy lövést se kaptam be. Valóban nem kezdőknek való.

Kapcsolódó elemek

Tovább a kategóriában: « Bat.-Châtillon 25 t - Elemzés
© 2023 WOTINFO. Minden jog fenntartva.