Jelenleg

20
látogatónk van

2016. április 8. 07:16

AMX Chasseur de chars - Elemzés

(55 szavazat)
52 hozzászólás

Bevezetés - Szépség és szörnyeteg

A WG-nek érdekes elgondolása, hogy a játékba olyan papír tankok kerüljenek, melyek egy már-már felettébb gyanúsan jó ágyúval rendelkeznek. Lássuk, mit tartogat nekünk a francia szépség, az AMX Chasseur de chars.

Paraméterek

Ágyú

Mit is mondhat róla az ember, mint hogy fhanszia. Egy 90 mm-es cső kapott helyet rajta, ami ismerős lehet már az ARL 44, AMX M4 45 és az FCM 50 t-ről (nem hiába, a jó dolgokat újra hasznosítják nemzeten belül, de sajnos a rosszakat is).

Az átütés 212/259/45 (AP/APCR/HE), amihez 240/240/320-as sebzés társul. Kellemes értékek, ami a tier 9-es vasak ellen bőségesen elég, a 10-es tankokat meg mivel nem szemből bontjuk vele, így csak ritkán kell az aranyhoz nyúlni. A repesz lőszert nem szabad elfelejteni, mert nem veszít az átütéséből akár milyen messzire is kell lőni és a kevés hp-s kemény páncélos tankok könnyen lebonthatóak vele.

90 lőszert lehet magunkkal vinni amit én 74/8/8 arányban használok, de 500+ csata után talán ha 10x lőttem APCR-t. A lőszer sebesség nagyon kellemes, az AP és HE 1000 m/s, míg az APCR 1250 m/s, áraik 255/4800/255 kredit.

Pontossága 0,34 alapból, amit 0,312-re javíthatunk szellőzés+BIA kombóval (kávéval 0,299-ig nyomható le). A töltés idő egy 100-as legénységgel 7,00 mp, amit töltésgyorsító+szellőzés+BIA-val 6,028-ra lehet levinni (kávéval 5,778) és így egy egész kellemes 2389-es DPM-t tudunk kitaposni a gépből (kávéval 2494). Célzási ideje 2,2 mp, amit BIA+szellőzéssel 2,02 mp-re javíthatunk (kávéval 1,93).

Az ágyú süllyedése -10 fok, amit ha hozzáveszünk a szóráshoz és a célzási időhöz, akkor kiüti a szemünket, hogy ez a tank arra való, hogy a domb mögül kinézz, lőj majd visszabújj.

Menet közben, hajajj... a függőleges stabilizátor nélkül meg se próbáljuk megnyomni a bal egér gombot, kivéve ha egy marha csordát áldoztunk RNJézuskának, mert tipikus franciaként viselkedik ilyenkor, annak minden betegségével együtt. Csodák történhetnek ugyan, de nem egy T-54, annyi szent.

Torony

Újrahasznosított papír, csak a kék alapszíne miatt nem tudja mindenki ;)

30/20/20 mm, ami annyit ér mint halottnak a csók. Ez konkrétan arra sem elég, hogy a kaliber szabályoktól megvédjen, sőt, a repesz lőszerek is viszik mint forró kés a vajat (ISU-152 híres BL-10 alap lőszerét már fogta fel a torony, de hogy miben akadhatott el azt senki meg nem mondja).

Az ágyú talp, az a randa tölcsér meg tudja dobni a lőszereket, így generálva pattanókat és bearanyozza a napunkat, de erre építeni nem szabad. A tornyot érő találatok egy része elakadhat az ágyúban, amit tönkre is teszi azt és onnantól a Conqueror GC-t is lealázzuk a szórásunkkal.

A betalált lövések nem nagyon visznek el legényt vagy belső modult, kivétel a repesz és az arty találatok, mert azok könnyen elkalauzolnak minket egy utazásra a garázs nevű helyre. Egyszóval, ha valami rálő, az be is viszi.

Forgása 38 fok/mp, amit feljebb lehet tornázni (mert ilyet is lehet, hisz a lövész %-os értékétől függ mennyit lehet javítani rajta) szellőzés+BIA-val 41,42 fok/mp-re, ami nagyon kellemes. Flankelésnél nem lesz gond a forgással.

Látótáv 390 méter. Spottolni nem nekünk kell így nem érdemes nagy hangsúlyt fektetni a javítására.

Felépítmény

Mint említettem korábban a franciák szeretnek újra hasznosítani dolgokat, legyen az jó vagy rossz. Ez itt sincs másképp: a test 30/20/20 mm-es. És ez még nem minden. Az egész tank nagy. Nem egy japán Type 5 Heavy, de nem kicsi és ehhez társul egy 5,56%-os álcaérték álló helyzetben, ami mozgás közben 4,16%, míg lövés után 1,25-re csökken. Hiába, a tank nagy és puha és a hab a tortán, hogy tele van modulokkal, amikből 1-et legalább elvisz egy lövés. 

Ha szemben állsz egy CDC-vel akkor lődd a bal oldalát, mert 90% az esélye, hogy sérül a lőszerrekesz. Érdemes ezt biztonságos elhelyezéssel javítani. A tank nagyjából 34-36 tonna és mivel zéró páncélja van, így rammolni nem nagyon tanácsos, mert annyi hp-ja sem marad hogy a rövidebbet húzzuk.

Felfüggesztés, motor

Kapunk 2 akkora láncot, hogy éppen látjuk a sárban a nyomát. Minden lövés, ami oldalról érkezik, az jó esetben csak sárgítja a láncot. Viszont van egy hatalmas előnye a láncoknak, ugyanis az első görgők a tanktest előtt vannak és velem számtalanszor fordult elő hogy Jagdpanzer E 100 átlőtte az első görgőket és nem sebzett. A lánc leesett, megvártam míg felkerül és elgurultam, miközben őt megette a méreg. 

Viszont a motor... :3 hmm, hát egy gyönyörű 1200 lóerős Maybach HL 295 F dörömböl benne, ami ismerős lehet az E 50M-ről. Ezzel az erőművel kb. 35 paci jut 1 tonnára!! Nem vicc. Ezzel az aránnyal és az új fizikának köszönhetően a CDC a WoT gyorsulási bajnoka. Talajellenállási értékei 1,44/1,63/2,88, amik nem a legjobbak, de érzésre teljesen mást tud a tank. Azért egy Offroad vezetés rosszat nem tesz neki.

15%-os eséllyel gyullad. Nem mondanám, hogy fáklya de egy kézi tűzoltónak biztos helye van benne ;)

Ajánlott játékstílus

Két részre bontanám ezt a pontot:

  1. Tier 6-8 ellenfelek ellen: Ez esetben érdemes a közepes tankokkal előre menni és puffogtatni, mert lőszerből van bőven (90) és az ára sem rossz. Az átütés miatt nem igazán akadhat gondunk, ha van rá mód akkor hulldown pozícióba álljunk be és a kinéz-lő-visszahúzódik taktikát alkalmazzuk. Ha látjuk, hogy az oldal elesik vagy simán átmegy, akkor használjuk ki a mobilitásunkat és keressünk egy másik helyet ahonnan oszthatjuk az áldást. A tank életereje 1400, de óvatosan vele, mert könnyen jöhet egy nagyobb ágyú ami helyre tesz minket. Ha arty vagy SU-152, KV-2, T49 van a csatában, kerüld őket mint örömlány a gyóntatószéket, mert nem csak 700 felett lőnek beléd, hanem egy valag modult is vihetnek.
  2. Tier 9-10 ellenfelek ellen: Ez esetben Te vagy a sunyi alattomos kis csótány, aki időnként 240-es lövésekkel boldogítja a kemény vasakat. Menj a közepesekkel, kicsit lemaradva tőlük és csipegesd az ellent, próbálj meg az oldalukba hátukba kerülni és így még APCR lőszer sem kell majd.

Ajánlott felszerelések, fogyóeszközök és legénységi képzettségek

Ajánlott felszerelések

  • Töltésgyorsító 
  • Fokozott szellőzés/távcső
  • Függőleges stabilizátor

Ajánlott fogyóeszközök

Én kicsit használok mindenből, mert a profit a fontos számomra és eddig nem sokszor kellett emiatt bánkódnom, de aki megszokta az önműködő tűzoltót, nyugodtan használja, így 10%-kal csökkenti az égés esélyét is, viszont 20k kredit ha mégis kigyulladsz. A gyakori modul sebzés miatt kis és nagy javítókészlet, valamint kis elsősegélycsomag kombó is mehet, csak akkor leéghetünk a tűzoltó hiánya miatt.

Ajánlott legénységi képzettségek

Az AMX 30, 30B legénysége 4 fős, így az passzol bele, DE ott a töltő a rádiós is egyben, így érdemes erre külön figyelni.

  • Parancsnok/rádiós: Hatodik érzék + BIA + Mentor/ezermester + Álca/Javítás
  • Lövész: Pillanatkép + BIA + Álca/javítás + Fegyverkovács
  • Vezető: Simautazás + BIA + Offroad vezetés + Álca/Javítás
  • Töltő: Biztonságos elhelyezés + BIA + Álca/Javítás + Adrenalin roham

Érdemes a mentort választani, mert több xp-t kap a legénység többi tagja, amit a legénységi képzés gyorsításával visszakap a parancsnok, így gyorsabban fejlődik mindenki. Személy szerint az álcát fontosabbnak tartom, mert ha láncon vagyunk, akkor már szinte minden-mindegy is, ezért inkább meg se lássanak így gond sem lehet.

Bevétel

2000 sebzésért 40-50000 között fizet, 3000 sebzésért már bőven 60-70000 a bevétel és határ a csillagos ég. Ezt csak az APCR használat, a pótellátmány és a prémium fogyócikk használat befolyásolja.

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • 90 db olcsó lőszer
  • Pontos ágyú
  • Jó átütés, emiatt nem igényli a goldot
  • Jó ágyúsüllyedés
  • Kiváló mobilitás
  • Jól hozza a pénzt

Hátrányai

  • PAPÍR!!
  • Modul sebzés
  • Menetközben nagyon szór
  • Nem tűri a hibákat

Kiknek ajánlott

Tapasztaltabb játékosoknak, akik türelmesek kivárni a megfelelő alkalmat, mert a tank nagyon keményen bünteti a hibákat. Első prémium tanknak inkább FCM 50 t-t javaslok, mert testvére a CDC-nek.

A CDC-nek van egy élvezeti faktora, a pénzt is hozza és az ára sem olyan vészes, akcióban egyenesen király áron adják. Én nagyon szeretem ezt a tankot. Ajándékba kaptam egy jó barátomtól és szinte mindent megjártam vele: random, csapat, rangsorolt csatákat és mindenhol helyt tudott állni. Azért csapatozni ne nagyon vigyük ;) 

Videó


Az elemzést írta: Pici_Maci

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:59

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    tiger730
    • Tankos
    · 5 éve
    Nemrég vettem meg kuponnal,rég szemeztem már vele.Én látótávra hegyezem ki és hátulról támogatok vele,és igen nem türi a hibákat
    Ha hibázol álltalába garázs a vége,viszont a sebességét nagyon szeretem gyorsan oda érsz vele ahová akarsz.Szerintem nem rossz gép
    • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
      Mustang4244
      • Tankos
      · 5 éve
      Hááát...eleinte én is így voltam vele.De idő után kezdett előjönni a francia "pontosság". Szóval én beáldoztam az M4-ért és mit ne mondjak nem bántam meg.Ez tipikusan az a gép ahol a MAPOT és a SAJÁT tulajdonságait NAGYON ismerni kell máskülönben egy pokol a használata.

      Ami viszont tényleg mindenképpen pozitívum benne az a löveg vertikális kitérithetősége (-°10) és az hogy szinte bárhova képes odaérni még akár a lightok előtt is.Bár nem jó oda használni mert igencsak nagy és a ~30 mm-es páncél nem sok mindentől véd meg.
      • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
        tiger730
        • Tankos
        · 5 éve
        Vettem észre a lightok 80% át alázza de kimondottan csak sebességben
        Aha az ágyú sülyedése pozitiv szépen lehet dombozni vele,és a kreditet is jól hozza szerintem.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    PiciMaci
    • Tankos
    · 5 éve
    De régen is volt ez hmmmm
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    PiciMaci
    • Tankos
    · 6 éve
    Elég rossz látni, hogy az eredeti videót, amit szántam törölték. :cry:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Freepunk_Hun
    • Tankos
    · 6 éve
    Fostalicska.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    CrawlingChaos
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="f_a_t_h_e_r"]Úgy látom ráérek még (nincs most épp ideális) legénységhúzó prém tankot venni. Na de miből lesz akkor pénzem? De ez már más kérdés és más topik.[/quote]

    Szerintem is ráér még, nem kell sietni! Egy nyolcas prém tank annyiba kerül, mint egy újonnan piacra dobott teljes játék, akkor érdemes megvenni, ha már tudod hatékonyan használni. Ha nem érsz el velük legalább egy átlagos eredményt, akkor nem lesz sok örömed bennük, és hiába a bónusz a legénységfejlesztésen, ha kevés az xp amit "felszorzóznál", hasonlóképpen a creditet is akkor termelik érezhetően, ha azért legalább egy zöld eredményt megüt velük az ember.
    Látom, ajánlgatják neked a 13 57-et: ezzel azért tudni kell játszani. Azt javaslom előbb próbáld ki a 12t, és nézd meg mennyire megy vele a játék. Egy pár próbakör szerinten nem elég, ha ki lesz fejlesztve tolj bele vagy 50 csatát legalább. A csataeredményeidet érdemes feltölteni a vbaddict.net, ahol azt az infot is tárolják, mennyi creditet termeltél a tankkal. 50 csata után érdemes megnézni, mennyit kerestél vele, és ott durván meg tudod becsülni, hogy vajon a 13 57 a credit szorzójával mit hozna a konyhára.
    A 13 57 nem egy bolondbiztos tank (ne vedd magadra, nálam ez olyan epikus visszatérő jelző): jó játékosok nagyon jól teljesítenek vele, az átlag és annál gyengébb játékosok meg úgy durván sehogy. Ha a 12t-vel csak pár lövést tudsz leadni csatánként, akkor a 13 57 sem neked való tank. Ha meccsenként ki tudsz tolni 2 tárat, amiből a lövedékek 60-80%-a be is üt, akkor érdemes lehet a saját és a legénységed továbbképzésére megvenni a 13 57-et. Ha nem, akkor csak egy plusz tank lesz a garázsban, amiért kiadtál pár lepedőt.

    Ha aranyból képzed fel a legénységet a francia könnyű vonalon, amikor akciós a képzés, akkor 500 aranyból éred el a 13 90-et, további 600 aranyból a batchat-et. Ha a grind alatt használsz legénységképzést pörgető személyes tartalékot, amiket ha odafigyel az ember, akkor küldetésekből ingyen is szerezhet, akkor ennyi arany befektetésével a 13 90-et már közel három képességes legénységgel éred el, a Bat chat 25 t pedig a negyedik közelében. Nyilván jól hangzik egy öt skill soros legénység, de ha fekszik neked az ág, akkor egy 3-3 képességgel rendelkező csapattal már muzsikálnia kell a tanknak. Ha nem megy velük a játék, akkor ritkán a plusz 4./5. képesség hiányzik hozzá, hogy menjen (feltéve, hogy jól választottad meg az első hármat).
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Medden_EU
    • Tankos
    · 7 éve
    [quote name="f_a_t_h_e_r"]Köszönöm a választ Straubbazsi és Xizor111, nagyon hasznosak voltak. Jól láttad először HT és TD vonalakon indultam el és rohantam-rohantam felfelé [ ez látszik is a statjaimon :-( ], majd többször abbahagytam (mert úgy éreztem, hogy az alap vasakkal egy kínszenvedés a játék és nem akartam a csapatom terhére lenni) és újrakezdtem. A fiam a LT és MT vonalakat nyomja, így volt szerencsén párszor AMX 12t és AMX 13 90-et hajtani. Sajnos a táras francia lightok fertőzőek :-) ... szóval így keveredtem a Bat Chat ágra.
    Úgy látom ráérek még (nincs most épp ideális) legénységhúzó prém tankot venni. Na de miből lesz akkor pénzem? De ez már más kérdés és más topik.[/quote]

    Ahogy írtam az AMX 1357F nemsokára lesz pár nap már csak (de csak 1 napig). Light táras francia prém, teljesen megegyező legénységgel, mint az ágon található lightok. Viszont azzal nem egyszerű a játék, lásd a leírását a tankoknál, de szerintem fun.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    wotfather
    • Tankos
    · 7 éve
    Köszönöm a választ Straubbazsi és Xizor111, nagyon hasznosak voltak. Jól láttad először HT és TD vonalakon indultam el és rohantam-rohantam felfelé [ ez látszik is a statjaimon :-( ], majd többször abbahagytam (mert úgy éreztem, hogy az alap vasakkal egy kínszenvedés a játék és nem akartam a csapatom terhére lenni) és újrakezdtem. A fiam a LT és MT vonalakat nyomja, így volt szerencsén párszor AMX 12t és AMX 13 90-et hajtani. Sajnos a táras francia lightok fertőzőek :-) ... szóval így keveredtem a Bat Chat ágra.
    Úgy látom ráérek még (nincs most épp ideális) legénységhúzó prém tankot venni. Na de miből lesz akkor pénzem? De ez már más kérdés és más topik.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Medden_EU
    • Tankos
    · 7 éve
    Deeeeee, nemsokára jön (vissza) a Lóri, mint táras prémium med. Abban majd tökéletesen lehet BC legényeket húzni.

    De amíg a legények lightban vannak az AMX 1357F is jó, ami, elvileg most lesz a shopban karácsonykor, mire eléred a IX. BC-t már 4 skillesek lesznek, akkor nem kell már a legénységet külön húzni úgyse.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Ba_nshee
    • Kiképző
    · 7 éve
    [quote name="Xizor111"]
    [/quote]

    :shaking:

Kapcsolódó elemek

© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.