Jelenleg

103
látogatónk van

2016. február 1. 08:53

Maus - Elemzés

(99 szavazat)
99 hozzászólás

Bevezetés

A háború utolsó két évében fejlesztés zajlott egy szuper nehéz tank megalkotása érdekében. Bár harci értéke csekély lett volna (annak ellenére, hogy semmi nem tudta kilőni), képességmutogatásra és propagandacélokra teljesen jó lehetett, csak a háború végén, szűkös anyagi helyzetben nem ilyeneket kell fejleszteni, hanem abból a kevésből is Párducokat meg Tigriseket csinálni, amiknek tényleges harci értéke volt. Mindenesetre egy teljesen működő prototípus és egy torony nélküli, de szintén működő darab elkészült, így a világtörténelem legnehezebb megépített tankja cím büszke tulajdonosa a Maus.

Paraméterek

Ágyú

A 128 mm-es L/55 csőhosszúságú löveg ismerős lehet az E 75-ről és a VK Béláról is, a 490/490/630 sebzés a kategóriájában nagynak számít, de a 246/311/65 mm átütés és a lassú újratöltés bőven hagynak kívánni valót maguk után.

Már megszoktuk ennél a lövegnél hogy az AP lőszer kicsit lassabb, mint ami a németekre egyébként jellemző. Az APCR már gyorsabb, de az sem kiemelkedő az ilyen aranylőszerek között (de legalább nem HEAT, hogy elnyelje a lánc).

Névleges szórása 0,36/100 méter, célzási ideje pedig 2,2 mp, szóval a 9-es német tankokon elveszített pontosság itt sem tér vissza. 68 darab lőszer fér bele, én 40/20/8 elosztásban használom.

Na és most jön a fekete leves, mert az újratöltési idő töltésgyorsítóval, szellőzéssel és elit alakulattal is csak 12,3 mp-re tornázható le, ami alig fél másodperces javulás a 9-es szinthez képest, annak ellenére, hogy kapunk egy második töltőt is. Ez így a leglassabb töltési idő a kategóriájában (kivéve az E 100-at, de az legalább 750-et lő), a DPM-ünk még a 2.400-at sem éri el. Emellett eddigi tapasztalataim szerint a löveg sem becélozva nem lő megbízhatóan, sem a menetből/kapásból leadott lövések nem mennek oda, ahova szeretnénk, még kis távolságon sem.

Bár a szórásértékek nagyon alacsonyak mind menethez, mind forduláshoz (ilyen alacsony sebességekhez még jó, hogy azok), nekem valahogy nem működik ez az ágyú. Bár érdemes megtámogatni egy függőleges stabilizátorral, valamint a sima utazás és a kapáslövés képességek sem elhanyagolandók rajta, így 1-es vagy 2-es tempomatban azokban a kis távolságokból amilyenekből a Maus-zal harcolni érdemes, elméletileg egész pontosan kéne hogy lőjön. Mindenesetre az IS-7 sofőrök is tudják, hogy hiába a 490-es alfa és a 246 pen (250 az IS-7-nél), ez a két löveg igenis igényli az APCR lövedékek gyakori használatát az igazán hatékony csata teljesítményekhez (30/30/8-as elosztás sem megvetendő).

Egyébként 8 fokos az ágyúlehajlás minden irányba és a löveg nagyon magasan van, ami jó, mert elég sok minden tetejét tudjuk így lőni, de rossz, mert így az alsó lemezek még nagyobb szögből látszanak.

Torony

A tornya kisebb, mint az E 100-é és bár a belőhető tartomány is kisebb rajta, de az jóval gyengébb is.

Névlegesen 240/210/210 mm, ráadásul az oldala eléggé dől befelé, vagyis a 8-as, de gyakran a kilences tankok is lepattannak, akárhol lövik (a káddugó és a torony hátulja alatti kis rés sem gyengepont már). Na de a frontja... bár úgy a 60%-át kitakarja a jól lekerekített, vastag és üregelt lövegpajzs, a pofazacskóit igencsak könnyű belőni, főleg az ágyúval egyvonalban (+/- 15 centi függőlegesen). Itt ugyanis a 240 mm-es front döntetlen, a fent leírt tartományban is alig kezd dőlni valamennyire, szóval a 9-es tankok is könnyedén átüthetik normál lőszerrel egy jól célzott lövéssel. Ha fentebb, vagy lejjebb találjuk el, ott azért már rendesen kerekedik hátra (a löveg szintje alatt és felett már bőven 330 fölé nő az effektív érték), szóval csak szerencsés RNG-vel ütjük ott át.

A tetején nincsen gyengepont, az a nagy periszkóp általában csak modulsérülést kap, sebzőre nagyon ritkán adja be. Ezt a tornyot, csak úgy mint az E 100-ét, nem szabad az ellenfél felé fordítani, kivéve, ha lőni akarunk. A legoptimálisabb effektív értéket valahol 30 és 40 fok között veszi fel. Itt a toronyoldal leggyengébb része sem megy 400 alá, de a front, ahol írtam így is csak 270-280 effektívre nő, éppen ezért érdemes még ilyenkor is rángatni +/- 5 fokban, kicsit előre-hátra menni, valamint figyelni az ellenfél lövegét, hogy hova céloz. Ha a frontra, akkor vigyük el akár 50 fokig is és ha látjuk, hogy áthúzta az oldalára, gyorsan vissza, már amilyen gyors az a 16 °/mp, de a test mozgatásával is segítsünk rá. Érdemes igen gyakran kihasználni a jobb egérgomb adta toronyrögzítés lehetőséget, így szabadon nézelődhetünk akár mesterlövész módban is, anélkül, hogy visszafordítanánk a tornyot.

A látótáv 400 méter, ami teljesen átlagos a szintjén.

Test

Magasabb, mint az E 100-é (vagy bármi másé a játékban), de keskenyebb is. A névleges értékek 200/185/160 mm.

A felső front 45 fokban van döntve (300 mm effektíven), tehát így nem olyan erős, mint egy E 100-é, vagy E 75-é, szóval ha feltolatunk egy dombra, ne lepődjünk meg, ha nagyobb lövegek ott is beküldik.

Az alsó lemez szintén 200 mm 32 fokban, ez viszont jobb mint a legtöbb alsó lemez a játékban (240 effektív). Ráadásul nagyon keskeny is, valamint a lánctalpvédő üregelt lemezek is eléggé belelógnak (ha nem teljesen szemben áll), szóval az nem egy kifejezetten jól lőhető hely. Érdekes tapasztalat az, hogy ha meglövik szemből az ilyen lánctalpvédőt - ami elvileg üregelt és nem is hitbox - gyanúsan gyakran adja be nekik a lánc+sebzés kombót, ami eléggé furcsa.

A 185 mm oldalpáncél, bár teljesen függőleges és a képen látható módon jó része nem is üregelt, elég gyakran pattint igencsak nagy átütésű lövegeket is. Lentebb meg ugye lánctalp van, ami plusz vastagságot és üreges hatást nyújt, vagyis gyakran nyeli el a lövedékeket.

A hátulja 160 mm, de erősen befelé dől, szóval a felderítők, de még a 8-as medek, heavy-k is igen gyakran lepattannak róla (200 alatti átlag átütéssel nem igazán lehet megsebezni, de még afelett is könnyű lepattanni). Mindenesetre sidescrapelni eléggé jól lehet vele, valamint a keskeny alvázát kis tereptárgyak mögé is el lehet rejteni.

Optimális beállási szöge kb. 30 fok (így kb. 340-380-ra nő a front, 300-ra az alsó lemez és 360-420-ra az oldal effektív értéke), de még ha fedezékben is vagyunk, akkor is rángassuk 5 fokban a tankot, ezzel is növelne a lepattanók esélyét (ha tudunk alacsony szögben sideolni, ahol a front nem látszik ki, elég a tornyot rángatni).

A tank hasi, valamint tetőlemezei is jóval vastagabbak az átlagnál, szóval a robbanólövedékek és arty-k sem olyan hatékonyak ellene. A motortér felett lévő üregelt páncéldarabokat ritkán adja be sebzőre, inkább elakadnak benne a toronyra szánt lövések.

Motor

Még az 1750 lóerős motor sem adja meg neki a 10 LE/t fajlagos teljesítményt, szóval nem egy versenyautó. Mindenesetre a remek német mérnöklés segítségével egész jól gyorsul mindkét irányba és tartja a 20/15 km/h sebességhatárt normál terepen.

12% eséllyel gyullad, ami elég jó egy benzinmotorhoz képest, de a nagy hitbox és az üzemanyagtartályok miatt én nem venném ki belőle a tűzoltót.

A valóságban a Maust villanymotorok mozgatták (1-1 független a két lánctalpra), amihez ez a benzinmotor szolgáltatta az áramot egy generátorral. A villanymotorokat könnyű vezérelni, ezért nem kellett bonyolult váltómű és egyszerűen lehetett irányítani, pont úgy, ahogy a Tiger P is működött volna (nem hiába, Porsche remek mérnök volt).

Felfüggesztés

Nagyok és teherbírók, egészen sok lövést nyelnek el, főleg szemből, ha rángatjuk a tankot vagy oldalról, ha valaki lejjebb lő a kelleténél.

15 °/mp-cel fordul, vagyis egy Maust nem nehéz körbeautózni. A talajellenállási tényezői a tömegéhez képest egész jók, de hiába, ha 9,25 LE/t a fajlagos teljesítmény. Szóval óvakodjunk a rossz tereptől, és hegyeket se nagyon másszunk.

Ajánlott játékstílus

A 300-as átütésű normál és 400 körüli arany átütésű TD-k és az APCR-rrrel lövő medek világában a Maus igencsak sokat vesztett jelentőségéből. A játékosok legnagyobb része ingyen sebzésként gondol rá, még ha aranyat is kell spammolni rá. Természetesen továbbra sem lehetetlen jó köröket menni vele, de a nem túl jó ágyúkarakterisztikái miatt a sebzés kiosztása igencsak nehéz lesz, ráadásul a HP-t is elég nehéz megtartani a rengeteg aranylőszer és túlerő ellenében.

Elsődleges feladata ennek a tanknak az lenne, hogy magára vonja az ellenfél figyelmét, míg a csapattársak szétlövik őket. A gyakorlatban általában vagy az van, hogy az ellenfél ránk esik és még ha 10 percig is tart kilőni minket, akkor is alig kapnak lövéseket a társainktól, a másik lehetőség pedig hogy teljesen ignorálnak minket, ráesnek a csapatra, szétlövik őket, aztán 6-7 tank lakmározik belőlünk. Igazából szerintem nem éri meg a fáradságot a kifejlesztése, főleg, hogy az ágon egy kiemelkedő tank sincsen: A Pz IV azért nem olyan rossz, viszont a VK 3001 (P) egyenesen szörnyű, a Tiger P-nek meg hiába a 200 milis front, ha gyenge a torony, meg ott vannak a test oldalán a letörések. A VK A se nem med, se nem heavy, de mindkettőnek gyenge, a VK Béla meg hiába sebezhetetlen szemből, ha a tornyát az is átlövi aki nem akarja és nagyon gyenge az oldala.

Mindenesetre, ha már kidobtunk 6,1 millió kreditet érte, akkor keressük a szűkebb helyeket, ahol az arty nem akkora veszély, valamint a flankelés esélye is kisebb és nehezebben kivitelezhető. A hátsótornyos kialakítást már megszokhattuk a VK Bélán, így toljuk a sidescrapet. Lehetőleg rejtsük az alját, amikor az ellenfél ellőtte magát, akkor menjünk előre szépen fedezékről fedezékre. Próbáljuk meg a csapattársaink helyett mi kapni a lövéseket, mert mi ki is bírjuk, ők meg azért kezdenek majd valamit a megspórolt HP-jukkal, ha szerencsénk van.

És mint a toronynál már írtam, akár beásott védelmet játszunk, akár lassan törünk előre, a torony soha ne nézzen pont az ellenfélre, kivéve, ha lőni akarunk. Persze ilyenkor sem azonnal visszafordítani - mert akkor belő minket és fedezékbe megy -, hanem próbáljuk a torony mozgatásával ellövetni és akkor mi leszünk lövéselőnyben. Valamint ha az alsó lemezt nem védi tereptárgy, akkor rángassuk a testet, amíg le nem láncolnak. Ne féljünk leütközni másokat, vagy falhoz, tereptárgyhoz szorítani őket. Arra azért figyeljünk, miközben a csapattársainkat óvjuk a sebzéstől, hogy lehetőleg ne blokkoljuk a rálátásukat a célpontra, vagy ne csináljunk jó nagy fedezéket az ellenfélnek.

Mint a JadgE100-nál is írtam, itt se kezdünk forogni ha valaki a hátunkba kerül, különben szemből is szétlőnek. Majd a társaink kiszedik onnan, a páncélunk még hátulról is egészen jól bírja a gyűrődést, főleg ha váratlan mozdulatokkal rángatjuk.

Összességében nem használhatatlan jármű, ha a csapat egy kicsit is képes segíteni, akkor talán nem halunk meg, de az ellenfél közben igen. Acélfalakat, meg jó sok potenciális sebzést jól lehet vele gyűjteni, kiosztani kicsit nehezebb. Érdemes lehet szakaszban menni két normális nehéz tankkal (T110E5, IS-7, FV 215b, akár E 100) vagy esetleg TD-vel, akik képesek rendes sebzést kiosztani, amíg mi tankolunk nekik és mivel a szakaszban legalább némi kommunikáció és együttműködés van, egész jó meccseldöntő jelentősége lehet.

Ha Maus ellen vagyunk, az alváz továbbra is gyengepont, meg a pofazacskók. Ha egyedül van, gyorsan sokan kell ráesni és akkor max 1-et tud lőni. Ha pedig van csapata a környéken, akkor őket szedjük ki először, a Maus a vacak DPM-ével nem tud sok kárt okozni a csapatban, majd mikor egyedül maradt, az előbb leírt módon befejezni. Ha nincs mód rájuk támadni, akkor lőjük a pofazacskóját ha ránk néz, de csak akkor cseréljünk vele lövést, ha nagyobb az alfánk (E 100, TD-k), különben ha így folytatnánk, előbb fogynánk ki a HP-ból, mint ő. Vagy ha tényleg csak sebzést szeretne tankolni, akkor küldjük repesszel a lövege alatt, vagy olyan irányokból lőjük többen is, hogy ne tudjon mindenkinek jó szögben állni.

Klánháborúk

Nem túl jellemző, kisebb klánok esetleg beviszik szűkebb tereket lezárni, vagy a sok HP miatt viszonylag sokáig feltartani néhány ellenfelet, mindenesetre a Maus az egyik legkevésbé keresett tank CW-re.

Ajánlott felszerelések

Én a heavy szentháromságra esküszöm, ami:

  • Töltésgyorsító
  • Szuper nehéz repesz páncél
  • Szellőzés/Stabilizátor

Ajánlott fogyóeszközök

  • Kis javító (extrém ritka az egynél több modul egyszerre)
  • Kis elsősegély (a repesz páncél +50%-os védelme miatt szinte kizárt, hogy bármi is egy lövéssel több embert is elvisz)
  • Kézi vagy automata tűzoltókészülék

Ha valaki elég elvetemült ahhoz hogy kicseréli a tűzoltót csokira, az eleve dobjon rá még -10-20k kreditet a javításhoz, minimális javulás mellett. A DPM-ünk még így sem éri el a 2500-at, ráadásul nincs is égőbb dolog a világon, mint Maussal égni (szó szerint). Ráadásul nagy hitboxa van mind a motornak, mind az üzemanyag tartálynak és az lób@szó TD-k teliberöhögnek ha nem csak átütnek, de még fel is gyújtanak. Ha valakinek kényszere van rá, hogy 20%-kal több javítást fizessen 1-2%-nyi teljesítményjavulásért, akkor képezzen tűzoltást a legénységre (de ha a lentebb leírt legénységi képzettségeket használjuk, az is legalább annyit, de inkább többet javít, mint a csoki és ingyen is van). Az 50%-os legénységvédelem a repesz páncélból elgondolkodtat, hogy az elsősegély helyett vigyünk csokit, ilyenkor a parancsnoknak tanítsuk meg az Ezermester képességet (az a baj, hogy ezt is nagyon nerfelték az eredeti állapotához képest). Ez hatékonyabb mint a tűzoltót kicserélni, de szerintem továbbra sem éri meg a prémium kaja ebben a tankban.

Ajánlott legénységi képzettségek

A Mausban 6 ember ül, az a baj, hogy itt csak a 10-es szinten érkezik a 6., szóval őt itt kell elkezdeni képezni vagy máshonnan kell hozni (az egész ágon 5 legénnyel megyünk végig, csak ide érkezik egy 2. töltő is).

A Maus nagyon kevésbé függ a legénységi képzettségektől, igazából már egy teljes kör javítással jól el lehet boldogulni, de feltételezem, 10-es tankra 2 vagy 3 képesség már van az embereken, szóval a pillanatkép és a sima utazás is jót tesz neki, az egyik töltőnek biztonságos elhelyezés, a másiknak adrenalin roham, a parancsnokon és a rádióson pedig a felderítő és helyzetfelismerés képességek lehetnek hasznosak. A későbbiekben a kuplungégető, a fegyverkovács és a parancsnok újraosztásával a 6. érzék lesz még hasznos. Ha valaki elég elvetemült ahhoz hogy annyit játsszon vele hogy további képzettségeket szerez, újraoszthat még egy elit alakulatra is.

Bevétel

Nem emlékszem, hogy valaha is jöttem ki pluszban ezzel a tankkal. Bár a lőszer ár/sebzés aránya nem rossz, az APCR gyakori szükségessége és a nagyon magas javítás költség miatt -15/-20k között kell számolni még prémium fiókkal is (de általában még sokkal több mínusszal).

Előnyök és hátrányok

Előnyei

  • A legtöbb HP a játékban (3000)
  • Minden irányból nagyon vastag páncélzat
  • Méretéhez és tömegéhez képest egész tűrhetően mozog

Hátrányai

  • Nagy, lassú célpont
  • Gyenge ágyúkarakterisztikák
  • Szeretik fókuszolni, főleg aranylőszerrel, ráadásul Egérfogó medál is jár 10 megölt Mausonként

Kiknek ajánlott

Igazából senkinek, sem CW-n, sem randomban nem ér sokat, játszani sem kifejezetten élvezetes (mondjuk ha nincs 8 db 10-es TD az ellenfélnél, akkor egész sokáig lehet vele húzni). A HT-15 küldetéseket egész hatékonyan lehet vele teljesíteni, valamint a "pattintsd le a HP-d 2-3-4-szeresét" küldetéseket is. De tekintve, hogy vannak más, hatékonyabb nehéz tankok, amikkel szintén nem nehéz kivitelezni, a Maust továbbra sem éri meg kihúzni.

Videók


Az elemzést írta: Verrucht

Utoljára frissítve: 2018. szeptember 7. 10:31

NE KONTEÓZZ, NE SÍRJ! Mielőtt kommentelsz, ezt feltétlen olvasd el!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
karakter van hátra.
Hozzászólások betöltése... A hozzászólás frissítve lett 00:00.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    drBeky
    • Tankos
    · 8 éve
    [quote name="Morphelo"][quote name="Emerich37"] magyarül aranyért vásárolható, hivatalos cheat. [/quote]
    Ezüstért megvásárolható lőszertípus, mely elérhető egy nem fizető játékos számára is.
    A Mausra sem mondod, hogy aranyért megvásárolható hivatalos tierlimit cheat.

    Értem mire gondolsz, én is tapasztalom a negatív hatását, de ahogy ezt leírtad, azzal nem értek egyet.[/quote]
    Szerintem épp az lenne felháborító, ha prémium lőszert csak aranyért lehetne vásárolni. Akkor tényleg óriási előnyben lennének a fizető játékosok. Így szerintem teljesen jó a balansz fizető és nem fizető játékosok közt. Zéró pénzbefektetéssel ugyanolyan eredményesen lehet játszani,ha tudod,hogy mit csinálsz.
    Amúgy a prémlőszer problémáról személy szerint azt gondolom,hogy akkor lenne jól megoldva a játékban a szerepe,ha aki prémium lőszert pattint (ha jól kezeled a pankot,sokszor lehet),több kreditet/xpt kapna azért,hogy azt is le tudta pattintani. Szerintem ez egy win-win megoldás lehet. Az egyik sok kreditet fizet azért,hogy használhassa,a másik megkaphatná ennek egy részét,ha ki tudja védeni :-)
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    singes
    • Tankos
    · 8 éve
    [quote name="silean2"][quote name="Emerich37"] magyarül aranyért vásárolható, hivatalos cheat. [/quote]
    ÉS az arta?? :-x[/quote]

    Az csak balansz!
    Hogy a zombik is tudjanak vmi sikert elérni.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    759bf67b8a3c2acd0d53cc4b2ffbdbd8
    • Kiképző
    • Tankos
    · 8 éve
    [quote name="Emerich37"] magyarül aranyért vásárolható, hivatalos cheat. [/quote]
    ÉS az arta?? :-x
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Morphelo
    • VIP
    · 8 éve
    [quote name="Emerich37"] magyarül aranyért vásárolható, hivatalos cheat. [/quote]
    Ezüstért megvásárolható lőszertípus, mely elérhető egy nem fizető játékos számára is.
    A Mausra sem mondod, hogy aranyért megvásárolható hivatalos tierlimit cheat.

    Értem mire gondolsz, én is tapasztalom a negatív hatását, de ahogy ezt leírtad, azzal nem értek egyet.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Emerich37
    • Tankos
    · 8 éve
    És itt van leírva a lényeg, boldog boldogtalan aranyat használ , már akkor is ha csak az ágat akarják odébblőni maguk elől, az sem megy arany nélkül, jobb lenne ha az arany maradna az ami, magyarül aranyért vásárolható, hivatalos cheat. De ez hogy már szinte mindegy mivel mész mertúgyis belőnek akármit csinálsz csak a játékélményt rontja még tovább a wg.
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Bhalangir
    • Moderátor
    · 8 éve
    [quote name="kissernoe"]Kinek ajánlott a Maus ? Igazából senkinek ! Kinek ajánlott a WOT ? Senkinek ! :trollol:

    Ilyen felhasználó szivító, szopóroller, RNG riggelést egyetlen játékban sem látni soha. Bár szerintem a fizetős játékosoknak sincs jó véleménye a játékról, mégha ők is a kedvezményezettek. Nem hiszem hogy őket ne szivatná valamivel :izmena:[/quote]

    Keep trollin' trollin' trollin'!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    rentonis
    • Tankos
    · 8 éve
    Nekem még 8.6-ba kb a Maus volt az első 10esem imádtam!!!!! a tornyát még arannyal is nehéz volt belőni a 10-es Td-k is pattogtak róla az artyktól repeszpáncéllal ilyen 5-600akat kaptam MAX na ez 9.2-9.3-ra úgy megváltozott hogy 8tiertől kezdve szemből belövi bármi ha aranyra vált akkor a tornyát is simán még célozni sem kell az Artyk 1-1500 rávernek simán nem ritka a 2000 környéki sebzés ha T92 vagy Cgc lő ránk ( T92 már 1 hitelt is ) úgyhogy ment is a levesbe a tank. Azóta kihúztam az E5-öt T62-t E50M-et és imádom ha Mausok vagy E100-ak vannak a túloldalon ilyen free dmg-t ritkán kap az ember kb annyi a dolgom hogy nézzem a minimapot hogy tudok a közelükbe kerülni anélkül hogy túl sok enemy lenne körülöttük. a Mausnak egy nagyon komoly ágyúbuff kéne amivel újra valamelyest játszható lenne , mert ez most tragédia.........
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Pharysheus
    • Tankos
    · 8 éve
    Szia!

    Köszi az elemzést.
    De ez majdnem annyira lehangoló lett, mint a VK. Béláé. Hogy mire gondolok? Ellenpéldának ott a PantherII elemzés, az igen!
    Egy sokak által nagyra tartott epic ismerősöm mondotta volt:

    "Egy magára valamit is adó játékosnak van egy Mausa, és játszik is vele."

    Engem pont a kihívás-része vonz. Mi baj történhet, ha ezzel játszom? Két kör egy prém géppel -nekem Dicker és Löwe van, lehet nevetni :P - és ugyanott vagyok. Ismerősökkel szakaszban pedig akár mi is lehet.

    Meg aztán az guruk sok-sok Egérfogót lőnek össze. Gondolom, az ilyen kis mazsolákat, mint én is, aki tesz a kreditre, a statra, a rubel-forint árfolyamra, viszont szeret játszani, örül annak, amit el tudott érni, és még jobb is szeretne lenni.

    Viszlát Verrucht, és kösz a halakat! Ill. az Egeret!
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    kissernoe
    • Tankos
    · 8 éve
    Kinek ajánlott a Maus ? Igazából senkinek ! Kinek ajánlott a WOT ? Senkinek ! :trollol:

    Ilyen felhasználó szivító, szopóroller, RNG riggelést egyetlen játékban sem látni soha. Bár szerintem a fizetős játékosoknak sincs jó véleménye a játékról, mégha ők is a kedvezményezettek. Nem hiszem hogy őket ne szivatná valamivel :izmena:
  • Ez a hozzáadás vissza van vonva.
    Mazzzu
    • Tankos
    · 8 éve
    hát nekem most csak az E100 van meg, de szerintem, szépen lassan - ahogy a vékábéla halad, úgy ki lesz fejlesztve a Maus és már csak azért is megveszem ha másnak nem, garázsdísznek, most az E100 is csak a port fogja, vannak sokkal jobb T10ht-k, de van azért élmény ezekben a szuperheavykben, mondjuk mostanában, ha sok az arty, akkor nem olyan kellemes az élmény

Kapcsolódó elemek

  • Hogy melyik melyik, mindenki döntse el maga :) A képért kösz foxbat88fx -nek...

© 2024 WOTINFO. Minden jog fenntartva.